Magyar Polgár, 1884. október-december (18. évfolyam, 226-300. szám)

1884-10-10 / 234. szám

Tizennyolczadik évfolyam 234. szám. Kolozsvár, 1384. péntek, október 10 filenztt­el .1rt . Egész évre 10 frt. — Félévre 8 frt.. — Negyedévr­e 4 frt. Egy hóra 1 frt 80 kr IRDETESZ Ülj: Egy négyszög centiméternyi tér ára 4 kr. Gyárosok, keres­kedők, iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték: minden hirdetés után 16 kr. — Nyílttéri sora 26 kr. Szerkesztőség és -.Kiadóhivatal „Magyar Polgár“ könyvnyomdája iJSalt-Csen-Mtos* Z. os.­ Megjelenik minden nap, vasár- és ünnepnapok kiviteléré Használhatlan kéziratok nem adatnak olasza. Névtelenül beküldött közlemények­­nem közöltetnek. KOLOZSVÁR, OKTÓBER 9. A reformátusok aggodalmai. A tiszáninneni ref. egyházkerülete napokban közgyűlést tartott Rimaszom­batban. E gyűlésnek oly közérdekű rész­lete volt, mely magában véve is meg­érdemli a vele való foglalkozást. Any­­nyival inkább, hogy a kérdés koránt sincs megoldva, hanem a Mocsáry La­jos világi főgondnok indítványára még csak ezután lesz igazán széles körben fölvetve. Itt e gyűlésen Fejes István s.­a.­­ujhelyi ref. lelkész pendítette meg s rö­viden e szavakban foglalható össze: ki­­vánatos-e a ref. főpapok és vi­lági gondnokoknak a reformá­landó főrendiházba való bevo­nása, vagy nem? Ez hát magának a tárgynak lényege. Látni való, hogy — miként a gyűlésen is jelezve lett — a kérdés nagy horderejű s az egyház ke­retéből kivág a publiczistika széles me­zejére. Fejes István azt indítványozta, hogy az egyházkerület a jelzett bevonást nem kívánatosnak nyilatkoztassa. Indokai, melyek egyszersmind aggodal­mak gyanánt tekinthetők, a követke­zők : mert a főpapok és világi főgond­nokok bevonása, a vallásfelekezetek tel­jes jogegyenlőségének gyakorlati kifeje­zésre juttatása előtt, az önálló belkor­mányzati jog többé-kevésbé megcsonki­­tására vezetne; mert a főpapok hivatá­sával a politikai izgalmak nem össze­­férők s megválasztásuk alkalmával a politikai tekintetek a hivek szükséges egyetértését csorbítanák; mert a protes­táns főpapok javadalmazás tekintetében messze állanak a kath főpapok mögött s e különbség esetleg arra vezetne, hogy előbbiek a kormány által javadalmaz­ fassanak, mi könnyen veszélyekkel jár­hat; végre, mert a ref. egyházak kép­viselőinek száma aránytalan csekély vol­na s az ellentétes érdekek harczában ők húznák a rövidebbet. Íme a reformátusok aggodalmai. Újabb indokokat a későbbi szónokok sem hoztak fel. Részünkről nem tartjuk ez aggo­dalmakat indokoltaknak és semmi okot se látunk arra, hogy a reformátusok egy közbevetett kérdés megpendítésé­­vel magának a főkérdésnek, a főrendi­ház mielőbbi megoldásának útját, nehe­zítsék. Vegyük rendre. Kétségtelenül az első aggodalom a legfigyelemreméltóbb. Hanem a vita rendjén arról győződtünk meg, hogy a reformátusok a tanulmá­nyi alap megosztását tartják azon leg­főbb kívánalomnak, melynek betöltése által a teljes jogegyenlőség gyakorlati kifejezést nyerne. Hát hiszen tudva van, hogy ez még egy előkészítés alatt álló függő kérdés. Éppen örülniök kellene, ha megoldásába inkább befolyhatnak, mint eddig tehették. Öt egyházkerület főpapjai és világi főgondnokai együtt mégis csak tekintélyes számot tesznek ki s ha a reformátusoknak a törvény­­hozásban ezek szószólói lehetnek, min­denesetre jobb a semminél. Hogy az önálló belkormányzati jog miként csor­bulhat akkor, mikor az egész egyház összes jogai a­ főrendiházban való kép­­viseltetés által k­i­terj­esztetnek, ezt nem tudjuk fölfogni. Hiszen, még ha igaz is, hogy a teljes jogegyenlőségből így is elmarad valami, ez egygyel több indok arra, hogy minden kínálkozó újabb tért lépésről-lépésre elfoglaljanak, hogy a még hiányzó jogokat annál könnyeb­ben kivívhassák. Mert az teljesen té­ves, a­mit Mocsáry mond, hogy jövőre az egész önkormányzat fölforgattatik. Talán azáltal, hogy egyházi és világi fejeiknek a főrendiházban