Kolozsvár, 1886. december - 1887. június (1. évfolyam, 1-151. szám)
1887-02-23 / 49. szám
Iskkrt IGAZKODÁS. Kolozsvár, febr. 23. (Sz.) Mocsáry Lajos nyílt levelet intéz, a többek között az Egyetértésben, Halas városi választóihoz, igazolni kívánván a nemzetiségi kérdésben elfoglalt s legutóbb a magyar képviselőház f. hó 14-diki ülésén kifejtett magatartását, illetőleg ki akarván mutatni, hogy az ő ismeretes álláspontja felel meg a 48-as és függetlenségi párt programmjának, nem, pedig, ez országgyűlési párt ama határozata, melylyel f. hó 15-diki értekezletében egyértelemmel kinyilvánította, hogy a Mocsáry Lajos „politikai iránya“ homlokegyenest ellenkezik a párt programmjával és törekvéseivel s a párt ehez képest minden közösséget megtagadott egykori club elnökével s akkori végrehajtóbizottsági tagjával. A nyílt levél azt állítja, hogy Mocsáry mindig mostani nemzetiségi politikáját követte s igy az a párt, mely tiz évig elnökéül ismerte, vagy nem volt tisztában saját programmjával, vagy most indokolatlan határozatot hozott Mert a párt a függetlenség mellett mindig hirdette a szabadságot, egyenlőséget és testvériséget is s a jogegyenlőség folyománya az, „hogy a haza polgárai nyelvük és nemzetiségük megtartásában és fejlesztésében se a magyar állam, se a magyar társadalom által meg ne támadtassanak s ne akadályoztassanak“,hanem az 1868. nemzetiségi törvény mind betűje, mind szelleme szerint megtartassák. Ennek a nemzet „függetlensége és önállása“ kivívása érdekében is meg kell történnie, épen az „osztrák sas“ ra való tekintettel s igy ő a következetes, nem ama veszélyes áramlat követői, a mely „még tiszteletreméltó, elvszilárd férfiakat is ellenmondásba“ sodort.Sajnálja már most, hogy a nemzetiségek, ezeket látva azt hiszik, hogy „jogos igényeik“ s a magyarság „aspiratiói“ közt kiegyenlíthetetlen összeütközés létezik; rosszalja Tisza Kálmán eljárását, melylyel ő is e veszélyes áramlatnak hódol; büszkén hivatkozik arra a fogadásra, melyben a nemzetiségiek magatartásáért részesítik s csodálkozik, hogy a szabadsajtó emberei nem tisztelik eléggé a vélemény szabadságát. Czélja a nemzet komoly gondolkodásra intése volt s ezért nem riadt vissza a kellemetlenségtől, melyet magának s „esetleg tisztelt választóinak“ okozhat vala. A nyílt levél ama részét, melyben a nyilatkozó saját pártjával vitázik s melyre az Egyetértés még ugyan nem felelt, de mind e lap, mind a párt bizonynyal felelni fog, mi e helyen bizton mellőzhetjük, mert ha értette-e a függetlenségi párt saját programmját vagy pedig készakarva szövegezte úgy, hogy abból Mocsáry is a nemzetiségek a maguk értelmezését olvashassák ki, az egészen az ő saját ügyök, amelylyel minekünk, akik Mocsáryval mind közjogi, mind nemzetiségi irányukra nézve határozott és nyíltan hirdetett ellentétben állunk, épen semmi közünk. Szorítkozunk tehát elsősorban a nyílt levél ama vádjára, mintha a magyar állam és társadalom bármely polgárt is megtámadott, avagy akadályozott volna „nyelve és nemzetisége megtartásában és fejlesztésében“ s aztán arra, amit a nemzet önállásáról és függetlenségéről „az osztrák sas“-ra való tekintettel mond. Tesszük ezt a vélemény szabadsága iránti teljes tisztelettel s nem különben határozott kárhoztatásával minden téves, vagy épen közveszélyes véleménynek, a mihez épen