Magyar Polgár, 1884. január-március (18. évfolyam, 1-75. szám)

1884-02-14 / 37. szám

1884 febr. 14. 1ől. _ Darányi előadó pedig, a közlekedési bizottság jelentését a szabadka-bajai és a munkács bi­szkidi vasutakra nézve. Ezzel az ülés véget ért. MAGYAR POLGÁR. (37 sz.) A m. kir. igazságügyminiszter, követke­ző rendeletet intézte a kir. e. f. biróságokhoz és az ügyvédi kamarákhoz, — a magyar bírói ítéleteknek a rumén kir. bíróságok által eszköz­­lendő végrehajtása tárgyában. A magyar bírói ítéleteknek és határoza­toknak a rumén kir. bíróságok által eszköz­­lendő végrehajtása, feltételei s a magyar biró­apró-cseprő cziczomázást, minővel azt Popper feldiszite. Popper sikerült hangversenye még meg­tanított bennünket arra is, hogy mi megbe­csüljük a mi gordonka-művészünket, Kretsch­­mannt. Azok közül még, kik e sikerült hang­versenyben közreműködtek, fel kell említeni Ehrenstein Louiza k. a.-t, dr. Gansbacher ta­nítványát, ki mesterének néhány dalát jó hang­gal s kitűnő iskolával énekelé. Ezután Stas­­nyt, ki kitűnő accompagneurnak bizonyitá magát , e mellett egyes szólóiban alkalma nyílott arra is, hogy mint ügyes concertista mutassa be magát. S végül Popper fivére Vil­mos, ki a gordonka duettben a második gor­donkát játszó. A többi hangversenyek sorából említsük még fel a Th­er­n-t­est­vérek estélyét, kik két zongorán bámulatos összhanggal és egyenlő művészettel játsztak. Csak műsorukat nem ál­lították egybe kellő változatossággal. Fried­­heim Arthur ismét egy Liszt-estélyt ren­dezett, melyben mint bravourokra született Liszt-játszó mutatta be magát s ügyesen meg­küldött Pagani­etude óriási nehézségeivel, ugy­­annyira, hogy csak Rosenthal játékával hason­líthatjuk egybe játékát, kitől már fentebb mél­tattuk a „Don Juan A­phantasia előadását. S végül említsük még fel a három Tscham­­pa-nővér és Gallowitsch Marianne által alakí­tott „első ausztriai nő-quartett“-et, melytől szintén nem lehet megtagadni a vállalkozók jóakaratát s ügyes előadási képességüket, de hangjuk sem oly jó, sem oly iskolázott, hogy mint a hires schweci női négyes diadalokat arathatnának. * ♦ 3 Az ipar-törvényjavaslat. Az ipar-törvényjavaslat foglal­koztatta tegnap az akadémia nemzetgazdasá­gi bizottságát. Jelen voltak Kautz Gyula biz. elnök, gr. Apponyi Albert, gr. Zichy Jenő, Láng La­jos, gr Bethlen­­időn, György Endre, Dob­­ránszky Péter stb. Két előadó is fejtegette a törvényjavaslatot s tette bírálat tárgyává a benfoglaltakat. Földes Béla volt az első felolvasó. Szerinte a nyilvános iparjog és ez képezi az iparpolitika első tárgyát, két legfontosabb kér­dése egyfelől az iparral foglalkozó személyek jogviszonya, másfelől ez iparnak, mint terme­lési ágnak szervezete. Mindkettő tekintetében a míves ipar eltér az egyéb, az anyagi terme­lésre irányuló foglalkozásoktól. A munka és annak létfeltételei szabják meg a nyilvános jog és szervezet elveit. Az első kérdésre vo­natkozólag a törvényjavaslat sok jót tartal­maz, csakhogy az intézkedések sok tekintet­ben fragmentarikusak. Első­sorban szólván a gyári munkásokról, nagyobb védelmet követel a gyermekek, fiatal személyek és nők érdeké­ben. Egyáltalában a nyugati államok törvény­­hozását állítja fel mintaképül. Behatóan fog­lalkozván a tanonczügygyel, azon visszásságok­ra figyelmeztet, melyek itt kifejlődtek. Külö­nösen itt sürgősen kell segíteni. Erre szolgál a tanszerződés írásbeli megkötése a hatóság előtt, a bizonyítvány kiállítása a tanviszony befejezése után. Hogy azonban ennek ered­ménye legyen, szükségesnek tartja megmagya­rázni, ki a tanoncz és a tanonczokra vonat­kozó szabályokat a