Magyar Polgár, 1884. április-június (18. évfolyam, 76-149. szám)

1884-04-20 / 91. szám

6 * Jézus a börtönben Joliet illinoisi (északamerikai) város börtönében a napokban borzasztó eset történt. A börtön igazgatóját, mikor körüljárta az intézetet, egyik munka­teremben egy életfogytiglan elítélt gyilkos agyonütötte. Az őrök és rabok egye­sült erővel lebírták a dühöngőt, de ez kira­gadta magát és nem volt egyebet mit tenni, mint rálőni. Több revolvergolyótól érezve, végre eszméletlenül rogyott össze. Mikor is­mét magához tért, ezt mondta: „Én vagyok Jézus, a­ki azért küldetém, hogy a kegyet­len igazgatót eltegyem láb alól. Azt hiszem, sikerült. Mig én ide kerültem a börtönbe, sok vérnyom maradt utánam , kilencz embert öl­tem meg. Most teljes a szám: tizen vannak.“ Idegenek névsora. — April 19. — Pannonia-szállod­a. Kacsó Manó keresk. Csúcsa. H­u­ng­a­r­i­a-s­z­á­ll­o­d­a. Szesz Derő egyv. Sz.­lgsvár. Meiszner Sándor vasúti felügy. Bpest. Leppmann keresk. Becs. Tod­­vinecz Dániel keresk. Becs. Nem­z­e­t­i-s­z­á 1l­o­d­a. Bartók István tanár . -Berény, Tüzes Kará­cson kir. közjegyző Deés, Kanitz Sigmond ut. Becs. Sternberg Nándor keresk. Bpest. B­i­a­s­i­n­i-s­z­á­ll­o­d­a. Kirschner Izsák bérlő Sz.-Ujvár, Güntzey Imre jogász Brassó, Pálfi István keresk. Sz.-Somlyó, S­icht­­mann Károly M -Vásárhely. Rosenbach Max pinczér Krakkó. Törvényszéki csarnok. Kung-Fu a vádlottak padján. Tulajdon­képen Stampfl Gusztáv Adolfnak hívják, de ez csak amolyan közönséges hétköznapi név, melyen legfülebb váltót szokás aláírni. Az ő neve, mely alatt sokat megbámult „csodáit“ a világnak bemutatta: King-Fu St. Germain. Sokat írtak róla a lapok (más rovat alatt) különösen akkor, midőn beszélő és sok egyéb emberi dolgot végző gépét az udvarnál be­mutatta. Később rájöttek a ravasz németek, hogy abban a csodagépben egy kis gyerek végzi ezeket az emberi dolgokat s Kung-Fu sietve hagyta el az osztrák fővárost. Eljött Magyarországba. Itt, mint alább látni fogjuk, még jobban elhagyta a szerencséje. Először is elfogyott a pénze. Minden bűvészete daczára sem volt képes pénzt előteremteni kölcsön utján, a miért is a kaució utján való pénz­szerzésnek „többé már nem szokatlan mód­jához“ folyamodott. Schrödl Gergely minden áron pénztárnok akart lenni s nagyot örült, mikor Kung-Fu őt ilyen minőségben, habár 300 frt kaució mellett is, szerződtette. Most tehát már nemcsak pénze, hanem pénzt­árno­­ka is volt a bűvésznek s az előadások meg­indulhattak. Kung-Fu először Nagy-Váradon akart fel­lépni s leküldte pénztárnokát, hogy gondos­kodjék plakátokról, szállásról s reklámról. A pénztárnok el is utazott s pár nap múlva azt táviratozta: „Csak jöjjenek, minden rendben van.