Magyar Polgár, 1884. július-szeptember (18. évfolyam, 150-225. szám)
1884-09-12 / 210. szám
Tizennyolczadik évfolyam 210. szám. Kolozsvár, 1884. péntek, szeptember 12. Slőcsetési díj : Égisz évre 16 frt. — Félévre 8 frt.. — Negyedévre 4 frt. Egy hóra 1 frt 60 kr IÜLDETÉSI DÍJ: Egy négyszög centiméternyi tér ára 4 kr. Gyárosok, kereskedők, iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték: minden hirdetés után 30 kr. — Nyílttéri sora 26 kr. Szerkesztőség ésKiadóhivatal „Magyar Polgár“ könyvnyomdája OZK. 2. 0K. Megjelenik minden nap, vasár- és ünnepnapok kivitelévé kasználhatlan kéziratok nem adatnak vissza. Névtelenül beküldött közlemények nem közöltetnek. KOLOZSVÁR, SZEPTEMBER II. Tisza Kálmán II.-Váradon. Alig hangzott el Tisza Lajos gróf beszéde az erdélyrészi bérezek között , már Tisza Kálmán szavai foglalkoztatják az ország közvéleményét, melyek Magyarország síkságán hangzottak el Bérez és róna csaknem egy napon ugyanazon eszméket hallották, mert e közeli két jeles vérrokon szellemileg is hasonló rokonságban áll egymással. Tisza Kálmán N.Váradon ismét fényes tanuságot tett kitűnő államférfim tulajdonairól. Beszéde nem hízelgés a közvéleménynek, hanem a gyakorlati politikus által öntudattal gyújtott világosság, hogy fényénél a tévútra vezetettek tisztán lássanak. Nem tümjénez, hanem fölvilágosit és térit. Egész beszédét az erős hazaszeretet, a magyar állam consolidatiójának vágya s a tiszta szabadelvűség lengik át. Midőn a faji és felekezeti izgatások fölemlítésénél védi a kevésbbé miveit, félrevezetett elemet s csak a valóban bűnös, lelkiismeretlen izgatókat kívánja sújtani; midőn a sajtó szabadságának tiszteletben tartását emeli ki s csak az azzal visszaélők megtorlását hangsúlyozza: a hagyományok és okszerű magyar szabadelvűségről s államférfiul kiváló tulajdonairól tesz elvitathatlan tanuságot. A konkrét politikai reformok közül a főrendiház reformjáról s a mandátum meghosszabbításáról nyilatkozott tüzetesebben. Midőn elsőnél hangsúlyozta a történeti hagyományokat, a születéssel kapcsolatos vagyont, a felekezetek főpásztorai iránt való méltányosságot s a tudományok és közügyek terén való érdemeket, oly alapokat jelölt meg, melyeken a mai időknek megfelelő felső házat építhetünk Szabadelvűségét e pontnál eléggé bizonyítja az, hogy a főispánok kizárását óhajtja, hogy a kormányi befolyásnak még látszata is kerülve legyen. A mandátum meghosszabbításába csak kényszerűségből megy bele, miután az utóbbi választásoknál felmerült izgatások s másnemű visszaélések meggyőzték arról, hogy több kára van az országnak a rövid mandátum fenntartásában, mint amennyi haszna az ebben nyilvánuló szabadelvűség respektálásában. Mindezek mellett még a közgazdaság teréről is fölemlítette a legfontosabbat: a vámterület kérdését. Amiket itt a viszonyosságról mondott, mind azt bizonyítják, hogy nem elméletek, hanem az élet által fölavatott gyakorlati tapasztalatok után indul, melyek közgazdasági ügyekben különösen tekintetbe veendők. Lesz még alkalmunk e nagyfontosságú beszéd fölött elmélkedni. Most úgyis csak kivonatban áll még rendelkezésünkre. Addig sietünk részeltetni olvasóinkat e kivonatban is. Beszéde bevezetésében kijelenté, hogy a választást megelőzőleg nem nyilatkozott választói előtt, bár tudott volna sokakkal, kik előtte bejárták az országot,az ígéretek tételében versenyezni, s bár könnyen bebizonyíthatta volna akkor a felhozott vádak és hangzatos ígéretek alaptalanságát, mert az ország választópolgáraira akarta bízni, hogy mindezek daczára tetszésük szerint hozzanak döntő ítéletet. Ezután áttér arra, hogy gyakran az egész világon bizonyos áramlatok vonulnak át, melyek néha a gyors haladásra indítanak, máskor a megállásra, sőt részben visszarepésre kényszerítenek. Napjainkban is ily áramlatok léteznek a világban, de meggyőződése szerint Magyarországnak nem szabad megfeledkezni arról, hogy a majd kasztszerűleg elválasztott osztályokból egy egységes nemzetté alakul hatást éppen a szabadelvű haladásnak köszöni. (Élénk helyeslés.) Ha tehát a jelzett viszonyok közepette óvatos és megfontolt