Magyar Polgár, 1886. július-december (20. évfolyam, 146-294. szám)
1886-10-27 / 247. szám
Huszadik évfolyam. Előfizetési díjak: Egén évre..........................................16 frt. Félévre.......................................8 frt. Negyedévre...........................................4 frt. Egy hóra ... ... 1 frt 60 hz Mindennapi elárusításra helyben, az elárusítóktól vagy a kiadóhivatalból elvive. Egy iram ára 5 kr A hírlapközvetítő iroda által elküldve 6 kr Hirdetési díjak: Egy négyszög centiméternyi tér ára 3 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. — nylttér eora 26 krajosár. — 247. szám. Kolozsvár, 1886. szerda, október 27. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL MAGYAR POLGÁRI KÖNYVNYOMDÁJA Belközéputcaa 4. sb. Woyjolenus mindennap, vasár- és ünnepnapok kivételével. Használatlan kéziratok, nem adatnak vissza. Névtelenül beküldött közlemények nem közöltetnek. A luxus. Az utóbbi időkben több hírlapi czikk jelent meg, melyek társadalmi bajainkkal és különösen a kolozsvári társasélet fogyatékosságaival foglalkoznak. Azt már mondottuk, hogy e czikkekben a kolozsvári társasélet túl szigorúan s részben teljesen igazságtalanul van megítélve. Ami hibákat, kellemetlenségeket és ferdeségeket itt észlelhetünk, azok nem kolozsvári specialitások, hanem megvannak mindenütt, ahol társaságban élnek az emberek. És nemcsak hogy nincs meg nálunk valami sajátos zárkózottság, de ellenkezőleg:családjaink életében s nyilvános összejöveteleinkben egyaránt feltalálhatók a patriarchális szívélyesség és bizalmasság olyan vonásai, melyek mindenesetre disharmonizálnak a modern „társas érintkezés“ rideg fogalmaival, de nem hátrányainkra, hanem előnyünkre, és melyek méltó indokul szolgálnak arra, hogy Kolozsvárt országszerte kiválóan vendégszerető és barátságos városnak tartják. A czikkírók, kik rátámadtak a kolozsvári társaságra, igen messzire mentek fejtegetéseikben. Zárkózottságnak neveznek olyan korlátokat, melyeknek a legszívélyesebb társadalomban is fenn kell államok, ha csak nem akarjuk az egész világot egy családdá összeolvasztani és mindenki számára minden kört és családot valóságos otthonná tenni. Ez nem társasélet, hanem egymáshozköltözés, aminek minden tekintetellene szól. Van azonban egy igen nagy társadalmi bajunk, amely különben szintén nem kolozsvári specialitás. Az, hogy szegények vagyunk és az, hogy szegénységünk miatt nincs módunkban nyilvános összejöveteleinkben azt a tényt kifejteni, mely nagyobb városokban szokásos. Rosz szokás, veszedelmes szokás, de megvan és a divat olyan zsarnok, melylyel szembeszállani egyeseknek se bátorságuk, se erejük nincsen. A bálok, a piknikek stb. megkövetelik a maguk luxusát a külső megjelenésben; nemcsak ízlésesen, de bizonyos fénynyel kell öltözködni, a legújabb divatok szerint. És aki ezt nem teheti és anyagi viszonyait meghaladó költekezésbe sodortatni nem akar, az visszavonul a nyilvános mulatságoktól, vagy nagyon ritkán vesz részt azokban. Ez a „zárkózottság“ nálunk is megvan; ez az indok nálunk is gyéríti a nyilvános vigalmak látogatottságát. És miután a kolozsvári társadalom nagy részének nincs módjában az ilyen összejövetelekben állandóan részt venni, az érintkezést ekként állandóan fentartani, a legjobb összejöveteli és ismeretség kötési alkalmak ilyetén kényszerű kerülése bizonyára megnehezíti pl. azt, hogy a kolozsvári