“ Kung Fu összeszedte sátorfáját s ment Nagy-Váradra. Itt, nem kis bosszúságára, ta­pasztalta, hogy nincs se helyiség, se plakát. Ilyen körülmények között, ha csak fiaskót nem akar vallani, fel nem léphet. Nem is lépett fel, mig rendbe nem hozta a dolgot s nagy plakátokban nem hirdette, hogy a híres King- Fu a városba érkezett s legközelebb lesz sze­rencséje magát a nagyérdemű közönségnek be­mutatni. Első fellépte akkor volt, midőn a zsidók a hosszú napot ülték meg. Kicsibe múlt, hogy King-Fu is nem koplalt e napon, olyan sovány volt a bevétele. Azután jött a szüret, mely még szentebb a nagyváradiak előtt, mint a zsidóknak a hosszú nap s King-Fu mutat­ványainak még pénzért sem lehetett volna em­bert fogni. Végre megsokalta már ő maga is a dol­got s hátat fordított Nagy-Váradnak. Azt az embert pedig, t. i. a pénztárnokát, kinek lel­kiismeretlensége tengernyi bajt és veszteséget okozott neki, egyszerűen elcsapta. Ez aztán még nagyobb bajba keverte. Mert a pénztár­­nok nem kapván meg a kauczióját, sikkasztás miatt fenyegető feljelentést tett a bűvész el­len. A tegnapi végtárgyaláson King-Fu azzal védekezett, hogy a 300 frt nem volt kauczió, hanem kölcsön, ezt pedig visszafizeti, mihelyt pénzre tesz szert. A törvényszék a végtárgya­­lás során meggyőződött arról, hogy King-Fu­­nak igaza van, s a vád alól felmentette. __CSARNOK. Ibolya története. (Rajz) Nem hiába a bolondok hónapja; süvít a szén a lombtalan erdőben, fenn a szürke le­vegőben tarka-barka felhők kergetőznek. A kopasz domb tetejében egy tavalyi kó­rót rezget a kötekedő szellő s tovavisz ma­ MAGYAR POLGÁR. (91. sz.) gával egy markolás gyapjút, a­mi még az őszön maradt el a legelő turmától. A domb hátán, egy vörös kődarab tövé­ben, ott kelt ki egy kicsi ibolyabokor. Gyöngezöld levelei egymásra borultak s reszketnek a hideg reggelben. A nap még a ködös hegyeken túl alusz­­sza éjszakai álmát. De az ég párkánya fehére­dik már s egy-egy apró felhő alja megpirul, a mint átröpül a hegyek felett. Nincs már sok hijja a reggelébredésnek, várj csak kicsi virág! Valami hang hallszik, nem lehet tudni szellő hozzá, vagy igazán közeledik. Nem ma­dáré, se nem a nyáj csengettyűje, sem a köze­li templom kicsi harangja. Közeledik, közeledik. Kicsi gyermek énekli: „El­jön a reggel, Halovány a csillag...” Ketten igyekeznek fölfelé a dombolda­lon, egy sánta gyermek s egy másik, piros kendővel a fején. Meredek a lejtő, lassan ha­ladnak , azonkívül a sánta mankójának is ne­héz a munka. A tetőn aztán megáll a kicsi, a leány. Egyet nagyot fúj a levegőbe, két kipirult ar­­czájára szorítja a kezét s felsóhajt: — Álljunk meg egy cseppet Ferus, mert mindjárt eltikkadok. — Megállnak. Ekkor az­tán ott a pompás kék, hármas hegy alatt felszakad a köd, felkúszik az égen két vörös fénysáv, lángolva, kígyózva, egyszerre bíborba borítva a keleti eget; fölbukkan a nap, ezer fény, ezer ragyogás közt, s millióm fényszikra kezdi tömi a rá eső sugarat szivárványnyá, fákon, földön, cserjén s régi leveleken. A kis leány piros fejkötőjére ragyogó nagy, nagy szemére, gyönge, pehelykicsi mivol­tára is rásüt a fény s a szélben libegő arany­­hajával, repkedő ruhácskájával épen olyan, mint egy röpülni kész tengericze madár. Néhány sugár a sánta sápadt arczára is esik s valami pirt van föléje. — Ferus, de szép! — kiált a kicsi. — Olyan, mint máskor! —feleli Ferus. Jó lesz sietni. — Sajnálom itt hagyni a napot, Ferus! — Egész nap az égen marad. Nézheted eleget, de ha elkésünk, kikapunk. — Megyek, Ferus! — szólt a kicsi ijed­ten