Magyar Polgár, 1885. július-december (19. évfolyam, 148-301. szám)
1885-09-18 / 214. szám
214 szám. Kolozsvár, 1885. péntek, szeptember 18. Tizenkilenczedik évfolyam. Előfizetési dijak: Egész évre..................................................76 frt. félévre...........................................................8 frt. Negyedévre....................................................4 frt. Egy hóra ... ... 1 frt 50 hr Mindennapi elárusításra helyben, az elárusítóktól vagy a kiadóhivatalból elvive: Egy szám ára 5 kr. Hirdetési díjak egy négyszög centiméternyi tér ára 3 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. — Nyikttar Gora 30 krajczár. — SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL ■,MAGYAR POLGARI KÖNYVNYOMDÁJA Belközéputcza 4. sz. Megjelenik mindennap, vasár- és ünnepnapok kivételével. Használatlan kéziratok nem adatnak vissza. Névtelenül beküldött közlemények nem közöltetnek. KOLOZSVÁR SZEPTEMBER 17. Tisza Kálmán, Magyarország miniszterelnöke az egykori fejedelmi székváros vendége. Idejövetele elsősorban és legközvetlenebbül családi indokokra vezethető ugyan viszsza, fölösleges azonban mondanunk, hogy egész városunkra nézve a legörömteljesebb ünnep az. Nem egyszer volt szerencsénk jelenlenlegi kormányunk egyik-másik tagjához. Maga a miniszterelnök azonban e minőségében most tisztelte meg látogatásával a hajdani kincses Kolozsvárt először s ha nem csalódunk, általában véve is most először van személyéhez szerencsénk. Már magában véve e körülmény is ünneppé avatja magas jelenlétének idejét. Kolozsvár az ország keleti szélén, exponált helyen fekszik. Valóban magasabb szempontokból is szüksége van olykor arra, hogy a közügyek élén, a központban működő vezéregyéniségek érdeklődésüket személyes megjelenésükkel is nyilvánítsák s ezáltal a szoros kapcsolatnak, mely köztünk s az anyaország között közjogilag fennáll, a gyakorlati életben is mentői érezhetőbb kifejezést adjanak, az összetartozandóság érzetét fölelevenítsék, s a magyar államiság közösségét minden körben érezhetővé tegyék. Anynyival nagyobb fontosságot tulajdonítunk éppen Tisza Kálmán látogatásának, ki jelenleg állami életünk bölcs és szilárd vezére már egy évtized óta. Oly férfiaknak, minő Magyarország jelenlegi miniszterelnöke, két nap tapasztalata bőségesen elég arra, hogy viszonyainkat közvetlen szemléletből teljesen megítélje, s további országos működésében kellő tekintetbe vegye. Oly férfiak, minő Tisza Kálmán, még akkor se választhatják magukban szorosan el a magánembert a közügyek harcosától, ha valami különös hivatalos állást nem foglalnak el. Annál kevésbé teheti ezt épen a mai miniszterelnök, kiről tudva van, hogy tíz év óta az önmegtagadásig háttérbe szorította magánügyeit a közügyek előtt. Tisza Kálmánnak tehát mai látogatása is szóról kapcsolatba hozható közérdekeinkkel s mindenképen érdemes arra, hogy városunk legörvendetesebb eseményei közé számítsa és benső örömmel kísérje. Ám, ha csak a magánindokot tekintjük is, mely őt körünkbe hozta, akkor is csak a legnagyobb örömre lehet okunk. Ki életének javát a közjó előmozdítására szenteli, az már jogot szerzett arra, hogy egy egész ország osztozzék úgy minden örömében, mint minden bánatában. S különösen Magyarország, mely kiválóan a patriarchális erények és emlékek hazája, sohase maradt közömbös nagy férfiainak magán örömei és bánata iránt Történetünk számtalan megkapó és fölemelő adatban bővelkedik állításunk igazolására. A Tisza-család mostani ünnepe nemcsak a család, hanem egész Magyarország ünnepe. És ünnepe az különösen Kolozsvárnak, mely az örömben osztozó család egyik ágát állandóan falai között tisztelte s napról-napra tanúja volt és azon ősi erényekben gazdag hölgyek jótékonyságának, társadalmi életünkben betöltött elsőrangú