meghallgatá­suk nélkül hely adatik s e joggal kö­telesség is van összekötve? Erre csak egy kérdéssel felelünk: hát ha a ta­nulmányi alapból hasonló módon osz­talékot kapnak, ezt is az önkormány­zati jog csorbításának nevezi Mocsáry ? Azt senki se erősíti, hogy a ter­vezett reform ellen a ref. egyház indo­kolt felterjesztést nem tehet, a­mint tett egyébben eddig is. Tehát nem ró­luk, nélkülük megy keresztül, ha épen igy akarják. De azt föl se lehet tenni, hogy ekképpen akarják. Hogy a de no­bis sine nobis szemben a törvényhozás jogaival s egész alkotmányunkkal mily tévesen van értelmezve, erről ezúttal részletesebben nem is szólunk. A főpapok hivatásának a politiká­val való összeférhetlensége már csak kifogás, nem érv Hiszen van példa rá, hogy papok és főpapok akárhány­an be­levegyültek a politikába eddig is. Még­pedig oly téren, hol a pártélet és párt­­harczok élesebbek, mint a főrendiház­ban Ez már együtt jár az élettel s a reform kevésbé fogná növelni. Aztán közelebbről azt is láttuk egy püspök­választásnál, hogy a hívek politikát csi­náltak a választásból. Tehát a válasz­tásokkal járó meghasonlások is fen­­forognak a kilátásban levő reform nél­kül is. A ref. és cath. főpapok vagyoni különbsége s az ebből levont következ­tetés se állhat meg. Igaz, hogy fény­ben a verseny aránytalan volna. De azt kell tekintetbe venni, hogy a re­formálandó főrendiháznak egész más ar­­czulatja lesz. Többé nem főrendi,ha­nem felső ház lesz az. Nem a fényes főrendek háza csupán Hanem a köz­élet terén érdemesült férfiaké is. Te­hát jókora demokratikus elem fogja el­lensúlyozni az aristokratikus fényt. És így a szerényebb föllépésű prot. főpa­pok korántsem érezhetik magukat fe­szélyezve. Végtére is napról-napra nem az aristokratikus, hanem a demokrati­kus irány megerősödésére kell hatni minden téren, úgy azonban, hogy az állam magyar jellege ez­által egy cseppet se csorbuljon, hanem inkább tért foglaljon. És e szempontból épen nagy szükségünk van a prot. főpapok föllépésére, kik tudvalevőleg felekeze­tükkel együtt épen a jó magyarságban őrzik egyik elévülhetlen hagyományos érdemüket A­mi pedig a szerényebb anyagi viszonyokból levont és veszélyesnek jel­zett föltevést illeti, hogy e körülményt a kormány adományok által kizsákmá­nyolja, részünkről nem mérnék a ref. papok kárát ily aggodalmakkal meg­sérteni. Ez oly kényes ága a kérdésnek, mely tisztán az egyéni jellemtől függ, s mely ellen semmi intézmény se elég biztosíték az élet különböző körülmé­nyei között. Épen ezért, erre is csak azt mondjuk, hogy mindez megtörtén­hetik a főrendiházba leendő bevonása nélkül is. De a­mint tényleg eddig nem történt meg, úgy ez biztosíték arra, hogy ezután se fordulhat elő. Végre az aránytalan számból levont aggodalomra csak két rövid megjegy­zést. Első ez: hát a­míg annyira se voltak a törvényhozásban, mint most lennének? Hiszen akkor szerintük még inkább fenforgott a veszély, melynek árnyékától félnek. Második ez: nem úgy kell felfogni a dolgot, hogy specziá­­lizer a főrendiházban — miután most éppen erről beszélünk — csak a főpa­pok és főgondnokok lennének a pro­testáns érdekek szószólói. Hiszen, ha erre épen protestáns kell, lesz ott még TÁRCZA. Csevegés a konyhasóról. Ám legyen, eleget teszek a több oldal­ról nyilvánított kívánságnak. Megítéltetésemet azonban előre kikérem, a kritika ellen meg határozottan protestálok. E csevegésre mások negatván, magam a spiritisták hiedelme szerint, csak a tollat tartva kezemben, a szellem által vezettetem. Így az egészért őket teszem felelőssé. . * * * De hol is kezdjem ? Igen! . Nézzük csak röviden ennek a mi ked­­­ves fűszerező anyagunknak legelőbb is föld­tani viszonyait . . . Tudvalevő, hogy a kő- és barnaszén te­lepek összehalmozódott tengeri növény alkat­részeknek átváltozott maradványa, mely ne­vezetesen oly vidékeken lép fel nagyobb tö­megekben, a­hol erre a képződési feltételek