Kolozsvár, 1886. december - 1887. június (1. évfolyam, 1-151. szám)

1887-06-03 / 130. szám

l-ső évfolyam. 1887. 130. szám. Kolozsvár, péntek, junius 3. FŐTÉR 7. SZ. SZENTKERESZTI-HÁZ. A lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő. KÉZIRATOK NEM ADATNAK VISSZA. Megjelenik a lap minden nap, a vasár- és ünnepnapok kivéte­lével. Névtelenül beküldött közlemények te­kintetbe nem vétetnek. waaMi­­­n í-ü-í-*—-ü— KOLOZSVÁR Kiadóhivatal: BELKÖZÉP­ UTCZA 4. SZÁM. ELŐFIZETÉSI DÍJAK: Egész évre............................16 frt. Fél évre..................................8 frt. Negyedévre.......................1 frt. Egy hóra .............................1 frt 50 kr. Egy szám ára 6 kr. HIRDETÉSI DIJAK: Egy □ centiméternyi tér ára 4 kr. Gyá­rosok, kereskedők és iparosok árkedvez­ményben részesülnek. Bélyegilleték min­den hirdetés után 30 kr. Nyílt tér sora 25 kr. CSEBERBŐL VEDERBE. Kolozsvár, jun. 3. (2.) A franczia, elég hosszúra nyúlt miniszterválság bevégződése magában vé­ve előnynek volt mondható, a­mennyi­ben a kilencz hónapig élt előző minisz­térium utódjait csakugyan sikerült, hosz­­szas vajúdás után, fölfedezni. A megol­dás módja is jóformán megfelelt a par­­l­amenti szokásoknak, mert hiszen Rou­­vier, az új kormányelnök volt az elnö­ke annak a pénzügyi bizottságnak, a­mely a buktatást előkészítette s a költ­ségvetés visszautasítására vonatkozó in­dítványával, illetőleg ennek elfogadtatá­sával ténynyé is változtatta. Csak ter­mészetes tehát, hogy a köztársaság el­nöke épen Rouvierékhez fordult, hogy adják vissza az országnak azt, a­mitől megfosztották. Ám e formai követelmény betölté­se, mint rendesen történni szokott, még távolról sem biztosította a lényeget: a biztos többségre számítható, népszerű és erélyes kormányt, a­mi nélkül, épen Francziaországban, nem kilencz hónapig, de kilencz hétig is alig állhat meg par­liamenti kormány. Maga Rouvier is és társai még inkább — a­mint az egybe­hangzó tudósítások jelzik — inkább csak a jó középszerűségnek emberei, s épen ezért már előre is, nem annyira a kor­mányra, mint inkább csak az ügyek ve­zetésére látszottak hivatottaknak, s a mellett, a radicálisok és hajthatatlanok oly elkeseredett és engesztelhetetlen gyű­lölködéssel nézték a kormányválság e módon történő megoldását kezdettől fog­va, hogy előre lehetett látni, hogy ha sikerül is valahogyan a Rouvier-minisz­­térium létrejövetele, bizony valami rózsás ágyon pihenni nem fog. A következés csakugyan igazolta ezt a lehetőséget, mert már az első szó, a­melyet az új minisztérium a képviselő­tanácsban kiejtett, a rövidre fogott prog­­ramm­ vázlat, oly vihart keltett s első­sorban épen a republicánusok különbö­ző árnyalatai közepett, hogy mint írják, a bukás már az első fellépés alkalmára sem látszott épen egészen lehetetlennek. És csakugyan, bár az ellenzék ré­széről megtett bizalmatlansági indítvány többséget nem nyerhetett és igy a Rou­­v­er-minisztérium az első ádáz rohamot kiállotta is, de a szavazás eredménye s azok a számadatok, melyek az elég te­kintélyes többség alakulására vetnek vi­lágot, tökéletes bizonyosra mutatják, hogy a respublica kormányát a monarchia hí­vei mentették meg ez alkalommal a bu­kástól, mert a köztársaság kormánypárti hívei az ellenzéki republicánusoknál csak tizenhattal voltak többen s több, mint másfélszáz köztársasági képviselő nem is élt szavazati joggal. . Ez a győzelem tehát valóságos pyrrhusi diadalnak mondható, mert semmi egyéb nem kell csak épen tiz-húsz mo­­narchista képviselőnek az ellenzékhez való csatlakozása s a Rouvier-kormány