társaság régibb és újabb s folyton újuló elemei közt a szívélyes viszony elég hamar kifejlődhessék. De ennek oka nem kedélyünkben, szívünkben, bizalmasságunk hiányában van, hanem egyszerűen csak pénztárczáink ürességében. Most következik a téli mulatságok ideje. Nem lehetne tenni valamit arra nézve, hogy a kolozsvári vigalmak külső fénye egészben redukáltassék oda, hogy azokban a kevésbbé módos családok is mindig részt vehessenek ? A tehetősebbekhez és elsősorban a hangadó arisztokrácziához fordulunk kérésünkkel: vegyék tekintetbe az intelligens osztály nagy részének szegénységét, mondjanak le együttes akarattal az eddigi fényűzésről, mely a kevésbbé vagyonosokat erejüket túlhaladó költekezésre, vagy visszavonulásra kényszeríti! Néhány hangadó urhölgy nemes elhatározása szükséges ahoz, hogy nyilvános mulatságaink képe egyszerre megváltozzék! Csak egyetlen feltűnőbb alkalommal jelenjenek meg a hangadók és a legtehetősebbek egyszerű öltözékben — és báljaink mindjárt látogatottabbak, összejöveteleink sűrűbbek és érintkezéseink sokkal szívélyesebbek lesznek. Ennek elérésére törekedjenek azok, akik társaséletünket élénkebbnek óhajtják látni, aminő most. A divatüzést tegyük általánosan olyanná, hogy az egész társadalom anyagi viszonyainak megfeleljen és akkor bizonyára nem lesz többé semmi, de semmi ok arra, hogy akár a legcsekélyebb „zárkózottság“ felől is panaszkodhassunk. TÁRCZA. Tizenöt év után. Elbeszélés. Irta: Harmath Lujza Vígan folyt a szüret Ér-Jakabfalván a Szegházyék nagyterjedelmü szőlőjében s a minden perczben érkező vendégek száma arról tesz tanúságot, hogy a hires magyar vendégszeretetet nem élte ki végkép a külföldieskedő kultúra s a háziak a legnagyobb előzékenységgel gyakorolják. A háziasszonynak, valahányszor újabban érkező vendégek elé sietett, alig észrevehető csalódás vonult arczán keresztül , már néhányszor kémlelve tekintett a kanyargó ösvényre, mely a közeli városból a hegynek húzódott felfelé. A nyári lak magaslaton épült, honnan az egész vidék belátható volt. A háttért a „Meszes“ óriási hegylánczolata képezte, melynek egyes, égbenyuló ormán már hófehér lett, mig a közel hegyeket szép egyenes rendekben ültetett, jól müvelt szőlők lepték el, s e pillanatban vidám népcsoportok járták be, dalolva, tréfák közt gyűjtve össze a drága fürtöket, melyeknek levétől olykor annyi dal fakad, a nyári laknak tágas verendája a szőlő felé nézett s a vendégek e helyre gyűlve hallgatták a vidám zajt, mely idáig hatolt. Lent a présházban erőteljes legények taposták a mustot, s a házi ur mindegyre fokozta jókedvüket a borseprőből főzött sziverősitővel s biztatva hozzá a falu vénjeszimbalmossát, hogy lelkesebben verje. A vendégek sora egyre nőtt, csak az hiányozhatott, kit oly nagyon várt a háziasszony mert nyugtalanságát már alig volt képes palástolni. Szegházyné, mint világjártas asszony, mosoly alá rejtette nyugtalanságát, de egy figyelmes szemlélő észrevette volna tekintetéből, mely mindegyre az úton tévelygett. Az összegyűlt vendégek közt különösen egy rendkívül érdekes arczú, középkorú férfi tűnt fel, ki a részére bőven kijutott előzékenységet szívélyes, finom modorral viszonozta. Úgy látszik az egész társaság rokonszenvét birja, mert mindenki lehető figyelmet tanúsított iránta. A férfi magas, elegáns termettel birt, ama komoly, de rokonszenves, mély tüzű szemei sötét olajszínűek, bizonyos