Kolozsvár, 1887. július-december (1. évfolyam, 152-305. szám)

1887-08-02 / 179. szám

­­l­ső évfolyam. 1887. FŐTÉR 7. SZ. SZENTKERESZTI-HÁZ. A lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő. KÉZIRATOK NEM ADATNAK VISSZA. Megjelenik a lap minden nap, a vasár- és ünnepnapok kivéte­lével. Névtelenül beküldött közlemények te­kintetbe nem vétetnek. 179. szám. A mi feladatunk immár, hogy a kí­nálkozó jó alkalmat hasznunkra is for­dítsuk. Kolozsvár, kedd, augusztus 2 Kiadóhivatal: BELKÖZÉP-UTCZA 4. SZÁM. ELŐFIZETÉSI DÍJAK: gf,é8,7 évre..................... frt. «­< , ;[ TM e're......................... frt. Negyedévre....................u ■ 4. frt 1 ( Eg, hóra ! frt ,01kr-Egy szám ára 6 kr. - re . HIRDETÉSI DIJAK: Egy □ centiméternyi­ tér ára 4 kr. Gyá­rosok kereskedők és iparosok árkedvez­ményben részesülnek. Bélyegilleték min­den hirdetés után 30 kr. Nyilttér sora 25 kr. KERESKEDELMI AKADÉMIÁNK, Kolozsvár, aug. 2. (Sz.) Azt az óriási mérvekben folyó benső átalakulást, valódi megújhodást, melyen hazánk és nemzetünk az utóbbi húsz év alatt átment s eves modern ál­lamszervezetté fejlődött, talán semmi oly nyilván és határozottan nem jellemzi, mint közoktatási rendszerünknek ama gyökeres átváltozása, mely a régi egyet­len alakú gymnasiumi oktatást számos szakágazatra bontotta szót s eves alkal­mat nyújtott a nemzetnek, hogy a min­dig complicáltabbá váló közélet minden szakmunkájának végzésére saját fiai kö­réből szolgáltathassa a szakmunkásokat. Régen az egyetlen humán középiskolán vala kénytelen minden elméleti és gya­korlati életpályára készülő ifjú áthalad­ni s e közös, egyetlen mintára idomító intézmény formálta nem csak a kor­mányzat, igazságszolgáltatás, orvoslat, ok­tatás, igehirdetés, mérnökség, bányászat, erdészet összes munkásait, hanem a gaz­daság kezdetleges munkavégzése, a szűk­re szorított ipari és kereskedelmi fog­lalkozás is e körből szedte ujonczait, jobban mondva, a gyakorlati életpályák­ra való előkészület nálunk lehetetlen lévén, vagy nagy költséggel és így na­gyon is szűkös számban külföldön kel­lett az illetőknek szakképzettségüket megszerezniük, vagy pedig, a­mi sokkal gyakoribb volt, idegeneket kelle mind e munkák végzésére alkalmaznunk, saját fiaink háttérbe szorításával, a nemzeti vagyonnak lényeges megcsorbításával s a nemzetnek, mint önálló, független élet­­szervezetnek fejletlen maradásával. A most húsz éve bekövetkezett nagy átalakulás, a­mellett, hogy közjogi és politikai tekintetben egészen új helyzetbe juttatá Magyarországot és nemzetét, fő­ként épen a közgazdasági, s ennek is alapjául szolgáló közoktatási fordulat ál­tal vált egészen sajátossá és új jellegű­vé, a­midőn most már nemcsak közép­iskolai oktatásunk különült el a gymna­sium és szakiskola kettős ágára, hanem e mellett a gyakorlati életpályák külön­böző ágazatainak megfelelő szakiskolák is sorra létesültek, s ma már bizton el­mondhatjuk, hogy nincs sem elméleti,­­ sem gyakorlati életpálya és foglalkozás, melynek előkészítő szakintézetével saját hazánkban, saját erőnkön, saját fiaink számára ne rendelkeznénk. Eddig magának az életnek kelle magán úgy a hogy segítenie, sok téve­dés, nehéz kísérletezés, s bizony sok ha­jótörés árán juttatva aránytalanul cse­kély számú merészebb és szerencsésebb vállalkozót révpartra, míg a munkatér túlnyomó része vagy parlagon hevert, vagy idegeneknek nyújtott életmódot, a magyar pedig ebben a tekintetben is alig-alig „találta honját e hazában.