Kolozsvár, 1886. december - 1887. június (1. évfolyam, 1-151. szám)
1887-02-14 / 41. szám
I-1. évfolyam. 1887. 41. szám. Kolozsvár, hétfő, február 14. Szerkesztő-iroda: FŐTÉR 7. SZ. SZENTKERESZTI-HÁZ. A lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő. KÉZIRATOK NEM ADATNAK VISSZA Megjelenik a lap minden nap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Névtelenül beküldött közlemények tekintetbe nem vétetnek. Kiadóhivatal: BELKÖZÉP-UTCZA 4. SZÁM. ELŐFIZETÉSI DÍJAK: Egész évre..................................16 frt. Fél évre..........................................g frt. Negyedévre.....................................4 frt Egy hóra .....................................1 frt 50 kr Egy szám ára 6 kr. HIRDETÉSI DÍJAK: □ centiméternyi tér ára 4 kr. Gyárosok kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyilt tér sora 25 kr. AZ IPARTÖRVÉNY MÓDOSÍTÁSA. Budapest, febr. 12. A minisztertanács által immár megállapítva, egy törvényjavaslat kerül a napokban ő Felségének jóváhagyása alá. Terjedelmére nézve rövid, de tartalmában annál fontosabb javaslat, melytől az ország több vidékén a kereskedő és iparos osztály kereseti viszonyainak tetemes megjavulása függ. Módosítását, jobban mondva, kiegészítését foglalja magában e javaslat az ipartörvény ötvenedik, az említettük osztály tagjai előtt nem a legjobb emlékezetben álló szakaszának. „Heti vásárokon, így rendelkezik e szakasz, élelmiszereket, kerti és mezei terményeket, házi iparczikkeket bárki áruba bocsáthat Másféle iparkészítményeket csak a helyben lakó iparos van jogosítva eladni. Első tekintetre, s a viszonyoknak behatóbb megvizsgálása nélkül alig hinné az ember, mily sok bajnak vált kút forrásává ez a rendelkezés. Megrontotta mindenekelőtt a hetivásárokat látogató kereskedőknek és iparosoknak anyagi helyzetét, megnehezítette reájuk nézve az amúgy sem könnyű megélhetést s akárhány esetben egészen lehetetlenné is tette foglalkozásuknak továbbüzhetését. Kisebb városoknak kiskereskedői és iparosai kirekesztve a szomszéd városok hetivásárairól, elvesztették a jövedelmező piaczot s a szűkkörű helyi fogyasztásra utalva fejlődő vasúti közlekedés által megkönnyített nagy gyártási importtal szemben tehetetlen vergődésre lőnek kárhoztatva. Azt mondhatná valaki, hogy bő kárpótlást találhattak e veszteségért abban a körülményben, hogy a helyi piacot biztosította számukra a törvény más vidékbeli kereskedőknek és iparosoknak versenye ellen. Merő falláczia rejlenék ebben a mondásban. Mert a nagy piacok nagy gyártási importja továbbra is megmaradt, csakis az ő erejük, ellensúlyozni ezt a konkurrenciát, bénult meg azáltal, hogy kizárva a környék városainak hetivásárairól, nem dolgozhattak többé azok fogyasztó közönségének számára is, nem folytathatták tehát üzletüket előbbeni kiterjedésében. S szóljunk-e a fogyasztó közönség érdekein esett nem kisebb csorbáról? Aki ismeri kiskereskedési és kisipari viszonyainkat, tudni fogja, hogy a közönség tapasztalásból megszokta volt bizonyos czikkeket jó minőségben csakis bizonyos helyekről hozzá ellátogató kereskedőknél és iparosoknál keresni. Amint ezek nem jöhettek többé a heti vásáraira, nem maradt a fogyasztóközönségnek más választása, mint vagy a külföldi, illetőleg fővárosi selejtes gyártmányokat vásárolni meg, igaz, hogy olcsó, de minőségükhöz képest még mindig nagyon is drága áron, vagy pedig a helyi iparosoknak fizetni a megszűnt verseny s a