Kolozsvár, 1887. július-december (1. évfolyam, 152-305. szám)
1887-08-02 / 179. szám
lső évfolyam. 1887. FŐTÉR 7. SZ. SZENTKERESZTI-HÁZ. A lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő. KÉZIRATOK NEM ADATNAK VISSZA. Megjelenik a lap minden nap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Névtelenül beküldött közlemények tekintetbe nem vétetnek. 179. szám. A mi feladatunk immár, hogy a kínálkozó jó alkalmat hasznunkra is fordítsuk. Kolozsvár, kedd, augusztus 2 Kiadóhivatal: BELKÖZÉP-UTCZA 4. SZÁM. ELŐFIZETÉSI DÍJAK: gf,é8,7 évre..................... frt. «< , ;[ TM e're......................... frt. Negyedévre....................u ■ 4. frt 1 ( Eg, hóra ! frt ,01kr-Egy szám ára 6 kr. - re . HIRDETÉSI DIJAK: Egy □ centiméternyi tér ára 4 kr. Gyárosok kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyilttér sora 25 kr. KERESKEDELMI AKADÉMIÁNK, Kolozsvár, aug. 2. (Sz.) Azt az óriási mérvekben folyó benső átalakulást, valódi megújhodást, melyen hazánk és nemzetünk az utóbbi húsz év alatt átment s eves modern államszervezetté fejlődött, talán semmi oly nyilván és határozottan nem jellemzi, mint közoktatási rendszerünknek ama gyökeres átváltozása, mely a régi egyetlen alakú gymnasiumi oktatást számos szakágazatra bontotta szót s eves alkalmat nyújtott a nemzetnek, hogy a mindig complicáltabbá váló közélet minden szakmunkájának végzésére saját fiai köréből szolgáltathassa a szakmunkásokat. Régen az egyetlen humán középiskolán vala kénytelen minden elméleti és gyakorlati életpályára készülő ifjú áthaladni s e közös, egyetlen mintára idomító intézmény formálta nem csak a kormányzat, igazságszolgáltatás, orvoslat, oktatás, igehirdetés, mérnökség, bányászat, erdészet összes munkásait, hanem a gazdaság kezdetleges munkavégzése, a szűkre szorított ipari és kereskedelmi foglalkozás is e körből szedte ujonczait, jobban mondva, a gyakorlati életpályákra való előkészület nálunk lehetetlen lévén, vagy nagy költséggel és így nagyon is szűkös számban külföldön kellett az illetőknek szakképzettségüket megszerezniük, vagy pedig, ami sokkal gyakoribb volt, idegeneket kelle mind e munkák végzésére alkalmaznunk, saját fiaink háttérbe szorításával, a nemzeti vagyonnak lényeges megcsorbításával s a nemzetnek, mint önálló, független életszervezetnek fejletlen maradásával. A most húsz éve bekövetkezett nagy átalakulás, amellett, hogy közjogi és politikai tekintetben egészen új helyzetbe juttatá Magyarországot és nemzetét, főként épen a közgazdasági, s ennek is alapjául szolgáló közoktatási fordulat által vált egészen sajátossá és új jellegűvé, amidőn most már nemcsak középiskolai oktatásunk különült el a gymnasium és szakiskola kettős ágára, hanem e mellett a gyakorlati életpályák különböző ágazatainak megfelelő szakiskolák is sorra létesültek, s ma már bizton elmondhatjuk, hogy nincs sem elméleti, sem gyakorlati életpálya és foglalkozás, melynek előkészítő szakintézetével saját hazánkban, saját erőnkön, saját fiaink számára ne rendelkeznénk. Eddig magának az életnek kelle magán úgy a hogy segítenie, sok tévedés, nehéz kísérletezés, s bizony sok hajótörés árán juttatva aránytalanul csekély számú merészebb és szerencsésebb vállalkozót révpartra, míg a munkatér túlnyomó része vagy parlagon hevert, vagy idegeneknek nyújtott életmódot, a magyar pedig ebben a tekintetben is alig-alig „találta honját e hazában.