gyárakra is kiterjeszteni, különben ki lesznek játszva Egyéb kisebb hiányokra is figyelmeztet, melyek e fejezetnél kijavítandók. Az ipartestületek eszméjének logikai fej­lődésére utalva, azon nézetben van, hogy az iparrend keresztülvitele autonóm közegek ál­tal csak úgy történhetik, ha azok nem egy­szersmind szabadegyletek és csak így keletke­zett az ipartestület (helytelenül ipartársulat) eszméje. Elfogadja a javaslat, álláspontját, el­vileg azonban szükségesnek tartja, hogy egyéb nagy községekben is engedtessék meg ipar­­testület alakítása. Továbbá, czélszerűnek tar­taná kimondani, hogy a kormány is elrendel­heti az ipartestület megalakulását. Hangsú­lyozza, hogy a kísérletet az ipartestülettel ko­molyan kell tenni, különben még ha életké­pesnek nem is bizonyulna, ezért a kormányt okolnák. Azért lehetőleg arra kell törekedni, hogy e testületek anyagi és szellemi erővel bírjanak. Az ipartestületeknek az új törvény­ben nincs helye, azok csak mint szabad egy­letek fognak ezentúl fennállani. Minthogy az ipartestület felállítása csak fakultatív, az I. fokú hatóságok reformjára behozatik az ipar­hatósági megbízottak intézménye Ez is csak kísérlet. A tagok nem egy, hanem három évre volnának választandók. Nagyon szükséges vol­na az ipari felügyelők intézményének behaza­gyakorolt, igen kedvező volt, miben nagy ré­sze volt Baumayer k. a. kitűnő zongora­játé­kának. A közönség kitüntetését annyival is inkább nagyra becsülheti Perger, mert műve oly mű után is hódított, mint Beethoven pá­ratlan 131 -ik Cis­moll vonós quartettje Rad­­nitzky és társai a lehetőt elkövették, hogy a mű szépségeit érvényre juttassák, de a Cis­­moll quartett nehézsége mégis felülmúlta ere­jüket. Hiányzott mindenekfelett az első hege­dű azon vezérlő kimagaslása, minővel pl. Hell­­mesberger bir, kinek trilla-variab­óit a Cis­­moll quartettben soha sem feledi el az, ki egyszer hallotta. Még Popper D. spk­ójáról kell meg­emlékeznem. Dávidoff és a nyomtalanul el­tűnt Piatti mellett Popper áll még az első­rendű gordonkások közt a legméltóbb helyen. Igaz, hogy Dávidoff játéka erőteljesebb, kife­jezettebb és egyöntetűbb, de Popperé is ha­sonló művészi kifejezésű, s ha a fennemlített tulajdonokban tán háttérbe szorul is, pótolja hiányait elegancziája, kellemessége és hangjá­nak különös alakulása. Mint zenész is sokkal modernabb tala­jon mozog Popper, mint orosz vetélytársa, mint szerző is szép talentummal bír, mit fé­nyesen igazol legújabb „Menuette“-je s szel­lemesen egybeállított „Suite” gordonka-kettőse. Ha volt valami Popper játékában, mi nem tetszett, az csak az a művészi szenzély volt, melylyel hangszeréből a flageolettet a leg­gyorsabb tempóban s d­ramatikus menetben kikényszeríteni törekedett. Az általa szerve­zett Concert Etude „Spinnl­ed” elragadta a közönséget s többször ismételni volt kényte­len, pedig ez nem is tartozik sikerültebb al­kotásai közé, mert az iskolázott majd minden ütemében akad oly helyekre, hol a hang tisz­tasága nem teljes. Különben is oly mű, mely absolut értékre reflectálhat, nem igényel oly­­­tala, mely az ujabbkori ipari közigazgatásnak egyik legfontosabb intézménye. Amott a békéltető bizottság életbelépte­tésének és működésének módja fogyatékos, e miatt csak az ipartestületek mellett van gon­doskodva ily segély­pénztár fölállításáról. A II. fokú hatóság szervezésére megjegyzi, hogy a tagok száma csekély, különösen szükséges­nek tartja, hogy a fővárosban iparfelügyelőség állíttassák fel és hogy a békéltető bizottság a fővárosban mindenesetre megalakíttassék. Elő­adó ezen félrendszabályokat javítandóknak tartja, mert vagy