szereplésének, a szegények és árvák könnyei letörlésére irányzott buzgó és áldozatkész munkásságának, kik a gondviselés igazságos ítélete következtében most földi boldogságukból a teljesen megérdemelt legédesebb részt veszik ki. Miként az egyidőben elszakadt Erdély az anyaországgal ismét egyesült, úgy fűzik a Tisza-család ide szakadt kisebbik ágát is újólag édes, szorosabb kötelékek össze a nagyobbikkal. És miért ne mondanék el itt ? Ez ünnep és öröm, melyek hazánk egyik legtekintélyesebb s közügyeinkkel, történelmünkkel többszörösen összeforrt családjában tapasztalhatók, lapunkra nézve is egy szép ünnepet, igazi benső örömet képeznek. Miniszterelnökünk édes bátyja, jelenleg örömapa-társa, az erdélyrészi közélet egyik vezéralakja, Tisza László, e lap keletkezésének egyik legelső tényezője, s mindvégig legtekintélyesebb támogatója volt. Mint szerény, de buzgó közkatonái azon nagy tábornak, mely a politikai téren Tisza-párt elnevezés alatt küzdött és most már szabadelvű pártnév alatt küzd tovább Magyarország jogai és jóllétéért, méltán örülhetünk vezéreink örömének, ünnepelhetünk ünnepeiken. Üdvözöljük falaink között Tisza Kálmánt, mint a korona első tanácsosát, s a közügyek első harczosát; de teljes szívből üdvözöljük úgy is, mint örömapát, kívánva, hogy míg ő Magyarország jóllétéért küzd és fárad, azalatt a gondviselés áraszsza minden javát családjára, melynek körében mindnyájunkért fáradó elméje napról-napra édesebb szórakozást lelhessen, bensőbb örömet élvezhessen. Legőszintébb szerencsekivánatainkat fejezzük ki általában az egész családnak, s óhajtjuk, hogy e napok örömei annak minden tagját az emberi kor legszélsőbb határáig kisérjék, s az ifjú párok boldogsága nőjjön az idővel! Azon boldogító tudatban adunk kifejezést ez érzelmünknek, hogy abban egész Kolozsvár, az összes erdélyi részek, valamint nagy Magyarország kívánságait tolmácsoltuk. Nézett jegyzéke két részre oszlik. Az első részben Spanyolország megköveti Németországot a madridi német követségen ejtett sérelemért és előadja az elégtétel adásának módját. A jegyzék másik része tüzetesen fejtegeti Spanyolország jogait a Karolina szigeteket illetőleg. Beszélik, hogy Benomár gróf spanyol követ egyelőre csak a jegyzék első részét közölte a külügyi hivatallal, a másik részről előbb hiteles fordítás készül. Mint a madridi „Impercial“ tudni véli, a spanyol kormány jegyzékét egy másik követte, mely elmondja a Madridban történteket és elégtételt ad Németországnak. Mint a hírlapok írják, Angolország magatartása, a Karolina-szigetek miatt felmerült ügygyel szemben, azon óhajnak felel meg, hogy a kereskedelmi téren a két ország közt modus vivendi hozassák létre. Angolország egyébiránt nem fogja megakadályozni azt, hogy a Németország és Spanyolország közt keletkezett viszály barátságos után elintézést nyerjen. _____TARCZA. A sárga börönd. Sacher Masoch Ford. Da dús. — Akkoriban, amikor még igen fiatal és tapasztalatlan voltam, s élénken érdeklődtem az idősebb színházi hölgyek sorsa iránt. A fiatal és csinos hölgyeknek — gondoltam — van úgyis elég jókora fizetésük, ott vannak a tehetségüket pártfogó maecenások, de hát azokat az ötven év körüli anyaszínésznőket, azokat ugyan ki pártfogolja?! Mennyi mindennel meg kell küzdeni egy ilyen elavult szépségnek, hogy kijöjön szerény fizetéséből, hogy éhségét csillapítsa, s hogy meleg szobája legyen! Itt van például Weinkopf asszony, színházunk anyaszínésznője. Ötven év előtt egyike volt a színpad legünnepeltebb szépségeinek. Lám, S elég jól tartja magát. Ha valaki látja őt fekete selyemköpenyében, kék zsinegen vezetett kis kutyájával, bízvást valami Péter-filléreket gyűjtő öreg grófnőnek tartaná. Különös! Hogy lehetséges, hogy ez a derék, becsületes öreg ma is sokkal előnyösebben öltözik és sokkal