Magyar Polgár, 1884. január-március (18. évfolyam, 1-75. szám)
1884-02-23 / 45. szám
o dás egyik szimptómája lévén, a miniszter érdekes számadatokkal mutatja ki, hogy ma a fogyasztási adókból még egyszer akkora a bevétel, mint pár évvel ezelőtt. Hasonlag a dohány és posta jövedelmei majdnem megkétszereződtek. Az állam hitele pedig, mely a pénzügyi helyzet legbiztosabb hévmérője, kétségbe nem vonhatólag javult Hanem a nagyúri kényelem sok embernél kizárja a számokkal való alapos bibelődést, s a mélsás ellenzék ép úgy tesz, mint a tekintetes ellenzék, melynél meg az akarat hiányzik arra, hogy tárgyilagos és alapos legyen. így aztán a conclusio egyiknél se lehet más, mint amit fölállítottak; ami jó, az mind a „szerencsés véletlennek" köszönhető; ami rész, az mind kizárólag a kormány hibája. Itt az idő, midőn elválik, ha várjon a nemzet aláírja-e ez ítéletet, vagy egyedül marad vele az ellenzék, mely csakis úgy tudja betölteni ellenzéki szerepét, ha felületes és sértegető. Újabban a képviselőház ellenzéke szaporította taktikáját egy gyerekeskedéssel, mely még a diák-csinyek közül is rég kikopott már. Egy másodrendű, inkább helyi érdekű kérdésben, sőt ennek is legvégső stádiumában, mikor az ügy már harmadik felolvasás alatt állott, élt az alkalommal, összeszedte erejét, s leszavazta a kormány javaslatával épen egy ellenzéki város érdekeit. Nem akarjuk a macskák távollétéről, s az egerek czinczogásáról szólómesét applikálni. De azt engedje meg az ellenzék, hogy mosolyogjunk ez eljárás fölött, melynek — minden komolyabb indok hiányában — más czélja nem lehetett, minthogy különösen az utóbbi időkben tanúsított szereplésüket megkoronázzák. Még sok ily dicsőség, még egynéhány ily győzelem az ellenzéknek, s mi — még teljesebb nyugalommal nézhetünk a nemzet higgadt ítélete elé, táni sérelmeiket előadni, hogy azután azok gyógyításáról is lehessen gondoskodni; a horvát ellenzék azonban az őszinte szónak semmi hitelt nem adva s a felhívást ignorálva, csak izgat, folyton izgat, s aláássa jövőjét Horvátországnak, amely pedig csak Magyarországgal szövetségben vetheti meg jövőjének biztos alapját. Bukarestből jelentik, hogy a horvát nemzeti párt két küldötte febr. 19-én hosszasabban értekezett az orosz követség titkárjával aki nekik útlevelet állított ki Oroszországba. A horvát sajtó és Magyarország. A zágrábi „Narodne Novine“ erősen megleckézi a horvát ellenzéki lapokat, hogy egyre Magyarország ellen izgatják a horvát népet, ahelyett, hogy meggyőző szavakkal kapacitálják s a különben is izgatott kedélyeket lecsillapitni igyekeznek. Úgy látszik, hogy úgy a „Pozor“, mint a „Szloboda“ a Magyarországgal való szakítást tűzték ki feladatokul, nem gondolva meg, hogy ezáltal romba döntik mindazon vívmányokat, amelyeket Horvátország derék hazafiainak évek hosszú során át megszerezni és kieszközölni sikerült. A magyar kormány ime felhívja a horvátokat, hogy regnicoláris deputatió útján igyekezzenek neszefügg, ami pedig minden.) Világos, hogy a német költő themája tökéletesen ugyanaz, amely a magyaré, egy árnyalattal se több, vagy kevesebb: itt is, ott is a nehéz alternatíva: szabadság vagy szerelem ; itt is, ott is a végperczhez való fellebbezés („feláldozom az életet“ , „balde ruhst du auch“), itt is, ott is egy és ugyanaz a pointe; szóval itt, is és ott a költemény forrása, hogyha minél mindennapiasabban akarjuk kifejezni, a régi és örökké új: cherchez la femme. Hol hasonló az ok, ott hasonló az okozat : képzeljük, hogy a német költeménynek minden egyes mondatához oda volna csatolva ez a majdnem önkényt kínálkozó refrain: mein armessherz : A szegény szivem (mi által a dal nem is lenne eltorzítva, legfeljebb bőbeszédűvé válva, akkor tisztán látható, hogy a német költő lyrája voltaképpen semmivel sem epicusabb a Petőfiénél, mindazonáltal, hogy a lyra külső kellékeit távolról se látszik leírni, de igenis az eposzét, sőt drámáét. (A három rendbeli „ő*-t különben ellensúlyozza a két rendbeli „te.