Magyar Polgár, 1885. július-december (19. évfolyam, 148-301. szám)
1885-09-11 / 208. szám
Tizenkilenczedik évfolyam. 208.szám. Kolozsvár, 1885. péntek, szeptember 11. Előfizetési dijak: ígérz évre.................................16 frt. Félévre.......................................8 frt. Negyedévre..........................................................4 frt, így hóra...................................1 frt 50 hr SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL. Egy szám ára 5 kr. Közvetítőknek százalék nem adatik. Hirdetési díjak: Egy négyszög centiméternyi tér ára 3 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. — Nyílttér sora 26 krajczár. — MAGYAR POLGÁRI KÖNYVNYOMDÁJA Belközéputcza 4. sz. Megjelenik mindennap, vasár- ésinnepnapok kivételével. Használatlan kéziratok nem adatnak vissza. Névtelenül beküldött közlemények nem közöltetnek. KOLOZSVÁR SZEPTEMBER 10. A pénzintézetek congressusa. Az országos kiállítás alkalmából felmerült congressusok között alig van egy, mely a társadalom és állam szempontjából mélyebben bevágó kérdést lett volna hivatva tárgyalni, mint éppen a pénzintézeteké. E congressusnak nem lett volna kevesebb feladata, mint bírálat alá venni, ha váljon pénzforgalmunk rendszere megfelel-e a haza és nemzet igényeinek ? anyagi és szellemi rohamos fejlődésünkkel szemben, lépést tart-e reform kérdéseiben? s az irány, melyben halad, biztos alapot nyújt-e mind nagyobb arányokat vető közgazdasági jövőnknek ? A pénzintézetek congressusát intézők e kérdések felvetésétől és megvitatásától elállottak. Pénzintézet-ügyünk nyilvános bírálata, anélkül, hogy a kérdések tüzetesen elő lennének készítve, nem tartoznék a szerencsés gondolatok közzé. A tőke bizalmatlan, bizalmatlanságát nem szabad felkeltenünk, vagy épen nevelnünk. Az intéző körökben tehát azon nézet jutott érvényre, hogy mindenekelőtt egy közeg lenne és lesz felállítandó, melyben a gyakorlat, a szaktudomány és elmélet emberei találkozva, minden egyes kérdést előkészítsenek, s úgy hozzák egy évenként összejövendő közgyűlés, illetőleg pénzintézeti congressus elé. A vidéki pénzintézetek alkotmányos életünk beállása óta többször tartottak már congressust, de, mert a tárgyak elő nem voltak kellően készítve, kevés eredményre vezettek. A jelen congressus mélyebben hatol be a kérdésbe, közeget állít, mely előkészítse; minden egyes kérdést szőkebb körben vet fel és vitat meg, s mikor az egyes kérdés a gyakorlat és szaktudomány teljes világításába lesz helyezve, akkor adatik át a nyilvánosságnak, hogy a pénzintézek, a társadalom és az állameszme szempontjából elbíráltassák, s ha életképes, életbe léptettessék. Mert ha valahol, a pénzintézet-ügy mezején káros minden experimentatio. S ha nem is az experimentatiónak, de pénzintézeti rendszerünk revisiójának ideje eljött. Az idő kereke nem áll meg. Közgazdasági intézményeink, ipar, kereskedés, mezőgazdaság, közlekedési vállalataink, mind nagyobb és nagyobb dimensiókat vesznek; kérdéses, vájjon az alap, az a bizonytalan alap, melyet — mondhatni — csak a véletlen, a nemzet jóakarata vetett meg, elég széles, elég mély, elég tömör alap-e a jövőre, hogy megrázkódtatásoktól ne féljünk. A kereskedelmi irány letárgyalta a részvényes- és kölcsönös társaságokat, letárgyalta a biztosításügyet is, de a hitelügyet, a pénzintézetek és hitelügy üzleti rendszerét nem érintette. Nem pedig roppant terjedelme miatt, mert minden pénzintézeti válfaj külön szabályokat kíván, és úgy, mint a biztosításügy letárgyalásánál minden biztosítási ág külön megfigyelés tárgyává tétetett. A pénzintézeti pavillonban minden válfaj megjelent. Az osztrák-magyar bank a pavillont külön kiállítással tisztelte meg, a