Magyar Polgár, 1884. április-június (18. évfolyam, 76-149. szám)
1884-04-20 / 91. szám
6 * Jézus a börtönben Joliet illinoisi (északamerikai) város börtönében a napokban borzasztó eset történt. A börtön igazgatóját, mikor körüljárta az intézetet, egyik munkateremben egy életfogytiglan elítélt gyilkos agyonütötte. Az őrök és rabok egyesült erővel lebírták a dühöngőt, de ez kiragadta magát és nem volt egyebet mit tenni, mint rálőni. Több revolvergolyótól érezve, végre eszméletlenül rogyott össze. Mikor ismét magához tért, ezt mondta: „Én vagyok Jézus, aki azért küldetém, hogy a kegyetlen igazgatót eltegyem láb alól. Azt hiszem, sikerült. Mig én ide kerültem a börtönbe, sok vérnyom maradt utánam , kilencz embert öltem meg. Most teljes a szám: tizen vannak.“ Idegenek névsora. — April 19. — Pannonia-szálloda. Kacsó Manó keresk. Csúcsa. Hungaria-szálloda. Szesz Derő egyv. Sz.lgsvár. Meiszner Sándor vasúti felügy. Bpest. Leppmann keresk. Becs. Todvinecz Dániel keresk. Becs. Nemzeti-szá 1loda. Bartók István tanár . -Berény, Tüzes Karácson kir. közjegyző Deés, Kanitz Sigmond ut. Becs. Sternberg Nándor keresk. Bpest. Biasini-szálloda. Kirschner Izsák bérlő Sz.-Ujvár, Güntzey Imre jogász Brassó, Pálfi István keresk. Sz.-Somlyó, Sichtmann Károly M -Vásárhely. Rosenbach Max pinczér Krakkó. Törvényszéki csarnok. Kung-Fu a vádlottak padján. Tulajdonképen Stampfl Gusztáv Adolfnak hívják, de ez csak amolyan közönséges hétköznapi név, melyen legfülebb váltót szokás aláírni. Az ő neve, mely alatt sokat megbámult „csodáit“ a világnak bemutatta: King-Fu St. Germain. Sokat írtak róla a lapok (más rovat alatt) különösen akkor, midőn beszélő és sok egyéb emberi dolgot végző gépét az udvarnál bemutatta. Később rájöttek a ravasz németek, hogy abban a csodagépben egy kis gyerek végzi ezeket az emberi dolgokat s Kung-Fu sietve hagyta el az osztrák fővárost. Eljött Magyarországba. Itt, mint alább látni fogjuk, még jobban elhagyta a szerencséje. Először is elfogyott a pénze. Minden bűvészete daczára sem volt képes pénzt előteremteni kölcsön utján, a miért is a kaució utján való pénzszerzésnek „többé már nem szokatlan módjához“ folyamodott. Schrödl Gergely minden áron pénztárnok akart lenni s nagyot örült, mikor Kung-Fu őt ilyen minőségben, habár 300 frt kaució mellett is, szerződtette. Most tehát már nemcsak pénze, hanem pénztárnoka is volt a bűvésznek s az előadások megindulhattak. Kung-Fu először Nagy-Váradon akart fellépni s leküldte pénztárnokát, hogy gondoskodjék plakátokról, szállásról s reklámról. A pénztárnok el is utazott s pár nap múlva azt táviratozta: „Csak jöjjenek, minden rendben van.“ Kung Fu összeszedte sátorfáját s ment Nagy-Váradra. Itt, nem kis bosszúságára, tapasztalta, hogy nincs se helyiség, se plakát. Ilyen körülmények között, ha csak fiaskót nem akar vallani, fel nem léphet. Nem is lépett fel, mig rendbe nem hozta a dolgot s nagy plakátokban nem hirdette, hogy a híres King- Fu a városba érkezett s legközelebb lesz szerencséje magát a nagyérdemű közönségnek bemutatni. Első fellépte akkor volt, midőn a zsidók a hosszú napot ülték meg. Kicsibe múlt, hogy King-Fu is nem koplalt e napon, olyan sovány volt a bevétele. Azután jött a szüret, mely még szentebb a nagyváradiak előtt, mint a zsidóknak a hosszú nap s King-Fu mutatványainak még pénzért sem lehetett volna embert fogni. Végre megsokalta már ő maga is a dolgot s hátat fordított Nagy-Váradnak. Azt az embert pedig, t. i. a pénztárnokát, kinek lelkiismeretlensége tengernyi bajt és veszteséget okozott neki, egyszerűen elcsapta. Ez aztán még nagyobb bajba keverte. Mert a pénztárnok nem kapván meg a kauczióját, sikkasztás miatt fenyegető feljelentést tett a bűvész ellen. A tegnapi végtárgyaláson King-Fu azzal védekezett, hogy a 300 frt nem volt kauczió, hanem kölcsön, ezt pedig visszafizeti, mihelyt