mélabús vonással, homloka domború, szellemes, haját egész rövidre nyírva hordja, arczát sötétszőke szakál és bajusz ékíti. Vagyis: olyan férfi, kit a nők általában érdekesnek találnak. Nemrég érkezvén a vidékre, mint állami főmérnök, előkelő állásánál fogva csakhamar minden társaságban szívesen látott vendég lett, s különösen, midőn szárnyra kelt a hír róla, hogy nőtlen s külföldi tartózkodása alatt meglehetős vagyonra tett szert. Délre hajlott az idő, midőn kétlovas fogat állt meg a nyárilak előtt , abból egy harminc-harminczöt évesnek látszó választékosán öltözött nő szállott ki. A háziasszony örömmel kiáltott fel, midőn az érkezőt meglátta s sugárzó arczczal sietett elibe. __ Valóban szép tőled kedves Annám, _ szólt _ hogy meghívásunknak eleget tettél , ott hagytad, ha perczekre is, remete lakodat ! — Hiszen megígértem! Megvallom nehezemre esett ismét emberek közé menni, de ez ígéret, mit legutóbbi látogatásod alkalmával tettem, kötelező volt reám nézve. Köszönöm. Hidd el kedves Annám, bárminő fájdalom, emlék vagy megszokás nyűgözze le lelkünket, az emberi társaság enyhítheti csupán fájdalmunkat. Annyi észlelésre, tehát szórakozásra van itt ok, s a folytonos párhuzam, melyet a jó és rész között hozunk a megvetésre vagy tiszteletre gerjesztő jellemek tanulmányozása, kellemes izgalomba tartják kedélyünket. Ám legyen, hogy most csupán érettem tettél kivételt, annál jobban köszönöm! E szép vidék, e vidám zaj és az érdekes társaság, melyet itt találsz, jótékonyan fog hatni kedélyedre. Gyerünk, hogy bemutassalak vendégeinknek, kik igen kiváncsiak ismeretségedre. — Azt hittem, már egészen elfeledtek az emberek ! — Ha egyéb nem, gyakori jótéteményeid is fenntartanák nevedet s annál kiváncsiabbak az emberek a remetére, ki ifjúsága daczára oly annyira kerüli a társaságot. A fiatal háziasszony nem várta be vendége feleletét, hanem gyorsan felnyitva a verandára vezető ajtót, vendégei közé vezette barátnőjét s szinte kérkedő hangon mutatta be: — Várfalvy Anna, a mi kedves remeténk ! Az általános meglepetés halk morajjá futott végig az ajkokon s többen Anna elé siettek, hogy vele régebbi ismeretség folytán kezet szorítsanak. A verenda egyik oszlopánál — elfordulva e jelenettől — egy fiatal, feltűnési vágygyal öltözött nő állott s tüzes szemeivel, kaczér mosolyával meghódítani igyekezett amaz érdemes férfit, kiről feljebb megemlékeztünk. A férfi udvarias mosolylyal kisérte a nő szavait s látszólag megerősítette hitében, hogy meghódítva van. Csak akkor vették észre az idegen megjelentés, midőn a háziasszony feléjük közeledve, megszólalt: — Engedje édes Tömösi, hogy bemutassam kedves barátnémnak: új főmérnökünk Tömösi Géza, úgy a mérnök, mint a nő, meglepetve tekintettek egymásra. — Ah, hisz maguk valószínüleg ismerik egymást; most jut eszembe, hogy egy vidékről valók ! Mindketten zavarral, szó nélkül hajtották meg magukat s midőn felegyenesedtek, szemük találkozott s e tekintetben végtelen szemrehányás tükröződött vissza. Egy pillanatnyi jelenet volt az egész s a háziasszonyon kivül talán senki sem vette észre. A nő elhalványult s hirtelen elfordulva a nagyobb társasághoz csatlakozott, mig a férfi komolyan összehúzott szemöldökkel maradt helyén s szemeit le nem vette többé a nő plasztikai termetéről s érdekes arczáról s eltikolhatlan izgatottság vett rajta erőt. E nő, bár az első ifjúsága üde