Magyar Polgár, 1884. július-szeptember (18. évfolyam, 150-225. szám)

1884-09-17 / 214. szám

Tizennyolczadik évfolyam Kolozsvár, 1884. szerda, szeptember 17. 214. szám. Előfizetési DMJ : Épész évra 16 frt. — Félévre 3 frt. — Negyedévre 4 frt. Egy bóra 1 frt 30 kr 1RDETÉSI DÍJ: Egy négyszög centiméternyi tér ára 4 kr. Gyárosok, keres­kedők, iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték : minden hirdetés után 30 kr. — Nyitttk­. sora 26 kr. Szerkesztőség és .Kiadóhivatal „Magyar Polgár“ könyvnyomdája K.Iscocep­ et.» a. az. Megjelenik minden nap, vasár- és ünnepnapok kiv­elére Használhatlan kéziratok nem adatnak vissza. Névtelenül beküldött közlemények nem közöltetnek. Előfizetési felhívás. Előfizetést nyitunk a „Magyar Polgár” tizennyolczadik évfolyamának utolsó negyedére. Azon hosszú szünet után, mely a képviselőválasztásokat követte, a poli­tikai élet kezd most ismét élénkebb hullámokat vetni A nemsokára megnyi­tandó országgyűlés pedig előreláthatólag szokatlanul érdekes és változatos anya­got fog szolgáltatni a nyilvános megbeszélésre. Ez országgyűlés elé fontos fel­adatok vannak tűzve s a képviselőházi tárgyalások bizonyára mindjárt az ülés­szak elejétől fogva fel fogják hívni az általános élénk érdeklődést. Gondoskodtunk arról, hogy a „Magyar Polgár*4 olvasói az ország­gyűlési eseményekről gyorsan és kimerítően értesülhessenek. A tárgyalások me­netének részletes ismertetésén kívül,­l külön országgyűlési tudósítónk fog az érdekesebb ülésekről referálni , Így minden kiváló mozzanatról haladék nélkül eredeti tudósításokat hozhatunk Erőnk szerint teljesíteni fogjuk továbbra is a kötelességet, melyet azon helyzet szab elénk, hogy erdélyrészi hírlap vagyunk Számon tartjuk és ellensú­lyozni törekszünk ama heves küzdelmet, melyet két nemzetiségi tábor folytat az erdélyi magyarság és nemzeti politikánk ellen. Hivatásunknál fogva szószólói, támogatói leszünk minden életrevaló eszmének, kezdeménynek, mely a magyar kultúra meggyökeresítésére, hathatósabb terjesztésére van irányozva. Éber gondoskodásunk tárgyává tesszük ama spec­iális kérdéseket, melyek Erdélynek az anyaországgal való egybeolvasztása után fenmaradtak , még a ki­egyenlítésre várnak Pártpolitikai programm­unk az országgyűlési szabadelvű párt programmja. Így, mint eddig, ezután is híven fogjuk szolgálni a szabadelvű előhaladás esz­­m­é­t ,s­­a meggyőződés erejével fogjuk támogatni ezután is azt a kormányt, politikáját.­­ ....... ... , Hogy feladatainkat minél kielégítőbben teljesíthessük, kikérjük törek­véseinkhez az erdélyrészi magyar közönség szíves támogatását. Jövőre is nagy súlyt fektetünk arra, hogy a­­Magyar Polgár­ a politikai rovatok mellett­i tárcza- és csarnok-rovataiban változatos és érde­kes szépirodalmi olvasmányt nyújtson. Csarnok­unkban közelebbről megkezdjük Kacziány Géza külmunkatársunk rAlisz“ czimű verses regényének közlését. E regény, mely egy pályázaton is kitüntetve volt, s nemsokára német nyelven is meg fog jelenni, még mielőtt könyvalakban kiadatnék, legelőször a „Magyar Polgár -ban jelenik meg. Tárcza-rovatainkban továbbra is kisebb közleményeket hozunk ; az iroda­lom, művészet s a napihirek rovatait szintén az eddigi terjedelemben, élénken és változatosan tartjuk fenn. A „Magyar Polgár­ előfizetési árai: Egész évre (1884. okt.—1885. okt.) ... 16 frt. Félévre..........................................................8 frt Negyedévre . . . . ............................4 frt. Egy hóra.......................................................1 frt 50 kr. Kívánatra mutatványszámokkal is szolgálunk. Az előfizetési pénzek (legczélszerűben postautal­vány­nyal) a „Magyar Polgár kiadóhivatalához Kolozsvárit küldendők be. TÁRCZA.____ Consummatum est! — Még egyszer Munkácsy képéről. — Budapest, szept. 