Magyar Polgár, 1883. április-június (17. évfolyam, 74-148. szám)

1883-06-22 / 142. szám

ő tartozik ám ő Henter várnagy kezei közé vis­szamenni, hanem szabadon lesz bocsátva ezen tárgyalás után és méltóztassék azt a kérdést intézni, hogy ezt a vallomást nem tudja-e versben is elmondani. (Nagy mozgás és zaj a közönség közt.) Elnök: A tárgyalás komolyságát annyira profanálni nem engedem. Erre csupán ez lehet a feleletem. Eötvös Károly: Bocsánatot kérek, ver­seket tudok, melyek megjelentek nyomtatás­ban, Scharf Móricz vallomásáról. Tehát ez a kérdés nem alaptalan. Elnök Ezt a kérdést nem teszem fel. Eötvös: Akkor első kérésemet legyen szíves megmagyarázni, hogy t. i. tanú nem tartozik többé a várnagynak őrizete alá visz­­szamenni. Elnök Nem tartozik. — (Scharf Mó­­riczhoz fordulva). Tudod, hogy mehetsz ahová akarsz ? Scharf Móricz: Tudom, hogy szabadon mehetek, ahová akarok, szabad lábra helyez­nek. (Tetszésnyilatkozatok a közönség köré­ben.) Elnök: Figyelmeztetnem kell a tisztelt közönséget, hogy minden tetszés- vagy nem tetszés- nyilatkozattól tartózkodjék. Jeleztem már előbb is, hogy nagyon nagy sajnálatomra esnék, valamely komoly eszkö­zökhöz nyúlni a végett, hogy ezt megakadá­lyozzam. Legyenek türelemmel és maradjanak csendesen. — (Schwarcz Salamon felé fordul­va) : Megértette a fiúnak a vádját. Schwarcz Salamon: Hallottam hogy be-­s szélt, de egy szót sem értettem belőle. Elnök: Fordulj hozzá Móricz, s mond meg neki, hogy mit csinált ő. Scharf Móricz: Maga is jelen volt a tiszaeszlári zsinagógában, 8­­ vagy fél 9 órakor lejött a templomba és vagy 11 óráig tartott az isteni tisztelet. Azután maga ott maradt a két sakterrel, akik jöttek Téglásról és Tarczalról. Schwarcz Salamon: Én ott maradtam? Scharf Móricz: Ott maradt és az a ron­gyos zsidó, aki ott volt minálunk, behívta Solymosi Esztert és bevitték a templom­ba, reá csukták az ajót és meggyil­kolták. (Schwarcz Salamonhoz fordulva.) Maga elvágta a nyakát, a többiek tartották és a vért cserépbe öntöt­ték. Schwarcz Salamon: Hát hogy mond­hatsz te ilyent, te gazember! Elnök: Ő azt mondja, hogy azon leány meggyilkolásánál maga olyképen vett részt, hogy maga vágta el a nyakát, őt azonban ne akarja semmivel sem sérteni. Tessék felelni a tanúnak, de nem sérteni. Schwarcz Salamon: Én nem sértem, csak azt kérdezem, hogyan mondhat olyat, ami nem igaz? Funták: Ez nagyságos elnök úr, olyan jelenség mely a magyar igazságszolgáltatás­­ folyamában még nem igen fordult elő. Kérem tehát nagyságodat egész tisztelettel, méltóz­­tassék az eljárási rideg szabályoktól kissé el­térni és a vádlottaknak anyi tért engedni, hogy a tanú irányában a vád tekintetében ál­lást foglalhassanak. Elnök : Csak azt nem engedhetem sem­mikép, hogy vádlott valami sértőt mondjon a tanúnak. Funták védő: Sértőt nem, mert azt mond­ja, hogy’ „hogyan mondhatsz ilyent“, az nem sértő s ha védekezni akar irányában és ki akarja mutatni állítása tarthatatlanságát, na­gyon kérem a tek. törvényszéket, hogy ezt meg­engedni méltóztassék. Elnök: Az ellen nincs kifogásom, hogy a maga védelmét előadja, csak sértésnek nem akarom kitenni a tanút. Eötvös Károly: Azon a véleményen