Magyar Polgár, 1883. április-június (17. évfolyam, 74-148. szám)
1883-05-18 / 113. szám
6 minden összeesküvő sietni fog magának amerikai kalapot szerezni, a kalap kissé magas, de van titkos fiókja, melyet egy kis tükör elföd, s melyben jelentékeny mennyiségű nitroglicerin rejthető el. A pokolgépet az által lehet felhúzni, hogy a kalapban levő zsebkendőt lassan kivonja onnan az ember. Aki tehát szükségét érzi valamely templom vagy minisztérium felrobbantásának, az egyszerűen odamegy leteszi kalapját, kiveszi belőle kendőjét és azután eltávozik. Az eszme különben nem új. Először Oroszországban merült fel, ahol úgy akarták meggyilkolni a czárt, hogy kalapokat, melyekben bombákat helyeztek el, vetnek fel a levegőbe a czár előtt. Köszönetnyilvánítás. Méltóságos dr. Markusovszky Lajos min. tanácsos ur a kolozsvári m. kir. F. J. tud.-egyetemi orvostanhallgatók segély-egylete javára a magyar orvosi könyvkiadó társulatnál 200 frtos alapítványt tett. Fogadja nemes tettéért egyletünk választmánya nevében hálás küszünetünket. Kolozsvárit, 1883. május 16-án. Fridrich Alajos, s. e. elnök. Hints Elek, s. e. titkár. Gyászrovat. Néhai Farczádi Sándor Elekné szül. Kósa Anna rokonsága együttesen mély fájdalommal tudatja özv. Farczádi Sándor Elekné szül. Kósa Annának folyó évi május hó 15-én reggeli 2 órakor, tüdőszélhüdés folytán, rövid szenvedés után 69 éves korában bekövetkezett csendes elhunytát. A megboldogult feledhetlen nőnek elhunytával egy fáradhatlan munkásságban töltött élet napja szállott alá a múlandóság éjjelébe; nemes szive dobogásának megszűntével a jótékonyságnak egy élő forrása zárult be. Az elhunytnak kedves emlékét hosszasan fogják áldani azok az egyesek és testületek, melyekre nézve szive utolsó dobbanása alkalmával is lelkének gondjait kegyesen kiterjesztette. Halt porai folyó hó 17-én délutáni 4 órakor a halottas háznál tartandó ima, s ezt a helybeli ev. ref. templomban követendő gyászszertartás után fognak a reformátusok sirkertjébe örök nyugalomra helyeztetni. Emléke áldott, nyugalma zavartalan legyen! Nagy-Enyeden, 1883. május hó 15-én. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK Az eszéki vasúti szerencsétlenség ügyében, melynek huszárjaink estek áldozatául, a bűnvizsgálat elrendeltetett. E tárgyban a következőket jelentik: Az eszéki vasúti szerencsétlenség ügyében a pécsi kir. törvényszék által kiküldött vizsgálóbíró, Cziglányi Béla, oly végzést hozott, amelynek értelmében a m. b. t. 290. 291. §§-ai, úgy XXXIX. fejezetének határozmányai által tiltott jogsértés miatt, Koch József hídfelügyelő, Steizl Frigyes osztálymérnök, Schüller Károly mérnök, Jobbágyi Ottó főmérnök, Réczei Gyula igazgatóhelyettes és Markbreiter J. állomásfőnök ellen, a királyi ügyészségnek részint írásban 1692/k. u. 1883. sz. a. kelt, részint szóval tett indítványa elfogadásával, a bünvizsgálat ezennel elrendeltetik. Az indokolásban ezek foglaltatnak: Koch József hídfelügyelő ellen nagy számú tanuk kijelentésével igazolható, hogy a híd szerkezetében és épen annak részén feltűnő hiányok fordultak elő, melyekre nézve, még figyelmeztetés daczára sem tett intézkedést. Steszl Frigyes osztálymérnök és Schüller Károly mérnök, kikre a közvetlen ellenőrzés volt bízva s kik a hidat a szerencsétlenséget megelőző napokban, sőt órákban vizsgálták, a tapasztalt változások folytán még ahhoz a végszükségbeli ténykedéshez is folyamodtak, hogy Schüller Károly a vonat előtt haladt a hídon keresztül, de e fontos intő jelek daczára kitették a vonatot a tényleg és nyomban bekövetkezett szerencsétlenségnek. Jobbágyi Ottó főmérnök, ki szeptember 22- dikén a híd megvizsgálása végett érkezett