pénzre tesz szert. A törvényszék a végtárgyalás során meggyőződött arról, hogy King-Funak igaza van, s a vád alól felmentette. __CSARNOK. Ibolya története. (Rajz) Nem hiába a bolondok hónapja; süvít a szén a lombtalan erdőben, fenn a szürke levegőben tarka-barka felhők kergetőznek. A kopasz domb tetejében egy tavalyi kórót rezget a kötekedő szellő s tovavisz ma MAGYAR POLGÁR. (91. sz.) gával egy markolás gyapjút, ami még az őszön maradt el a legelő turmától. A domb hátán, egy vörös kődarab tövében, ott kelt ki egy kicsi ibolyabokor. Gyöngezöld levelei egymásra borultak s reszketnek a hideg reggelben. A nap még a ködös hegyeken túl aluszsza éjszakai álmát. De az ég párkánya fehéredik már s egy-egy apró felhő alja megpirul, a mint átröpül a hegyek felett. Nincs már sok hijja a reggelébredésnek, várj csak kicsi virág! Valami hang hallszik, nem lehet tudni szellő hozzá, vagy igazán közeledik. Nem madáré, se nem a nyáj csengettyűje, sem a közeli templom kicsi harangja. Közeledik, közeledik. Kicsi gyermek énekli: „Eljön a reggel, Halovány a csillag...” Ketten igyekeznek fölfelé a domboldalon, egy sánta gyermek s egy másik, piros kendővel a fején. Meredek a lejtő, lassan haladnak , azonkívül a sánta mankójának is nehéz a munka. A tetőn aztán megáll a kicsi, a leány. Egyet nagyot fúj a levegőbe, két kipirult arczájára szorítja a kezét s felsóhajt: — Álljunk meg egy cseppet Ferus, mert mindjárt eltikkadok. — Megállnak. Ekkor aztán ott a pompás kék, hármas hegy alatt felszakad a köd, felkúszik az égen két vörös fénysáv, lángolva, kígyózva, egyszerre bíborba borítva a keleti eget; fölbukkan a nap, ezer fény, ezer ragyogás közt, s millióm fényszikra kezdi tömi a rá eső sugarat szivárványnyá, fákon, földön, cserjén s régi leveleken. A kis leány piros fejkötőjére ragyogó nagy, nagy szemére, gyönge, pehelykicsi mivoltára is rásüt a fény s a szélben libegő aranyhajával, repkedő ruhácskájával épen olyan, mint egy röpülni kész tengericze madár. Néhány sugár a sánta sápadt arczára is esik s valami pirt van föléje. — Ferus, de szép! — kiált a kicsi. — Olyan, mint máskor! —feleli Ferus. Jó lesz sietni. — Sajnálom itt hagyni a napot, Ferus! — Egész nap az égen marad. Nézheted eleget, de ha elkésünk, kikapunk. — Megyek, Ferus! — szólt a kicsi ijedten s karára fűzve kis kosarát, megindultak ibolyát keresni. Kerestek, kerestek. Itt is kaptak, ott is kaptak egyet, kettőt egy bokorban ; szépen, ügyelve leszedték, hogy a szára szép hosszan maradjon, mert csak úgy lehet csinosan csokorba kötni. A vöröskő mellett is ott virult egy szépen. Csak az imént tárta ki lilaszinü szirmát s olyan édes illat repült fel belőle, mint a reggeli imádság. Harmatcsepp ragyogott épen a közepében. — Oh be gyönyörű ! Ne törjük ezt le édes! — szólt a kicsi és átölelte kicsi karával a sánta derekát. — Miért ne törnök. Ne okoskodj Margit! Bár lenne ilyen több is. Jobban fizetnek érte s csak tőlünk vesznek, ha szépet viszünk. S letörte szelesen és a kosárba dobta, ahol a többi volt. Margitka nem szólt, bár nagy szemében összegyűlt a köny, s miután hosszú pilláinak nehéz volt, le is gördült gömbölyű orczáján az ibolya közé. Ferencz leült a kőre pihenni. Margit elfordult s egy ággal veregette a rongyos topánkáját. Csak veregette, veregette. — Na Margit! Jer ide, — szólt Ferus komolyan. Margit nem hallotta. — Jer ide Margit. Hát durczáskodol ? Hát bántottalak ? — Nem Ferus! — kiáltott Margit, hozzá szaladt, fejét keblére rejtette . Ferus pedig szőke haját simogatta, csókolgatta, mintha édesanyja lett volna, szelíden. Aztán hirtelen felálltak s megindultak sietve visszafelé. A nap már jó magasra hágott az égen, a sánta többször felnézett reá . Margit mindegyre elmaradt mögötte, pedig úgy sietett ő is, s nem ügyelt rá, hogy parányi lába a rögök közt erre-arra törődik . . . Nagy utat kellett