anynyi jogunk van, mint Mocsárynak a maga meggyőződése hirdetéséhez. Már Mocsáry iménti képviselőházi fölszólalása alkalmával kimutattuk, hogy e jobb sorsra érdemes férfiú aberratiojában, etnikai szempontból, az a legsajnálatosabb, hogy tudva állít a tényekkel ellenkezőt, p. o. az erdélyrészi magyar közművelődési egyletet illetőleg. Fájdalom, ezútttal már nemcsak ez egy esetre nézve teszi ezt, hanem egészen általánosítja tételét, s a magyar államra és társadalomra fogja a vádat, hogy a nemzetiségeket nyelvek és nemzetiségük megtartásában és fejlesztésében megtámadják és akadályozzák. De, hát, uram fia, hol, mikor, kit és hogyan támadott meg és akadályozott akár az állam, akár a társadalom nyelvének otthon, a templomban, az iskolában, a közigazgatás és igazságszolgáltatás terén, a sajtóban, az egyletekben és irodalmi intézetekben való használata közben? Tudjuk, hogy Mocsáry, erre a nemzetiségi izgatókkal együtt, azt feleli, hogy a felvidéki kicsapott tót diákokat, a népiskolába is bevitt magyar nyelvtanítással a nemzetiségek gyermekeit, az első folyamodású bíróságoknál a magyar beadványok benyújtására kényszerített ügyvédeket, s a magyar közművelődési egyletek az összes nemzetiségeket. Ha Mocsáry a tantárgyak helyett pánszláv dalokat kíván a diákoknak taníttatni; ha az állam nyelvének az anyanyelven tanított tantárgyak sorában pár órát nem kíván juttatni; ha az állam fölhatalmazásával és privilégiuma mellett életmódot nyerő ügyvédek elnyomását látja a törvényes nyelv biztosításában, amikor a felek szabadon használhatják saját nyelvüket, s ha a magyar társadalomnak meg akarja tiltani, hogy saját pénzén magyar iskolákat állítson elveszni induló fiai számára, épen úgy, mint minden nemzetiség szabadon teheti ugyanezt saját pénzén , akkor igaza van e vádaskodásban; de, ha föntartja a jogegyenlőség elvét kivétel nélkül minden irányban , ha az „osztrák sas“-tól félti faját s ennek ellenében a „nemzetiségi sasok“ prédájául akarja ugyan e fajt oda dobni, akkor ne hivalkodjék Magyarország függetlenségével, önállóságával, mert épen ezt a függetlenséget és önállóságot árulja el megannyi sasnak, ahány felé a nemzetiségi izgatók Magyarországot darabolni szeretnék. Azok a nemzetiségi izgatók, s azt a Magyarországot, akiknek „jogos igényeik“-ről beszél a csakis „aspiratiók“ színvonalára degradált törvényes intézményekkel szemben, s amelyet coriolanusi dühében kész volna akár a volscusok kezére juttatni, csak, hogy igazkodó vágyát kielégíthesse. És megjegyezzük, nyomatékkal emeljük ki, hogy a nemzetiségi izgatókkal és nem a nemzetiségekkel tesszük Mocsáryt egy sorba. Ha ismerné a tárgyat, amelyre nézve bölcseségét oly szívósan árulgatja, tudná, hogy a nemzetiségek maguk békén, a haza iránti hűséggel teljesítik törvényes kötelességeiket, élvezik családi, faji és felekezeti szabadságukat s Mocsáry ingyen se higyje, hogy az a dicsekedése, melylyel ez irányú ünnepeltetését hirdeti, a nemzetiségek összeségét s tulajdonképeni testét illethetné. Hanem illeti azokat a könnyű módon és hírben élni vágyó keveseket, akik saját aspiratióikat, melyeket Mocsáry jogos igényeknek nevez, a nemzetiségek köpenye alá szeretnék csempészni simító rágalmaikat, a magyar faj ellen, oly ügyesen trombitálják, hogy a könnyen hivők, ezek sorában Mocsáry is, maguknak a nemzetiségeknek