Magyar Polgár, 1883. október-december (17. évfolyam, 226-299. szám)

1883-10-18 / 240. szám

Tizenhetedik évfolyam 240. szám, Kolozsvár, 1383. csütörtök, október 18 Előfizetés! díj : Egész évre IS frt. — Félévre 8 frt. — Negyedévre 4 frt. Egy hóra 1 frt 60 kr. HIRDETÉSI DÍJ: Petit sora 6 kr. — Bélyeg illeték: minden hirdetés után 30 kr. — Nyilttér: sora 26 kr. Szerkesztőség és .Kiadóhivatal ,,Magyar Polgár“ könyvnyomdája Csilközép-utcza 2. fsz.) Megjelenik minden nap, vasár- és ünnepnapok kivételével Használhatlan kéziratok nem adatnak vissza. Névtelenül beküldött közlemények nem közöltétnek. KOLOZSVÁR, OKTÓBER 17. A földhitelnek egy uj neme. A németországi agrárpárt komolyan dolgozik, s több oly javaslatot készített, amelyek figyelembe vételt érdemelnek. Ezek között egyik legnevezetesebb a Rodbertus-féle, földjáradék hitellevelek meghonosítását czélzó javaslata dr. Jägernek. Rodbertus tudományos alapossággal indokolta azon eszmét, hogy miután a földbirtok értéke a pénzkamatlábbal megfordított arányban emelkedik, s ugyanezt látjuk a járadékok árfolyamánál is, sokkal okadatoltabb a földértéket járadéklevelekben, mint záloglevelekben mozgósítani. Dr. Jägermost ez annak gyakorlati alkalmazására készített egy javaslatot. E szerint törvényhozási úton ki kell mondani azt, hogy jövőre földbirtokra nem lehet más, mint életjáradék-adósságot csinálni. Minden más adósságról szóló szerződés, mely a törvény meghozatala után köttetnék, előre is érvénytelennek és behajthatatlannak legyen nyilvánítandó. Továbbá mondja ki a törvényhozás, hogy a földbirtokon levő minden régi adósságot is át kell alakítni járadékadósságokká. Ezekből az összes telekkönyvek lezárandók és a fennálló adósságok járadéklevelekkel kifizetendők. A járadékleveleket vagy névre lehet kiállítani, vagy egy-egy egész vidék gazdáinak egyetemére. Tehát organizálni kell vidékenként a gazdák egyetemét, mégpedig akként, hogy kezdetben a csatlakozás szabad társulási, később kényszertársulási úton történjék, úgy, hogy csakis egyes indokolt kivételeknek legyen helye. Ezen gazdaszövetkezeteket úgy kell képzelni, hogy például minden megye gazdái egy testületben egyesülnek és a testületnek joga lesz az állam felügyelete alatt a birtokokon nyugvó terhek erejéig járadékkötvényeket kibocsátani. Minden jelzálog-hitelező tartozik az így kibocsátott járadékkötvényeket fennálló követeléséről szóló okmánya helyett elfogadni. Feladatává teendő továbbá a törvényszékeknek, hogy az illető vidéken érvényes kamatlábat, a gazdák, iparosok és kereskedők meghallgatása után, megállapítsák és az így megszabott kamatláb alapján történik a járadék adóssági összegnek kiszámítása, úgy, hogy ha például egy birtokra be van táblázva 10,000 frt 8'Vo-os kamattal és a törvényszék az illető vidék számára 5°/6-os kamatlábat állapít meg a tényleges viszonyoknak megfelelő kamatláb gyanánt, akkor a hitelező 10,000 frt tőke névértékű 5°/0-os járadékkal kénytelen beérni. Azt is ki akarja Jäger kötni, hogy az adósnak álljon szabadságában adósságát akármikor visszafizetni, de a hitelezőnek ne legyen joga soha a tőke visszafizetését, hanem mindenkor csak a kamatfizetést követelni. S ha a hitelező mégis pénzéhez akar jutni, adja