ki­lencz óráig sem éli túl a netalán rámé­­rendő újabb csapást. Hogy ez sohá magára váratni nem fog, meg lehetünk felőle győződve. A Bou­langer fölfújt s mint kitűnt, drága ál­lami pénzeken szerzett népszerűsége, még mindig vakítja a radicálisokat és intran­­sigenseket, a­kik bizonynyal kapni fog­nak a köztársasági kormányt hazafiság­­ból, vagy épen csak ez alkalomra vára­kozás kedvéért föntartó monarchisták legcsekélyebb elhidegülésén avagy ellen­tétes ac­ióba lépésén s azonnal fognak maguknak alkalmat szerezni, hogy a bi­zalmatlanságra szóló indítványt megte­hessék, a­mi minden valószínűség szerint jobban fog sikerülni az első kísérletnél. Valóban, a rendes logika kerékvá­gásában haladó gondolkodás megáll és eltéved, ha szemléli e franczia története­ket s a mind határozottabb nyomokat, melyek — vagy a radicálisok felül­ke­­rekedésével: a franczia-német haláltusá­ra, vagy a monarchisták többségre jutá­sával: a királyságra, császárságra, avagy dictaturára utalnak. Boulanger, a nagy száj­hős, úgy látszik, egész határozottság­gal arra tört, hogy a dictatorságot a re­vanche útján szerezze meg magának s ha a monarchisták ma még megvédik a respublicát a republicanusok ellenében, ezt, aligha­nem azért teszik, mert egy­felől féltik a szélső elemektől az állam­rendet s másfelől nem a veszélyesnek látszó Boulanger utján, hanem a legiti­mitás mesgyéjén akarják a kibontako­zást létrehozni. A franczia nép pedig nézi e rette­netes koczkajátékot nyugodtan, lobogtat­ja a vörös zászlót, vagy élteti Boulan­­gert, s mindegyre duskálkodik abban a luxusban, a melyet Jókai kassai beszédé­ben oly találóan jellemzett. Szegény Francziaország, s jaj min­den országnak, a melynek fiait az ilyen koczkajátéktól még a hazafiság sem tud­ja visszatartani . . . (Kolozsvár, jan. 3.) A pénzügyi helyzet. Széll Kálmán, egykori pénzügyminiszter,kőszegi választói előtt pünkösdkor tartott beszámoló­­jában, mint mondá: sine ira et studio, hossza­san foglalkozott a pénzügyi helyzettel, s az egyensúly helyreállításának módozataival. A szerinte 40 millióra menő krónikus de­­fic­it első­sorban a külpolitikai helyzet által elkerülhetetlenül reánk parancsolt költekezé­sek, azután az ország közszelleme által a kor­mánytól kierőszakolt aránytalan kiadások kö­vetkezménye ; és csak utolsó sorban okolja a kormányt, hogy a közszellem pressiójának nem tudott jobban ellenállani. Ez az ítélet a csak­ugyan helyes és elfogulatlan. De aztán nem ért­jük azt a további czélzást, mintha a kormány csak a hatalom megtartásáért engedett volna. Hiszen, ha egyszer a közszellem megvolt és megvan, bármely kormány hasonló ostromnak lett volna kitéve. Egy folytonos kormányválság pedig, főleg a mostani viszonyok között, egy negyvenmilliós defic­itnél is sokkal válságosabb lett volna s lenne most is. A helyzet javítására a „pénzügyi dikta­túráig“ menő takarékosság mellett, a közjö­vedelmek fokozását ajánlja. Az egyenes adók csak végső szükség esetén emelendők, e he­lyett az általános jövedelmi pótadó volna az angol „lacome Taxe“ módjára általános, tisz­ta, személyes jövedelmi adóvá változtatandó, s az italmérési adórendszer behozandó a regálé­nak, az állam által 30/3-os regale-kötvények­­kel való megváltásával. Ezeken kívül a do­hány­jövedékből s más indirekt adókból le­hetne többet bevenni, s az állami gyári válla­latokat kellene a magán­iparnak átadni. S ha mindezek következtében az egyensúly helyre­áll, lehet az államadósságok konversiójához fogni. íme egy pénzügyi­­programra, melylyel még bizonyára sokat foglalkozunk. (Kolozsvár, jan. 3.) A