tavasszán túl, még most is feltűnő szépséggel birt, s az erély, önuralom s nemes gondolkozás kinyomata végtelen bájt kölcsönöztek vonásainak. Egykor ünnepelt szépsége volt a vidéknek, honnan néhány éve ide költözött. Előkelő ifjak versenyeztek kezéért, hogy a kínálkozó szerencsét megragadja, s ő e kitüntetések daczára, ifjúsága legszebb éveiben örömtelen, elvonult életre kárhoztatta magát. Természetesen sok találgatásra adott e tettével alkalmat, a mendemondának egész sora megindult, míg lassanként beleszoktak az emberek, hogy élőhalottnak tekintsék. Átköltözése is az érmentére minden feltűnés nélkül történt s csupán annyit tudtak a kiváncsiabbak, hogy az érselyei úri lak más lakót kapott s az uj tulajdonos jó tettein kívül egyébbel nem kíván érintkezni a külvilággal. Szegházyné régebbi ismerőse lévén Annának, megérkezése után csakhamar felkereste s egyike lett azon keveseknek, kiket Anna szivesen fogadott házánál, s ki összekötő kapcsot képezett közte s a külvilág közt. Kedves modorával teljesen megnyerte rokonszenvét s voltak perczek, midőn az édes együttlét rokonszenves bűvölete alatt önfeledten tért vissza múltjának egygyes eseményeire. Szegházyné talán többet tudott e múltból, mint Anna sejtette, de gyöngéd lelkével ezt még takarni igyekezett s csupán annak adott néha kifejezést, hogy szeretné visszaadni barátnőjét a társadalomnak, melynek nem sokkal ezelőtt oly kiváló tagja volt. (Folytat. kör.) A delegatió Tisza miniszterelnök a közös külügyminisztertől megkapta az értesítést az osztrák delegátusok azon aggodalmairól, melyeket ezek a delegatió Budapesten való ülésezése ellen a járvány miatt éreznek. A közös külügyminiszter levelére, melyben a miniszterelnökhöz semmi felszólítás az ülések áthelyezésének kezdeményezése iránt nem foglaltatott, Tisza Kálmán miniszterelnök már válaszolt, tudatván azon nézetét, hogy a budapesti viszon novemberi előléptetés. A hadsereg novemberi előléptetése, mint katonai körökben beszélik, már a legközelebbi napokban közzé fog tétetni. Az előléptetett főtisztek közt első helyen áll Frigyes főherczeg, a Pozsonyban állomásozó 14. gyalogsági hadosztály parancsnoka, aki altábornagggyá fog kineveztetni. A nagyszebeni 12. hadtest jelenlegi parancsnoka, volt táborkari főnök Schönfeld Antal báró altábornagy táborszernagygyá lép elő. Altábornagyokká fognak kineveztetni: Reicher József vezérőrnagy, a komáromi 34. gyalogsági hadosztály parancsnoka, Dregler Károly lovag krakói várparancsnok, Czveits Sándor lovag a krakói 12. gyalogsági hadosztály parancsnoka, Vallentsits Alfréd a gráczi 6. gyalogsági hadosztály parancsnoka. Vezérőrnagyokká lesznek a következő ezredesek: Wallis Ferencz gróf a marburgi 3. lovassági dandár parancsnoka, Györörey Antal a székesfehérvári 18 lovassági dandár parancsnoka, Geiszner Károly, a lembergi 22 gyalogsági dandár parancsnoka, Hauptman Alajos a bácsi Landwehr parancsnoksághoz beosztva, Pachner Ferdinánd lovag, a prágai Landwehr parancsnoksághoz beosztva, Kuppelwieser Lipót a zárai katonai parancsnoksághoz beosztva, Woinovich Konstantin, a mostari 3. hegyi dandár parancsnoka, Morocutti Ferencz a josefstadti Landwehr parancsnoksághoz beosztva, Nemecsics József lovag, a mostari 1. hegyi dandár parancsnoka, Khosz János, a znaimi V. gyalogsági dandár parancsnoka, Raslic Mátyás a cattaroi 94. gyalogsági dandár parancsnoka, Hild Gyula a lugosi 