Magyar Polgár, 1886. január-június (20. évfolyam, 1-145. szám)

1886-01-14 / 10. szám

tagjai között szét fog oszlatni, minthogy pedig az igazságügyi bizottságnak erre vonatkozó je­lentése is szükséges, mielőtt a határozati ja­vaslat a ház által tárgyaltatnék, az igazság­ügyi bizottság fel fog hivatni, hogy szintén tár­gyalja a határozati javaslatot és terjessze elő erre vonatkozó jelentését. Földváry Miklós bemutatja az állandó igazoló bizottság jelentését Mednyánszky Ede dr. Szepes megye lőcsei és Gutenau Károly Kis- Küküllő megye kőhalmi kerületében megválasz­tott képviselők megbízó­levele tárgyában, a­mely szerint mind a két képviselő a szabályszerű 30 nap fenntartásával igazoltatott. Elnek az állandó igazoló bizottság jelen­tése alapján Mednyánszky Ede br. és Gutenau Károly a szabályszerű 30 nap fentartásával igazolt képviselőknek jelentetnek ki. Egyszer­smind Gutenau Károly a második, Mednyánszky Ede b. pedig a 7. osztályba soroztatik, minthogy ezen osztályokban egy tag hiányzik. Következik a napirend: a pénzügyi bi­zottság jelentése az 1886-ik évi költségvetés tárgyában. Az első szó az előadót illeti. Ezután Hegedűs Sándor tartotta meg a lapunk más helyén egész terjedelmében közölt beszédet. Utána gr. Szapáry Gyula pénzügyminisz­ter mondott hosszabb és általános helyesléssel fogadott beszédet, melyet jövő számunkban fo­gunk közölni. Ernuszt Kelemen szükségesnek tartja, hogy a pénzügyminiszter beszédét a képviselők jól áttanulmányozhassák, mert nem szabad azt oly biablonszerű beszédnek tartani, melyre azonnal megadható a c­áfolat, ezért indítvá­nyozza, hogy a tárgyalás félbeszakíttassék.­ Tisza Kálmán miniszterelnök: Tisztelt ház! a magam részéről mi kifogást sem teszek ellene, hogy a tárgyalás most félbeszakittassék. (Helyeslés.) Elnök határozatilag kimondja, hogy a tár­gyalás holnap d. e. 10 órakor folytatódik. Az ülés 1/412 órakor végződött. A keleti háború. A Pol. Korr. félhivatalos pétervári je­lentése konstatálja, hogy III. Sándor czár ér­zelmei Sándor bolgár fejedelmet illetőleg sem a bolgárok győzelme, sem Sándor bolgár feje­delem barátságos lépései folytán nem változott meg. Mindazon hírek, melyek a C­ár és a fe­jedelem közti kibékülésről, valamint Sándor fejedelem tervezett pétervári útjáról , az orosz hadseregbe való felvételéről szólnak, valótla­nok. A mi ellenben a bolgár népet illeti, tény, hogy a nemzet hősiessége a czárra mély be­nyomást gyakorolnak s tény, hogy a czár most nem fogja megtagadni a bolgár néptől a mo­rális támogatást, melyre most nagyobb szük­sége van, mint valaha s tény, hogy a czár a bolgár-ruméliai fúziót szentesíteni fogja, mi­helyt az érdekelt hatalmak által elismertetik s a berlini szerződéssel összhangzásba hoza­­tik. Az orosz közvéleményben ellenben az a nézet uralkodik, hogy Sándor fejedelmet, e derék szövetségest, nem szabad elidegeníteni. E nézet megvalósítása azonban nagy nehézsé­gekbe ütközik, mert az orosz udvarnál nincs egyetlen egy egyén sem, a­ki képes vagy hajlandó volna arra, hogy ilyen politikát si­kerrel juttasson érvényre a legfelsőbb helyen. * Egyik bécsi lapnak az a tudósítá­sa, hogy a szabadelvű és haladó párt vezérei, a király elnöksége mellett értekezletet tartottak a királyi palotában, teljesen alaptalan. A szerb kormány azt indítványozza, hogy a békekötés Bukarestben tárgya­l­­tassék, ha