külső piacok elzárása folytán, kelleténél többet. Nincs miért hosszasabban magyaráznunk, miért választotta a fogyasztóközönség legtöbbször az alternatívának első részét. Fájdalom, tény, hogy így történt. Az ipartörvény idézzük szakasza, melytől a felületesebben ítélő az iparosok érdekeinek védelmét remélte, megtámadta eként elsősorban és legélesebben maguknak az iparosoknak és kereskedőknek érdekeit, anélkül, hogy a legkevésbbé is hasznára lett volna legalább a fogyasztóközönségnek. S aligha tévedünk, ha itt keressük fő okát a silány külföldi gyártmányok fokozódó behozatalának s annak a hanyatlásnak, melylyel legkivált az erdélyrészi kisebb városok kereskedelmi és ipari életének terén félre nem ismerhetőleg találkozunk. Belátta elvégre a kereskedelmi minisztérium is, hogy javítani kell ezen a helyzeten s kidolgozta a bevezető sorainkban említettük törvényjavaslatot, mely szerint oly helyeken, ahol másutt lakó kereskedőknek és iparosoknak megjelenése szükségesnek mutatkozik, módjában lesz a törvényhatóságnak ez iránt saját hatáskörében intézkedni. A baj felismerésével csak fokozódik a minél hamarosabb orvoslásnak kötelessége is. Épen ezért nem lehet eléggé óhajtani, hogy a szóban forgó javaslat még a jelen országgyűlés alatt törvényerőre emelkedjék. A jelen sorok írójának felszólalására meg is ígérte a kereskedelmi miniszter az országgyűlési szabadelvű pártnak legutóbbi értekezletén, hogy legfeljebb három hét alatt le fogja tenni javaslatát a ház asztalára. S hacsak rendkívüli komplikácziók nem jönnek közbe, bizton remélhető, hogy még a folyó évi törvénytárban megtalálja helyét az ipartörvény ötvenedik szakaszának jeleztük módosítása. MOLNÁR ANTAL. _ A „KOLOZSVÁR" TÁRCZÁJA. A SÁRGULÓ LEVELEKKEL. — Elbeszélés. — , Irta : ABONYI ÁRPÁD., 8) (Folytatás.) — Ismét az a malom! — S a nagyságos ur bosszúsan csapja át egyik lábát a másikra. Hát soha se tessz nyugtom azzal a czudar malommal! Az Isten pusztítsa el, — bizony meg találom unni egyszer, s alája pörköltetek. — Jól jövedelmez ... — Az igaz, hagyta rá csillapodva az öreg tér. — De hamar vége lessz... — Mit mond ? — Azt, kérem, hogy a méltóságon gróf úr nem adott követ a bányáiból, mikor felépítettük. Akkor megparancsolta nagyságod, hogy a gróf úr gabonáját ne merjük őrölni... — Hát aztán? — Most meg azt tette a gróf úr, hogy elfogta a vizet. Az öreg úr ránézett mérgesen. — Nos? A malom —? — Ma reggel óta áll. Ötszáz zsák gabonát kellene őrölni pedig — — Tett már valamit? — Előbb nagyságod parancsait várom. — Jól van — azonnal — megyek — bej! Megragadta a csengettyűt, s rázni kezdte. A legénybe besietett. — Lovamat! — Igenis ... — Tehát szekatara... várj! — A reggelit akár ki is vihetik már. Nem kell... A kezébe fogott perecz darabokra törve hull ki a markából. Összemorzsolta. Aztán morgott valamit a fogai között s egy székbe vetve magát, dobolni kezdett ujjaival az asztalon. — Az ispán féloldal vast nézte sunyi alázattal az indulatos mozdulatait, s lopva elelmosolyodott. Milyen dühös az ur. Hogy fa, s a széles, magas homlokán hogy verődik össze ezer ráncz Bizonyos különben, hogy van ok a haragra. A méltóságos ur, ki a falu másik oldalán vén barna kastélyban lakik, örökös ellenségeskedéssel számtalan borsszemet tört immár orra alá, s íme most is kigondolt gonosz praktikát a bosszantására. Elfogta a vizet a malom elől. Mindez pedig — hm — valami bosszú, valami régi torzsalkodás... A méltóságos