Magyar Polgár, 1884. január-március (18. évfolyam, 1-75. szám)

1884-02-23 / 45. szám

o dás egyik szimptómája lévén, a minisz­ter érdekes számadatokkal mutatja ki, hogy ma a fogyasztási adókból még egyszer akkora a bevétel, mint pár év­vel ezelőtt. Hasonlag a dohány és pos­ta jövedelmei majdnem megkétszere­ződtek. Az állam hitele pedig, mely a pénzügyi helyzet legbiztosabb hévmérő­­je, kétségbe nem vonhatólag javult Hanem a nagyúri kényelem sok em­­bernél kizárja a számokkal való alapos­­ bibelődést, s a mél­sás ellenzék ép úgy tesz, mint a tekintetes ellenzék, mely­nél meg az akarat hiányzik arra, hogy tárgyilagos és alapos legyen. így aztán a conclusio egyiknél se lehet más, mint amit fölállítottak; a­mi jó, az mind a „szerencsés véletlennek" köszönhető; a­mi rész, az mind kizárólag a kormány hibája. Itt az idő, midőn elválik, ha vár­jon a nemzet aláírja-e ez ítéletet, vagy egyedül marad vele az ellenzék, mely csak­is úgy tudja betölteni e­ll­e­n­z­é­­k­i szerepét, ha felületes és sértegető. Újabban a képviselőház ellenzéke szaporította taktikáját egy gyerekeske­­déssel, mely még a diák-csinyek közül is rég kikopott már. Egy másodrendű, inkább helyi érdekű kérdésben, sőt en­nek is legvégső stádiumában, mikor az ügy már harmadik felolvasás alatt ál­lott, élt az alkalommal, összeszedte ere­jét, s leszavazta a kormány javaslatával épen egy ellenzéki város érdekeit. Nem akarjuk a macskák távollété­ről, s az egerek czinczogásáról szóló­mesét applikálni. De azt engedje meg a­z­ ellenzék, hogy mosolyogjunk ez el­járás fölött, melynek — minden ko­molyabb indok hiányában — más czél­­ja nem lehetett, minthogy különösen az utóbbi időkben tanúsított szereplé­süket megkoronázzák. Még sok ily dicsőség, még egyné­hány ily győzelem az ellenzéknek, s mi — még teljesebb nyugalommal nézhetünk a nemzet higgadt ítélete elé, táni sérelmeiket előadni, hogy azután azok gyógyításáról is lehessen gondoskodni; a hor­vát ellenzék azonban az őszinte szónak sem­mi hitelt nem adva s a felhívást ignorálva, csak izgat, folyton izgat, s aláássa jövőjét Horvátországnak, amely pedig csak Magyar­­országgal szövetségben vetheti meg jövőjének biztos alapját. Bukarestből jelentik, hogy a horvát nem­zeti párt két küldötte febr. 19-én hosszasab­ban értekezett az orosz követség titkárjá­val a­ki nekik útlevelet állított ki Oroszor­szágba. A horvát sajtó és Magyarország. A zág­rábi „Narodne Novine“ erősen meglec­kézi a horvát ellenzéki lapokat, hogy egyre Magyar­­ország ellen izgatják a horvát népet, a­he­lyett, hogy meggyőző szavakkal kapacitálják s a különben is izgatott kedélyeket lecsilla­­pitni igyekeznek. Úgy látszik, hogy úgy a „Pozor“, mint a „Szloboda“ a Magyarország­gal való szakítást tűzték ki feladatokul, nem gondolva meg, hogy ezáltal romba döntik mindazon vívmányokat, amelyeket Horvátor­­szág derék hazafiainak évek hosszú során át megszerezni és kieszközölni sikerült. A ma­gyar kormány ime felhívja a horvátokat, hogy regnicoláris deputatió útján igyekezzenek ne­szefügg, a­mi pedig­­ minden.) Világos, hogy a német költő themája tökéletesen ugyanaz, a­mely a magyaré, egy árnyalattal se több, vagy kevesebb: itt is, ott is a nehéz alternatíva: szabadság vagy szerelem ; itt is, ott is a vég­­perczhez való fellebbezés („feláldozom az éle­tet“ , „balde ruhst du