Magyar Polgár, 1885. július-december (19. évfolyam, 148-301. szám)
1885-09-12 / 209. szám
209 szám. Kolozsvár, 1885. szombat, szeptember 12. Tizenkilenczedik évfolyam. Előfizetési dijak: Egész évre.............................16 frt. Félévre..................................gyrt Negyedévre.................................... frt. Egy háza........................11 frt '60 hr Mindennapi elárusításra helyben, az elárusitiiktől vagy a kiadóhivatalból elvive: Egy szám ára 5 kr Hirdetési dijak: Egy négyszög centiméternyi tér ára 3 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. — Nyittér sora 26 krajcsár. — Használatlan kéziratok, nem adatnak vissza. Névtelenül beküldött közlemények nem közöltetnek. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAl. ■.MAGYAR POLGÁRI KÖNYVNYOMDÁJA Belközéputcza 4. sz. Megjelenik mindennap, vasár- és Ünnepnapok kivételével. KOLOZSVÁR SZEPTEMBER 11. Országgyűlés küszöbén. Távoznak a fecskék, ébrednek az ellenzéki politikusok. Ami más szóval azt teszi, hogy vége a holt évszaknak s közeledik az országgyűlés őszi új cziklusa, mi a belpolitikai életbe egy kis elevenséget önt- Nálunk e nyáron nem volt ugyan holt saison, hanem azért a politika szünetelt. A híres politikai nemzet megmutatta a világnak, hogy politika nélkül is elevenné tudja tenni a holt saisont s az országos kiállítással s a kulturegyletek körében oly élénk társadalmi életet producált, hogy azt a néhány ellenzéki beszámolót, mit némely nyugtalanabb vérű matador itt-ott megkockáztatott — még csak észre sem vette senki. Most azonban nemsokára beáll a politika hivatalos ideje s a mérsékelt ellenzék előre is sietett, hogy a saison megnyitásában ellenzéki társai meg ne előzzék. A journalistikában fölvete a szélső párttal való egyesülés eszméjét, Künn az életben pedig megkezdte a szervezkedést. Az elsőt illetőleg érdekes megfigyelésekre adnak alkalmat a kölcsönös nyilatkozatok, miket az egyesülés hírébejött két ellenzéki párt egymásról megkockáztat. Mikor általában van szó az egyesülésről, a függetlenségi párt kéreti magát, mint a daczos leány és szőrszálhasogató bonczolgatással fejtegeti az egyesülés lehetetlenségét. Mikor pedig a parlamentben konkrét alkalom merül fel — nem ugyan arra, hogy a kormányt megbuktathassák, de csak arra, hogy útját megnehezítsék, akkor teljes gondtalansággal ugrándoznak át a szőrszálakon, lévén egész programmjuk csak annyi, hogy mentői több gáncsot vessenek a kormány elé. Azt hisszük, mindkét pártnál ez a fő. S és ezért valóban nem értjük, hogy az egyesülést, melyről a gyakorlati parlamenti életben naponként tanúságot tesznek, miért nem mondják ki hát általánosságban is. Miért ? Hát, mert nem kettőn áll a vásár, hanem hárman, sőt négyen. Mert tudni kell ám, hogy függetlenségi párt kettő van; a régi magyarországi és a Királyhágón innen levő. Ezt ugyan soha sem akarják elismerni, mikor szükségét érzik az egyetértés külső demonstrálásának, de kiüti magát a szeg a zsákból, valahányszor belső kardinális pártkérdés merül föl. Ezt láttuk most, az egyesülés eszméjének fölvetésekor is, mikor az itteni függetlenségi párt közlönye tartózkodás nélkül beismerte a két külön párt létezését, sőt polemizált is az anyaország függetlenségi pártjának vezéregyéniségeivel. Nagyon ideális gondolkozásnak lehetnek tehát a mérsékelt ellenzék azon tagjai, kik egyesülhetést tesznek föl egy oly párttal, melynek csak