“ Így vált aztán úgyszólván második termé­szetünkké a prókátorkodás, táblabirás­­kodás; igy szoktunk hozzá, hogy a gya­korlati életpályákat és munkásaikat le­néztük, megvetettük. Különösen a közgazdasági értékek legtermészetesebb és leggyümölcsözőbb gyarapításának módja: az ipar és keres­kedelem munkatere volt a magyar sze­mében egészen idegen és kicsinylésre méltó terrénum, a­melynek kiaknázását a görögnek, meg a zsidónak engedte és utalta át nagy büszkén s még nagyobb rövidlátással s annyiban a mentség ürü­gyét is igénybe véve és vehetve, hogy a szakoktatás ez ága majdnem egészen el­hanyagolva hevert s így módja és alkal­ma sem kínálkozva az előkészületnek, tűrte közönyösen kizsákmányoltatását; sőt ez után faji és felekezeti előítéleteit is dedelgetve, jelleméhez méltatlan indu­latokat is engedett magában meggyöke­rezni, gyűlölködve azokkal a munkások­kal, a­kik a részéről helytelenül parla­gon hagyott talajon természetes, hogy az ő kárára gyarapodtak, terjeszkedtek s bi­zonyos mértékben hatalmasodtak el. Közéletünk új aerája, mint a köz­munka minden ágazatában, az ipari és kereskedelmi szakoktatás terén is meg­hozta az új és észszerű fordulatot s az állam, a törvényhatóságok és illető ér­dekkörök, kezetfogva alapították meg az illető intézeteket, melyek biztos útját nyitják, hogy Magyarország e tekintet­ben is magyarrá és önállóvá válhassék, maga erején élve, maga fiait foglalkoz­tatva, saját közgazdasági érdekeit maga szolgálva és magának gyümölcsöztetve. Lapunk tegnapi száma közölte a kolozsvári kereskedelmi akadémia pro­­grammját, czélját, szervezetét és amaz uj s előnyös gyarapodásának adatait, hogy az eddig is oly szép sikerrel mű­ködött intézet, újoa épített palotájába átköltözve, a benlakás előnyét is nyújtja növendékeinek. E programm részletei maguk be­szélnek magukért s mi, a midőn öröm­mel köszöntjük a magyar kereskedelmi szakoktatás ez immár teljessé fejlett in­tézetét nem tehettük, hogy rá ne mu­tassunk ama mélyebben rejlő tényezőkre, melyek a nemzet egészséges fejlődésének szálaival ez intézetet is összekapcsolják s nem tehetjük, hogy hálával ne utal­junk a magyar kormány, a város, a he­lyi kereskedelmi- és iparkamara és pénz­intézetek közreható áldozataira, melyek összege eredményéül büszkén hivatkoz­hatunk a magyar közgazdaság ez újabb jelentős szervére, a szakoktatás ez uj intézetére s evvel a magyar közélet egyik újabb tényezőjére. (Kolozsvár, aug. 2.) ,, Magyar írók és oláh hang“ czimü Csikkünkben tollhibából 2.5 millió helyett 3.5 millióra tettük román polgártársa­ink számát. Előkelő közéleti férfiútól vesszük e lapsus valami­ért a figyelmeztetést , ime sie­tünk is a számot a valóra redukálni. Hiszen igen jól ismerjük mi — elsősorban Szath­­máry György kitűnő dolgozataiból — egész apróra a népességi viszonyokat. De hát, ha akaratlanul is, legyen egyszer a „Gazetá“-nak, „Tribuna“ nak, „Luminatoriul“-nak általunk jó napja. E barátaink az ország lakosságáról be­szélve, a magyar elemből rendszerint eltöröl­nek 1—2 milliót, íme, mi visszaadtuk, román­ban. Legyenek általa erősebbek, mi gyengéb­bek. Podoba káplán amúgy is