Magyar Polgár, 1886. január-június (20. évfolyam, 1-145. szám)
1886-01-14 / 10. szám
tagjai között szét fog oszlatni, minthogy pedig az igazságügyi bizottságnak erre vonatkozó jelentése is szükséges, mielőtt a határozati javaslat a ház által tárgyaltatnék, az igazságügyi bizottság fel fog hivatni, hogy szintén tárgyalja a határozati javaslatot és terjessze elő erre vonatkozó jelentését. Földváry Miklós bemutatja az állandó igazoló bizottság jelentését Mednyánszky Ede dr. Szepes megye lőcsei és Gutenau Károly Kis- Küküllő megye kőhalmi kerületében megválasztott képviselők megbízólevele tárgyában, amely szerint mind a két képviselő a szabályszerű 30 nap fenntartásával igazoltatott. Elnek az állandó igazoló bizottság jelentése alapján Mednyánszky Ede br. és Gutenau Károly a szabályszerű 30 nap fentartásával igazolt képviselőknek jelentetnek ki. Egyszersmind Gutenau Károly a második, Mednyánszky Ede b. pedig a 7. osztályba soroztatik, minthogy ezen osztályokban egy tag hiányzik. Következik a napirend: a pénzügyi bizottság jelentése az 1886-ik évi költségvetés tárgyában. Az első szó az előadót illeti. Ezután Hegedűs Sándor tartotta meg a lapunk más helyén egész terjedelmében közölt beszédet. Utána gr. Szapáry Gyula pénzügyminiszter mondott hosszabb és általános helyesléssel fogadott beszédet, melyet jövő számunkban fogunk közölni. Ernuszt Kelemen szükségesnek tartja, hogy a pénzügyminiszter beszédét a képviselők jól áttanulmányozhassák, mert nem szabad azt oly biablonszerű beszédnek tartani, melyre azonnal megadható a cáfolat, ezért indítványozza, hogy a tárgyalás félbeszakíttassék. Tisza Kálmán miniszterelnök: Tisztelt ház! a magam részéről mi kifogást sem teszek ellene, hogy a tárgyalás most félbeszakittassék. (Helyeslés.) Elnök határozatilag kimondja, hogy a tárgyalás holnap d. e. 10 órakor folytatódik. Az ülés 1/412 órakor végződött. A keleti háború. A Pol. Korr. félhivatalos pétervári jelentése konstatálja, hogy III. Sándor czár érzelmei Sándor bolgár fejedelmet illetőleg sem a bolgárok győzelme, sem Sándor bolgár fejedelem barátságos lépései folytán nem változott meg. Mindazon hírek, melyek a Cár és a fejedelem közti kibékülésről, valamint Sándor fejedelem tervezett pétervári útjáról , az orosz hadseregbe való felvételéről szólnak, valótlanok. A mi ellenben a bolgár népet illeti, tény, hogy a nemzet hősiessége a czárra mély benyomást gyakorolnak s tény, hogy a czár most nem fogja megtagadni a bolgár néptől a morális támogatást, melyre most nagyobb szüksége van, mint valaha s tény, hogy a czár a bolgár-ruméliai fúziót szentesíteni fogja, mihelyt az érdekelt hatalmak által elismertetik s a berlini szerződéssel összhangzásba hozatik. Az orosz közvéleményben ellenben az a nézet uralkodik, hogy Sándor fejedelmet, e derék szövetségest, nem szabad elidegeníteni. E nézet megvalósítása azonban nagy nehézségekbe ütközik, mert az orosz udvarnál nincs egyetlen egy egyén sem, aki képes vagy hajlandó volna arra, hogy ilyen politikát sikerrel juttasson érvényre a legfelsőbb helyen. * Egyik bécsi lapnak az a tudósítása, hogy a szabadelvű és haladó párt vezérei, a király elnöksége mellett értekezletet tartottak a királyi palotában, teljesen alaptalan. A szerb kormány azt indítványozza, hogy a békekötés Bukarestben