látszólag vezérközlönye egy „Egyetértés“, de tulajdonképi létalapja az egyet nemértés, mert nem is egy párt, hanem kettő. S ha úgy veszszük a dolgot, amint van, épen ezt mondhatjuk a mérsékelt ellenzékről is, mely Apponyi és Szilágyi irányában két felé ágazva, tulajdonkép arra a végkövetkeztetésre vezet, hogy itt nem is két, hanem négy párt egyesüléséről lenne szó s a Pesti Napló csakugyan nagy fába vágta fejszéjét, midőn ennyi divergens elem összehozását tűzte ki czélul. Lám Apponyi sokkal gyakorlatibb észjárású s jónak tartotta défavoyálni pártja főközlönyét. Legújabb honmentő apostoloskodásának egész ideje alatt, mit a hű délmagyarországi részekben töltött, egy árva szót se vesztegetett az egész egyesülésre. Ellenkezőleg: egész működése pártjának külön szervezésére összpontosult, miből korántse lehet valami nagy egyesülési hajlamra és eshetőségre következtetni. E négy párt mégis találkozik egy pontban: a kormány vádolásában. Egyértelműig vádolja a választásoknál való visszaélésekkel s amire ezúttal súlyt kívánunk fektetni, a magyar állameszme kockáztatásával. Mindkettőtfelhozta legújabb vándorújában Apponyi is, számítva arra, hogy oly embereknek beszól, kik szavait inkább elhiszik, semhogy komolyabban megfontolnák. Pedig mindkettő olyan vád, mit nagyon azok ellen lehet fordítani, kik azokat hangoztatják. Az ellenzéki pártoknak rosszul esik, hogy a kormány résen áll s minden választásnál lehetőleg megakadályozza s ellensúlyozza visszaéléseiket. S e kötelességteljesítést nevezik ők kormányi visszaélésnek. A magyar állameszme kockáztatását pedig Apponyi meri a kormánynak szemére vetni Verseczen, midőn a rákövetkező napon maga kaczérkodik a nemzetiségekkel Temesvárott. Mikor a kormány engedékenységgel kivánja a nemzetiségeket szelídíteni, ellenzékeink gyöngeséggel vádolják; mikor szigort alkalmaz, védelmükbe veszik — persze számlásból — a nemzetiségeket, így segítik elő a magyar állameszme megszilárdulását, így készítik elő ellenzékeink az új cziklus parlamenti küzdhomokját. És mit tesz ez alatt a kormány? Dolgozik csöndesen, példátlan szorgalommal, hogy az anyag egész halmazával álljon az ujan összeülendő országgyűlés elé. Az ellenzéki pártok pedig, melyek az egész szünet alatt egy új eszmét se vetettek fel, egy megoldandó kérdésben se fejtették ki álláspontjukat, kényelmesen várják a kész dolgokat, lévén nekik — felfogásuk szerint — az az egyetlen kényelmes feladatuk, hogy a kormány előterjesztéseivel szemben, éo ipso egyszerűen opponáljanak. Mindig a régi nóta. Legfölebb ebben igyekezett a mérsékelt ellenzék a szünidő alatt egy „összpróbát“ tartani, de kellő számú tagok meg nem jelenése miatt ez is elmaradt s a Pesti Napló csak maga járja egyedül, így állunk az országgyűlés küszöbén s igy megyünk az uj cziklus elé. A kormány nagy halmaz kész munkával hóna alatt, az ellenzéki pártok a régi sípokkal szájukban ítéljen a közvélemény. Mi e sok vajúdásból újabb meggyőződést szereztünk az iránt, hogy hazánkban csak egy adióképes politikai párt van: a szabadelvű párt. ____TÁRCZA.