Magyar Polgár, 1884. október-december (18. évfolyam, 226-300. szám)
1884-11-28 / 275. szám
. És akkor kedvezőbb jelentést tehet, és mi is kedvezőbb ítéletet fogunk mondani. Addig ismeret és kedvet kívánunk az egyesület felvirágoztatásához. Az évkönyv kivonatát a föntebbi futó megjegyzések által mérsékelt elismeréssel alább közöljük. Az erdélyrészi iparfejlesztő-egyet választmánya: Elnök: Gróf Esterházy Kálmán, alelnök: Cseh Lajos, alelnök:Sigmond Dezső, igazgató: Békésy Károly, pénztárnok: Csiky János József, titkár: Sándor József. Választmányi tagok: Finály Henrik, Gámán Zsigmond, dr. Concha Győző, Szentgyörgyi Lajos, Laenkovics Márton, Biró János, Salzbuer János, Váradi Károly, Kirsik János, Schuster Mihály, dr. Jenei Viktor, Ajtai Albert, Nagy Mór, Kozma József, Turcsányi Gyula, Berényi József, Kele Izrael, Kiss Sándor, Demeter József, Bak Lajos, Fischer Vilmos, Stratzinger Gusztáv, Csiki Mihály, Polcz Rudolf. Új tagok gyűjtése. Egyesületünk a folyó évben, fennállása második cyklusának kezdetén a következő felhívást küldötte szét: Az erdélyrészi iparfejlesztő-egyesület pártoló tagjainak 6 évi kötelezettsége lejárván, új tagok gyűjtése vált szükségessé, ha egyletünk egyáltalán nem akarja feladni a maga elé tűzött hazafias czélokat, s nem akar lemondani létezéséről. Egyleti választmányunk azonban meg lévén győződve róla, hogy egy ily irányú egylet tevékenységének előmozdítása kiválóan ipari jövőre utalt hazarészünkben a legpracticusabb és egyszersmind legnemesebb hazafias feladat, és áthatva főkép a kolozsvári női ipariskolának az erdélyrészi női lakosság erkölcsi és anyagi javára kiható, magas czéljától, bizalommal fordul a szent ügy nevében I. czimedhez a kéréssel, méltóztassék e szép czélu intézetnek, mely jövőre csak a társadalom erején állhat fenn, további fentartásához hozzájárulni, s egyletünk számára a mellékelt aláírási ivén minél számosabb aláírást gyűjteni. Választmányi jelentés az egylet 1882—1883. évi működéséről. Az erdélyrészi iparfejlesztő-egylet 6 évvel ezelőtt alakult meg s így betöltötte fennállásának első cyclusát, melyre aláírási íveit bocsátotta ki. E körülmény igazolja, hogy egyletünk mult évi tevékenységéhez egy kis visszapillantást csatolunk egyleti életünk egész történetére. Kétségtelen, hogy a lefolyt hat év alatt a magyar haza közéletében minden irányban tapasztalható haladás az iparfejlesztés terén is nem kicsinyelhető eredményeket tüntet föl. Az eszme, mely szerint szakoktatás útján ipart honosítani meg és a meglevőt fejleszteni nemcsak lehet, hanem saját jövőjével komolyan foglalkozó országban feltétlenül szükséges, még csak kevéssé ismeretes s távolról sem volt népszerű akkor, midőn egyletünk hat évvel ezelőtt érdekében sorompóba lépett s megvalósítására megindította munkásságát. Azon időben csak két tanműhely állott fenn az erdélyi részekben: a hosszúfalusi műfaragó iskola és a sepsiszentgyörgyi szövődé. Ma hat szövőtanműhely, egy gyermekjáték-készítő tanműhely, 3 női ipariskola, 2 faragó tanműhely áll fenn és Kolozsvárit két szaktanműhely most nyittatott meg; a társadalom teljes mértékben felismerte az ipari szakoktatás fontosságát a az állam anyagi viszonyához mérten, nagy áldozatokat hoz támogatására. A megindult és most már széles körben hullámokat vető mozgalom, bár eredményeiben még messze el van maradva a külföldnek e téren létesített alkotásaitól s a magyar ipar lábraállitásának közérdekű követelményeitől, mégis biztató reményt nyújt a jövőre s egyletünknek megadta az igazolást, hogy helyes után s örök életre hivatott üdvös eszméért indította meg az