Magyar Polgár, 1886. július-december (20. évfolyam, 146-294. szám)

1886-09-18 / 214. szám

Huszadik évfolyam. Előfizetési díjak: 16 frt. 8 frt. 4 frt. 1 frt 60 hr Egész évre Félévre • negyedévre Egy hóra Mindennapi elárusításra helyben, az eláru­sítóktól vagy a kiadóhivatalból elvive • Egy szára ára 6 kr Hirdetési díjak: Egy négyszög centiméternyi tér ára 3 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvez­ményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. — Nyílttér sora 26 krajczár. — 214. szám. Kolozsvár, 1886. szombat, szeptember 18. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL „MAGYAR POLGÁR“ KÖNYVNYOMDÁJA Belkösépatcsa 4. be. Megjelenik mindennap, vasár- és ünnep­napok kivételével. Használatlan kéziratok, nem adatnak vissza. Névtelenül beküldött közlemények nem közöltetnek. A „Magyar Polgár“ olvasó­közönségéhez. Lapunk húsz év óta szolgálja az erdélyi hazarész közérdekeit. Húsz év óta támogatja __ mint nyilvános orgánum — mindazok közérdekű törekvését, a­kik Erdélyben a társadalmi, politikai és gazdasági élet emelésének faktorai. Párt­közlöny vagyunk, az országos belpolitikában egy országgyűlési párt kifejezett és meggyőződés szerinti hívei. A magunk körében egész buzgalommal tá­mogatjuk a többséget és a kormányt, azon tudatban, hogy most e kormánynál jobban, helyesebben, hasznosabban senki sem tudná intézni Magyarország sorsát. Párt­közlöny vagyunk, de a „Magyar Polgár“ mindig ismerte, ezután is fogja ismerni abbeli kötelességét, hogy olyan kérdésekre nézve, melyeknek (meg­jelenési helyénél, összeköttetéseinél, közönségénél fogva) közvetlen szemlélő­­j­e meg kell őriznie pártatlanságát, önállóságát. Ismerjük és teljesítjük azt a kötelességet, mely élőnkbe szabja, hogy ne csupán hívei, hanem bizonyos ügyek­ben tanácsadói, hű és őszinte tanácsadói is legyünk a kormánynak, az illeté­kes köröknek. Az erdélyi részekre nézve ez idők szerint fontosabb, életbevágóbb érdeket nem ismerünk, mint azt, mely a közművelődési egyesület programmjában van formu­­lázva. Az erdélyi szegény és nagy részben elhagyatott magyarság erősödésének, az erdélyi összes lakosság boldogulhatásának föltételét abban látjuk, ha e föl­dön a magyar nemzeti eszme életerős gyökeret ver és ha kulturális fejlődésünk határozott nemzeti irányban halad. Nem erőszakosan kell meghódítanunk azon elemeket, melyek most még ellenségesen állanak velünk szemben, hanem élet­­szü­k­ségl­etté kell reájuk nézve tennünk a nemzeti irányzat követését. A köz­­művelődési egyesület e békés útón való megnyerést tűzte ki czéljául és minden arra mutat, hogy feladatát bölcsen, mérséklettel, a nemzetiségi jogos érdekek megsértése, sőt érintése nélkül fogja végezni. Összes erőinkkel, szoros és megbonthatlan összetartással kell sorakoznunk ez egyesület körül, hogy hatalommá válhassék. Ha még egy annyi volna az er­délyi magyarság, mint a­mennyi, akkor sem sok ahoz, hogy a nemzeti kulturá­lis irányzatot elég gyorsan, elég eredményesen érvényesíthessük. A „Magyar Polgár“ — különös tekintettel a közeledő képviselőválasztá­sokra, melyek nem egyszer még a társadalmi és magánéletre is bomlasztó hatás­sal szoktak lenni — állandóan szószólója lesz annak, hogy politikai és társadalmi életünk intéző férfiai módokat keressenek annak elkerülésére, hogy az erdélyi ma­gyarság mostani egyetértése, együttműködése a pártharczok által veszedelmesen megzavartassék. Szószólója lesz annak, hogy egy nemzeti kulturális programm alap­ján a különböző pártok közt összeköttetés létesíttessék. Minden pártpolitikai kér­désben, a választási küzdelem idején is, bárminő ügyekben gondosan elkerülni fog­juk mindazt, a­mi a magyarság társadalmi együttélésének, a magán­viszonyoknak megrontására vezethet. Ez lapunk programmjának új tétele. A­melyet lesz alkalmunk bővebben is részletezni, megvilágítani. Egyebekben, a mi lapunk egész tartalmát illeti, jövőre is igyekezni fo­gunk, hogy a „Magyar Polgár“ olvasóközönsége gyors és hiteles tudósításokat nyerhessen a nap eseményeiről. Tárcza- és Csarnok-rovatainkban válogatott és változatos tartalomra törekszünk. És az országgyűlés megnyílta után, a politikai évad beálltával, rendes táviratok fogják közölni olvasóinkkal a legújabb híreket. Csarnok-rovatunkban nemsokára egy nagyobb és érdekfeszítő regény közlését kezd­jük meg. Kérjük az erdélyrészi magyarság támogatását. Előfizetési árak: Negyedévre (október—dec­ember)...................................4 frt. Félévre............................................................................8 frt. Egész évre.....................................................................16 frt Egy hóra............................................................................1 frt 50 fr. Az előfizetési összegek legczélszerűbben postautalványnyal küldhetők, a „Magyar Polgár“ kiadóhivatalának Kolozsvártt, (bel-középutcza 4. sz.) czimezve. ----------------a­z OCO I­II--------------­ Az új cziklus. (s.­b.) Ma van a törvényhozás má­sodik cziklusának megnyitása. Az illetékes körökből eddig kiszivárgott hírek telje­sen megerősítik pár nap előtti jövendö­lésünket, hogy a kezdet zajos lesz, s úgynevezett „érdekes“ ülésekre számít­hatunk. Bulgária ügye alkalmat ad a kül­politikai, a Jánszky-ügy a katonai, a pá­pai encziklika pedig az állam és egyház­­közötti viszonyok fölvetésére. S hogy a szünet napirendje teljesen ki legyen me­rítve, valaki megereszt még egy kolerás interpellác­iót is, hogy a kedélyek an­nál inkább fölzaklattassanak.Elismerjük, hogy mindezek hálás tárgyakat szolgál­tatnak arra, hogy ellenzéki férfiak ba­bérokat s a haza iránt érdemeket sze­rezzenek maguknak. Mert ha — a­mint hírlik — egyik, vagy másik ügyben a kormánypárt tenné is meg az interpellá­cziót, ezt csak annak tulajdoníthatjuk, hogy ismerve az ellenzék szándékát és hangulatát, nem akarja a kezdeménye­zést átengedni. De hogy az ellenzék vél mindezekből erkölcsi hasznot levonni, s a közelgő választásokra kortesfegyvere­ket kovácsolni , ez egyszer bizonyos. Hogy aztán sikerül-e, ez megint más kérdés. Hiszen Bulgária ügye oly megoldást kezd venni, mely külügyi po­litikánkat igazolja. Sándor fejedelem el­távolításával a szövetséges hatalmak csak egy udvarias engedményt kívántak tenni egyik szövetséges társuk iránt, kinek személyes okai voltak ennek igényletére. De az már