azonban más részről Bécs jelöl­tetnék ki erre a czélra, Szerbia nem fogja el­lenezni azt. Milán király látogatásának Garasanin miniszterelnöknél átalában azt a jelentőséget tulajdonítják, hogy a király jövőre is meg akarja tartani Garasanint a kormány élén. Eltekintve tehát a részben való változástól, a mostani kabinet meg­marad. Mijatovics, a békekötés tárgyalására ki­küldött szerb meghatalmazott, tegnap ide ér­ bek s könnyei szünet nélkül hullottak. Pár órá­val ezelőtt a legszebb virág volt a fennsikon, s most összetépve, összetörve ! Emberlakta helyhez érve alamizsnáért kopogtatott, s kapott is több szidást, mint ala­mizsnát. Végre a helyre ért, hol a Kétség lakott, s egy viharos éjjelen könnyed léptekkel haladt tova a mocsár felett, nem is gyanítva, hogy alant a halál tátong. Mennyire elbámult a Kétség midőn aj­taján kopogtatás hangzott. Ki jöhetett ez éjjelen a mocsár fölött keresztül! És ime egy halvány, kimerült asz­­szony állt ott és bebocsáttatásért könyörgött, biztosítva a Ké­t­sé­g­e­t, hogy nem sokáig lesz terhére. — Ki vagy te? — kérdő a Kétség. — Ártatlanságnak hivnak. — A Kétség rövid, éles nevetéssel fe­lelt: — Azt nem hiteted el velem! Amint azonban a nő e szavakra sírni kezdett, a k­é­t­s­é­g elkomorult. — A küzdelem tett igy semmivé? Oh, gyalázat! Oh, örök szégyen! Átkozott legyen Ő és átkozott útja, mely őt az Igazsághoz vezette! Sokkal jobb lett volna, ha a mocsárba fullad! Részvéttel fogadta fel az elhagyatott Ártatlanságot s habár vigasztalni nem volt képes, magánál tartotta. Minden szava csak még nehezebbé tette szivét, mig végül a Két­ség elmondta neki, hogy anyává lesz. — Akkor meghalok! —felelt amaz. És abban a perczben, hogy gyermeke a világra jött, mint kigyó siklott ki kezeik kö­zül,­­ ugrálva, tánczolva, mint bolygó fény, csu­­szamlott a Kétség mocsárja fölött tova. — Oh, gyermekem! — jajgatott az Á­r­­tatlanság, — bár egyszer jöjj hozzám! És ekkor égető lángot érzett keblén és oly szívást, mely életét emésztette föl. És a­mint a kis teremtés szopott, hajoló alakot és szemeket nyert, melyek majd feketék, majd zöldek lettek. Az Ártatlanság érezte, a mint szive vérét szívja ki, s halk sóhajjal hajtotta le fe­jét a halálba. Kétség a csöndes mocsárba temette el, mely fekete vizét borította reá, s aztán a gyer­meket vette szemügyre: — Elpusztítsalak e te utálatos boszorkány? Nem . . . a világ méltó hozzád, eredj oda s állj boszut anyádért! E szavakra a mocsár felé dobta, mely fö­lött, mint angolna siklott el, ki a nagy világ­ba, hogy abban a mennyit csak lehet, annyi rosszat tegyen, a küzdelemre különös gondja volt; folyton ingerelte, izgatta, úgy, hogy néha önkí­vületbe ejté. Ilyenkor nyakát szerette volna ki­facsarni, mert nem tudta, hogy az ő­ leánya; ez azonban mindannyiszor gúnyolva vakságát, nevetve siklott ki kezei közül. És e leány egészen elbájolta a világot, úgy, hogy az lábainál feküdt és imádta, mint istennőt. Ez az istennő a Hazugság volt, kezett és tegnap a király által kihallgatáson fo­­gadtatik. * Illetékes helyről alaptalannak nyil­vánítják azon híreket, mintha M­a r­i­n k­o­v i­c­s belügyminiszter leköszönt és a királyi pa­lotában a király elnöklete alatt értekezletek tartottak volna az összes pártvezérek résztvé­­telével.