Magyar Polgár, 1886. január-június (20. évfolyam, 1-145. szám)

1886-02-23 / 43. szám

Huszadik évfolyam. Előfizetési díjak: egész évre................................16 frt. félévre......................................8 frt. Negyedévre................................4 frt. így hóra ... ... 1 frt 60 hz Mindennapi elárusításra helyben, az eláru­sítóktól vagy a kiadóhivatalból elvive. Egy szám ára 5 kr. Hirdetési dijak: Egy négyszög centimeternyi tér ára 3 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvez­ményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. — Nyílttér apra 36 krajos kr. — 43. szám. Kolozsvár, 1886. kedd. február 23. SZERKESZTŐség­­i KIADÓHIVATAL ■.MAGYAR POLGÁRI KÖNYVNYOMDÁJA Belközéputcea 4. 11. Megjelenik mindennap reggel, vasárn­ás ünnepnapok utáni reggelek kivételével. Használatlan kéziratok nem adatnak vissza. Névtelenül beküldött közlemény­ek nem közöltetnek. KOLOZSVÁR FEBRUÁR 22. A keleti piaczok. Az iránt már rég meg van állapod­va a közvélemény, hogy Magyarország­nak kiválóan érdekében áll a keleti pia­­czoknak részint megtartása, részint meg­­hódítása. Az úgynevezett nyersterme­lő államok, melyek a mi kereskedel­mi kifejezésünk szerint a keletet képe­zik, a következők: Románia, Szerbia,Bul­gária, Montenegró, Görögország és Bosznia- Herc­egovina. Az 1883-ik évben, mint a­melyről közkézen forgó legújabb hivatalos ada­tokkal rendelkezünk, a monarchia kivi­tele ez országok­ és tartományokba 454 és fél millió frtot tett, míg ugyanakkor a nyugati államokba 430 millió értéket vittünk ki, tehát még most is, mikor nem is foglaljuk el kellő mérvben a ke­leti piac­okat, 24 millióval veszünk be többet onnan, mint nyugatról. Ez is jel­zi és bizonyítja az irányt, mely felé ne­künk törekednünk kell. Ha azonban tekintetbe vesszük azt, hogy a fenti öt évben ugyancsak keletről 475 millió értéket hoztunk be, hogy te­hát áruforgalmunk a jelzett irányban te­temes passivát mutat fel, e törekvés fo­kozására még több indokot találunk. Igaz, hogy e passiva azon nagymérvű nyers­terménynek tulajdonítható, melyet kelet­ről behozva és itthon feldolgozva, nyu­gatra exportálunk és mely jelentékeny szerepet játszik abban, hogy 422 millió­ra menő nyugati behozatalunkkal szem­ben 430 millió kivitelt s így 8 millió activ­ forgalmat mutathatunk fel, de e körülmény korántse ment föl minket azon magunk iránt tartozó kötelességünk tel­jesítése alól, hogy a keleti szükségleteket lehetőleg mind mi elégítsük ki, kiknek m­ár földrajzi fekvésünk is a nyugati ver­senyző államokkal szemben erre legelő­nyösebb. Külön Magyarország forgalmáról a következő adatok után alkothatunk ké­pet magunknak : behozatalunk volt 1883- ban 53 millió, kivitelünk csak 24 mil­lió, tehát hazánk passivása még nagyobb, mint a monachiáé együtt véve, miből következik, hogy iparczikkek tekinteté­ben nemcsak a nyugati államok nagy versenytársaink, hanem Ausztria is. E forgalomból csak Romániára esik a be­hozatalnál 32 millió, a kivitelnél 12 millió, tehát ebből következik, hogy legfőbb keleti piac­aink Romániában vannak. Nem mellékes e kérdés megvilágí­tásánál a forgalmi czikkek tekintetbevé­tele is. A behozatali czikkek között főb­bek: a gabona, gyapjú, élő állatok, bő­rök, nyers kőolaj, kátrány és csont; ki­viteli czikkeink