Eszékre Budapestről, értesült a vizállás folytán a hid hátrányára beállott változásokról, gyakran tartott szemlét a hidon, a tanuk nagy száma által tapasztalt hiányokat nem figyelte meg s az igazgatóságnak a hid használhatóságát jelentette sürgönyileg. Réczei Gyula igazgató-helyettes, ki szintén vizsgálat végett ment Budapestről Eszékre, a vizsgálatot megtartotta, a hídnak a legutóbbi napokban bekövetkezett rongáltatásáról értesült s a szerencsétlenséget megelőzőleg két órával azt sürgönyözte, Budapestre, hogy . ... . . a veszély pillanatnyira elhárult, ha kedvezőtlen körülmények be nem állanak, a közlekedési híd tartható és erre nézve semmi veszély!* — e sürgöny tartalma tetemes aggályokat foglal magában, melyek indokolták volna, hogy az igazgatóhelyettes a közlekedést felfüggeszsze. Markbreiter J. állomásfőnök, ki maga adta utasításul a mozdonyvezetőnek, hogy nagyon lassan haladjon a hídon, tehát a bajt gyaníthatta, ki a szabályok ellenére helyezte el a katonákat teherkocsikban, miként ez a közös hadügyminiszternek a horvátszlavon-dalmátországi bánhoz intézett megke A vilnai hóhér. A Russkaja Starina czímű orosz időszaki irat nemrég Muravjevről, ama félelmes szörnyetegről tett, közzé közleményeket, kit honfitársai maguk is a „vilnai hóhér“ névvel ruháztak fel. A nevezett közlemények, Muravjev emlékiratai, orosz körökben nagy feltűnést keltettek. Az orosz kebelben kétféle kebel lakik, az egyik szláv-európai, a másik tatár-ázsiai. Muravjev ez utóbbinak klasszikus megtestesülése s épen ezért följegyzései a maguk vad baromiságában rendkívüli érdekkel bírnak. Muravjev gróf nem szépíti a dolgokat. Hozzá méltó öntetszelgéssel s kimerítően emlékezik meg vilnai diktatúrájáról s azokról a véres eszközökről, melyekkel a felkelést elnyomta. Mások ítéletével cseppet sem törődik,oly ember, a ki saját magán kívül sem istent, sem embert nem ismer, magát Sándor czárt sem, kit ismételten ingatagnak s esztelennek mond. Csak egyedül az ő általa követett út a valódi s a ki nem volt pártján, az ellensége, vagy a legjobb esetben őrült volt. A czár „filantropikus tévedései“-ről több ízben megemlékezik. Dolgorukov herczeg, Miljutin hadügyminiszter, Valujev belügyminiszter s Szuvarov pétervári főkormányzó olybá tűnnek fel előtte, mintha a lengyelekkel egy követ fújnának s Wielopolszki marquist egyszerűen pártütőnek nyilvánítja, kit haditörvényszék elé kellene állítani. A vádak, melyeket Muravjev Valujev és Szuvarov ellen felhoz, sokkal inkább mérges természetűek, semhogy elhihetnék azokat. A vak gyűlölet, melylyel a vén vasgyűrű a pétervári kormány iránt viselkedik, a kormány dolgait megfordított világításban tünteti föl előtte. Rettentő szigorúságával s bámulatraméltó erélyével szemben az európai párt humánus törekvései frázisoknak s vénasszonyos pletykaságnak tűnnek fel. Muravjev ezt mondja magáról: Tudom, hogy mit akarok. Az eszközüket, tekintve a czélt, mely abban állt, hogy az országot leigázva, azt oroszszá és orthodoxxá tegye, egyáltalában nem válogatja. Gyönyörrel irtott volna ki minden lengyelt s házaikat a földdel tette volna egyenlővé, esannyira, hogy csak a puszta föld maradt volna fenn, melyet ő aztán templomokkal, kaszárnyákkal, igazhivő parasztokkal s szentképekkel népesített volna be. A felkelés elnyomása előtte csak mellékes kérdés volt. Mit is tehettek a lengyel kaszások az orosz hadsereg s a híres akasztó-zsandárok, a rendőri erőszak ellen, melyekkel Muravjev teljhatalmúlag rendelkezett. Muravjev Nikolajevics Mihály azzal kezdte meg tevékenységét, hogy a Bilnába való megérkezése (1863. május 14-én) után egy nappal az előtte működött hivatalnokok által kizsarolt