úr is azt a kisasszonyt akarta feleségül, ki a nagyságos felesége lett. Persze, persze . . . Nem tudja elfeledni, haragszik, torzsalkodik még most is, s fiát, az ifjú Iván grófot is bizonyosan erre biztatja. S az ispán, e czingár kering, beszivja njakát, mikor az ifjú grófra gondol, ki ma reggel is a park alatt lovagolt ki. Minek jár ott? Mehetne egyenesen a falun keresztül, miért kerül erre? Oh! bolond volna, ha ki nem találná, hogy ezek a parádézások a Mártha kisaszszony kedvéért vannak mind Suttogják ezt a faluban is már itt-ott, s némelyek bizonyosra veszik, hogy Mártha sutba löki büszkeségét a gróf urfival szemben. Miért ne tenné? S avagy miért ne lehetne a nagyságos leánya, Iván gróf felesége, ha házalkodnnak is az öregek. Majd kibékülnének. Az úgy illik, hogy legyenek ugyan akadályok a szerető szivek előtt, de azok győzessenek le diadalmasan, s a történet végén okvetlen ott legyen az esküvő, különben kizökken megszokott sorából a világ nyárspolgári rendje. Mindez bizonyosnak tetszik, csak az nem egészen bizonyos, vájjon Mártha, ez a karcsú, büszke leány, ki nem igen szép ugyan, de parancsoló és kívánatos — mibe veszi a gróf urfi vágyakozásait. Ha a szóbeszéd. — Azonban előtűnik a legényke, jelenti, hogy a lovat elővezették. — Kövessen ! Az ispán készen áll. Induljanak. Majd meglátja a nagyságos úr, hogy ennek a dolognak foga van, mely jókorát harap a drága tízezer pengős uj malmon. Az öreg úr rövid testhez álló kabátot ránczigál magára, aztán sapkát tesz, s lovagkorbácsot suhogtat. Már abban volt, hogy jó erősen becsapja maga után az üveges ajtót, midőn a másik szoba ajtajában Mártha jelent meg. — Ilyen korán, atyám ? — Megyek . . . tudod már? Nem tudod . . . Az az ember ismét bosszant, káromat akarja, szekhoz, pusztít ... he ! Elfogta ma reggel a vizet a malom elől... — Nos ? — Majd később — most. — Előre ispán ! A suta meghajlik mélyen a kisasszony előtt, s azzal kisiet a nagyságos után, ki lovára ülve, nyargal sebesen a malom felé. Lovat kerít ő is, s az istálók mögött vágtat el, hogy utolérje. Mártha a verandáról tekint utánuk. Hogy siettek . . . Ismét kiszitva a torzsalkodás üszke. Abban fárad a gróf is, atyja is, hogy szikrát vessen újra, nem hogy eloltanák kölcsönös megegyezéssel, s elfojtanák a huzalkodásukról faluszerte keringő ostoba szóbeszédeket is, melyek már annyiszor keserítették. Miféle élet az ugyan ? Ha atyja kerül felül, napokig nem hall egyebet a fogadkozásainál. A grófot igy, meg amúgy fogja meggyötörni. Rámegy kastélyára cselédeivel, s földig vontatja. Mérget szór istállóiba, hogy elpusztítsa barmait. Aztán kaczag örömében, s dicsekszik és megkérdi tízszer napjában: hát te miért nem örülsz Mártha? Ha viszont diadalmaskodik, akkor mintha a napsugaras levegő is tele volna szürke fojtós porral. . . A CSelédek titokban mosolyognak, markukba nevetnek, suttognak, a falusiak beszédeket indítanak el a dologról, s az öreg Kelemen Mihály mindent kifogásol. Kiállhatatlan lesz,ingerlékeny és rossz kedvű. Bolondság ez mind. Ingyen komédia és léha tréfa a falunak, de egyik se akarja észre venni, hogy az. S ahogy ott áll gondolkozva a leány, lassanként mind jobban elborul a fehér homloka, s gyenge pir száll arczára, mely hideg és tiszta, mint a faragott kő. Nem szép ez az arcz, de kifogástalanul szabályos, s a belső lelki erőnek sajátságosan excentricus vonásaival határozott és visszautasító benyomást tesz, mely nem tűr