­­* A „N. Fr. Presse“ jelentése: Gad­­ban­efendi Sándor fejedelemtől a hűség újabb biztosításait hozta a szultán részére és azon ígéretét, hogy a fejedelem a keletruméliai kér­désben minden őt megillető kötelezettségeket teljesíteni fog, ha a szultán a personális uniót elfogadja. A porta azonban a kérdés megoldá­sára vonatkozólag a nagyhatalmak kezdemé­nyezésére vár. -- A tengerészetügyi miniszter serényen működik a pánczélos flotta felszere­lésén. Némely hajók­ Krupp-féle erős ostrom­­­ágyukkal lesznek ellátva. Ezen kívül két újabb torpedó­naszádot rendelt meg Londonban és Svédországban. A fegyvergyárban éjjel-nappal dolgoznak a torpedóknak az új rendszer sze­rint való átalakításán, hasonlóképen az aczél­­ból készült új biztosító készülékén, mely a hajónak az ellenséges torpedó ellen védelmül szolgál. A porta naponként ad utasításokat Mad­­jid pasának a szerb-bolgár tárgyalásokra vo­natkozólag. A­mint hírlik, a török kormány­nak tudomása van Oroszország nagy hadikészü­lődéseiről, melyek lehetséges, hogy a tavasz­­szal kitörendő háborúra való tekintettel tör­ténnek. A közigazgatás reformja. A képviselőház közigazgatási bizottsága Tisza Lajos gr. elnöklete alatt tartott hétfői ülésében megállapította a törvényhatósági ja­vaslat tárgyában a ház elé terjesztendő jelen­tését. Mindenekelőtt a kiküldött albizottság tett jelentést, Grünwald Bélának azon hozzá uta­sított javaslatáról, hogy a kormány felügyeleti jogát szabályozó rendelkezések külön fejezetbe foglaltassanak. Az albizottság nem találta szükségesnek külön fejezetnek a törvényjavaslatba illeszté­sét, de Grünwald javaslatából több pontot be­­illesztetni javasolt a törvényjavaslatba. A bizottság némi vita után, melyben Ti­sza miniszterelnökön kívül Grünwald, Dárday előadó és Szederkényi vettek részt, hozzájárult az albizottság indítványához, mely szerint, ha a törvény által megszabott költségeknek a budgetbe felvevését a törvényhatóság megta­gadná, a kormány ezt elrendelheti, s ugyan­így járhat el akkor is, ha a törvényhatóság a tör­vény által megkívánt szabályrendelet megal­kotásától vonakodnék. A leglényegesebb indítványt, mely a to­vább nem felebbezhető törvényhatósági hatá­rozatoknak illetékesség vagy törvényesség szem­pontjából való felülvizsgáltatására vonatkozik, Tisza miniszterelnök javaslata értelmében ak­ként fogadta el a bizottság, hogyha oly hatá­rozatoknál, melyek a törvény értelmében to­vább nem felebbezhetők, illetékesség vagy tör­­vénybeütközés esete forog fenn, a kormány az ily határozatokat megsemmisítheti, s ha szük­séges, új eljárást rendelhet el, mely, ha czél­­hoz nem vezetne, közérdekű ügyben a kor­mány intézkedhetik. Magánügyben a sértett félnek 30 nap alatt beadott panaszára az ille­téktelenül hozott vagy törvénybe ütköző ha­tározatokat a kormány megsemmisítheti, s új eljárást rendelhet el. 30 napon túl azonban a kérdéses határozatok e szempontból sem ké­pezhetik további eljárás tárgyát. A városi törvényhatóságokra vonatkozó­lag az albizottság indítványa folytán több­e­t vett fel a bizottság a törvényjavaslatba, me­lyek a tanács hatáskörét szabályozzák egészen véve megegyezőleg a fővárosról szóló törvény rendelkezéseivel. Ezeknek elintézése után Dárday előadó bemutatta a ház elé terjesztendő jelentés szö­vegét, melyet a bizottság Tisza Kálmán mi­niszterelnök és Szentgyörgyi igazságügyminisz­­teri államtitkár néhány megjegyzése után egy­két módosítással elfogadott, Latkóczy