Magyar Polgár, 1883. április-június (17. évfolyam, 74-148. szám)
1883-06-27 / 146. szám
1683. június 27. kommunista ügynökük titokban a kezükbe nyomtak. A védők az ügyészi talárban, a birók bíborban foglalták el helyüket. Az esküdtek kisorsolása hosszabb időt vett igénybe. Most Michel Lujza tartja bevonulását. Ha nem volna rajta fekete női ruha s a kalapján fekete fátyol, valami vén jezsuitának tartanak. Fonnyadt arcza, széles szája, durva kitezésü, de ezen ő most szelidizni igyekszik, mert folyvást mosolyog. A börtön kissé megsárgitá ezt az arczát. Különben ő a nap hősnője. Ezt bizonyítja az is, hogy Roschefort odaront hozzá s kezeit megszorítja. A többi vádlott magatartása izgatott és daczos, — de ezzel most hiába számítnak hatásra, mert elvtársaik kívül szorultak. A bevádolt citoyenek közt csak egy gömbölyű aszszony van még, kit azzal vádol az államügyész, hogy a népet az „állam“ ellen izgatta. Külseje különben e vádnak ellentmond, mert épen nem „állataveszélyes.“ A vád szerint Michel Lujza az „Espla-nade des Invalides“-on tartott néptüntetés alkalmával arra bujtogatta az éhező népet, hogy pár pékboltot kiraboljon. Az orleansi szűz visszaverte az angolokat, a montmartrei szűz pedig elfoglalt pár száz zsemlyét, lengetvén egy fehér kendőt és igy kiáltozván: „Munkát, kenyeret és ólmot.“ társai arról vádoltatnak, hogy a pékek elleni expediczióban s a kaszárnyákban lázitó iratokat osztottak szét, melyekben a katonák nemcsak engedetlenségre izgattatnak, de utasításokat is kapnak, hogy a kaszárnyákat bombákkal, petróleummal mikép kell szétdúlni és a tiszteket felgyújtani. Michel Lujza szokatlan szelídséggel felel. De az eljárás későbbi folyamán, melyet az elnök ridegen, kimérten vezet, a vádlottnő megváltoztatja modorát, heves kifejezésekben szól a nép nyomoráról, jaj veszékléseiről s egész vad páthosszal kezd szavalni, miközben a törvényszék elnöke folyvást félbeszakítja. Egészben azt a benyomást teszi a nő, ha szónokol, mintha pityókos volna, bepálinkázván valahol. Élete czéljául — úgymond — azt tűzte ki, hogy a forradalomnak propagandát csináljon, — a szóban levő tüntetésben résztvett, de nem beszélt össze előre senkivel. — A társaság harmada tolvajokból állt — veté közbe az elnök — ez be van bizonyítva. — Nem tudhattuk ki fog eljönni,— sok munkás nem jött el. — Nagyon jól tették ! — mond az elnök. — A tüntetés a nyomor feljajdulása volt — folytatja Michel Lujza szónoki hangon — hogy kenyérért, munkáért kiáltsunk’. Felemeltem a fekete zászlót... — Ez talán ama tárgy, amely itt fekszik az asztalon? (Az elnök a jelenlevők derültsége közepett egy fekete zászlóval lenget néhányszor.) — Nem tudom! Egy fekete zászló volt, de nem olyan, ahogy a képeslapok lerajzolták. — Hagyjuk a képeslapokat. Honnan szerezte a zászlót ? — Ott készítek a téren. — Hogyan ? Az invalidusok terén csak nem készítnek fekete zászlót. — De ha mondom. Ismerem az egyént, ki a zászlót fekete holmijából készítette. — Mi volt a tüntetés czélja? — Munkát akartunk! Ezért vittem a zászlót elől: ez a nyomor jelvénye, a munkahiány jele. — Komolyan hiszi ön, hogy a munkásoknak ily módon munkát szerezhet? — Azt nem. Ily sikert nem reméltem. A fekete zászlóval csak jelenteni akartuk, hogy nincs kenyerünk. Azt nem reméltem, hogy kapjunk is. — S mégis sok polgárnak nyugtalanságot okozott vele. Michel