külföldi viszonyok közt az új franczi­a kormány helyzete s a párisi utczai tüntetések érdemlik meg a főfigyelmet. A kormány kiállotta az első tüzet a kama­rában. Az ellene beadott indítvány leszavazta­tott. Beadatott 425 szavazat, miből 285 a kor­mány mellett nyilatkozott , a jobboldalt 130-ra számítva, e szerint a tisztán republikánus szó­többség csak 16. A sajtó élénken foglalkozik az új kor­mánynyal. A radikális lapok támadják, a füg­getlenek és mérsékeltek egyelőre tartózkodó álláspontot foglalnak el; a conservatív lapok pedig örülnek a radikálisok és opportunisták szakadásán, miből magukra nézve szakadást remélnek. Az utczai tüntetések, mik Boulanger volt hadügyminiszter mellett lefolytak,jelentős nyomokat nem hagytak. A nép hamar szétosz­lattatok. Több elfogatás és sebesülés történt. Maga Boulanger igen higgadtan és hazafiasan viselte magát. A­helyett, hogy a tüntetést felhasználta volna, sem a katonatisztek ünnepélyén nem jelent meg az operában, sem Párisban nem ma­radt, hanem külföldi útra indul. Ezzel megadta a párisi népnek az irányt, melyet a mostani viszonyok között legtanácsosabb követni. A KOLOZSVÁR TÁRCZÁJA. Séta Paris iiépisinei muzeu­­maiban. Irta: MAILAND OSZKÁR. I. Azok közül, kiknek a sors annyira ked­vez, hogy Párizsban tölthessenek egy pár he­tet, azt hiszem, kevésnek jut eszébe azon gyűj­teményekkel foglalkozni, melyekben századok műkincsei, az öt világ­rész népismei tárgyai vannak összegyűjtve. Nem csodálom! Mert bi­zony nagy önmegtagadás kell ahhoz, hogy hi­deg, csendes termeken barangoljunk végig, je­gyezve, figyelve, midőn hivogatólag hallszik fel hozzánk a nagy Páris örök zaja, mikor ezer meg ezerféle élvezet kínálkozik reggeltől estig. Párisi tartózkodásom egyik fő czélja az ethnographia múzeumok tanulmányozása volt. Reggeli 10 órától esti 5-ig barangoltam egyik teremből a másikba, fáradsággal tudva meg azt, a­mit tudni akartam , a­mit csak itt lehet megtudni, de talán nem is kellett oly nagy ön­­megtagadás ehhez. Hisz a párisi élet este kez­dődik s a­kinek ideges rugékonyságát tönkre nem teszi a hosszas, élénk figyelés, az kárpó­tolhatja magát napi fáradalmaiért. Kísérjen el kedves olvasóm ez ethnológiai Bétámon, tegyen meg velem egy körutat, a­mi­lyet mindennap megtesz egy-egy spanyol vagy angol társaság, körültekintve a múzeumokban, többé-kevésbbé mély benyomásokat vive haza. De mielőtt sétánkhoz fognánk, mint minden utazó, ki haszonnal akarja idejét felhasznál­ni, hadd tegyünk egy kis előtanulmányt, hogy a felsorolandó ethnographiai gyűjtemények czél­­jait megérthessük, hogy ezek fejlettségét meg­ítélhessük és ismerjük azon előzményeket, me­lyek e gyűjteményeket feltételezve, azokat a mai kor kívánalmainak megfelelő színvonalra emelték. Az etimológia kezdetben nem állott egyéb­ből, mint a vad népek hitéről, szokásairól, öl­tözeteiről hozott csodás hitek összeségéből. Ho­mályos tudata volt e létező sajátos kultúrával bíró népeknek, minden összehasonlító alap nél­kül. A csodáktól nem jött senki magához s miután az első kíváncsiság ki volt elégítve, a túlcsigázott étvágy exotikus ingerek után vá­gyott s mind furcsábbnál furcsább abnormitá­­sokért lelkesült. Antropophag szokásokról, sa­játos ünnepélyekről, vad, borzalmas vallásos cul­­tusokról, tollas tiltovírozott testekről szóló hí­rek képezték az akkori ethnológiát. Ez volt az átmeneti korszak, mint az alchimia vagy diemiá­­hoz. Ez vezetett tudományos kutatásokhoz. Nem szólva azon eredményekről, melye­ket Cook és franczia versenytársai a déli ten­ger partjain elértek, áthaladva Banks és