Magyar Polgár, 1885. január-június (19. évfolyam, 1-147. szám)
1885-01-16 / 12. szám
12. szám. Kolozsvár, 1885. péntek, január 16. Tizenkilenczedik évfolyam. Előfizetési dijak: Egész évre.................................16 frt. Félévre.......................................8 frt. Negyedévre..................................4 frt. Egy hóra ...................................7 frt 60 kr. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Egy szám ára 5 kr Közvetítőknek százalék nem adatik. Hirdetési díjak: Egy négyszög centiméternyi tér ára 3 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. — Nyílttér sora 25 krajoxár. — „MAGYAR POLGÁRKÖNYVNYOMDÁJA. Megjelenik mindennap, vasár- és Ünnepnapok kivételével. Használatlan kéziratok nem adatnak vissza. Névtelenül beküldött közlemények nem közöltetnek. Belközép utcza 4. sz. KOLOZSVÁR, JANUÁR 15. A megyék képviselete. A főrendiház szervezésére vonatkozó törvényjavaslat jelenleg a megyék előtt áll. Zemplén m megye indítványára minden törvényhatóság tárgyalni fogja s tárgyalta már az ország első megyéje is különösen a megyei, jobban mondva: törvényhatósági képviseltetés szempontjából, s ez értelemben is határozott. Mindig örömmel vesszük, ha a törvényhatóságok életjelt adnak magukról. Mondjanak bármit, csak mondjanak valamit. Alkotmányos országban, parlamentáris törvényhozás mellett, a közvéleményt mindig, de fölmerülő konkrét javaslatokra vonatkozólag különösen érlelni kell. Így érjük el legjobban azt a czélt, hogy törvényeink a közvélemény kiforrásai legyenek. Pest megye nem nagy érdeklődés mellett, de tanulságosan tárgyalta a megyei képviseltetés kérdését. És állást foglalt a képviseltetés mellett s a kinevezés ellen. A megfelelő fölirat három szótöbbséggel győzött. Ez az ellenzéki agitatio eredménye az ország első megyéjében. Elég sovány arra, hogy a vidékre erkölcsileg hasson, de mégis eredmény, melylyel annál inkább kell foglalkoznunk, mert a kérdés még körúton van, s az erdélyrészi törvényhatóságokhoz is elkerül. Jól mondá egyik képviselő Pest megye termében, hogy a kérdés azon fordul meg, hogy: mi a megye ? Hozzátehetjük: és azon, hogy mi a felsőház? A megyék és nagyobb városok ma is „törvényhatóságok.“ Várjon azért nyerték-e ez elnevezést, mert 1848-ig követeik által az alsó táblán a törvények meghozatalára directe hatottak? Nem. Ha ez igy lett volna, akkor az 1848. évi 111-ik t.-cz. 26. §-a nem mondaná: „Az ország minden törvényhatóságainak eddigi törvényes hatósága ezentúl is teljes épségében fentartandó. Nem mondaná ezt ép akkor, mikor országgyűlési képviseltetésüktől megfosztottak. Ebből látható, hogy a 48-as törvényhozás a törvényhatósági jelleget csak azon törvényes biztosítékokban, találta, melyek jogot adnak a helyhatósági törvények, illetőleg szabályrendeletek megalkotására s azon működési kör elfoglalására, melyben a törvényhatóságok ma is mozognak. Ebből látható, hogy a 48- as törvényhozás a törvényhatóságoknak, mint ilyeneknek országgyűlési képviseletét oly kiváltságnak tekintette, melyet a nemesi kiváltságokkal együtt meg kellett szüntetni, ha a kimondott egyenlőséghez hű akar maradni. Ez intézkedéssel a törvényhatóságoknak mint ilyeneknek országgyűlési képviseltetése végkép el lett intézve, mégpedig a 48-ki törvények szellemében. Zemplén és Pest megyék e törvények szelleme ellen vétettek, midőn reactionárius határozataikat kimondották. Mert valóban, a megyei képviselet