ezer meg ezer zavar fog keletkezni,­­ vagy a törvény írott malaszt marad. Utána Heltai Ferencz értekezett ugyan­ezen tárgyról. Rövid történeti bevezetés után kifejti, hogy Németország, Ausztria és Ma­gyarország iparjoga a czéhjogon fejlődött ki. Azon államok, melyek a czéhjoggal szakítot­tak, külön törvényekben szabályozzák az ipar­jog anyagi kérdéseit. Érinti ezután az ipar­jog alkotásának nehézségeit, s vázolja azon küzdelmeket, melyek a német, osztrák és ma­gyar ipartörvény alkotását megelőzték. Ezután áttér az ipartörvényjavaslat azon fejezetére, mely az ipartestületekre vonatko­zik. A kormány javaslatában tervezett ipar­testület nem más, mint izoláltan álló, korlá­tolt hatáskörrel bíró önkormányzati intéz­mény, melyet a szabadelvűség szempontjából bajos megtámadni. Három kérdést állít fel: Szükséges volt-e az ipartestületet megalkot­ni, czélszerű volt-e ezen intézmény alkotása, végül, jól van e az intézmény szervezve? Az első kérdéssel, mint politikai kérdéssel, nem foglalkozik. A második kérdést a jövő fogja eldönteni. A harmadik kérdéssel azután tüze­tesen foglalkozik. Korlátoltnak tartja a tes­tületeknek adott hatósági hatáskört, s ezért az előre láthatólag nem lesz eredményes. A tanonczügy rendezésére vonatkozó szabályren­deletek tárgyalását el kívánja vonni a törvény­­hatósági közgyűléstől. A törvénybe szüksé­gesnek tartaná fölvenni, hogy a szövetkeze­tekbe való belépésre egy testületi tag se le­gyen kényszeríthető. Az ipartestület hatáskö­rét kiterjesztetni óhajtja a kereskedők, gyá­rosok és részvénytársaságokra, kik oly segéd­­személyzetet tartanak, melynek czélja vala­mely mesterséget képező iparágat megtanul­ni. Kívánatosnak tartja, hogy a segédek vi­szonyba hozassanak az ipartestülettel, s ilye­nek felállítását az iparosok számától kell füg­gővé tenni. A törvényben kívánja megállapí­tani azon módozatokat, melyek között az ön­álló ipart űző nők tagsági jogaikat gyakorol­hatják. A segélypénztárak kérdését még nem tartja a megoldásra érettnek. A felolvasás után Kautz Gyula elnök mindkét felolvasónak köszönetet mondott. Bírói ítéleteink Romániában, jogok eljárása a következő igazságügyminisz­­teri rendeletekben állapíttatott meg, illetőleg szabályoztatott: I. 1871. jul. 12-én 12.055. szám. 2. 1871. decz. 16-án 22,155. szám. 3. 1873. jul. 1-én 19,923. szám. 4. 1875. jun. 18-án 13,980. szám. 5. 187­­. jul. 17-én 20,360. szám. 6. 1876. jan. 19-én 1762. száza. 7. 1880. jul. 21-én 15,154. szám. Ujabbban arról értesültem, hogy a bíró­sági ítéletek végrehajtása többször akadályba ütközött a­miatt, hogy a magyar végrehajtató felek nem gondoskodnak kellő képviseltetésük­­ről Ruméniában. Ennélfogva különösen az ügyvédi kama­rákat értesítem, hogy a végrehajtató felek ér­dekében áll, hogy Ruméniában meghatalma­zottat rendeljenek, a­ki az egyes végrehajtási cselekményeket kérelmezze és szorgalmazza, a bélyegeket és a végrehajtók díjait beszolgál­tassa s a végrehajtató fél érdekeit a bíróság előtt is képviselje. Nem szükséges, hogy ezen meghatalma­zott egyén ügyvéd legyen, de czélszerű, hogy a szükséges meghatalmazással elláttassék a végett, hogy szükség esetében különös meg­hatalmazott ügyvédet rendelhessen szóbeli tár­gyalásra a bíróság előtt, ha t. i. a végrehajtás elrendelésénél vagy keresztülvitelénél per támad. Szükséges továbbá, hogy minden egyes esetben mindkét peres félnek neve, polgári állása és lakása pontosan és érthetően meg­jelöltessék. A fennebb idézett rendeletekben foglalt szabályokat az áttekintés megkönnyítése vé­gett az alábbi szakaszokba összefoglalva köz­löm : 1. §. Az illetékes magyar bírói hatósá­goknak polgári, kereskedelmi, tengeri és vál­tójogi ügyekben hozott s jogerőre emelkedett ítéleteit és határozatait a rumén kir. bírósá­gok a területükön hatályban levő törvények­kel egyezőleg a viszonosság feltétele mellett végrehajtják, ha ezen ítéletek és határozatok a megjelölt hatóságokhoz diplomatiai uton juttatnak. 