tárgyaltassék, ha azonban más részről Bécs jelöltetnék ki erre a czélra, Szerbia nem fogja ellenezni azt. Milán király látogatásának Garasanin miniszterelnöknél átalában azt a jelentőséget tulajdonítják, hogy a király jövőre is meg akarja tartani Garasanint a kormány élén. Eltekintve tehát a részben való változástól, a mostani kabinet megmarad. Mijatovics, a békekötés tárgyalására kiküldött szerb meghatalmazott, tegnap ide ér bek s könnyei szünet nélkül hullottak. Pár órával ezelőtt a legszebb virág volt a fennsikon, s most összetépve, összetörve ! Emberlakta helyhez érve alamizsnáért kopogtatott, s kapott is több szidást, mint alamizsnát. Végre a helyre ért, hol a Kétség lakott, s egy viharos éjjelen könnyed léptekkel haladt tova a mocsár felett, nem is gyanítva, hogy alant a halál tátong. Mennyire elbámult a Kétség midőn ajtaján kopogtatás hangzott. Ki jöhetett ez éjjelen a mocsár fölött keresztül! És ime egy halvány, kimerült aszszony állt ott és bebocsáttatásért könyörgött, biztosítva a Kétséget, hogy nem sokáig lesz terhére. — Ki vagy te? — kérdő a Kétség. — Ártatlanságnak hivnak. — A Kétség rövid, éles nevetéssel felelt: — Azt nem hiteted el velem! Amint azonban a nő e szavakra sírni kezdett, a kétség elkomorult. — A küzdelem tett igy semmivé? Oh, gyalázat! Oh, örök szégyen! Átkozott legyen Ő és átkozott útja, mely őt az Igazsághoz vezette! Sokkal jobb lett volna, ha a mocsárba fullad! Részvéttel fogadta fel az elhagyatott Ártatlanságot s habár vigasztalni nem volt képes, magánál tartotta. Minden szava csak még nehezebbé tette szivét, mig végül a Kétség elmondta neki, hogy anyává lesz. — Akkor meghalok! —felelt amaz. És abban a perczben, hogy gyermeke a világra jött, mint kigyó siklott ki kezeik közül, ugrálva, tánczolva, mint bolygó fény, csuszamlott a Kétség mocsárja fölött tova. — Oh, gyermekem! — jajgatott az Ártatlanság, — bár egyszer jöjj hozzám! És ekkor égető lángot érzett keblén és oly szívást, mely életét emésztette föl. És amint a kis teremtés szopott, hajoló alakot és szemeket nyert, melyek majd feketék, majd zöldek lettek. Az Ártatlanság érezte, a mint szive vérét szívja ki, s halk sóhajjal hajtotta le fejét a halálba. Kétség a csöndes mocsárba temette el, mely fekete vizét borította reá, s aztán a gyermeket vette szemügyre: — Elpusztítsalak e te utálatos boszorkány? Nem . . . a világ méltó hozzád, eredj oda s állj boszut anyádért! E szavakra a mocsár felé dobta, mely fölött, mint angolna siklott el, ki a nagy világba, hogy abban a mennyit csak lehet, annyi rosszat tegyen, a küzdelemre különös gondja volt; folyton ingerelte, izgatta, úgy, hogy néha önkívületbe ejté. Ilyenkor nyakát szerette volna kifacsarni, mert nem tudta, hogy az ő leánya; ez azonban mindannyiszor gúnyolva vakságát, nevetve siklott ki kezei közül. És e leány egészen elbájolta a világot, úgy, hogy az lábainál feküdt és imádta, mint istennőt. Ez az istennő a Hazugság volt, kezett és tegnap a király által kihallgatáson fogadtatik. * Illetékes helyről alaptalannak nyilvánítják azon híreket, mintha Ma rin kov ics belügyminiszter leköszönt és a királyi palotában a király elnöklete alatt értekezletek tartottak volna az összes pártvezérek résztvételével.