erdélyi részekben a kezdeményezés úttörő munkáját. Áttérve e munkásság részleteire, eddig megjelent évkönyveink kimerítően tárgyalván a korábbi alkotásokat, csak változatosan emlékezünk meg róluk, mivel jelenlegi állapotjuk képezi e jelentés tüzetesebb feladatát. Egyletünk mindenek előtt szükségesnek tartotta a tévedések kikerülése végett a külföldi ipari szakoktatás állapota iránt alapos tájékozást szerezni s e végett 400 frtot szavazott meg az igazgatónak, ki három évi utazása alatt a nyugatnak legnevezetesebb ily czélu intézményeivel megismerkedett egy Kolozsvárit alapítandó iparmuzeum számára mintegy 250 frt értékű iparczikket gyűjtött Páriában , azt egyletünknek adományozta; utazási tapasztalatait pedig egyik helyi lapban részletesen megismertette a közönséggel. 1878-ban a póttanfolyamra Kolozsvárra jött néptanítókat egyletünk a műfaragás megtanítására 70 frt 72 kr. értékű szerszámmal segítette. (Vége köv.) A Kisfaludy-társaságból. — Eredeti tudósítás. — Budapest, nov. 26. A Kisfaludy-társaság a megszokott díszes hölgyközönség jelenlétében tartotta meg ma fölolvasó ülését. Elsőbben is Degré Alajos olvasta föl „A végzett földesurak” czimü beszélyét. Az elbeszélés egy kis oldalvágással vezeti be a mesét, a nagynevek hajhászása ellen. Ebbe a betegségbe esett az elbeszélés hőse, Illés Samu rettegi bérlő is. Minden törekvését siker koronázna, s aztán van egy leánya is, kit az imádásig szeret. Megelégedett életét megzavarja az a vágy, hogy nevét valami nagy névvel cserélje föl. Kutat a vágyainak megfelelő nagy név után, s igy lesz Illésházyvá. A nagy név birtokában a nagyzás hóbortja uralkodni kezd élete minden törekvésén. Olyan birtokot vesz, melyhez nagy tradicziók fűződnek, s egészen beleéli magát, hogy ő valóságos Illésházy. Beleül a Rettegyek ősi birtokába, melynek tulajdonosa egy rózsát visz magával, mikor örökét az uj birtokos átveszi. A búcsúzás jelenetei szerelmet fakasztanak Adél, az újdonsült Illésházy egyetlen leánya szivében, Rettegy iránt. A lány bevallja apja előtt szerelmét. A romlatlan kedélyű leány szerelme az atyja terveivel, ki grófnét akar leányából csinálni. Rettegy, a birtokából kitudott végzett földesur, a munka embere lesz. Az új Illésházy pedig napról-napra látja nagyralátó álmait teljesedésbe menni. Vagyona gyarapszik, s méltóságoknak lesz viselője. De családi életének bajai alkalmatlanná teszik őt mindezek élvezetére. Leánya, Ades, napról-napra hervadt, buskomor lett s végre is az orvosok kimondják róla, hogy csöndes őrült. Ilyen állapotában olvassa az Independanceban egy brüsszeli csipkegyár titkárának hőstetteit, s ösztöne azt súgja neki, hogy a franczia név alatt Rettegi, az ő ideálja rejtőzik. Adél eltűnik a háztól s ez a csapás iszonyú hatással van Illésházyra. Az a rögeszméje támadt, hogy leánya a Dunába ölte magát, s mint csöndes őrült bolyongó a Dunaparton. A brüsszeli csipkegyár titkára, ki üzlettárs lesz a gyárban, ezalatt a gyártulajdonosnő leányába lesz szerelmes. S Rettegi szerelme (mert ő az) viszonzásra talál. Ekkor jelenik meg nála Adél, a szerencsétlen Illésházy szerencsétlen leánya, kit az említett hir olvasására szerelme ide hajtott. Adél alkalmazást kér a gyárban, s ezt meg is nyeri. De nem ismerteti meg magát. Rettegi eljegyzése a gyáros leányával megtörténik, s Adél eltűnik a háztól. De elmegy az esküvőre s ott ájultan rogy össze. Rettegi és Adél a kórházban találkoznak, hol Adél e találkozás boldogsága közben meghal. Az öreg Illésházy leánya ravatalánál kétségbeesve ismeri fel az ő nagyzásainak haszontalan voltát. Szász Károly Beőhy Zsigmond vendégtől mutatott be hosszabb költeményt bölcsőtől aeirig.