előlegesen úgy volt elintézve hogy e concessióból a másik két félre nézve semmi hátrány se háromoljék. S a kérdés most e kikötés biztosí­tásánál áll. Erre nézve a szövetséges ha­talmak hasonlag megállapodásra jutot­tak a mennyiben kimondották, hogy a bolgár kérdés európai jellegű , a­mi azt teszi, hogy Bulgáriában az orosz nem gazdálkodhatik kénye-kedve szerint, ha­nem csak addig a határig mehet, a­med­dig a hatalmak saját érdekeik koc­káz­­tatása nélkül, megengedhetik. A többi intézkedés aztán, hogy az orosz occupa­­ció elmarad, a fejedelmi székre közösen candidálnak, stb. mind ebből a fő elv­ből foly, így tehát érdekeink oltalomban ré­szesültek diplomácziai békés után is s nem volt szükség arra, hogy az ellenzék által meghurczolt véres kardot köves­sük s kardcsörtetésébe vegyüljünk. Hogy mit hoz a jövő, azt senki se tudja; de hogy ha a Balkánon érdekeink ellen alakulnának a viszonyok, akkor még mindig volna elég időnk reá, hogy a kikerülhetetlen fegyveres leszámolást megtegyük. Addig még a nemzetközi viszonyok is úgy alakulhatnának, hogy szövetségesek tekintetében jobb kilátá­saink lehetnek. Most tehát veszélyeztetve, és elmulaszt­va még semmi sincs s külügyi kormá­nyunk magatartása igenis megvédhető lesz úgy a törvényhozás, mint a delegá­­cziók előtt. Hát a Jánszky-ügy? Ez lesz még csak hajánál fogva előrántva. A közvéle­ményt anynyira megnyugtatta a királyi­kézirat, hogy az egész ügyet el is felejtette. Mi ugyan már sem a társadalomban, sem a hírlapokban nem hallunk róla hetek óta. Előbb az ellenzék mindig a fölzaklatott közvéleményre hivatkozott, midőn e kérdést az ismeretes modorban tárgyalta, nem gondolva meg, hogy azt a közvéleményt éppen ő zaklatja fel. Nos, ha a közvélemény annyira irányadó a mű­ködésénél, legjobban tesz ha most hallgat, mert a közvélemény is hallgat. De, mondjuk, magát a királyi kéz­iratot kell tárgyalni, miután az a nem­zethez lett intézve. Igaz, tárgyalt a tör­vényhozás eddig is kéziratokat, de azok mindig az országgyűléshez c­ímezetten voltak a nemzethez intézve, mert tör­vényhozási intézkedést igénylő kérdések­kel álltak kapcsolatban. Most azonban nem ez az eset. Most egy tisztán kor­mányzati ügyben szólalt meg az ural­kodó, és ezért csak a miniszterelnökhöz czímzetten. Egy ily kézirat tárgyalás alá vonása, s főleg oly modorban, minőre az előzmények után az ellenzéknél kilá­tásunk lehet, csak megingatná a korona s a nemzet közt fennálló bizalmat és jó viszonyt, mikre pedig épen most nagy szükségünk van. Mert ne tekintsük e cziklusnak csak „érdekesnek“ ígérkező kezdetét, hanem gondoljunk annak nehéz kérdésekkel ter­helt folyamatára és végkimenetelére is. Ott találjuk megoldandó feladatai között az Ausztriával való gazdasági kiegyezést, mely mindnyájunknak nagyon­­érdekünk­be vág. Látjuk, hogy oda­át minden külön tartomány egy külön várrá alakul elle­nünk, melyet be kell vennünk. Az osz­trákok csak addig jó barátaink, a­míg fejezni engedjük magunkat általuk, de mihelyt egy kissé szorosra vesszük érde­keink kantárszárát, prüszkölnek és rug­­dalóznak körülöttünk. Hát itt az ideje, hogy valahára eze­ket is kiábrándítsuk, megmondván ne­kik, hogy