Magyar Polgár, 1886. július-december (20. évfolyam, 146-294. szám)
1886-09-18 / 214. szám
Huszadik évfolyam. Előfizetési díjak: 16 frt. 8 frt. 4 frt. 1 frt 60 hr Egész évre Félévre • negyedévre Egy hóra Mindennapi elárusításra helyben, az elárusítóktól vagy a kiadóhivatalból elvive • Egy szára ára 6 kr Hirdetési díjak: Egy négyszög centiméternyi tér ára 3 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. — Nyílttér sora 26 krajczár. — 214. szám. Kolozsvár, 1886. szombat, szeptember 18. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL „MAGYAR POLGÁR“ KÖNYVNYOMDÁJA Belkösépatcsa 4. be. Megjelenik mindennap, vasár- és ünnepnapok kivételével. Használatlan kéziratok, nem adatnak vissza. Névtelenül beküldött közlemények nem közöltetnek. A „Magyar Polgár“ olvasóközönségéhez. Lapunk húsz év óta szolgálja az erdélyi hazarész közérdekeit. Húsz év óta támogatja __ mint nyilvános orgánum — mindazok közérdekű törekvését, akik Erdélyben a társadalmi, politikai és gazdasági élet emelésének faktorai. Pártközlöny vagyunk, az országos belpolitikában egy országgyűlési párt kifejezett és meggyőződés szerinti hívei. A magunk körében egész buzgalommal támogatjuk a többséget és a kormányt, azon tudatban, hogy most e kormánynál jobban, helyesebben, hasznosabban senki sem tudná intézni Magyarország sorsát. Pártközlöny vagyunk, de a „Magyar Polgár“ mindig ismerte, ezután is fogja ismerni abbeli kötelességét, hogy olyan kérdésekre nézve, melyeknek (megjelenési helyénél, összeköttetéseinél, közönségénél fogva) közvetlen szemlélője meg kell őriznie pártatlanságát, önállóságát. Ismerjük és teljesítjük azt a kötelességet, mely élőnkbe szabja, hogy ne csupán hívei, hanem bizonyos ügyekben tanácsadói, hű és őszinte tanácsadói is legyünk a kormánynak, az illetékes köröknek. Az erdélyi részekre nézve ez idők szerint fontosabb, életbevágóbb érdeket nem ismerünk, mint azt, mely a közművelődési egyesület programmjában van formulázva. Az erdélyi szegény és nagy részben elhagyatott magyarság erősödésének, az erdélyi összes lakosság boldogulhatásának föltételét abban látjuk, ha e földön a magyar nemzeti eszme életerős gyökeret ver és ha kulturális fejlődésünk határozott nemzeti irányban halad. Nem erőszakosan kell meghódítanunk azon elemeket, melyek most még ellenségesen állanak velünk szemben, hanem életszükségletté kell reájuk nézve tennünk a nemzeti irányzat követését. A közművelődési egyesület e békés útón való megnyerést tűzte ki czéljául és minden arra mutat, hogy feladatát bölcsen, mérséklettel, a nemzetiségi jogos érdekek megsértése, sőt érintése nélkül fogja végezni. Összes erőinkkel, szoros és megbonthatlan összetartással kell sorakoznunk ez egyesület körül, hogy hatalommá válhassék. Ha még egy annyi volna az erdélyi magyarság, mint amennyi, akkor sem sok ahoz, hogy a nemzeti kulturális irányzatot elég gyorsan, elég eredményesen érvényesíthessük. A „Magyar Polgár“ — különös tekintettel a közeledő képviselőválasztásokra, melyek nem egyszer még a társadalmi és magánéletre is bomlasztó hatással szoktak lenni — állandóan szószólója lesz annak, hogy politikai és társadalmi életünk intéző férfiai módokat keressenek annak elkerülésére, hogy az erdélyi magyarság mostani egyetértése, együttműködése a pártharczok által veszedelmesen megzavartassék. Szószólója lesz annak, hogy egy nemzeti kulturális programm alapján a különböző pártok közt összeköttetés létesíttessék. Minden pártpolitikai kérdésben, a választási küzdelem idején is, bárminő ügyekben gondosan elkerülni fogjuk mindazt, ami a magyarság társadalmi együttélésének, a magánviszonyoknak megrontására vezethet. Ez lapunk programmjának új tétele. Amelyet lesz alkalmunk bővebben is