“ Bérczik Árpád „Virginia“ czímű elbeszélését olvasta fel. Az elbeszélés hősei: Szamosy Richárd festő és neje Lenke, hús ,gazdag szülők leánya. Lenke szereti férjét. Családi boldogságuk történetében a legelső változást egy találkozás idézi elő, Ischlben, Erdey Zoltánnal, ki foglalkozására nézve nőcsábító és bukott képviselőjelölt. Zoltán úgy látja, hogy Lenke szereti férjét s hogy nem fog nála boldogulni. Nem is udvarol neki s ez bizalmat ébreszt iránta a menyecskében, ki hozzáfordul, hogy férje komor magaviseletéről neki felvilágosítást adjon. Erdey ennek a bizalomnak a révén igyekezett eredményre jutni. A féltékenység fullánkját éleszti fel a menyecske szívében férje iránt. A nő, kitől férjét félti: Bácskay Flóra, Szamossy egykori ideálja, kinek egy arczképe, Virginia, ma is befejezetlenül áll Szamossy műtermében. Lenke meglesi férjét, mikor az Bácskay Laurából, Garamy festő feleségéhez megy, de nincs ereje követni, s haza megy, hol kevéssel ezután Erdey Johánt jelentik be. A titkári szerepet játszó Erdey, mikor a menyecske mindent elpanaszol neki, azt tanácsolja neki, hogy ne törődjön vele. A menyecske felháborodik e tanácson, de Erdey kivágja magát azzal, hogy éppen ha türelmes lesz, fog újra kitisztázódni a helyzet. Lenke azonban kijelenti, hogy kérdőre vonja férjét. Erdey azonban nem akarja ez összeütközést megengedni, mert neki egy szenvedő, elégedetlen asszonyra van szüksége. Szamossy figyelmezteti azután Lenkét, hogy előbb bizonyosodjék meg férje esetleges hűtlenségéről, s foglaljon el figyelő állást. Az elbeszélés folyamát itt Erdey naplójának pár fejezete mondja el. Lenke naponként referál neki vizsgálatai eredményéről, mely egyelőre semmis. Szamossy, ki felhagyott a festészettel, csak azért jár Garamy festőhöz, kinek Bácskay Flóra a neje, mert — mint mondja — szüksége van az attelier levegőjére. Végre Lenke arra szánja magát, hogy meglepi férjét, mikor Garamyéknál van. Észrevétlenül bejut Garamy műtermébe, hol férje egyedül van, s fest. Elbújik egy függöny mögé. S csakugyan megjelenik a műteremben Garamyné, e beszélgetésükből Lenke megtudja, hogy a kép, mit Slamossy fest, a Bácskay Klára arczképe, s annak van szánva a nevenapjára. Klára és Szamossy beszélgetnek. Klára elmondja, hogy Szamossy élete azért oly komoly, mert nem dolgozik, s azt hiszi, hogy az czéltalan. Majd meg Lenkét okozza, Szamossy tagadólag rázza fejét, s a folytonos mulatságokat, melybe az férjét ragadja. A párbeszéd, melyet Lenke végig hallgatott, Klára azon jelentésével végződik, hogy ő maga fogja felvilágosítani Lenkét, hogy mennyire csalódik, ha ő reá féltékeny. A zajos élet megszűnik Szamossyék házában. A vetélytársnak hitt Klára tanácsa használt. Férj és feleség felismerik helyzetüket, s Lenke nemcsak szeretett felesége lesz férjének, de munkatársa is, mint festőnek, a inspirácziója. Egy boldog jelenetüknek lesz tanúja Erdey Zoltán, akit a boldog menyecske azzal büntet meg, hogy megköszöni neki, mert neki köszönheti boldogságát. Végül még Vadnay Károly olvasta föl Hegedűs István vendégnek „Lejtőn“ czímű szép költeményét. A tagok zárt ülésre még együtt maradtak. A nagyszebeni rablógyilkossági pör. A tárgyalás második napján az édeklődés már csökkent; a gyilkossági pör érdekessége az első napon tetőpontját érte el ; a közönség ma kevesebb számmal jelent meg, de annál többen ültek a tanúk és kárvallottak padjain. A gyújtogatások és rablások tárgyaltattak e napon. Kleeberg őszinte vallomást tett mindenről, Martin azonban tagadott egy darabig, de a keresztkérdések