___ Körösi Csoma Sándor élete és munkái*) Duka Tivadar Londonban élő hazánkfia, ki a bengáli hadseregnél mint tábori orvos szolgált, egy felette érdekes művel gazdagította az angol irodalmat. Ugyanis egy 234 lapra terjedő kötetben, eddig ismeretlen adatok nyomán, megírta Körösi Csoma Sándor életrajzát, miáltal örök emléket állított páratlan jellemű honfitársunknak s tiszteletet szerzett az angol nemzet előtt a magyar névnek. Szerző előszavában felemlíti, hogy jóllehet kevés a hiteles adat, melyből az életrajzot összeállította, de azért mégis az egy összefüggő egészet alkot a tudomány ama bámulatos emberének életéről, ki külföldi létére csakis angol nyelven közölte dolgozatait, s kevés külföldi tudós részesült olyan tiszteletben az angolok előtt, mint ő, aminek bizonysága a sírja felett emelkedő szép emlék. A Körösi Cs. Sándor neve nem fog elmaradni egy műből sem, mely a Tibeti irodalmat tárgyalja, vagy a buddhista tanulmányra vonatkozik. *) Life and WorkB of Alexander Csorna de Körös. A biography compiled chiefly from hitherto unpublished data: with a brief notice of each of his pub" lished works and essays, as well as of his still extant Manuscript. By Theodoro Duka, M. D. Fellow of the Koyal College of surgeons of England; surgeon-major her majesty’s Bengal medical service, retired; Knight of the order of the iron Crown; corresponding merahei of the Academy of sciences of Hungary. London. Trftbner & Co. 1885. Az egész mű, melyhez Körösi Cs. Sándornak arczképe és síremléke is csatolva van, 12 fejezetre oszlik. A könyv végén levő függelékben pedig dolgozatainak czime s azokból kivonatok vannak közölve. Az első fejezet tartalma: Bevezetés, Csorna születéshelye, szülői, ifjúsága, tanulmányai Nagy-Enyeden és a göttingai egyetemen, tervei s előkészületei útjára, elutazás keletre. A bevezetést szerző így kezdi: dr. Campbell Archibald, kormányzó-ügynök a britt Sikkimben, az 1843-ik év végefelé a következőket írta: „Halála óta is mindig abban a reményben voltam, hogy a Bengal Society-nek (társulat) valamelyik tagja tüzetes leírást fog közölni keleti pályájának részleteiről. Másfél évinél több, hogy őt elvesztettük és még mindig hiányzik egy olyan emlék, mely tanúsítaná, hogy Csorna fáradozásai becsesek valának e tudományos társulat előtt, melyet ő legfontosabb czéljainak elérésében mindig nagy buzgalommal szolgált; és hogy részünkről mutassuk meg azt, hogy munkálatait méltányoljuk.“ Dr.Campbell volt az, ki 1842. ápril havában Csorna elhunytakor Darjeelingben jelen volt, s az Ő baráti keze teljesítte az utolsó szolgálatot a sírjánál. 1884. ápril 4-én volt Csorna születésének 100-ik évfordulója, mely alkalomból a M. Tud. Akadémia, melynek tagja volt, elhatározta, hogy műveit ki fogja adni magyar nyelven életrajza kíséretében. Ez eljárást vélve legillőbbnek a tudomány e jeles férfia iránt való elismerésének nyilvánítására. E bevezető sorok után szerző Körösi Cs. Sándor életrajzát írja le 1819-ig. 1784. ápril 4-én született Kőrösön, Háromszék megyében. Szülei voltak Csoma András és Göcz Ilona. Gymnasialis tanulmányait 1807-ben végezte be N.Egyeden. Már ebben az időben vágy keletkezett benne Ázsiába utazni. Nagy befolyással volt reá Herepei Ádám tanár és sokszor beszélgetés tárgya volt a magyar nép eredete és őstörténelme. Sőt két tanulótársával fogadást is tett, hogy tudományos útra indulnak nemzetünk eredetének kikutatása végett. Majd a göttingai egyetemen Eichorn, a hírneves historicus és orientalista, még inkább megérlelte benne ez elhatározást. S 1819 ben útra is kelt. Hegedűs Sámuel tanár, kivel benső viszonyban volt és kinek adatai után híven van jellemezve, eleget igyekezett lebeszélni tervéről, de Hegedűs szavai szerint, sem az idehaza kilátásba