eredete nem egyéb, mint az elszaporodott nemességnek pár tag személyében való megjelenése az országgyűlésen. De a mint a nemességnek e joga a népképviselettel eltöröltetett, a megyei képviselet alapja is megszűnt. A megye, mint ilyen, 48 előtt se volt képviselve; a megyei követek nem a megyét, hanem a megye nemességét képviselték. Ez eszme tehát nem gyökerezik alkotmányunkban. Nem tekinthetjük védelemnek azt a körülményt, hogy e képviseletet most a felsőházban kívánják érvényesíteni. A felsőház feladata és rendeltetése, a rohanva haladás megakadályozásán kívül, különösen nálunk az is, hogy a nemzetiségi áramlatoknak gátul, egy erős magyar állam megteremtéséhez emelt gyül szolgáljon. Miként felelhet meg mérséklő feladatának, habár másodfokú választás útján, oly közeli összeköttetésbe hozatik a nép kiforratlan indulataival és eszméivel? És miként teljesítheti rendeltetése többi részét, ha e választás kimondása által fölemeljük az e tekintetben eddig megőrzött zsilipeinket, s bebocsátjuk a nemzeti áramlatok hullámait? Ezzel a megyei képviselettel az ellenzék a szabadelvűséget segélyezi, holott annak épen ellentéte. Kimutattuk fentebb, hogy az eszme egészen reactionárius, mert oly jogot adna vissza, mit a 48-as törvényhozás az egyenlőség elvéből kiindulva törölt el, sőt részben nem is létezett. Ne hozzák fel ennek ellenében azt, hogy az arisztokráczia mégis kiváltságos maradt, mert a törvényjavaslat épen azt czélozza, hogy a születési jogot a nagy vagyon jogával cserélje fel. Ezzel az arisztokráczia még fennmaradt kiváltságai egy lépéssel közelíttetnek az enyészet felé. Épen ezért egészen tévesen okoskodott Pest megye alispánja, midőn a czenzus redukálását a szellemi műveltséggel indokolta. A czenzus anyagi és nem szellemi javakra vonatkozik. Az pedig tagadhatatlan, hogy 80 ezer forint adó alapjának mégis csak több joga lehet, mint 10 ezer frt adó alapjának. Az eddig elmondottakból látható, hogy a megyék képviseltetése a felsőházban sem nem traditionális, sem nem opportunus. Régi alkotmányunkkal semmi összefüggésben sincs, mert felső táblánk mindig a „főrendek háza“ volt, hová sem megye, sem más soha nem választatott. E választás ellen tiltakozik egész régi alkotmányunk s különösen 48-ki törvényeink szelleme. De mindezeken kívül föl kell említenünk azt is, hogy e képviselet anomáliákra vezetne. A kénviselőházba a megyék területén levő választókerületek több ezer szavazója választja a képviselőket. És ezek határozatait korlátoznák, esetleg alterálnak a felsőházban olyanok, kik csak pár száz megyebizottsági tag egy részét képviselik. Minden megyéből úgy állana az arány: néhány ezerrel szemben néhány száz. Amit egy megyében több ezeren akarnak, azt ugyanazon megyében megakadályozhatja száz, vagy még kevesebb ember. A választókerületeket nullifkálhatja a megyebizottság. Hol itt a jog, a szabademiség? A megyebizottsági tagokat többnyire azok választják, akik az országgyűlési képviselőket. Föltehetjük-e józanon egy emberről, hogy amit el akart érni az országgyűlési képviselőjelöltre adott szavazatával, azt önmaga lerontsa a megyebizottsági tagra adott szavazatával? Pedig a felsőházi képviseltetéssel gyakran beállhat az az eset, hogy a megyebizottság választottjai leszavazzák a megyei választókerületek választottjait. És így lehetne folytatni az anomáliákat végtelenül. Ezzel szemben sokkal több ratiót találunk a felsőházi kinevezésben. Először, ennek