szavát vélik hallani. És végre, Mocsáry, csak, hogy az „osztrák sas“-sal szakíthasson, a nemzetiségi izgatók aspirációit is kész jogos igényeknek tekinteni, aminek consequentiáját kivonva, természetesen és következetesen a foederalismus Magyarországával kell szembe néznie. Tudjuk, hogy Mocsáry nagy nevű politikai vezére egy pillanatra, a szabadságharcz elvérzésének gyötrő keserve közepett, szintén gondolt a foederalismus csalképére. De ugyanaz a Kossuth Lajos ejtette el és utasította vissza utóbb e gondolatot s hirdette majdnem első alapítóként a magyar közművelődési egyesületek nagy elhivatását s erei az állam amaz uralkodó jellegét, amely szívós kitartással és úgy fönntartotta magát az „osztrák sas“ ellenében háromszáz éven át, mint, ahogy negatívja, Kossuth Lajos „szava szerint is, a foederalismus minden formájának, valamig ez országot Magyarországnak nevezik. Mocsáry, tehát, ne higgye, hogy csak a 48-as és függetlenségi párt clubja utasította ki köréből. Megtagadott vele minden solidaritást valamennyi magyar országos párt; tettével megtagadta őt politikai vezére; megtagadják a nemzetiségek a maguk zömében s törvényes, hazához hű életükkel és működésökkel s mások nem maradnak pártfeleiként,mint azok a nemzetiségi izgatók a kiknek olcsó és nem irigylésre méltó kenyere a magyar törvényes intézmények elrágalmazása és a könyen hívők éljenei és garassal. Ez a mit nem irigylünk sem tőlük, sem tőle. I I . A „KOLOZSVÁR“ HÁROM A SÁRGULÓ LEVELEKKEL — Elbeszélés. — Irta : ABONYI ÁRPÁD. (Vége.) Kelen rámutatott az ispánra, s nyugodtan szólt. — Lőrincz ispán, a mai naptól el van csapva. De gonosz lett és harapós. Vigyázzanak rá kendtek, s most minden czókmókjával a határig kisérjék. Megértették? — Meg, meg... intett mohón a kertész. Kivigyük ő kémét? — Lőrincz ispán maga fog elmenni. És elsápadva hátrált vissza az ispán. Fejébe szökött a vére, arczán kitüzesült a sebhely. Dadogva mondott valamit, aztán megfordult, kirohant a teremből. — Künn futni kezdett végig az udvaron a kert felé. A kertész alig tudott nyomába maradni. Mind kiabált utána. — Ne fussunk al ficska, hej, hé ! Minek fut? — A cselédházból örvendezve nézték ezt a hajszát. Csakhogy valahára elkergetődött a suta. Nem parancsol már, mehet már. Hajrá! Mulatságos agarászat keresztül a kerten. — Urficska, urficska! Estefelé ismét kiderült az ég, de a szél is még mindig élesen fújt. Hajladoztak a fák s az ágakról sárguló levelek peregtek csendesen. A kastélyban lábujj hegyen jártak a cselédek. Peterdi gróf elhagyta fia lakosztályát, s szobájába vonult. Nyugalomra van szüksége a betegnek, nyugodtan legyen mindenki, s a folyosókon ne hangozzék beszéd. Vonuljanak el mind, hogy a beteg ne halljon emberi hangot a közelében. Vonjátok le a függönyöket,tegyetek lobogó tüzet a kandallóba, s mérsékeljétek a függőlámpa fényét. Iván felöltözve ült karszékében. Tompa zsibongás minden tagjában, s a feje nehéz és végtelenül zavart. A rohanó gondolatok egymást törlik el, s néha semmire sem emlékezik. Néha világosan tud mindent, s hálás szemekkel keresi atyját, ki kibékülni ment az ő kedvéért, s megtette a legnagyobb áldozatot, amit egy Peterdi tehet. Bocsánatot kért, kibékült. És nem ellenség többé Kelen, a Martha atyja. Túl pedig a szürke bizonytalanságból, mely szemei előtt lebeg , tündöklő