háztulajdonosokra és cselédtartókra súlyos pénzbírságot vetett ki, azokra, kiknek házaikból emberek szöktek el s a felkelőkhöz pártoltak. Továbbá azt a parancsot adta ki, hogy a fontosabb bűnösök ellen folyamatba tett vizsgálatok minél gyorsabban véget érjenek, hogy a hozott és megerősített ítéletek haladék nélkül végrehajtassanak. E parancs következtében két katholikus lelkészt lőttek agyon s két lengyel nemest akasztottak fel. Krasszinszki püspököt, kit a két lelkész kivégzése fölötti ijedelem beteggé tett, Muravjev parancsára, egy zsandár kíséretében száműzetésbe vitték Vetkába. A diktátor mindenütt katonai rendőri igazgatóságokat állított fel s a városokban lakó földbirtokosok parancsot kaptak, hogy jószágaikra térjenek vissza. Ha az erdőkben, vagy birtokaik körül nyugtalanságok voltak észlelhetők, úgy ezért a birtokosok tartoztak felelősséggel s haditörvényszék elé kerültek. A nemeseket 10 százalék jövedelmi adóval rótta meg, ezenkívül kötelezve voltak évenkint 800 ezer rubelt fizetni a fegyveres „államőrök“ számára. Muravjev saját feljegyzései szerint két év lefolyása alatt 128 személyt végeztek ki, 972-őt kényszermunkára ítéltek. 1472-őt Szibériába, 5625-öt más kormányzóságokba szállítottak, 345-öt a katonaságba s 864-et máshová osztottak be. Büntetést tehát összesen 9361 személy szenvedett a még egyszer annyi volt vád alá helyezve. Azonban nemcsak Murevjev ellenségei állítják azt, hogy a kivégzettek száma sokkal nagyobb, mint a diktátor által jelzett szám. Murevjev kicsiny, zömök testalkatú ember volt, rendkívül rut vonásokkal. Képzettsége és tehetsége, valamint észtehetségének éles volta bámulatot keltett. Csakis ellenségei voltak. A Muravjev-irodalomhoz rendkívül érdekes feljegyzéseket csatolt Karzov a Russkaja Starinában. E feljegyzések a Muravjevvel egykorú Berg Fedorovics Fedor gróf táborszernagy s Lengyelország későbbi helytartójának történetéből vett kivonatok, kit 1863-ban Varsó akkori helytartójának és kormányzójának segédévé neveztek ki. A hadsereg Berg kinevezését annál kedvezőbben fogadta, mivel a népszerűtlen Szumarokov tábornok, ki a lengyel papságnak és alsóbbrendű nemességnek kedvezett, ugyanez állást igyekezett elfoglalni. Mint helytartói segéd, Berg teljesen passiv magatartást követett. Csak azon idő után, midőn Konstantin nagyherczeg Varsóból elutazott, mutatott nagyobb határozottságot, s midőn a felkelők a Szamojszki-házból bombát vetettek utána, 7 főczinkost köttetett fel nyilvánosan Varsó főterén. Ezt több más szigorú rendszabály kibocsátása követte. Karzov nézete szerint Berg rendkívül tevékeny, fáradhatatlan, eszes, gyakorlott és erélyes ember volt, s e mellett népszerűséget hajhászó egoista. A hét czinkos kivégzése után, mely, mint a szerző biztosit, mélyen megrendítőleg hatott, Berg ismét azon igyekezett, hogy népszerűvé tegye magát. Több halálra és száműzetésre ítélt földbirtokosnak megkegyelmezett s jogaikba visszahelyezte őket. Berg hizelgett a lengyeleknek, kik ezért nagy tánczvigalmat rendeztek tiszteletére, melyre azonban csakis a helytartót s kis számú kíséretét hívták meg. A lengyelek közül, állítja a szerző, csakis a „sund“ jelent meg, t. i. a kézművesek s kalmárok, az előkelők, a „pan“-ok távol maradtak. iööö. május 18. MAGYAR POLGÁR. (113. sz.) relvényéből kitűnik. Ez intézkedés végzetes volta következtethető abból a körülményből, hogy a teherkocsi szerkezete a veszélyben tetemes akadályokat gördített a menekvők elé, míg a rendes személykocsi arra módot nyújthatott volna. Megállapíttatott továbbá, hogy a kocsik összeállítása a bekövetkezett szerencsétlenség főtényezőjének tekinthető, miután a katonákkal rakott