indítvá­nyára elhatározván, hogy a jelentésben kiemel­tessenek azon indokok is, melyeknek alapján a bizottság hozzájárult ahhoz, hogy a főispán a bírói kinevezéseknél s előléptetéseknél meg­hallgatható legyen az igazságügyminiszter által. Grünwald Béla és Szederkényi kijelen­tették, hogy az általános vitában általuk rész­letesen kifejtett elvi ellentétek folytán nem já­rulhatnak a jelentéshez. A bizottság jelentését Dárday előadó leg­közelebb a ház elé fogja terjeszteni. Hegedűs Sándor beszéde. — Az 1880-iki budget vitában. — T. ház! Ha figyelemre méltatta a t. ház azon igénytelen jelentést, melyet az 1886 iki államköltségvetés tárgyában a pénzügyi bizott­ság nevében volt szerencsém benyújtani, abból kitűnik, hogy évek óta még annyi változás nem történt előirányzatunkban, mint a f. évi költségvetésben jelentékeny összegre, mintegy 3 millióra megy a törlés, mintegy 1.800.000 írtra mennek a költségemelések és 157.000 írttal változik a fedezet. Ezen körülmények első­sorban, különö­sen a kiadások tekintetében, a kormány elő­terjesztése, illetőleg kezdeményezése nyomán jöttek létre. Szükségesnek tartottam ezt kiemelni az­ért, mert a­mennyiben elismerés illeti a kiadá­sok körüli takarékosságban a kormányt, any­­nyiban szükséges másfelől megmagyarázni a ház előtt a pénzügyi bizottság nevében azt, hogy miért tette és tehette ezeket a törlési indítványokat csakis a kormány. Ezen törlések egy része a közmunka te­rén tényleges megtakarításokat mutat fel kö­rülbelül 900.000 írtra menő összegig, melye­ket időközben a kormány a közmunkák ki­adása alkalmával elért olcsóbb vállalkozások útján eszközölt. De másfelől ugyancsak a kor­mány részéről és ugyancsak közmunkák terén lényeges költségemelések történtek részint né­mely munka eszközlésének gyorsabbítása, ré­szint pedig időközben újabb munkák költsé­gei miatt. Ezen kiadások természete hozza ma­gával azt, hogy más nem volt azon helyzet­ben, hogy részben a törléseket, részben pedig a kiadások emelését indítványozhassa, mint maga a kormány. Mert a­kinek kezében van az ügyek vezetése, csak is az lehet tájékozva a részletekre nézve és a megtakarítások azon lehetősége iránt, mely a kiadások törlésében kifejezést nyert. A törlések azonban együttvéve a kiadá­sok azon növekedését, melyeket az 1886 iki előirányzat az 1885-iki költségvetéssel szem­ben felmutat, nem egyensúlyozták egészen. Még a törlések daczára is körülbelül 5 és fél mil­lióval többet vesz igénybe államháztartásunk 1886 ban, mint vett 1885 ben. Részletek helyett bátor vagyok egészen röviden csak azt említeni fel, hogy ebből mint­egy 3 milliónyi összeg részben az agró és az államadósságok emelkedésével, melyek viszont vasutak államosításával elvállalt adósságokkal függnek össze, a kiadások többi növekedése pedig kulturális és más közigazgatási kiadások növekedésével áll kapcsolatban. Nem tartom időnkívülinek felemlíteni, hogy a kiadások növelésében az úgynevezett közösügyi kiadások, melyekkel a hadsereg költ­ségeihez és az államadósságokhoz járatunk, je­lentéktelen részt vesznek és az utóbbi 10 év­ben csaknem ugyanazon 60 millióval jövünk ki e cziman, mint ezelőtt 10 évvel. A növekedés, ha a legszigorúbban számítunk is, alig másfél vagy két millióra megy, holott többi kiadásaink megfelelő növekedése ezen időszak alatt 35 é­s 40 szor nagyobb, melyeket