megjósolta, hogy románokká kell lennünk. (Budapest, aug. 1.) A pénzügyi admi­­nisztráczió reformja tárgyában a pénzügymi­nisztérium kebelében tervezetet dolgoztak ki, melynek főbb vonásai, hir szerint, a követke­zők : A pénzü­gyigazgatóságok, kataszteri nyil­vántartási felügyelőségek, illetékkiszabási hi­vatalok, adófelügyelőségek mai alakjukban megszünnnének s a pénzügyi közigazga­tás összes teendőit első fokon a kir. adóhiva­talok, másodfokon a megyei pénzügyi felügyelőségek (uj intézmény) s harma­dik vagyis legfelsőbb fokban az adminisztrá­­cziót illetőleg a pénzügyminisztérium, a bírás­kodást illetőleg pedig a pénzügyi közigazgatá­si bíróság látná el. A kir. adóhivatalok hatásköre ki­terjedne a) oly adók kivetésére, melyeknek ki­rovását jelenleg a kir. adófelügyelők eszközük ; b) amaz adók felülvizsgálására, melyeket most és ezután is a községek vetnek ki (jelenleg a kir. adófelügyelő teendője); c) az adókivető bizottságokban a kincstár képviseletére (most az adófelügyelő teendője); d) az illetékek ki­szabására (jelenleg az illetékkiszabási hivata­lok teljesítik); e) a községi közegek által esz­közölt végrehajtások ellenőrzésére (most az adófelügyelő hatásköre); f) a 100 frton felüli kincstári követelések behajtására (jelenleg a szolgabírák teendője); g) a kataszteri nyilván­tartási hivatalok teendőire (jelenleg a kir. adó­felügyelő mellé beosztott kat. nyilvántartási biztosok és irodatisztek végzik); h) a kincs­tári értékek kezelésére mai hatáskörük szelle­mében. A megyei pénzügyi felügyelő­ségek hatáskörét képezni fogja: a) Ja pénz­ügyi felügyelő, mint szakelőadó, tagja leend a közigazgatási bizottságnak (most a kir. adófel­ügyelő teendője); b) ellátja a pénzügyigazgató­­ság által jelenleg a fogyasztási adókra, mono­póliumokra stb. vonatkozólag gyakorolt összes teendőket, minélfogva alája rendelve lesznek a királyi adóhivatalok, pénzügyőri bizottságok, vám- és sóhivatalok; c) végzi a kataszteri nyil­vántartási felügyelők által most teljesített teen­dőket ; d) az alárendelt hivatalok működését ellenőrzi ; s az adófelszólamlási bizottságokba kincstári képviselőt küld! f) bíráskodik a kir. adóhivatalok által kivetendő egyenes adók és illetékek ellen intézett elsőfokú felebbezések, valamint a behajtás körül fölmerült panaszok fölött. hatásköre lényegesen bővíttetnék az által, hogy az adóhivatalok mostani teendőiken felül átven­nék a községek, kir. adófelügyelők és a szol­­gabírák teendőinek egy részét és az illeték ki­szabást és kataszteri nyilvántartási hivatalok összes funkczióit, a megyei pénzügyi felügyelő­ségek hatásköre pedig magába ölelné a pénz­­ügyigazgatóságok és nyilvántartási felügyelők teljes hatáskörét és a kir. adófelügyelők mindama teendőit, melyek a kir. adóhivatalokra ruházva nem lesznek. A­mi a reformtervezet személyi részét il­leti, erre nézve fölemlítjük, hogy a kir. adóhi­vatalok, tekintettel kibővitendő és fontos ha­táskörükre, jogvégzett fogalmazói személyzettel fognak elláttatni s élükre főnöki minőségben egy pénzügyi titkár állittatik, mig a megyei pénzügyi felügyelőség személyzete állani fog: egy pénzügyi tanácsosból, mint főnökből, meg­felelő számú pénzügyi titkár és fogalmazóból, mint előadókból, ezenkívül a segédkezelő sze­mélyzetből s a mellé rendelt számvevő osztály­ból. A