éltek eleget a mi zsírunkból, éljenek már a maguk emberségéből is. Mi eleget engedtünk eddig a méltányos­ságon túl is; engedjenek valahára ők is legalább a méltányosságig. Mert tulajdonkép mi nem is kérünk többet a méltányosnál. Ha ők a petró­­leumvámot a mi rovásunkra lejebb szál­lítják, talán csak méltányos, hogy mi pedig a textil-czikkek vámját szállítsuk lejebb az ők rovásukra. Mert ebben ösz­­pontosul az egész kiegyezés csomója. Egyébben már jóformán megalkudtunk volna. De ebben egy kis csatározás fog kifejleni, s jó lesz, ha az irányadó té­nyezőket magunknak biztosítjuk. Épen ezért az ellenzék is igen po­litikusan cselekednék, ha a parlamenti viszonyok elmérgesítése helyett, lehetőleg az egyetértés fejlesztésére gondolna. Ha a kormány helyett, inkább az osztrákok­ra, csehekre stb. támadna, kikkel a ki­látásba levő harcz nemcsak a fenforgó konkrét anyagi érdekek sorsát dönti el tíz évre, hanem a monarchiában levő hagemóniára is befolyással lesz talán még hosszabb időre. Mi nem a párt, hanem az országos érdekeket féltjük a feszült parlamenti viszonyoktól. S nem pro domo intézzük jelen szavunkat az ellenzékhez most, míg nem késő, a cziklus kezdetén. Már jó rá sor a választásoknál: akkor megint beverhetik fejünket, addig pedig gondoljuk meg, hogy van nagyobb ellenfelünk is, mint a minek mi vagyunk egymásnak. Sikert kívánunk az új cziklus mű­ködéséhez. TÁRCZA: A borjútnál. — Úti rajz.­­­Szenvedélyem az utazás. Az utazás i­n theoriae. Nincs hónap, hogy valami úti ter­vet ne kovácsolnék. Alig érkezem ide is, oda is (persze: kéretlenül) és akárhányszor még a na­pot is megjelölöm, a­melyen meg fogok érkez­ni, — csak küldjenek kocsit a legközelebbi vasút­állomáshoz. Itthoni ismerőseimnek aztán telebeszélem a fejüket, hogy én mikor és mi­képen fogok utazni. Némelyiktől el is búcsú­zom. Ha nem hiszik, hogy megyek, megharag-­ztam­­ annak, a­ki elhiszi, háladatosságból elmondom egy két frisebb úti tervemet is. Kö­zeledik az útrakelés terminusa. Megteszem elő­készületeimet, még hevesebben kezdek búcsúz­ni, szabadságot kérek a szerkesztőtől és meg­­rem h­ogy küldje utánam a leveleimet (néha árom levelem is szokott jönni egy esztendő­ben). Szentül hiszem, hogy kilenc­venkilenc­ füstbe ment úti terv után ez a századik bizo­nyosan elsül. Oda, a­hova menni akarok, meg­írom, hogy okvetlenül várjanak. Bepakolom a kofferemet, búcsu­vizitákat teszek és volt reá eset, hogy már meg is hagytam a portásnak, hogy : holnap reggel ekkor meg ekkor keltsen föl, mert utazom. Fölkeltett, megtörültem a szemeimet, a másik oldalamra fordultam, megint elaludtam itthon maradtam. így utazo­m én esztendők óta. Terveira­­®.1 .bejártam kétszer a világot.