Magyar Polgár, 1886. január-június (20. évfolyam, 1-145. szám)
1886-01-26 / 20. szám
Huszadik évfolyam. Előfizetési díjak: . „ . ... 16 frt. igééi évre . ■ • . 8 frt. félédre.......................... 4 frt. negyedévre............... 7 frt 60 hr fqy héra ................... Mindennapi elárusításra helyben, az elárusítóktól vagy a kiadóhivatalból elvive Egy szám ára Skr. Hirdetési dijak:r . négyszög centimeternyi tér ára 3 kr. IlLősok kereskedők és iparosok árkedvezt cinben részesülnek. Bélyegilleték minden év hirdetés után 30 kr. Sylttér «ora 36 krajczár. — 20. szám. Kolozsvár, 1886. kedd, január 26. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL MAGYAR POLGÁRI KÖNYVNYOMDÁJA Belközép utcza 1. •.. Megjelenik mindennap reggel, vasár- és Ünnepnapok utáni reggelek kivételével. Használatlan kéziratok nem adatnak vissza. Névtelenül beküldött közleménybe nem közöltetnek. KOLOZSVÁR JANUÁR 25. Katholikus autonomia. A nagyváradi róm. katholikus püspökséghez tartozó egyházi vagyon renale állapota közelebbről interpellatio tárgyává tétetett a képviselőházban. Trefort miniszter, — kihez az interpelláló intéztetett — a ház szombati ülésén megadta az érdemleges választ, mely a házat, s a közvéleményt is kielégíthette. Ezzel ez a legújabb „incidens“ is formaszerűen el volna intézve. Van azonban az ügynek egy másik — s csak mellékesen érintett — ága, mely azonban érdemileg sokkal fontosabb, semhogy a sajtó a felett csak egyszerűen napirendre térhetne. Az interpelláló képviselő Ugron Gábor, a miniszter válaszára tett viszválasza rendén különösen hangsúlyozta a katholikus autonómiát, mint olyat, melynek jogkörének kiterjesztése mellett elkerülhetők volnának azok az esetek, melyek legutóbb a nagyváradi püspök halála után a püspöki javak rendezése folyamán előállottak. Hogy az autonómia miképen volna úgy szervezendő, hogy az egyházi vagyoni viszonyok terén egészségesebb állapot honosíttassák meg — azt ezúttal kifejteni elmulasztotta az interpelláló képviselő, s igy mi is meg vagyunk fosztva az alkalomtól, hogy konkrét javaslatokra érdemileg reflectálhassunk. Azt azonban kijelenthetjük, hogy a katholikus egyházközségek autonomikus jogainak kiszélesítése — ha ez az állam főfelügyelet és a korona kegyúri jogainak teljes megóvása mellett eszközölhető is volna, a legkevésbbé kedvezne elsősorban épen annak a törekvési iránynak, melynek czéljául az egyházfők vagy káptalanok rendelkezési szabadságának megszorítása tűzetett ki. A katholikus egyházközségek automikus jogainak kiterjesztése, illetve az önrendelkezési szabadság korlátlanabbá tétele, a mi nézetünk szerint természetszerűen vonná maga után az állam főfelügyeleti jogának korlátozását. Mi legalább olyan formáját a hierarchikus szervezetnek, s az egyházközségi autonómiának nem ismerjük, amelyben lehetővé válnék az, hogy a rendelkezési joggal bíró egyházfők intézkedési szabadsága a hívek ellenőrködési jogainak kiterjesztése által korlátolható volna. Mi is szükségét érezzük annak, hogy a katholikus egyház rendelkezése alatt álló nemzeti vagyon kezelése ellenőriztessék, s épen ennek következtében óhajtjuk is, hogy minden olyan esetben, amikor ennek a vagyonnak eredeti rendeltetésétől való elvonása czéloztatik - a legfőbb felügyelet jogával felruházott állam a maga hatalmával korlátozólag lépjen fel. Az állami befolyásnak biztosítása és nem azutonomikus jogok kiterjesztése az, melytől a viszonyok javulását várni lehet. Igaz ugyan, hogy az egyházi autonómia első tekintetre feltüntet