reform keresztülvitele végre segíteni fog a pénzügyi tisztviselők ez idő szerinti, nagyon is mostoha helyzetén is, a­mennyiben előrelát­­hatólag nagyobb személyzeti változásokat, nyug­díjaz­ásokat, a jobban honorált állomások sza­porítását, tehát nagyobbmérvű előléptetést fog maga után vonni. IV. • Gépek gazdaságunkban. Kolozsvár, aug. 2. Aratunk és csépelünk. Ez évszak mutat­ja meg leginkább, hogy gazdaságunkban a gépek mennyire vannak elterjedve. S a gépek hódítá­sának aránya mutatja gazdaságunk elhaladá­sának fokát. Kétségtelen, hogy az utóbbi évek alatt e tekintetben is nagy haladást tettünk.Induljunk csak ki önmagunkból, pl. Kolozsvár határán most évről-évre több cséplőgépet látunk, holott még nem­rég is primitív módon, csűrökben vertük ki a szemet. Sőt kisebb vidéki határo­kon is a gazdák szövetkeznek, s ily módon szereznek be egyes gépeket, hogy Reánk nézve azonban nemcsak az fontos, egyáltalában alkalmazzunk-e gépeket, hanem az is, hogy honnan szerezzük be ezeket. Itt a forgalmi statisztika igen szomorú adatokat tüntet fel, s azt bizonyítja a gépek­nél is, a­mit általában iparunk minden ágában tapasztalunk, hogy a hazai mellőzése mellett tág kapukat nyitunk a külföldinek, leginkább az osztráknak. Behozatalunk gépek- és géprészekből évi átlag szerint 10 —12 millió írtra megy; 1882- ben még 20 millióra ment, azután folyvást apad, s most nem hozunk be többet évenként 10 —11 milliónál. De a mérleg még így is na­gyon passiv, mert kivitelünk átlag csak három millió évenként. Némi javulás kivitelünkben is tapasztalható, mert míg 1882 ben csak két millió árát vittünk ki, e szám most 3—4 mil­lió között váltakozik. És a­mennyivel most kevesebbet hozunk be, az mind a hazai gyá­rak javára esik, s oda kell számítani még azt is, hogy a vétel egyáltalában emelkedett. Hazai vas- és általában gépgyáraink te­hát jobb forgalomnak örvendenek, mint csak néhány évvel is ezelőtt. S az idei jó termő év ezek üzletére is jó hatással lesz. Épen ez­ért figyelmeztetni kívánjuk a meg­­rendel­ő gazdákat, hogy pártolják a hazai gyárakat. Ausztria és különösen Csehország úgyis kiadták a mi terményeink ellen a jelszót. Sze­­retnők tudni, miért legyünk mindig mi a jó bolondok, kik az ellenségeskedésre is előzékeny­séggel felelünk. Aztán szokjuk meg, hogy üz­leti dologban nincs előzékenység. Hazai gyárainkból különben most azt az örvendetes hirt vesszük, hogy el vannak fog­lalva. Különösen gőzgépeket és kazánokat szé­pen rendeltek, mi annak a biztos jele, hogy a hazai gyártmány becsültetik, s az idegen las­san, de fokozatosan kiszorittatik. Ez aztán ha­tással van vasgyárainkra is, melyekben most sok rúd- és nyers­vasat vásárolnak. Persze ez a lendület leginkább túl a ki­rályhágón észlelhető, mint a­hol nagyobb gép­­es vasgyáraink vannak. Az erdélyi részekben levő vidéki gyárak­ból kevés új kerül ki. Látjuk pl. Kolozsvárit, hogy a mi gyáraink inkább csak javításokkal foglalkoznak. Elég kár, hogy itt, hol úgy a fa, mint a vasrészek előállítására oly kedvezőek a körülmények, még nem akadt oly tekintélyesebb pénzerő, mely nagyobb gépgyárt alapíthatna. Ez lényegesen előmozdítaná a gépek használa­tát gazdaságunkban, melynek elmaradottságára sokat hat az is, hogy a gépeket most mes­szi­­ről és drágábban lehet megszerezni. Ajánljuk