ellentmondásokba keverték, és a tárgyalás vége felé töredelmes vallomást tett. A törvényszék 9 órakor ült egybe és Székács elnök a tárgyalást megnyitottnak nyilvánítva, elővezetteté a vádlottakat. A rv. év okt. 22-én özv. Göckelnénél elkövetett rablás került tárgyalásra Az eset Göckelné vallomása szerint a következő: Múlt év okt. 22-én Göckelné szobájában asztalánál ült és újságot olvasott, midőn az ajtó kinyílt és egy idegen egyén lépett a szobába és őt, a nélkül, hogy egy szót is szólt volna, egy feszítő vassal úgy főbe ütötte, hogy összerogyott. Midőn kiabálni kezdett, még több ütést is mért rá és lábával reá gázolt. Látta azután, mint törte fel a rabló a szekrényeket, de nem mert kiáltani, mert féltette életét. Ezután elveszte eszméletét, és később, midőn ismét magához tért, unokahugához vánszorgott, akinek nála levő 222 frtra becsült ékszereit rabolta el a tettes, és annál 2 hónapig feküdt betegen, a kapott sérülések következtében. Kleeberg mindezeket megerősíti és pótlólag azt vallja, hogy míg ő benn volt, azalatt a fiatal Martin őrködött kiint az utczán. Elnök felszólítására Kleeberg a következőkben beszéli el a rablást: Múlt év őszén hozzá ment egyszer Martin és azt mondta, hogy tud egy asszonyt a Franciskánus-utczában, aki egyedül lakik és könnyen ki lehetne rabolni. Október 22-én este oda ment Marlinnal, fölmászott a kerítés falára és látta, hogy egy idegen asszony se van bent. Martin azt tanácsolta, hogy menjenek el és jöjjenek így félóra múlva ismét. Visszamentek és akkor Göckelné már egyedül volt. Martin segítségével keresztül mászott a falon és Göckelnét egyedül találta a szobában, ki háttal fordulva az ajtónak, újságot olvasott. Ő főbeütötte néhányszor, mire az asszony elalélt és Ő az ékszereket elrabolta. E közben feldőlt a petróleumlámpa és egy pamlagra esett. Ő a kifolyó és meggyűlt petróleumot megkísértette oltogatni sapkájával. Ezután kiment ugyanazon az útón, melyen a házba hatolt és a reá várakozó Mariinnal megosztozott. A rablott tárgyak között két gyűrű, két karperecz, egy karikagyűrű, egy pecsétgyűrű és két medaillon volt. Martin bűntársa vallomását megerősíti és egyes részletekre ad még felvilágosításokat. A károsult unokahúg ugyan még néhány ékszer hiányát is jelenti, de vádlottak ezekről mit sem akarnak tudni. Elnök berekeszti az e rablásra vonatkozó kihallgatást és áttér a gyújtogatásokra. Kleeberg a gyújtogatásokra vonatkozólag azt vallja, hogy azokat csupán pajkosságból követték el: nem gondoltak az esetleges következményekre soha és csupán azért tették, mert nekik nagy gyönyörűséget okozott, ha a várost felzavarhatták. Egyszer dynamit-robbantást is akartak elkövetni; erre vonatkozólag azt mondja, hogy ezt tévedésből csinálták ; a gyúanyagot rakétáknak nézték és csak később jöttek rá, hogy dynamit is lehet. Meg akarták nézni a hatását. Marint vezették elő ezután, de ez minden kérdést kereken tagad és semmiről semmit sem akar tudni. Elnök figyelmeztetésére is konokul tagadott. Ekkor felolvasták a vizsgálati jegyzőkönyvet, melyben Martin a gyújtogatásokra vonatkozólag a következő vallomást tette volt: Mikor Boszniából hazajött Kleebsig, a többek között azt is elbeszélte neki, hogy milyen „stikliket“ követett el, mialatt egy egyénnel, ki most Oláhországban tartózkodik, többször gyújtogatott, de csak egyszer sikerült neki egy házat felégetni. Megmagyarázta aztán neki, hogy ebből azt a hasznot lehet húzni, hogy aki a tüzet hamarább bejelenti, mint azt a tűzoltó-őr jelzi, a frt. jutalomban részesül a tanács részéről. Tanácsolta, hogy jó lenne ezt a keresetforrást is