között pedig: erdélyi posztó, gyapotfonal, zsák, kötélverő áruk, kész lábbeli, talpbőr, férfi ruházat, ne­mez kalap, vas­szerszámok, vasrudak, deszka, liszt, papír, szesz, bor, ásvány­vizek, géprészek. Ezekből látható, hogy hazánk s ebben különösen az erdélyi részek ipara a keleti piaczok által a legnagyobb mérvben érdekel­ve van. Épen nem lehetnek tehát reánk nézve közönyösek azon jelentések, me­lyek a bukaresti és a ruszcsuki osztrák­magyar consulátusok által a keleti pia­c­ok legújabb viszonyairól kormányunk elé terjesztettek. E jelentések szomorú világot vet­nek a mi élhetetlenségünk következmé­nyeire, mert constatálják, hogy a nyu­gati államok és legkivált Németország, a legnagyobb erőfeszítéseket fejtik ki az ottani piac­ok elhódítására. De tudjuk, hogy e tekintetben Németország nem áll egyedül, mert Anglia is mind nagyobb tért hódít el előlünk. Mindkét állam ke­reskedelmi és közlekedési politikája egye­nesen arra van irányozva, hogy iparczik­­kei előtt az utakat kelet felé minden lehető eszközzel egyengesse. És a­míg mi enkettezünk, s keleti múzeumokról gondolkozunk, addig a német és angol kereskedők cselekesznek, s ha mi még sokáig megmaradunk az elméleti uta­kon, egyszer csak azon vehetjük észre magunkat, hogy mások a gyakorlati uta­kon jóval megelőztek. Nem tartjuk fölöslegesnek e körül­ményeket különösen azok figyelmébe ajánlani, kik a Királyhágón túl a tár­gyalás alatt álló román vámegyezség al­kalmából erős védvámos elveket hangoz­­tatnak. Láthatják, hogy ez által egye­nesen hazánk ipari érdekei ellen csele­kesznek, mert Románia, s általában a keleti tartományok élőállat- és gabona­­kivitele már­is nagyon Nyugatra és An­gliába irányíttatott, tehát ezekkel nin­csenek a mi piaczainkra szorulva. Ellen­ben mi, kik ipari czikkeink számára nyu­gati piaczokat nem remélhetünk, ezek­kel igen­is a keleti piaczokra vagyunk utalva. Tehát mi épen e vámegyezséget tart­juk egyik alkalmas eszköznek arra néz­ve, hogy iparczikkeink bevitelét, s a nyu­gati államok hasonló czikkeivel való ver­senyét megkönnyítsük. Méltányos és köl­csönös érdekekre fektetett tarifa, s a zaklatások ellen biztosító intézkedések Romániával szemben sokat lendítenének forgalmi viszonyaink javításában. Ezeken kívül konzulátusainkat kell a keleten úgy szervezni és oly erőkkel ellátni, hogy a politikai tekinteteken kí­vül közgazdasági érdekeink ápolására is alkalmasak legyenek. Ha még az Al-Du­nán levő akadályok elhárításával vízi utunkat megkönnyítjü­k, s vasúti össze­köttetésekkel a szállítást gyorsabbá és olcsóbbá tesszük, szintén lényegesen hoz­zájárulunk keleti érdekeink biztosítá­sához. Mindezek mellett nem kicsinyeljük a keleti múzeum jelentőségét sem, de ennek, mint általában minden intézkedé­sünk felhasználásához első­sorban iparosa­ink buzgalma, tanulási kedve, utánjárása és kereskedőink józan számítása, vállalko­zása szükségesek, mely tulajdonok nélkül minden mesterséges intézkedés gyömölcs­­telen marad. Mi pedig eddig is leginkább e tu­lajdonok hiányában találjuk okát annak, hogy a keleten észrevehetően veszítjük a tért. E bajon pedig iparosaink és keres­kedőink társulás útján segíthetnének leg­sikeresebben. A kölcsönös érintkezés kölcsönös életrevalóságot teremtene, melyre e kér­désnél is legnagyobb szükségünk