2. §. A jogerőre nem emelkedett hatá­rozatok alapján elrendelt biztosítási végre­hajtásokat a rumén kir. bíróságok nem foga­natosítják. 3. §. Azon rumén kir. biróságokhoz, a­melyek által a végrehajtás foganatosítandó, megkereső levél intézendő. 4. §. A megkereső levélben a jogerejű ítélet, illetőleg a jogerejű határozat alapján a végrehajtás foganatosítása egész általánosság­ban kérendő; a végrehajtató és a végrehaj­tást szenvedő felek pontosan megjelölendők; a behajtandó fő- és mellék­követelés ponto­san meghatározandó s a végrehajtató félnek ruméniai meghatalmazottja is megnevezendő. 5. §. A megkereső levélhez nem csupán a végrehajtást elrendelő végzés, hanem jogér­vényességét s végrehajthatóságát tanúsító hi­vatalos záradékkal ellátandó marasztaló íté­let vagy határozat hivatalos kiadványa is csa­tolandó. 6. §. A megkereső levélhez és mellékle­teihez a végrehajtató fél költségén hiteles ru­mén fordítások csatolandók. 7. §. A megkereső levél és mellékletei a fordításokkal felszerelve, a kézbesítés köz­vetítése végett a kir. igazságügyminisztérium­­hoz terjesztendők fel. Kelt Budapesten, 1884. évi január hó 23 dikán. Dr. P­a­u­­­e­r Tivadar, s. k. A legújabb röpiratból. „A legújabb politikai botrány* czim alatt a napokban uj röpirat fog megjelenni, mely válaszul szolgál a „Legújabb politikai divat* czimü nagy zajt ütött röpiratra. Egyelőre meg­jegyzés nélkül adjuk a polemikus új műből • „A liberalismus és a magyar érdek” czímű fejezetet: Timoleon szellemes ember. A logika ugyan nem erős oldala, hanem a történelemnek annál szeretetreméltóbb vir­­tuositással­­ tekeri ki a nyakát. Mindenekfelett geniális. Szenvedélylyel keresi a zsarnokokat. Brochürbe öltözött Vik­tor Hugo. S ha nem talál, phantasiája elég erős, hogy magyar Zirzizirneket fedezzen fel, Árpád vére századainak legendáiban. Történelmi látköre meglepő kiterjedésű. Negyven év történte. Nem kevesebb. Ebből bizonyítja be a következőket: a) hogy hazánk múltjában csak két irány található: a feudalismus s ultramontanismus harcra a nemzet ellen; b) a liberalismus har­cra az ultramontanismus és feudalismus ellen. Török, tatár, husszita, német — ez mind kegyelmet talál előtte. Mert a hazának csak két ellensége volt, van és lesz: „az ultramontanismus és feuda­lismus.” De Timoleon éles látású politikus is. Csodálatraméltó államférfim érzékkel fel­ismerte, hogy a magyarnak ez idő szerint egyetlen szerencséje — a protestantismus és judeismus. Egyetlen üdvössége a liberalismus. Egyetlen veszélye az antisemitismussal szövetkezett ultramontán feudális liga. Mert, hogy a Napoleon idejebeli nem­zetközi liga nálunk, az ultramontánok és feu­dálisok között feltámadt — arról Timoleon­­nak megc­áfolhatatlan adatai vannak. Nem árulja el ugyan, hanem sejteti. Már­pedig a ki egy nemzet fejlődésével oly irgal­matlan cynizmussal tud elbánni ; a kinek ge­niális rövidlátása elhomályosul, ha a száza­dok sírjai nyílnak meg előtte ; a ki egy őrült rögeszmének feláldoz logikát és történelmi pragmatikát, a ki a múltra erőszakol oly irány­zatokat, oly törekvéseket, melyeket az nem ismert, mivel nem olvasta Rotteck Staats-Lexi­­conját, a melyen kívül Timoleon más állam­tudományt nem ismer; a ki a liberalismus colburnusában lép a küzdtérre s szelleme oly reactionarius, akár egy Landsknechté; a­ki a vallási türelem zászlaját lobogtatja, de dog­mája az indifferentismus; a­ki a protestáns autonómia számára absolut sérthetetlenséget követel, de a kath. hitrendszer követelményeit ignorálja: az ilyen ember valóban jogosult ar­ra, hogy komolyan vétessék s őszinteségéhez kétely n­e férjen. Azt mondja, hogy: „a liberalismus egy­­persmind magyar érdek.