* A „N. Fr. Presse“ jelentése: Gadbanefendi Sándor fejedelemtől a hűség újabb biztosításait hozta a szultán részére és azon ígéretét, hogy a fejedelem a keletruméliai kérdésben minden őt megillető kötelezettségeket teljesíteni fog, ha a szultán a personális uniót elfogadja. A porta azonban a kérdés megoldására vonatkozólag a nagyhatalmak kezdeményezésére vár. -- A tengerészetügyi miniszter serényen működik a pánczélos flotta felszerelésén. Némely hajók Krupp-féle erős ostromágyukkal lesznek ellátva. Ezen kívül két újabb torpedónaszádot rendelt meg Londonban és Svédországban. A fegyvergyárban éjjel-nappal dolgoznak a torpedóknak az új rendszer szerint való átalakításán, hasonlóképen az aczélból készült új biztosító készülékén, mely a hajónak az ellenséges torpedó ellen védelmül szolgál. A porta naponként ad utasításokat Madjid pasának a szerb-bolgár tárgyalásokra vonatkozólag. Amint hírlik, a török kormánynak tudomása van Oroszország nagy hadikészülődéseiről, melyek lehetséges, hogy a tavaszszal kitörendő háborúra való tekintettel történnek. A közigazgatás reformja. A képviselőház közigazgatási bizottsága Tisza Lajos gr. elnöklete alatt tartott hétfői ülésében megállapította a törvényhatósági javaslat tárgyában a ház elé terjesztendő jelentését. Mindenekelőtt a kiküldött albizottság tett jelentést, Grünwald Bélának azon hozzá utasított javaslatáról, hogy a kormány felügyeleti jogát szabályozó rendelkezések külön fejezetbe foglaltassanak. Az albizottság nem találta szükségesnek külön fejezetnek a törvényjavaslatba illesztését, de Grünwald javaslatából több pontot beillesztetni javasolt a törvényjavaslatba. A bizottság némi vita után, melyben Tisza miniszterelnökön kívül Grünwald, Dárday előadó és Szederkényi vettek részt, hozzájárult az albizottság indítványához, mely szerint, ha a törvény által megszabott költségeknek a budgetbe felvevését a törvényhatóság megtagadná, a kormány ezt elrendelheti, s ugyanígy járhat el akkor is, ha a törvényhatóság a törvény által megkívánt szabályrendelet megalkotásától vonakodnék. A leglényegesebb indítványt, mely a tovább nem felebbezhető törvényhatósági határozatoknak illetékesség vagy törvényesség szempontjából való felülvizsgáltatására vonatkozik, Tisza miniszterelnök javaslata értelmében akként fogadta el a bizottság, hogyha oly határozatoknál, melyek a törvény értelmében tovább nem felebbezhetők, illetékesség vagy törvénybeütközés esete forog fenn, a kormány az ily határozatokat megsemmisítheti, s ha szükséges, új eljárást rendelhet el, mely, ha czélhoz nem vezetne, közérdekű ügyben a kormány intézkedhetik. Magánügyben a sértett félnek 30 nap alatt beadott panaszára az illetéktelenül hozott vagy törvénybe ütköző határozatokat a kormány megsemmisítheti, s új eljárást rendelhet el. 30 napon túl azonban a kérdéses határozatok e szempontból sem képezhetik további eljárás tárgyát. A városi törvényhatóságokra vonatkozólag az albizottság indítványa folytán többet vett fel a bizottság a törvényjavaslatba, melyek a tanács hatáskörét szabályozzák egészen véve megegyezőleg a fővárosról szóló törvény rendelkezéseivel. Ezeknek elintézése után Dárday előadó bemutatta a ház elé terjesztendő jelentés szövegét, melyet a bizottság Tisza Kálmán miniszterelnök és Szentgyörgyi igazságügyminiszteri államtitkár néhány megjegyzése után egykét módosítással elfogadott, Latkóczy