Magyar Polgár, 1884. július-szeptember (18. évfolyam, 150-225. szám)
1884-08-02 / 178. szám
Tizennyolczadik évfolyma Kolozsvár, 1884. szombat, augusztus 2. 178. szám. Előfizetési díj : Egész évre X6 frt. — Félévre 8 frt. — Negyedévre 4 frt.. Egy hóra X frt 60 kr IRDEZÉSI DU: Egy négyszög centiméternyi tér ára 4 kr. Gyárosok, kereskedők, iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték: minden hirdetés után 30 kr. — Nyílttér: sora 26 kr. Szerkesztőség és ,Kiadóhivatal Magyar Polgári könyvnyomdája .HelkSzoveto*-' a' »*• ! Megjelenik minden nap, vasár* és ünnepnapok kivitelére Használhatlan Kéziratok nem adatnak viasza. Névtelenül beküldött közlemények nem közöltetnek. KOLOZSVÁR, AUGUSTUS 1. Mégis a magyar egyletről. Ugyancsak megérdemli, hogy komolyan és állandóan foglalkozzunk vele, hogy mint erkölcsi szükségletet, kielégítsük , hogy mint nemzeti eszmét megvalósításra segítsük. Ez a mi nézetünk. Ez irányban szólaltunk fel már többször az indítvány mellett s ez irányban nyitunk jövőre is nyílt tért nem csupán a vitatkozásra, hanem a tényhez vezető mozgalmakra is. Mert bízunk ugyan nemzetünk életerejében; bízunk az életerő jövő növekvésében, a nemzet szellemi és anyagi terjeszkedésében ; de másfelől szeretnők meggazdálkodni az időt,melylyel czélunkhoz közelebb juthatunk, s a mely — bár nem épen sok egy nemzet életében, de sok a mi arasznyi létünkhöz mérve. Mert úgy látszik, hogy nemzeti létküzdelmünk még foly, sőt még csak ezután kell megvívnunk a szellemi és anyagi tekintetben egyaránt nagy és egyidejű tusákat. Van ugyan alkotmányunk, melylyel óriási küzdelmek hosszú évei után jó időre szilárd alapot nyert nemzeti létünk. Politikai életünknek önállósága, társadalmi életünknek teljes szabadsága van. De be kell vallanunk, hogy nemzeti erőforrásaink sok tekintetben még vajmi fogyatékosak. Nemzeti műveltségünk még nem átalános. Ennek hosszú útjára még csak az első lépéseket tettük meg Átalános nemzeti műveltség nélkül nincs a nemzeti erőnek kellő intenzivitása. Nevelésügyünk szépen indult fejlődésének biztató jeleit szemlélvén, azonban bizonyos megnyugvással nézünk a jövőbe. Ámde ott van szellemi kultúránknál még fejletlenebb nemzetgazdaságunk, mely erőtlenségén kívül külső akadályokkal is küzd. Földmivelésünk nagyjában primitív, iparunk gyönge, kereskedelmünk szűkkörű. Anyagi erőforrásaink még szűkösebbek, mint a szellemiek és az erkölcsiek? Tegyünk ezeknél is töredelmes vallomást. Harczias szellemünk traditióinak nem felel ma meg ifjúink magukviselete a katonai élet iránt Ahelyett, hogy sietnénk a hadsereget magyar elemmel elárasztani, ezt abban uralgóvá tenni s ezzel abban a tért elfoglalni és magunkévá tenni, a lehetőleg visszavonulunk a katonai élettől s pangásra kárhoztatjuk a história által is magasztalt magyar katonai szellemet és erényeket. Pedig katonai szellem nélkül nemzetek fönn nem állhatnak. Hát közigazgatásunk, a nemzet állandó cselekvő erejének fő életereje ? Zsibbadt életet él, főképpen legnemesebb részében, az önkormányzatban, mely már nem tiszt többé s még nem hivatal. Ingatag sors homályában révedez. Elvesztette a traditiók iránti kegyeletet s nincs érdeklődő várakozással a jövő iránt. Egy szóval, nincs ma határozott iránya és benső kapcsolata Pedig oly nemzet, melynek közigazgatásában nincs határozott irányelv, az bensőleg gyönge, s nem lehetnek nagy kilátásai külső hatásra. Hát a nemzet dísze, virága, államunk eddigi fentartó eleme, a nemesség? Fogy, pusztul és hanyatlik, s pettik más pontról, s igy rövid idő múlva viszszatérünk az idevezető ösvény feleútjára, ahol e felírás olvasható: „Haramiakövek“.Tartsunk tehát arra. Följebb, följebb az erdőben keskeny ösvény kanyarog; egy órai gyaloglás után, szemmel tartva a fákra festett útmutató fehér és vörös vonalakat, ott állunk a gránitóriások előtt. Kettő fekvő, kettő élére állítva, mintegy függő helyzetben egy mélyedés fölött. A fekvők közül egyik