van. TÁRCZA: Salisbury lord és Gladstone otthon. Az államférfiak változékony sorsa rövid idő alatt megbuktatta Salisbury lordot, s régi, harczedzett ellenfelének, Gladstonenak ke­zébe adta ismét a kormány gyeplőit. Ámde azért elég tevékeny államférfi Sa­lisbury marquis arra nézve, hogy ne hagyja el reményvesztetten a parlamenti harczok színte­rét s ne vonuljon vissza a batfield­ house ma­gányába, hol családja időzni szokott. Gladstonst is kiragadta a megfordult po­litikai áramlat csöndes otthonából, é­s így mind aketten ismét ott hagyták azt a hajlékot, melyet ők, angol felfogás szerint, családi szen­télynek tekintenek és a mélybe, nehéz tusái után a közéletnek, most csak megpihenni tér­nek olykor-olykor. A két legnagyobb angol államférfi csalá­di élete azonban — mint általában minden nagy emberé — elég érdekes arra nézt, hogy hiteles források után megismertethessük, s ezt szándékszunk tenni az alábbiakban. * Salisbury lord otthona: Hatfield house, 10 mértföldnyire fekszik Londontól, s első Ja­kab király adományozta a család ősének, Ro­bert Cecil államtitkárnak. Minden évben két­tavaszszal és őszszel víg társaság gyűl­ölte az ódon úri­­ak. Egy alkalommal egy tourista is bepillant­hatott a vendéglátó kastély beléletébe, s abból a következő jellemző vonást beszéli el: „Alig szálltam le — úgymond — ko­csimról, a midőn a Salisbury legidősb­bisarja­déka keresett föl szobámban, hogy szívélyesen üdvözöljen. „Ab­in Peelt olvassa?“ — kiáltott föl az ifjú lord, midőn Guizotnak a neves állam­­­férfiúról írott tanulmányát megpillantó aszta­lomon, hova a kicsomagolás folytán került. „Igen — feleltem — szeretem Peelt!“ — Én nem — válaszolt az ifjú lord — én gyűlölöm Őt. Áruló volt!* S midőn csodálkozva tekintettem reá, ezt tette hozzá. „Én ugyan conservativ vagyok, ön pedig liberális, — de ez nem szolgál gátul, arra néz­ve, hogy jól megférjünk egymással!“ Ezt a jellemző szóváltást jegyzi föl az említett utazó. Nálunk a continensen a ritkább esetek közé tartozik, hogy nagyon fiatal emberek, akár polgári származásúak, akár pedig fényes ősi nevek örökösei legyenek is, szigorúan ragasz­kodjanak politikai pártárnyalakot­hoz. De An­gliában még az ifjak nevelésére is rá van nyomva a pártszinezet, é­s tán a bölcsőben nyugvó kisdedek fölött is a vrighek és toryk tündérei viaskodnak. Ott a pártszinezet örökség, s a mostani Salisbury Ka rd, a peercéggel, mely atyjáról 1868-ban szállt reá, egyszersmind előkelő ve­zérszerepet nyert a toryk táborában. A Ceci­lek őseik közé egy olyan világhírű embert is számíthatnak, mint lord Burleigh, ki Erzsébet hatalmas minisztere volt. Mir Rufus William harczaiban szerepel­tek, de hatalmuk legnagyobb a 17 ik század­ban lett, mikor mostani nevüket fűzték a Cecil­hez. A család mostani feje, Salisbury lord, nagy államférfi bizonyára, de bizonyos arisz­tokratikus gőgöt, lenéző kicsinylést és kímélet­lenséget nem lehet megtagadni tőle. A parlamentben, ha heves vita van, na­gyon keményen szokott nyilatkozni, a­miért is őt általában a „pugnacisus* (harczvágyó) melléknéven emlegetik. Egy izben Gladstonet e szavakkal támadta meg: a kincstárnok politi­kája inkább hasonlít az ügyvédek cselfogásai­hoz, mint egy államférfi cselekedeteihez*. S midőn ezt az Angliában szokatlanul kemény kifejezést a wighek nagy zúgással fogadták, még hozzátéve Salisbury : „Sajnálom, hogy az ügyvédekkel szem­ben igazságtalan voltam. A tiszteletreméltó ügyvédeknek bizonyára mindenike szégyennel fordulna el az olyan kicsinyes fogásoktól, mi­nőket a kormány használt, hogy a szavazat­­többséget biztosítsa!