“ Így vált aztán úgyszólván második természetünkké a prókátorkodás, táblabiráskodás; igy szoktunk hozzá, hogy a gyakorlati életpályákat és munkásaikat lenéztük, megvetettük. Különösen a közgazdasági értékek legtermészetesebb és leggyümölcsözőbb gyarapításának módja: az ipar és kereskedelem munkatere volt a magyar szemében egészen idegen és kicsinylésre méltó terrénum, amelynek kiaknázását a görögnek, meg a zsidónak engedte és utalta át nagy büszkén s még nagyobb rövidlátással s annyiban a mentség ürügyét is igénybe véve és vehetve, hogy a szakoktatás ez ága majdnem egészen elhanyagolva hevert s így módja és alkalma sem kínálkozva az előkészületnek, tűrte közönyösen kizsákmányoltatását; sőt ez után faji és felekezeti előítéleteit is dedelgetve, jelleméhez méltatlan indulatokat is engedett magában meggyökerezni, gyűlölködve azokkal a munkásokkal, akik a részéről helytelenül parlagon hagyott talajon természetes, hogy az ő kárára gyarapodtak, terjeszkedtek s bizonyos mértékben hatalmasodtak el. Közéletünk új aerája, mint a közmunka minden ágazatában, az ipari és kereskedelmi szakoktatás terén is meghozta az új és észszerű fordulatot s az állam, a törvényhatóságok és illető érdekkörök, kezetfogva alapították meg az illető intézeteket, melyek biztos útját nyitják, hogy Magyarország e tekintetben is magyarrá és önállóvá válhassék, maga erején élve, maga fiait foglalkoztatva, saját közgazdasági érdekeit maga szolgálva és magának gyümölcsöztetve. Lapunk tegnapi száma közölte a kolozsvári kereskedelmi akadémia programmját, czélját, szervezetét és amaz uj s előnyös gyarapodásának adatait, hogy az eddig is oly szép sikerrel működött intézet, újoa épített palotájába átköltözve, a benlakás előnyét is nyújtja növendékeinek. E programm részletei maguk beszélnek magukért s mi, a midőn örömmel köszöntjük a magyar kereskedelmi szakoktatás ez immár teljessé fejlett intézetét nem tehettük, hogy rá ne mutassunk ama mélyebben rejlő tényezőkre, melyek a nemzet egészséges fejlődésének szálaival ez intézetet is összekapcsolják s nem tehetjük, hogy hálával ne utaljunk a magyar kormány, a város, a helyi kereskedelmi- és iparkamara és pénzintézetek közreható áldozataira, melyek összege eredményéül büszkén hivatkozhatunk a magyar közgazdaság ez újabb jelentős szervére, a szakoktatás ez uj intézetére s evvel a magyar közélet egyik újabb tényezőjére. (Kolozsvár, aug. 2.) ,, Magyar írók és oláh hang“ czimü Csikkünkben tollhibából 2.5 millió helyett 3.5 millióra tettük román polgártársaink számát. Előkelő közéleti férfiútól vesszük e lapsus valamiért a figyelmeztetést , ime sietünk is a számot a valóra redukálni. Hiszen igen jól ismerjük mi — elsősorban Szathmáry György kitűnő dolgozataiból — egész apróra a népességi viszonyokat. De hát, ha akaratlanul is, legyen egyszer a „Gazetá“-nak, „Tribuna“ nak, „Luminatoriul“-nak általunk jó napja. E barátaink az ország lakosságáról beszélve, a magyar elemből rendszerint eltörölnek 1—2 milliót, íme, mi visszaadtuk, románban. Legyenek általa erősebbek, mi gyengébbek. Podoba káplán amúgy is megjósolta, hogy románokká kell lennünk. (Budapest, aug. 1.) A pénzügyi adminisztráczió reformja tárgyában a pénzügyminisztérium kebelében tervezetet dolgoztak ki, melynek főbb vonásai, hir szerint, a következők : A pénzügyigazgatóságok, kataszteri nyilvántartási felügyelőségek, illetékkiszabási hivatalok, adófelügyelőségek mai alakjukban megszünnnének s a pénzügyi közigazgatás összes teendőit első fokon a kir. adóhivatalok, másodfokon a megyei pénzügyi felügyelőségek (uj intézmény) s harmadik vagyis legfelsőbb fokban az adminisztrácziót illetőleg a pénzügyminisztérium, a bíráskodást illetőleg pedig a pénzügyi közigazgatási bíróság látná el. A kir. adóhivatalok hatásköre kiterjedne a) oly adók kivetésére, melyeknek