helyezett szép állás, sem az út veszélyei, sem pedig baráti figyelmeztetések nem bírhatták terve megmásítására, annnyira határozott volt feltett szándékában. a. II—XII. fejezetekben Körösi Csoma Sándornak 22 évi vándorlása, küzdelme, munkássága a legnagyobb részletességgel van leírva, de terünk szűke miatt azokat csak általánosságban említhetem meg. Hosszú, tudományos előkészületek, után 1819. végén hagyta el Erdélyt és igen gyakran gyalog is utazott Oláhországon és Bulgárián keresztül a tengerpartig, meglátogatva Cyprus szigetét s Egyptomot. A sziriai partoktól Latakia, Aleppó felé, Moszul, Bagdad, Teherán, Perzsia, Bokhara, Kulm, a damiani hegyszoroson át Afghanistánba, hová 1822-ik év elején érkezett meg. Azután Kasmírba utazott s Khina északi részén át a mongolok és ujgurok országába akart hatolni; de e szándékát nem valósíthatván meg, visszatért, mely alkalommal találkozott Moorcroft utazóval, kivel írásbeli egyességet kötött, hogy az angol kormány számára egy tibeti szótárt és nyelvtant készít, ha az angol kormány mindennapi szükségletéről gondoskodik ; élete legjavát aztán e kötelezettségének teljesítésére szentelte. A buddhista kolostorokban bámulatos kitartással s önmegtagadással folytatta bosszúra terjedt tanulmányait 1831-ig, mikor munkálkodása eredményének rendszerezése végett Kalkuttába ment; e munkájában Horace H. Wilson sokat segítette, és miután Wilson Indiát elhagyta, Prinsep nagytudományú férfi lett rokonszenves barátja, ki Csornának érdemeit nemcsak maga méltányolta, hanem másokkal is elismertetni egy alkalmat sem mulasztott el. Dr. Maian, a kalkuttai püspöki seminarium tanára és Torrens a bengáli Asiatic Society-nek titkárai szintén baráti viszonyban állottak vele s ezeknek idejében volt könyvtárnok ; ez időszakra esik irodalmi működése is. Miután a tibeti nyelvet teljesen elsajátította, mely ott több millió népnek vallási nyelve, keleti Tibetország felé indult (1842) Lassába, hogy ott a Dalai Láma könyvtárait átvizsgálja, mivel azt hitte, hogy azokban fontos okiratokat talál, melyek útmutatásul szolgálnak neki Mongolországba. De e czélját nem érte el, mert 1842. ápril. 11-én malária lázban meghalt Darjeelingbe. Mindenét a bengáli Asiatic Societynek hagyta. Dr. Cambell az elhunytnak utolsó óráiról s a vele folytatott érdekes beszélgetéséről megható jelentést tett a társulatnak. Szép síremléke, melyet a társulat 1845-ben állított, mint tiszteletbeli tagjának, a következő felirat áll: „Itt nyugszik Körösi Csoma Sándor, Magyarban szülöttje, ki — hogy nyelvészeti kutatásait folytassa, — keletre utazott, és sok önmegtagadás és szenvedés teljes év múlva, a tudomány érdekében kitartó munkássággal összeállította a tibet nyelv szótárát és nyelvtanát, az ő legszebb és valódi emlékét. Lassa felé való útjában, hogy munkásságát tovább folytassa, meghalt ezen a helyen, 1842-ben, ápril 12-én, 44* éves korában. Az ő munkatársai, a bengáli ázsiai társaság tagjai szentelik ez emlékjelt az ő emlékezetének. Reisuiescat in pace“. E síremlék méltó kifejezése a nagy tudós munkássága elismerésének. Dr. Campbell fennebb említett jelentésében kiemeli, „hogy mily bő vágya volt Csornának Lassa városába eljutni, hol — meggyőződése szerint — a sanserit-nyelv segítségével, az ottani könyvtárakban megtalálta volna a hunok történelmére, állapotukra, e vándorlásukra vonatkozó hiteles adatokat. Csornának a nyelvek