megvoltak. Ismeretes továbbá az is, hogy kőszén­telepek minden geológiai korszakban képződ­tek, s így feltehető, sőt bizonyosnak mond­ható, hogy azok képződése a jelenkorban is foly. A mint a kőszén, úgy a konyhasó, kő­só képződése is, mintegy helyhez kötött föld­tani átalakulásnak eredménye gyanánt tekint­hető. E nemű ásvány alakulás is folytonos és minden ismert időben képződött s képződik, a­mit a tengerek vizének sótartalma eléggé bizonyít. A kősó eképpen minden földtani kor­szakban már ismeretes volt, s képződése a legújabb geológiai korszakban is világosan ki­mutatható. Konyhasónk tehát a tengerek vizeiből ülepedés által jött létre. Hogy e leülepedés minő módon történt, azt több kiváló tudós, nevezetesen Bischof, Usiglio, és Ob­senius eléggé kimutatták. Ugyanis a tenger vizének elpárolgása által, ott, a­hol erre a képződési feltételek megvoltak, először a nehezen oldható sónemek szállot­tak le, azután a halotok és a konyhasó, vég­re a könnyebben oldható sónemek, úgymint a kálium és a magnesium vegyületek. A hazánkban előjövő,­­ ily módon lé­tesült nagy kiterjedésű kősótelepeket tengeri sónak is nevezhetnék, a­mennyiben csakugyan a tenger vizéből ülepedtek le. Az ily azon létrejött kősó magában tartalmazza mindazon oldható anyagokat, me­lyek a tenger vizében feloldva találhatók, s melyek kivált állapotukban mint ásványok a kősótömzsüknek rendes kísérői. Ilyenek il megemlíthetők az ásványok közül : a Selenyt, Anhydrit, Hamalit, Glauberit, Epsorait, Poly­­halyt stb., mint megannyi rendes kísérői a kősótelepeknek . . Ezek mellett a nem ritka előjövetelek közé tartozik némely tömzsekben a tengeri kövületek maradványai sem. Különösen Reus említ érdekes esetet a vielicskai sótömzsben előfordult, kövületekről. Hasonló lelet fordult elő az amerikai sótelepekben is. Némely sótömzsökben zárványul talál­tatott oly szárazföldi lény, mely csakis úszás által juthatott a tengerbe. Ez, s az általá­ban lett növényi alkatrészek, ásványok, sze­­nesedett fadarabok kétségtelenné teszik, hogy a kősótelepek Neptunicus eredetűek, víz ut­ján képződtek, s hogy tulajdonképen­ létre­jöttük a létezett tengerek vizének kiapadása, elpárolgása folytán történt meg. Van azonban tűzi után képződött kő­sónk is, Plutonicus só. Ez a föllengülés út­ján (Sublimatio) a tűzhányó hegyek kráter oldalfalain található, vékony kis erecskékben lerakodva. Az ily módon vulcanicus kitörések al­kalmával képződő só inkább ásványtani rit­kaságánál fogva bír különös érdekkel és sem­­mi olyan alapot nem nyújt, melyből kiindul­va, azt lehetne következtetni, hogy ama nagy kiterjedésű és tömegű réteges lerakodása a kősónak talán platonicus úton származhatott volna. Elég tudnunk, hogy van neptunicus utón lerakodott kősónk; van platonicus utón sub­­lemált konyhasónk, van sókivirágzásunk ha­zánkban több helyi, nagy területeken califor­nia sivatagjain; vannak sósforrásaink, vagyis oldott állapotban levő konyhasónk.] Nem lehet szándékom e Bzek tárcza ke­retében a kősó települése szerint, annak szá­­mos nyerési módjait ismertetnem, elégnek tartom röviden jelezni, hogy a kősó, mint ilyen, különböző bányászati eszközök segélyé­vel lesz kivágva, míg a főttló sósvízből pá­rolgó üstök által előállítva. Lássuk egész röviden, hogy az egyes népek és nemzetek minő mélvben használták a konyhasót. Megjegyzendő, hogy a kősó használata az ipar terén nem nagyon régi ke­letű, legalább eziránt történelmi adataink nem nyújtanak kellő felvilágosítást. Az alább el­­mondandók tehát tisztán élettani szempontból értendők A régi görögök és rómaiaknál a törté­nelemben feljegyezve találjuk, hogy áldoza­taik kétfélék voltak : és pedig sós és sótalan, a szerint, a mint állati részeket áldoztak, melyeket tisztán, avagy növényieket, melye­ket sózva mutattak be . . Hasonló szokást olvashatunk a zsidók­nál is .­­ így kétségtelen tehát, hogy a konyhasó már a legrégibb időkben is használatban volt.

Next