teherkocsi után még málhás kocsi, s a postakocsi következett, s épen a katonákkal teli két kocsi volt az utolsó, mely leszakadt, az utána következők pedig a hídon maradtak. Ezek szerint tehát, a vizsgálat czéljai tekintetéből jelen végzés keretébe foglalható ennyi adat is indokolásául szolgálhat annak, hogy a fent idézett törvényszakaszba ütköző jogsértések tárgyilag fenforognak, s hogy alanyi tekintetben a megnevezett vádlottak ellen jogosan irányul a bűnvizsgálat. CSARNOK. Egy tárca fogai. Beszély. Musset Páltól. Francziából: Báró Bánffy Farkas. I. Aóbert hadnagy az I-fő tüzérezredtől, a pihenés ideje alatt, vaságyán feküdve, egy hírlapot akart olvasni, mely azonban kiesett kezéből. Reaumur szerint 30° meleg volt. Szobája mindenben hasonlított egy arabs katonáéhoz. A négy mészszel fehérített falon nem volt egyéb díszítés, mint néhány szolgálati durva kard, revolver s két megyfa pipaszár. Egy úti bőrönd, abban fehérnemű s a dísz-egyenruha, két szalma-szék, egy lócza s egy fehér fa-asztal, valami sárgás szövetű takaróval beterítve, képezék az egész bútorzatot. A vas-ágy előtt egy Alveolból font gyékény, szőnyeg gyanánt szolgált. Egy kékes színű szövet görfüggöny az ablakon, mérséklő némileg az afrikai nap vakító fényét. Időnként a függöny megmozdult, jeléül annak, hogy a tenger felől jövő szellő kissé lehűtendi a rekkenő hőséget. A hadnagy mély álomba merült, ellenben inasa, a lóczán ülve, szemeit urára szegté, s mintha viaszból lett volna, mozdulatlan maradt pár pillanatra. Egyszerre csak a tárca térdeit meghajtva, fáblyájának gombjait egyenkint felgombolá, s azokat levetve az asztal felé közeledett; ezen egy felnyitott úti táska s egy juharfából készült s revolver-töltényekkel teli bezárt szekrény volt. Bámulatraméltó ügyességgel forditá meg a szolga a benne levő kis kulcsot s a szekrényt felnyitva, abból két töltényt lopva csúsztatott zsebébe, de midőn a harmadikat kivevé, legyen az öröm, vagy félelemből, keze reszketni kezdett s a töltény a földre esett, az esés által zajt okozva, a hadnagy fölébredt. „Nem tudom“, mormoga a tárca, a csomag rendezését szinlelve, „nem tudom, hogy Allahnak mit vétettem, de ma akármihez nyúljak, az kihull kezemből“. „Ellenkezőleg, te azt igen jól tudod, hogy mit vétettél Allahnak“, felelt a hadnagy. Lopod a töltényeimet s Allah nem szereti a tolvajokat.“ — „Hadnagyom, te rosszul láttál“, viszonozta a tárca. „Az anyám fia nem tolvaj. Csak a port töröltem le ollódról és borotvádról. Egy kis kefét ejtettem le. Ez az egész.“ — „Az anyád fia hazudik. Ha a töltényeket nem teszed vissza rögtön a szekrénybe, nyolcz napra elcsukatlak.“ — „Az, kinek fegyvere nincs, nem ember,“ szólt a tárca bosszankodva, mialatt visszatevé a töltényeket. „Ali nem ember.“ — „Ali hálátlan“, vágott szavába a hadnagy- „Mondja csak, hát nincsen neki egy jó Chassepot fegyvere, melyet a francziák sultánjától kapott's még pedig semmiért.“ — »Egy puska töltény nélkül nem fegyver, s midőn én az utczán járok Chassepotom a fogason fityeg.“ — „Halgass, légy szives húzd felbakkancsaidat s takarodjál a kaszárnyába.“ A hadnagy ismét kezeibe vévé az újságot s szemeivel a legújabb híreket kérésé. Egyszerre csak örömkiálltást hallatott. — „Ali!“ szólt ő, „tudod-e, hogy biztos a háború. Megyünk Francziaországba.“ Ali alabástromfehér fogait láttatá, szemével egyet hunyorított, de rögtön ismét visszanyerő arcra szokott nyugodtságát: lehet, hogy az újság hazudott, mint Ali,“ szólt ő kis idő múlva. — „Éppen nem“, felelt a hadnagy. „Ez a kormánytól egy sürgöny. Ezredünk a Rajnai csapathoz van beosztva. Nemsokára Chassepot-ink megszólalnak, s hatvan töltény leend tananyáidban.