s karára fűzve kis kosarát, megindultak ibolyát keresni. Kerestek, kerestek. Itt is kap­tak, ott is kaptak­­ egyet, kettőt egy bokor­ban ; szépen, ügyelve leszedték, hogy a szára szép hosszan maradjon, mert csak úgy lehet csinosan csokorba kötni. A vöröskő mellett is ott virult egy szé­pen. Csak az imént tárta ki lilaszinü szirmát s olyan édes illat repült fel belőle, mint a reggeli imádság. Harmatcsepp ragyogott épen a közepében. — Oh be gyönyörű ! Ne törjük ezt le édes! — szólt a kicsi és átölelte kicsi kará­val a sánta derekát. — Miért ne törnök. Ne okoskodj Mar­git! Bár lenne ilyen több is. Jobban fizetnek érte s csak tőlünk vesznek, ha szépet viszünk. S letörte szelesen és a kosárba dobta, a­hol a többi volt. Margitka nem szólt, bár nagy szemében összegyűlt a köny, s miután hosszú pilláinak nehéz volt, le is gördült gömbölyű orczáján az ibolya közé. Ferencz leült a kőre pihenni. Margit el­fordult s egy ággal veregette a rongyos to­­pánkáját. Csak veregette, veregette. — Na Margit! Jer ide, — szólt Ferus komolyan. Margit nem hallotta. — Jer ide Margit. Hát durczáskodol ? Hát bántottalak ? — Nem Ferus! — kiáltott Margit, hoz­zá szaladt, fejét keblére rejtette . Ferus pedig szőke haját simogatta, csókolgatta, mintha édes­anyja lett volna, szelíden. Aztán hirtelen felálltak s megindultak sietve visszafelé. A nap már jó magasra há­gott az égen, a sánta többször felnézett reá . Margit mindegyre elmaradt mögötte, pedig úgy sietett ő is, s nem ügyelt rá, hogy pará­nyi lába a rögök közt erre-arra törődik . . . Nagy utat kellett tenniök. Pedig az er­dő csak ott volt a város végén. Csakhogy az ő lakásuk épen a túlsó felén esett, félig be­dőlve az országút árkába. Azon a részen nem volt erdő, sem ibolya — idáig kellett jö­nni érte. A város utczáján még nem igen mozog­nak. Egy-egy boltosinas kidugta borzas fejét az éppen most kinyitott boltajtón, de a friss idő nem tetszett neki. A piaczon egy kofa bontotta sátrát. De mind­erre ők nem ügyel­tek. Sietős ujjuk volt. Ferus komoly volt nagyon, úgy siettek egymás mellett szótalan, míg haza nem értek. Az ajtóban Margit hirtelen megállott, zi­háló mellére szok­ta kezét, a másikkal pedig Ferus kabátját fogta meg s egész erejével húz­ta visszafelé. — Ferus, én félek, nagyon félek — súg­ta a sánta fülébe, ki gyöngéden hajolt le hozzá. — Csöppet se, Margit!­Majd ott leszek én is — szólt Ferus megsuhintva mankóját a levegőben. Benyitottak a szobába — ha ugyan szo­bának lehet csúfolni azt a büzhödt odút. Milyen lakás volt ez! Két lépés a hossza, három a széle — a hizó libáknak nagyobb ketrecze van egy tisztességes uradalomban. A padló gerendái fe­lől tűzre tették a padoló deszkát, egy pár üres szalmakalász himbálózik a pókhálókon oda­fent, a kormos sötétségben. A fedéldeszkákon rés vagyon hagyva a füstjárásnak — azon jár be két szemtelen veréb, a­ki a fészkét itten rakta meg. A falakon újságokból kifaragott ké­pek maradékai lógnak. . . . Még van egy szék és egy ágyroncs itten i­s halommá nőt sze­mét, a­mi közt üvegek cserepe teszi az ural­kodó elemet. Két óriási csizmatalp volt a szemét közt