több alapja van régi alkotmányunkban, mint a megyék képviseltetésének. A főispánokat, főpapokat, czimzetes püspököket, az ország zászlósait, méltóságait mindig Ő Felsége nevezte ki, s ezek a kinevezéssel a felsőházi tagságot is megnyerték, hogy képviseljék ott rangjukat és állásukat. Soha sem képviseltek egyebet. Másodszor, Ő Felsége, mint a törvényhozás egyik faktora, ezek mellett nevezhet ki még olyanokat, kik a rang és állás mellett a közügyek terén szerzett érdemeket, s a tudományt képviseljék. Ezt megköveteli czivilizácziónk, s a jogegyenlőség, mely a czím, méltóság és rang mellett a polgári érdemnek, s a tudománynak is helyet biztosít. Ez sokkal szabadelvűbb a megyei képviseltetésnél. Hogy ezáltal a felsőház függetlenítését is sokkal inkább elérjük, ez már sokszor meg volt vitatva. A kormány mindig többséget csinálhatna magának a megyékben, melyeknek időnként váltakozó képviselői más tekintetben is inkább füg TÁRCZA. Az ambitióról. A mindenség fizikai rendjének bámuló méltatása egyike volt mindenha a nagy szellemek legkedvesebb foglalkozásainak. Költők és írók csodálattal hajoltak meg ez anyagalkotás fensége előtt. A múlt arisztotelészi elmélete, mely a testeket az alak és anyag összetételének állítja, misztikus fényben bár, de épp oly remeknek mutatá a teremtést, mint a p. Secchi modern tana, amely a képzelőtehetség segélyével s a tudós értelme világánál, mindenütt, a parányok láthatatlan mozgását fedezi föl, a világegyetem egy közös központja körül. A theiaták, atheisták, lyrikusok, epikusok keleti és nyugati mathematikusok , bölcselők és az aesthetika barátai; kivétel nélkül mind írtak egy-egy lapot az anyag-természet nagyszerűségéről, s a végszó mindenütt ez vala: Hozsánna néked! Mindenik talál valamit, a mi e végtelen valóságban a fölség eszméjének megfelelt , vájjon ki fogja előszámitni mindazon szépségeket, a melyekre naponként a miliárd napok sugára világit, s a melyeket emberi gyarló szemünk elől a végtelenség óczeánja rejt el?! Mégis a mindenség egy porszemének, a földnek felületén, az emberiségnek erkölcsi világa, sokkal fönségesebbnek tetszik nekem, mint minden fizikai erő és anyag és a rend, a melyben ez erők és anyagok elhelyezve vannak. Sajátságos világ ez, mely egészen a jó alapelveire van állítva, s amelyben mégis mathematikai pontossággal van számítva bűnök, gonoszságok és gyöngeségek azon végtelen sorozatára, amelyről a nap bizonyára eleget beszélhet a napnak s az éj az éjnek. Az emberi természet egyik elfajult hajlamát fékezi, ellensúlyozza, legyőzi egy másik elfajult hajlam. A bűnök harczolnak a bűnök ellen, a rész a rész ellen, hogy a jó mindvégig győzelmes maradhasson s a megtámadt erkölcsi világ össze ne emöljék. E harcz legvilágosabban szemlélhető ott, hol az ambitió, nagyravágyás és a lustaság és érzékiség, az emberi természet e három főszenvedélye, lépnek egymás ellen harczi síkra. Az ambitió ajakon forraszt igen-igen sok lángoló csókot és sok ellustálkodott órát változtat át a tevékenység aczél pörölyévé. Teszi pedig ezt a jó és a rosz ambitió egyaránt, amelyek közt mégis szükségkép különbséget kell hogy tegyünk. Az ambitió, magyarul nagyravágyóé, tulajdonképpen kétféle nagyravágyást jelent: az egyik a becsülésre, a másik a hatalomra való vágyakozás. Jó, szelíd természetű emberek inkább vágynak a közbecsülésre, mint uralkodással járó magas méltóságok viselésére. Viszont a vérmesebb, erősebb természetek