Magyar Polgár, 1885. július-december (19. évfolyam, 148-301. szám)

1885-09-12 / 209. szám

209 szám. Kolozsvár, 1885. szombat, szeptember 12. Tizenkilenczedik évfolyam. Előfizetési dijak: Egész évre.............................16 frt. Félévre..................................g­yrt Negyedévre.................................... frt. Egy háza........................1­1 frt '60 hr Mindennapi elárusításra helyben, az eláru­­sitiiktől vagy a kiadóhivatalból elvive: Egy szám ára 5 kr Hirdetési dijak: Egy négyszög centiméternyi tér ára 3 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvez­ményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. — Nyittér sora 26 krajcsár. — Használatlan kéziratok, nem adatnak vissza. Névtelenül beküldött közlemények nem közöltetnek. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAl. ■.MAGYAR POLGÁRI KÖNYVNYOMDÁJA Belközéputcza 4. sz. Megjelenik mindennap, vasár- és Ünnepna­pok kivételével. KOLOZSVÁR SZEPTEMBER 11. Országgyűlés küszöbén. Távoznak a fecskék, ébrednek az el­lenzéki politikusok. A­mi más szóval azt teszi, hogy vége a holt évszaknak s kö­zeledik az országgyűlés őszi új cziklusa, mi a belpolitikai életbe egy kis eleven­séget önt- Nálunk e nyáron nem volt ugyan holt saison, hanem azért a poli­tika szünetelt. A híres politikai nemzet megmutatta a világnak, hogy politika nélkül is elevenné tudja tenni a holt saisont s az országos kiállítással s a kul­­turegyletek körében oly élénk társadal­mi életet producált, hogy azt a néhány ellenzéki beszámolót, mit némely nyug­talanabb vérű matador itt-ott megkoc­­­káztatott — még csak észre sem vette senki. Most azonban nemsokára beáll a politika hivatalos ideje s a mérsékelt el­lenzék előre is sietett, hogy a saison meg­nyitásában ellenzéki társai meg ne előz­zék. A journalistikában fölvete a szélső párttal való egyesülés eszméjét, Künn az életben pedig megkezdte a szervezkedést. Az elsőt illetőleg érdekes megfigye­lésekre adnak alkalmat a kölcsönös nyi­latkozatok, miket az egyesülés hírébejött két ellenzéki párt egymásról megkoc­káz­­tat. Mikor általában van szó az egyesü­lésről, a függetlenségi párt kéreti magát, mint a daczos leány és szőrszálhasogató bonczolgatással fejtegeti az egyesülés le­hetetlenségét. Mikor pedig a parlament­ben konkrét alkalom merül fel — nem ugyan arra, hogy a kormányt megbuk­tathassák, de csak arra, hogy útját meg­nehezítsék, akkor teljes gondtalansággal ugrándoznak át a szőrszálakon, lévén egész programmjuk csak annyi, hogy men­tői több gáncsot vessenek a kormány elé. Azt hisszük, mindkét pártnál ez a fő. S és ezért valóban nem értjük, hogy az egyesülést, melyről a gyakorlati par­lamenti életben naponként tanúságot tesz­nek, miért nem mondják ki hát általá­nosságban is. Miért ? Hát, mert nem kettőn áll a vásár, hanem hárman, sőt négyen. Mert tudni kell ám, hogy függetlensé­gi párt kettő van; a régi magyarorszá­­gi és a Királyhágón innen levő. Ezt ugyan soha sem akarják elismerni, mikor szük­ségét érzik az egyetértés külső demonstrá­lásának, de kiüti magát a szeg a zsák­ból, valahányszor belső kardinális párt­kérdés merül föl. Ezt láttuk most, az egyesülés eszméjének fölvetésekor is, mi­kor az itteni függetlenségi párt közlö­nye tartózkodás nélkül beismerte a két külön párt létezését, sőt polemizált is az anyaország függetlenségi pártjának vezéregyéniségeivel. Nagyon ideális gondolkozásnak le­hetnek tehát a mérsékelt ellenzék azon tagjai, kik