kirovását jelenleg a kir. adófelügyelők eszközük ; b) amaz adók felülvizsgálására, melyeket most és ezután is a községek vetnek ki (jelenleg a kir. adófelügyelő teendője); c) az adókivető bizottságokban a kincstár képviseletére (most az adófelügyelő teendője); d) az illetékek kiszabására (jelenleg az illetékkiszabási hivatalok teljesítik); e) a községi közegek által eszközölt végrehajtások ellenőrzésére (most az adófelügyelő hatásköre); f) a 100 frton felüli kincstári követelések behajtására (jelenleg a szolgabírák teendője); g) a kataszteri nyilvántartási hivatalok teendőire (jelenleg a kir. adófelügyelő mellé beosztott kat. nyilvántartási biztosok és irodatisztek végzik); h) a kincstári értékek kezelésére mai hatáskörük szellemében. A megyei pénzügyi felügyelőségek hatáskörét képezni fogja: a) Ja pénzügyi felügyelő, mint szakelőadó, tagja leend a közigazgatási bizottságnak (most a kir. adófelügyelő teendője); b) ellátja a pénzügyigazgatóság által jelenleg a fogyasztási adókra, monopóliumokra stb. vonatkozólag gyakorolt összes teendőket, minélfogva alája rendelve lesznek a királyi adóhivatalok, pénzügyőri bizottságok, vám- és sóhivatalok; c) végzi a kataszteri nyilvántartási felügyelők által most teljesített teendőket ; d) az alárendelt hivatalok működését ellenőrzi ; s az adófelszólamlási bizottságokba kincstári képviselőt küld! f) bíráskodik a kir. adóhivatalok által kivetendő egyenes adók és illetékek ellen intézett elsőfokú felebbezések, valamint a behajtás körül fölmerült panaszok fölött. hatásköre lényegesen bővíttetnék az által, hogy az adóhivatalok mostani teendőiken felül átvennék a községek, kir. adófelügyelők és a szolgabírák teendőinek egy részét és az illeték kiszabást és kataszteri nyilvántartási hivatalok összes funkczióit, a megyei pénzügyi felügyelőségek hatásköre pedig magába ölelné a pénzügyigazgatóságok és nyilvántartási felügyelők teljes hatáskörét és a kir. adófelügyelők mindama teendőit, melyek a kir. adóhivatalokra ruházva nem lesznek. Ami a reformtervezet személyi részét illeti, erre nézve fölemlítjük, hogy a kir. adóhivatalok, tekintettel kibővitendő és fontos hatáskörükre, jogvégzett fogalmazói személyzettel fognak elláttatni s élükre főnöki minőségben egy pénzügyi titkár állittatik, mig a megyei pénzügyi felügyelőség személyzete állani fog: egy pénzügyi tanácsosból, mint főnökből, megfelelő számú pénzügyi titkár és fogalmazóból, mint előadókból, ezenkívül a segédkezelő személyzetből s a mellé rendelt számvevő osztályból. A reform keresztülvitele végre segíteni fog a pénzügyi tisztviselők ez idő szerinti, nagyon is mostoha helyzetén is, amennyiben előreláthatólag nagyobb személyzeti változásokat, nyugdíjazásokat, a jobban honorált állomások szaporítását, tehát nagyobbmérvű előléptetést fog maga után vonni. IV. • Gépek gazdaságunkban. Kolozsvár, aug. 2. Aratunk és csépelünk. Ez évszak mutatja meg leginkább, hogy gazdaságunkban a gépek mennyire vannak elterjedve. S a gépek hódításának aránya mutatja gazdaságunk elhaladásának fokát. Kétségtelen, hogy az utóbbi évek alatt e tekintetben is nagy haladást tettünk.Induljunk csak ki önmagunkból, pl. Kolozsvár határán most évről-évre több cséplőgépet látunk, holott még nemrég is primitív módon, csűrökben vertük ki a szemet. Sőt kisebb vidéki határokon is a gazdák szövetkeznek, s ily módon szereznek be egyes gépeket, hogy Reánk nézve azonban nemcsak az fontos, egyáltalában alkalmazzunk-e gépeket, hanem az is, hogy honnan szerezzük be ezeket. Itt a forgalmi statisztika igen szomorú adatokat tüntet fel, s azt bizonyítja a gépeknél