“) És mégis, másfelől, mily nagy a különbség a magyar és a német költemény között, már a conceptióra (és intentióra) nézve is. Petőfinél életjelszó, melynek hatása alatt oda nyujtja keblét a muszka dzsidának; Goethénél, megengedem, fontosabb életfordulatainak egyike, tehát egyszerű fordulópont jele, melynek majdnem magára erőszakolt kétségbeesésének hatása alatt — vígan tovább élt; a magyar költő majdnem másfél évvel később, haláljóslatának minden betűjét teljesítette, a segesvári harczmezőn, egymagára hagyva, de jaj és könny nélkül; a német költő majdnem egy teljes félévszázaddal később, mint miniszter, újból víg társaságban, kényelmesen kocsikázik fel a Gickelhahnra, hol fiatalkori haláljóslatát a deszkafalon megtekintve, könnyezve ismétli a végsorokat: „balde ruhst du auch.“ Néhány hónappal később aztán csakugyan meghalt a karszékben, az általa a művészet europabiró gyupontjává emelt városkában, „több világosságot“ végszavakkal, melyeket az őt szeretve környezők mohó pietással lestek el haldokló ajkairól.... Várjon a küküllőmenti virágos réten Petőfi végszavait ki leste? ki értette? A butadoni kozák bizonyára nem.......... Mily megható ellentét mindez! . . . S különben is mily éles ellentéttel találkozunk minden lépten-nyomon, a két költemény érintkezési pontjait összehasonlítgatván, olyannal, amilyen csak a szatmármegyei falusi gazdatiszt barna fiatal leánykája és a thüringiai bárónak entrefles deux ages álló felesége közt lehetett.*) Hasonlóképpen üt el egymástól a kétrendbeli költemény keletkezési történelme is — már t. i., amennyiben a magyar darabot inkább sejtjük, mint okmányilag ismerjük, (mely körül*) Későbbi életében Julia legalább külsejére nézve inkább hasonlított le. Steinnéhez. Mind a két asszony szellemes arczában van valami rejtélyesen vonzó, amit sohase felejthet el az a férfi, aki egyszer látta. (L. Goethének Steinnéhez intézett levelei éppen most megjelent vaskos 1. kötetéhez csatolt arczképélmény újból érdekes külső ellentétbe helyezi a két költő művét.) Ami tehát a „Szabadság, szerelem“ irodalomtörténelmi körülményeit,jelesen keletkezését illeti, azt, fájdalom, olyan homály fedi, amilyenről a természet gondoskodik, mikor egy-egy remek alkotásának gyökereit annál jobban rejti el, minél tökéletesebb az. Alig tehető fel tehát, költőnk még élő kortársairól, hogy ők visszaemlékeznének: vájjon hol, mikor és mily viszonyok közt keletkezett ez a hat sor? Különben is, mi mindnyájan akaratlanul átkozott külső mértékkel mérvén a dolgokat, az efféle költeményt már csupán jelentéktelen és igénytelen kinézésénél fogva, hajlandók vagyunk, nem igen figyelemreméltó portékának tekinteni. Pedig még egy gyémánt is, esetleg, sokkal nagyobb árú lehet, mikor kicsi, mint mikor nagy. Valamennyi még élő kortárs közül legfeljebb csak egyről merném feltenni, hogy talán ő lehetne a megmondhatója annak, hogy hol, mikor és hogyan szülemlett meg ez a jelszó, és ez Váradi Antal ügyvéd, ki annak idején több ízben Petőfinek hajlékot adott, (de akinek neve elé a Petőfi-társaság orgánumának correctorai vörös czeruzával, úgy látszik, egy állandó „debeatur“-t pingáltak.) Gyulai, kit a sors nem részesített abban a szerencsében, hogy személyesen valaha érintkezhessék a nem sokkal idősebb kortársával, kivel majd sógorságba játt, szíves volt (valami tizenegy évvel ezelőtt) ebbeli kérdésemre, élő szóval megjegyezni, hogy, az ő nézete szerint, ez a kicsi költemény valósznűleg nem is keletkezett előbb, mint éppen abban a pillanatban, melyben P.-nek egy találó mottóra volt szüksége. A szóban forgó darab editio princepse tudvalevőleg az úgynevezett „Összes költeményekében lelhető, vagyis inkább azoknak élén, motto alakjában ; tehát az Athenaeum könyvkereskedelmi részvény társulat, illetőleg az Emich cség üzleti könyveiből (Id. Szinnyei József közölte) adatok szerint éppen 1847. január 31-én látott napvilágot. Megjegyzendő, hogy Petőfi (tudtommal) nem szokott sohase mottot használni másutt. Egyedül itt, az „öszszes költemények“ élére látta szükségesnek ilyent tűzni, először és utoljára. De minek is nevezte már az 1846-ks év végéig összegyűjtött 461 rendbeli, hol kisebb, hol