Lujza erre kijelenti, hogy fiatal emberek állták körül, kenyérért kiabáltak, s a pékboltokba betörtek. Neki magának ebben nem volt része. Ha a rendőrség nem avatkozik a dologba, nem történt volna semmi. — De hiszen raboltak! — mond az elnök. — Az nekem mindegy. (Nagy páthosszal.) Én egész életemben a köztársaságért dolgoztam, akár még egyszer oda dobom életemet, de senkitől se kérek kenyeret s nem is veszek el. Inkább meghalok! — Ön botrányos látványosságnak szolgált. — A nyomor szolgál botrányos látványosságnak, én a nyomorra gondoltam s nem a pékboltokra. — Ön tehát hiszi, hogy a becsületes kereskedőket ki szabad rabolni ? — Mit tehet ön a nyomorultak százaival, kiknek nincs mit enniök? — De ha csak kenyérre volt szükség, miért törtek össze tányérokat ? — Kár is egy tányérért! — Önnek nem kár, de a kiraboltaknak az. Sajnálom, ha egyesek hiúsága és népszerűség-hajhászata a tömeget ily kihágásokra ragadj. Michel Lujza az ellen hevesen tiltakozik, hogy a rablás a tüntetés után egy „spontán és instinktív cselekmény“ volt. A katonák közt kiosztott brosúrákról meg azt vallja, hogy ez a fegyver az önvédelem eszköze az orleanizmus ellen, s hogy minden eszköz, még a villamosság is, a nép nyomorának egyhitésére való. A tanúk ellenében kijelenti Michel Lujza, hogy a rablást a rendőrök rendezték. Egyébként egy ízben így kiáltott fel a keresztkérdések alatt: „Minek csinálnak ekkora lármát pár kenyérdarab miatt, nem foghatom fel, hogy beszélhetnek erről okos emberek.“ Ügyvédjének pedig, ki az ő érdekében egy kérdést bátorkodott hozzá intézni, így válaszolt: „Csak azzal törődjék, a mihez köze van.“ A második tárgyaló napon Michel Lujza hosszasan szónoklott a forradalom kimaradhatatlanságáról, s mikor a törvényszék kihirdette az ítéletet, mely szerint ő hat évi fegyházzal büntettetik s tiz évre rendőri felügyelet alá helyeztetik, — igy kiáltott fel: „Önök megérdemelték a császárságot.“ Mire a munkások, Michel Lujzát éltetve, szétoszoltak. Néhányan az elitélt többi pékkirablónak odakiálták: „Ne búsuljatok,majd megválasztunk képviselőnek!“ idegenek névsora, (Június 26-i in.) Hungária-szálloda: Pap Gyula, keresk., Bécs. Frankl Andor, keresk., München. Nemzeti szálloda: Beteg Ferencz, hirt., Gyáros. Motsmann Ignácz, Brighatrich. Skliwa Titus, utazó, Bécs. Greger László, keresk., Brassó. Gerlach K. keresk., Nürnberg. Biasini-szálloda : Verminska Péterné, ezredorvosné, Szamosújvár. Sorbán Mihály, kanonok, Szamosújvár. Bonz Victor, fakereskedő. Grünwald Adolf, keresk., Bécs. Kodra Gyula, tanuló, M.-Vásárhely. Biltz István, prépostkanonok, Sz.-Ujvár. MAGYAR POLGÁR (146. sz.) CSARNOK. Az örökség. Sandeau Gyula regénye. Fordította: Mendel Farkas. (Folytatás.) Stolzenfels Frigyesről még jelenleg nincs mit mondanom. Emlékszel, hogy Zsigmond gróf végrendeletében neki szabad használati jogot engedett lovai, kutyái, hajtói fölött, egész uradalmában érvényes vadászjoggal együtt. És képzeld csak el kedves barátom, e család gyöngédségét és nemes magaviseletét! A Frigyes ezrede a szomszéd városban van; egy iramodásra itt lehetne. Istállóim telve vannak lovakkal, óljaim kopókkal, erdeim pedig vadakkal, de Frigyes még nem adott magáról életjelt s megérkezésem óta még egyszer sem vette igénybe jogait. Egy huszártisztnél ekkora visszatartóztatás páratlan és rendkívüli dolog. Még