“ Persze, minálunk a magyar parlamenten az ilyen nyilatkozat a bevett szólás­formák kö­zé tartozik, de Angliában meggondolatlanságnak, kíméletlenségnek tartják. Egy ízben maga lord Beaconsfield uta­sította rendre a fiatalabb korában még heve­sebben nyilatkozó Salisbury lordot, s így szólt róla ez alkalommal: „Mi mind olyannak is­merjük a nemes lordot, ki szavait nem szokta kellően megfontolni. Az irónia, az élet, a csí­­pős gúny mesterének hiszi magát. De meg kell jegyeznem, hogy az ő kifakadásait társaim kö­zül senki sem veszi komolyan, rosz néven!“ így tromfolta le Disraeli a heveskedő if­jú lordot, ki ebből a tüzes temperamentumból nem sokat vetkőzött le azóta. Pedig Angliában csak az első­szülött az igazi mágnás, a többit csak becsületből szólít­ják lordnak. Az első szülött a név, rang és vagyon örököse, a többi kereshet magának pályát, hogy felküzdhesse magát. Sansburynek öt fia van. Az első szülött most 22 éves, szelíd, vallásos és tanult fiatal ember. A más négy fiú közül az egyik papi pályára van szánva; egy jó kövér püspökség biztos a számára már a közel­jövőben, s ad­dig sem sokat szigorkodik. Egyike a legszen­­vedélyesebb sportsmaneknek, s egészen Talley­rand útmutatása szerint él, ki tudvalevőleg így nyilatkozott: „Egy jó kövér apátság meghódítása nem akadályoz meg egy szép nő meghódításában !“ Harmadik fia ügyvédnek készül, s mivel ahhoz a praxis okvetlen megkivántatik, a nagy család grófi sarjadéka bizony épen úgy ügy­­védbojtároskodik, mint bárki más. És most pillantsunk be Salisbury lord otthonába. Egy Coppini nevű orvos, ki hosszabb ideig élt a Salisbury-családban, megváltja, hogy bizonyos előítéleteket táplált Salisburyvel szem­ben, s mielőtt megismerte, barátságtalan, kel­lemetlen embernek tartá, de ez előítéletei csak­hamar eloszoltak, bár ama fogadtatás, melyben őt Hatfield­ house-ban részesítik, épen nem volt a legbizalomgerjesztőbb. A doktornak egy szobát adtak át a kas­télyban és aztán senki sem látszott vele tö­rődni többé. Az angol vendégszeretet olyan, mintha azt mondaná : „én uram, ezért, vagy azért, házamban időzik. Ön az én vendégem. Tegyen úgy, mint­ha otthon lenne. És hogy ezt az illúsióját tel­jessé tegyem, olyan kevés figyelemben fogom részesíteni, mintha nem is nálam volna!“ Az orvos a felől is panaszkodott, hogy a háziúr alig foglalkozik vendégeivel, sőt kö­szöntéseiket is alig veszi számba. Azonfelül azt is megjegyzi, hogy 14 napot töltött ugyan Salisbury kastélyában, de a ház úrnőjével két szónál többet váltani nem volt alkalma. Erre aztán ezt az alig kielégítő választ nyerte egy angol hölgytől: „Hova gondol?! Itt mi legalább is ötve­­nen vagyunk a ház vendégei. Ha a marqinsnő mindenkivel társalgásba akarna bocsátkozni, egyebet sem tenne egész nap, mint társalogna és társalogna. És még így sem volna ideje min­denkivel beszélni!