kizárólag bérszük­­ségleteinek kielégítésére, kulturális czéljainak és eszközeinek fejlesztésére fordítottunk. A mérleg azonban az 1885-ikivel szem­ben romlott. Romlott a kormány első előter­jesztése szerint 3 millióval, a törlések után a pénzügyi bizottság munkálkodása alapján 2 millióval. A kiadások említett növekedésén kí­vül leglényegesebb befolyással volt erre az, hogy az államjószágok értékesítéséből 3 millió­val van kevesebb bevétel előirányozva, mint 1885-ben. E körülményt ismételten azért eme­lem ki, mert abban két figyelemreméltó mo­mentum van. Az egyik az, hogy maga a fede­zet csökkenése nincs a nemzet adózásával, fi­zetési képességével szoros összeköttetésben. A másik pedig az a figyelmeztetés, hogy miután állami jószágaink értékesítéséből — noha azokat igen czélszerűen hasznos beruhá­zásokra fordítva használtuk —állandóan, h­osz­­szas időn át nagyobb bevételekre és nagyobb fedezetre nem számíthatunk. Kiadásaink beosz­tásában és megszabásában tehát figyelemmel kell lennünk arra a körülményre, hogy kiadá­sainkat a többi állandó és fejlődésre képes be­vételeinkhez alkalmazzuk, ha a főczélt, állam­­háztartásunk rendezését, szem elől téveszteni nem akarjuk Hogy a kormány és a pénz­ügyi bizottság is érzik ezen tényt s ennek hatását, ezt azon törlések is bizonyítják, me­lyek az 1886-iki előirányzatban foganatosít­tattak. De, te hát, tagadhatlan, hogy a kiadások nagyok, s hogy államháztartásunk képe most egészen más, mint évekkel ezelőtt volt. Külö­nösen három tényező volt erre lényeges befo­lyással. (Halljuk! Halljuk!) Ezeknek kiemelését azért tartom szükségesnek, mert különben a kiadások nagysága és összege magában véve megdöbbentő lenne, ha azoknak természetével részletesebben és biztosabban meg nem ismer­kednénk. (Halljuk! Halljuk!) A kiadások egy része az állami üzemek­nek nagy fejlődésénél fogva, más része pedig, mint a közigazgatás, a közoktatás és egyéb belszükséglet, az ezek körében létesítendő új intézmények felállításánál, vagy a régi intéz­ményeknek fokozatos fejlődésénél fogva lénye­gesen növekszik. A harmadik tényező, a­mely erre befo­lyással van, az államadósságoknak növekedése, a­mi azonban ép úgy összefüggésben van ál­­lamvasutaink hálózatának kiterjesztésével, mint mindazokkal a beruházásokkal, a­melyeket évek hosszú során át közgazdasági és más kul­turális szempontból foganatosítottunk. Nem akarok te­hát e tekintetben részle­tekbe bocsátkozni, azonban egy pár tételt kény­telen vagyok mégis kiemelni a helyzet felvi­lágosítására. (Halljuk! Halljuk!) _ . Ha az üzemeket nézzük, látni fogjuk, hogy pl. a dohányjövedék a bruttó költségve­tés természetes követelményénél fogva 8 mil­liónál nagyobb, mint pl. 10 év előtt, hogy az államvasutak 20 milliónál több kiadást vesz­nek igénybe, mint 10 évvel ezelőtt, hogy a posta kiadásai 2 és fél millióval növekedtek, hogy a vasutak államosítása folytán elvállalt adósságaink kamatai és törlesztési hányadai megközelítik a 12 milliót, melynek a 7 és fél millió vasúti garancia csak egy részét képezi; hogy ezen összeg nem éri fel azt az összeget, melylyel e művelet következtében az állam­­adósságok terhe növekedett. Természetes dolog, hogy ez üzemeknek és ezek kiadásainak ily nagy mértékű növeke­dése szoros összefüggésben van államháztartá­sunk természetének változásával és bevételeink fejlődésével, és hogy