tenniök. Pedig az erdő csak ott volt a város végén. Csakhogy az ő lakásuk épen a túlsó felén esett, félig bedőlve az országút árkába. Azon a részen nem volt erdő, sem ibolya — idáig kellett jönni érte. A város utczáján még nem igen mozognak. Egy-egy boltosinas kidugta borzas fejét az éppen most kinyitott boltajtón, de a friss idő nem tetszett neki. A piaczon egy kofa bontotta sátrát. De minderre ők nem ügyeltek. Sietős ujjuk volt. Ferus komoly volt nagyon, úgy siettek egymás mellett szótalan, míg haza nem értek. Az ajtóban Margit hirtelen megállott, ziháló mellére szokta kezét, a másikkal pedig Ferus kabátját fogta meg s egész erejével húzta visszafelé. — Ferus, én félek, nagyon félek — súgta a sánta fülébe, ki gyöngéden hajolt le hozzá. — Csöppet se, Margit!Majd ott leszek én is — szólt Ferus megsuhintva mankóját a levegőben. Benyitottak a szobába — ha ugyan szobának lehet csúfolni azt a büzhödt odút. Milyen lakás volt ez! Két lépés a hossza, három a széle — a hizó libáknak nagyobb ketrecze van egy tisztességes uradalomban. A padló gerendái felől tűzre tették a padoló deszkát, egy pár üres szalmakalász himbálózik a pókhálókon odafent, a kormos sötétségben. A fedéldeszkákon rés vagyon hagyva a füstjárásnak — azon jár be két szemtelen veréb, aki a fészkét itten rakta meg. A falakon újságokból kifaragott képek maradékai lógnak. . . . Még van egy szék és egy ágyroncs itten is halommá nőt szemét, ami közt üvegek cserepe teszi az uralkodó elemet. Két óriási csizmatalp volt a szemét közt legnevezetesebb, nem azért, mert a legnagyobb darab volt, vagy, mert őrizni látszott a háztájat, mint a Cerberus kutya két feje, hanem azért, mert a Gyurié volt. Ki volt az a Gyuri és mi volt ? azt épen most bajos volna megmondani, mert egész mivoltát egy ócska takaró födte be, amit szűrnek használtak előbb , kivévén a csizmákat. Egyébiránt Gyuri ott feküdt a szemeten,s hogy kényelmes volt neki ez ágy, hangos horkolása tanú volt arra, valamint arra is, hogy nem törődik a világgal. És amint a két gyermek belépett, mintha kígyó csípte volna meg, úgy szökött fel mégis. Gyurinak őszbe csavarodott haja, tele szeméttel, vörös orra és gazember képe volt . Hol tekeregtek ? Ismét aludtatok ugye, míg a nap a hasatokra sütött? — kiáltott rájok rekedt hangon, s egyet nyújtózott s öklével fenyegette őket. — Nem! — mondá Ferencz röviden. — Nem? — kérdé Gyuri és felállott s megrázta magát. Majdnem egy öles volt. — Ennyi az egész ? — s regbökte a kosarat az ibolyákkal — Ennyi. Gyuri mérges tekintetet vetett reájuk, körül botorkált a szobában, megállott Margit előtt s rákiáltott: — Hát te miért nem szólsz ? Margit hallgatott és Ferusra nézett. — Miért nem szólsz? — kiáltott Gyuri. — Mert nem akarok — szólt Margit halkan. Gyuri iszonyú dühbe jött s bot után nézett körül. Szeme a Ferus mankóján akadt meg, de Ferus kidobta azt az ablakon. Gyuri neki ment és rázni kezdte őt a vállánál fogva, aztán meglökte s Ferus végig esett a földön. — Megállj gyilkos! —kiállá Ferencz — Mindent tudok! Gyuri megütődve tekintett rá, gondolkozóba esett s leült az ágyra. — Miért bántja Ferust ? Maga nekünk nem apánk, sem anyánk — kiáltá Margit s zokogva ölelte át Ferust. Gyuri egy darabig tűnődve üldögélt az ágyon, aztán fütyörészett, majd felállt s azt mondá: — Gyerünk a kertészhez! Ferus felvánszorgott, rendbeszedte magát, kézenfogta Margitot s elindultak a kertészhez. Gyuri távolabbról követte őket , egy fához dőlve várta, mig azok az ibolyát eladták. Aztán elvette tőlük a pénzt és sietve megindult. Megállt, visszanézett rájok, nagyon rútúl mosolygott, kivett a zsebéből egy karaj száraz kenyeret s feléjük dobta. Aztán ott hagyta őket és többé sohasem látták . . . V Albert 1884. April. 