46. honvédgyalogsági dandár parancsnoka. Ezredesekké neveztették ki a következő vezérkari alezredesek : Wetzer Leander, a hadi történelmi szakosztály elnöke, Forstner Ferencz katonai attaché a római cs. és kir. nagykövetségénél. A haditengerészetben előlépnek sorhajó kapitányoknyok nem olyanok, hogy új intézkedésekre a delegátiók ülésezéseit illetőleg szükség lehetne. Vámszerződés Romániával. Több oldalról, nevezetesen Bukarestből jelentik, hogy Ausztria-Magyarország és Románia közt a román-svájczi szerződés alapján valószínűleg ideiglenes vámszerződés fog köttetni, hogy ez alatt egy tarifaszerződés megkötésére vonatkozó tárgyalásokat folytatni lehessen. A „Budapester Correspondenz“ értesülése szerint ezen tudósítások eddigelé még nem bírnak tényleges alappal. Ha azonban a román kormány részéről erre vonatkozólag propositió létetnék, önként érthető, hogy ez kormányunk részéről előzékenséggel fogna fogadtatni, csakhogy ezen propositiónak okvetlenül a feltétlen legnagyobb kedvezményezés elvéből kellene kiindulnia. Az osztrák magyar monarchiának az összes Németországgal szemben megkötött tarifatételekre nézve Románia részéről mindenesetre ugyanazon elbánásban kell részesülnie. Az osztrákmagyar-román szerződésnek lehetetlen, hogy a román-svájczi szerződés képezze alapját, miután ebből több tarifatétel ki van véve s az 1882. évi tarifatörvény 3. czikke értelmében mindazon államokból való behozatal, melyek áruinkat más államokéinál kedvezőtlenebbül vámkezelik, monarchiánk részéről pótlékokkal, illetve specificus vámokkal terhelendő. Ká Pogatschnigg Richárd fregatt-kapitány, a „Donau“ parancsnoka és Heinze Herman fregatt-kapitány a „Saida“ parancsnoka, Szerbiából. (P. K.) A szerb ellenzéki lapok ellenséges indulattal viseltetnek a régensség iránt és nem gondolják meg, hogy e pánszláv vagyis inkább oroszbarát magatartásukból a jövőben mily veszély fejlődhetik Szerbiára nézve. Mert ha egyszer a szláv népek alárendeltetnek Oroszországnak, úgy Szerbia önállóságát és jövőjét is komoly veszély fenyegeti. A német-franczia viszonyokat kellő világításba helyezi ama szívélyes fogadtatás, melyben Vilmos császár a berlini új franczia követet részesítette a napokban, midőn ez megbízó levelét bemutatta. Ez alkalommal Herbete nagykövet így szólt a német császárhoz : „Ama kitüntető megtiszteltetés jutván osztályrészemül, hogy a franczia köztársaságot felségednél képviseljem, a magas küldetés mély kötelességérzettel veszem. Német- és Francziaországnak számos közös érdekeik vannak. Meg vagyok győződve, hogy mindinkább alapját képezendik a két államra nézve hasznos egyetértésnek. Törekvéseim célja a mindkét részről való jóakarat elemeit fentartani és fejleszteni. Erre annál nagyobb bizalommal és buzgalommal fogok törekedni, mert bensőleg át vagyok hatva a béke, munka és állandóság eszméi által, melyek a franczia nemzetet lelkesítik és kormányának politikáját áthatják. Merem remélni, hogy felséged kegyeskedni fog ezen feladatom megoldását nekem megkönnyebbiteni s megtartandja részemre is a jóakaratot, melyben elődeim részesültek és a melynek, pályám más korszakaiban becses bizonyítékaival találkoztam.