biztosítótársaságok külön, a pénzintézeti többi válfajok, a földhitelintézetek, hitelbankok, részvényes és kölcsönös takarékpénztárak cumulatív feltüntetésben jelentek meg. Már ezen együttes megjelenés egy nagy biztosíték afelől, hogy összes hazai pénzintézeteink át vannak hatva azon meggyőződéstől, hogy hivatásuk nem kevesebb, mint a haza pénzforgalmának egészséges alapon rendezése és fentartása. S miután az osztrák-magyar bank belépése a congressusba szintén kilátásba helyeztetett, teljes reményünk lehet, hogy egy közreműködés fog kifejteni, mely csak jót eredményezhet. A congressus szervezői teljes tudatával bírnak, hogy a vidéki pénzintézetek olcsó pénzt keresnek, hogy olcsó hitelt nyújthassanak. Bár e congressusnak csak egy tárgya lesz, egy központi képviselet fel- és beállítása, nem lesznek elzárva, hogy saját ebbeli érdekeiket meg ne beszélhessék. Különösen azon irányban, ha vájjon nem léphetnek-e direct összeköttetésbe a pénzforrásokkal, mi eliminálja a költséges fővárosi apparátust. Most hiába jutunk 4 kg, 5°/o-os pénzhez a fővárosban, ha a közvetítő intézet régieje reá nehezedik. A levegő tele van jóakarattal arra nézt, hogy a kisipar és kisgazdaság részére levélszövetkezetek állíttassanak. A német minta szerint, a garantiát az egyetemes jótállásban keresik. Ezen ábrándnak véget kell vetnünk. Az egyetemes jótállás minden feltétele hiányzik nálunk. Azonban a cultúra előhaladt már annyira, hogy ha a biztosítás képes liskájának egyenértékűt, a díjt kiszámítani, a hitelszövetkezeteknél is ki kell számítani tudnunk a lehető veszteséget, s azt, miként a díjt, előre be lehet vennünk, mint ezt egyik földhitelintézetünk teszi is. Hogy e kérdésre, per incidens, ki fog e térni a congressus, nem bizonyos, de hogy a felállítandó pénzintézeti képviselet a hitelszövetkezetek nemzeti alapját keresni fogja, az kétséget nem szenved. Épen azért, ha a pavilion és congressus eszméje fölvetéséhez s szervezéséhez oly közel nem állnánk, üdvözölnék, és pedig melegen a f. hó 28-án megnyíló congressust. Így pedig elégnek tartjuk felhívni a figyelmet reá. Kővári László: A Kulturegylet vagyona és a vidéki magyar pénzintézetek. Brassó, 1885. szept. 7. A Kulturegylet legutóbb megtartott közgyűlését megelőzött értekezleten, Ugron Gábor képviselő ur a többek között kifejezést adott azon nézetének, miszerint czélszerűnek és szükségesnek látja, hogy a kultúregylet vagyona több megbízható és teljes biztonságot nyújtó erdélyi magyar takarékpénztárnál, helyeztessék, el kamatozás végett. Az előértekezleten ezen kérdés megvitatás tárgyát nem képezvén, miután az első választmányi ülésben ezen kérdés ismételten felmerült, de eldöntése a legközelebbi választmányi gyűlésnek tartatott fenn, kötelességemnek tartom ezen kérdéshez most hozzászólni azért, mert a legközelebbi választmányi ülésen jelen nem lehetek, és mert ezen kérdés megoldása sokkal fontosabb a kultúregylet jövőjére nézve, semhogy az, — eldöntése előtt — a minden oldalról megvilágítást szükségessé ne tenné. A legfőbb ok azonban, mely jelen sorok írására késztet az, hogy tudom, hogy vannak és lesznek egyesek, kik a leghatározottabban állást fognak foglalni a mellett, hogy a Kulturegylet vagyona a kolozsvári pénztárakban centralizáltassék és mert igen-igen károsnak és végzetesnek tartanám azt, ha ezen centralisatió a választmány által elfogadtatnék. Azon kérdés eldöntésénél, hogy váljon a pénzek egyes vidéki megbízható magyar pénzintézeteknél helyeztessenek-e el, vagy nem, elsősorban a Kulturegylet czélja, és a vidékek érdekei a mérvadók. A Kulturegylet czélja legkorrektebb kifejezést talált a jelszóban, megmenteni és megtartani nemzetünknek népben, nyelvben és