inkább uralkodni vágynak. Caesar első akar lenni Rómában, és Napóleon Európa ura, de istenittetni is óhajt mind a kettő, ami világosan mutatja, hogy e két vágy nincs egymástól mértanilag elkülönítve. Helyes fogalommal mind akettőről csak az újkorban kezd a közvélemény leírni. Különösen a XIX-ik század egyik érdeme, hogy helyes felfogással mérlegeli az ambitió névleges és valódi becsét. Görögországban, Athénben, száműzték Aristidest, mert igen nagyon igazságos volt. Ez a demokratikus görög szellem még az erények terén se tűrte a kiválni törekvést. Rómában már a nagy erények kiváló tiszteletben részesültek, de méltóságokra, hatalomra törekedni, még kicsinyes dolognak tartatott. A keresztény világnézet e tekintetben is az igazság magvait hinte el a földön. De csak magvait, amelyek kifejlésére nagy időre volt még szükség. A középkor az ambitiót, ha nem is minden izében igazán, de kétségkívül nemesen, ideálisan fogta föl. E kor vélekedése szerint, az ambitió czélja nem mások fölé való emelkedés, hanem egyszerűen, minden tekintet nélkül másokra, magasra emelkedés. Ezt az erényeket illetőleg dicséretesnek nevezi, míg a hatalomra való törekvést csak megtűri Az újabb kor közvéleménye,mert a tudósok minden időben láthatnak egy-egy sugárt az igazságból, mint sok más keresztényeszmét, úgy az ambitióról szóló keresztény tanokat is korrektebben, igazabban és praktikusabban fogja föl. Figyeljük csak meg, e közvélemény határozottan az ambitió cultiválására ösztönöz. Az anyák gyermekeik elé a földi nagyság, hatalom ideáljait állítják. Az apák kitűnőséget kivánnak fiaiktól, a mi ugyan sok tekintetben mindig igy volt, de a mit helyesnek a társadalmi elvek csak a legújabb korban declaráltak. Az anyák eszményképei törvényesittettek s a mindennemű kitűnőségre, elsőségre való törekvés a társadalom által az egyén céljává tétetett. Mindez a praktikus elvek világosságának eredménye, az igazság diadala az ideális és a reális hamisság fölött. Mert mit is kíván az igazság? Azt, hogy aki legtehetségesebb, legalkalmasabb az elsőségre, az legyen első; aki legjobban tud parancsolni, az parancsoljon. Lehet-e tehát hibáztatni azt, aki legtanultabb, legtehetségesebb akar lenni, azért, hogy első lehessen, és meg akar tanulni ügyesen parancsolni, hogy parancsolhasson?! Az álmok fölfogása ezek ellenében a bölcscsel a világi dolgok hiúságára utal. Fájdalom, hiúságok hiúsága és minden csak hiúság a nap alatt! Igaz, azért szükség, hogy az ambitió is az okosság vezérlete alatt álljon. A földi boldogságon kívül van a jobblétnek is egy boldogsága, melyet figyelmen kívül hagynunk nem szabad. Aztán a földi boldogsághoz sem elég a dicsőség, a hatalom. Pedig az ambitiónak is csak annyi értéke van, amennyivel a földi boldogság megalkotásához járulhat. Nagyságának szükségét a jellemek és a körülmények határozzák meg. Százezer ember közt születik olykor egyegy plátói lélek is, ki az igazságot majd egészen csak az igazságért, az erényt majd egészen az erényért szereti, ki egészben csak a szellemi javakat ismeri el igaz javaknak. Az ilyett galamb-szívnek, sas-szellemnek, az ambitiót magában elnyomni némileg kötelessége. Számára a természet adományaival az emberi tökéletesség igen magas fokát jelölte ki, amelyhez hűtlennek lennie nem szabad. De az ilyenek fehérhollós szellemek. Nekünk, kik a hétköznapi lelkek útján haladunk, mindnyájunknak szükségünk van az ambitió egy-egy nemére. Milyen