ez lényeges befolyással van arra is, hogy a­mint terheink növekednek, egyszersmind azon alap, a­melyre államház­tartásunk fektetve van, erősbödjék és felosztá­sában a teherviselési képességnek arányosabb legyen, a­mennyiben nem mindazon adóforrás vétetik igénybe a kiadások növekedésének fe­dezése által, a­melyet a nemzet elég nagy ál­dozattal és erőfeszítéssel hozott. Ha másfelől kulturális intézményeinket tekintjük, egész sorával az új intézményeknek, vagy a régi intézmények oly fejlődésével ta­lálkozunk, mely évekkel ezelőtt még nem lé­tezett. Csak egy pár új intézményt említek fel: a kultúr­mérnöki intézményt, a tengerészeti ha­józásnak ama kifejlődését, sőt, merem állítani, megalapítását, mely évekkel ezelőtt nem léte­zett, és melynek szükségességét és hasznossá­gát igen nagy mértékben érezzük; említem a pénzügyi közigazgatási bíróságot, egészségügyi felügyelőséget, a folyammérnöki és államépíté­­szeti hivatalok mostani fejlettségét és felosz­tását. A ménes­telepek fejlesztése, a marha-, juhállomány javítására, selyemtenyésztés fejlesz­tésére hozott intézkedések. A közoktatás terén említem a népneve­lésre igénybe vett és a milliót is meghaladó azon összeget, melyet évekkel ezelőtt csak a legvérmesebbek hozták javaslatba; ott van a felekezeti iskolák segélyezése, hogy ezek szel­lemileg és anyagilag hivatásuknak megfelelőb­bekké tétessenek. A szakoktatás minden irá­nyú fejlesztése, az egyetemek terén feltűnik a színvonal emelkedése, a tanerők és tanítók gyarapodása, továbbá az építkezéseit és azok berendezéseinek a műveit világ által is elis­mert gazdagodása. (Mozgás a szélsőbalon.) A közigazgatás terén ott van a csendőr­ség és a fővárosi rendőrségnek a fejlesztése. Mindezek azt bizonyítják, hogy vannak milliók és milliókra menő oly beruházások, melyek eme 20 és fél millió beruházási összegben nem sze­repelnek, melyeknek erejét és hatását számok­­ban kifejezni nem lehet, de melyek hasznosság­ra vetekednek bármely anyagi elhelyezéssel, mert a gyümölcsöző személyi tényezőket fej­lesztik és ez nemcsak a nemzet erkölcsi, de anyagi erejét is emeli és a nemzetközi verseny, valamint politikai feladatok és szellemi hiva­tás teljesítésére képesebbé teszi. (Élénk helyes­lés a jobboldalon.) De tagadhatatlan te­hát, hogy államház­tartásunknak ez előnyös oldalai mellett meg­van ama hátrányai is, hogy már másfél évti­zed óta küzd defic­ittel; e hátrány eléggé ko­moly és megfontolást érdemlő arra, hogy mind­ez eredmények által ne kápráztassuk el ma­gunkat és azt folyton szem előtt tartsuk. Én nem fogom a tu­házat a defic­itek különböző számítás­módjával untatni. Merem állítani, hogy ez nálunk jóformán stereotypirozva van. Ha azt állítjuk egyrészt, hogy a defic­it a költség­­vetés keretén kívül maradó és fedezetlenül álló nem egészen 14 millió, másrészt vannak olya­nok is, a­kik azt mondják, hogy számításba kell venni a defic­itnél ama törlési összegeket is, melyekkel a kölcsönöket fedezzük. (Egy hang balról: Természetes !) Ha ezt számításba vesszük, akkor a de­­fic­itet felemeljük 26 millióra, de viszont ez­zel szemben állíthatjuk elég méltányosan adós­ság törlesztésére ennek megfelelőleg fordított 12 milliót. Ha ezzel sem érik be, azt mond­hatják talán, állami jószágokból elő van irá­nyozva 1 millió. Ha ezt a defic­ithez hozzáad­juk, beruházásokra elő van irányozva 30 és fél millió. Ez tehát vagyoncsere, még­pedig előnyös vagyoncsere, tehát vagyonmérlegünk­nek nem kárára, hanem előnyére, tehát fizetés­képtelenségünknek nem romlására, hanem emel­kedésére mutat mindez. (Helyeslés a jobbolda­lon, zajos ellentmondások a bal- és szélsőbal­oldalon.