el járadéklevelét a tőzsdén vagy magán után. Fontos még, hogy Jäger az adósok részére fenn akarja tartani a folytonos convertálás jogát, azaz ha például előbb 5°/0-os volt a kamat, de később 4 Valóra leszállíttatott, a hitelező is kénytelen legyen 4V2°/6-os járadékkal beérni az 5/0-os helyett. Alig szorul bizonyításra, hogy ily körülmények és kikötések mellett a járadékkötvények nem érnének el a névértéknek megfelelő árfolyamot. S természetes árfolyam nélkül az egész Jáger-féle terv a levegőben lóg. Ez az egész terv tehát még több lényeges fogyatkozásban szenved, amely annak keresztülvitelét gátolni fogja. De maga az eszme, hogy földbirtokra földjáradéklevelek alakjában kell adósságot felvenni, egészséges. Helyes az is, amit Jäger a törvényben szintén ki akar mondani, hogy ne legyen szabad magasabb adósságot kiírni, mint amily összeget a kölcsönvevő kapott, s ha valaki nagyobb összegről vesz kötvényt, az ne legyen behajtható. Ez után lehet legsikeresebben az uzsora ellen küzdeni. De már a kamatlábnak önkényű reducálása annyira impractikus, hogy az egész javaslatot elfogadhatlanná teszi. —A Tárcza. Negyven pár harisnya. — Amerikai elbeszélés. — — Igazán nem maradt pénze? Pedig mindenki gazdagnak gondolta — monda Biri kisasszony. — Az utóbbi időben szokásba jött, hogy igen sokan, valamelyik biztositó társaságnál helyezik el a vagyonukat s évi járulékot hoznak; lehet, hogy ő is igy tett, mondá Pepi kisasszony. — Lehet, hogy ő is úgy tett, az önző vénség — ismétlé Jeni kisasszony. — Én csak annyit tudok az egészből, monda Márta, hogy a végrendeletben szóróidéra az állott, amit az előbb elmondottam , haz: „Én Skidmer Margaréta, teljes öntudatomat lírva, stb. stb., ahogy a végrendeletekben szokott lenni — „azt a nagy gombagyapotomat, melyből a szegényeknek akartam harisnyákat kötni. Biri, Pepi, Jeni és Márta unokáim közül annak hagyom, apegyik szívesen magára vállalja kívánságom teljesítését, s kötelezi magát, hogy minden pár harisnyát külön-külön, a mint elkészíti, sajátkezűig viszi el a Szel paphoz, hogy a szegények számára gyűjtött, s nála elhelyezett ruhákhoz tegye. — Köszönetemet arra a papucsra írtam fel, melyre a gyapot gombolyitva van; reményem, hogy a négy unokám közül valamelyik lesz azon jó s szívesen megtesz annyit az ő szegény öreg nagyanyjáért, 51 egész életében abban találta örömét, valami jót tehetett. Ha tetszik, négyen készítik meg, tíz párt egyik-egyik, mert a gyapotból negyven pár harisnya telik ki.“ Milyen nevetséges! — kiáltá Biri. Láttátok a gyapotot? — Én láttam — mondá Márta — roppant nagy gombalyég. Szegény nagymama mindig jó volt hozzánk. Azt hiszem, nincs kifogásotok kívánsága ellen, s teljesíteni fogjuk. — Elment az eszed, — kiáltá Pepi, negyven pár harisnyát kössünk meg? — Képtelenség! hogy lehet ilyent még csak gondolni is! Kiáltá Jeni. — Márta, nevetségesebb megjegyzést nem is tehettél volna, — bámuljak érte — mondá gúnyosan Biri. — Ha ti nem akarjátok megkötni, majd megkötöm én, mondá Márta; nem szeretném, ha a szegény nagymama utolsó kívánságát egyikünk sem teljesítené. — Hogyne, hiszen tudod, hogy milyen udvarias volt hozzád, — mondá csúfondárosan Jeni. — Azt mondta, hogy az unokái között én vagyok a