“ Hát ez egy elcsépelt közhely a köny­vekből, melyeket megírtak „de laude stubti­­tia«.“ Ki állítja, hogy a liberalismus eo ipso ellenkezik a magyar érdekekkel? De a liberalismus nem kizárólagosan pa­­tentírozott magyar érdek. Ha Timoleon felfogása lenne helyes, el kellett volna veszni Magyarországnak azon korszakokban, melyek nem ismerték a liberá­lisomat. Ezen korszakok pedig, az ő szellemében fogva fel a liberalismust , 8 századot tölte­nek be! Nekem épen úgy tetszik, hogy a magyar nemzet nagy nemzeti virágzásra jutott akkor is, midőn a liberalizmus még a messze jövő méhében feküdt embryo volt, s a közvélemény s az uralkodó irányzat csupán és kizárólag „ultrasn­ontán és feudális” volt. A nemzet szabadságáért, becsületéért, az ország jól­étéért, függetlenségéért ontották őse­ink vérüket és nem theoriákért . A hazáért, nem doctrinákért. A­z­abadságért, nem a liberálisaméért. A közös nemzetért, nem egyes pártok­ért, vagy felekezetért. A jog és haladás vívmányaiért és nem politikai­­ divatokért. Ab­ban igaza van Timoleonn­ak, hogy „ha elvész M­agyar írsz igen a szabadság, a magyar faj fenyegetve lesz. De abban sehogy sincs igaza, hogy a szabadságot azonosítja a szabadelvűséggel; és nincs igaza, midőn a szabadságot monopoli­­zálja; milőn az emberiség ezen mindenkivel közös, mindenki által egyenlően tisztelt és egyenlő szere­ettel őrzött kincsét eltagadja ki­­lencz millió magyartól, mivel katholikus és oda osztja három millió magyarnak, mivel pro­testáns ! És nincs igaza, midőn a vagyonra nép­ellenes szándéklatokat akar rádisputálni, s fel­állítja a végzetes alternatívát: vagy liberális, vagy mágnás ! Ez finom csábital lehet a socialismus számára, de hypochrisissé válik az olyan em­ber száján, a­ki a „fehér és fekete rémmel* akarja terrorisálni a nemzetet. Hanem hát a liberalismus Sancho Pan­­sájától ilyen csekélységek föl sem veendők. Paulo majora canamus. Csak egyet sajnálok. Azt, hogy több időt nem szentelt Anglia történetének tanulmányo­zására. Szívesen szolgáltam volna neki akár csak Stuart Moll­el is. Ebből megtanulhatta volna, hogy Albion polgárai szeretik a szabadságot legalább úgy, mint Timoleon, s hogy a szabadelvűséget ha­tározottan többre becsülik és jobban értik, mint ő. És még­sem kötik hazájuk sorsát kizá­rólag valamely politikai irányhoz. Mert tud­ják azt, hogy a politika az exigeniták tudo­mánya s az egymást követő fejlődési viszo­nyok az állam­életben, különböző helyzeteket teremtenek, a­melyeknek majd a liberális, majd a conservatív politika felelhet meg! Hamis tehát Timoleon „nagy történelmi mérlege.“ Egy falsum suppositumból indul ki. A legutóbbi 40 évet csupa liberalismus­sal tölti ki, feledve azt, hogy a „divatról” koc­káztatott elmefuttatásában épen ebből a 40 évből egy tarka mozaikot csinált, a­mely­ben a liberális, conservativ, atilikus, reactio­nárius, absolutistikus, passivitási és alkotmá­nyos irányzatok, a liberális és conservativ Széchenyi, a liberális Deák, Kossuth, a con­­servativvá lett Nagy Pál s a papokat faló „oroszlány” Beöthy Ödön, a prot. patens és prot. autonomia, a vegyes házasság és a con­­cordatum egy caleidoscopi figurává esnek össze. Ő azt hiszi, hogy a liberalismus üdvö-

Next