auch“), itt is, ott is egy és ugyanaz a pointe; szóval itt, is és ott a költemény forrása, hogyha minél minden­­napiasabban akarjuk kifejezni, a régi és örök­ké új: cherchez la femme. Hol hasonló az ok, ott hasonló az okozat : képzeljük, hogy a né­met költeménynek minden egyes mondatához oda volna csatolva ez a majdnem önkényt kí­nálkozó refrain: mein armessherz : A szegény szivem (mi által a dal nem is lenne eltorzít­va, legfeljebb bőbeszédűvé válva,­ akkor tisz­tán látható, hogy a német költő lyrája volta­képpen semmivel sem epicusabb a Petőfiénél, mindazonáltal, hogy a lyra külső kellékeit tá­volról se látszik leírni, de igenis az eposzét, sőt drámáét. (A három rendbeli „ő*-t külön­­ben ellensúlyozza a két rendbeli „te.“) És mégis, másfelől, mily nagy a különb­ség a magyar és a német költemény között, már a conceptióra (és intentióra) nézve is. Petőfinél életjelszó, melynek hatása alatt oda n­yujtja keblét a muszka dzsidának; Goethé­nél, megengedem, fontosabb életfordulatainak egyike, tehát egyszerű fordulópont jele, mely­nek majdnem magára erőszakolt kétségbeesé­sének hatása alatt — vígan tovább élt; a magyar költő majdnem másfél évvel később, haláljóslatának minden betűjét teljesítette, a segesvári harczmezőn, egymagára hagyva, de jaj és könny nélkül; a német költő majdnem egy teljes félévszáz­addal később, mint miniszter, újból víg társaságban, kényelmesen kocsikázik fel a Gickelhahnra, hol fiatalkori haláljóslatát a deszkafalon megtekintve, könnyezve ismétli a végsorokat: „balde ruhst du auch.“ Néhány hónappal később aztán csakugyan meghalt a karszékben, az általa a művészet europabiró gyupontjává emelt városkában, „több világos­ságot“ végszavakkal, melyeket az őt szeretve környezők mohó pietással lestek el haldokló ajkairól.... Várjon a küküllőmenti virágos réten Petőfi végszavait ki leste? ki értette? A buta­doni kozák bizonyára nem.......... Mily megható ellentét mindez! . . . S kü­lönben is mily éles ellentéttel találkozunk min­den lépten-nyomon, a két költemény érintke­zési pontjait összehasonlítgatván, olyannal, a­milyen csak a szatmármegyei falusi gazdatiszt barna fiatal leánykája és a thüringiai bárónak entrefles deux ages álló felesége közt lehetett.*) Hasonlóképpen üt el egymástól a kétrendbeli költemény keletkezési történelme is — már t. i., a­mennyiben a magyar darabot inkább sejt­jük, mint okmányilag ismerjük, (mely körül­*) Későbbi életében Julia legalább külsejére nézve inkább hasonlított le. Steinnéhez. Mind a két asszony szellemes arczában van valami rejtélyesen vonzó, a­mit sohase felejthet el az a férfi, a­ki egy­szer látta. (L. Goethének Steinnéhez intézett levelei éppen most megjelent vaskos 1. kötetéhez csatolt arcz­­képél­­mény újból érdekes külső ellentétbe helyezi a két költő művét.) A­mi tehát a „Szabadság, szerelem“ iro­dalomtörténelmi körülményeit,jelesen keletke­zését illeti, azt, fájdalom, olyan homály fedi, a­milyenről a természet gondoskodik, mikor egy-egy remek alkotásának gyökereit annál jobban rejti el, minél tökéletesebb az. Alig tehető fel tehát, költőnk még élő kortársairól, hogy ők visszaemlékeznének: vájjon hol, mi­kor és mily viszonyok közt keletkezett ez a hat sor? Különben is, mi mindnyájan akarat­lanul átkozott külső mértékkel mérvén a dol­gokat, az efféle költeményt már csupán