óriási, idomtalan állathoz hasonlít, melynek hátát pikkelyekként fedik a kerek sötétbarna zuzmók. Önkénytelenül az a kérdés merül föl lelkünkben: mikép kerülhettek ide e hatalmas szikladarabok. A geológia azt feleli: morénák ezek, melyek a havasokról lecsúszó jégárak hátán kerültek ide, még abban a régmúlt, homályos korszakban, midőn Magyarország arczulata egészen más volt, mint jelenleg; midőn hatalmas jégpánczél födte a Kárpátokat s alföldünkön aranykalász helyett egy édes vizű beltenger hullámzott. ... De itt sem merenghetünk soká a homályos, mézes — borzalmas múltakon. . . . Amott egy kis ösvény tart a sűrűségbe, vájjon hova vezet ? Lássuk. Csak néhány lépést teszek, s ill. . egy sziklapárkányról mintegy varázsütésre felséges kép tárul elém! Nem is hiszem már, hogy e vidéken ne tartózkodnék valami pajzán tündér, ki kedvét abban leli, hogy bűbájos erővel lépten nyomon csodásnál csodásabb képeket varázsoljon bámuló lelkünk elé. És ilyen egyszerre, ilyen váratlanul! Alattunk mély,dig gyorsabban, mint amennyire erőit reprodukálni bírná. Bátran mondhatjuk tehát, hogy nemzeti létküzdelmünknek nincs még vége; sőt a harcz egy önálló, férfias létért még csak ezután következik. Haladunk feléje. A nemzeti műveltség színvonala, lassan bár, de folyvást emelkedik. Szakférfiaink minden téren szaporodnak s leányaink műveltsége is hovatovább mind komolyabb és nemzetiesebb, s hisszük, hogy komoly nemzedéknek fognak életet adni. Ámde mi a dolgok azon menetével, mely a megindított erők lökése után mintegy magától halad, meg nem elégedhetünk, mert talán még több az, ami megmozdításra, fejlesztésre és fölemelésre vár. Minekünk a nemzeti fejlődés folyamatában minden eszközt meg kell ragadnunk, mely a magyar elemet támogathatja, erősítheti és fejlesztheti. Belső állami hatalmunk nagy tényező, de a nemzeti erőforrásokat a nagyobb állami czélokra mind fölhasználja. Azért ma a földkerekén talán egy nemzet sincs annyira a társadalmi segélyforrásokra utalva, mint a magyar. Társadalma meg is értette, s hallgatva, szerényen és serényen teszi is kötelességét. Az egyházak és törvényhatóságok az állammal nemes versenyre keltek a nemzeti műveltség megalapításában. E mozgalomnak azonban széles kört kell nyernie. El kell hatnia oda is, hol ma még rejtett erők vannak. Tevékenységbe kell hoznia a nemzeti öntudatot. Ezért kell nekünk magyarosító, erdő borította völgy. Azon túl szemben velünk hazánk legmagasabb béretei, jobbról a Lomniczi csúcs éles ormaival, balról a Szalóki s a kettő közt a szép Középorom. Az utóbbitól a Lomniczi csúcs lejtőjéig egy nyeregszerű hajtás húzódik, melynek baloldalán a Tarpatak zuhan le a fenyőkkel takart, mély szakadékos völgybe. A patak láthatólag szikláról-sziklára esik. Halljuk a zúgást és homályosan bár, mégis kiveszszük felül az „Óriási“ — alább a Nagy vízesést. Távolról a hótól csillogó Jégvölgyi csúcs merész ormai egészítik ki a nagyszerű, vadregényes képet. Menjünk ma ismét egy kisebb sétára, hogy majd erőnk legyen egy nagyobb kirándulás megtevésére. Nézzük meg a fürdőkön alól a „Máriási-rét“-et. Forrásban, patakban, gazdag a Tátra vidéke. Patak mellett haladunk el itt is. 10 óra tájt egy kellemes, köralaku tisztásra érünk, melynek talaját üde gyep födi, széleit fenyő-erdő koszorúzza. Hátterében pedig azok a fenséges csúcsok emelkednek, melyek az egész vidék nagyszerűségét, fenségét emelik. Vidám társaság cseveg a padokon, s elfoglalva tartja azokat, sőt ráadásul a levágott fatörzseket is, úgy, hogy mi elhatározzuk , mikép az innen távolabb eső, a világtól elzárt, elhagyott helyen állított „misantrop-pad“on keresünk pihenőt. Sűrü erdőn, mohával magasan szegélyezett ösvényen haladva, érjük el a misantropok padját. Ki is pihenjük magunkat, azonban hosszas tartózkodásra mégis igen misantropikusnak magyarságvédő egyleteket alakítanunk országszerte. Provokáljuk a reakeziót? Az már, fájdalom, megvan A reakezió voltaképp részünkről