vagyonban azt, mi még megmenthető és megtartható. Nálunk, Brassó megyében, hol nemzetünk népben és nyelvben kevésbbé, de vagyonban igenis megtámadva van, mert kereskedőink és iparosaink hitelük tekintetében, a polgárság és vidéki parasztság pedig ingatlan vagyona tekintetében a szász és román pénzintézeteknek vannak lekötve, nálunk az első és legfőbb teendő a nemzetünkhöz tartozókat ezen idegen nemzetiségű pénzintézetek alól felszabadítani, mert ahol, mint nálunk, a választók szavazatai, a hitelfelmondás fenyegetéseivel kormányoztatnak különösen a szászok által és a hol volt reá eset, hogy egyesek a kulturegyletbe féltek belépni, nehogy e miatt a szászok nyomásának legyenek kitéve, nálunk a kulturegylet nemcsak hatásos működést nem fejthet ki, de czéljainak megvalósíthatásához sem foghat, míg polgárainkat ezen teher alól fel nem szabadítjuk. Ezen felszabadítás szükségességét és sürgősségét érzik a vidékek és érzi a brassó megyei polgárság kiválólag, és ezért egyik legfőbb érdeke a vidékeknek, hogy ezen a személy és vagyon felszabadíthatása érdekében, a kultúregylet vagyona, bár részben, a vidéki megbízható magyar pénzintézeteknél helyeztessék el, mint betét, a rendes kamatoztatás mellett. Hogy melyik vidéki pénzintézet mennyire megbízható és hogy egyik s másik pénzintézetbe mekkora összeg helyezhető el, e tekintetben a központi választmány felhívására a szükséges felvilágosítást megadni a vidéki választmányok lesznek hivatva és meg vagyok győződve arról, hogy ezen választmányok hazafias kötelességük teljes tudatában a leglelkiismeretesebben fognak eljárni. Itt nálunk éppen a fenti szempontok által indíttatva, a brassói magyarság a múlt évben megalapította az „Első brassói takarók és önsegélyző szövetkezetet“ egy pénzintézetet, melynek legfőbb hivatása a magyar kereskedőket, iparosokat és egyátalán a magyar polgárságot a szász és román pénzintézetek, valamint az uzsora nyomása alól felszabadítani, a magyar polgárságot függetleníteni, és annak, hogy ezen intézményt az önzetlen hazafiság létesítette, legjobb bizonyítéka az, hogy ezen intézet tisztviselői fizetésben nem részesülnek, csak a tiszta haszon egy bizonyos hányadában részesülnek és hogy most alig másfél évi fennállás után már a kamatláb leszállítását tervezzük. Ezen pénzintézet kizárólag magyarok kezén lévén és kizárólag magyar érdekeket képviselvén, tekintettel arra, hogy váltóit az osztr.magyar bank is escomptirozza, tehát hitele megbízható, ajánlom a központi választmány becses figyelmébe, ismételten kiemelvén, hogy ha az „Albina“ és szász pénzintézetek példáját nem követjük és ezen intézetek alól polgárainkat fel nem szabadítjuk, a kulturegylet itt és azt hiszem sehol a vidéken működését eredményre való kilátással meg sem kezdheti. W. A spanyol-német viszály. Madridból szeptember 8-diki kerettel jelentik. A kormány, a hírlapok és az egész nemzet egyértelműleg azon véleményt vallják, hogy e kérdést, mely Spanyolország becsületét érinti, nem lehet választott bíróság elé bocsátani. Madridban türelmetlenül várják ama hajók jelentését, melyek aug. 25-én azzal a megbízatással indultak el, hogy ismét birtokba vegyék Yap szigetét. Valencziában is németellenes tüntetés volt, mely alkalommal a német consulatusról letépték a czimert és a német zászló nyelét összetörték. Saragossában is volt németellenes tüntetés. A Puerta del Sol mellett kisebb mérvű zavargások voltak, melyeket a rendőrség elnyomott. Alfonso király tegnap, minden kíséret nélkül, sétakocsizást tett Madridban, s Buen- Retiroban és mindenütt a leghódolatteljesebben fogadtatott.