“ Vilmos császár erre tudvalevőleg szintoly szívélyesen és szintoly szellemben válaszolt. Az egyptomi ügy. (P. K.) Minden cáfolat daczára, tartja magát az a hir, hogy a párisi és a pétervári kabinetek, egyetértve a portával, fel akarják szólítani Angliát, hogy egy bizonyos határidőre ürítse ki Egyptomot. Biztosra vehető azonban, hogy az angol kabinet ezt a követelést vissza fogja utasítani és e lépését bizonyára helyeselni fogja az egész ország és a parlament. Anglia el van határozva, hogy Egyptomot továbbra is megszálva tartja és minden oly kísérlet, mely azt czélozza, hogy e kérdésben engedékenységre bivassék, háborút vonna maga után. Azt hiszik, hogy az európai hatalmak figyelembe fogják venni ezt a körülményt, mielőtt komoly lépésre szánnák el magukat Anglia ellen, különösen a jelen pillanatban, midőn Oroszországot elsősorban nem Egyptora, hanem Bulgária érdekli, Francziaország pedig aligha fog minden támogatás nélkül akcziót kezdeni. A herczegprimás jubileuma. Esztergom, okt. 26. A primás-jubileumra egyre érkeznek a városi és megyei küldöttségek. A városban lelkes hangulat uralkodik, a házak díszesen föl vannak lobogózva. A ma reggeli gyorsvonattal érkeztekide a kormány tagjai közül Trefort Ágoston, dr. Orczy Béla, dr. Fejérváry Géza, gr. Széchenyi Pál, Fabinyi Teofil és Bedekovich Kálmán miniszterek, továbbá gróf Pejachevich Miklós és Graeff Ede tábornokok és Ghyczy Béla altábornagy. Az előkelő vendégeket a megye részéről Majláth György főispán, Kruplanica Kálmán alispán, Reviczky Győző főszolgabíró, a város részéről Helcz polgármester fogadták díszmagyarba öltözve, jelen volt még báró Hornig czimzetes püspök. Hivatalos üdvözlő beszéd nem volt. A primási palotában az udvari papság élén Rajner kanonok, irodaigazgató, dr. Czernoch János titkár, Svéda Ernő szentszéki jegyző és Machovits Gyula levéltárnok fogadták a vendégeket, kik átöltözködvén, azonnal a földszinten levő fogadószobába mentek, hol a herczegprimás fogadta a minisztereket. Itt Trefort Ágoston rövid, de meleg hangon tartott beszéddel üdvözölte Simor János herczegprimást, beszédében kiemelte, hogy a kormány tagjainak tisztelgése minisztertanácsi határozat alapján történik, de a kormány tagjai maguk is önként eljöttek volna szerencsekívonataikkal a herczegprímáshoz. Beszéde végén átnyújtotta a vallás és közoktatásügyi miniszter az ünnepeknek azt az üdvözlő iratot, melyet a miniszterek aláírtak. A herczegprimás röviden, de meghatottal válaszolt. Nagy kitüntetésnek veszi — úgymond — a kormány tagjainak megjelenését, s hálás köszönetet mond úgy a kormánynak, mint a megjelenteknek egyenként. A fogadtatás, mely egészen bizalmas jellegű volt, rövid ideig tartott, nem ünnepélyes szónoklatok, hanem csak szívélyes rövid üdvözletek tartottak. A prímás egy darabig társalogván a miniszterekkel, ezek azután megtekintették a bazilikát és a várost. A miniszterek tisztelgése után a hadsereg képviseletében a fővárosból ideérkezett tábornokok tisztelegtek a herczegprimásnál. Nevükben gróf Pejachevich Miklós üdvözölte rövid beszédben az ünnepeltet. Ezután az esztergomi államhivatalnokok tisztelegtek, továbbá a járásbíróság tagjai Szilva Ignácz járásbiró vezetése alatt. A miniszterek este visszautaznak a fővárosba.* A pozsonyi küldöttség, mely Pozsony megye törvényhatóságának és a pozsonyi magyar közművelődési egyesületnek feliratát nyújtja át a herczegprimásnak, f. hó 28-ikán reggel érkezik Esztergomba. A küldöttség tagjai: Roszival István orsz. képviselő, Hasskó József dunaszerdahelyi plébános, Sziebenliszt Géza nagyszombati birtokos, Molnár László főszül-