* Coppini leírása szerint lord Salisbury há­zában különben is mindenben angol szokások és elvek az irányadók. Csak a háziúr az, ki néha barátságosabb, s az egyedüli, ki némely­kor viszonozza vendégei jó reggel-kivonásait. A gyermekek azonban úgy jőnek rendre a reggelihez, mintha apjuk, anyjuk a teremben sem volna. Elfogyasztanak egy csésze t­eát, egy Az 54-ik­­. A köztörvényhatóságok­­ról szóló törvényjavaslatnak sokat vitatott 54, most már 57-ik czikkére vonatkozó­lag, mely a főispánoknak a bíróságokra nézve is bizonyos felügyeleti és ellenőr­zési jogot biztosított volna, legújabban azt a hírt vesszük, hogy a kormány által elejteti­k. Bár tudjuk, hogy a kormánynak­­ eredetileg se volt ezzel oly messzemenő terve, mind azt az ellenzékről megindí­tott agitáczió feltüntette, mégis örven­dünk kormányunk ez elhatározásának már csak azért is, hogy ezzel a további agitáczióknak eleje vétetik. A bortermelők országos cong­­ressusa. 1. Mint szőlőtermelőknek nem lehet eléggé örvendenünk mindazon mozgalmaknak, melyek újabb időben a szőlőtermelés érdekében meg­indultak és melyekben most már nemcsak egyes elméleti tudós szőlészekkel, hanem nagy szá­mával találkozunk az oly nagynevű szőlőbirto­kosoknak, kik társadalmi tekintélyük és anya­gi képességük által a mozgalom sikerére min­denesetre több biztosítékot nyújtanak, mint egyes emberek bármily busgolkodása is. Ily értelemben üdvözöltük mindazokat a szőlészet és borászat érdekében tett lépéseket, melyek főkép a székesfehérvári kiállítás óta egy vagy más programmal indultak és a melyek szintén országos színezetű értekezletek által a szőlőtermelő közönséget kisebb-nagyobb remé­nyekkel kecsegtették, de a melyek részint a kisebb érdeklődés, részint a czélhoz vezető utaknak nem éppen szerencsés megválasztása miatt, vagy csak, mint szép ideákra épített kísérletek, minden nagyobb hatás nélkül enyész­tek el. Megvallom, hogy a f. hó 27-én tartandó borászati congressusnak is, ámbár előre örven­­dek, mert csalhatatlanul kedvező jelnek tekint­­hető a borászat érdekében ezen nagyobb kör­ben elterjedt érdeklődést, mely az egész ország termelőinek értekezlete és közrehatása által a szőlőtermés jövedelmét a legjobb akarattal emel­ni akarja, hanem azért ezen c­ongressustól sem várom azt, mint talán sokan reménylenek, hogy az előértekezlet által megvitatás alá kitűzött gyógymódok egy vagy más módosításával va­lakinek a rosszul kezelt szőlője holdanként 100 hl. kitűnő asszu bort terem. — Vagy hogy a congries 808 határozata következtében a korán leszüretelt és büdös hordókba tett és rossz pinczében vagy kamarában savanyu káposzta és eczetes hordó társaságában helytelenül ke­lést borát a külföldnek 20—30 forintért adhas­sa el. Ily képtelenségeket nem kell várnunk a congressustól. Azonban a nagyobb siker biztosításáért mégis óhajtottuk volna, hogy a congressus elő­­értekezlete, mielőtt a kitűzött 7 pontot — me­lyeknek kedvező módosításától reménye a bo­rászat hiányainak orvoslását, szakértői között felosztotta volna azon czélból, hogy mindenik a feladott pontjában megkeresve a gyógyszert, az egész baj orvoslásáról a congressus elé ki­merítő javaslatot készítsen — előbb tisztába jön magával a bajjal, melyet gyógyítani kíván, mert csak azután, ha a bajt határozottan fel­ismerve, megállapított é­s annak okait is ala­posan kikutatta,­­ lehet képes czélhoz veze­tő javaslatot készíteni. E nélkül a congressusra