­ Én azt hiszem, t. ház, hogy mindezen számításokkal a tényleges szükségletekből egyet­len forintot sem fogunk elfutni és a tényleges szükségletekhez egy milliót sem fogunk kép­­zeletből hozzáadni. Én tehát e számokat a t. ház becses ítéletére bocsátom, úgy a­mint van­nak és fentartom magamnak, hogy alkalmilag, ha a critica tárgyává tétetik számításom, arra a criticára szintén megtehessem igénytelen ész­revételeimet. De maga az tény, te­hát, hogy deficitünk elég nagy, és annak hatása meglátszik .A kor­­mány működésén, meglátszik a pénzügyi bizott­sg működésén. A kormány ismételve kétszer törült a költségvetésből már akkor, mikor az a nyilvánosság előtt volt és a pénzügyi bizott­ság kénytelen volt a hivatalnoki karból jövő és a kulturális szükségletek terén sok méltá­nyos kívánságot megtagadni azon szempontból hogy e téren tovább ne menjünk, és az állam­­háztartás mérlegét jobban meg ne rontsuk. Ha azonban te­hát az mondatnék, hogy miért nem mentünk tovább a törlésekben államháztartá­­sunk egyensúlyának érdekében, ezzel szemben én csak a tételekre és azok indokolására len­nék bátor a t. ház figyelmét felhívni, mert átalánosságban itt a határokat megszabni és azt mondani, ott eddig volt volna helyes men­ni az előirányzatban és eddig lett volna he­lyes menni a törlésekben, felfogásom szerint nem lehet.­­ Minden egyes tétel külön bírálatra utal és külön criticát követel, és ennek kör­­­ben arra kérem a t. házat, méltoztassék győződve lenni, hogy a bizottság lelkiig,®*«­­sen megbírált minden egyes tételt és w et*' megszavazásában, mint a törlésekben eszl(* addig, ameddig elmennünk általában *|| “‘«t tartásunk és haladásunk, valamint állam ] gunk érdeke megkövetelte. Kérem a t. méltóztassanak ezen kijelentésemet nem W«' telésnek, csak meggyőződésből folyó venni, és méltóztassék ezen meggyig.011« érvényesítését nekem a részleteknél az jjj® ges támadásokkal szemben megengedni.(fiem­e­­lés a jobboldalon.) ’*•■ Ha nem hangsúlyozom a t. ház előtti­k­ban azt, hogy a befektetésekben és a sokban szigorúabbaknak, takarékosabbak­­ kell lennünk, azért nem teszem, mert folgll­gesnek tartom, mert nem hiszem, hogy j­ó látja, miszerint a föld népe, erejének megfe­kl­tésével, mily pontosan és mily nagy mértékbe tesz eleget kötelességének, az lehetetlen, hogy meg ne győződjék annak szükségéről, da mindenütt ott, a­hol elkerülhetlen szü­kségal nem követelik a kiadásokat, takarékosnak a lennünk. És én ezen szigort, ezen takaréko­ságot nem is a régi, vagy meglevő intézm­éyek megszorításában, — fejlesztésük f akasztásában látom, s a költségvetés jelen­­­­létében ezen szigort és takarékosságot na­gyobb mérvben alkalmazhatónak nem tartó® De, azt hiszem, nem jövök ellenmondó­ba álláspontommal és előbbi állításommal, azt mondom, hogy ha a társadalmi és poliif­­kai tényezőket, minden különbség nélkül te­­kintetbe vesszük és tesszük ezt azon áramlat hatása alatt, mely nemcsak Magyarország,, hanem széles Európában mindenütt nagy térben felülkerekedett és folyton erősből ég, mely értelemben minden egyes polgár