elégedettebben néz ki, mint bármelyik legfiatalabb, s legcsinosabb színpadi herczegnő?! Hát csak úgy, hogy azt a szerepet is játsza a fiatalabbak mellett, melyet egy jó anya szokott a sétányon, a bálákban, az estélyeken, s a színházban eladó leánya mellett játszani. Akkor is Tháliának szolgál, csak más módon. S a fiatal színésznők megbízottja, őrangyala, anyja, vagy nénikéje, orákuluma, s minden babérkoszorúból egy levélke, minden ékszerből egy darab és minden végselyemből egy köpenykére való jut neki is. Tél van, az északi vidék egy nagy gyárvárosában vagyunk, egy nem nagy, de igen kényelmesen berendezett szobájában Weinkopf asszonynak. A falon képek, művészek, tisztelt nagy emberek, ismerősök. Valamennyi közt legfeltűnőbb egy huszár egyenruhás úriember, akinek rengeteg nagy fekete bajusza van, de a fején egy árva hajszál sincs. A keret előtti asztalon gőzölög a kávémasina. Weinkopf asszony vérvörös, némely részén már tükrössé kopott otthonkában, épen egy csésze megtöltésével van elfoglalva, midőn nyilik az ajtó s belép Hugel úr, egyike a város legcsinosabb, legfiatalabb, legelegánsabb, leglegudvariasabb és leggazdagabb nagykereskedőinek. „Ah! mily kedves meglepetés — kiállt fel Weinkopf asszony — Hugel úr, minek köszönhetem e feltűnő megtiszteltetést?“ „Ön ismer engem?“ szól bámulva az elegáns nagykereskedő. „Ugyan ki ne ismerné önt? Önt, egyikét legbőkezűbb műpártolóinknak? — de kérem parancsoljon helyet foglalni!“ Hugel úr leül. — „igen, én egyike vagyok a művészet legodaadóbb tisztelőinek “ „És a művésznőkének. Volt alkalmam a felvonásközökben ilyesmit is észre vehetni.“ „Téved asszonyom. Érdeklődésem a színház iránt teljesen objectiv.“ „Oh igen! természetesen! — szólt Weinkopf asszony nevetve, — s az objectumot Luna kisasszonynak hívják.“ „Nos hát, azt nem tagadom, hogy a kisasszony feltűnően szép. Királynői termete, az a nemes római arczél, s bódító fekete szemei engem már az első pillanatban.“.. „Milyen lelkesültség uram! Luna végtelen módra örvendeni fog, ha erről általam értesül.“ „Csak nem fogja neki ezeket elmondani.“ „S ugyan miért ne ? Hisz Luna rég tudja, hogy önt érdekli, és én még azt is elárulom önnek, hogy ő önt igen csinosnak találja kedves Hugel úr.“ „Kérem! kérem!“ „Igen csinosnak. És ez egész természetes. Én is igen csinosnak találom önt uram.“ „Oh! ön hízeleg asszonyom. — De — mondja csak kérem, Luna kisasszony szokott gyakran eljönni ide önhöz?“ „Nem uram. Tudja vannak körülményeik. De legyen nyugodt, önnek lesz alkalma vele találkozhatni és beszélhetni. Én kiviszem ezt kedves Hugel úr, én ?—“ . „Örökké hálás leszek érte —• felelt a fiatal nagykereskedő — de ön tudja az okokat, melyek minden feltűnés kerülésére kényszerítenek.“ „Természetesen! Dunának is ezen kell lenni. Az intendáns, Felsenberger úr, ki nagy tehetséget fedezett fel benne, s élénken rajta van, hogy azt érvényesíthesse. Annának vigyázni kell magára. Hisz ön ért engem kedves Hugel úr .“ „Teljesen. De már így ön megfoszt minden reménytől.“ „Sőt ellenkezőleg. Ha Luna szabad volna, legyen meggyőződve kedves Hugel úr, hogy minden gondolkozás nélkül elfogadná az ön védő karjait, fogatját .“ „Értem —“s Pár nap múlva Hugel urat ismét ott találjuk a kedves jó Weinkopf asszonyomnál.“ „Luna halálosan szerelmes önbe — szólt a belépőhöz — s legközelebb találkozni is fog önnel.“ „Egy találka — hol és mikor?“ „Nálam, nagyon természetes hogy nálam- A napot azonban még bizonyosan nem állapíthatjuk meg.‘ Hügel úr egy önkénytelen pillantást vet a legcsekélyebb utógondolat nélkül, Weinkopf asszony bíborvörös otthonkájára. „Oh kérem! Ne vádoljon ízléstelenséggel toilettem miatt. Ez korántsem ízlésem szerinti.“ „Úgy?! — És milyen volna az ön ízlése szerinti ?“ „Fekete, törökös bordűrrel. Szeretem a finomat, az elegánsat.