nagyobb költeményeit „összes“ költeményeinek ? . . . Mert a 23 éves vates sejtette, érezte, sőt akárhányszor kereken kimondta, (voltaképpen már ebben a mottóban világosan nem mondott, egyebet, mint azt, hogy ő sokáig nem fog élni. Sietett tehát minél előbb csűrberakni aratását és ily ünnepélyes alkalommal bizony csak helyén volt egy motto, még pedig életjelszó alakjában. Részemről nem hihetem, hogy Petőfi ezt a verset, melyet úgyszólván szive szállóitól tépett el, csak külső tekintetből irta volna. Különben is egy Petőfi nem szokott a külső tekintetek, vagy akár tekintélyek és egyéb tekintetességek és circumspectusságok embere MAGYAR POLGAP (45. sz.) A szerb kormányválság. Közvetlenül a szerb választások után általános volt az a nézet, hogy Krisztics kormánya óriási többséget nyert. De alig pár nappal reá kitűnt, hogy a többség voltaképen haladópárti, vagyis az előbbeni Pirocsanaczféle kormány híve. Ezen többséggel szemben nincs többé értelme annak, hogy a Kriszticsféle kabinet, mely szigorú conservatív elveknek hódol és csak lassan, fokozatosan akart visszatérni azon pályára, amelyen az előbbeni kormány haladt, még tovább is megmaradjon a kormányon. Így tehát beállott a kormányválság és a Krisztics-féle kabinet missióját sokkal hamarább betöltő, mint sejteni lehetett. Ha Krisztics kormányon akart volna még tovább is maradni, egyszerűen fussot hozhatott volna létre a haladópárttal. A haladópárt hívei kétségkívül belátják a Krisztics-féle kabinetnek pillanatnyi szükségét, csakhogy oly kérdésekben nem akarják támogatni a kormányt, amelyek egyenes ellentétben vannak az előbb három év óta követett haladó-párti programmal. Krisztics az új képviselőktől bizton megvárhatta, hogy legmeszszebb menő adóreformtörvényjavaslatait is meg fogják szavazni. A hadsereg felemelésének kérdésében is többségre számíthatott. De azt, hogy a sajtószabság s az egyesülési és gyülekezési szabadság korlátolva legyenek, nem találták renden. Még bonyolultabbá vált a helyzet, mikor Krisztics a király által kinevezendő 44 képviselőre nézve meg akarta tenni előterjesztését. Miután választást sem a radikális, sem a szabadelvűpártiak közt nem lehetett tenni, nem maradt más hátra, mint haladópártiakat kinevezni És így az lett a következés, hogy az előbbeni kormány híveinek többsége még nagyobb lett. Utóbbi napokban, úgy látszik, hogy ez a többség meghasonlott magával, vagyis hirtelen megváltoztatta taktikáját. A praktikusabbak ugyanis abban a nézetben voltak, hogy Kriszticscsel compromissumra kell lépniük, de a másik rész és ezek számosabbak voltak, úgy vélekedtek, hogy minek várjanak, jobb ha a „reactionárius“ kormánytól még a skupstina megalakulása előtt elpártolnak. És így történt aztán, hogy a haladópárt legnépszerűbb férfia , Gara sanin, Bécsből Belgrádba hivatott haladópárti minisztérium alakítása végett. Szerbia nyugalmára nézve talán jobb lett volna, ha Krisztics még tovább is megmarad a kormány élén, de ő szigorú elveiből semmit nem akarván engedni, a haladópártiak által óhajtott fusio lehetetlenné vált, így a király nem tehetett mást, mint, hogy vagy a Krisztics-, vagy a Garasanin-féle kormányt válaszsza. Utóbbira határozta el magát, mivel a megválasztott képviselők között a haladók vannak többségben. A külpolitika terén azonban Krisztics és Garasanin egészen egy uton haladnak. S a bel- politikában sem jelent a kormányválság módszerváltoztatást. Szerbia az utóbbi választásokkal bebizonyítá, hogy a rendnek s a bal kés haladásnak hive, így az egész kormány- s válság csak személyek változása s legkisebb s kihatással sem lesz azon jóakaró magatartásra, melyet monarchiánk déli szomszédunk és szövetségesünk irányában követ. Országgyűlés. A képviselőház ülése febr. 21-én A képviselőház mai ülésében folytatta és befejezte a némely megyék határainak kiigazításáról szóló javaslat tárgyalását. Ma is a 12 pontból álló 1. §. adott leghosszabb discussióra okot és alkalmat. A történt felszólalások közt volt egy „szűz beszéd” is, a 8. pontnál Simonescu Leontina, kinek folyékony előadását figyelemmel