indítványára elhatározván, hogy a jelentésben kiemeltessenek azon indokok is, melyeknek alapján a bizottság hozzájárult ahhoz, hogy a főispán a bírói kinevezéseknél s előléptetéseknél meghallgatható legyen az igazságügyminiszter által. Grünwald Béla és Szederkényi kijelentették, hogy az általános vitában általuk részletesen kifejtett elvi ellentétek folytán nem járulhatnak a jelentéshez. A bizottság jelentését Dárday előadó legközelebb a ház elé fogja terjeszteni. Hegedűs Sándor beszéde. — Az 1880-iki budget vitában. — T. ház! Ha figyelemre méltatta a t. ház azon igénytelen jelentést, melyet az 1886 iki államköltségvetés tárgyában a pénzügyi bizottság nevében volt szerencsém benyújtani, abból kitűnik, hogy évek óta még annyi változás nem történt előirányzatunkban, mint a f. évi költségvetésben jelentékeny összegre, mintegy 3 millióra megy a törlés, mintegy 1.800.000 írtra mennek a költségemelések és 157.000 írttal változik a fedezet. Ezen körülmények elsősorban, különösen a kiadások tekintetében, a kormány előterjesztése, illetőleg kezdeményezése nyomán jöttek létre. Szükségesnek tartottam ezt kiemelni azért, mert amennyiben elismerés illeti a kiadások körüli takarékosságban a kormányt, anynyiban szükséges másfelől megmagyarázni a ház előtt a pénzügyi bizottság nevében azt, hogy miért tette és tehette ezeket a törlési indítványokat csakis a kormány. Ezen törlések egy része a közmunka terén tényleges megtakarításokat mutat fel körülbelül 900.000 írtra menő összegig, melyeket időközben a kormány a közmunkák kiadása alkalmával elért olcsóbb vállalkozások útján eszközölt. De másfelől ugyancsak a kormány részéről és ugyancsak közmunkák terén lényeges költségemelések történtek részint némely munka eszközlésének gyorsabbítása, részint pedig időközben újabb munkák költségei miatt. Ezen kiadások természete hozza magával azt, hogy más nem volt azon helyzetben, hogy részben a törléseket, részben pedig a kiadások emelését indítványozhassa, mint maga a kormány. Mert akinek kezében van az ügyek vezetése, csak is az lehet tájékozva a részletekre nézve és a megtakarítások azon lehetősége iránt, mely a kiadások törlésében kifejezést nyert. A törlések azonban együttvéve a kiadások azon növekedését, melyeket az 1886 iki előirányzat az 1885-iki költségvetéssel szemben felmutat, nem egyensúlyozták egészen. Még a törlések daczára is körülbelül 5 és fél millióval többet vesz igénybe államháztartásunk 1886 ban, mint vett 1885 ben. Részletek helyett bátor vagyok egészen röviden csak azt említeni fel, hogy ebből mintegy 3 milliónyi összeg részben az agró és az államadósságok emelkedésével, melyek viszont vasutak államosításával elvállalt adósságokkal függnek össze, a kiadások többi növekedése pedig kulturális és más közigazgatási kiadások növekedésével áll kapcsolatban. Nem tartom időnkívülinek felemlíteni, hogy a kiadások növelésében az úgynevezett közösügyi kiadások, melyekkel a hadsereg költségeihez és az államadósságokhoz járatunk, jelentéktelen részt vesznek és az utóbbi 10 évben csaknem ugyanazon 60 millióval jövünk ki e cziman, mint ezelőtt 10 évvel. A növekedés, ha a legszigorúbban számítunk is, alig másfél vagy két millióra megy, holott többi kiadásaink megfelelő növekedése ezen időszak alatt 35 és 40 szor