meglátod, kénytelen leszek meghívni Stolzenfels urat vadászatra ! A hildesheimi kastély egy domb oldalán fekszik, és a XIV-ik század utolsó éveinek Ízlésére emlékeztet; ez a góth-styl a maga egész tisztaságában, méltóságában és nagyszerűségében, kifejlődésének tetőpontján. Te, ki imádod ez Ízlést, boldognak érezned magad e puszta termekben és felednéd a hosszú órákat a régi, repkénynyel és felfutókkal átölelt falak előtt. A szobákat kényelmesebben kell berendezni , az épületnek némi javításokra van szüksége, de a jövedelemből majd csak fog telni ezekre is. Ki mondta volna meg ezt nekünk, Spiegel, midőn gyalog utaztunk, kezünkben bottal, hátunkon tarisznyával ? Ki mondta volna, hogy egykor majd kastélyomat fogom javíttatni ? De hát még azt ki mondta volna, hogy lesz kastélyom, és te nem fogsz benne lakni? Vannak pillanataink, melyekben nem tartóztathatjuk vissza vágyainkat, hogy téged lássunk, de el fogsz jönni barátom, s midőn ismét látjuk egymást, nem lessz képes ellentállni, hallván boldogságunkról. A vidék, melyen lakunk, a legszebbek, leggazdagabbak egyike azoknak, melyeket a nap fényével eláraszt. Mindennap valami új paradicsomi vidéket, valami új elbájoló helyet fedezünk fel. Tegnap például, anélkül, hogy birtokomból kirándultam volna, egy olyan kedves helyet találtam föl, melynél szebbről nem álmodhatott volna egy költő sem. Egy keskeny, mély, titokteljes völgy ez, melyet kedves csermely öntöz. Egy gyalogösvényen lehet ide jutni; mindez vad, de kedves és elragadó. Gyakran fogom ide vezetni a gyermekeket és Edithet. Tudod, mennyire szeretem a halászatot, nincs hely a világon, mely ennél alkalmasabb lenne ez ártatlan szenvedély kielégítésére. Nehogy azt hidd barátom, hogy elfelejt-keztem a művészetről, mely eddig oly nagy helyet foglalt el boldogságomban, a dicsőségről s kedves reményeimről. Nem feledkeztem meg a kötelességről, melyet Zsigmond gróf végrendelete szab rám, mert ő azáltal, hogy birtokát reám hagyta, a dicsőség útját akarta előttem megnyitni. Utolsó akarata mindig szemeim előtt lebeg. Volt elég művész, ki a dicsőség által jutott vagyonhoz, én, hála a Zsigmond gróf nagylelkűségének, a gazdagság által fogok a dicsőséghez jutni. Még ma neki kezdek a munkának. A lelkesültség ösztönöz, a dallamok egymást kergetik lelkemben, olyan vagyok, mint a Memmnon szobra, melyet a nap legelső sugarai megszólaltatnak. Engedelmeskedj nekem és vesd a tűzbe, minden kegyelem nélkül, azt a zenedarabot, melyet meg akarsz tartani, nem érdemli meg az a simphonia, hogy megmentsék a lángoktól, mint a Virgil költeményét.*) „Hát te, kedves barátom, ifjúságom kedves társa, mit művelsz? Hogy telnek el estéid, mióta távol vagyunk tőled? A házikó, mely egykor igen kicsinynek tetszett, nem igen nagy előtted ? Meglátogatod-e vagy egyszer üres szobáinkat? Leülsz ama kissé kemény, kopott pamlagra, melyen annyit ültünk egymás mellett? Ah, Spiegel, hány boldog órát töltöttünk ott, Edithtel és a gyermekekkel és veled ....!