haladásra is van szükség, a haladásról lemondani magyar embernek nem szabad. (Helyeslés.) Utal a miniszterelnök arra, hogy még most is megvan Magyarországon bizonyos izgatás az e hazában élő fajok jó egyetértésének megzavarására; egyesek szóval és sajtóban megtámadják a magyar állam alapjait vagy néha kerülő utóngyűlölség szítása által óhajtják czéljukat elérni. Ehhez járult újabb időben az a hazában levő hitfelekezetek, különösen pedig izraelita polgártársaink ellen való s a külföldről importált izgatás, a társadalom egyes osztályai közti egyetértésnek megzavarására irányuló törekvés. A magyar állam, nézete szerint, elég erős arra, hogy az izgatásnak e három nemét legyőzhesse. De egyfelől ellenkezik szóló jogérzetével, hogy az izgatók által félrevezetettek részint életükkel, részint szabadságuk elvesztésével a lakóijának és maguk az izgatók büntetlenül folytassák működésüket, másfelől nem szabad szem elől téveszteni, hogy a büntetlenül folytatott izgatás megmételyezheti a kevésbbé műveltek érzületét. Számos példa van arra, hogy több államban maga a szabadság lett veszélyeztetve, mert azok, kik az ország ügyeit vezették, nem akartak keményebb eszközökhöz nyúlni, daczára annak, hogy látták a visszaélést a szabadság eszközeivel, de látták azt is, hogy azok, kik valamely szabad állam ügyeit vezették és csak nehezen bírtak megbarátkozni a szabadság intézményeivel, az ily mozgalmakat arra használták fel, hogy ők maguk nyűgözték le a szabadságot. Nézete szerint egy módja van az ily bajok orvoslásának : érintetlenül hagyni még kinövéseiben is a szabad véleménynyilvánulást és a szabad mozgalmat minden egyébben s csak kizárólag a jelzett izgatásokra szorosan körvonalazva és meghatározott rövid időre adni a kormánynak hatalmat arra, hogy ezen bajokkal elbánhasson. (Élénk helyeslés.) „Ilyen hatalmat — úgymond a miniszterelnök — minden kormánynak megadni kívánnék, a kiről meg volnék győződve, hogy hatalmát csak is a magyar nemzet érdekében használná fel.“ Áttérve a főrendiházi reform kérdésére, hangsúlyozza a miniszterelnök, hogy annak rendezését is a magyar állam eme szempontjából kell hogy tekintsék. A főrendiházat csak úgy lehet rendezni, ha a történeti fejlődést tekintetbe veszik. Tarthatlan azon helyzet, hogy valaki csak azért, mert bizonyos családhoz tartozik, legyen főrendiházi tag, de tarthatlan az is, hogy nagy vagyon adjon jogot a főrendiházi tagságra, de lehet mindkettőt összeegyeztetni és kimondani, hogy születés, bizonyos vagyonnal párosulva, megadja ezt a jogot. Mellőzni kell továbbá. Van méltatlanságot, hogy néhány hitfelekezet képviselői ki vannak zárva a főrendiházból, aszerint az új szervezés nem fog fosztogatással, de jogszaporítással fog járni, de nem lehetnek tagjai az új főrendiháznak a főispánok. Ő ugyan tizedfél év óta érintkezik a főispánokkal és egyénenként mind megérdemelnék a főrendiházi tagságot, de elvileg nem járja, hogy a kormánytól kinevezett közegek foglaljanak ott helyet. Mellette lesz továbbá az élethossziglani tagok kinevezésének; ezekről nem lehet mondani, hogy a kormánytól TARCZA. Vándor-emlékek. Dr. Csematoni Gyulától VI. Weimar, 1884. aug. 2—5. (Vége.) Ettől egy keskeny utcza vezet át a Fürstenplatzra, melyen 1875 óta Károly Ágost lovagszobra emelkedik Dondorftól. Első pillanatra megdöbbentő a hasonlatosság Goethe és Károly Ágost között, mintha csak a kölcsönös vonzalom és félszázados barátság következtében vonásaik is egymáshoz idomultak volna. A Fürstenplatz körül már mind udvari épületek vannak, melyek közül az u. n. Fürstenhaus a legérdekesebb, mivel midőn Goethe Weimarba jött, az udvar ebben lakott. A herczegi kastély ugyanis akkor romban hevert, s a jelenlegi nagyszerű „Residenzschloss“ 1790 — 1803-ig épült, még pedig teljesen a Goethe ülése szerint és vezetése alatt. Innen van, hogy munkái között ez időszakból annyi építészeti tanulmányra akadunk. Carl Alexander, a jelenlegi nagyherczeg, áldozott is a költők emlékének, mert a kastély város felőli szárnyát nekik szentelé. Itt vannak t. i. az u. n. „költők szobái“ a Herder-szoba, Wieland-szoba, Goethe-szoba