egyesülhetést tesznek föl egy oly párttal, melynek csak látszólag ve­­zérközlönye egy „Egyetértés“, de tulaj­donképi létalapja az egyet nemértés, mert nem is egy párt, hanem kettő. S ha úgy veszszük a dolgot, amint van, épen ezt mondhatjuk a mérsékelt ellenzékről is, mely Apponyi és Szilágyi irányában két felé ágazva, tulajdonkép arra a végkövetkeztetésre vezet, hogy itt nem is két,­­ hanem négy párt egye­süléséről lenne szó s a Pesti Napló csak­ugyan nagy fába vágta fejszéjét, midőn ennyi divergens elem összehozását tűzte ki czélul. Lám Apponyi sokkal gyakorlatibb észjárású s jónak tartotta défavoyálni pártja főközlönyét. Legújabb honmentő apostoloskodásának egész ideje alatt, mit a hű délmagyarországi részekben töltött, egy árva szót se vesztegetett az egész egyesülésre. Ellenkezőleg: egész működé­se pártjának külön szervezésére összpon­tosult, miből korántse lehet valami nagy egyesülési hajlamra és eshetőségre követ­keztetni. E négy párt mégis találkozik egy pontban: a kormány vádolásában. Egy­értelműig vádolja a választásoknál való visszaélésekkel s a­mire ezúttal súlyt kívánunk fektetni, a magyar államesz­me koc­káztatásával. Mindkettőt­­felhoz­ta legújabb vándorújában Apponyi is, számítva arra, hogy oly embereknek be­szól, kik szavait inkább elhiszik, semhogy komolyabban megfontolnák. Pedig mindkettő olyan vád, mit nagyon azok ellen lehet fordítani, kik azokat hangoztatják. Az ellenzéki pár­toknak rosszul esik, hogy a kormány ré­sen áll s minden választásnál lehetőleg megakadályozza s ellensúlyozza visszaélé­seiket. S e kötelességteljesítést nevezik ők kormányi visszaélésnek. A magyar állameszme koc­káztatá­­sát pedig Apponyi meri a kormánynak szemére vetni Verseczen, midőn a rákö­vetkező napon maga kaczérkodik a nem­zetiségekkel Temesvárott. Mikor a kor­mány engedékenységgel kivánja a nem­zetiségeket szelídíteni, ellenzékeink gyön­­geséggel vádolják; mikor szigort alkal­maz, védelmükbe veszik — persze szá­mlásból — a nemzetiségeket, így segí­­tik elő a magyar állameszme megszilár­dulását, így készítik elő ellenzékeink az új cziklus parlamenti küzdhomokját. És mit tesz ez alatt a kormány? Dolgozik csöndesen, példátlan szorgalommal, hogy az anyag egész halmazával álljon az ujan összeülendő országgyűlés elé. Az ellenzéki pártok pedig, melyek az egész szünet alatt egy új eszmét se vetettek fel, egy megoldandó kérdésben se fejtet­ték ki álláspontjukat, kényelmesen vár­ják a kész dolgokat, lévén nekik — fel­fogásuk szerint —­ az az egyetlen ké­nyelmes feladatuk, hogy a kormány elő­terjesztéseivel szemben, éo ipso egysze­rűen opponáljanak. Mindig a régi nóta. Legfölebb eb­ben igyekezett a mérsékelt ellenzék a szünidő alatt egy „összpróbát“ tartani, de kellő számú tagok meg nem jelenése miatt ez is elmaradt s a Pesti Napló csak maga járja egyedül, így állunk az országgyűlés küszö­bén s igy megyünk az uj cziklus elé. A kormány nagy halmaz kész munkával hóna alatt, az ellenzéki pártok a régi sípokkal szájukban­ ítéljen a közvélemény. Mi e sok va­júdásból újabb meggyőződést szereztünk az iránt, hogy hazánkban csak egy ad­­­ióképes politikai párt van: a szabad­­elvű párt. ____TÁRCZA.