“ Egy óra múlva Hügel úr távozta után, egy szolga hozott teljesen ízlése szerintit, de a legközelebbi látogatás alkalmával még mindig nem volt lehetséges a találka napját teljes bizonysággal meghatározni. „Az a Felsenberger kiállhatlan, folyton sarkában van szegénykének. Na, de azért mi mégis kifogunk rajta.“ Hügel úr megjegyezte, hogy pártfogónője burnotózik. A legközelebbi látogatása alkalmával egy elragadó szép arany burnet-szelenczével lepte meg őt. (Vége köv.) — A spanyol jegyzék. Hir szerint a spanyol kormánynak a berlini külügyi hivatalhoz ii A bosnyák küldöttség fogadtatása. A király pozsegai utjának főmozzanatát abban látja a külföld— és e hazában is sokan, hogy Bosznia és Herczegovina elfoglalt tartományok lakosságának képviselete, egy közel ötszáz főnyi küldöttség, melyben minden vallásfelekezet főpapjai s világi méltóságai, valamint az egész társadalom számos más előkelőségével képviselve voltak, eljött magyar földre kifejezni terhetlen hódolatát uralkodója iránt akkor, midőn ez, a magyar miniszterelnökkel oldala mellett, hadiszemle utat tett a magyar korona egyik kis déli városában. " Ez ünnepélyes hódoló küldöttség útját mindenféle commentárok előzték meg. El volt mondva, hogy az nyitányát fogja képezni az annexionak s hogy a küldöttség kérni is fogja az uralkodót, hogy Boszniát és Herczegovinát végleg annectálja a monarchia. Csak természetes tehát, hogy magunk is kíváncsian néztünk a küldöttség útja elé. Most előttünk van az egész adtus leírása, minden mellék körülményeivel, ellőttünk fekszik a küldöttség szónokának B. Appel kormányfőnöknek a felségéhez intézett beszéde s az uralkodónak e beszédre adott válasza. Első elolvasásra úgy tűnik fel a hódoló beszéd és arra adott válasz, mintha előbben, csupán egyszerűen, a hódolat kifejezése volna s utóbbi az amelletti fejedelmi tetszésnek és a vallásfelekezetek egyenjogúsága biztosításának kifejezését tartalmazná. De ha minden egyes szót komolyan mérlegelünk, sokkal többet is kiolvashatunk e beszédekből. Kiolvashatjuk legelőször is azt, hogy a hódoló küldöttség nem mondvacsinált tüntetés akart lenni, hanem a lakosság összességének szívből fakadt kívánsága. S hogy e kívánság azért fakadt a szívekben, mivel az annyi viszontagságnak kitéve volt tartományok, most immár az állandó bel- és külbéke áldásait élvezhetik s fokozó- adó jólétnek örvendhetnek. Az elfoglalt tartományok lakossága tehát kifejezést akart adni az uralkodó és a világ előtt azon ténynek, hogy hazájukban immár végleg consolidált állapotok vannak, s hogy őket nem a fegyver hatalma, hanem a hűt alattvalói érzés köti a monarchiához. S amennyiben e ténynek az európai diplomácia előtt is jelentősége lehet, abból le lehet vonni a consequentiákat is. Ezek nem állhatnak másban, mint abban, hogy Európa nem csalódott, midőn monarchiánknak adta a mandátumot,hogy menjen el a Balkán félszigetre rendet csinálni. Addig, míg monarchiánkért áll a Balkánfélszigeten, Európa nyugalma ez oldalról nincs fenyegetve. Ha tehát Európa komolyan óhajtja, hogy a Balkánfélszigeten újabb forrongások ne támadjanak, akkkor a sokak által provizoriusnak tekintett állapotot véglegesnek kell tekintenie. A másik feltűnő mozzanat az egész hódolási adtusban az, hogy a küldöttség is, és ő felsége is nem „ magyar apostoli királyi“, hanem „császári“ kegyről beszélt. Ennek is komolyabb jelentősége van. Az elfoglalt tartományokat az uralkodó nem, mint magyar apostoli király, hanem, mint osztrák császár hódította meg fegyveres hatalommal. Magyarország talán csak nagyon is szíve ellenére egyezett bele e foglalásba, megszavazván delegációja által a közös hadsereg részére igénybe vett hitelt és szükségletet. De az erőszakos foglalást sehogy sem lehet a magyar nemzet és alkotmányos királya speciális ténye