legnevezetesebb, nem azért, mert a legnagyobb darab volt, vagy, mert őrizni látszott a háztá­jat, mint a Cerberus kutya két feje, hanem azért, mert­ a Gyurié volt. Ki volt az a Gyuri és mi volt ? azt épen most bajos volna megmondani, mert egész mi­voltát egy ócska takaró födte be, a­mit szűr­nek használtak előbb , kivévén a csizmákat. Egyébiránt Gyuri ott feküdt a szemeten,s hogy kényelmes volt neki ez ágy, hangos horkolása tanú volt arra, valamint arra is, hogy nem törődik a világgal. És a­mint a két gyermek belépett, mintha kígyó csípte volna meg, úgy szökött fel mégis. Gyurinak őszbe csavarodott haja, tele szeméttel, vörös orra és gazember képe volt . Hol tekeregtek ? Ismét aludtatok ugye, míg a nap a hasatokra sütött? — kiáltott rá­­jok rekedt hangon, s egyet nyújtózott s ök­lével fenyegette őket. — Nem! — mondá Ferencz röviden. — Nem? — kérdé Gyuri és felállott s megrázta magát. Majdnem egy öles volt. — Ennyi az egész ? — s r­egbökte a kosarat az ibolyákkal — Ennyi. Gyuri mérges tekintetet vetett reájuk, körül botorkált a szobában, megállott Margit előtt s rákiáltott: — Hát te miért nem szólsz ? Margit hallgatott és Ferusra nézett. — Miért nem szólsz? — kiáltott Gyuri. — Mert nem akarok — szólt Margit halkan. Gyuri iszonyú dühbe jött s bot után né­zett körül. Szeme a Ferus mankóján akadt meg, de Ferus kidobta azt az ablakon. Gyuri neki ment és rázni kezdte őt a vállánál fog­va, aztán meglökte s Ferus végig esett a földön. — Megállj gyilkos! —kiállá Ferencz — Mindent tudok! Gyuri megütődve tekintett rá, gondol­kozóba esett s leült az ágyra. — Miért bántja Ferust ? Maga nekünk nem apánk, sem anyánk — kiáltá Margit s zokogva ölelte át Ferust. Gyuri egy darabig tűnődve üldögélt az ágyon, aztán fütyörészett, majd felállt s azt mondá: — Gyerünk a kertészhez! Ferus felvánszorgott, rendbeszedte ma­gát, kézenfogta Margitot s elindultak a ker­tészhez. Gyuri távolabbról követte őket , egy fához dőlve várta, mig azok az ibolyát elad­ták. Aztán elvette tőlük a pénzt és sietve megindult. Megállt, visszanézett rájok, nagyon rútúl mosolygott, kivett a zsebéből egy ka­raj száraz kenyeret s feléjük dobta. Aztán ott hagyta őket és többé sohasem látták . . . V Albert 1884. April. 20. KÖZGAZDASÁG. A budapesti értéktőzsdéről (Eredeti tudósítás Brandl Arnold bankházától.) — ápril 17-én. A tőzsde helyzete nehány nap alatt tel­jesen változott és ha kérdezzük, mely kö­rülmény idézte elő ezen változást, akkor fe­leletül kapjuk: a török dohányüzlet. Hiába minden okoskodás, az intézkedés minden ta­pasztalt csalódásnak daczára, nem tanult még semmit és megint csak engedi magát eszkö­zül felhasználtatni, ámbár majdnem bizonyos, hogy adott alkalommal el fog dobatni, mint a kipréselt czitrom és hogy jó hitéért drágán fog lakolni. A­mint előre láttuk, a török dohányrész­vények forgalombahozatala által az árfolya­mok javultak ugyan, de a reakczió sem ké­sett sokáig. Osztrák hitelrészvények lassan emelkedve, múlt heti árfolyamuktól 31970 frttól javultak 324­00 frtig de alig érték el e magasságot a contremine már ostromolt és sikerült is neki a vezénylő játékpapíra­ik