“ IX. Ferencz épen bevégezte e levelet, és a közeli város postájára küldötte. Edith sétálni ment Ssermannal és Margittal; mély csend uralkodott a kastélyban és környékén, az a síri csend, mely a mezők fölött szokott elterülni hő nyári délben. Müller kitűnő hangulatban volt. Lelkesültségében egész sora támadt fejében a zenei gondolatoknak. Kinyitotta zongoráját és mármár belemelegedett a játékba, midőn Wurm kopogtatni kezdett a szentély ajtaján. — Mi az? — kérdé Ferencz, kinyitva az ajtót, — mit akar? Nem megmondtam-e a reggel, hogy egyedül akarok lenni ? Nem vagyok senki, de senki számára sem itthon, érti-e Wurm úr? — Nem felejtettem el, — felelt tiszteletteljes arczczal Wurm, — azon határozott parancsot, melyet kiadni méltóztatott ; de igen fontos dologról van szó, mely uraságodat igen érdekli; nem hiszem, hogy nem fogadja el Sturm Farkas urat. — Ki az a Sturm Farkas ur?— kérdé türelmetlenül Müller. — Uram, — felelt Wurm fontoskodó hanggal. — Sturm Farkas ur harmincz év óta ügyvéde a hildesheimi családnak. A boldogult Zsigmond gróf atyja minden bizalmát csak belé helyezte és Zsigmond gróf is őt bízta meg érdekeinek megvédésével. — Nos hát, — felelt hevesen Müller, — van valami mondani valója? Miről akar velem beszélni ? Hála istennek, nincs semmiféle peres ügyem. — Uram, — válaszolt Wurm, — már harmadszor van itt uraságodnak a kastélyba való megérkezése óta Sturm Farkas úr. Nem tudom, hogy mit akar mondani, de bizonyosan a Zsigmond gróf ügyeiről akar beszélni. Bevezethetem-e ? — Ha harmadszor van itt, akkor nem utasíthatom vissza, — szólt bosszúsan Müller. — Vezesse be! Boszúsan odavágta a zongorához az alig megkezdett kéziratot. Pár pillanat múlva Wurm bevezette Farkas urat. Magas, sovány, mintegy hatvan éves ember volt, lapos homloka, kicsiny, szürke, beesett szemei, ravasz arcza, eléggé elárulták jellemét. Karja alatt óriási csomag papirt hozott, melyet aztán az asztalra tett le, de előbb földig hajolt a kastély uj birtokosa előtt. Müller eléggé roszkedvűen hajolt meg és helyet mutatott neki. — Uram, — kezdé Farkas úr minden bevezetés nélül, — ön a Zsigmond gróf általános örököse, minden joga az öné, de egyszersmind minden kötelezettsége is az. — Beszéljen uram, minő kötelezettségekről van szó? — Én istenem — válaszolt Farkas, — roppant csekélység az egész. Egy kis földdarabról van szó. Az egész nem több, egy félholdnál, de a hildesheimi uradalomhoz tartozik és két szomszéd birtok közé van beékelve. — Nem fordulhat-e e tárgyban kastélyfelügyelőmhöz ? — kérdé Müller. — Köztünk legyen mondva uram, — válaszolt Farkas úr, — kastélyfelügyelője nem ért meg engem. Már rég nem vett részt Zsigmond gróffal folytatott tárgyalásainkban, eszét pedig eltompította már az öregség, különben valami rendkívüli tehetsége soha sem volt. — Tehát akkor nekem kell meghallgatnom ? — szólt Müller, kétségbeesetten sóhajtva. — Jól van hát, figyelek. Mi a pör tárgya ? — Mint mondám, egy kis földdarab, mely a hildesheimi uradalomhoz tartozik, de melyre két szomszéd igényt támaszt. *) Azt mondják, hogy Virgil halála előtt, A e n e i s é t, mely némely helyt nem volt egészen teljes, el akarta égetni. Csak nagy nehezen sikerült két barátjának őt erről lebeszélni. — Csak annyi az egész? — szólt Müller megkönnyebbülten. — Ez roppant egyszerű dolog, melyet egy vacsora alkalmával ellehet intézni. Meghívom két ellenfelemet egy kis barátságos vacsorára, s ott aztán eligazítunk mindent. Farkas úr mosolygott e naiv szavakra. — Uram, — felelt, — az önnek becsületére válik, hogy igy gondolkozik, de ha mindenki úgy gondolkoznék mint ön, akkor mi lenne velünk! De hála istennek, ritka ember, ki így teszen, mert, ha nem így lenne, akkor fel kellene oszlatni