gyanánt tekinteni. A magyar nemzet és alkotmányos királya nem fegyverrel, hanem csak fennálló jogával s a népek szabad elhatározásával teszi hódításait. Az a tény, hogy a küldöttség nem állott még rá a régi magyar közjogi alapra s nem kívánja a magyar koronához való csatolást, éppen az említett „császári“ szóban nyer kifejezést. Ha e szó helyett, mely a küldöttség és az uralkodó beszédében is előfordul, a „magyar apostoli királyi“ kifejezés használtatik vala, akkor Magyarországnak is s a külföldnek is azt kellene hinni, hogy az occupált tartományok közjogi helyzete rövid időn meg fog változni. De éppen mivel sem a magyar közvélemény, sem az osztrák dynasztikus körök nem látják még elérkezettnek az időt arra, hogy a fennálló status quo Boszniát és Herczegovinát illetőleg lényegesen megváltoztassák, azért is, sem a küldöttség szónokának beszédében, sem az uralkodónak arra adott válaszában nincs hangsúlyozva az, hogy a hódolat a magyar állam fejét illeti. E magyarázatot azonban, a császári szó ellenére is, megadhatná maga az a tény, hogy magyar földön történt a hódolás. De mert sem a magyar nemzet, sem a magyar király — úgy látszik — nem óhajtják még, most Boszniának visszacsatolását, azért tehát a „császári“ kegy és oltalom hangsúlyozása határozottan indikálva volt, úgy a hódolási nyilatkozatban, mint annak elfogadásában. Egy főispáni beszéd a román irredenta proclamatiója ellen. Torda-Aranyos megye főispánja, dr. Kemény György, a f. hólján, Tordán, megtartott megyei őszi rendes közgyűlésen a román irredentista bizottság proclamatióját kemény, de igaz hazafias érzéstől sugalló szavakkal sajtoló megnyitó beszédet tartott, amely főispáni megnyitó zajos helyesléssel és éljenzéssel fogadtatott az összes jelenvolt magyar és román tagok által, ami kétségtelen bizonyítéka annak, hogy megyénkben a román elem között ezen irredentista izgató proclamatió csak viszszatetszést szült, semmi ilyennek hatása nem a magyarság elleni gyűlölség felkeltésében, hanem azon megvetésben nyilvánul, amelyet ezen román izgató proclamatió érdemel. A főispáni megnyitóbeszéd a következő : Tisztelt közgyűlés! Üdvözlöm Torda-Aranyos megye törvényhatósági bizottságának jelen közgyűlésben megjelent tisztelt tagjait. Jelen őszi rendes közgyűlésnek legfontosabb teendője az 1870 ik évi XLII. törvényczikk 42. § a értelmében a jövő évi költségvetésnek megállapítása Jelen közgyűlésünknek említett igen fontos tárgyán kívül még 48 ügyet kell tárgyalni és ellátni. Mielőtt azonban a kitűzött ügyek tárgyalásához hozzáfognánk, kötelességemnek ismerem, mint Torda-Aranyos megyének főispánja, mint a magyar államnak egyik igénytelen polgára, mint ő felségének hűséges alattvalója, Romániában székelő irredenta romána bizottságának lelkiismeretlen és bűnös izgatásairól néhány komoly szót, megjegyzést, mondani. A román irredentista bizottság, lázító kiáltványaival elárasztotta a magyar államnak azon területeit, melyen román nemzetiségű polgárok is laknak. Ezen proclmatio lázadásra, gyújtogatásra, hívja fel, a magyar államban lakó, román nemzetiségű polgárokat, a törvények védelme alatt élő magyar polgárok élete és vagyona, a magyar nép ellen. A román irredentista bizottság foradalmi proclamatioja, alkotmányos királyunkat zsarnoknak nevezi, ki csak a románok erszényét és a román fiatalok drága vérét követeli. Tisztelt közgyűlés! úgy hiszem, hogy bőven eleget idéztem, azon eszeveszett és dühös proclamátióból, mely egyenesen a magyar nép megsemmisítésére van irányítva. A kormány feladata megakadályozni, hogy jövőben, alkotmányos királyunk és a magyar állam ellen, az osztrák-magyar állammal békében élő szomszéd államban, többé hasonló proclamatió ne keletkezhessék és a magyar államba ne csempésztethessék. Továbbá a kormány feladata, a magyar