következik. Épen azért, mivel az erdélyrészi magyarság a legnehezebb helyzetben van, kell érette, vele, és általa legtöbbet tennünk. Nem érthetünk tehát egyet a Kolozsvári Közlöny tegnapi czikkének túlóvatos írójával. Abból, hogy a magyaregylet az erdélyi részekben nem létesült, azt a következtetést vonja ki, hogy nem is létesülhet. Pedig létesülhet, mert létesülnie kell, amint a haza több részében már létesült is. Ha azokban jogos, nálunk is jogos. Hogy itt nem létesült, annak a czikkbre oly körülményekben keresi okát, melyek éppen nem okok, hanem csak egyes elszigetelt erők korlátoltsága. Indítványozta volna bármi kis tekintély a nagy tervet, bármely formában, mi azt épp oly szívesen karoltuk volna föl, mint ahogy tettük Az a körülmény, hogy a nagy terv két év alatt még nem létesült, még nem fiasco; ne is legyen; s hogy szép csöndesen elnyugodjék az Urban — mi nem óhajtjuk. Sőt inkább testet akarunk, s fogunk is neki adni. Mert az ok, amely miatt még eddig nem létesülhetett, egyszerűen a pénz hiányában rejlik, vagyis inkább ötlik szembe. Pénzt, sok pénzt kell a nagy czélra egybe hoznunk, mélyreható és messze szétágazó tervet kell készítenünk. Erre idő kell. Éppen azért siessünk. S addig is, míg létesíthetnek, tegyünk, amit tehetünk könnyűszerrel. Ezennel fölvetünk egy részletes föladatot, találjuk és a tovasietünk. Egy ledőlt fatörzs napsütötte helyen kellemes pihenőt nyújt. Elköltjük fenyőillattal fűszerezett egyszerü étkünket, aztán tovább, tovább. — S nem hiába, hogy a misantrop-padot messze elhagyók, mert az út mind kedvesebbé, az erdő verőfényesebbé lesz. Egy ölyv röppen fel a fatetőről; a rigó lágyan fütyöl; a vasorrú pinty vigan röpköd párjával. Az utat áfonyabokrok, s tarka virágok szegélyezik; végre egy gyönyörű tisztásra érünk. Nagyobb sokkal a „Máriási rét“-nél.Impozáns, fenyőktől határolt köralakú rét ez is. Zöld gyepszőnyegét fehér Anthemis, sárga Ramunculus és Potentilla tarkázza. Hátterét észak felől az említett béretek teszik meglepő széppé. Ma éjjel (júl. 12-én) és reggel csípős hideg volt. Ennek köszönhető az a gyönyörű látvány! A Lomniczi és Gerláchfalvi csúcs nagy része hóval borítva, mint óriási kristály ragyog a nap sugaraiban. Pompásan látszanak a Magas-Tátra legmagasabb ormai! Csaknem középen az öreg Szalóki (2478 m.,) hó csak a legmagasabb nyugati csúcsát borítja. Balra tele a Szekrényes és Bibircz sajátságosan csipkézett ormaikkal, tovább: a magas Gerlachfalvi (2659 m.) nagyrésze szép fehér, aztán a Koncsiszta (2552 m.) és Tupa. Jobbra az öregtől, t. i. a Szalókitól: a Közép-orom, Északi mellékcsúcs, Lomniczi (2635 m.) Késmárki és Hunfalvi csúcs (2534 m.) Némelyik mint pl. a Lomniczi és Gerlachfalvi úgy néz ki, mintha góthstilü, fehéren és feketén tarkázott tornyokból volna merészen TÁRCZA.______ _-Tátrafüred. — jul. 27-én. (Folytatása és vége.) Szép sétahelyekben egy fürdő sem lehet gazdagabb, mint Tátrafüred. íme: nem messze a restauratiotól piroslik a „kilátás“hoz vezető út. Illatos fenyők közt haladunk. Ki mondja, hogy a fenyőerdő komor, kihalt. Hiányzik belőle a dalosmadár, a tarka virág, szóval elevenség, élet ? Tévedés ! A fenyők közt is pezseg az élet. Itt a keresztcsőrű pinty piros ruhája látszik a zöld gályák közül. Ott a vasorrú pinty, a czinke röpkéd ágról-ágra. Távolról a rigó éneke halszik. A fatetőn a sólyom sivit, az út felett a billegető röpül hullámzó tempójával. Amott a gyík és kígyó surran el félénken. Szóval, élet mindenütt, csak figyelni, látni, hallani kell ! Az erdő talaján a legszebb moha, melyet valaha csak láttam, ruganyos, pompás, üde zöld szőnyeget alkot; s a fák körül az évről-évre lehulló tűlevél és elkorhadó moha felül eleven zölddel takarva, magas halmokat képes. — 18 óra eltelt. Ott vagyunk a „Kilátásnál“ 980 m. magasságban. Valóban elragadó ! — Sötétzöld erdők alján a nagy, változatos arczu poprádi sik tárul itt is szemeink elé. Mi e gyönyörű tájképet azonban már lát