részletezni, megvilágítani. Egyebekben, a mi lapunk egész tartalmát illeti, jövőre is igyekezni fogunk, hogy a „Magyar Polgár“ olvasóközönsége gyors és hiteles tudósításokat nyerhessen a nap eseményeiről. Tárcza- és Csarnok-rovatainkban válogatott és változatos tartalomra törekszünk. És az országgyűlés megnyílta után, a politikai évad beálltával, rendes táviratok fogják közölni olvasóinkkal a legújabb híreket. Csarnok-rovatunkban nemsokára egy nagyobb és érdekfeszítő regény közlését kezdjük meg. Kérjük az erdélyrészi magyarság támogatását. Előfizetési árak: Negyedévre (október—december)...................................4 frt. Félévre............................................................................8 frt. Egész évre.....................................................................16 frt Egy hóra............................................................................1 frt 50 fr. Az előfizetési összegek legczélszerűbben postautalványnyal küldhetők, a „Magyar Polgár“ kiadóhivatalának Kolozsvártt, (bel-középutcza 4. sz.) czimezve. ----------------az OCO III-------------- Az új cziklus. (s.b.) Ma van a törvényhozás második cziklusának megnyitása. Az illetékes körökből eddig kiszivárgott hírek teljesen megerősítik pár nap előtti jövendölésünket, hogy a kezdet zajos lesz, s úgynevezett „érdekes“ ülésekre számíthatunk. Bulgária ügye alkalmat ad a külpolitikai, a Jánszky-ügy a katonai, a pápai encziklika pedig az állam és egyházközötti viszonyok fölvetésére. S hogy a szünet napirendje teljesen ki legyen merítve, valaki megereszt még egy kolerás interpellációt is, hogy a kedélyek annál inkább fölzaklattassanak.Elismerjük, hogy mindezek hálás tárgyakat szolgáltatnak arra, hogy ellenzéki férfiak babérokat s a haza iránt érdemeket szerezzenek maguknak. Mert ha — amint hírlik — egyik, vagy másik ügyben a kormánypárt tenné is meg az interpellácziót, ezt csak annak tulajdoníthatjuk, hogy ismerve az ellenzék szándékát és hangulatát, nem akarja a kezdeményezést átengedni. De hogy az ellenzék vél mindezekből erkölcsi hasznot levonni, s a közelgő választásokra kortesfegyvereket kovácsolni , ez egyszer bizonyos. Hogy aztán sikerül-e, ez megint más kérdés. Hiszen Bulgária ügye oly megoldást kezd venni, mely külügyi politikánkat igazolja. Sándor fejedelem eltávolításával a szövetséges hatalmak csak egy udvarias engedményt kívántak tenni egyik szövetséges társuk iránt, kinek személyes okai voltak ennek igényletére. De az már előlegesen úgy volt elintézve hogy e concessióból a másik két félre nézve semmi hátrány se háromoljék. S a kérdés most e kikötés biztosításánál áll. Erre nézve a szövetséges hatalmak hasonlag megállapodásra jutottak a mennyiben kimondották, hogy a bolgár kérdés európai jellegű , ami azt teszi, hogy Bulgáriában az orosz nem gazdálkodhatik kénye-kedve szerint, hanem csak addig a határig mehet, ameddig a hatalmak saját érdekeik kockáztatása nélkül, megengedhetik. A többi intézkedés aztán, hogy az orosz occupació elmarad, a fejedelmi székre közösen candidálnak, stb. mind ebből a fő elvből foly, így tehát érdekeink oltalomban részesültek diplomácziai békés után is s nem volt szükség arra, hogy az ellenzék által meghurczolt véres kardot kövessük s kardcsörtetésébe vegyüljünk. Hogy mit hoz a jövő, azt senki se tudja; de hogy ha a Balkánon érdekeink ellen alakulnának a viszonyok, akkor még mindig volna elég időnk reá, hogy a kikerülhetetlen fegyveres leszámolást megtegyük. Addig még a nemzetközi viszonyok is úgy alakulhatnának, hogy szövetségesek tekintetében jobb kilátásaink lehetnek. Most tehát veszélyeztetve, és elmulasztva még semmi sincs s külügyi kormányunk magatartása igenis megvédhető lesz úgy a törvényhozás, mint a delegácziók