hallgatja a ház. Éppen déli 12 órakor e javaslat tárgyalása befejeztetvén, következett a napirend második tárgya, a szervezői jogról szóló törvényjavaslat tárgyalása. Az igazságügyi bizottság előadója, dr. Apáthy István beteg lévén, helyette Teleszky István foglalja el az előadói széket. Teleszky István előadó: T. ház! Midőn a napirendre tűzött törvényjavaslat tárgyában helyettes előadói tisztemből folyólag szót emelek, mindenekelőtt őszinte sajnálkozásomat kell kifejeznem — és azt hiszem, hogy a t. ház osztozik e sajnálatban , hogy a törvényja- vaslat rendes előadója betegség által van akadályozva előadói tisztének teljesítésében. Én helyettes előadói tisztemből folyólag legméltóbban vélek eljárni akkor, ha tekintettel és hivatkozással azon kimerítő általános és részletes indokolásra, amelynek kíséretében az igazságügyi bizottság a kérdéses törvényjavaslatot a t. ház elé terjesztette, lehető rövidséggel fogom jelezni azon álláspontot, amelyből az igazságügyi bizottság ezen törvényjavaslatnak tárgyalása alkalmával kiindult. A szellemi műnek jogvédelem alá helyezése, a mű alkotójának személyiségére, egyedi munkálkodására és ada vezethető vissza, hogy a szellemi mű alkotója megköveteli, hogy alkotása a törvényhozás védelmében részesüljön. Megkövetelheti, mert ha a törvényhozás védelemben részesíti a kézi munkát, az ipari munka alkotóját, nem tagadhatja meg a védelmet azoktól sem, akik szellemi munkálatot teljesítenek. A szellemi mű rendszerinti rendezése abban áll, hogy a közhasználat, közforgalom tárgyává tétessék. Az alakba öntött gondolatot szerző nem azért alkotta, hogy azt csupán önmagának használja, hanem hogy használja azt a nagy közönség, hogy hasson általában a közönségre. Az egyszer közzétett és megjelent művet olvashatja, használhatja mindenki, további kutatás és fejlesztés tárgyául tehetik azt, mert amint a könyvnyomda jeles feltalálójának emlékoszlopán olvasható: „Nunc quid-quid vetercs sapiuut sapiuntque recentes. Non sibi séd populis omnibus id sapiuut.' A szellemi mű alkotója fáradozott, munkálkodott „sudavit et assit“, annál fogva megérdemelheti, hogy a közhasználatra szolgáló művének, az ő saját munkájának gyümölcsét elsősorban ő, és bizonyos korlátok között jogutódai élvezzék. De tekintettel a szellemi mű azon rendeltetésére, hogy a közforgalom, a közhasználatra van szánva, a szellemi mű alkotóját megillető jogi védelem csupán abból állhat, hogy a szellemi mű tulajdonosának a közzététel, többszörösítés, forgalombahozás, utánképzés és nyilvános előadás tekintetében bizonyos időtartamra kizárólagos jog biztosíttassák, biztosíttassék a végből, hogy ő ezáltal a szellemi műben rejlő vagyon értékét a maga részére értékesíthesse és szellemi munkájának hasznát maga és részben utódai számára biztosítsa. A szerző ezen jogosultsága a szellemi tulajdonnak csak sajátlagos értelemben mondható, mert a tulajdon azon atributumai, melyek ahhoz fűződnek, a jogi bizlalás, jogi hatalomban tartás itt egyáltalában fenn nem foroghat. Az, aki egy közzétett munkának vagy egy többszörösített rajznak egy példányát megszerzi, éppen ezáltal azon példány jogos tulajdonává válik. Ezen egyéni tulajdonnal szemben áll a szerző azon joga, hogy a többszörösítés, forgalombahozás, utánképzés és nyilvános előadásra használásra ezen egyéni példány fel nem használható. Az egyéni tulajdon megszorítását a tulajdonos eltűrni köteles azon délből, hogy a mű alkotója a munka gyümölcsét élvezhesse. Ezek azon kiindulási pontok, amelyek általában vezérelték az európai törvényhozásokat e kérdésben. Ezen álláspontot foglalja el a kormány javaslata, ezen álláspontot tette és teszi magáévá az igazságügyi bizottság akkor, midőn a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadásra ajánlja. A törvényjavaslat terjedelmét illetőleg kiterjeszkedik az nemcsak az irodalmi művekre, ahol a védelem megadása többszörösítés és utánképzés ellen épen úgy megadatik, min a fordítás ellenében is, hanem kiterjeszkedik a zeneművekre, színművekre, zenés színművekre, képzőművészeti alkotások 1884. febr. 23.