is, amit általában iparunk minden ágában tapasztalunk, hogy a hazai mellőzése mellett tág kapukat nyitunk a külföldinek, leginkább az osztráknak. Behozatalunk gépek- és géprészekből évi átlag szerint 10 —12 millió írtra megy; 1882- ben még 20 millióra ment, azután folyvást apad, s most nem hozunk be többet évenként 10 —11 milliónál. De a mérleg még így is nagyon passiv, mert kivitelünk átlag csak három millió évenként. Némi javulás kivitelünkben is tapasztalható, mert míg 1882 ben csak két millió árát vittünk ki, e szám most 3—4 millió között váltakozik. És amennyivel most kevesebbet hozunk be, az mind a hazai gyárak javára esik, s oda kell számítani még azt is, hogy a vétel egyáltalában emelkedett. Hazai vas- és általában gépgyáraink tehát jobb forgalomnak örvendenek, mint csak néhány évvel is ezelőtt. S az idei jó termő év ezek üzletére is jó hatással lesz. Épen ezért figyelmeztetni kívánjuk a megrendelő gazdákat, hogy pártolják a hazai gyárakat. Ausztria és különösen Csehország úgyis kiadták a mi terményeink ellen a jelszót. Szeretnők tudni, miért legyünk mindig mi a jó bolondok, kik az ellenségeskedésre is előzékenységgel felelünk. Aztán szokjuk meg, hogy üzleti dologban nincs előzékenység. Hazai gyárainkból különben most azt az örvendetes hirt vesszük, hogy el vannak foglalva. Különösen gőzgépeket és kazánokat szépen rendeltek, mi annak a biztos jele, hogy a hazai gyártmány becsültetik, s az idegen lassan, de fokozatosan kiszorittatik. Ez aztán hatással van vasgyárainkra is, melyekben most sok rúd- és nyersvasat vásárolnak. Persze ez a lendület leginkább túl a királyhágón észlelhető, mint ahol nagyobb gépes vasgyáraink vannak. Az erdélyi részekben levő vidéki gyárakból kevés új kerül ki. Látjuk pl. Kolozsvárit, hogy a mi gyáraink inkább csak javításokkal foglalkoznak. Elég kár, hogy itt, hol úgy a fa, mint a vasrészek előállítására oly kedvezőek a körülmények, még nem akadt oly tekintélyesebb pénzerő, mely nagyobb gépgyárt alapíthatna. Ez lényegesen előmozdítaná a gépek használatát gazdaságunkban, melynek elmaradottságára sokat hat az is, hogy a gépeket most messziről és drágábban lehet megszerezni. Ajánljuk a kedvező tért a tőkék figyelmébe. Az erdélyi gazdasági egylet irodalmi szakosztályának tervezete. Az erdélyi gazdasági egylet ez évi rendes közgyűlése egyhangú határozatával megbízta az igazgató választmányt, hogy „kebelében a gazdasági szakismeretek terjesztésére irodalmi szakosztályt alakítson s utasítsa ezt, hogy lehetőleg mielőbb könyvkiadó vállalatot létesítsen oly olvasmányok kiadására, melyek a kis gazdák, a szakiskolát nem végzett kisbirtokosok és gazdasági tisztek, a néptanítók stb. igényeinek megfelelnek.“ Szakosztályunk kerete már megalakult és legelső dolgunk ime az, hogy a munkatervbe felvett könyvkiadó vállalatra hívjuk fel mindazoknak figyelmét, kik gazdatársainknak, hazánk drága földjét verejtékkel öntöző földmivelő gazdáinknak sorsát szivükön viselik. * A KOLOZSVÁR TÁRCZÁJA. A gyermek. SANDEAU GYULA beszélye. — Francziából. — (Folytatás.) Midőn Gastont fáradtságtól megtörtén, végre ez álomtól legyőzetve tudta, belopózott szobájába, ágya elé térdelt és igy beszélt neki lem hangon kiönté szivéből a fájdalmat és szerelme kincseit, mikkel szive úgy tele volt. úgy tetszett neki, hogy fölébredve, Gastonnak elméje is vissza fog térni, s karjaiba zárva őt, megilletődve együtt fog sírni vele. De hasztalan telvény IiPérjét felébredésekor újból elővette a láz és a szerencsétlen nőt erővel távolította el, ki aztán árnyként távozott. Mást kelle határoznunk, — más kísérlett