“ Az a mel­léknevem, hogy: a merész utazó. Ha is­merőseim körében egy igazi sensatiós esemény hőse akarnék lenni, csak azt kellene megten­nem, hogy egyszer elutazzam legalább Bánffy- Hunyadig. Ez a dolog legalább egy t­étig be­széd tárgyát képezné. Hogy miért utazom csak igy, in theoriae ? — Nem tudom én! Egyik embernek szenvedé­lye a kártya, a másiknak a pálinkaivás, a har­madiknak a czigány meg a bor. Nekem az útiterv-készítés a szenvedélyem. Baj, baj,­­ de hát nem tehetek róla. Daudet „Tartarin“-jében mondja vala­melyik tarasconei, talán maga a hős: őszin­tén bevallom, hogy a hazugságot magam is nagyon rút hibának tartom. De valahányszor kinyitom a szájamat és beszélni kezdek, nem tudok uralkodni magamon, hazudozásba bonyo­lódom és nem vagyok képes egy igaz szót is mondani. Ez már gyógyíthatlan betegség. A kártyás, ha meglátja az „ördög bib­liáját“, menthetlenül ferblihez ül. A pálinka­ivó, ha elmegy Wurscher vagy Orbán előtt, be­tér elmondani, hogy neki valami gyomorbaja van, mely ellen jó a pálinka, a sok pálinka. Tar­­tarm­, ha megmozdul a nyelve, muszáj hogy hazudjék. Én ha meglátok egy vasúti menet­rendet vagy egy omnibust, muszáj hogy úti tervet készítsek. _ — Most is van még egy-két úti ter­vem. De ilyen bevezetés után bajos előál­­lanom velük. Pedig hiszem, hogy ez a kettő bizonyosan megvalósul. (Most úgy járt velem a n. 6. közönség, mint az egyszeri ember, ki bement a bolon­dok házába és a folyosón megkért egy distin­guált külsejű urat, hogy vezesse őt körül az őrültek között. A distinguált külsejű úr kész­ségesen teljesíti e kívánságot, ciceroneja a ven­dégnek és igen okosan magyaráz mindent az intézet berendezéséről, egyes őrültek rögesz­méiről stb. Egyszer aztán megáll egy czella előtt és megvető mosolylyal mondja: „Ebben a szobában van egy kötnivaló bolond, a­ki azt, állítja, hogy Ő az isten. Pedig svindlerkedik, mert — az úristen én vagyok!“ Én is elég okosan kezdtem dissertálni szenvedélyem felől és mikor mindenki azt hi­­hetné, hogy ez önvallomással tán a javulás útjára fogok térni, egyszer csak előállók — újabb úti­tervekkel!­* * * Különben in praxi is szoktam utazni: a városból a sétatéren keresztül a borjumalba. Ez az egyetlen hely, a­hova „extra muros“ járok. Ne tessék túlságosan mosolyogni, mert ez valóságos utazás, legalább annyiban, hogy a borjumáli hídtól számított harminc­-negyven lépés után minden ember úgy néz ki, mint a messzi útról jövő „porlepte vándor.“ * ♦ * Bocsásson meg nekem Bauer Ferencz, az érdemes fő­hegygazda, ki a borrumált „Rákóczy­­hegy“-nek kereszteltette, ha én a régi elneve­zés mellett maradok. Az új névnek históriai alapja és aesthetikai jogosultsága is van. Ha­nem én e kedves nyaralóhelyet, jól gondozott szőlőivel, szép kertjeivel, csinos villáival és szeretetreméltó lakosaival — azon a csúnya né­ven szerettem meg. Nem bánom, ha ez elneve­zés emlékeztet arra, hogy itt egykor borjúle­gelő volt; arról az ősi magyar szóról: „mái“ (a­mely oldalt jelent), épen sajnálnám lemon­dani. Nem maradhatna ez meg az új névben is, úgy, hogy „Rá k ó ez y-m á 1“ ? Ha „gründlich“ volnék, most az követ­keznék, hogy leírjam: hol fekszik a borjúmál? mekkora a terjedelme? milyen a földje és mi terem benne? hogy vannak rendezve a kertjei, házai és szám szerint mennyi telek van ott ? mik az előnyei, mik a hátrányai e nyaraló helynek? előnyeit miként lehetne értékesebben gyümölcsöztetni és hátrányait haszonra con­­vertálni ? Efféle okos beszédhez nincs elég tanul­ságom. Ha poéta volnék, leírnám, hogy miért szeretem én annyira a borjumált! Leirnám ter­mészeti szelíd szépségeit, a megkapó kilátást, mely