va­gyok, hogy a vádlott is intézhet a tanúhoz kérdést, az ügyviteli szabályok ezt a jo­got biztosíthatják, s nagyon kérem ezt a jogot ennek a vádlottnak méltóztassék meg­adni. Elnök: Még nem is kérte. Én őt felhív­tam, hogy feleljen a vádra. Eötvös Károly: 0 kérdést akart intézni a tanúhoz. Elnök: (Schvarczhoz) Feleljen tehát rá, mit tart ezen előadása nézve ? Schvarcz: Azt mondom, hogy az n­em igaz. Bebizonyítom, hogy az lehetetlen. Be­bizonyítom a szentírással, — (Derültség a kö­zönség körében), bebizonyítom a világtörté­nelemmel, bebizonyítom élményeim­mel, hogy lehetetlen, hogy egy izraelita vallási szempontból gyilkosságot véghez vihessen, azt látja minden­ki, hogy ez a fiú erre tanítva van, úgy mondja, mintha csak mesélne. Scharf Móricz: É­n nem vagyok betanítva. Elnök : (W­oll­ner vádlotthoz.) Ér­tette, hogy e fiú azt mondja, hogy maga vezette volna a leányt a templomba? Wollner : Értettem, de miért nem mondotta nekem ezt a fiú a vizsgálóbíró előtt? Scharf Móricz: Akkor azt mond­ta a vizsgálóbíró úr, hogy ne szóljak egy szót sem, majd el­jön az ideje, mikor ezt szemébe mondhatom. Wollner: Eiz nem igaz, mert akkor is szemembe mondotta volna. Scharf Móricz: Akár a vizsgáló biró úr mondotta, hogy nincs itt az ideje, hogy ezt szembe mondjam magának. Wollner: (Scharf Móricz:) Az nem igaz, a­mit te beszélsz, mert mikor a templomból kimentem, mindjárt früstökölni mentem. Scharf Móricz: Mert akkor már meg­gyilkolták a leányt, Solymosi Esztert. Azután jöttek ki a templomból, s elmentek ebédelni. ! Buxbaum (n éinet ü 1.) Nem igaz, a { mit ez itt beszél. Der Hund! Der Lauskerl . . ■ (Zaj.) Székely Miksa védő: Bátor vagyok a nagyságos elnök urat, méltóztassék figyelmez­tetni a tanút, hogy szemébe nézzen Bux­­baumnak. Elnök: Nézz szemébe. Buxbaum : Szemembe mered mondani, né­metül mondd! Scharf Móricz: Elmondom magyarul. Székely Miksa: (Scharf Móricz:) Nézz a szemébe, ne a bíróságra. Scharf Móricz (Buxbaum felé fordulva): Maga is ott volt akkor, mikor Solymosi Esz­tert meggyilkolták. Buxbaum: Hány órakor volt ? Scharf Móricz: 1882-ben, midőn a zsi­dóknak húsvételőtti szombatjuk volt. Buxbaum: De hány órakor? Scharf Móricz: 11 és 12 óra közt. Buxbaum (Élénken.) Én voltam ott. Pfuj! (A­r­c­z­á­b­a köp Scharf Móricz­n­a­k. Nagy mozgás.) Buxbaum : Mutass erre tanút! Scharf Móricz: Mutassa hát elő a leányt. (Scharf József feláll helyéről és Móricz felé indul, a­­ börtönmester Scharf József és­­ Móricz közé áll.) Scharf József: (A börtönőrhöz.) Czoki!(A Scharf József mellett álló börtönőr leülteti ő­t; a hall­gatóság közt nagy mozgás.) Buxbaum: Hazudsz! (A fiú elé lép.) Scharf Móricz Ha csendesen nem vi­seli magát, beviszik a dutyiba! Székely Miksa védő: Kérem konstatál­­tatni, hogy a fiú atyja iránt ily kifejezést használt. (Tartós nyugtalanság.) Buxbaum (Scharf Móriczhoz, élénken): Apádtól úgy kellene félned, mint az istentől ! (Zaj a hallgatóság körében.) Szeyffert Ede: Ha nem lehet a tárgya­lást csendesen folytatni, kérnem kellene a nagyságos elnök urat, méltóztassék a termet kiüríttetni és intézkedni, hogy mindaddig, míg Scharf Móricz kihallgatása folyik, a közönség távol