For­ster expeditiói által elért eredményeken. Thier­­ry-t kell megemlítenünk, ki az ethnographia és antropologia közti határt élesebben megje­lölve, az első ethnológiai társulat megalakítás­­sához az eszméket adta, s 1819-ben megala­kult a „Brittish­ Association for the advence­­ment of science“, mely azon kérdés felett kez­dett gondolkozni, miként lehetne a tanulmány czéljából kiküldött utasok működésébe rend­szert hozni. Ehez járult Siebold és Fomorád együttes működése, kik már átlátták, hogy nem­csak gyűjteni kell, hanem minden parányi kése­­delem kiszámithatlan veszteség a tudományra nézve. S írja Siebold Fomoradnak: „Egy álta­lános történelem megírásánál a jövő nem nél­külözheti majd a vad népekről szóló híreket s anyagát e népek sötét traditióiból is fogja meríteni.“ Ezek új szempontokat is állítottak fel. Kimondták, hogy Európára nézve Ázsia népei­nek tanulmányozása a legfontosabb, Amerika ősnépei pedig szintén nem hagyandók figyel­men kívül. De a tanulmányozás e két irány­ban különböző módszerrel kell történjék. De még előbb felütötték fejüket a ph­i­­losophiára támaszkodó eszmék. Beszéltek egy lélektani antropológiáról, egy emberiség termé­szetrajzáról, philosophiai geographiáról stb.,­­ Neumann Herbertis követője, azt kérdi: „Vájjon az ember nem méltó-e arra, hogy róla egy tu­domány neveztessék el.“ 1839-ben megalakult Párisban a „Société d’Ethnologie“, melyhez az előbb alakult „So­­ ciéte des observateurs des l’homme“ csat­lakozott. S ha­­az ethnologia tudományos kutatásai főkép azon vitákra szorultak, miként kelljen az ethnologia, antropologia, psychologia­ és ethno­graphia közti határokat megállapítani. Ed­ward, a „Société Ethnologique de Paris“ el­nöke, megnyitó beszédében kitűzte azon czélo­­kat, azon utat, mely felé és melyen az etimo­lógiának haladnia kell, midőn e fontos szava­kat hangoztatja: „Az emberi fajokat megkü­lönböztető főelemek ezek: a testi szervezet,az intellectuális jellem, az erkölcs, a nyelv és a történelmi hagyomány. E főelemek nem tanul­­mányoztattak eddig oly módon, hogy az ethno­lógia alapját képezhetnék. E hiány pótlására, s a különféle emberfajok lényegének beható tanulmányozására alakult a „Société Ethnolo­gique de Paris.“ Ez az első nagy eredmény, melynél az öntudatos gyűjtés eszméje is hangsúlyozva van. Mindent gyűjteni kell, ez lett a jelszó. Mert az ethnológia feladata nem csak a vad állapotban élő emberek tanulmányozása, hanem a culturnépek múltjának lélek- és embertani szempontból való ismerete. És igy a messze széles országúttá tágult, melyen buzgó kutatók találkoztak, keresve mindenütt azt, a mibe a mult néplelke nyilatkozik. — Herbert nézeteit Cookéval párosították s azon meggyőződésre ju­tottak, hogy az évezredek óta az egész földke­rekségen, különböző népek való nyilatkozása az emberi szellemnek a legmagasabb czél s az utolsó eszme, melyet a tudománynak kutatni kell. De az életrevalóság épen a philosophiá­­nak e tudományba való belekeverése következ­tében hiányzott e tudományból, s Németor­szágban csak akkor kezdett e téren egészsé­ges mozgalom nyilatkozni, mikor Wirchow a koppenhágai congressusból visszatérve, Ins­­bruckban egy antropologiai sectiót alapít. Ke­véssel ezután létesült a berlini ethnographiai társulat és a „Zeitschrift für Ethnologie und Urgeschichte.