pont csillog felé. Tiszta, szent fény... Megvilágítja a jövendőt, s kék lessz az ég, illatos a mező, melyen méhek zummognak és pillangók lebbennek játszadozva. Aztán felhő kerül az égre és orgonahangokat hoz valahonnan a szél. — Lobban a láng, árnyak vetődnek a falra, és eltűnnek hirtelen. Aranyos porszemek összekavarodva tánczolnak fáradt szemei előtt, s nem hallja a lágy orgonahangokat sem. Aztán több felhő kerül az égre, s fenyegető karok emelkednek. Iván felriad és megtapogatja a széket. Álom, álom ... Nem akar látni álmokat. Felemelkedik a székről, s járni kezd a teremben. A szőnyegek elfogják lépése neszét, tehát nem a szőnyegedre lép, hanem a padlóra. Ez koppan; erről bizonyosan tudja, hogy jár és ébren van. De nem tűnnek el a karok, hanem sovány test nő hozzájuk és egy száraz fej, ripacsos arccal, vörös hajjal. Ak! ismeri, ismeri: ez az ispán. Útjába kerül ez az ember mindenütt, ahova néz. Kikandikál vigyorogva a lángokból , ott lebeg hajladozva a falon, a levegőben, a porszemekben. Csak a kezét, kell kinyújtsa és eléri. Utána nyúljon-e? Megfogja-e vékony, eres nyakát, hogy kezébe szakadjon vörös feje, s aztán meglóbálja ez utálatos fejet és odacsapja a falhoz, hogy szertelocscsanjon a vértelen vele... Emlékszik , egyszer megütötte már. Az a harag hirtelen futotta el akkor, mint a villám, s lecsapott gondolkozás nélkül. Minek is tette? . . . Azóta folyton nyomában van az az ember. Sápadt az arcza, kényes a szeme most is, — de a következő pillanatban t ökleit emelgeti vad káromlással, s utána les és Mártha után. Miért les? Hát ha most is les, s ahogy kilép Mártha a szobából — ráemeli kezét, vagy rálő .. . És nem tud szabadulni ettől a gondolattól. Körül tánczolják apró koboldok , összefogódnak körben és taszítják, húzzák, bizgatják , eredj, eredj... Vész fenyegeti a leányt: mentsd meg. Fuss ... Iván hallgatódzik. Senki. A folyosókon csend, atyja szobájában van, s ő könnyűnek és erősnek érzi magát. Lélegzik fájdalom nélkül, nem ingerli köhögés és nem röpköd mellette suhogó szárnynyal a halálmadár. És hátha csakugyan igaz a sejtelem. Mit érezne, ha bekövetkeznék a veszély, melyet elháríthatott volna ? Nem, nem! Ne érezze soha. Inkább akar elevenen feküdni a sötét kereszt alatt. Felhúzza felső kabátját, prémes sapkát nyom fejébe, s puskát emel le a falról. Hosszú csövű golyós fegyver ez, régi hűséges társa csavargásainak. Vállra vele. Nem akarta kilőni többbé a nevével jegyzett golyót, s nem is fogja, ha nem kell. De ha ki talál repülni fészkéből az a hegyes aczélgolyó — ez az utolsó lövés — szeg lövés lesz. És lecsavarja félig a lámpát. Kissé reszket a keze, s könnyű verejték borzong a homlokán, de ez természetes, hiszen lopva akar kiérkezni. Most próbálja először, ezért izgatott bizonyosan. Mindegy. Lábujjhegyen kiér a folyosóra és körülnéz óvatosan. Mehet bátran , a hosszu folyosón senki se kerül eléje. A lépcsőházban se. Az udvaron se. Lenn az oszlopos tornácz végén pusmognak, de nem veszik észre, hogy Iván gróf megy ki a hátulsó kapun. Mikor pedig kiért az útra, valaki dörmögve beszólt társának, ki czudarul káromkodott. — Elszökött az urficska. Hej, hej! _ Minek szalasztotta elkend... — Az ördög! Hát nem futottam, mint egy ló ? Messze kikerüli őket, s azok nem veszik észre, hanem tovább mennek veszekedve a Kelen udvar