tartassák. Elnök: Figyelmeztetem a közönséget , minden csendzavarástól tartózkodjék, mert kü­lönben sajnálatomra, kénytelen volnék a tér-­­­met kiüríttetni. Buxbaum: Nagyságos elnök úr! Lehet-e­­ elhinni olyan bolondságot, mit e fiú beszél? ! Ezt kérdezem az egész világ előtt, hogyan le­het azt mondani, hogy ez a fiú látott volna ilyen dolgot; ilyen bolondságot hogyan lehet elhinni? (Mozgás a hallgatóság körében.) Friedmann Bernát: Jogosnak tartom a vádlottaknak azon kérelmét, hogy a tanú val­­­­lomását azon a nyelven tegye, melyen akkor rendesen beszélt, midőn látta a vádlottakat, s ez pszichologice bizonyos befolyással van arra, hogy némi megnyugtatást fog nyújtani az iránt, hogy vallomása nincs betanulva, ha el tudja mondani részletesen németül is. Midőn a vádlottak, bár tudnak magyarul, de kíván­ják, hogy a fiú azon a nyelven mondja el, a mely nyelven, azt hiszik, hogy nem taní­tották. Elnök felszólítja Braun Lipót Lébit. (Mó­riczhoz) Mondja el ezen vádlottnak is, a mit látottt. Scharf Móricz: Maga 1882-ben midőn... Friedmann Bernát: Németül mondja. Scharf Móricz :Csak magyarul akarok beszélni, németül én nem beszélek. Friedmann: De tud, semmi közöm hoz­zá, németül is . . . Elnök: Mondja tehát szemébe vádlott­nak, a­mit látott. Scharf Móricz: 1882-ben húsvétkor, az izraeliták nagyszombatja volt. Braun: Én nem tudok magyarul. Scharf Móricz: Ha maga nem tud ma­gyarul, én meg nem tudok másképen, maga jelen volt Tisza-Eszláron. Braun: Mit tesz az, hogy jelen volt ? Scharf Móricz: Igen jelen volt Tisza- Eszláron. Elnök: Braunhoz. Miért kérdi ezt? Braun: Azért mondom, mert biztosan tudom, hogy otthon nem tanulta azt a szót, hogy „jelen volt“ és nem is tudja, hogy mit tesz ez a szó. Scharf Móricz: Ha maga nem tud ma­gyarul, én tudom, mit jelent. Scharf József: Hiszen nem is tudott jól magyarul. Braun : Az apja szegény ember volt, nem taníttathatta. Scharf Móricz: Én jártam iskolába , ta­nulok most is. Elnök: (Móriczhoz) Folytasd! Scharf Móricz : (Braun felé fordulva) Je­len volt az isteni tiszteleten fél 9-kor, mikor megkezdték és azután ott maradt. Maga, a téglási sakter és Schwarcz Salamon behittak egy leányt és meggyilkolták. Braun: Ki­csoda? Scharf Móricz: Maga, a téglási sakter és Schwarcz Salamon. Braun : A téglási ? Hát in hovávaló va­gyok ? Scharf Móricz: Maga a téglási. Braun: Hát hogyan volt ? Scharf Móricz: Behívták a leányt levet­kőztették, lefektették a földre. Braun : Mit csináltunk ? Scharf Móricz : Lenyomták és S­c­h­w­a­r­z megvágta a nyakát. Braun : Nem emlékszel, mit mondtál, hogy hol fogtam? Scharf Móricz: Nem emlékszem. Braun : A vizsgálatnál azt mondtad, hogy a lábát fogtam. Scharf Móricz: Hát a lábát fogta. Braun: A vizsgálóbíró azt olvasta fel előttem, hogy a fejét fogtam, azután én benn maradtam és a vizsgálóbíró úr kiment és ak­kor elferdítetted és azt mondtad, hogy a lá­bát fogtam. Hogy lehet ez igaz ? Elnök: (Móriczhoz.) Azt mondja Braun hogy azért nem mondasz igazat, mert egyszer azt állítod, hogy a lábát tartotta, máskor pe­dig azt, hogy a fejét tartotta. Scharf Móricz: arra nem emlékszem, ho­gyan fogta a téglási metsző, csak láttam hogy tartotta. Eötvös: Kérem a fiút kikérdezni aziránt, hogy a jelenlevők közül melyik a téglási, melyik a tarczali metsző, melyik a Braun és melyik a Buxbaum. Scharf Móricz (Braunra mutatva) ez a téglási (és Buxbaumra mutatva) ez a tarczali és ez pedig Schwarz Salamon. Buxbaum : Honnan ismersz ? Scharf Móricz: Nálunk volt 1882-ben. Buxbaum: A szobában nálatok ? Scharf Móricz: Nem a szobában, de Ti­sza-Eszláron a templomban. Buxbaum : A templomban, ahol negyve­nen is voltunk? ... A templom nem volt bezárva, mikor imádkoztunk: hogyan ismer­hetsz onnét engem ? Akkor mindnyájan el­mentünk haza, mikor vége volt az istentisz­teletnek. Scharf Móricz: Én nem láttam ott 40 zsidót. Ott nem volt 40 zsidó. Buxbaum : Hiszen mindig ki- és bejár­tak. De hát hogyan lehet az, hogy nem kia­báltál, mikor láttad a gyilkosságot. Scharf Móricz: Nem volt, kinek kia­bálni. Elnök: A fiú azt mondja, hogy látta, de hogy vele magával mi történt, az nem tarto­zik ide. Szeyffert Ede: Mondja meg, hogy szom­bati napon rendesen jött-e valaki a ki a házi dolgokat elvégzi. Ki volt az? Scharf Móricz: Bátori Gáborné. Szeyffert: Azon a napon, midőn tavaly a húsvét előtti szombat volt, volt-e ott Bá­toriné ? Scharf Móricz: Nem. Szeyffert : Hogyan tudja hogy nem volt ott?­­­Scharf Móricz: Tudom, mert otthon voltam. Szeyffert: Határozottan tudja hogy nem volt ott? Scharf Móricz: Igenis tudom. Szeiffert: Miben állott Báthorynénak a dolga. Scharf Móricz: Báthorynénak az volt a dolga, hogy pénteken gyertyát teszünk az asz­talra és onnan szombaton leveszi és felteszi a szekrényre. Szeiffert: Mindig csak az asszony járt ott ? Scharf Móricz: Az asszony is, meg a leánya is. Szeiffert: Megeshetik, hogy akkor szom­baton is volt ott. Scharf: Nem volt. Szeiffert: Azok a szomszédban laktak, mert nem ment maga utánuk, ha szüksége volt rájuk. Scharf Móricz : Azért nem mentem, mert nem küldtek. Szeiffert Ede: Nagyságos elnök úr! Mél­­tóztatott a tanút figyelmeztetni arra, hogy ő nem köteles atyja ellen tanúvallomást tenni, de nem méltóztatott figyelmeztetni, hogy tehet vallomást atyja ellen is, ha akar. Elnök: (Scharf Móriczhoz fordulva.) Nem tartozol, nem kötelességed atyád s mostoha­anyád ellen vallani, de ha akarsz, szabadsá­godban áll ellenük is vallani. Scharf Móricz: A­mit tudok, azt megmondom. Elnök: De önként akarsz-e szólani, ha nem kérdeznek? Scharf Móricz : Szólok. Eötvös Károly: Szembe mondja aty­jának ! Szeyffert főügyészi helyettes: Néhány kérdést kívánok a tanúhoz intézni. Friedmann Bernáth : A keresztkérdések­re csak az esetben méltóztassék áttérni, ha azok befejezhetők és azért arra kérem a köz­vádló urat, hogy csak az esetben bocsátkoz­zék keresztkérdésekbe, ha azok egy fél u­tán megtörténhetnek, ha méltóztatnak kívánni, nem bánom, ha 8 óráig is itt maradunk. Elnök: Amennyiben a tárgyalásra kitű­zött idő vége felé közeledik, nem akartam a keresztkérdéseket megkezdeni, csak a szem­besítést akartam eszközölni. Scharf József: Vagyok bátor a szembe­sítést kérni. Szeyffert: Én kívánatosnak tartanám hogy a keresztkérdéseket most ne kezdenék meg, hogy azokat azután egyfolytában lehes­sen elvégezni. Friedmann: A keresztkérdéseket ne kezd­jük