“ Az afrikai és amerikai népek ismereté­vel tágult az ethnológiai tudomány köre. A missionariusok, az angol és a franczia társasá­gok által kiküldött kutatók gyűjteményeket hoztak létre, melyek később egyesítve, múzeu­mokká alakultak. A berlini múzeum főkép afrikai népisme­­tárgyakban gazdagodott, az angol múzeumok zavart tömkelegben felölelnek mindent; a fran­czia szellemesen hamar belátta, hogy az etimo­lógiának, más földrészek népein kívül, az eu­­rópai népek isméjére is ki kell terjeszkednie. A franczia múzeumok úgy lettek hű tükrei nemzeti életök 2—3 századának, kegyelettel őriztek meg és gyűjtöttek mindent a mi nem­zeti ethnologiájokra vonatkozik, s igy e tekin­tetben párát­lan múzeumokkal bírnak. (Folyt. köv.)J ’didin * ______org A *— (Kolozsvár, máj. 3.) A kolozsvári és gya­­lui román választók f. hó 7 ére gyűlésre hi­vatnak össze Bohatzel A. és Coroianu Gyula által. Kolozs-Monostoron d. e. 10 óra­kor jőnek össze a gör. kath. iskola helyiségé­ben. Első tárgyal a nagyszebeni conferenczián hozott határozatokról fognak referálni az egy­behívók, mint a kiküldött delegáció tagjai, az­tán további magatartást, a román nemzetiségi Programm végrehajtását illetőleg fognak ha­tározni. Az új kormány állását, melynek mara­dandó volta különben az általános béke szem­pontjából is kívánatos, a financziális körök rokonszenves magatartása nagyban biztosítja. A Haute Banque saját jószántából Rouvier rendelkezésére bocsátotta magát. A belga munkászavargások a vidék egy részében elcsöndesedtek, de annál nagyobb erővel törtek ki Brüszszelben, honnan a királyi családot is kiköltözésre kényszerítet­­ték. Komoly következményektől tartanak. VÁLASZTÁSI MOZGALOM. KOLOZSVÁR. A kolozsvári I. választó­­kerületi szabadelvű párt szűkebb körű végre­hajtó bizottságát a következő választópolgá­rokból alakította meg: A belmonostorból Groisz Károly, Korbuly József, Petelei István, Zsombori András, Valentin Adolf, Ürmösi Mór, Veszprémi Lajos. A k­elsz­én­ből: dr. Békésy Károly, Gergely János, Ivornek­ János, Nagy János, Rei­­mann Károly, Spalier Károly, dr. Szász Béla, Szilágyi Béla. A belszénből: Baligó János, Bok­ros Béla, dr. Czikmántori Ottó, Demjén Ágos­ton, Dorgó Albert, dr. Ferencz Ákos, Földesi Sándor, Gyarmathy Miklós, Szacsvay Dénes, dr. Náthán Salamon, Tussay Gábor, Vikol Lajos, Keresztényi Imre, Burkhárt Ágoston. A külmonostorból: Balázs Károly, Benei János, Csernyánszky Lajos, dr. Finály Henrik, ifj. Gál János, Gundhardt Lipót, Lo­­sonczi János, Münsterman Viktor, dr. Nagy Mór, dr. Nappendrack Kálmán, Pataki Sándor, dr. Szamosy János, Nagy Béla. A híd elvéről: Áron László, Benedek József, Biró Mihály, Csíki Mihály, Deési László, Egedi Lajos, Hónig István, Markhart József, Melicskó Frigyes, Pap János, Puhala Adolf, Szabó István, Oriold József, Szász András, Fridi Mátyás, dr. Veress Lajos. KOLOZSVÁR. A kolozsvári I-ső kerület szabadelvű pártja a tegnap délután gyűlést tar­tott a Nemzeti szálló egyik terméből. A párt­tagok nagy számmal jelentek meg a Ha­ff­er Károly dr. elnök által vezetett gyűlésen, hol a nagy bizottságból egy szűkebb végrehajtó bi­zottság névsorát állapították meg, megválaszt­ván egyszersmind az egyes kerületekbe a vég­rehajtó­ bizottságok elnökeit is. * MAROS-TORDAMEGYÉBŐL. Maros-Tor­­da megyében az országgyűlési képviselőválasz­tási küzdelmek nagy hullámokat vernek fel. Mert a szabadelvű párt higgadt és eszélyes ma­gatartása, melyet a választási és szervezkedési előkészületek között tanúsít, nem hogy hason­ló eljárásra buzdítaná az ellenzéki pártokat, hanem azokat annál idegesebbekké teszi, s an­nál féktelenebb visszaélésekre ösztönzi. A mekkora volt a Szentiványi Kálmán ny.