és Schiller-szoba. Ezekben még az ajtók faragványai is az illető költők műveiből vett jeleneteket ábrázolnak , a falakat pedig a Jäger, Neher és Preller freskói diszítik. A számtalan emlékek között a téli kertben egy öreg karszéket is mutogatnak, amelyben Goethe szokott volt ülni, midőn valamit felolvasott. A legtöbb és legértékesebb emlékek azonban a könyvtárban vannak elhelyezve, mely még rendeletien, s bizonyosan igen sok kincset foglal magában a német irodalom klaszszikai korszakából. Minden rendszer nélkül vannak itt összehalmozva kéziratok, műremekek, képek, levelek, családi emlékek, könyvek és szobrok, úgy, hogy az ember egyszeri futólagos megtekintésre korántsem szerezhet magának kellő fogalmat értékeiről. A falakon levő képek élénkbe tüntetik a mult század végén, s a jelen sz. elején élt leghíresebb férfiak és nők arczvonásait, mely gyűjtemény már magában véve is kincset ér. A szobrok között legelőször is a Goethéé vonja magára figyelmünket Trippeltől, mely férfikora teljében (1790) ábrázolja a költőt. Valóban „ein Apoll,“ nemcsak a vezetőnő megszokott szólásformája szerint, hanem valósággal is. Ez életerőtől és fenségtől ragyogó arczcal szemben roppant ellentétet képez a Schiller szobra 1805 ből Danneckertől. A nemes vonások mély fájdalmat tükröznek vissza, s az előrenyúló nyak és szikár arcz kora véget sejtetnek. Ezeken kívül ott vannak még felállítva a Herder és Wieland szobrai is, s „Goethének egy kolosszális mellszobra Dávidtól: Goethe a Faust írása közben.“ Mintha csak egy Zeusz-főt látnánk magunk előtt, melyből egy Pallasz-Athéné készül kiugrani. Az asztalokon és állványokon mindenfelől értékes emlékek és műremekek vannak felhalmozva, mint Dürernek egy páré műve; egy kis gyűjtemény Pompeji kincseiből; mosaikok ;üveg-, elefántcsont-, porczelán- és borostyánkő-munkák stb. Az emlékek között sok olyan is van, mely történelmi becscsel bir, így pld. egy szép müvü elefántcsont palcza, melyet Nagy Friedrich a következő levél kíséretében küldött volt Ziethennek, a híres huszártábornoknak : „Kedves Ziethen! Sok küzdelmei között küldök önnek egy támaszt. Nem aranyból, mert arra nem szorult rá; nem is egy nőt, mert arra nincs szüksége, hanem fogadja el ezt az elefántcsont palozát, mely épp oly tiszta, mint az ön szive és lelke. San-Louci 1774. aug. 26 Friedrich.“ Itt van továbbá Weimari Bernátnak egy gyémántokkal kirakott kardja, melyet Osztrák Anna franczia királynőtől kapott volt ajándékba, és Péter czárnak egy saját kezűleg faragott hajója; a legkisebb csavarig gondosan és roppant türelmet igénylő munkával dolgozva. Egy külön szoba van berendezve a legféltettebb emlékek számára. Ilyenek : a Wallenstein boroskopja, a melyet mindig magával hordott és soha addig csatát nem kezdett, mig a csillagok állását meg nem vizsgálta. Továbbá: Luther csuklyája és sajátkezű jegyzetekkel ellátott bibliája Augustinus-barát korából, s bölcs Frigyes szász választó lovagcsizmái, melyeket a mühlbergi csatában viselt. Egy üveges szekrényben őriztetnek Gusztáv Adolf kardja, lovagcsizmái és szarvasbőr felöltője is. Ezek voltak rajta, midőn a lützeni csatában elhullott, Weimari Bernát bátyjának, IV. Vilmos uralkodó herczegnek küldé őket megőrzés végett. A jelöltőn tisztán kivehetők a halálos golyó helye, valamint a vércseppek is. Ugyanő szekrényben vannak elhelyezve Goethe ruhái, s ezek közt háló- és dolgozó köntöse, miniszterkabátja, stb. A könyvtár legérdekesebb kincsei közé tartozik azonban Goethének egy Sebbers által festett képe 1826-ból, melynél jobb és élethűbb bizonyosan nem létezik. Goethe harmincznégyszer ült e kis képnek s a vége felé türelmetlenül jegyzé meg: „Ha nem hallanám mindenfelől, hogy önnek nagy tehetsége van, bizony nem tenném ki magam ilyesminek.“ Az igaz is aztán, hogy nagyító üvegen át nézve a képet, az ember megdöbben és azt hiszi, hogy élővel áll szemben. A könyvtárból egy csigalépcső vezet le a parkba, mely szintén megérdemli, hogy valamit szóljunk róla. Az egész ugyanis egyetlen darab óriási tölgyfából van faragva s 1671-ben egy szegény rab érdemelte ki vele szabadságát.