jelen­téktelen és igénytelen kinézésénél fogva, haj­landók vagyunk, nem igen figyelemreméltó por­tékának tekinteni. Pedig még egy gyémánt is, esetleg, sokkal nagyobb árú lehet, mikor ki­csi, mint mikor nagy. Valamennyi még élő kor­­társ közül legfeljebb csak egyről merném fel­tenni, hogy talán ő lehetne a megmondhatója annak, hogy hol, mikor és hogyan szülemlett meg ez a jelszó, és ez Váradi­ Antal ügyvéd, ki annak idején több ízben Petőfinek hajlé­kot adott, (de a­kinek neve elé a Petőfi-tár­­saság orgánumának­­ correctorai vörös cze­­ruzával, úgy látszik, egy állandó „debeatur“-t pingáltak.) Gyulai, kit a sors nem részesített abban a szerencsében, hogy személyesen va­laha érintkezhessék a nem sokkal idősebb kor­­társával, kivel majd sógorságba játt, szíves volt (valami tizenegy évvel ezelőtt) ebbeli kér­désemre, élő szóval megjegyezni, hogy, az ő nézete szerint, ez a kicsi költemény valósz­nűleg nem is keletkezett előbb, mint éppen abban a pillanatban, melyben P.-nek egy ta­láló mottóra volt szüksége. A szóban forgó darab editio princepse tudvalevőleg az úgynevezett „Összes költemé­nyekében lelhető, vagyis i­nkább azoknak élén, motto alakjában ; tehát az Athenaeum könyv­kereskedelmi részvény társulat, illetőleg az Emich cség üzleti könyveiből (Id. Szinnyei József kö­zölte) adatok szerint éppen 1847. január 31-én látott napvilágot. Megjegyzendő, hogy Petőfi (tudtommal) nem szokott sohase mottot használni másutt. Egyedül itt, az „öszszes költemények“ élére látta szükségesnek ilyent tűzni, először és utol­jára. De minek is nevezte már az 1846-ks év végéig összegyűjtött 461 rendbeli, hol kisebb, hol nagyobb költeményeit „összes“ költemé­nyeinek ? . . . Mert a 23 éves vates sejtette, érezte, sőt akárhányszor kereken kimondta, (vol­taképpen már ebben a mottóban világosan nem mondott, egyebet, mint azt,­ hogy ő sokáig nem fog élni. Sietett tehát minél előbb csűrberakni aratását és ily ünnepélyes alkalommal bizony csak helyén volt egy motto, még pedig élet­jelszó alakjában. Részemről nem hihetem, hogy Petőfi ezt a verset, melyet úgyszólván szive szállóitól té­pett el, csak külső tekintetből irta volna. Kü­lönben is egy Petőfi nem szokott a külső te­kintetek, vagy akár tekintélyek és egyéb te­­kintetességek és circumspectusságok embere MAGYAR POLGAP (45. sz.) A szerb kormányválság. Közvetlenül a szerb választások után ál­talános volt az a nézet, hogy Krisztics kor­mánya óriási többséget nyert. De alig pár nappal reá kitűnt, hogy a többség voltaképen haladópárti, vagyis az előbbeni Pirocsanacz­­féle kormány híve. Ezen többséggel szemben nincs többé értelme annak, hogy a Krisztics­­féle kabinet, mely szigorú conservatív elvek­nek hódol és csak lassan, fokozatosan akart visszatérni azon pályára, a­melyen az előbbeni kormány haladt, még tovább is megmaradjon a kormányon. Így tehát beállott a kormány­­válság és a Krisztics-féle kabinet missióját sok­kal hamarább betöltő, mint sejteni lehetett. Ha Krisztics kormányon akart volna még tovább is maradni, egyszerűen fussot hozha­tott volna létre a haladó­párttal. A haladó­párt hívei kétségkívül belátják a Krisztics-féle kabinetnek pillanatnyi szükségét, csakhogy oly kérdésekben nem akarják támogatni a kor­mányt, a­melyek egyenes ellentétben vannak az előbb három év óta követett haladó-párti