nagyobb, melyeket kizárólag bérszükségleteinek kielégítésére, kulturális czéljainak és eszközeinek fejlesztésére fordítottunk. A mérleg azonban az 1885-ikivel szemben romlott. Romlott a kormány első előterjesztése szerint 3 millióval, a törlések után a pénzügyi bizottság munkálkodása alapján 2 millióval. A kiadások említett növekedésén kívül leglényegesebb befolyással volt erre az, hogy az államjószágok értékesítéséből 3 millióval van kevesebb bevétel előirányozva, mint 1885-ben. E körülményt ismételten azért emelem ki, mert abban két figyelemreméltó momentum van. Az egyik az, hogy maga a fedezet csökkenése nincs a nemzet adózásával, fizetési képességével szoros összeköttetésben. A másik pedig az a figyelmeztetés, hogy miután állami jószágaink értékesítéséből — noha azokat igen czélszerűen hasznos beruházásokra fordítva használtuk —állandóan, hoszszas időn át nagyobb bevételekre és nagyobb fedezetre nem számíthatunk. Kiadásaink beosztásában és megszabásában tehát figyelemmel kell lennünk arra a körülményre, hogy kiadásainkat a többi állandó és fejlődésre képes bevételeinkhez alkalmazzuk, ha a főczélt, államháztartásunk rendezését, szem elől téveszteni nem akarjuk Hogy a kormány és a pénzügyi bizottság is érzik ezen tényt s ennek hatását, ezt azon törlések is bizonyítják, melyek az 1886-iki előirányzatban foganatosíttattak. De, te hát, tagadhatlan, hogy a kiadások nagyok, s hogy államháztartásunk képe most egészen más, mint évekkel ezelőtt volt. Különösen három tényező volt erre lényeges befolyással. (Halljuk! Halljuk!) Ezeknek kiemelését azért tartom szükségesnek, mert különben a kiadások nagysága és összege magában véve megdöbbentő lenne, ha azoknak természetével részletesebben és biztosabban meg nem ismerkednénk. (Halljuk! Halljuk!) A kiadások egy része az állami üzemeknek nagy fejlődésénél fogva, más része pedig, mint a közigazgatás, a közoktatás és egyéb belszükséglet, az ezek körében létesítendő új intézmények felállításánál, vagy a régi intézményeknek fokozatos fejlődésénél fogva lényegesen növekszik. A harmadik tényező, amely erre befolyással van, az államadósságoknak növekedése, ami azonban ép úgy összefüggésben van államvasutaink hálózatának kiterjesztésével, mint mindazokkal a beruházásokkal, amelyeket évek hosszú során át közgazdasági és más kulturális szempontból foganatosítottunk. Nem akarok tehát e tekintetben részletekbe bocsátkozni, azonban egy pár tételt kénytelen vagyok mégis kiemelni a helyzet felvilágosítására. (Halljuk! Halljuk!) _ . Ha az üzemeket nézzük, látni fogjuk, hogy pl. a dohányjövedék a bruttó költségvetés természetes követelményénél fogva 8 milliónál nagyobb, mint pl. 10 év előtt, hogy az államvasutak 20 milliónál több kiadást vesznek igénybe, mint 10 évvel ezelőtt, hogy a posta kiadásai 2 és fél millióval növekedtek, hogy a vasutak államosítása folytán elvállalt adósságaink kamatai és törlesztési hányadai megközelítik a 12 milliót, melynek a 7 és fél millió vasúti garancia csak egy részét képezi; hogy ezen összeg nem éri fel azt az összeget, melylyel e művelet következtében az államadósságok terhe növekedett. Természetes dolog, hogy ez üzemeknek és ezek kiadásainak ily nagy mértékű növekedése szoros összefüggésben van államháztartásunk természetének változásával és bevételeink