magyarázást, hannem gyors engedelmességet követel. Lezárt keskeny ajkai körül nem játszadozik mosoly, s nem csillan ki se engedékenység a két sötét szeméből, se egyébb indulat. Mit rejt e szemek mélye és hol van szivéhez az út ? Mitől emelkedik keble, s hol van az a sugár, mellyel meleg vért lehetne kergetni arczára... Ah! van valahol, mert ime kipirul gyengén az arcza, s ahogy hirtelen felveti szemét, nem hideg az többé, hanem villogó és figyelmes. Lenn a kertek végén Iván gróf lovagol .. . S a nagy falióra pont kilenczet üt. Ilyenkor szokott kilovagolni ő is. Tegye-e most? Törődjék e azzal az úrral ott lenn, ki mintha útjába akarna kerülni minden áron ? Ne eszik-e úgy fel ez a dolog, mintha ő is kívánná a találkozást, szánt szándékkal keresné az alakaimat ? (Folyt, köv.) (Kolozsvár, febr. 14.) Lázár Ádám kritizál. Valami nagy dolog van a levegőben, mert afféle emberek, mint Lázár Ádám, szólani mernek. Ez az úr az országgyűlésen igyekezett eddig úgy beszélni, hogy meg ne hallhassa se ott, sem az országban senki. Tartózkodott a szél báli modora kritikáktól, szerényen elrejtőzött abban a dicsőségben, melybe egy eltévedt pillanatában a marosvásárhelyi választóközönség jónak látta befedni azt a sok holmit, amit Lázár Ádám úr múltja rejt. Most szól — és megtámadja Beksics Gusztávot, mondván, hogy Beksics úr azért járt Kézdi Vásárhelyt a vámháború kezdetekor, mert korteskedni akart. Igazi nanyütődéssel jegyezzük ezt fel. Nem az ejt gondolkozóba, hogy megtámadtatik B-ksics. Mert az természetes, hogy épen ugyanazon székelyföldi képviselők, akik soha egy lépést se tettek a székelyföld (s vele az erdélyrészi magyar nemzeti kérdés érdekében, természetesen rósz néven veszik Beksicátől, hogy bevitte a sajtóba, s ez után aztán a parlamentbe az úgynevezett erdélyi kérdést. Ez a „skribler“, amint Ugrón Ákos úr magát kifejezni kegyeskedett, járt kelt, tanult, irt, fáradott. Megtette azt a hibát, hogy felrúgtatta a kívánalmakat a képviselők munkálkodása iránt. Azt szeretnék mondani, hogy elkényeztette az ízlését a választóknak, kik ahoz voltak megszokva, hogy képviselőik közül például Ugron Ákos úr, minden egyéb jókra gondolt a világon, csak azon föld s azon nép érdekeire nem, amelynek képviseletében ülte székét az országházban. Ez a skribler bizony, mikor a romániai vámháború kitört, elment a kerületébe, s el egyéb fenyegetett székelyföldi kerületekbe. Számbavette ott a viszonyokat, megtanulta: mennyi, amit produkálni bírnak ott az iparosok, mennyi, amit segíteni kell, s ezt megírta, izgatott a sajtóban mindenfelé. Az alatt Ugrón Ákos úrék valahol fürdőztek azokban a kutya meleg nyári napokban. Most okuk van hát haragudni a skriblerekre természetesen. Mindezt értjük. Nincsen tűnődni való rajta. A kötelességtudás, kötelességteljesítés nagy vagyon bizony A ki szegény benne, csak úgy dühöng a birtokosára, mint általában a proletár a vagyonra. Hanem Lázár Ádám más rovatba tartozik. E kiérdemesült Bach-huszárnak nincsen joga birálgatni azt várjon , mi czélból tesz valaki a székely érdekekben. Ezen ar kemény gallért, koszperdet viselt s épen a székelyföld közepén a legkriminálisabb német basa volt. Magyar szét sem tűrte azt a diákot, a ki márczius 14-én este szűk szobájában az ablak mellett tanult gyertyavilágrál, elzáratta, mint rebellis-hund-ot, mint ki tüntet világítással a „forradalom“ mellett. Ez az úr kínozta, gyötörte a székelyföldet, egyebet nem cselekedett. És