oly jelenségeket, amelyek arra valónak, hogy az egyházi vagyonkezelés közül némi védelmet nyújtana a lehető visszaélések ellen, de másfelől az is bizonyos, hogy az ellenőrködés joga, mely a híveket megilletné, nem volna úgy gyakorolható, hogy a visszaélésekkel szemben a kellő megtorlás elévethessék. A híveknek, — tehát a világi elemnek — olynemű ellenőrködési jogokat biztosítani, amely jogok gyakorlása eredménynyel járna épen az egyházfők rendelkezési szabadságának korlátozása tekintetében — mi legalább nem tartjuk megvalósíthatónak. Ama vagyontömeg, mely a katholikus egyházfők rendelkezése alatt áll, egyházi czélokra adományoztatott , nagyobbára épen a nemzet Uralkodói által. Ennyiben természetük bizonyos pontokon az államvagyon természetével azonos. Az államnak el nem vitatható joga a felett őrködni, hogy az egyházfők ezen vagyontest felett őket illető rendelkezési szabadsággal vissza ne éljenek, vagyis, hogy a vagyonállag ne csonkíttassék meg oly czélokra való fordítás által, melyek az adományozók célzataival és illetve az állam fentartott és folytonosságában meg nem szakítható akaratával ellenkeznek. Ha tehát előfordul oly eset, amely azt bizonyítja, hogy az egyházi vagyon bizonyos részével hűtlen sáfárkodás folytattatik, ebből nem az következik, hogy az állam ellenőrködési jogát egészben, vagy részben az egyházi községekreruházzuk, hanem ellenkezőleg az, hogy az állami beavatkozás elől még azokat az akadályokat is elhárítsuk, amelyeket a hierarchikus szervezet önrendelkezési szabadsága egyes esetekben az állami, esetleg a legfőbb kegyúri jog korlátlan érvényesülhetése elé gördít. Szerintünk a katholikus egyházi autonómia jogkörének kiterjesztését épen azoknak van legkevesebb okuk követelni, akik azt akarják, hogy az egyházi vagyon ne vonassák el a maga rendeltetésétől, mert az egyházi autonómia szervezetébe oly ellenőrködő szervet beállítani, amely esetleg a főpapi rendelkezést korlátolhatná, nem képzelünk. Ez ellen szól a katholicismusnak alaptermészete, mely az egyházfők jogainak a hívekre átruházását egyenesen kizárja. Az államvagyon hováfordítása tekintetében a nemzeti akarat a parlamenti ellenőrködés képében megtalálja az érvényesülési módokat, de az egyházi vagyon természete szerint, az a felett az egyházfőket illető rendelkezési jog az autonomikus testületek ellenőrködő joga által nem korlátolható. Ilyen körülmények között merőben ez eltévesztett dolog az automiát sürgetni akkor, midőn a vagyoni rendelkezési joggal való visszaéléseket akarják megszüntetni, sőt ellenkezőleg épen azt a törekvési irányzatot kellene életképes működésre segíteni, amelynek célja az állami befolyás szabad érvényesülését feltartóztató akadályokat elhárítani. Nem mondjuk mi azt, hogy az állami omnipotentia oly mértékig terjesztessék ki, hogy az egyházi vagyon kérdésben, mint rendelkező akarat érvényesüljön, de másfelől azt az irányzatot sem helyeselhetjük, amely az állami befolyás korlátozása mellett az egyházi autonomikus jogkör kiszélesítését sürgeti. Biztosítani az állam főfelügyeleti jogának teljes mértékben való gyakorolhatását, mindenesetre alkalmasabb eszköz a visszaélések megszüntetésére, mint teremteni egy külön szervezetet csak azért, hogy ez a hozzáutalt jogkörben még a szabad mozgásban is gátolva legyen. Ne bolygassuk tehát az az autonómiát, szorítást nem szenvedett az önkéntesek felvétele. Ellenben az ily állami költségre történő felvételek a lovassági és szekerészeti ezredeknél költségvetési okokból meg nem engedtettek