20. KÖZGAZDASÁG. A budapesti értéktőzsdéről (Eredeti tudósítás Brandl Arnold bankházától.) — ápril 17-én. A tőzsde helyzete nehány nap alatt teljesen változott és ha kérdezzük, mely körülmény idézte elő ezen változást, akkor feleletül kapjuk: a török dohányüzlet. Hiába minden okoskodás, az intézkedés minden tapasztalt csalódásnak daczára, nem tanult még semmit és megint csak engedi magát eszközül felhasználtatni, ámbár majdnem bizonyos, hogy adott alkalommal el fog dobatni, mint a kipréselt czitrom és hogy jó hitéért drágán fog lakolni. Amint előre láttuk, a török dohányrészvények forgalombahozatala által az árfolyamok javultak ugyan, de a reakczió sem késett sokáig. Osztrák hitelrészvények lassan emelkedve, múlt heti árfolyamuktól 31970 frttól javultak 32400 frtig de alig érték el e magasságot a contremine már ostromolt és sikerült is neki a vezénylő játékpapíraik árfolyamát 31950 frtra leszállítani. Igaz, nem sokáig maradtak a hitelrészvények ennél az árfolyamnál, de tény az, hogy a forgalom minden biztonságát elveszítette. Az osztrák hitelintézet egyesülve az Ottoman-bankkal és a berlini Bleichröderházzal, átvettek 200,000 drb részvényt, az általuk alapított török dohányegyedárusági társaságtól. Ezen részvények 500 frankról , 200 arany forintról szólnak 50 százalék befizetéssel, és miután 149/4 frtért adattak át a forgalomnak, 100 frt arany befizetett tőke pedig körülbelül 121 frtnak felelne meg, mindjárt a kibocsátásnál 28 frt agróval jöttek forgalomba. A consortium tehát ezen egy üzletnél, ha az összes részvényeket ily árfolyammal értékesítené, többet 5 millió írtnál nyerne, és ha, daczára annak, a hitelrészvények nem igen tudnak emelkedni, ezt részben annak kell tulajdonítani, hogy a tőzsde nem viseltetik nagy bizalommal ezen új papírhoz, másrészt pedig azon körülménynek, hogy ezen részvények megjelenése előtt már alakult egy baisse-párt, mely feladatának tűzte ki ezen új értékpapír árfolyamát valódi értékére leszállítani. Nagyon elterjedve van azon nézet, hogy ezen legújabb részvény nemsoká marad e magas árfolyamnál, mert a török birodalomba 20 millió forintot befektetni, biztos befektetésnek épenséggel nem nevezhető. Emlékezetbe hozzák és jogosan, hogy a török birodalom bomlásban van, hogy egyik tartományát a másik urán veszíti, emlékezetbe hozzák a keletruméliai bonyodalmakat,amelyek,úgy látszik,Oroszországnak köszönhetők, továbbá a porta folytonos pénzzavarait és mindezen körülményekre utalva állítják, hogy ezen társaságnak vannak ugyan kilátásai, hogy sokat fog nyerni, de másrészt majdnem biztosan mondható az is, hogy előbb utóbb a részvényesek pénzüket fogják veszíteni. A hír, hogy Oroszország a német császári kormány segítségével egy nagy kölcsön felvétele iránt szerződött a Bleichrőder-házzal csakugyan valónak bizonyult. E kölcsön — 150 millió forint — kibocsátása e hó végével várható. A tőzsde hangulata nagyon ingadozó, az árfolyamok nagy változásoknak vannak és lesznek is alávetve, a nagy forgalom pedig csak hitelrészvényekre, török dohányrészvényekre és 4°0 magyar aranyjáradékra szorult. Nézetünk szerint speculatiók a la baisse kedvező kilátással bírnak. Felelős szerkesztő: AJTA J. K. ALBERT_____ LaptuLajdonosok K. PAPP MIKLÓS ÖKOKDZSE I. Nyilttér.*) . A MOHAI A a N E S FORRÁS hazánk egyik legezénaardlacabb SAVANYUVIZE ; kitűnő szolgálatot tesz főleg az emésztési zava- roknál s a gyomornak az idegrendszer bántal- l main alapuló bajaiban. Általában a viz mind s azon kóroknál kiváló figyelmet érdemel, mmelyekben a szervi élet támogatása és az idegrendszer működésének fölfokozása kívánatos. Borral használva kiterjedt kedveltségnek örvend 1883 évben 1 millió palack szállíttatott el. Friss töltésben mindenkor kapható ÉDESKUTY L. I m. kir adv. ásványvíz-sz.állténál Budapesten. Úgyszintén minden gyógyszertárban, fűszerkereskedésben és vendéglőkben. (4—*) *) E rovatban megjelenő közleményekért semmi felelősséget nem vállal a Szerk.