___ Körösi Csom­a Sándor élete és munkái*) Duka Tivadar Londonban élő hazánkfia, ki a bengáli hadseregnél mint tábori orvos szolgált, egy felette érdekes művel gazdagítot­ta az angol irodalmat. Ugyanis egy 234 lapra terjedő kötetben, eddig ismeretlen adatok nyo­mán, megírta Körösi Csom­a Sándor életrajzát, miáltal örök emléket állított páratlan jellemű honfitársunknak s tiszteletet szerzett az angol nemzet előtt a magyar névnek. Szerző előszavában felemlíti, hogy jólle­het kevés a hiteles adat, melyből az életrajzot összeállította, de azért mégis az egy összefüg­gő egészet alkot a tudomány ama bámulatos emberének életéről, ki külföldi létére csakis an­gol nyelven közölte dolgozatait, s kevés kül­földi tudós részesült­­ olyan tiszteletben az angolok előtt, mint ő, a­minek bizonysága a sírja felett emelkedő szép emlék. A Körösi Cs. Sándor neve nem fog elmaradni egy műből sem, mely a Tibeti irodalmat tárgyalja, vagy a buddhista tanulmányra vonatkozik. *) Life and WorkB of Alexander Csorna de Kö­rös. A biography compiled chiefly from hitherto un­published data: with a brief notice of each of his pub" lished works and essays, as well as of his still extant Manuscript. By Theodoro Duka, M. D. Fellow of the Koyal College of surgeons of England; surgeon-major her majesty’s Bengal medical service, retired; Knight of the order of the iron Crown; corresponding mera­­hei of the Academy of sciences of Hungary. London. Trftbner & Co. 1885. Az egész mű, melyhez Körösi Cs. Sándor­nak arczképe és síremléke is csatolva van, 12 fejezetre oszlik. A könyv végén levő függelék­ben pedig dolgozatainak czime s azokból kivo­natok vannak közölve. Az első fejezet tartalma: Bevezetés, Cso­rna születéshelye, szülői, ifjúsága, tanulmányai Nagy-Enyeden és a göttingai egyetemen, tervei s előkészületei útjára, elutazás keletre. A be­vezetést szerző így kezdi: dr. Campbell Archi­bald, kormányzó-ügynök a britt Sikkimben, az 1843-ik év végefelé a következőket írta: „Ha­lála óta is mindig abban a reményben voltam, hogy a Bengal Society-nek (társulat) valamelyik tagja tüzetes leírást fog közölni keleti pályá­jának részleteiről. Másfél évinél több, hogy őt elvesztettük és még mindig hiányzik egy olyan emlék, mely tanúsítaná, hogy Csorna fáradozá­sai becsesek valának e tudományos társulat előtt, melyet ő legfontosabb czéljainak elérésé­ben mindig nagy buzgalommal szolgált; és hogy részünkről mutassuk meg azt, hogy mun­kálatait méltányoljuk.“ Dr.Campbell volt az, ki 1842. ápril ha­vában Csorna elhunytakor Darjeelingben jelen volt, s az Ő baráti keze teljesítte az utolsó szolgálatot a sírjánál. 1884. ápril 4-én volt Csorna születésének 100-ik évfordulója, mely alkalomból a M. Tud. Akadémia, melynek tag­ja volt, elhatározta, hogy műveit ki fogja adni magyar nyelven életrajza kíséretében. Ez eljá­rást vélve legillőbbnek a tudomány e jeles fér­­fia iránt való elismerésének nyilvánítására. E bevezető sorok után szerző Körösi Cs. Sándor életrajzát írja le 1819-ig. 1784. ápril 4-én született Kőrösön, Háromszék megyé­ben. Szülei voltak Csom­a András és Göcz Ilo­na. Gymnasialis tanulmányait 1807-ben végez­te be N.­Egyeden. Már ebben az időben vágy keletkezett benne Ázsiába utazni. Nagy befo­lyással volt reá Herepei Ádám tanár és sok­szor beszélgetés tárgya volt a magyar nép ere­dete és őstörténelme. Sőt két tanulótársával fogadást is tett, hogy tudományos útra indul­nak nemzetünk eredetének kikutatása végett. Majd a göttingai egyetemen Eichorn, a hírneves historicus és orientalista, még inkább megérlel­te benne ez elhatározást. S 1819 ben útra is kelt. Hegedűs Sámuel tanár, kivel benső vi­szonyban volt és kinek adatai után híven van jellemezve, eleget igyekezett lebeszélni tervé­ről, de Hegedűs szavai