A szabadelvű párt tegnap délután 6 óra órakor Vizsolyi Gusztáv elnöklete alatt tartott értekezletén tárgyalta és befejezte a közmunka és közlekedési minisztérium költségvetését. A vitában részt vettek Lukács László előadón kívül Kemény Gábor b. miniszter és Boros Gábor államtitkár, Prileszky Tádé, Gáli József, Láng Lajos, György Endre és Tischler Vincze. A pénzügyminiszter azon osztály vezetését, melynek eddigelé a magyar államvasutak igazgatójává kinevezett. Hilberth osztálytanácsos állott az élén, Molnár Albert miniszteri titkárra ruházta s helyébe az elnöki előadói tiszttel dr. Wachtel Aurél miniszteri titkárt bízta meg. — Az elhunyt Traiiszky miniszteri tanácsos helyett a dohányjövedéki igazgatóság főnökévé Graenzenstein Béla neveztetett ki. Az egyéves önkéntesek felvételének korlátozása. A közös hadügyminiszter a védtörvény értelmében őt megillető jognál fogva, mint a „Katonai Lapok“ Bécsből értesül, további intézkedésig megszorította az egyéves önkéntesek felvételét a tábori tüzérségnél, a szekerészeti ezredeknél és az egészségügyi csapatoknál s egyúttal tudatta az illető ezredekkel az évenkint felveendő önkéntesek számát, ami ezredenkint átlag 20 ban van megállapítva. A többi fegyvernemeknél semmi meg a képviselőházból. A képviselőház szombati ülésében sem fejezhette be a pénzügyministérium költségvetésének részletes tárgyalását, mely a sok felszólalás következtében csak az állami jószágok tételéig haladhatott. A dohány és sók jövedéknél, meg a lottónál történik az ellenzék részéről hosszabb felszólalások, melyekre a pénzügyminiszter és az előadó adták meg a kellő válaszokat. A dohányjövedéknél Andreánszky dr. Thaly Kálmán és Petrich Ferencz szólottak az e brance-ban előforduló visszaélésekről, melyeket gr. Szapáry aztán a minisztériumra redukált. Ordódy Pál szintén a tétel megszavazása mellett érvelt, ami meg is történt. A lotto ellen Hermann Ottó tartott fulmináns beszédet, mint amely intézményt ő becstelen szerzési módnak tartja. A pénzügyminiszter e pessimista felfogás ellen érvelt, kifejezést adván Hermann egy megjegyzésére reflektálva, annak is, hogy az államjavak bérbeadása körül a legnyilvánosabb s legbecsületesebb eljárás követtezik. A ház 90 szavazattal 67 ellenében megzavarta a lottó-tételt. A sótöredéknél Orbán B. és Szalay Imre szólaltak fel, kiknek Hegedűs Sándor előadó felelt, a sójövedéket pénzügyi szempontból behatóan méltatván. Az állami jószágigazgatóságok tételénél Juszt Gyula emelt reeriminatiókat, melyeket a pénzügyminiszter dessavouált. — E tétellel kapcsolatosan Hegedűs Sándor előadó a pénzügyi bizottság nevében a következő javaslatot terjeszti elő: „felhatalmaztatik a pénzügyminiszter egy állami épület építésére Aradon és e czélból 5/a°/a kamat és 1/3/0/# törlesztéssel 47 év alatti törlesztés mellett 216 ezer írtnak a tiszti biztosítéki és jövedéki bírsági alapból kölcsönvételére. Az időközi kamat az építési tőke terhére számolandó el. A megfelelő teher az 1887. évi előirányzatba felveendő.“ A javaslatot a ház elfogadta. Az állami, jószágok tételénél felszólal: Lázár Ádám a naszódvidéki erdőségek ügyében s kéri a zavaros viszonyok rendezését. Egy évvel ezelőtt a pézügyminiszter megígérte, hogy rendezni fogja az ügyet; újból sürgeti tehát a szóló, hogy a miniszter mielőbb terjeszsze be jelentését a ház elé, annyival is inkább, mert az a vidék a csángó telepítésekre igen alkalmas lenne. Ezután áttér az államjószágok bérhátralékainak kérdésére, különösen pedig az ezer forinton felül levő bérlet-hátralékok ügyére. Ezeknek rendezése ügyében a következő határozati javaslatot terjeszti a ház elé: „Az állami jószágoknál kimutatott öszszes bérhátralék követelésekre nézve utasíttatik a pénzügyminiszter, miszerint: 1. Jövőre a mezőgazdasági államjavak csak teljes jelzálogi biztosíték mellett adandók bérbe. 