előtt. Hát a Jánszky-ügy? Ez lesz még csak hajánál fogva előrántva. A közvéleményt anynyira megnyugtatta a királyikézirat, hogy az egész ügyet el is felejtette. Mi ugyan már sem a társadalomban, sem a hírlapokban nem hallunk róla hetek óta. Előbb az ellenzék mindig a fölzaklatott közvéleményre hivatkozott, midőn e kérdést az ismeretes modorban tárgyalta, nem gondolva meg, hogy azt a közvéleményt éppen ő zaklatja fel. Nos, ha a közvélemény annyira irányadó a működésénél, legjobban tesz ha most hallgat, mert a közvélemény is hallgat. De, mondjuk, magát a királyi kéziratot kell tárgyalni, miután az a nemzethez lett intézve. Igaz, tárgyalt a törvényhozás eddig is kéziratokat, de azok mindig az országgyűléshez címezetten voltak a nemzethez intézve, mert törvényhozási intézkedést igénylő kérdésekkel álltak kapcsolatban. Most azonban nem ez az eset. Most egy tisztán kormányzati ügyben szólalt meg az uralkodó, és ezért csak a miniszterelnökhöz czímzetten. Egy ily kézirat tárgyalás alá vonása, s főleg oly modorban, minőre az előzmények után az ellenzéknél kilátásunk lehet, csak megingatná a korona s a nemzet közt fennálló bizalmat és jó viszonyt, mikre pedig épen most nagy szükségünk van. Mert ne tekintsük e cziklusnak csak „érdekesnek“ ígérkező kezdetét, hanem gondoljunk annak nehéz kérdésekkel terhelt folyamatára és végkimenetelére is. Ott találjuk megoldandó feladatai között az Ausztriával való gazdasági kiegyezést, mely mindnyájunknak nagyonérdekünkbe vág. Látjuk, hogy odaát minden külön tartomány egy külön várrá alakul ellenünk, melyet be kell vennünk. Az osztrákok csak addig jó barátaink, amíg fejezni engedjük magunkat általuk, de mihelyt egy kissé szorosra vesszük érdekeink kantárszárát, prüszkölnek és rugdalóznak körülöttünk. Hát itt az ideje, hogy valahára ezeket is kiábrándítsuk, megmondván nekik, hogy éltek eleget a mi zsírunkból, éljenek már a maguk emberségéből is. Mi eleget engedtünk eddig a méltányosságon túl is; engedjenek valahára ők is legalább a méltányosságig. Mert tulajdonkép mi nem is kérünk többet a méltányosnál. Ha ők a petróleumvámot a mi rovásunkra lejebb szállítják, talán csak méltányos, hogy mi pedig a textil-czikkek vámját szállítsuk lejebb az ők rovásukra. Mert ebben öszpontosul az egész kiegyezés csomója. Egyébben már jóformán megalkudtunk volna. De ebben egy kis csatározás fog kifejleni, s jó lesz, ha az irányadó tényezőket magunknak biztosítjuk. Épen ezért az ellenzék is igen politikusan cselekednék, ha a parlamenti viszonyok elmérgesítése helyett, lehetőleg az egyetértés fejlesztésére gondolna. Ha a kormány helyett, inkább az osztrákokra, csehekre stb. támadna, kikkel a kilátásba levő harcz nemcsak a fenforgó konkrét anyagi érdekek sorsát dönti el tíz évre, hanem a monarchiában levő hagemóniára is befolyással lesz talán még hosszabb időre. Mi nem a párt, hanem az országos érdekeket féltjük a feszült parlamenti viszonyoktól. S nem pro domo intézzük jelen szavunkat az ellenzékhez most, míg nem késő, a cziklus kezdetén. Már jó rá sor a választásoknál: akkor megint beverhetik fejünket, addig pedig gondoljuk meg, hogy van nagyobb ellenfelünk is, mint a minek mi vagyunk egymásnak. Sikert kívánunk az új cziklus működéséhez. TÁRCZA: A borjútnál. — Úti rajz.Szenvedélyem az utazás. Az utazás in theoriae. Nincs hónap, hogy valami úti tervet ne kovácsolnék. Alig érkezem ide is, oda is (persze: kéretlenül) és akárhányszor még a napot is megjelölöm, amelyen meg fogok érkezni, — csak küldjenek kocsit a legközelebbi vasútállomáshoz. Itthoni ismerőseimnek aztán telebeszélem a fejüket, hogy én mikor és miképen fogok utazni. Némelyiktől el is búcsúzom. Ha nem hiszik, hogy megyek, megharag-ztam annak, aki elhiszi, háladatosságból