szerint, sem az idehaza kilátásba helyezett szép állás, sem az út veszé­lyei, sem pedig baráti figyelmeztetések nem bírhatták terve megmásítására, annnyira hatá­rozott volt feltett szándékában. a. II—XII. fejezetekben Körösi Csom­a Sándornak 22 évi vándorlása, küzdelme, mun­kássága a legnagyobb részletességgel van leír­va, de terünk szűke miatt azokat csak általá­nosságban említhetem meg. Hosszú, tudományos előkészületek, után 1819. végén hagyta el Erdélyt és igen gyak­ran gyalog is utazott Oláhországon és Bulgá­rián keresztül a tengerpartig, meglátogatva Cyprus szigetét s Egyptomot. A sziriai partok­tól Latakia, Aleppó felé, Moszul, Bagdad, Te­herán, Perzsia, Bokhara, Kulm, a damiani hegy­szoroson át Afghanistánba, hová 1822-ik év elején érkezett meg. Azután Kasmírba utazott s Khina északi részén át a mongolok és ujgu­rok országába akart hatolni; de e szándékát nem valósíthatván meg, visszatért, mely alka­lommal találkozott Moorcroft utazóval, kivel írásbeli egyességet kötött, hogy az angol kor­mány számára egy tibeti szótárt és nyelvtant készít, ha az angol kormány mindennapi szük­ségletéről gondoskodik ; élete legjavát aztán e kötelezettségének teljesítésére szentelte. A budd­hista kolostorokban bámulatos kitartással s ön­megtagadással folytatta bosszúra terjedt tanul­mányait 1831-ig, mikor munkálkodása ered­ményének rendszerezése végett Kalkuttába ment; e munkájában Horace H. Wilson sokat segí­tette, és miután Wilson Indiát elhagyta, Prin­­sep nagytudományú férfi lett rokonszenves ba­rátja, ki Csornának érdemeit nemcsak maga méltányolta, hanem másokkal is elismertetni egy alkalmat sem mulasztott el. Dr. Maian, a kalkuttai püspöki seminarium tanára és Tor­rens a bengáli Asiatic Society-nek tit­kárai szintén baráti viszonyban állottak vele s ezeknek idejében volt könyvtárnok ; ez időszak­ra esik irodalmi működése is. Miután a tibeti nyelvet teljesen elsajátí­totta, mely ott több millió népnek vallási nyel­ve, keleti Tibetország felé indult (1842) Las­­sába, hogy ott a Dalai Láma könyvtárait át­vizsgálja, mivel azt hitte, hogy azokban fon­tos okiratokat talál, melyek útmutatásul szol­gálnak neki Mongolországba. De e czélját nem érte el, mert 1842. ápril. 11-én malária lázban meghalt Darjeelingbe. Mindenét a bengáli Asiatic Societynek hagyta. Dr. Cambell az elhunytnak utolsó óráiról s a vele folytatott érdekes be­szélgetéséről megható jelentést tett a társulat­nak. Szép síremléke, melyet a társulat 1845-ben állított, mint tiszteletbeli tagjának, a követke­ző felirat áll: „Itt nyugszik Körösi Csom­a Sándor, Ma­gyarban szülöttje, ki — hogy nyelvészeti ku­tatásait folytassa, — keletre utazott, és sok önmegtagadás és szenvedés teljes év múlva,­­ a tudomány érdekében kitartó munkássággal összeállította a tibet­ nyelv szótárát és nyelv­tanát, az ő legszebb és valódi emlékét. Lassa­ felé való útjában, hogy munkássá­gát tovább folytassa, meghalt ezen a helyen, 1842-ben, ápril 12-én, 44*­ éves korában. Az ő munkatársai, a bengáli ázsiai tár­saság tagjai szentelik ez emlékjelt az ő emlé­kezetének. Reisuiescat in pace“. E síremlék méltó kifejezése a nagy tudós munkássága el­ismerésének. Dr. Campbell fennebb említett jelentésé­ben kiemeli, „hogy mily bő vágya volt Cso­rnának Lassa városába eljutni, hol — meg­győződése szerint — a sanserit-nyelv segítsé­gével, az ottani könyvtárakban megtalálta vol­na a hunok történelmére, állapotukra, e ván­dorlásukra vonatkozó hiteles