2. Mindennemű hátralékok nagyobb erélylyel, lehetőleg a hosszú fizetési halasztások kizárásával behajtandók. 3. Jövőre a kimutatások harmadik rovatában mindenütt az évi haszonbér, jegyzetrovatban pedig mindenik tételnél az ügy jelen állása is kiteendő. Miután, azt hivem, ez semmi oly intézkedést, amely a pénzügyminiszter úr részéről alapos kifogás alá eshetnék, nem foglal magában, mivel azt hiszem, hogy valamint a képviselőháznak, úgy különösen a pénzügyminiszter úrnak pedig szigorú kötelessége az ország vagyonának kezelése, illetve ezen bérhátralékoknak biztos és erélyes behajtása felett intézkedni, valamint a jövőrei bérbeadásokra nézve teljes biztosítékkal bíró egyének szemmel tartása felett őrködni, nem hiszem, hogy legkisebb akadályba is ütközzék annak elfogadása, és azért ajánlom elfogadás végett. Uray Szilárd határozati javaslatot terjeszt be, melynek értelmében mondja ki a ház, hogy állami birtokot a ház engedelme nélkül eladni nem szabad. Erre az elnök a vita folytatását a legközelebbi ülésre halasztván, a 18. sorjegyzékben foglalt kérvények kerültek tárgyalásra. Előadó Gajáry Ödön volt. A kérvények mindenben a bizottság javaslatai szerint intéztettek el. Felszólalásra csak a Fiumában alkalmazott magyar állami tisztviselők, tanárok és tanítók kérvénye (fizetésfelemelés iránt) szolgáltatott alkalmat E kérvényt úgy Gajáry előadó, mint Csernátony melegen támogatták. Most Trefort miniszter adta meg a választ Ugron Gábor interpellációjára,a nagyváradi r. kath. püspökség birtokviszonyait illetőleg. A ház nagy érdeklődéssel hallgatta a miniszteri választ, mely hivatalosan megejtett vizsgálati adatokra támaszkodva, a deficitet hasonlíthatlanul csekélyebb összegben mutatta ki, mint a minőkről Ugrón beszélt, mikor interpellációját előterjesztette. E válasz Ugronnak egy heves viszonválaszra adott alkalmat, melyet ő kesernyés humorral fűszerezett, az ellenzék pedig zugó helyesléssel kísért. A nagy „hatást“ Trefort higgadt replikája, nagyban csökkentette ugyan, de Ugron, kinek viszonválaszát is többször nagy riadalommal kisérte az ellenzék, nem volt megelégedve a miniszteri válassszal és sürgette a kath. autonomia létesítését. A ház azonban tudomásul vette a miniszter válaszát. Végül gróf Széchenyi Pál miniszter felelt Olay Szilárdnak „a miniszteri kézcsók“ iránt tett interpellátiójára s egyszerűen csak annyit mondott, hogy „igen is tettem, s kérem válaszomat tudomásul venni!“ Olay Szilád replikája után, mely többszörös derültséget keltett, a ház ezt a férfias miniszteri választ is tudomásul vette. Még a szélsőbalról is többen a tudomásvétel mellett szavaztak. Ezzel az ülés véget ért. A megtámadott Tribuna. Az a henczeg68, mely a Tribuna hasábjain naponként kifejezést nyer, méltó jutalmat kezd aratni a románok között. A Tribuna ifjai már nem bírtak volt magukkal; „a román népet“ a markukban hitték s annak nevében osztogattak törvényt, rehabilitáltak embereket, s adtak tanácsokat megőszült s a munkában meggörbedt férfiaknak. Ez az ifjenez román nemzedék hányavetisége, henczegése, minden komolysága nélkül a munkának. Hát jól volt-e ez igy? Nem volt jól, s hogy nem volt jól, mutatja a Tribuna 8-ik