elmondom egy két frisebb úti tervemet is. Közeledik az útrakelés terminusa. Megteszem előkészületeimet, még hevesebben kezdek búcsúzni, szabadságot kérek a szerkesztőtől és megrem hogy küldje utánam a leveleimet (néha árom levelem is szokott jönni egy esztendőben). Szentül hiszem, hogy kilencvenkilenc füstbe ment úti terv után ez a századik bizonyosan elsül. Oda, ahova menni akarok, megírom, hogy okvetlenül várjanak. Bepakolom a kofferemet, búcsuvizitákat teszek és volt reá eset, hogy már meg is hagytam a portásnak, hogy : holnap reggel ekkor meg ekkor keltsen föl, mert utazom. Fölkeltett, megtörültem a szemeimet, a másik oldalamra fordultam, megint elaludtam itthon maradtam. így utazom én esztendők óta. Terveira®.1 .bejártam kétszer a világot.“ Az a melléknevem, hogy: a merész utazó. Ha ismerőseim körében egy igazi sensatiós esemény hőse akarnék lenni, csak azt kellene megtennem, hogy egyszer elutazzam legalább Bánffy- Hunyadig. Ez a dolog legalább egy tétig beszéd tárgyát képezné. Hogy miért utazom csak igy, in theoriae ? — Nem tudom én! Egyik embernek szenvedélye a kártya, a másiknak a pálinkaivás, a harmadiknak a czigány meg a bor. Nekem az útiterv-készítés a szenvedélyem. Baj, baj, de hát nem tehetek róla. Daudet „Tartarin“-jében mondja valamelyik tarasconei, talán maga a hős: őszintén bevallom, hogy a hazugságot magam is nagyon rút hibának tartom. De valahányszor kinyitom a szájamat és beszélni kezdek, nem tudok uralkodni magamon, hazudozásba bonyolódom és nem vagyok képes egy igaz szót is mondani. Ez már gyógyíthatlan betegség. A kártyás, ha meglátja az „ördög bibliáját“, menthetlenül ferblihez ül. A pálinkaivó, ha elmegy Wurscher vagy Orbán előtt, betér elmondani, hogy neki valami gyomorbaja van, mely ellen jó a pálinka, a sok pálinka. Tartarm, ha megmozdul a nyelve, muszáj hogy hazudjék. Én ha meglátok egy vasúti menetrendet vagy egy omnibust, muszáj hogy úti tervet készítsek. _ — Most is van még egy-két úti tervem. De ilyen bevezetés után bajos előállanom velük. Pedig hiszem, hogy ez a kettő bizonyosan megvalósul. (Most úgy járt velem a n. 6. közönség, mint az egyszeri ember, ki bement a bolondok házába és a folyosón megkért egy distinguált külsejű urat, hogy vezesse őt körül az őrültek között. A distinguált külsejű úr készségesen teljesíti e kívánságot, ciceroneja a vendégnek és igen okosan magyaráz mindent az intézet berendezéséről, egyes őrültek rögeszméiről stb. Egyszer aztán megáll egy czella előtt és megvető mosolylyal mondja: „Ebben a szobában van egy kötnivaló bolond, aki azt, állítja, hogy Ő az isten. Pedig svindlerkedik, mert — az úristen én vagyok!“ Én is elég okosan kezdtem dissertálni szenvedélyem felől és mikor mindenki azt hihetné, hogy ez önvallomással tán a javulás útjára fogok térni, egyszer csak előállók — újabb útitervekkel!* * * Különben in praxi is szoktam utazni: a városból a sétatéren keresztül a borjumalba. Ez az egyetlen hely, ahova „extra muros“ járok. Ne tessék túlságosan mosolyogni, mert ez valóságos utazás, legalább annyiban, hogy a borjumáli hídtól számított harminc-negyven lépés után minden ember úgy néz ki, mint a messzi útról jövő „porlepte vándor.