legyen, meddig terjedjen az, arra az egyéni hajlamok és a körülmények lehetnek döntő befolyással. Annak, aki földművesnek született, nem szabad miniszterségre vágyni; mit ér a püspökség annak, akit a tatár csak boldogtalanná tehet?! Viszont némelyek boldogságához elengedhetetlenül szükséges, hogy a társadalomban kiválóbb helyett foglaljanak el s minthogy tehetséges emberek, e küzdelem nem sisifusi erőlködés. Megállapítani tehát bizonyos életmódban egy erőnknek megfelelő magasságot és arra, mint czélra törekedni, helyes, igen sok esetben szükséges dolog. Szükséges, mert máskép a lustaság és érzékiség, életünk e két kísértő démona, csalatkozhatatlanul örvényekbe csal. A lustaság, ez az emberiség boldogságának legnagyobb ellensége. Hol állna ma a világ, ha a mai napig minden egyes ember anynyit dolgozott volna, amennyit fizikai és szellemi erőinek minden különösebb megerőltetése nélkül tehetett volna?! Százezer évvel előztük volna meg legalább a dolgok folyását. A természet erői annyira hatalmunkban volnának, olyan állásba vannak hozva a holtig kinevezetteknél. Nem pártolhatjuk a megyei képviseletet. 1. A szabadelvűpárt értekezlete. Az országgyűlési szabadelvűpárt keddi értekezlete megható ünnepélyességgel vette kezdetét. Vizsonyi Gusztáv elnök, helyét elfoglalván : Első összejövetelünk alkalmával — úgymond — ez évben, legbensőbb örömmel van szerencsém üdvözölni a t. párttagokat, kik a szünidők elteltével jó egészségben ily szép számmal tértek vissza körünkbe. Mielőtt törvényhozási működésünk előkészítését pártértekezletünk tárgyalás alá venné, azon őszinte tisztelet s változhatlan bizalom, melyek évek hosszú során át e pártot s annak minden tagját mélyen tisztelt vezéréhez kapcsolák (Éljenzés.) és a politikai viszony rideg határait áttörve, az együttműködés folytán az összetartás meleg érzetét már rég kifejlesztették, feljogosítnak, sőt kedves kötelességünkké teszik, hogy a családi kör szentélyébe hatolva, szerencsekívánatunkat és örömüdvözletünket fejezzük ki ama boldogító esemény felett, mely miniszterelnök úr házát élve, tudomásunkra jutott. A politikai, mint a hivatalos élet fáradalmai után üdítő nyugalmat családi életének derültsége nyújtott eddig: buzgó óhajtásunk, hogy családja gyöngyének megkötendő frigye boldogsággal áldást hozólag hasson mindenkor ezután is közügyeknek szentelt életére, melyet az ég sokáig tartson meg! (Élénk, lelkesült éljenzés.) Tudom, hogy méltán vádolnának mulasztással, ha hódoló tiszteletünk érzelmeit miniszterelnök úr neje ő nagyméltósága, mint örömének s boldogságának főosztályosa irányában is nyilvánítani nem óhajtanak. Engedjék meg tehát t. barátaim, hogy a szív hangulatának ecsetelésében mesterünket, tagtársunkat, Jókait hívjam fel, önök megbízásából, hogy írásban tegyen eleget önök jogosult kívánalmának; miniszterelnök urat pedig felkérjem, hogy névaláírásukkal jegyzett üdvözletünket 8 excellentiájának kézbesíteni szíveskedjék. (Élénk, hosszas, lelkesült éljenzés.) Tisza miniszterelnök a meghatottság könnyeivel szemeiben tette szívére kezét és remegő hangon szólott. Csak annyit mondok, hogy köszönöm, mert többet nem mondhatok .... és a mély megindulás elfojtotta szavait. Az értekezlet erre megkezdte a napirend tárgyalását. A közoktatásügyi miniszteren kívül a minisztériumból Berzeviczy Albert miniszteri tanácsos is jelen volt. Elsősorban a vízjogi törvényjavaslat tárgyalására választandó szakbizottság tagjaira