adatokat. Csorná­nak a nyelvek tanulására rendkívüli talentu­ma volt. Ő a héber, arab, sanscrit, pushtu, per­­sa, franczia, olasz, latin, görög német, angol, tibet, hindustani, mahrattu és bengáli nyelve­ket bírta, s azokban nagy jártassága volt. Ha­lálakor e nyelvek mindenikéből egy-egy szótár volt könyvtárában és azokon saját kézirati jegyzeteit. Ama feltevésre, hogy Csorna csak azért tette volna fáradalmas útjait, hogy — a mint *) Ez téves, mivel 1784-ben született. A bélyeg- és illeték-törvények. A pénz­ügyminiszter f. évi 53.186. sz. a. a következő körrendeletét intézte valamennyi pénzügyi ha­tósághoz és hivatalhoz: A bélyeg és illetékek iránti törvények és szabályoknak az 1881. évi XXVI. tcz. 29. §-a alapján, rendeletemre 1882. évben kiadott hi­vatalos összeállításának összes példányai el­fogyván, — intézkedem, hogy ezen összeállítás második bővített kiadása elkészíttessék. Ezen mű „A bélyeg- és illetékek iránti törvények és szabályok hivatalos összeállítása. Második bővített kiadás“ czím alatt a sajtó alól már kikerült, és előszóval van ellátva, mely azon kiadás tartalma iránti tájékoztató adatokat foglal magában. az államépületi felügyelőség egyidejűleg utasíttatott, hogy a pénzügyigazgatóságnak úgy a saját használatára, mint az alárendelt ille­tékkiszabási és kb­. adóhivatalok ellátására szükséges példányokat, egy felosztási jegyzék kíséretében azonnal küldje meg, mely jegyzék alapján az igazgatóság a további szétosztást eszközölje. Továbbá intézkedem, hogy a közigazga­tási hatóságok és bíróságok közvetlenül az ál­lamépületi felügyelőség által láttassanak el az őket hivatalból megillető példányokkal. Az említett összeállítás új kiadásának forgalomba hozására, illetve áruba bocsátására nézve pedig megjegyeztetik: a)­hogy annak 26 évre terjedő kötetének ára 2 írtban állapít­­tatik meg; b) hogy hivatalból csakis a fentebb említett hatóságok, bíróságok és hivatalok lát­tatnak el és pedig csak a fentebb említett in­tézkedések folytán az államépületi felügyelőség által megküldött számú példányokkal; c) hogy pénzügyi, törvényhatósági, bírósági és községi tisztviselők — épen úgy, mint magánosok, megszerezhetik az uj kiadású összeállítást pél­dányonként 2 frtnyi bolti áron ifj. Nagel Ottó budapesti könyvárusnál s általa minden ma­gyarországi könyvárusnál. A reichsrath megnyitása. Bécsi hír sze­rint a reichsrathnak trónbeszéddel való ünne­pélyes megnyitása szeptember 26-ra tűze­tett ki. Mit írnak a román lapok? Egy naszódi levelező a Tribunában nagyon el van keseredve. „ A fekete felhők, melyek fenyegetnek, leg­alább a 11-ik órában kellene, hogy nyugalmat adjanak, hogy meggyógyíthassuk mindazon be­tegségeket, melyeket a mi társadalmunk szen­ved. Folyton panaszoljuk, hogy minden baj, me­lyet szenvedünk, minden erőszakoskodás, minden fenyegetés, a sovinista politika eredménye; azon politikáé, a­mely a románokat a földszinéről kiirtani igyekszik. — Igen alapos ezen pana­szunk !“ És várjon miért van ezen szivvérzés. Meg­mondja alább, hogy miért kell a román natio­­nak a földszinéről elpusztulnia. íme: „A Kemény-családdal való ügy, mely né­hány milliót, és a Borgo-Valsi havasokat köve­teli tőlünk, sok időtől fogva kótos, sok szak­értő jogász azt mondá: Nem lehetséges!