“ * ♦ * Bocsásson meg nekem Bauer Ferencz, az érdemes főhegygazda, ki a borrumált „Rákóczyhegy“-nek kereszteltette, ha én a régi elnevezés mellett maradok. Az új névnek históriai alapja és aesthetikai jogosultsága is van. Hanem én e kedves nyaralóhelyet, jól gondozott szőlőivel, szép kertjeivel, csinos villáival és szeretetreméltó lakosaival — azon a csúnya néven szerettem meg. Nem bánom, ha ez elnevezés emlékeztet arra, hogy itt egykor borjúlegelő volt; arról az ősi magyar szóról: „mái“ (amely oldalt jelent), épen sajnálnám lemondani. Nem maradhatna ez meg az új névben is, úgy, hogy „Rá k ó ez y-m á 1“ ? Ha „gründlich“ volnék, most az következnék, hogy leírjam: hol fekszik a borjúmál? mekkora a terjedelme? milyen a földje és mi terem benne? hogy vannak rendezve a kertjei, házai és szám szerint mennyi telek van ott ? mik az előnyei, mik a hátrányai e nyaraló helynek? előnyeit miként lehetne értékesebben gyümölcsöztetni és hátrányait haszonra convertálni ? Efféle okos beszédhez nincs elég tanulságom. Ha poéta volnék, leírnám, hogy miért szeretem én annyira a borjumált! Leirnám természeti szelíd szépségeit, a megkapó kilátást, mely oldaláról a városra, Monostorra és egy terjedelmes völgyre nyílik, melynek közepén a kígyózó Szamos folyó leírnék örömteli, boldog órákat, melyeket itt jóságos emberek közt töltöttem, kik családi körük szeretetteljes életéből nekem is részt juttattak. Leírhatnék még sok mindent, ami melegségénél, ragyogásánál fogva egy poéta tollára méltó. De hát, csak amolyan közönséges írómesterember vagyok, kinek az ilyen képekhez nincsenek elég élénk, elég változatos és gazdag színei. Egy színben dolgozom, mint a kapumázoló, és megelégszem, ha ez az egy festék csomósodások nélkül, egyenletesen van letéve. * * * Kőváry László előkelő ízlése az idén pompás új sétánynyal kötötte össze a borjúmált a sétatér főútjaival. A széles összekötő utat, gondosan kultivált pázsiton, két oldalt sűrü rózsasorok szegélyezik. Közben egy egy pad van elhelyezve. Ez az út egyik dísze városligetünknek. Annál kirívóbb, annál bántóbb az ellentét, hogy mindjárt e sétány végén egy ocsmány portengerbe (alkalomadtán sártengerbe) jutunk. Alig pár lépés a borjúmáli hídig, de elég arra, hogy czipőnk, ruhánk, szemünk megteljék szemetes porral. A szekérút pora ez, mely a sétatér jókora részét látja el harapható levegővel. Itt kezdődik az utazás. Ez idők szerint majdnem arasznyi magas por fekszi a borjútál útját, végtől-végig. Mikor úszni indul benne egy kocsi, hatalmas, áthatlan porfelhők támadnak a nyomában, olyan tömörek, mint a füstgomolyok a régi csataképeken. Húsz lépésnyi távolban már nem látszik sem kocsi, sem kocsis, sem ló, csak egy vastag, fehér lepel az út egyik szélétől a másikig, melyen keresztül kell ennie magát annak, aki gyalog jár üdülni a borjúmalba. Jön aztán szembe a másik kocsi, túlfelől a harmadik és így tovább. A porfelhőknek már szűk az út, szétfeszülnek a kertekbe, nyári lakokba, némelykor mintha sűrű szitán keresztül látnak, olyan homályba van borulva az egész borjútnál e rettenetes por miatt. Nem egyszer jut eszembe, hogy ha pisztoly volna a kezemben, nyugodt lelkiismerettel rá tudnék lőnni arra a kocsira, mely ilyenkor mellettem elhalad, — olyan kétségbeejtő ez a séta a járókelőre nézve. Czipőnk, ruhánk megfehéredik, szemünk, arczunk, egész testünk viszket a portól, ajkunk cserepesedni kezd és A szerb egyházi kongresszus. Az újvidéki „Branik“ szerint a kormány elhatározta a szerb egyházi kongresszust 1. évi október hó 27-ik napjára összehívni. A „Zasztava“ szerint a legújabb intézkedések folytán a szerb egyházi kongresszus október hó elején fog öszszeülni. Az összehívása a szerb egyházgyűlésnek nem sokára megtörténik. Merénylet a román miniszterelnök ellen. Bratiano Juan román miniszterelnök ellen csütörtökön délután merényletet követtek el, mely azonban nem sikerült. A miniszterelnök sértetlen maradt s csak kísérője szenvedett jelentéktelen sérülést. Mint a hivatalos távirat sejteti, a tett nem magánbosszú műve. Politikai fanatizmus vezethette a merénylőt, kit nyomban elfogtak. A német birodalmi parlament szerdán megnyittatott. A császári üzenet az ülésszak egyedüli tárgyára, a spanyol-német kereskedelmi szerződésre szorítkozik, s egyetlen szóval