-szeredai ellenzéki képviselőjelölt és társai­nak öröme akkor, midőn e kerület szabadel­­vűpárti képviselőjelöltje, dr. Bálintit József, magán­viszonyai miatt visszalépett, — elment a macska, tánczolnak az egerek — ép oly deprimáló hatással volt reájuk az, midőn Dó­zsa Endre főszolgabíró szabadelvűpárti pro­grammal — engedve a számos helyről mind­untalan érkező küldöttségek felszólításának — * a jelöltséget elfogadta. Valóságos rettegés fog­ta el Szentiványi urat és környezetét eme — — reájuk nézve — hiáb hírre. Hiszen most már koczkán forog a három hosszú éven át gyakorolt korteskedés, most kárba vész eddigi fáradtsága, és semmi haszna nem lesz a jelölt úr boros pinczéjéből a tisz­telt választók által elfogyasztott eczetre való bornak. Most már ott áll a dolog, hogy derék székelyeinknek a Szentiványi úr bornak csúfolt vinkója sem mindig panaszoskodó és minden létezőt szidó szónoklatai nem kellenek. A je­lölt úr azonban interpelláló ikertestvérével egyetemben eme váratlan fordulatot észre­vette, miért is megkoc­káztatott egy geniális sticklit. Ünnep harmadnapja lévén, akkor tartottak be­számolót Ugron Gábor és Lázár Ádám Ma­­ros-Vásárhelytt. És igyen gondolkodtak : Min­ket a székely már nem igen res­pectál, sokszor felültettük ezt a jámbor népet,­­ többé nem hiszen nekünk. Vigyük be őket Ugron Gábort meghall­gatni Maros-Vásárhelyre. Igaz, hogy vámot kell fizetni, az is igaz, hogy meg kell őket vacso­­ráztatni, de ennek árát ki­izzadjuk. És így tör­tént, hogy néhány szekeret megtöltöttek vá­lasztó és nemválasztó székelyekkel, a lovakat felzöldágazták, maguk a genialis tervezők is zöldágat tett lövegükre, — ez nem kerül most pénzbe — s hangos lármával beszekereztek Maros-Vásárhelyre. Felvitték székelyeinket a „Transylvania“ dísztermébe Ugron-beszédét hallgatni, hát ha az a már megcsappant érdek­lődést irántuk újra felfrissíti ? A dolog azon­ban nem így történt. Egészséges és romlatlan észjárású székelyeink nem bírván megemészte­ni azt a sok egyezmást, melyeket nekik Ugrón úr feltálalt, többen eltávoztak a teremből, ott hagyván Ugrón és Szentiványi urakat, mint szent Pál az oláhokat, hangosan szitkozódva jelöltetésük miatt. A fegyver tehát csötörtököt mondott. Most már annál inkább meg fog választatni Dózsa Endre. S hogy ezt Szentiványi úr is hi­szi, azt bizonyítja valami „Dixi“ aláírással ki­adott „Ellenzékiben megjelent czikk, hol Dó­zsa Endre ellen — másképp nem lehetvén be­lekötni — személyes,­rutkifakadások tetetnek. Ezen eljárás egyáltalában nem szép, de hát a vizbefutó a szalmaszálon is kapkod. * KOLOZSMEGYE. A kolozsi választó­­kerület választó­polgárai ma Kolozsvárt jelölő értekezletet tartottak, mikor egyúttal Zeyk Ká­roly képviselő beszámolt a mult országgyűlés működéséről. Az ülést Winkler Frigyes nyitotta meg, mint a­ki felszólítva volt több tekintélyes bir­tokos által az értekezlet egybehívására. Rövid megnyitó beszéde után felszólította Zeyk Ká­rolyt beszámolója megtartására. Zeyk Károly, a mult országgyűlés mű­ködését két részre osztja, u. m. közjogiakra és belügyiekre. A közjogi működés körében ki­emeli a főrendiházi reformot, az öt éves man­dátumot, az államvasutak új szervezetét, rész­letesen kifejti a bolgár eseményeket, s ezzel kapcsolatosan kimutatja, hogy csak az Ausz­triával való szövetségünkkel voltunk képesek Bulgária függetlenségét fenntartani. Felemlíti a népfölkelési törvényt, melyet az országgyű­lés egyhangúlag szavazott meg. Pénzügyi hely­zet javítására a fogyasztási adók nagyobb ki­használását tartja kivezető útnak. Az ipart nemcsak szerződésekkel kívánja védeni, hanem fejleszteni is, a mezőgazdaság érdekében külföldi piac­ok biztosítása lehető intézkedések megtétettek. A katonai botrán

Next