tennünk. N. orvost hívtam el, kit ön is ösmer. Nem képzeli, hogy a legszeretetreméltóbb tulajdonok: a szellem és a szív, mily nagy mértékben voltak fe találhatók e szeretetreméltó öreg urnái, ki e mellett tudományos és tapasztalt is volt. Nemcsak a beteg testet gyógyította, értett a szivek gyógyításához is és így számtalanak adta vissza egészségét. Valgradné teljes bizalommal volt hozzá, és ő arra méltó is volt, "ahány napi vizsgálódások és észrevételek után élrehivott és igy szólt : —• Én nem hiszem, hogy ez a szerencsétlen fiatalember eszét valaha visszakapja az őt ért csapás után. Itt csodának kellene történnie, itt a tudomány nem segíthet. Értelmére homály borult, — 8 ez majdnem mindig gyógyíthatlan. Mint a hiba büntetése, talán igazságos is. Azonban a gyógyulás elősegítésére mindent megkísértünk, habár reményünk nincs hozzá. Valgrandné nem maradhat itt. Neje jelenléte, az ösmeres helyek, mik elmúlt boldogságára emlékeztetik, az értelem szikráját fölélesztik, hogy aztán annál jobban aludjon. Ha elutazik, nyugodtabb fog lenni. Ha távol érzi magát a helytől, hol rögeszméje szerint őt üldözik, rohamai csilapodni fognak. Az országot elhagyva, dühös rohamait a csendes őrültség váltja föl, azonban ebben ellentmondás nélkül kell beleegyeznie. Bízzunk mindent az időre, az az egyetlen gyógyszer, amit a jelenben tanácsolni lehet. Ez volt az orvos véleménye és ugyanaz az enyém is. Közölte a grófnéval, ki nem ellenkezett és bele látszott nyugodni. — De mondá sírva, engem nem tűr maga mellett, én nem utazhatom vele, ki fogja őt kisérni ? — Én, feleltem. Sötét, Csillagtalan éjszakán, kocsi várt a park ajtajánál. Gastonnal kiléptünk. Nem volt nehéz és fáradságos rábírni, hogy kövessen. Nem tartottam szükségesnek senkivel tudatni elutazásunkat. Az éj sötét volt, a szolgaszemélyzet aludt, a grófné nem retteghetett semmitől. A rácsozathoz érve, Gaston a kocsiba vetette magát és én megálltam a kocsisnak utasításokat adni, midőn a fák között, Valgrandnét vettem észre , felém rohant s kezeimet megragadva, akaratom ellenére, ajkaihoz vitte. Pillanat múlva útba voltunk. Milyen utazás volt ez barátom! Ön elképzelheti. Utunkat Olaszország felé vettük, valóban, ahogy az orvos előre megmondta, amint a határszélt elhagytuk, az őrült Gaston engedékenyebb lett, és könnyebb volt vele elbánni. Agyában csak egy hely, egy pont volt megtámadva, a többi tiszta és egészséges maradt, de elég volt előtte Doje nevét kimondani, hogy elméje újból zavart legyen. Városról városra mentünk, hurczoltam minden helyre, hol szórakozni lehetett, csak feledtessem szivében a pusztulást. Ha őrültsége némelykor aludni látszott is, emlékezetével az annál engesztelhetetlenebbül tért vissza, néha sem nyugtot, sem szünetet nem tartva, és mikor az rájött, a szerencsétlennek kínjait nem sikerült csillapítani. Én híven megtartottam ígéretemet, mit elutazásunk alkalmával Valgrandnénak és az orvosnak tettem; minden körülményről értesítettem, 8 részükről is szorgalmasan kaptam a leveleket. Elutazásunk után két hónappal Genuában kaptam egy levelet a grófnőtől, és hiszi ön, e levél reménysugárt nyújtott. Ez az volt nekem, mi a hajótörést szenvedettnek az, midőn a reménytelenség fátyla alól megpillantja a szárazföldet. Az orvos nehány sora megerősítette ezen örömhírt és azon meghagyással végezte, hogy Gastonról csak tovább is gondoskodjam. Nehány hónappal később Flórenczbe két levelet kaptam, ugyan azon postával, egyet a grófnától és egyiket az orvostól. Az előbbi ima, vallásos hálaadás volt. Térdeimre borulva olvastam és könnyeimmel áztattam. A második utasításokat