felé. Ő is oda akar,de most már nem megy a háznak, hanem a kertnek kerül. Ne találkozzék senkivel, csak azzal az egygyel, akit keres, s akiről bizonyosan tudja, hogy ott leskelődik gonosz szándékkal valahol a bokrok között. Jó lepel a szürke esthomály, de most a vak éjszakát is keresztül látná. Lenn a kertek végén megmássza az árkot, leveszi válláról a puskát, s továb csúszik. Egész teste forró. Orrczimpái tágulnak, s fehér, meleg párát fú gyors lélegzéssel a hideg levegőbe. És sehol, senki . . . Száraz ág koppan, bokor susog itt-ott, s kutya-ugatás lallszik a faluból. A láthatáron pedig most bukkan elé a hold. Már a kert elejéhez ér, honnan alig ötven lépés a veranda. Jól látszanak fehér oszlopai a mellől a széles orgonabokor mellől, hová leguggolt. Hallgatódzik figyelmesen, s lassan hordozza körül tekintetét a szürkeségben. E perczben megnyílt túl az ajtó, s Martha lépett ki a verandára. És a perczben megzörrent egyik bokor a palánk mellett. Az ispán . . . Ő az. A sovány arczával, vékony nyakával. Jól látja arczán a sebhelyet, szemében a féltékenységet, a vad, kárhozatos szenvedélyt, és valamit a kezében, a mit — a mitől — Mártha — Iván gróf arczához kapja reszketve a hosszucsövű puskát, s a következő pillanatban éles dördülés ver visszhangot az udvarház falán. — Aztán lárma, aztán zavar ... Kirohannak a cselédházból s fedetlen fővel jön az öreg Kelen és jön Mártha. És mig a cselédek fejvesztett kiáltozással felszakitják a kertajtót, végig a kerten az ispán fut szitkozódva — ki a mezők felé... I e lső évfolyam. 1887. Szerkesztő-iroda: JŐTÉR 7 SZ SZENTKERESZTI-HÁZ lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő kéziratok NEM ADATNAK VISSZA. Megjelenik a lap minden nap, a vásár- és ünnepnapok kivételével. Névtelenül beküldött közlemények tekintetbe nem vétetnek. 49. szám, Kolozsvár, szerda, feburár 23. KOLOZSVÁR Kiadóhivatal: BELKÖZÉP-UTCZA 4. SZÁM ELŐFIZETÉSI DIJAK: EgéRT, évre 16 frt. Fél évre..................8 frt Negyedévre Egy hóra Egy szám ára 6 hr. HIRDETÉSI DÍJAK: Egy □ centiméternyi tér ára 4 kr. Gyárosok kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 80 kr. Nyüttér sora 25 kr. 4 frt. 1 frt 60 kr. (Kolozsvár, febr. 23.) Romániai levelezőnk írja, hogy ott az a hir jár, mikép az orosz czár egy-egy tábori szentképet osztatott ki minden orosz ezrednek, meghagyván, hogy a kép békében és háborúban úgy hordoztassék az isten ezred kebelében, mint egykoron a frigyláda a zsidóknál. Egészen a balkáni hadjárat vallásos színezete ! Csakhogy Ausztria- Magyarország nem a török félholdat és csillagokat imádja. (Kolozsvár, febr. 23.) A német birodalmi választások, melyek most a nap eseménye az európai politikában, minden valószínűség szerint Bismarck győzelmével végződnek. Egy berlini távirat arról tudósít, hogy a vidékről érkező hírek a szabadelvűeknek teljed és majdnem végkép megsemmisítő vereségéről tanúskodnak. E távirat azt mondja, hogy a birodalmi gyűlésben alig húsz szabadelvű fog részt vehetni. Más tudósítások szerint, a választási harcz első benyomása az, hogy a számos pótválasztás folytán a küzdelem még eldöntetlen. A végleg megválasztottak közül eddig határozottan legtöbb a nemzeti szabadelvű (akik tudvalevőleg Bismarck hívei), utánuk mindjárt az elszásziak következnek (akik ellenzik a septenatust), a többi