legcsúfabb — mondá Márta, de bizonyosan igaza volt nagymamának, mert a tükröm sem hizeleg jobban. De szerette a főztömet, s azt mondta, hogy jó kenyeret sütök. — Szerette a főztödet! — kiálta Jeni. Te Biri, én hajlandó vagyok azt hinni, hogy az embernek a neve befolyással van az életére és a cselekedeteire. Nézd ezt a szorgalmatos Mártát, aki örül, hogy a férfit megdicsérték, s boldog, hogy abból az utálatos kék gyapotból negyven pár harisnyát köthet meg a szegények számára. __ Kár úgy csúfolódni — mondá a cou__ a Márta és Jeni név nem valami hangzatos, de a Biri és Pepi név egy cseppet sem szebb náluk! Linn Márta és Jeni, unokatestvérei voltak a Foster lányoknak. Szüleik nem voltak gazdagok és korán elhaltak, de előbb telebeszélték gyermekeik fejét azzal, hogy Skidmer nagymamát tiszteletben tartsák, mert gazdag asszony s szerencséjük tőle függ. A mint a leányok megszülettek, ő adott nekik nevet s midőn Márta, Biri, Pepi és Jeni felcseperedtek, mind a négyen rossz néven vették, hogy nagymamájuk szeszélye miatt szebb, elegánsabb s divatosabb nevektől elestek. Na, de az az édes remény vigasztalta őket, hogy kárpótlásul közönséges nevükért s azokért az érzékeny sérelmekért, melyeket nagymamájuk koronkinti látogatásaikor elkövetett rajtok, az mondva, hogy: „nem feleltek meg reménységének, most egyikőjüket se lehet szépnek s kedvesnek mondani, de Mártát, épen a legruttább közöttük, s igen, ők azt remélték, hogy e sérelmeket a végrendeletében hozta helyre. Az is igaz, hogy távozásakor nagyanyjuk mindegyiknek adott egy-egy szép új ruhát, kalapot s tizenkét darab zsebkendőt s Mártát megdicsérte jó gazdasszonykodásáért, s azt mondta, hogy olyan jó kenyeret süt, hogy ő sem tudna különbet süthetni nála. Midőn az öreg asszony meghalt, a temetésére s végrendelete felolvasására mind a négy unokája meg volt hiva; de miután az utazás költséges és fáradságos volt, a leányok Mártát küldték el képviselőjükül, Mártát, ki legidősebb volt közöttük, mert a harmincz évet betöltötte, s igen egyszerű, alázatos teremtés volt, s annyira bárgyú, hogy a Márta név ellen sem volt soha kifogása. A négy leány együtt lakott, s ha a háztartásukban valami kellemetlen kötelesség merült fel, azt emlékezetet meghaladó idő óta mindig Mártára bízták. Miután a negyven pár harisnyára való nagy gombolyog gyapottat haza hozta, a főzés, takarítás, porolás és varrás között zúgolódás nélkül hozzá látott új kötelességéhez, s fáradhatatlan buzgalommal kötötte a harisnyákat, s a nagyanyja kívánsága szerint, minden egyes párt elvitt M . . . tiszteletes úrhoz. — A nagymamám kívánsága volt, hogy magam hozzam el, mentegette magát Márta a tiszteletes úr előtt; s bár különösnek látszik kívánsága, kötelességemnek tartom azt teljesíteni. De a lelkész nem találta különösnek, s meg is mondta Mártának. A lelkész egy középkorú, igen művelt komoly férfi volt, Mártát szívesen fogadta, s rövid látogatásai alatt igen kellemesen társalogtak. Midőn a gombolyag a vége felé járt, Márta érezte, hogy hiányozni fog valami életéből, ha a harisnyakötés megszűnik. S az utolsó szemeket elszomorodva szedte le a kötőtűjéről. — Sohasem látom többé — mondá magában. Ő nem fog meglátogatni, hogy is tenné, hiszen a