tartalmazott a jövőre. Mindent remélhetünk és még minden jóvá tehető, írta a jó öreg, miután kijelölte a czélt, mely felé törekedni kell, csak ne feledje, hogy Valgrand még nem tudhat semmit és a teljes siker a titoktartástól függ. Hónapok, évek múltak, anélkül, hogy szegény Gaston állapota változott volna. Összejártuk majdnem egész Európát, bekólboroltuk keletet, rögeszméje ugyanaz maradt. Az Olymp lábainál, a fekete tenger partjain, mindig és mindenütt látta neje ügyvivőit, s hasztalan volt a kísérlet, az ellenkezőről meggyőzni, azonnal el kellett onnan sietnünk. — De kérdeztem néha, hogy nyilatkozhatsz egy nődről, oly gyöngéd és önfeláldozó teremtésről, hogy ő akarja a te halálodat és üldöz tégedet ? — Hogyan nyilatkozhatok ? — kiáltás te őrült vagy Mario. Egy anya megbocsáthatja-e gyermeke halálát? Nem én vagyok-e okozója fia halálának. És következett a kimondhatatlan harag és a bosszúság, a fölgerjedések Isten ellen, hihetetlen Istenkáromlások is, amiért azt megtörténni engedte. Hazudnék és jobb színben tüntetném magam föl, ha én önnek barátom el nem mondanám, hogy ezen nehéz feladat súlya alatt, mit magamra vállaltam, nemcsak egyszer egyszer éreztem magam megtörve. Egy bélpoklost ápolni könnyebb és kellemesebb feladat, mint egy őrültet. Voltak pillanatok, mikor nyugtalanul kérdem önmagamtól, ha nem vagyok-e én is elmezavart, miként azt Gaston is állította. Máig sem vagyok bizonyos A közgyűlésnek a könyvkiadó vállalatra vonatkozó határozatát az országban nagyon sokan őszinte örömmel fogadták. Ez a körülmény gyors munkára ösztönöz, a meglevő akadályok megvívására báromt, biztat, hogy jó sikert reméljünk és meggyőzött, hogy sokan vannak, kik mint mi, aggódva látják, miként hanyatlik az ország legtöbb vidékén a kisbirtokosok, a földmivelő gazdák jóléte. Látjuk, hogy az az osztály, mely hazáját őseitől örökölt érzelemmel forrón szereti és érette mindent áldoz, a helyett, hogy számban és erőben gyarapodnék, a megritkulás veszélyének van kitéve és a megélhetésért küzd. A küzdelem erős s bizony bizony nagy a száma azoknak, akik elesnek. És az a legabban, hogy az őrültség is nem e ragadós, ha hosszasan a beteg mellett vagyunk ? A levelek, melyek otthonról jöttek, fenntartották erőmet és bátorságomat. Ezekkel a jó orvos ugyszólva bizalmat lehelt belém. Irta, hogy a fájdalom súlya alatt a fiatal grófnőnél, mint a zivatar után a felhőkön keresztül törő napsugár, a mosoly úgy tör keresztül könnyein és ezen bájoló varázs megvilágítja a fájdalom és szomorúság szinterét. Három év folyt le elutazásunk óta, még egy év, akkor az utolsó kísérlet, s Gaston talán meg lesz mentve. Az előzmények után legkevésbé sem ingatva meg: ezen utolsó év a többinél csak nem lesz nehezebb. Egy kis német városban telepedtünk meg, s Gaston ellankadva, oly állapotba esett, mely ugyan kényelmesebb, de veszélyesebb volt, mint kitörései. Szótlanul töltötte a napokat, heteket és ha megkísértettem kissé fölrázni lankadtságából, melybe mintegy elevenen eltemetve láttam, bágyadt szemeivel rám nézett és bárgyuan mosolygott. Bármit mondtam, változatlanul azt felelta mindég: Olivér meghalt, és én öltem meg őt? Neje neve volt, amitől még mindig remegett, de az őrültség nem lépett fel többé nála oly nagy hatalommal, és azonnal ismét visszaesett komor mozdulatlanságába. Közönyösen minden iránt, nem bánta és nem érdeklődött azt tudni, ami körülötte történik, azon esetben, ha Francziaországtól távol voltunk. Valóban szörnyű volt. Írtam az orvosnak, rövidítse meg e hosszú martyrságot, de ő mindég könyörtelenül azt felelte: — Várjon még. (Folyt, köv.)