tanulására rendkívüli talentuma volt. Ő a héber, arab, sanscrit, pushtu, persa, franczia, olasz, latin, görög német, angol, tibet, hindustani, mahrattu és bengáli nyelveket bírta, s azokban nagy jártassága volt. Halálakor e nyelvek mindenikéből egy-egy szótár volt könyvtárában és azokon saját kézirati jegyzeteit. Ama feltevésre, hogy Csorna csak azért tette volna fáradalmas útjait, hogy — a mint *) Ez téves, mivel 1784-ben született. A bélyeg- és illeték-törvények. A pénzügyminiszter f. évi 53.186. sz. a. a következő körrendeletét intézte valamennyi pénzügyi hatósághoz és hivatalhoz: A bélyeg és illetékek iránti törvények és szabályoknak az 1881. évi XXVI. tcz. 29. §-a alapján, rendeletemre 1882. évben kiadott hivatalos összeállításának összes példányai elfogyván, — intézkedem, hogy ezen összeállítás második bővített kiadása elkészíttessék. Ezen mű „A bélyeg- és illetékek iránti törvények és szabályok hivatalos összeállítása. Második bővített kiadás“ czím alatt a sajtó alól már kikerült, és előszóval van ellátva, mely azon kiadás tartalma iránti tájékoztató adatokat foglal magában. az államépületi felügyelőség egyidejűleg utasíttatott, hogy a pénzügyigazgatóságnak úgy a saját használatára, mint az alárendelt illetékkiszabási és kb. adóhivatalok ellátására szükséges példányokat, egy felosztási jegyzék kíséretében azonnal küldje meg, mely jegyzék alapján az igazgatóság a további szétosztást eszközölje. Továbbá intézkedem, hogy a közigazgatási hatóságok és bíróságok közvetlenül az államépületi felügyelőség által láttassanak el az őket hivatalból megillető példányokkal. Az említett összeállítás új kiadásának forgalomba hozására, illetve áruba bocsátására nézve pedig megjegyeztetik: a)hogy annak 26 évre terjedő kötetének ára 2 írtban állapíttatik meg; b) hogy hivatalból csakis a fentebb említett hatóságok, bíróságok és hivatalok láttatnak el és pedig csak a fentebb említett intézkedések folytán az államépületi felügyelőség által megküldött számú példányokkal; c) hogy pénzügyi, törvényhatósági, bírósági és községi tisztviselők — épen úgy, mint magánosok, megszerezhetik az uj kiadású összeállítást példányonként 2 frtnyi bolti áron ifj. Nagel Ottó budapesti könyvárusnál s általa minden magyarországi könyvárusnál. A reichsrath megnyitása. Bécsi hír szerint a reichsrathnak trónbeszéddel való ünnepélyes megnyitása szeptember 26-ra tűzetett ki. Mit írnak a román lapok? Egy naszódi levelező a Tribunában nagyon el van keseredve. „ A fekete felhők, melyek fenyegetnek, legalább a 11-ik órában kellene, hogy nyugalmat adjanak, hogy meggyógyíthassuk mindazon betegségeket, melyeket a mi társadalmunk szenved. Folyton panaszoljuk, hogy minden baj, melyet szenvedünk, minden erőszakoskodás, minden fenyegetés, a sovinista politika eredménye; azon politikáé, amely a románokat a földszinéről kiirtani igyekszik. — Igen alapos ezen panaszunk !“ És várjon miért van ezen szivvérzés. Megmondja alább, hogy miért kell a román nationak a földszinéről elpusztulnia. íme: „A Kemény-családdal való ügy, mely néhány milliót, és a Borgo-Valsi havasokat követeli tőlünk, sok időtől fogva kótos, sok szakértő jogász azt mondá: Nem lehetséges!