lányok között én vagyok a legcsúfabb, na de nem baj, a nagymama kívánságát teljesítettem, a harisnyák készen vannak, én pedig igen kedves emlékkel gazdagítottam magamat általok. Amint igy beszélt magában, a kemény papiros, melyre a gyapot gombolyítva volt, a földre hullott. — Szegény nagymama — folytatá Márta — tehát a köszöneted e papirosra van írva. Elolvasom, ha visszajövök. A pénzbüntetések kezelése tárgyában a földmivelési-, ipar- és kereskedelmi miniszter a következő körrendeletét intézte a törvényhatóságokhoz: Az 1883. évi XVII.-czikk alapján kiszabott pénzbüntetések kezelésére vonatkozólag f. évi július 4-én 14.010 sz. a. kelt rendeleteinek bekezdésében foglalt azon intézkedést, mely szerint az idézett törvény elleni kihágási esetekre nézve a járási szolgabírák a rendezett tanácsú mezővárosokban is tartoznak eljárni, — ezennel hatályon kívül helyezem, illetőleg oda módosítom, hogy a phylloxera terjedésének megakadályozása czéljából tett óvintézkedések elleni kihágások eseteiben, rendezett tanácsú városokban, — oly formán, mint azt a törvény a törvényhatósági joggal bíró városokra nézve rendeli, — a polgármester járjon el. Paksból jelentik a következőket: Ferry kormányelnököt és a közmunkaügyi minisztert Rouenbe érkeztükkor nagy tömeg rokonszenvesen fogadta, de egy csapat munkás ezt kiáltotta: „Éljen Thibaudin!“ sőt egyszer a miniszterek kocsija elé állott és ismételve kiáltotta: „Éljen Thibaudin tábornok!“ A kormányelnök fogadta a hatóságokat és a bíráknak azt mondta, hogy ő nem kívánja töltik a politizálást, hanem az igazságszolgáltatással való foglalkozást. A papsághoz így szólt a kormányelnök : „Önök tudják, hogy a kormány iparkodik rendezni az állam és az egyház viszonyát. Minthogy önök biztosítanak minket ragaszkodásukról, mi biztosítjuk önöket a mi bizalmunkról.“ A kormányelnök beszédet tartott a banquetten. Mindenekelőtt köszönetet mondott a köztársaság elnöke iránt nyilvánított megtiszteltetésért, aki nem lépi át jogainak határát, és aki legfőlebb akkor mond le tartózkodó magatartásáról, mikor oly bajt akar megszüntetni, amelyet meggondolatlan tömeg idézett elő. Az „Intransigeant“ tudósítója itt közbeszólt : „Ez nem igaz !“ Ekkor szóváltás keletkezett ; a miniszter szavait ismételve tetszéssel fogadták. Ferry megdicsérte ezután Rouen városát, amely gyakorlati és haladó politikát követ. Az iparos oktatás szerinte az igazi demokrata szoczializmus, mert a liberális polgárság folyton a világosság, a munka és a szabadság felé ösztönzi a vagyontalan demokrácziát. (Ismételt tetszés.) A tudás nem az intranzigensektől és radikálisoktól származik, hanem a mérsékelt republikánusoktól. Igen, uraim, mi föl fogjuk ajánlani a csatát; mi harag és elkeseredés nélkül megyünk a harczba; mi a gyalázás és rágalmazás fölött állunk, amelyek politikai erkölcsökké akarnak nálunk válni. (Helyeslés.) Mi azzal a tudattal fogunk legközelebb harczba indulni, hogy teljesítettük kötelességünket, mint oly emberek, akik tudják, hogy bármenynyi jót tettek, még sok tennivaló maradt. A miniszter poharat emel a gyakorlati és mérsékelt köztársaság jólétére, a józan köztársaságra, az őszinte, munkás és haladó köztársaságra. (Ismételt zivataros tetszés.)