“ Ali újból mosolygott. Mialatt a turca felhúzta bukkancsait, Aubert úr felkötő kardját, feltéve sapkáját, s együtt távoztak, az egyik a kaszárnyába, a másik pedig a tábornagyi karhoz. A háború híre az egész városon nagy izgatottságot keltett. A turca útjában egy öreg asszonyt talált, kinek a nép nagy hitelt adott, s még pedig azért, hogy gyakran szenvedvén nyavalyatörésben, az arabsok az ilyeneknek jóstehetséget tulajdonítottak. Az öreg, Ali előtt megállt s elzárá útját, miután szeme fehérjét és tenyerét megvizsgálta, igy szólt: „Fiam, kedves Alim, ügyelj magadra. Most nem Allahért és a Prófétákért fogsz küzdeni. Amott a tengeren túl, a hideg földön, veszedelmet látok, még pedig oly veszedelmeket, melyek mint a fecskék úgy repülnek minden felülről. A golyózápor gyanánt hull a derék katona körül s egy azokból elég, hogy megölje. A halál ellen meg kell magad védened. Ali fiam, vedd meg tőlem ez ereklyét, melyet egy tudós bűvész csinált.“ Az üreg egy kis lapos követ vont elő, olyat, milyent a tenger partján számtalant lehet találni, s a melyen e két arabs szó volt durva betűkkel kimetszve „arch“ és „korsi“, melyek az Allah két fejedelmi trónusának nevei. — Bir ez ereklye csakugyan valami hatással?, kérdé a turca. — Oly hatással, mint a nap. — S mi az ára? — Egy piaster. Ali mély zsebeiben keresgélt. S egy húsz centimos ezüst pénzdarabot vont elő. „Itt van mind az, mivel bírok." Az öreg asszony a pénzdarabot gyorsan elkapva, felegyenesedett s kezeit a turka feje fölébe emelve, ünnepélyes arczot öltött. A fekete kő, átfukasztva, egy zsinegen függött. Ali vallásosan meghajjá magát s a boszorka nyakába akasztá azon csalhatatlan szert, mely őt a golyóktól lesz megvédendő. Ezen ünnepélyes pillanat alatt az öreg valami bűvös szavakat suttogott: — „A hideg föld hitetlenjei hasztalan lőnek reá, mert golyójuk nem találandják őt, Allah hű szolgáját, ha mégoly sűrűn esnének is, mint a dara. Az igazhitű a golyó általi haláltól mentve van s a mi az aczél általi halált illeti, karjai izmosak, lábai gyorsak s szive mint az oroszláné! Eredj fiam, légy győztes s óvakodj a csillámló fegyverektől.“ A tárca teljesen bízva ezen ereklye bűvös hatásában, útját a kaszárnya felé vette. Ali-ben-Samen, fiatal korában a francziák ellen harczolt. Részt vett alárendeltségében számtalan kirándulásokban, európai gyarmatosok megtámadásában, számtalan major kirablásában, azon Íriszemben, hogy mindezt helyesen cselekedte. Ali tábori sátor alatt születvén, nem emlékezett tisztán évei számára s nagyon bámult azon, hogy majdnem minden franczia emlékszik születése napjára. Szép fiú, telivér arabs, ritka erejű, könnyű és ruganyos, mint egy macska, barna, de nem fekete arczbőrrel, egyenes orral, magas homlokkal, nagy szájjal s nagy, de nem tulságig vastag ajkakkal birt. Szemei fénylők s fogai porczellánfehérségüek voltak. Látva nyugodt, arczát, határozott fellépését s mértékletes magaviseletét, Alit mindenki komoly s önálló embernek tartotta volna ; de mindez csak álarcz volt. Szenvedélyeinek pillanatában az afrikai nem ismert határt. A katonai fegyelem által engedelmességre szoktatva és megszelidítve, lelke mélyében vad szenvedélyeket rejtegetett, melyek, ha az alkalom kínálkozott, minden pillanatban készen álltak a kitörésre; különben a legjobb ember, de tolvaj, mint egy varjú. Bátorsága után legszebb tulajdonai közé a kisérüség tartozott, mely az északi tartományokban lakó ember előtt megfoghatlan volt. Egy marék megfőtt rizs elég volt huszonnégy órára s egész életében nem ivott pálinkát, mely a katonának méreg. Társaságának egy rosszul sikerült vállalatánál, Ali körülvétetett a zuaroktól. 8