most Ő azt mondja, hogy Beksicsh rosszul védi a székelyföld érdekeit. Hiszen persze hogy rosszul a Lázár Ádám ideái szerint. Óvjon is az isten, hogy sok olyan védője legyen a székelyföldnek, amilyen Ádám úr volt. Jobb nekünk így. De valamit érez a levegőben Ádám úr, hogy kritizálni meri a hazafi munkát. Várjon mit? Budapest, febr. 12) A népfölkelés első osztályának katonai fölszerelésére a kormány nyolcz millió forint megszavazását fogja kérni a törvényhozástól. Az erre vonatkozó törvényjavaslat alkalmasint holnap fog a ház elé terjesztetni, azon kérés kíséretében, hogy előzetes tárgyalásra a pénzügyi és véderő bizottságoknak adassák ki. (Kolozsvár, febr. 14) A negyedik korosztály a félső évi fősorozaton az erdélyi részekben — mint értesülünk — az alábbi sorozójárásokban lesz felhíva az újoncz- és póttartaléki jutalékok, valamint a honvédség legkisebb szükségletének fedezése végett: Brassó megye felvidéki román, hétfalusi magyar és hétfalusi román járásaiban, Háromszékmegye miklósvári, orbai, sósmezői román, kézdivásárhely városi és bereczkvárosi román járásaiban, Nagyküküllő megye kőhalmi, szentágotai, keresdi és bolyaberethalomi járásaiban, Fogaras megye törcsvári, sárkányi és alsó-árpási, Szeben megye szelistyei, központi, borczai, ujegyházi,szászsebesi, azerdahelyi és pólyánál, Alsófehér megye vizaknavárosi, Szilágy megye zsibói és zilahi, Kolozsa megye gyalui és kolozsvárosi, fesztercze Naszód megye naszódi és rodnai, Szolnok-Doboka megye deési, beihieni, Csáki gorbói, nagyilondai, magyarláposi, ez aatosujvári, kékesi és szamosujvár-városi, — Hunyadmegye körösbányai, marosnyei, vajdahunyadi, hátszegi, puji, zsilyi, szászvárosi, devavárosi és vajdahunyadvárosi, — Csíkmegye kászonalcsiki, felcsiki, gyergyó-szentmiklósi és gyergyótölgyesi és Udvarhely megye keresztúri és homoródi sorozójárasaiban. (Budapest, febr. 12.) A képviselőházból. A ház ma folytatta a földmivelés, ipar- és kereskedelemügyi minisztérium budgetjének részletes tárgyalását. Többen szólaltak föl, kik közül legtöbb figyelmet keltett Beksics Gusztáv, egy tartalmas, szép beszéddel. Úgy látja, nincs nézeteltérés a házban az iránt, hogy úgy a földmivelést, mint az ipart fejleszteni szükséges. Azonban fejleszteni befektetés nélkül nem lehet. A nyugati példák mutatják, hogy a befektetések mindenütt kifizetik magukat és hogy az állam azon kölcsönökért, melyeket ezen befektetésekben az országnak nyújt, nagyobb kamatot kap, mint amennyit ő a kölcsönkért hitelezőinek fizet. De amíg pénzügyeink rendezve nem lesznek, óvatoságot kell tanúsítani a befektetések tekintetében. Ebből azonban nem következik, hogy ezeket teljesen el kell ejteni. Csupán a helyet kell megválogatni, ahol azok alkalmazandók. Ily térül kínálkozik elsősorban a földmivelés és az ipar. Hivatkozik arra, hogy az ipar mennyire emeli az államok reproduktív erejét, mint ezt Francziaország és Ausztria példája igazolja, melyek nagyobb teherviselési képessége a fejlett ipar alapján nyugszik. De az is bizonyos, hogy az ipar fejlesztése a mezőgazdaság fejlődését eredményezi, mint ezt Anglia példája mutatja, ahol óriási terhet bír el a földbirtok, mert közelében vannak az ipari piacok. De épen Anglia és Ausztria példája mutatja azt is, mily nagy befolyása van az iparnak a populáció növekedésére, tehát az iparnak politikai jelentősége is van. Szükségesnek tartja ennélfogva az ipar fejlesztését éppen politikai okokból