és ime lehetséges lett, mert a per folyamatban van. Törvényjavaslatok keletkeztek, melyeknek czélja a határőrvidéki javak rendezése, de úgy, hogy azok a zsidók kezébe jussanak. Bánffy főispán először, mint kormánybiztos kiküldetett, hogy az erdei ügyeket szabályozza, amelyeket meg is regulázott; aztán kiküldetett az iskolák felett hasonló minőségben. A központi alap által fenntartott összes iskolákat megvizsgálta; azután kiküldett királyi biztosul az iskolai alapok felett, mintha a kezelők valami tolvajok volnának. „Ebből mindenki következtetheti, hogy mi fog azután következni. „Ezekkel szemben az a kérdés, hogy mi tevesek legyünk mi ? Erre nem kap választ az illető levelező, mégpedig azért, mert a naszódvidéki románság között hiányzik az összetartás, sőt némely román épen denuncians. Mi tudnánk tanácsot adni. Naszód vidékének románsága legyen hazafias, alkotmányos érzelmű, aztán ne féljen senkitől. Különösen iskolai alapjait kezelje ilyen irányban, de azoknak gyümölcseivel ne neveljen hazaelleneseket. Egyszerű az egész! Ha nem fognak ez útra lépni, bizony a nyakukon lesz a királyi biztos, ha még jajgatóbb czikkeket is imák a Tribunában. Ugyancsak e lap tudomást vesz a kolozsvári egyetemi polgárok tüntetéséről is és megemlítvén a hozott határozatokat, ezeket tolja hozzájuk: „A magyar ifjúság neki fog, hogy megtanulja nyelvünket. Örvendünk ezen hozott határozatnak . Részünkről komoly tanulmányt óhajtunk, hogy megtanulván a román nyelvet rájöjjenek arra is, miszerint a nép elégületlen a mostani politikai helyzettel. Valamely nyelvnek a megtanulása nagy künnyűséggel lehetséges a fiatal korban. A magyar ifjak annál eredményesebben foghatják a román nyelvet megtanulni, mert azt szabad akaratból teszik, hasznát is fogják venni a hivatottak!“ Ez azt jelenti, hogy a román ifjak azért nem tanulják eredménynyel a magyar nyelvet, mert nem jószántukból teszik azt. Vízakna nagy veszélyben forog. A magyarság kérvényt nyújtott be illetékes helyre, hogy a nagyszebeni törvényzék alól vétessék ki és helyeztessék át a gyulafejérvári törvényszék alá. Nagy veszély fenyegeti a románokat tehát a községben. Hihetőleg azért, hogy minden perüket elvesztik, legyen az igazságos, avagy igazság nélkül. Egy hosszú vezérczikkben foglalkozik a Tribuna e világfontosságú kérdéssel. A román lapok ma már a kiáltvány ügyével nem foglalkoznak. Szeretnék az egész dolgot meg nem történtté tenni. Úgy csinálják a dolgot, mintha mi sem történt volna, mintha nem volnának bemocskolva nyakig jó feketén. Sajnos volna a dolgot annyiban hagyni. A Tribuna közölte először a kiáltványt, hátha felvilágosításokat tudna nyújtani keletkezése felől? A német-spanyol viszály. A német-spanyol konfliktusról és annak a spanyol fővárosra gyakorolt benyomásáról a Temps madridi levelezője élénk képet szolgáltat. A szeptember 4-iki estés éj — így is a levelező — emlékezetes marad Spanyolország történetében. Több napja halkan suttogták, hogy a kormány és magánosak a filippini szigetekről aggasztó híreket kaptak és a nép képzelődése fel volt izgatva azon hir várta miatt, hogy a Terreros filippini főkormányzó által a madridi kormány utasítása folytán indított expediczió Yap-szigetére csakugyan megérkezett-e ? A minisztérium t. i. kiadta volt erre az utasítást, mikor a német kormánytól megtudta a Karolinák iránti szándékát. E hó 4-én d. u. 5 óra tájban az a hír kezdett Madridban elterjedni, hogy a tengerészeti miniszterhez leverő hír érkezett a filippini szigetekről. Az utczákon, a kávéházakban, politikai s katonai körökben, a város központján, a nagyobb tereken és utakon egyszerre szokatlan