13. Naponta valódi zarándok­menetben vo­nul a főváros műértő és nem műértő közön­sége a művészet sugárúti templomába, a kép­zőművészeti csarnokba, hogy ott az oltárké­pek oltárképének, s benne a magyar művé­sze­tek csodálattal és bámulattal hódoljon és áldozzon. A lépcsőzet puha szőnyegein hem­zsegnek a fölmenő és visszatérő csoportok,­­ amazok a kiváncsi érdeklődést párosítják magukban a magasztos élvezet előérzetével, míg emezek némán és meghatva távoznak on­nan, hol egy darab vásznán a század egy ki­magasló alkotása és egy magyar művész di­csősége van megörökítve. Benn, a nagy teremben kétfelé van oszt­va a templom. Szabadjon már igy neveznünk. A szentélyre leszűrődik az üvegtetőn, a vörös­­bársony kárpitok mellett a déli nap korláto­zott fénye és bevilágítja az embervilágot meg­váltó tragédia megörökített utolsó fölvonását, a­míg a lefelé lejtős, lépcsőzetes nézőhelyen halk suttogással áll az embereknek a mér­­hetlennál nagyobb része, a­melynek itt nem lehet bírálnia, a melynek itt csak csodál­ni kell. És megáll, lassan változtatja figyelő he­lyét a nagyszerű kép előtt, mely János evan­géliumának ékes szavából: „Elvégeztetett min­den!“ — a festészet teremtő ihletével, páro­sítva a géniusz adományát a kitartó munká­val, elénk varázsolja az emberi érzések és in­dulatok ezernyi charakterisztikus nyilvánulá-­­át, a holt vásznon, holt anyaggal és mégis életteli élettel ... és örök életre. Valóban, az Isten-ember megdicsőült alakján és a körül fülein­ látjuk a megváltás művének hatását, örökéltti nyomait az embe­riségre, fölélni évezredek homályából, melyből örök életre kimagaszik, fölélni azon a darab vásznon. És látni véljük, a mint a keresztre feszített üdvözítő félig nyílt ajkain a halál­kin utolsó sóhaja lebben el, a mint tövisko­ronája alól eszményi homlokára a verejték cseppenként legyöngyözik, s látni végül alig megmerevült tagjaiban az istentől nyert élet utolsó rángását. Eszményibb, nemesebb férfi-arczet, me­lyen a megdicsőülésben enyhülő halálfájda­lom, a nemesen és igazán teljesített köteles­­ségérzetében felolvadó, megadásteljes győze­lem fönségesebben kiülne, nem lehet képzelni, — nem is szólva a kereszten kimúlt Jézus testéről, melynek minden izma olyan élethű ecsetkezelésre vall, hogy azokban — mint említők is — szinte föllobogni látjuk a rö­vid időre, a föltámadásig elröppent isten­em­ber test­erejét. A lelki erő ott ül félig csu­kott szemeiben, félig nyílt ajkain, nyílt hom­lokán, sokatmondó arczvonásaiban. Egy Krisz­tus-fő az, a szó szoros értelmében. Egy isten­ember feje az, a halálban is. A megváltó lábainak sebhelyeire az anya mérhetlen fájdalmával borul, a kereszt tövé­ben megtörtén az Isten-ember anyja, Mária. Csakis halvány, sáppadt arczának tem­te­jét­­ fordítja felénk, de azon már kiapadt könyei­­nek patakja, azon már a könnyekkel ki nem fejezhető bánat kinyomata ül. A szótalan, né­ma bánat sir le arról a szenvedő arczról, a fönséges anyai bánat. A­mint ott térdel, vagyis inkább roskadoz kulcsolt kezekkel, sö­tét köpenye hanyag redő­zetekkel fedi meg­tört alakját, s egyik lábfeje kitekint a kö­peny széle alól. Valamivel hátrább térdel Má­ria Magdolna, finom kezeivel elfödi zokogó arczát, míg aranyszőke fürtöi rendetlenül, ku­­száltan omlanak kék szőr­mezére, szinte hal­lani véljük a keserves zokszót, melyet koron­ként fulladozó jajjongása közben hallat. Ő még ifjú, az ő bánatának vannak mág forró könyei. Az anya könyei csak befelé, a szive felé peregnek és ott sajognak, ott égetnek. A két bánatos női alak mellett egy har­madik áll: Mária; fájdalmas tekintetét Krisz­tusra emeli. Mennyi minden van abban a te­kintetben mondva, egy mélyen érző női szív igaz részvéte, hamisítatlan fájdalma szól ki abból. Háttal felénk, kondor hajával, vörös mezben János apostol áll; tekintete a megfe­szített Kristusról a sirdogáló nőkre száll. Ar­­czán a megnyugvás: ő