* Mint az „Indep. Beige“ írja, Canovas del Castillo, spanyol miniszterelnök, mult szombaton a német consulhoz, Gwinnerhez ment, (gr. Solms követ nem volt otthon), s előtte a kormány sajnálkozását fejezte ki azon támadás fölött, melyet az utczai csőcselék a német követség ellen intézett. A miniszterelnök minden anyagot rendelkezésére bocsát a consulnak, hogy a tényállást megsürgönyözhesse Berlinbe. Ez különben csak udvariassági lépés, amit — hasonló esetben — minden más kormány megtett volna, s ami semmire sem kötelez. Az a hír van elterjedve, hogy a minisztertanács el van határozva Yap szigetét minden áron viszszavenni, s már kiadatott a parancs a szükséges csapatok és hajók fölszerelésére. Tény, hogy a király elnöklete alatt e hó 5-ikén minisztertanács tartatott, a határozatokról azonban semmi hivatalos közlemény nem tétetett közzé. Azt mondják, hogy a „San Qintin“ kapitánya azért nem állt ellent a német csapatok partraszállásának, mert ő neki csak az a parancsa volt, hogy a szigetet szállja meg, az nem volt utasításában, hogy mit tegyen akkor, ha fegyveres erőre akad. A „Velasque“ kapitánya, kinek már szigorúbb utasításai voltak, későn érkezett. Az izgató hírek még mindig nem fogytak ki. Azt mondják, hogy már úgy a spanyol, mint a német követ megkapták útleveleiket, vagy legalább is fölszólíttattak, hogy készüljenek az elutazásra. A spanyol sajtó és közönség azt követeli, hogy háború üzentessék Németországnak, vagy legalább is Yap sziget foglaltassák vissza. Már azt is tudni vélik hogy Martinecz Campos tábornagy és Antequera tengernagy bízattak meg a visszafoglalással. A közönség rossz néven vette, hogy míg a franczia követség előtt ovátióztak, a követségi palota ablakai be voltak zárva. Az ovatiót ignorálták.* A német sajtó, Spanyolországra vonatkozólag, csak a „Nordd. Alig. Ztg.“ kijelentéseinek reproducálására szorítkozik. Csak a „Germania“ teszi hozzá azon sürgős óhajt, hogy Alfonz király trónja fönmaradjon. A „Vossiserie Ztg.“ egy távirata szerint, Alfonz király a legutóbbi minisztertanácsban úgy nyilatkozott, hogy a harczias tanácsoknak mindaddig ellenszegül, míg csak minden békés eszköz ki nem menttetik Spanyolország jogainak visszaszerzésére. A német császár segélyére lesz, hogy mind a két félt kielégítő compromissum létesíttessék. A „Nordd. Alig. Ztg.“ legújabb száma konstatálja, hogy Spanyolország komolyan igyekszik megakadályozni azt, hogy a helyzetet a nép izgatottsága el ne mérgesítse. * A londoni „Nordd. Alig. Zeitung“ Írja: Ama meggondolatlanság, melylyel a spanyol sajtó és lakosság az „Istis“-nek Yap szigetén történt kikötését felfogta, nagyon meglepett bennünket, kik megszoktuk a kormányok közt felmerülő véleménykülönbségeknél mindig a diplomatiai tárgyalások útján haladni. Az ágyúnaszád már több hét előtt nyerte azon megbízatást, melyet most hajtott végre. Senki sem gondolhatta akkor, hogy eme tény, amely az utóbbi gyarmati viszonyoknál többször fordult elő, s a spanyol közvéleményt egész sodrából kihozhatná. A többi nemzetekhez való viszonyunkban ily eset elképzelhető sem volna. Sőt még az esetben is, ha a német kormány a spanyol nemzet jogosulatlan izgatottságát számításba hozhatta és a Carolinákra a res integra elvét a későbbi tárgyalásoknál fentartani akarta volna, közlekedés hiányában nem lett volna többé lehetséges „Ibtis“-t elérni. Az ágyunaszád annak idején rendeletet kapott az iránt, hogy Manila birtokba vétele után kikössön és spanyol távirdavonal útján a történtekről jelentést tegyen. Ebből is kitűnik, hogy nálunk a legtávolabbról sem gondolták, hogy a lobogó kitűzésére vonatkozó közlésünk Spanyolországban oly fogadtatással fog találkozni, mint a minőben az ott jelenleg részesült. A román kereskedelmi szerződés. (A kolozsvári keresk. és iparkamara fölterjesztése a