meg, nehogy felmerüljön azon gyanú, hogy a további kérdésekre nézve informáltak, ha­nem meg legyen győződve mindenki, hogy kér­­­­déseinkre készületlenül felel. Elnök: E szerint a tárgyalást a mai nap­ra befejezem és annak folytatását holnap délelőtti 9 órára tűzöm ki. CSARNOK. Az örökség. Sandeau Gyula regénye Fordította: Mendel Farkas. (Folytatás.) — Haza akarok menni, — kiáltotta Herman. — Hol van a jó bácsi? kiáltott sírva Margit. Müller elkezdte hajszolni a denevéreket, ki akartam őket kergetni. Édith, ki erőlködé­sének tanítja volt, nem tudta kitörő nevetését visszatartani és Ferencz, ki magát nevetséges­nek érezte, ezért haragudni látszott. Végre kirepültek a denevérek, a gyer­mekek megnyugodtak, minden elcsendesedett, kivéve a fedeleit lévő csikorgó szélkakasokat és a baglyokat, melyek rémségesen huhogtak, valamint az ablaktáblákat is, melyek rosszul lévén megerősítve, minduntalan a falhoz csa­pódtak Ezt leszámítva, békésen telt el az éj. Edith és Müller számlálhatták az órákat is, és midőn megvirradt, még nem hunyták volt be szemüket. A legelső napsugarakra elfeledték bará­taink az átvirrasztott éjszaka kellemetlenségeit. Valóban fejedelmi kastélyban voltak. Edith ugyan kissé szomorúnak és sötétnek találta, de Ferencz el volt ragadtatva általa. A park pedig nappal is megtartotta éj­jeli szépségeit. Edith nem is képzelt magának ilyen szép árnyékos helyet. — Kedvesem, — szólt Ferencz nejéhez, mindenekelőtt látogatást kell tennünk vendé­geinknél. Nem mutathatunk elég gyöngédsé­get, és előzékenységet jótévőnk családja iránt. Légy nyájas és előzékeny irántok, hogy az első naptól kezdve ne higyjék azt, hogy Zsig­­mond gróf egy olyan kalandornak adta bir­tokait, ki azokra nem érdemes. A reggel az öltözés gondjaival tölt el. Ferencz legszebb ruháját, legszebb nyakken­dőjét vette fel. Midőn Edith legdrágább és legszebb ruháit föl­vette, s a gyermekek ün­neplő ruháikba voltak öltöztetve, Müller el­küldte Wurmot a Stolzenfels kisasszonyokhoz, hogy látogatását jelentse be nekik. Ulrika visz­­sza szent, hogy egy óra múlva fogadnak. Mül­ler ezt az órát arra használta fel, hogy a kas­tély szolgaszemélyzete felett szemlét tartott. Wurm mutatta be őket. Ferencz először is pár hatásos szót intézett hozzájuk, de úgy látszott, hogy nem nagyon hallgatnak reá. Végre Wurm egyenként bemutatta őket. — Ez a Bildmanné szobalánya, ez az őrnagy inasa. — Ezek a Stolzenfels kisasz­­szonyok szolgálói. — Ez a kastély balszárnyá­nak felügyelője. — Ez a balszárny szakácsa, ez az Ulrika kisasszony társalkodónője. — Ez a Hedvig kisasszony társalkodónője. — Ez a kis Izsák nevelőnője. — Ez ez őrnagy ur pin­­czefelügyelője. — Ez az őrnagyné kocsisa. — Ez a kisasszonyok vadásza. — Ezek a Fri­gyes ur haj­tói és peczérei. MAGYAR POLGÁR. (142. sz.) 1883. junius 22. Idegenek névsora (Junius 21-én.) Nemzeti­ szálloda. Ábrahám Antal körjegyző Egeres. Brüll Samu birt. N-Várad Deutsch Ignácz ügynök Bécs Jack Sándor keresk. Bécs. Lemberger Viktor utazó Bé­ cs. Molnár Ede uradalmi igazgató Tótmegyer. Hungária-szálloda: Horváth Kálmán birt. Zsuk. Pap László ke­reskedő Brassó. Trencsényi Ferencz gyáros Budapest.

Next