a törvényszékeket, mint valami haszontalan hadserget. De hála legyen a mindenség urának és bölcs elrendelőjének, a pörös ügyeket nem szokták vacsoránál, bor mellett elintézni. — Figyeljen reám, Farkas úr, — szólt Müller pár pillanatnyi hallgatás után. — Eddig elég békében éltem. Hallottam ugyan párszor beszélni perről, de nekem, hála istennek, soha sem volt vele bajom. Hogyha, mint ön mondja, csak egy kis nyomorúságos földarabkáról van szó, akkor miért pereljek érte ? Miért zavarjuk meg nyugalmunkat egy ilyen ostobaság miatt? Felhatalmazom önt, hogy a pert az én nevemben vonja vissza. Ha már meg van kezdve, akkor is elállok minden követeléstől és igénytől, melyet a Hildesheim-család csak támaszthatott. Az uradalom, melyet Zsigmond gróf rám hagyott, elég nagy, eég gazdag arra nézve, hogy ne csináljak olyan sokat egy félholdból. Értsen meg tehát Farkas úr, ez úgy el van igazítva. Ha valami lemondási nyilatkozat kell, csak készítse el és hozza holnap ide, majd aláírom. (Folyt. köv. A kolozsvári hitelbank és zálogkölcsön-társulat által vezetett áruraktárak üzletei a következők: A raktározásra alkalmas áruk elhelyezése a rendelkezésre álló raktári térhez képest. 2. A beraktározott áruk szükséges kezelése és tűzkár elleni biztosítása. 3. Az árukat terhelő szállítási díjak, vámok, fogyasztási adók, illetékek, fékbérek, elő- és utánvételi költségek és más terhek előlegezése és beszedése. 4. Megbízásból áruk eladása és szállítmányozása. 5. Az árukra való előleg adás. Kivonat az árszabásból: fehbér gabonáért, zsákokban vagy kiöntve, 100 kilóután hetenként 1 kr, biztosítási dij 100 frt érték után havonként 410 kr, a raktárból kölcsönzött zsákok darabjáért hetenként 1 kr, a raktári értesítő kiállításáért 30 kr. Kívánatra az üzleti szabályzat bérmentve küldetik meg. — A raktár a feleknek üres zsákokat küld, ha kívánják. — Minden küldemény „a kolozsvári áru raktárakba“ czimzendő. Négy kocsinál kevesebb gabona kiüntve be nem tárolható. Tengerit csak zsákokban fogadunk el s kiöntve nem helyezzük el. KÖZGAZDASÁG. — Maros tordamegyei állatkiállitás. Görgény-Szt.-Imrén a maros-tordamegyei gazdasági egylet által, f. hó 17-én rendezett szarvasmarha állatkiállitás — mint az E. G. írja — elég jól sikerült, habár kissé érzett is, (mivel május elejétől a közbejött akadályok miatt el kellett halasztani) a szokott tényezők egy részének elmaradása, mert például 3 éves ökörborjú egy sem állíttatott ki, mivel azok jelenleg már a havasokon vannak legeltetés végett. A bíráló bizottság állott: Gálffy Sándor elnök, továbbá Körösi Albert, Nagy Tamás, László Miklós és Mancza Miklós urakból és jelen volt Deák Lajos egyleti titkár és pénztárnok is, mint a megbetegült közgazdasági előadó ez alkalomra fölkért képviselője. Közel száz darab szép marha állíttatott elő, melyek közül főleg a borjas tehenek voltak kiválók, ezek közül helyben mindjárt meg is vásároltatott nehány. Kiosztatott összesen 80 forint jutalom, legnagyobb részt oláh nyelvű, de marháikra nagy gondot fordító földműveseknek. — Örömmel tapasztalható a megyei gazdasági egylet által évenként több helyen rendezni szokott hasonló kis kiállításoknak jótékony hatása, az állattenyésztéssel foglalkozó kisbirtokosok szorgalmára, igyekezetére és előhaladására. Felelős szerkesztő: AJTAI K. ALBERT. Laptulajdonosok: K. PAPP MIKLÓS ÖRÖKÖSEI.