vár a hiányok megállapítása és ezek valódi okainak kikutatá­sa, mi a congressus vitatkozását annyi elága­zásra vezetheti, hogy a helyes iránybani meg­állapodás vagy igen sokára, vagy csak nagyon is kis mértékben lesz elérhető. Mert tudjuk, hogy egy ilyen congressuson igen sok érdekelt ember összejöhet és azok kö­zött vannak kitűnő szónokok, kik ezen szép tehetségeiket gyakran feltűnési vágyból, de sokszor legjobb szándékkal is minden nagyobb gyülekezet előtt felmutatni hajlandók és még a harangöntésről is oly szép dictiókat monda­nak, hogy a közönség nagyobb része viharos tapsokkal jutalmazza. Azonban, de a beszéd értelmét figyelem­mel hí­vgatjuk, csakhamar feltűnik, hogy az il­lető szónok a szőnyegen levő tárgyat csak hí­réből ismeri, de annak tanulmányozásával vagy annak kezelésével közelebbről soha nem fog­lalkozott. Az ily jeles szónokok beszédeinél azután, ha arra időnk elég van, gyönyörködhetünk ugyan a helyesen megválasztott legszebb sza­vak logikus összetételében és azoknak folyéko­nyan és csengő hangon való elmondásában, de minthogy nem a dologra beszélve, a fenforgó ügy malmára kevés vizet hajtanak,­­ annyit érünk velük, mintha a faültetés kérdésénél a tyúkszem-kenőcsöt dicsérnénk, így az összejö­vetel egész idejét 2—3 jeles szónok foglalja el, kiket a beszédeik bevégzése után szépen mégis éljenzünk és csak mikor szétoszlunk jut eszünkbe, miszerint azt sem tudjuk, hogy tu­­lajdonképen miért jöttünk össze és mi hasz­nosat végeztünk s legfeljebb egy 3—4 frtos bankot és néhány uj ismerős szerzése kárpótól az elvesztett időért Ily véleményben lévén a legtöbb dilettáns congressus működésének sikeréről — képtelen­ségnek tartom, hogy egy 2—3 órai értekezlet­re összejött nagy gyülekezet, egy alaposan ki­dolgozott javaslat nélkül, mindazon nagyobb és kisebb akadályokat számba vehesse és azok elhárításáról helyesen intézkedhessen, melyek a borászati ipar emelkedésének útjában állanak. A congressus elé csak kimerítő és kész javaslat való, melynek egyes pontjait úgy, a­mint vannak, vagy némi módosítással helybe­­hagyva magáévá teszi. A kitűzött 7. pont szétosztása által pe­dig alig hiszem a kérdés sikeres megoldását, mivel ezek annyira egymáshoz tartoznak, hogy egy vagy más ok elhárításáért 3—4 pont mó­dosítása is szükségessé vállik. P. o. A szőlőtermelőknek legtöbb pana­sza a­miatt van, hogy a szőlőtermelésből nem vesznek be annyi jövedelmet, mint a­mennyit felfogásuk szerint óhajtanának és úgy hiszem, hogy a jelen congressus összejövetelét is ez a panasz idézte elő. Igaz, hogy ez a panasz hangzatos arra, hogy a könnyen hivő embereket mozgásba hoz­za, de azért nem szabad mindjárt félrevernünk a haringot, hanem vizsgáljuk meg elfogulatla­nul, hogy a felhangzott jajkiáltások csakugyan valami felette veszélyes betegséget jelezenek-e, vagy az illető csak képzeli azt, mivel határ­talanul költekező hajlamát még a különben jól fizető szőlő sem képes kielégíteni, avagy ép­­pen a remélt segély miatt tetteti azt. Én abban a nézetben vagyok, mire saját tapasztalatom vezetett, hogy Magyarországon igen sok szőlő­termelő van, kinek nincs és nem is lehet a szőlő jövedelmezősége miatt panasza, mivel más gazdasági ágakhoz és befektetések­hez képest ezek jövedelmét a szőlő jövedelme messze felül haladja.

Next