oldaláról a városra, Monostorra és egy terjedelmes völgyre nyílik, melynek közepén a kígyózó Szamos folyó leírnék örömteli, boldog órákat, melyeket itt jóságos emberek közt töl­töttem, kik családi körük szeretetteljes életé­ből nekem is részt juttattak. Leírhatnék még sok mindent, a­mi melegségénél, ragyogásánál fog­va egy poéta tollára méltó. De hát, csak amolyan közönséges író­­mesterember vagyok, kinek az ilyen képekhez nincsenek elég élénk, elég változatos és gaz­dag színei. Egy színben dolgozom, mint a ka­pumázoló, és megelégszem, ha ez az egy festék­ csomósodások nélkül, egyenletesen van letéve. * * * Kőváry László előkelő ízlése az idén pompás új sétánynyal kötötte össze a borjú­mált a sétatér fő­útjaival. A széles összekö­tő utat, gondosan kultivált pázsiton, két oldalt sűrü rózsa­sorok szegélyezik. Közben egy egy pad van elhelyezve. Ez az út egyik dísze városligetünknek. Annál kirívóbb, annál bántóbb az ellentét, hogy mindjárt e sétány végén egy ocsmány portengerbe (alkalomadtán sártengerbe) jutunk. Alig pár lépés a borjúmáli hídig, de elég arra, hogy czipőnk, ruhánk, sze­münk megteljék szemetes porral. A szekérút pora ez, mely a sétatér jókora részét látja el harapható levegővel. Itt kezdődik az ut­a­zás. Ez idők sze­rint majdnem arasznyi magas por fekszi a borjútál útját, végtől-végig. Mikor úszni indul benne egy kocsi, hatalmas, áthat­­lan porfelhők támadnak a nyomában, olyan tömörek, mint a füstgomolyok a régi csataké­peken. Húsz lépésnyi távolban már nem lát­szik sem kocsi, sem kocsis, sem ló, csak egy vastag, fehér lepel az út egyik szélétől a má­sikig, melyen keresztül kell ennie magát an­nak, a­ki gyalog jár üdülni a borjúmalba. Jön aztán szembe a másik kocsi, túlfelől a harmadik és így tovább. A porfelhőknek már szűk az út, szétfeszülnek a kertekbe, nyári la­kokba, némelykor mintha sűrű szitán keresz­tül látnak, olyan homályba van borulva az egész borjútnál e rettenetes por miatt. Nem egyszer jut eszembe, hogy ha pisz­toly volna a kezemben, nyugodt lelkiismerettel rá tudnék lőnni arra a kocsira, mely ilyenkor mellettem elhalad, — olyan kétségbeejtő ez a séta a járó­kelőre nézve. Czipőnk, ruhánk megfehéredik, szemünk, arczunk, egész testünk viszket a portól, ajkunk cserepesedni kezd és A szerb egyházi kongresszus. Az újvidé­ki „Branik“ szerint a kormány elhatározta a szerb egyházi kongresszust 1. évi október hó 27-ik napjára összehívni.­­ A „Zasztava“ sze­rint a legújabb intézkedések folytán a szerb egyházi kongresszus október hó elején fog ösz­­szeülni. Az összehívása a szerb egyházgyűlés­­nek nem sokára megtörténik. Merénylet a román miniszterelnök ellen. Bratiano Juan román miniszterelnök ellen csütörtökön délután merényletet követtek el, mely azonban nem sikerült. A miniszterelnök sértetlen maradt s csak kísérője szenvedett je­lentéktelen sérülést. Mint a hivatalos távirat sejteti, a tett nem magánbosszú műve. Politi­kai fanatizmus vezethette a merénylőt, kit nyom­ban elfogtak. A német birodalmi parlament szerdán megnyittatott. A császári üzenet az ülésszak egyedüli tárgyára, a spanyol-német kereskedel­mi szerződésre szorítkozik, s egyetlen szóval

Next