a kijelölő bizottság előterjesztése olvastatott fel és hagyatott helyben. A bizottságba a párt 17 tagot választ, a többit az ellenzék jelöli ki. Ezután megkezdetett a vallás- és közoktatásügyi minisztérium költségvetésének tárgyalása. Országh Sándor előadó terjedelmes beszédben tüzetesen ismertetvén a költségvetést, szót emeltek Szathmáry György, Bende Imre, Kőrösy Sándor, Zichy Antal és felvilágosításokat adva Trefort miniszter, mire a költségvetés általánosságban és részleteiben elfogadtatván, az értekezlet véget ért. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése jan. 13-án. A képviselőház mai ülésén —megválasztván először a vízjogi törvényjavaslat tárgyalására a szakbizottságot — folytatta a földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztérium budgetjének tárgyalását. Visi Imre azt tartja, hogy a magyar állam közgazdasági érdekei elsősorban mezőgazdasági érdekek. Az a nagy mezőgazdasági verseny, mely búzánkat, nyerstermésü kivitelünk eddigi főczikkét, s lisztünket, iparunk ez eddigelé egyedül versenyképes produktumát, legjobb és legbiztosabb piaczairól kiszorítja : komoly közgazdasági baj. Az orvoslás eszközeit szóló nem csodaszerekben keresi. A búza ára métermázsánként: 1859—1868-ig volt 9.46 frt, 1869—1878-ig volt 11.58 frt, 1879—1883-ig volt 11.47 frt, 1882-ben a legmagasabb ár volt 11.22 frt, 1884. deczember 31-én 8 frt (Felkiáltások a baloldalon: Nem 8, hanem 7 frt!) a budapesti tőzsde-árfolyam szerint 8 volt, s igy az értékkülönbség az árban 3,22 litot tett ki métermázsánként. Ha az 1884-iki búzatermést — statisztikai adatok alapján — 28 millió métremázsára teszszük, s azt, amit külföldre, akár gabonakivitel, akár liszt alakjában értékesíteni kell és lehet, 10 millió métermázsára, bizony felül a harmincz millión lesz a veszteség, amit mezőgazdaságunk jövedelmezőség tekintetében csak ez egy czikknél veszít. Nem telik kedve rekriminácziókban s azért nem terjeszkedik ki arra, hogy azok, kik évtizedek óta, tehát már a viszonylag magas vagy legalább elég méltányos gabnaárak uralma idején, untalan azt beszélték a magyar gazdaközönségnek, hogy gazdasági érdekei megoltalmazása ily viszonyok mellett is lehetetlenség, minő módon készítették elő a gazdaközönséget a jelen, sokkal nehezebb, igazán nehéz, s a jövő — lehet, hogy még súlyosabb — terheinek és válságainak elviselésére. Kétségtelen, hogy azok, kik a viszonylagos gazdaság azon éveiben a desperáczió eme tanát hirdették, igen rosz szolgálatot tettek az ügynek, melynek szószólói voltak, s ha csak minden századik gazda hallgatott is szavukra (Zaj a bal- és szélsőbalon.) s elhitte azt a mesét a terhek elviselhetetlenségéről, a tönkrejutás szükségképi voltáról s mondott le a küzdelemről már akkor, midőn erre még minden módja megvolt, megbecsülhetetlen erőktől fosztották meg a magyar gazdasági életet azon korra, a mely ha még nincs itt, elkövetkezőben van s a midőn a gazdasági élet átalakulásában mentül több aktív erőre égető szükségünk lesz. (Helyeslés a jobboldalon.) Az orvoslást, melylyel ezt a társadalmi deficitet, a mi így jelentkezik, helyre lehetne hozni, nem hiszi más által elérhetőnek, mint fokozódott, hatékonyabb munka által egy részről, — fokozódott, általánosabb, minden társadalmi rétegre kiterjedő takarékosság által más részről. (Helyeslés a jobbon. Derültség a balon.) Abban a mondásban, melyet a legszerencsétlenebb franczia királynéra fogott rá a bon