programmal. Krisztics az új képviselőktől bizton meg­várhatta, hogy legmeszszebb menő adóreform­­törvényjavaslatait is meg fogják szavazni. A hadsereg felemelésének kérdésében is többség­re számíthatott. De azt, hogy a sajtószabság s az egyesülési és gyülekezési szabadság kor­látolva legyenek, nem találták renden. Még bonyolultabbá vált a helyzet, mikor Krisztics a király által kinevezendő 44 kép­viselőre nézve meg akarta tenni előterjesztését. Miután választást sem a radikális, sem a sza­­badelvűpártiak közt nem lehetett tenni, nem maradt más hátra, mint haladópártiakat ki­nevezni És így az lett a következés, hogy az előbbeni kormány híveinek többsége még na­gyobb lett. Utóbbi napokban, úgy látszik, hogy ez a többség meghasonlott magával, vagyis hir­telen megváltoztatta taktikáját. A praktiku­sabbak ugyanis abban a nézetben voltak, hogy Kriszticscsel compromissumra kell lépniük, de a másik rész és ezek számosabbak voltak, úgy vélekedtek, hogy minek várjanak, jobb ha a „reactionárius“ kormánytól még a skup­­stina megalakulása előtt elpártolnak. És így történt aztán, hogy a haladó­párt legnépszerűbb férfia , G­a­r­a san­i­n, Bécs­­ből Belgrádba hivatott haladópárti miniszté­rium alakítása végett. Szerbia nyugalmára nézve talán jobb lett volna, ha Krisztics még tovább is meg­marad a kormány élén, de ő szigorú elveiből semmit nem akarván engedni, a haladópár­­t­­iak által óhajtott fusio lehetetlenné vált, így a király nem tehetett mást, mint, hogy vagy­­ a Krisztics-, vagy a Garasanin-féle kormányt­­ válaszsza. Utóbbira határozta el magát, mivel a megválasztott képviselők között a haladók vannak többségben. A külpolitika terén azonban Krisztics és Garasanin egészen egy uton haladnak. S a bel-­­ politikában sem jelent a kormányválság mód­­szerváltoztatást. Szerbia az utóbbi választá­sokkal bebizonyítá, hogy a rendnek s a ba­­l kés haladásnak hive, így az egész kormány- s válság csak személyek változása s legkisebb s kihatással sem lesz azon jóakaró magatartás­ra, melyet monarchiánk déli szomszédunk és szövetségesünk irányában követ. Országgyűlés. A képviselőház ülése febr. 21-én A képviselőház mai ülésében folytatta és befejezte a némely megyék határai­nak kiigazításáról szóló javaslat tár­gyalását. Ma is a 12 pontból álló 1. §. adott leghosszabb discussióra okot és alkalmat. A­­ történt felszólalások közt volt egy „szűz­ be­széd” is, a 8. pontnál Simonescu Leontina, ki­nek folyékony előadását figyelemmel hallgat­­j­­a a ház. Éppen déli 12 órakor e javaslat tár­­­­gyalása befejeztetvén, következett a napirend második tárgya, a s­z­e­r­v­e­z­ői jogról szóló törvényjavaslat tár­gyalása. Az igazságügyi bizottság előadója, dr. Apáthy István beteg lévén, helyette Te­­leszky István foglalja el az előadói széket. Teleszky István előadó: T. ház! Midőn a napirendre tűzött törvényjavaslat tárgyában helyettes előadói tisztemből folyólag szót eme­lek, mindenekelőtt őszinte sajnálkozásomat kell kifejeznem — és azt hiszem, hogy a t. ház osztozik e sajnálatban , hogy a törvényja-­­ vaslat rendes előadója betegség által van aka­dályozva előadói tisztének teljesítésében. Én helyettes előadói tisztemből folyólag legméltóbban vélek eljárni akkor, ha tekintet­tel és hivatkozással azon kimerítő általános és részletes indokolásra, a­melynek kíséreté­ben az igazságügyi