fejlődésével, és hogy ez lényeges befolyással van arra is, hogy amint terheink növekednek, egyszersmind azon alap, amelyre államháztartásunk fektetve van, erősbödjék és felosztásában a teherviselési képességnek arányosabb legyen, amennyiben nem mindazon adóforrás vétetik igénybe a kiadások növekedésének fedezése által, amelyet a nemzet elég nagy áldozattal és erőfeszítéssel hozott. Ha másfelől kulturális intézményeinket tekintjük, egész sorával az új intézményeknek, vagy a régi intézmények oly fejlődésével találkozunk, mely évekkel ezelőtt még nem létezett. Csak egy pár új intézményt említek fel: a kultúrmérnöki intézményt, a tengerészeti hajózásnak ama kifejlődését, sőt, merem állítani, megalapítását, mely évekkel ezelőtt nem létezett, és melynek szükségességét és hasznosságát igen nagy mértékben érezzük; említem a pénzügyi közigazgatási bíróságot, egészségügyi felügyelőséget, a folyammérnöki és államépítészeti hivatalok mostani fejlettségét és felosztását. A ménestelepek fejlesztése, a marha-, juhállomány javítására, selyemtenyésztés fejlesztésére hozott intézkedések. A közoktatás terén említem a népnevelésre igénybe vett és a milliót is meghaladó azon összeget, melyet évekkel ezelőtt csak a legvérmesebbek hozták javaslatba; ott van a felekezeti iskolák segélyezése, hogy ezek szellemileg és anyagilag hivatásuknak megfelelőbbekké tétessenek. A szakoktatás minden irányú fejlesztése, az egyetemek terén feltűnik a színvonal emelkedése, a tanerők és tanítók gyarapodása, továbbá az építkezéseit és azok berendezéseinek a műveit világ által is elismert gazdagodása. (Mozgás a szélsőbalon.) A közigazgatás terén ott van a csendőrség és a fővárosi rendőrségnek a fejlesztése. Mindezek azt bizonyítják, hogy vannak milliók és milliókra menő oly beruházások, melyek eme 20 és fél millió beruházási összegben nem szerepelnek, melyeknek erejét és hatását számokban kifejezni nem lehet, de melyek hasznosságra vetekednek bármely anyagi elhelyezéssel, mert a gyümölcsöző személyi tényezőket fejlesztik és ez nemcsak a nemzet erkölcsi, de anyagi erejét is emeli és a nemzetközi verseny, valamint politikai feladatok és szellemi hivatás teljesítésére képesebbé teszi. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) De tagadhatatlan tehát, hogy államháztartásunknak ez előnyös oldalai mellett megvan ama hátrányai is, hogy már másfél évtized óta küzd deficittel; e hátrány eléggé komoly és megfontolást érdemlő arra, hogy mindez eredmények által ne kápráztassuk el magunkat és azt folyton szem előtt tartsuk. Én nem fogom a tuházat a deficitek különböző számításmódjával untatni. Merem állítani, hogy ez nálunk jóformán stereotypirozva van. Ha azt állítjuk egyrészt, hogy a deficit a költségvetés keretén kívül maradó és fedezetlenül álló nem egészen 14 millió, másrészt vannak olyanok is, akik azt mondják, hogy számításba kell venni a deficitnél ama törlési összegeket is, melyekkel a kölcsönöket fedezzük. (Egy hang balról: Természetes !) Ha ezt számításba vesszük, akkor a deficitet felemeljük 26 millióra, de viszont ezzel szemben állíthatjuk elég méltányosan adósság törlesztésére ennek megfelelőleg fordított 12 milliót. Ha ezzel sem érik be, azt mondhatják talán, állami jószágokból elő van irányozva 1 millió. Ha ezt a deficithez