kihasználni. A tanácsot elfogadta. Ezután elküldte őt, hogy hozzon spongyát, amit ő hozott is és 3 kr. áru kanóczot is vett. Kleeberg aztán a spongyát apró darabokra vágta és oda erősítette a kanóczot dróttal és spárgával és az utóbbit meggyujtó szivaréval. Egy ilyen készülékkel megindultak és azt Roth molnár ereszébe dobta. Innen elmentek, hogy Kleeberg szerezze meg az 5 frtot, de elkéstek. A többi gyújtogatásoknál is mindig jelen volt. A Roman Mironnál elkövetett gyújtogatással Kleeberg egy tánczmulatságot akart szétrobbantani. Ezt az állításokat Martin Kleebergnek mind szemébe mondta a vizsgálóbíró előtt. Elnök felszólítja ezek felolvasása után Martint, hogy okadatolja ezen állításait, ha most tagadja. Martin azt mondja, hogy boszúból mondta ezeket, mert haragudott Kleebergre, hogy az az apját is belevitte a bajba. De az egyes tűzesetek tárgyalása alkalmával, melyeket mind nagy raffinériával követtek el, sok ellentmondásba keveredett, s a végén lassanként bevallotta bűnrészességét. Elnök erre 5 perczre felfüggeszti az ülést Elnök ismét megnyitván az ülést, a vádlottak által elkövetett lopásokat és csalásokat tárgyalták, melyekre nézve tökéletesen egyező vallomást tettek, legfennebb csekély jelentőségű részletekben tértek el. Ülés végén a vádlottaknak fogságuk alatt folytatott levelezését olvasták fel, (melyeket felfedezésük idején mi is közöltünk volt) mivel a bizonyítási eljárás is befejeztetett MAGYAR POLGÁR (275. sz.) 1884. nov. 28 Távirat. Nagyszeben, nov 27-én Az ítélet. A Friedenwanger és családján elkövetett négyszeres rablógyilkossággal, — úgyszintén számos gyújtogatással s egyéb súlyos bűncselekményekkel vádolt Kleeberg Antal és Martin Róbert fölött ma mondott ítéletet a nagyszebeni törvényszék. Mindkét vádlott kötél általi halálra ítéltetett. A büntetés előbb Marlinon, azután Kleebergen fog végrehajtatni. A vádlottak meg akartak nyugodni az ítéletben, de az — halálos ítélet lévén — föllebbeztetett. Martin teljesen meg van törve, folyton sir. SZÍNHÁZ, zene. Nemzeti színház Verdi örökszép zenéjű Traviátáját ismételték tegnap a nemzeti színházban ; élvezetes előadás volt minden tekintetben, még összevágóbb az elsőnél, úgy az egyes szereplők, mint a chórus és zenekar szabatosan működtek közre és sikerrel. Dévai Janka kitűnően volt disponálva. Magán részeit kitűnően exequálta, és az ensemblékban is teljes hatással énekelt. A kisaszszonyt nyilt jelenetekben is megtapsolták és felvonások végén két-háromaszor szólította a lámpák elé a közönség. Kápolnai J., operánk jeles tenoristája, méltó társa volt Dévai Jankának. Biztos intonatiója, korrekt éneke méltóvá tették a tapsokra. Kovács Endre Germond György partiiéját énekelte szépen, érzéssel. Bátekné Flóra kis szerepét adta sikerülten a routinján kívül kitűnt igen szép toiletteje által is. A zenekar tisztességesen közreműködött az est sikerében. Loscharek úr, az új karnagy, úgy látszik, már kiismerte a rendelkezése alatti erőket és fel is tudja azokat használni. Bráth ismét művészien játszta az utolsó felvonás elején előforduló hegedű-solót. (ta.) ■* A budapesti nemzeti színház a vidéki színészet érdekében azt az üdvös intézkedést tette, hogy a fordított külföldi színdarabokat jövőre teljes jogdíjjal úgy szerzi meg, hogy azokat a vidéki színigazgatók minden díj nélkül adhassák. A vidéki színigazgatókra nézve ez nagy előny, mert mindazon új darabokat, melyeket a nemzeti színház megvásárol, ezzel egyidejűleg és akkor adhatják, amidőn a fővárosi lapok beszélnek róluk, hogy az újdonságok kétszeres érdekkel bírnak és nagyobb jövedelmeket hoznak.