bizottság a kérdéses tör­vényjavaslatot a t. ház elé terjesztette, le­hető rövidséggel fogom jelezni azon állás­pontot, a­melyből az igazságügyi bizottság ezen törvényjavaslatnak tárgyalása alkalmával ki­indult. A szellemi műnek jogvédelem alá he­lyezése, a mű alkotójának személyiségére, egye­di munkálkodására és ada vezethető vissza, hogy a szellemi mű alkotója megköveteli, hogy alkotása a törvényhozás védelmében ré­szesüljön. Megkövetelheti, mert ha a törvény­­hozás védelemben részesíti a kézi munkát, az ipari munka alkotóját, nem tagadhatja meg a védelmet azoktól sem, a­kik szellemi mun­kálatot teljesítenek. A szellemi mű rendszerinti rendezése abban áll, hogy a közhasználat, közforgalom tárgyává tétessék. Az alakba öntött gondola­tot szerző nem azért alkotta, hogy azt csu­pán önmagának használja, hanem hogy hasz­nálja azt a nagy közönség, hogy hasson ál­talában a közönségre. Az egyszer közzétett és megjelent mű­vet olvashatja, használhatja mindenki, továb­bi kutatás és fejlesztés tárgyául tehetik azt, mert a­mint a könyvnyomda jeles feltalálójá­nak emlékoszlopán olvasható: „Nunc quid-quid vetercs sapiuut sapiuntque recentes. Non sibi séd populis omnibus id sapiuut.' A szellemi mű alkotója fáradozott, mun­kálkodott „sudavit et assit“, annál fogva meg­érdemelheti, hogy a közhasználatra szolgáló művének, az ő saját munkájának gyümölcsét első­sorban ő, és bizonyos korlátok között jogutódai élvezzék. De tekintettel a szellemi mű azon ren­deltetésére, hogy a közforgalom, a közhasz­nálatra van szánva, a szellemi mű alkotóját megillető jogi védelem csupán abból állhat, hogy a szellemi mű tulajdonosának a közzé­tétel, többszörösítés, forgalombahozás, után­­képzés és nyilvános előadás tekintetében bi­zonyos időtartamra kizárólagos jog biztosít­tassák, biztosíttassék a végből, hogy ő ezál­­tal a szellemi műben rejlő vagyon értékét a maga részére értékesíthesse és szellemi mun­kájának hasznát maga és részben utódai szá­mára biztosítsa. A szerző ezen jogosultsága a szellemi tulajdonnak csak sajátlagos értelemben mond­ható, mert a tulajdon azon atributumai, me­lyek ahhoz fűződnek, a jogi bizlalás, jogi ha­talomban tartás itt egyáltalában fenn nem foroghat. Az, a­ki egy közzétett munkának vagy egy többszörösített rajznak egy példá­nyát megszerzi, éppen ezáltal azon példány jogos tulajdonává válik. Ezen egyéni tulajdonnal szemben áll a szerző azon joga, hogy a többszörösítés, for­­galombahozás, utánképzés és nyilvános elő­­adásra használásra ezen egyéni példány fel nem használható. Az egyéni tulajdon megszo­­rítását a tulajdonos eltűrni köteles azon dél­ből, hogy a mű alkotója a munka gyümöl­csét élvezhesse. Ezek azon kiindulási pontok, a­melyek általában vezérelték az európai törvényhozá­sokat e kérdésben. Ezen álláspontot foglalja el a kormány javaslata, ezen álláspontot tette és teszi magáévá az igazságügyi bizottság ak­kor, midőn a törvényjavaslatot általánosság­ban a részletes tárgyalás alapjául elfogadásra ajánlja. A törvényjavaslat terjedelm­ét illetőleg ki­terjeszkedik az nemcsak az iro­dal­mi mű­vekre, a­hol a védelem megadása többszörö­­­sítés és utánképzés ellen épen úgy megada­tik, min­­ a fordítás ellenében is, hanem ki­terjeszkedik a zeneművekre, színművekre, ze­nés színművekre, képzőművészeti alkotások­ 1884. febr. 23.

Next