pártok végleg megválasztott jelöltjeinek száma — a tegnap délig ismert eredményt számítva — elenyészően csekély A szabadelvű ellenzék (ebben minden tudósítás megegyezik) vereséget fog szenvedni, ha nem is ép oly megsemmisítőt, mint a fennebb említett távirat jelzi. A választások eredményéről tegnapról ezeket jelentik: Eddig 71 választás eredménye ismeretes. Ezek közül 22 kerületben pótválasztás lesz megejtendő, és pedig 12 kerületben socialisták és septennatisták közt, 5 kerületben német szabadelvűek és septennatisták közt, 2 kerületben a centrum és septenatisták közt, 1 kerületben a centrum és a néppárt jelöltjei közt, 1 kerületben a socialisták és a német szabadelvűek jelöltjei közt és 1 kerületben anémet szabadelvűek és a conservativek jelöltjei közt. A többi ismert választás eredménye a következő : centrumpárti 4; nemzeti szabadelvű 20; socialista 5; birodalmi párti 2; conservativ 4 weil 1; szabadelvű 1. Elsass mostanáig 12 tiltakozópárti képviselőt választott. (Kolozsvár, febr. 23.) Mocsáry ünnepeltetése. Mint már említettük, a nemzetiségi sajtó egész lelkesedéssel ünnepli Mocsáryt, azon beszédéért, melyet a képviselőházban a magyar nemzeties törekvések ellen tartott. A szomorú szereplésű férfiúra az az újabb kitüntetés vár, hogy a szerb túlzók, mintegy 80 aláírással, bizalmi iratot fognak hozzá intézni. Azoknak, akik ünnepüik Mocsáryt, de azoknak is, akik megmagyarázhatlan működésében elmezavarodást kell hogy lássanak: nagyon tanulságos olvasmány az a czikk, melyben lapunk más helyén a régi Mocsáryt ismertetjük. Ajánljuk ezt különösen az ünneplők figyelmébe. Ebből megtanulhatják — ad oculos demostrálva — hogy mennyire lehet komolyan venni a Mocsáry úr mostani szereplését. (Bécs, febr. 21.) A tizenkét milliomos hitel. A reichsrath pénzügyi bizottságának jelentése a landwehr s a népfölkelés felszerelésére vonatkozó tizenkét milliomos hitelről ma osztatott szét. A jelentés kiemeli, hogy a nagy öszszeg megszavazása főleg olyan időben, midőn különben is nagy a deficit, a legalaposabb megfontolást igényli. A kormány előterjesztéseiből kitűnik, hogy minden nagyhatalom szakadatlanul védképessége fokozásán dolgozik. A hangadó hatalmak békés diszpozícziói s a kormányok azon kétségbevonhatatlan törekvései daczára, hogy fentartsák a jó nemzetközi viszonyokat, a monarchia érdekeinek hatékony védelmére irányuló rendszabályokat mégis indokoltaknak kell nyilvánítani. A jelentés megelégedéssel veszi tudomásul, hogy a kormány a népfelkelési formációkat katonailag egyenruházni és felszerelni akarja s a kormány által kért egész 11.866.055 frt megszavazását ajánlja. (Berlin, febr. 22.) Az egyházpolitikai javaslat. A német kormány és a katholikus egyház közt fennálló differentiák kiegyenlítését czélzó javaslat a birodalmi választások napján közzététetett. A nagyfontosságú javaslat, mely öt czikkből áll, felhatalmazza az osnabrücki és limburgi püspököket, hogy egyházmegyéikben a lelkészek tudományos előképeztetése czéljából papnöveldéket állítsanak fel és azok fentartásáról gondoskodjanak. A plébániák tartós betöltése czéljából állami kényszer alkalmazásának ezentúl nem lesz helye. Megszűnik az egyházi főbb hatóságok azon kötelezettsége, hogy az egyházi fegyelmi döntvényeket a helytartókkal közölni tartoznak, s hatályon kívül helyeztetik az a