földmivelés- ipar- és kereskedelemügyi miniszterhez.) Nagyméltóságú Minister Úr! A f. évi ápril hs 2-ról 379. evi. sz. a. kelt nagybecsű rendelettel arra hívta fel Nagyméltóságod a tisztelettel alálirt kamarát, hogy „vegye tárgyalás alá a jelenleg Ausztria-Magyarország és Románia közt fenálló kereskedelmi egyezményt, fejtse ki a saját szempontjából netán czélszerűnek látszó módosításokat; vegye különösen bírálat alá a Romániában érvényes általános vámtarifa azon tételeit, melyek kereskedésünk érdekében fontosak ; vizsgálja meg e tételeket úgy nagyságában, mint különösen szövegében, s amennyiben akár a tétel számszerű nagyságára, akár a szövegre nézve érdekeinknek megfelelő változásokat óhajtana, tegyen arról oly világosan indokolt előterjesztést, hogy annak nyomán a szükséges módosítások kieszközlésére elég adattal rendelkezem.• Kiváló figyelmet fordítson ez alkalommal a vámtételek szövegére, nehogy általánosságban tartott szövegezésnél esetleg speciális magyar czikkeink aránylag magasabb vámokkal jujtassanak , mert ha például finom faárunak neveztetik is teljes joggal a festett faárú, a tulipántos ládáink, ha mindjárt festett (jobban mázolt) árúk is, nem sújthatók a finom faárúk vámjával egyenlően. Ily esetekben jelölje ki szabatosan azt a szövegezést, amelyet efféle speciális magyar czikk számára czélszerűnek vél.“ Azon kiváló fontosságnál fogva, amelylyel a Romániával való kereskedelmi összeköttetés, már csak a közvetlen szabadságért is különösen az erdélyi részek egész közgazdasági életére nézve bír, kötelességünknek tartottuk ez ügyben magunkat lehető legalaposabban informálni, az eddigi tapasztalatokról s az ezek alapján fölmerülhető óhajtásokról közvetlen értesülést szerezni s ekkér a kérdés minden oldalát kellően megvilágítva. Nagyméltóságodhoz oly fölterjesztést tenni, amely úgy általános, mint speciális erdélyrészi szempontokból a szerződés újabb tárgyalásánál gyakorlati ujjmutatásul szolgálhasson. Minthogy pedig a kolozsvári kamaraterület Romániával szemben jobbára csak importviszonyban áll, s kivitelre nézve legkivált a brassói kamaraterület az irányadó, ápril 29- diki közgyűlésünk, az elnökség indítványára, felszólította a társkamarát, hogy indítson Brassóban, a tőlünk kiküldött bizottsággal kezet fogva, a szőnyegen lévő ügyben nyomozó tárgyalásokat, meghíván arra a n.szebeni, sepsiszentgyörgyi s más érdekelt iparosok képviselőit. E kamara a maga részéről a bizottságba, az elnökön és titkáron kivül, még Humvald Cipót, Polcz Albert, Reményik Lajos és Sigmond Ákos tagokat küldtek ki. A brassói kamara készséggel engedett e bizalmas felhívásnak, és az igy megalakult együttes bizottság —, amelyhez utóbb a Hunyad megye által érdekelt aradi kamara képviselője, kamaratitkár dr. Gaál Jenő is járult, a múlt május hó 14. és 15., valamint folytatólag 28., 29., 30. és 31., valamint június 1., 2., 3. napjain fáradhatlan buzgalommal nyomozta az adatokat és behatóan tárgyalta a szerződés, valamint a vámtarifa minden oly tételét, amelyek az itteni viszonyokkal összefüggésben állanak. E közös tárgyalások eredményét, a hozott megállapodások szerint, mindenik bizottság külön dolgozza fel. A kolozsvári kamara bizottságának javaslatait közgyűlésünk egyhangúlag fogadván el, az ezek alapján szerkesztett alázatos előterjesztésünket bátrak vagyunk Nagyméltóságod méltányló figyelmébe ajánlani. Mérlegelni óhajtván mindekelőtt a kérdésben levő kereskedelmi szerződés nemzetgazdasági fontosságát, szükségesnek véljük kiemelni, hogy a magyar áruforgalmi statistika 1882—1884-iki adatai szerint Magyarország kivitele Romániába hazánk öszszkivitelének 21/10/6-át, Ausztria-Magyarország összkivitelének 61/a°/0-át