száma, melyben négy oldalról látunk támadást e magatartás ellen és ugyanannyi védekezést azon irányokban. A Gazeta nem tartotta tovább a Tribunának, a név nevében való arczátlanságait, s neki csörtetett kardjával, hogy összevagdalja s hogy tiltakozzék a nevében való beszélés ellen. A Telegraful Román ezen ifjak ostobaságai által a gör. keleti egyház érdekeit látja veszélyeztetve s méltán, mert sikerült is szakadást idézni elő az egyház tagjai között, a kik válvetve védelmezték autonómiáját. De hát ezek előtt sem nép, sem egyház, sem más közérdek mit sem ér. Csak hogy fitogtathassák cicero betűkkel irmodorukat. De még Kozma Parthén, az Albina román pénzintézet igazgatója is és nyilatkozik a Tribunában, felhiván őt, hagyjon neki (az Albinának) békét, igazítsa csak a maga dolgát s ne elegyítse a pénzintézetet a politikába, mert annak ahoz semmi köze. Erre Slavici, hogy némileg fedezve legyen „népe“ előtt, azt írja, hogy az albinisták neki mind jó barátai, az egy Kozma Partbent kivéve, aki eleitől fogva azon igyekezett, hogy az Albinéhoz tartozók cserben hagyják őt s minden összeköttetést megszakítanak vele. Az albinisták pedig, mint látjuk, mégis Kozma Parthen mellett vannak, akik őt a Tribuna ellenére oda tették az intézet élére! Ez vájjon mit jelent? Azt-e, hogy az albinisták a Tribunát támogatják ? A legnagyobb csapást azonban Román Sándor méri a férfiakra, ugyancsak azon egy számban, akit a Tribuna megtámadott azért, hogy a trónörökös könyvének megírásához munkatársul szegődött: „Hátrább egy kissé agarakkal kiállt Slavicire, s a maga rendjén teszi. „Mintha látnám a névtelen írót, toporzékolva, mint egy braganzai herczeget, orra a szélben, fejével a csillagokat verve, mennyi lelki elégültséget kell hogy érezzen, látván magát a helyzet magaslatán. „Et pueri nasum rhinocerontis habent.“ Ami az értelmet, készültséget és jellemerősséget illeti, én semmi szükségét nem látom elmenni az új üstökös előtt hódolni, amely rettenetes farkát oda vetette a Tribunában, hogy megijessze az ostobákat, akik hiszik, hogy arra van hivatva, hogy minden embert elseperjen a földszinéről. Nem kérek tőle egy szikra világosságot sem, nehogy önmagát megfossza attól, amidőn leereszkedik megigáaol a nép összes ellenségeit. Szegény nemzet! Nem is hiszed, hogy egy táltos fiúval bírsz a ki jőjő, egy álkapcsával a földön, a másikkal az égen, hogy kimentsen mindenféle bajból. Difficile 891 satiram non serbere!“ Így emlékszik meg a Tribunáról és Íróiról Román Sándor, budapesti egyetemi tanár, jeles román író! Bizony nevetséges dolog is úgy írni, mint ahogy a Tribuna ir. Az a hang, mintha csak az oroszlán bőrbe felöltözött bizonyos állaté volna. Ha apróra megnézi az ember, rájó, hogy úgy van. Fognak e tanulságokat kivonni a Tribuna emberei e tényekből? Nem hisszük! Gyulafejérvárról. Gyulafejérvár, jan. 24-én. Városunk a lefolyt héten igen élénk politikai és társadalmi mozgalmaknak volt tanúja és munkája. Ha a kelettel kissé előbb megyünk, t. i. e hó 10-ére, akkor a veres kereszt-egyletnek kartonbálja ragadja meg figyelmünket, mely úgy látogatottság, mint jövedelem tekintetében igen sikerültnek nevezhető, mit azért emeltünk ki, mert a nyilvános társadalmi élet s vele a bálok sikere is kezdett volt erősen aláhanyatlani városunkban. Ez a mulatság a városi kórháznak vereskereszt-egyleti eszközökkel való felszerelésére mintegy 140 fotot jövedelmezett. Aztán e hó 16-án városunk szabadelvű pártjának volt nagygyűlése, melyben a mi képünket 7 és fél évig viselő