hozzáadjuk, beruházásokra elő van irányozva 30 és fél millió. Ez tehát vagyoncsere, mégpedig előnyös vagyoncsere, tehát vagyonmérlegünknek nem kárára, hanem előnyére, tehát fizetésképtelenségünknek nem romlására, hanem emelkedésére mutat mindez. (Helyeslés a jobboldalon, zajos ellentmondások a bal- és szélsőbaloldalon. Én azt hiszem, t. ház, hogy mindezen számításokkal a tényleges szükségletekből egyetlen forintot sem fogunk elfutni és a tényleges szükségletekhez egy milliót sem fogunk képzeletből hozzáadni. Én tehát e számokat a t. ház becses ítéletére bocsátom, úgy amint vannak és fentartom magamnak, hogy alkalmilag, ha a critica tárgyává tétetik számításom, arra a criticára szintén megtehessem igénytelen észrevételeimet. De maga az tény, tehát, hogy deficitünk elég nagy, és annak hatása meglátszik .A kormány működésén, meglátszik a pénzügyi bizottsg működésén. A kormány ismételve kétszer törült a költségvetésből már akkor, mikor az a nyilvánosság előtt volt és a pénzügyi bizottság kénytelen volt a hivatalnoki karból jövő és a kulturális szükségletek terén sok méltányos kívánságot megtagadni azon szempontból hogy e téren tovább ne menjünk, és az államháztartás mérlegét jobban meg ne rontsuk. Ha azonban tehát az mondatnék, hogy miért nem mentünk tovább a törlésekben államháztartásunk egyensúlyának érdekében, ezzel szemben én csak a tételekre és azok indokolására lennék bátor a t. ház figyelmét felhívni, mert átalánosságban itt a határokat megszabni és azt mondani, ott eddig volt volna helyes menni az előirányzatban és eddig lett volna helyes menni a törlésekben, felfogásom szerint nem lehet. Minden egyes tétel külön bírálatra utal és külön criticát követel, és ennek körben arra kérem a t. házat, méltoztassék győződve lenni, hogy a bizottság lelkiig,®*«sen megbírált minden egyes tételt és w et*' megszavazásában, mint a törlésekben eszl(* addig, ameddig elmennünk általában *|| “‘«t tartásunk és haladásunk, valamint állam ] gunk érdeke megkövetelte. Kérem a t. méltóztassanak ezen kijelentésemet nem W«' telésnek, csak meggyőződésből folyó venni, és méltóztassék ezen meggyig.011« érvényesítését nekem a részleteknél az jjj® ges támadásokkal szemben megengedni.(fiemelés a jobboldalon.) ’*•■ Ha nem hangsúlyozom a t. ház előttikban azt, hogy a befektetésekben és a sokban szigorúabbaknak, takarékosabbak kell lennünk, azért nem teszem, mert folgllgesnek tartom, mert nem hiszem, hogy jó látja, miszerint a föld népe, erejének megfekltésével, mily pontosan és mily nagy mértékbe tesz eleget kötelességének, az lehetetlen, hogy meg ne győződjék annak szükségéről, da mindenütt ott, ahol elkerülhetlen szükségal nem követelik a kiadásokat, takarékosnak a lennünk. És én ezen szigort, ezen takarékoságot nem is a régi, vagy meglevő intézméyek megszorításában, — fejlesztésük f akasztásában látom, s a költségvetés jelenlétében ezen szigort és takarékosságot nagyobb mérvben alkalmazhatónak nem tartó® De, azt hiszem, nem jövök ellenmondóba álláspontommal és előbbi állításommal, azt mondom, hogy ha a társadalmi és poliifkai tényezőket, minden különbség nélkül tekintetbe vesszük és tesszük ezt azon áramlat hatása alatt, mely nemcsak Magyarország,, hanem széles Európában mindenütt nagy térben felülkerekedett és folyton erősből ég, mely