­és ime lehetséges lett, mert a per folyamatban van. Törvényjavaslatok keletkeztek, melyeknek czél­­ja a határőrvidéki javak rendezése, de úgy, hogy azok a zsidók kezébe jussanak. Bánffy főispán először, mint kormány­biztos kiküldetett, hogy az erdei ügyeket szabályozza, a­melyeket meg is regulázott; aztán kiküldetett az iskolák fe­lett hasonló minőségben. A központi alap által fenntartott összes iskolákat megvizsgálta; azután kiküldett királyi biztosul az iskolai alapok fe­lett, mintha a kezelők valami tolvajok vol­nának. „Ebből mindenki következtetheti, hogy mi fog azután következni. „Ezekkel szemben az a kérdés, hogy mi tevesek legyünk mi ? Erre nem kap választ az illető levelező, még­pedig azért, mert a naszódvidéki román­ság között hiányzik az összetartás, sőt némely román épen denuncians. Mi tudnánk tanácsot adni. Naszód vidé­kének románsága legyen hazafias, alkotmányos érzelmű, aztán ne féljen senkitől. Különösen iskolai alapjait kezelje ilyen irányban, de azok­nak gyümölcseivel ne neveljen hazaellene­seket. Egyszerű az egész! Ha nem fognak ez útra lépni, bizony a nyakukon lesz a királyi biztos, ha még jajgatóbb czikkeket is imák a Tribunában. Ugyancsak e lap tudomást vesz a ko­lozsvári egyetemi polgárok tüntetéséről is és megemlítvén a hozott határozatokat, ezeket tolja hozzájuk: „A magyar ifjúság neki fog, hogy meg­tanulja nyelvünket. Örvendünk ezen hozott ha­tározatnak . Részünkről komoly tanulmányt óhajtunk, hogy megtanulván a román nyelvet rá­jöjjenek arra is, miszerint a nép elégületlen a mostani politikai helyzettel. Valamely nyelv­nek a megtanulása nagy künnyűséggel lehetsé­ges a fiatal korban. A magyar ifjak annál eredményesebben foghatják a román nyelvet megtanulni, mert azt szabad akaratból teszik, hasznát is fogják venni a hivatottak!“ Ez azt jelenti, hogy a román ifjak azért nem tanulják eredménynyel a magyar nyelvet, mert nem jószántukból teszik azt. Vízakna nagy veszélyben forog. A ma­gyarság kérvényt nyújtott be illetékes helyre, hogy a nagyszebeni törvényzék alól vétessék ki és helyeztessék át a gyulafejérvári törvény­szék alá. Nagy veszély fenyegeti a románokat te­hát a községben. Hihetőleg azért, hogy min­den perüket elvesztik, legyen az igazságos, avagy igazság nélkül. Egy hosszú vezérczikkben foglalkozik a Tribuna e világfontosságú kérdéssel. A román lapok ma már a kiáltvány ügyé­vel nem foglalkoznak. Szeretnék az egész dol­got meg nem történtté tenni. Úgy csinálják a dolgot, mintha mi sem történt volna, mintha nem volnának bemocskolva nyakig jó feketén. Sajnos volna a dolgot annyiban hagyni. A Tribuna közölte először a kiáltványt, hátha felvilágosításokat tudna nyújtani keletkezése felől? A német-spanyol viszály. A német-spanyol konfliktusról és annak a spanyol fővárosra gyakorolt benyo­másáról a Temps madridi levelezője élénk ké­pet szolgáltat. A szeptember 4-iki est­és éj — így is a levelező — emlékezetes marad Spa­nyolország történetében. Több napja halkan sut­togták, hogy a kormány és magánosak a filip­­pini szigetekről aggasztó híreket kaptak és a nép képzelődése fel volt izgatva azon hir várta miatt, hogy a Terreros filippini főkormányzó által a madridi kormány utasítása folytán indí­tott expediczió Yap-szigetére csakugyan meg­érkezett-e ? A minisztérium t. i. kiadta volt erre az utasítást, mikor a német kormánytól megtudta a Karolinák iránti szándékát. E hó 4-én d. u. 5 óra tájban az a hír kezdett Madridban elterjedni, hogy a tengerészeti mi­niszterhez leverő hír érkezett a filippini szige­tekről. Az utczákon, a kávéházakban, politikai s katonai körökben, a város központján, a na­gyobb tereken és utakon egyszerre szokatlan

Next