hisz a mesterben. Lám, megjósolta halálát, — de hisz prófétája volt föltámadásának is. János látja a halál győze­­delmét, de bízik a Krisztus szavainak győze­­delmében is és várja a feltámadást. A megfeszített Krisztus kimagasló alak­ja mellett két oldalt áll a két later bitója. Az egyik összegörnyed a halálban, látjuk, hogy a­ ­ KOLOZSV­ÁR, SZEPTEMBER 16. Ellenzéki érvelések. Tisza Kálmán miniszterelnök nagy­váradi beszéde zavarba hozta az ellen­zék sorait Azt a hatást, melyet e be­széd az ország közvéleményében keltett, részükről ellensúlyozni kellett valahogy. De miként.? Hiszen hogy felekezeti és fajgyűlölet létezik, hogy e gyűlölet sajtó útján is naponként szittatik, ezt az el­lenzék nemhogy tagadta volna ezelőtt, de sőt untalan fölhozta kormányunk rovására a választások előtt. A szoczia­­listikus mozgalmakra se mondhatja, hogy légből kapottak, mert azok létezését ugyancsak elismerte akkor, mikor a kormányt s ennek különösen elnökét kellett a választóközönség előtt meg­támadni. E bajok létezését tehát az ellen- s­zék elismerte, sőt argumentum gyanánt­­ használta fel a kormány ellen Pedig ha kissé elfogulatlanul tekintette volna a jelenségeket, sokkal inkább argumen­tálhatott volna azokkal maga ellenében, mert a felekezeti és társadalmi gyűlöl­­séget egyenesen az ellenzéki izgatások s lobbantották fel s a faji gyülölködés­­i rülménynek, hogy az ellenzia fa­j , kokettirozott, a nemzetiségekkel, mint a melyekkel szemben a kormány állí­tólag helytelen politikát követ s ezáltal merszet adott azok izgatóinak, hogy hangjukat falaik tornyain túl is han­goztassák. Ám az ellenzék, okvetetlenkedő ter­mészetével elfeledte ma, hogy mit mon­dott tegnap. S csakhogy megtámadhas­sa a miniszterelnök beszédét, most kész aláírni az ellenkezőjét annak, a­mit ko­rábban állított s azt hirdeti, hogy itt faji, felekezeti és társadalmi izgatások nincsenek, tehát minden megszorító rend­szabály felesleges. De itt nem áll meg Ennél hatá­sosabb argumentumra van szüksége s rákiáltja Tiszára, hogy nem szabadelvű, hogy visszafelé megy s a szabadelvű­sé­­get csak czégérül használja. Több politikát tettünk fel az el­lenzékről s nem hittük, hogy a szabad­­elvűség eszméjét fölveti. Nem akarja be­látni, hogy ez nagyon kényes kérdés reá nézve, hol az igazi szabadelvű igen kevés, de annál több — mint Tisza Lajos Szegeden monda — a szomorú emlékű törvénytelen hatalom uszály­hordozója. Hagyjanak békét a szabadelvűség­­nek, jó urak! Hiszen, ha önökön álla­na, hárman négyfelé feszítenék meg. Most jó kortesfegyvernek és izgató szer­nek a miveletlen tömeggel szemben. Mert az ellenzéknek minden bölcsesége a lármás korteskedésben áll Korteske­dik választások előtt, alatt és után ; korteskedik a komoly munka idején; korteskedik mindig és mindenütt. De komolyan nem dolgozik soha és sehol. Hanem két-három nap múlva, mi­kor a kábulás elmúlt, átérezte az el­lenzék, hogy ily érvelésekkel egy oly beszéddel szemben, hamar nevetségessé válik. És előállt egy újabb nagyszerű érvvel. Ha — gondolta magában — az­zal, mi a beszédben megvan, meg nem birkózhatik, neki megy annak, a­mi a remény előtt, mint kinek ko­rm­ányzási és reformálási eszméi nincsenek, kinek összes programmja csak a sajtó meg­szorításából, a mandátum meghosszab­bításából s a felsőház reformjából áll. Konklúziója természetesen mindig egy: egy ily üresfejű ember nem való Ma­gyarország kormányzására, le Tiszával! Valóban nem tudjuk, nevessünk-e az ügyetlenségen, vagy sajnálkozzunk az ügy hiányos működésén. Ez a mi ellenzékünk bárgyúnak tartja minden olvasóját. Különben nem nyitna be na­ponként hozzájuk oly állításokkal, me­lyeknek c­áfolatáért egy lépést se kell tenni. Itt van például ez a legújabb ér­ve Tisza Kálmán gondolatszegénységé­­ről. Ennek három hasábos nagy czikket szentel az ellenzék egyik főközlönye.

Next