értelemben minden egyes polgár és o®den intézménynyel szemben folyton nagyobbá, nagyobb igényeket támaszt, azt hiszem, hogy ennek hatása van különösen arra, mert nincs a világon oly parlamentáris kormány, melyek, követelések alól, amelyeket a közvélemény f0t, más, magát teljes mértékben emanczipálhassa, ami pedig részben partiális, részben más,gyorosan nem szükséges kiadásokra szokott vezetni és ez tereli el nemzeti feladatainkat következetes folyamától és az államháztartás rendezésétől. Ez meggyőződés tőlem, ez nem kerti, nem tanács, melyre igényt nem formálok; meggyőződés, a melylyel együtt ajánlom a háznak a költségvetést elfogadásra. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Kulturegylet. Választmányi ülés. A munkaprogramm tárgyalásának nagy fontosságú kérdése előre is látogatottnak ígérte a jan. 12-ki ülést. Valóban úgy is lett a bár — elismerőleg kell mondanunk — minden ülés az erdélyi részek oly felébredt közéleti elenységéről tanúskodott, mely örömmel töltötte el a szivet: a tegnapi gyűlésen oly nagy siám alapító és választmányi tag vett részt s a tárgyalás annyira érdekfeszítő volt, hogy az ulti képe elevenségben minden eddigit fölülmúlt. A tagok száma az ülés hosszúságánál fogva folyton hullámzott, s így amint egy szünet alatt megszámíthatók, 100 felé lehetett a jelenlevők száma. Névszerint jelen voltakul többek közt feljegyeztük a következőket. Jelen voltak: Barcsai Domokos Bánffy-Hunyadról, Barthi Miklós alelnök, dr. Berde Áron egyet, tanár, gróf Bethlen András Brassó megye főispánja, gr. Bethlen Bálint Bethlenből, gróf Bethlen Gábor Nagy- és Kis-Küküllő megyék fői®pánja, elnök, Binder Lajos iparfelügyelő, Bíró Béla r. k.ath. status igazgató, báró Bornemisza Károly Maros Tordamegyéből, Csató János Alsó-Fehérmegye főispánja, Csikil József pénztárnok, dr. Concha Győző sgy.tanár, Ditrói József, alapitó, Dorgó Alberti közjegyző, Elekes György orsz. képviselő,dr. Seméry Lajos egy. tanár, dr. Ferenczi Zoltán jegyző, Groisz Viktor alapító, Gyarmathy Miklós Kolozs megye alispánja, dr. Hall®1 Károly alelnök, dr. Hegedűs István gj®®igazgató, Horváth Gyula orsz. képviselő Budapestről, Horváth Lajos építész, Háry B®éla ellenőr, dr. Jenei Viktor egyetemi tanár, báró Jósika Lajos alapító, báró Jósika Samu Kolozs megye főispánja, E. Kisá roly a szebeni ügyvédi kamara alelnöke, gr® Kornis Viktor a szolnok-dobokamegy®'álasztmány elnöke, Kovács Gyula II. polgármestere, Kovács Ferencz apát-plébáno® Maros-Vásárhelyről, dr. Kovács Ödön igazgató, Magyari Mihály alapitó, Nagy kir. tanácsos, Nagy Gábor alapitó, Nyíl Lajos theol. tanár, báró Orbán Balázs pr. képviselő Budapestről, Polcz Rezső ügye 1 Pünkösy Ferencz mérnök Nagy-Enyed dr. Réthy Mór egyet. tanár, Rieger - jegyző, Sándor József titkár, Szalándi, Lőrincz alapitó Fugádról, Szarvassy György “• kir-á11- vasutak üzletvezető-főfelügyelői Kolozsvárit, dr. Szász Béla egyet, Szenkovich Márton alapitó, báró Szeat‘kereszthy György Kis-Küküllőből, S*°' kolay Kornél szerkesztő, gróf Teleki &•' roly Maros-Tordamegyéből, Török Bertál»*1 Alsó-Fehérmegye főjegyzője, Ugrón G»b°r orsz. képviselő Udvarhelyről, Pávai Vajn*^' rencz Nagy-Enyedről, Z e y k Gábor N.-Boy‘J' ről és Z e y k Károly. Leggazdagabban van képviselve Alsó E® hérmegye, mi az e megyei választmányim1^