az ország felső vidékein és Erdélyben. Ezzel kapcsolatban áttér a romániai vámszerződési ügyre. Óhajtja e szerződés létrejöttét, de csak úgy, hogy az mezőgazdasági és ipari érdekeinket egyaránt kielégítse. A földművelési miniszter nyilatkozatában erre nézve megnyugtatást lát és azért elfogadja a költségvetést. A budget-tárgyalás félbeszakíttatván, a kérvények tárgyalására tért át a ház. Vita támadt Háromszék megye azon kérvénye fölött, melyet a Romániával kötendő vámszerződés tárgyában nyújtott be. Ugron Ákos jónak látta e kérvénynél megtámadni Beksicset, — „hadd lássa az ország, ki képviseli hivebben az ellenzéki képviselők“. Enézi, hogy Beksics nem megyét, Beksics-e, vagy k erre mégy egyhanem választoseruieret képvisel. (Helyeslés.) Beksics Gusztáv örvend azon, hogy alkalma van Lázár beszédére reflektálni. Tagadja, hogy mai beszéde ellentétben állana azzal, amit Kézdi Vásárhelyen mondott. Ha Lázár és Ugrón mégis ilyeneket állítanak róla, úgy nem szóló korteskedik, hanem korteskednek ők, akik azt akarják bebizonyítani, hogy ők képviselik a székely érdekeket. Ugrón Ákos: Nem is olyan skribler! (Zaj.) Beksics Gusztáv: Szóló bármit tesz, mindig hazáját szolgálta; azért nem fogadja el az ámítás vádját azon képviselőtől, aki nem mindig a haza érdekét szolgálta. (Helyeslés jobbfelől.) (Kolozsvár, febr. 14.) Nemzetgazdaságtan a középiskolákban. Trefort miniszter nagyon figyelemreméltó javaslatot ten a tad. akadémia statisztikai és nemzetgazdasági bizottságának közelebbi ülésében. Utalván ugyanis ama téves nemzetgazdasági felfogásokra, melyek még a műveltebb körökben is uralkodnak , kiemelte annak kívánatos voltát, hogy a nemzetgazdaságtan alaptanai a középiskolákban is taníttassanak, s felhívta a bizottság figyelmét egy e czélra alkalmas tankönyv szükségére. Miután ez óhajt épen a a közoktatási miniszter fejezte ki, úgy tekinthetjük azt, hogy a hiányt pótló reform nemsokára valósíttatni is fog. (Budapest, febr. 12.) A kiegyezési tárgyalások. A két államkormány közt már több mint másfél év óta folytatott kiegyezési alkudozások most már azon pontra jutottak, hogy a még függőben levő differenciákra nézve a legrövidebb idő alat feltétlenül megállapodásnak kell létrejönnie, hogy a kiegyezés a szövetség lejárata előtt még egyáltalában törvényerőre emelkedhessék. Most már kizárólag az osztrák kormányon fogna múlni a kiegyezési tárgyalások befejezése; a magyar kormány — amint ezt annak idén közöltük volt — megtette megfelelő alternatív javaslatait, amelyekre nézve azonban az osztrák kormány mindeddig még nem nyilatkozott. Ha a kiegyezési törvények most sem jöhetnének létre, — így iz a „ B. Corr.“ — a küszöbön álló választások alkalmával Magyarországon alig lehetne megakadályozni, hogy na nem is az önálló vámterület, de mindenesetre a külön fogyasztási adóterület kérdése hatalmas, azt hisszük, az osztrák mérvadó tényezők előtt nem kívánatos agitáló eszközzé ne váljék. É S CSENDESEDÉS BUKARESTBEN. (L.) A bukaresti parlament egyik legközelebbi gyűlésén Cogalniceanu Mihály, a román conservativismus e kiváló férfia, maga is ellenzéki tag, szószékre lépve, urbi et orbi kijelenté, hogy a „jelenlegi helyzetben“ nem óhajtja a román kormány megbuktatását. E kijelentés nagy erkölcsi súlylyal bír a román közvélemény előtt, hatása nem marad ki s indirekte ez által jelentős mi reánk vonatkozólag is. Nem mintha túlságos súlyt fektetnénk Románia magatartására s a román