és o®­­den intézménynyel szemben folyton nagyobbá, nagyobb igényeket támaszt, azt hiszem, hogy ennek hatása van különösen arra, mert nincs a világon oly parlamentáris kormány, mely­ek, követelések alól, a­melyeket a közvélemény f0t, más, magát teljes mértékben emanczipálhassa, a­mi pedig részben partiális, részben más,gyo­­rosan nem szükséges kiadásokra szokott ve­­zetni és ez tereli el nemzeti feladatainkat kö­­vetkezetes folyamától és az államháztartás ren­­dezésétől. Ez meggyőződés tőlem, ez nem kerti, nem tanács, melyre igényt nem formálok; meggyőződés, a melylyel együtt ajánlom a­­ háznak a költségvetést elfogadásra. (Élénk he­lyeslés a jobboldalon.) Kulturegylet. Választmányi ülés. A munka­programm tárgyalásának nagy fontosságú kérdése előre is látogatottnak ígér­te a jan. 12-ki ülést. Valóban úgy is lett a bár — elismerőleg kell mondanunk — minden ülés az erdélyi részek oly felébredt közéleti eleny­­ségéről tanúskodott, mely örömmel töltötte el a szivet: a tegnapi gyűlésen oly nagy siám­ alapító és választmányi tag vett részt s a tár­gyalás annyira érdekfeszítő volt, hogy az ulti képe elevenségben minden eddigit fölülmúlt. A tagok száma az ülés hosszúságánál fog­va folyton hullámzott, s így a­mint egy szünet alatt megszámíthatók, 100 felé lehetett a jelen­levők száma. Névszerint jelen voltakul többek közt fel­jegyeztük a következőket. Jelen voltak: Bar­csai Domokos Bánffy-Hunyadról, Barthi Miklós alelnök, dr. Ber­de Áron egyet, tanár, gróf Bethlen András Brassó megye főispánja, gr. Bethlen Bálint Bethlenből, gróf Beth­len Gábor Nagy- és Kis-Küküllő megyék fői®­­pánja, elnök, Binder Lajos iparfelügyelő, Bí­ró Béla r. k.ath. status igazgató, báró Bor­nemisza Károly Maros Tordamegyéből, Csa­­tó János Alsó-Fehérmegye főispánja, Csikil József pénztárnok, dr. C­o­n­c­h­a Győző sgy.ta­­nár, Ditrói József, alapitó, Dorgó Alberti közjegyző, Elekes György orsz. képviselő,dr. S­­e­­­m­é­r­y Lajos egy. tanár, dr. F­e­r­e­n­c­z­i Zol­tán jegyző, Groisz Viktor alapító, Gyarm­a­­thy Miklós Kolozs megye alispánja, dr. Hall®1 Károly alelnök, dr. Hegedűs István gj®®­­igazgató, Horváth Gyula orsz. képviselő Bu­dapestről, Horváth Lajos építész, Háry B®é­la ellenőr, dr. Jenei Viktor egyetemi tanár, báró J­ó­s­i­k­a Lajos alapító, báró Jósika Samu Kolozs megye főispánja, E. Kisá roly a szebeni ügyvédi kamara alelnöke, gr® Kornis Viktor a szolnok-dobokamegy®'­á­lasztmány elnöke, Kovács Gyula II. polgármestere, Kovács Ferencz apát-plébáno® Maros-Vásárhelyről, dr. Kovács Ödön igaz­gató, Ma­gyari Mihály alapitó, Nagy kir. tanácsos, Nagy Gábor alapitó, Nyíl Lajos theol. tanár, báró Orbán Balázs pr. képviselő Budapestről, Polcz Rezső ügye 1 P­ü­n­k­ö­s­­­y Ferencz mérnök Nagy-Enyed dr. Réthy Mór egyet. tanár, Rieger - jegyző, Sándor József titkár, Szalándi, Lőrincz alapitó Fugádról, Sz­ar­v­assy György “• kir-­á11- vasutak üzletvezető-főfelügyelői­ Kolozsvárit, dr. Szász Béla egyet, Szenkovich Márton alapitó, báró Szeat‘­ke­resz­thy György Kis-Küküllőből, S*°' kolay Kornél szerkesztő, gróf Teleki &•' roly Maros-Tordamegyéből, Török Bertál»*1 Alsó-Fehérmegye főjegyzője, Ugrón G»b°r orsz. képviselő Udvarhelyről, Pávai Vajn*^' rencz Nagy-Enyedről, Z e y k Gábor N.-Boy‘J' ről és Z e y k Károly. Leggazdagabban van képviselve Alsó E® hérmegye, mi az e megyei választmányim1^

Next