teszi; azonban rá kell mutatnunk, hogy a hazánkból általában kivitt és szorosabb értelemben vett iparkészítmények több mint 14°,-ha, tehát iparárú-kivitelünk egy hetede, Romániába megy. Kivitelünk ily tekintélyes része e szempotból tehát méltóan hívja fel a figyelmet, főleg ha tekintetbe vesszük, hogy ez iparkészítmények durvább minőségüknél s azon körülménynél fogva, hogy a százados érintkezés utján épen a szomszéd országok népszokásaihoz és kevésbé fejlett igényeihez alkalmazkodnak, csaknem kizárólag e piaczokra vannak utalva s más piaczokon kelendőségre nem számíthatnak. Az óhajtás e piaczok megtartására, sőt kivitelünk továbbfejlesztésére annyival indokoltabb tehát, mert a mieinknél jóval fejlettebb osztrák, sőt német ipar is kénytelen nem a nyugati, hanem a keleti piacok felé gravitálni. Ez általános szemponton kívül azonban főleg reánk, mint az erdélyi iparosok képviselőire nézve, különösen irányadó az, hogy ez iparczikkek legnagyobb része kiválóan erdélyi készítmény; egy századokon át fejlődött s egykor virágzó, de még mindig tekintélyes és főleg egészséges ipar terméke, amely épen e piaczok nélkül gyökereiben van fenyegetve, míg kellő gyámolítás mellett, újból hatalmas szárnyakat ölthet és alapja lehet annak, amire a magyar állam jelenleg oly helyesen törekszik, egy terjedelmes, versenyképes hazai ipar megteremtésének — főleg a szövészet terén. Az erdélyi részek délkeleti határszélein honos hazai ipar érdekében tehát a kereskedelmi összeköttetés zavartalan fenntartása Romániával, különleges fontossággal bír s ezt saját állásunk szempontjából hangsúlyozni kötelességünk. Minő hatással volt a kereskedelmi egyezmény a két szerződő félre, azt legjobban tanúsítják azon forgalmi adatok, amelyek a két állam kivitelét és behozatalát tüntetik fel a szerződés keletkezése óta és után. A „Tableau général de commerce de la Roumanie“ szerint Románia kivitele és behozatala Ausztria-Magyarországgal szemben így alakult: Kivitel Behozatal Ebből tisztán látjuk, hogy Ausztria-Magyarország kivitele Romániába a szerződés megkötése óta folyton nő, míg behozatala a szerződés megkötése előtti összegekkel aránylag egyenletes színvonalon marad. Nem lehet tehát ebből azon következtetést vonni le, hogy a szerződés Ausztria-Magyarország ipari előnyét nem biztosította; hogy azonban a különleges magyar ipari érdekek mennyire voltak megvédve, azt fejtegetéseink során az árucsoportok egyes tételeinél külön fogjuk felemlítni. Hogy Magyarország kivitelében specializer minő hullámzások fordultak elő, azt adatok hiányában megítélni nem tudjuk, minthogy a magyar áruforgalmi statisztika csak 3 évről nyújt felvilágosítást, de annyit konstatálhatunk, hogy az erdélyrészi kamarakerületek kivitelénél Romániába csökkenés észlelhető. A felhozott indokokon kívül a szerződés megújításának szükségessége mellett szól azon körülmény, hogy míg a mi szerződésünk Romániával már a jövő évben lejár, a következő államok szerződése tovább tart: így az Angliáé 1890 ig, Olaszországé, Belgiumé és Németországé 1891-ig, Németalföldé pedig 1892-ig. Ha tehát ez iparilag annyira fejlesztett államok 5—6 évig velünk szemben, mint kedvezményezettek, tarthatják fenn a kereskedelmi összeköttetést Románia piacain, tartani lehet tőle, hogy nemcsak iparkészítményeik jóságával, de főleg azáltal kerülnek fölénk, hogy szétszakítják azon összeköttetéseket, a melyeket kereskedelmünk eddig kivivett s csak a megszokás és régi ismeretség tart fönn s a melyeket mi 1111 a frankokban 1871 49.7 36.9 1872 81.7 38.7 1873 68.8 39.3 1874 55.5 48.3 1875 38.7 40.2 1876 73.8 78.9 1877 90.1 179.8 1878 67.3 168 1879 68.9 124.7 1880 82.9 126.4 1881 72.1 135 1882 74.7 134.5 1883 71.5 153.9