Lukács Béla e méltóságának ezen állásáról való lemondása jelentetett be. Sajnálattal búcsúztunk, de azt mondja a magyar ember, hogy legnagyobb úr a „muszáj“. Nem volt mit tenni, képviselőjelöltet kellett kandidálni, kit városunk polgársága, dr. Mohay Sándor személyében igen tapintatosan meg is talált, úgy gondolom, hogy a polgárság bizalma annyira összpontosult már benne, hogy semminemű küzdelemre nem lesz kilátás. S habár nem teszünk úgy vele, mint némely nagyzolni szeretők tesznek, hogy pályafutás nélkül babért rakjunk a fejére s kinevezzük nagy embernek, de azért őt őszintemeggyőződésünk szerint minden oldalról talpraesett, okos, ügyes, munkás és kitartó pályafutónak tekintjük, tudjuk és ismerjük, ki a versenyfutást sikerrel kiáltani fogja s igy a méltán megérdemelt babért elnyerendi. A minek megtörténni kellett, megtörtént s volt képviselőnk Lukács Béla Ő méltósága f. hó 21-én megérkezett, búcsút veendő tőlünk. Gyulafejérvár város polgársága pedig igen szép jelét adta annak, hogy mély lelkesedéssel csüngött rajta s a szeretetnek mily erős kötelékeivel volt hozzáfűzve. Az indóháznál ugyanis szép küldöttség fogadta és estére oly fényes bankettet rendezett tiszteletére, minő városunkban nagyon régen nem volt. Ezen tartotta meg rövid, de hatásos beszédét, melyből kilátszott, hogy mennyire nehezére esett megszakitni e várossal a politikailag is oly benső kapcsot, de örvendett annak, hogy az utód kijelölésében a polgárság nézete az övével megegyezett és biztosította városunkat és a polgárságot mindenkori szeretetéről. Az ezen beszédet követő harsogó éljenek után Novák Ferencz polgármesterük ecsetelte Lukács Béla érdemeit s a város és polgárság ragaszkodó szeretetét s kérte ki továbbra is városunk iránt jóakaró érzületét. A toasztok ily módon megnyílt árjában a köszöntések mindegyre visszatértek a volt és a leendő követekre ,s hosszú lajstromot kellene írnunk, ha mindnyájat jelezni akarnék. A kedélyes estélynek 12 óra vetett véget, azaz hogy csak némelyekre nézve, a kik t. i. Lukács Béla ő méltóságával eltávoztak. Másnap a Hungária szállóban 25—30 ember gyűlt össze s étkezett együtt volt képviselőjével, kit a társaság a délutáni vonathoz kikisérvén, tőle élénk éljenek között vált meg. Ezen nevezetes hét bekoronázására az E. M. K. E. gyulafejérvári városi köre rendezett f. hó 23 óra felolvasással, énekkel és szavalattal egybekötött társas estélyt. Az énekkart műkedvelő énekesek alkották, s a buzgalom, melylyel közreműködtek a siker biztosítására, érdemessé teszi, hogy név szerint említsük fel őket. Ezek Fogarasy János székesegyházi karnagy vezetése alatt voltak: Strass ter Lajos, Walter Ferdinánd, Wolf Miksa, Gyulafy Albert, Papp Johán, Ongyert József, Jakab Ignácz, Höret Vilmos, Zsiroffszki N., Petri Vilmos, Móricz Gyula, dr.Czsini Béla, László Endre, Haydn Hugó, Hennel József, Svédjákó, kik a Kölcsey féle hymnuszt, „A kanyargó Tisza mentén“ és „Ezeréves terem“ kezdetű magyar népdalokat, s végül a Mendelsshon-féle „Emlékül“ czímű darabot oly precisitással és lelkesedéssel adták elő, hogy a közönség mindannyiszor tapsviharban tört ki. Hát oda merem ezen embereket állítani a művelt közönség elé például arra, hogy a legkülönfélébb foglalkozás között is lehet az ember munkás tagja a társadalom szellemi munkájának úgy, mint társadalmi felvillanyozásának, csak az akarat meglegyen az emberben. Az énekek közé szőtt és 30 perczig tartó felolvasásban és üstökösök és hullócsillagok életéből tárgyalt egészen népszerűen, s hozzá