ár­folyamát 31950 frtra leszállítani. Igaz, nem sokáig maradtak a hitelrészvények ennél az árfolyamnál, de tény az, hogy a forgalom minden biztonságát elveszítette. Az osztrák hitelintézet egyesülve az Ottoman-bankkal és a berlini Bleichröder­­házzal, átvettek 200,000 drb részvényt, az általuk alapított török dohányegyedárusági társaságtól. Ezen részvények 500 frankról , 200 arany forintról szólnak 50 százalék be­fizetéssel, és miután 149­/4 frtért adattak át a forgalomnak, 100 frt arany befizetett tőke pedig körülbelül 121 frtnak felelne meg, mind­járt a kibocsátásnál 28 frt agróval jöttek for­galomba. A consortium tehát ezen egy üz­letnél, ha az összes részvényeket ily árfo­lyammal értékesítené, többet 5 millió írtnál nyerne, és ha, daczára annak, a hitelrészvé­nyek nem igen tudnak emelkedni, ezt rész­ben annak kell tulajdonítani, hogy a tőzsde nem viseltetik nagy bizalommal ezen új pa­pírhoz, másrészt pedig azon körülménynek, hogy ezen részvények megjelenése előtt már alakult egy baisse-párt, mely feladatának tűz­te ki ezen új értékpapír árfolyamát valódi értékére leszállítani. Nagyon elterjedve van azon nézet, hogy ezen legújabb részvény nemsoká marad e ma­gas árfolyamnál, mert a török birodalomba 20 millió forintot befektetni, biztos­ befektetésnek épenséggel nem nevezhető. Emlékezetbe hoz­zák és jogosan, hogy a török birodalom bom­lásban van, hogy egyik tartományát a másik urán veszíti, emlékezetbe hozzák a keletrumé­­liai bonyodalmakat,a­melyek,úgy látszik,Orosz­országnak köszönhetők,­­ továbbá a porta folytonos pénzzavarait és mindezen körülmé­nyekre utalva állítják, hogy ezen társaságnak vannak ugyan kilátásai, hogy sokat fog nyer­ni, de másrészt majdnem biztosan mondható az is, hogy előbb utóbb a részvényesek pénzü­ket fogják veszíteni. A hír, hogy Oroszország a német csá­szári kormány segítségével egy nagy kölcsön felvétele iránt szerződött a Bleichrőder-házzal csakugyan valónak bizonyult. E kölcsön — 150 millió forint —­ kibocsátása e hó végével várható. A tőzsde hangulata nagyon ingadozó, az árfolyamok nagy változásoknak vannak és lesznek is alávetve, a nagy forgalom pedig csak hitelrészvényekre, török dohányrészvé­nyekre és 4°­0 magyar aranyjáradékra szorult. Nézetünk szerint speculatiók a la baisse kedvező kilátással bírnak. Felelős szerkesztő: AJTA J. K. ALBERT_____ LaptuLajdonosok K. PAPP MI­K­LÓS ÖKOKDZSE I. Nyilttér.*) . A MOHAI A a N E S FORRÁS hazánk egyik legezénaardlacabb SAVANYUVIZE ; kitűnő szolgálatot tesz főleg az emésztési zava-­­ roknál s a gyomornak az idegrendszer bántal- l main alapuló bajaiban. Általában a viz mind s azon kóroknál kiváló figyelmet érdemel, mmelyek­­­­ben a szervi élet támogatása és az idegrend­szer működésének fölfokozása kívánatos. Borral használva kiterjedt kedveltségnek örvend 1883 évben 1 millió palack szállíttatott el. Friss töltésben mindenkor kapható ÉDESKUTY L. I m. kir adv. ásványvíz-sz.állténál Budapesten. Úgyszintén minden gyógyszertárban, fűszerke­­reskedésben és vendéglőkben. (4—*) *) E rovatban megjelenő közleményekért semmi felelősséget nem vállal a Szerk.

Next