a kedvező tért a tőkék figyel­mébe. Az erdélyi gazdasági egylet iro­dalmi szakosztályának tervezete. Az erdélyi gazdasági egylet ez évi ren­des közgyűlése egyhangú határozatával megbíz­ta az igazgató választmányt, hogy „kebelében a gazdasági szakismeretek terjesztésére irodalmi szakosztályt alakítson s utasítsa ezt, hogy le­­­­hetőleg mielőbb könyvkiadó vállalatot létesítsen oly olvasmányok kiadására, melyek a kis gaz­dák, a szakiskolát nem végzett kisbirtokosok és gazdasági tisztek, a néptanítók stb. igénye­inek megfelelnek.“ Szakosztályunk kerete már megalakult és legelső dolgunk ime az, hogy a munkatervbe felvett könyvkiadó vállalatra hívjuk fel minda­zoknak figyelmét, kik gazdatársainknak, ha­zánk drága földjét verejtékkel öntöző földmi­­velő gazdáinknak sorsát szivükön viselik. * A KOLOZSVÁR TÁRCZÁJA. A gyermek. SANDE­AU GYULA beszélye. — Francziából. — (Folytatás.) Midőn Gastont fáradtságtól megtörtén, vég­re ez álomtól legyőzetve tudta, belopózott szobájába, ágya elé térdelt és igy beszélt neki lem hangon kiönté szivéből a fájdalmat és szerelme kincseit, mikkel szive úgy tele volt. úgy tet­szett neki, hogy fölébredve, Gastonnak elméje is vissza fog térni, s karjaiba zárva őt, megil­­letődve együtt fog sírni vele. De hasztalan telvény IiPérjét felébredésekor újból elővette a láz és a szerencsétlen nőt erővel távolította el, ki aztán árnyként távozott. Mást kelle határoznunk, — más kísérle­tt tennünk. N. orvost hívtam el, kit ön is ösmer. Nem képzeli, hogy a legszeretetreméltóbb tulajdo­­nok: a szellem és a szív, mily nagy mértékben voltak fe találhatók e szeretetreméltó öreg urnái, ki e mellett tudományos és tapasztalt is volt. Nemcsak a beteg testet gyógyította, ér­­tett a szivek gyógyításához is és így számta­lanak adta vissza egészségét. Valgradné teljes bizalommal volt hozzá, és ő arra méltó is volt, "ahány napi vizsgálódások és észrevételek után élrehivott és igy szólt : —• Én nem hiszem, hogy ez a szerencsét­len fiatalember eszét valaha visszakapja az őt ért csapás után. Itt csodának kellene történnie, itt a tudomány nem segíthet. Értelmére homály borult, — 8 ez majdnem mindig gyógyíthatlan. Mint a hiba büntetése, talán igazságos is. Azon­ban a gyógyulás elősegítésére mindent megkí­sértünk, habár reményünk nincs hozzá. Valg­­randné nem maradhat itt. Neje jelenléte, az ös­­meres helyek, mik elmúlt boldogságára emlé­keztetik, az értelem szikráját fölélesztik, hogy aztán annál jobban aludjon. Ha elutazik, nyu­godtabb fog lenni. Ha távol érzi magát a hely­től, hol rögeszméje szerint őt üldözik, rohamai csilapodni fognak. Az országot elhagy­va, dühös rohamait a csendes őrültség váltja föl, azon­ban ebben ellentmondás nélkül kell beleegyeznie. Bízzunk mindent az időre, az az egyetlen gyógy­szer, a­mit a jelenben tanácsolni lehet. Ez volt az orvos véleménye és ugyanaz az enyém is. Közölte a grófnéval, ki nem el­lenkezett és bele látszott nyugodni. — De mondá sírva, engem nem tűr ma­ga mellett, én nem utazhatom vele, ki fogja őt kisérni ? — Én, feleltem. Sötét, Csillagtalan éjszakán, kocsi várt a park ajtajánál. Gastonnal kiléptünk. Nem volt nehéz és fáradságos rá­bírni, hogy kövessen. Nem tartottam szükségesnek senkivel tudatni elutazásunkat. Az éj sötét volt, a szolga­személyzet aludt, a grófné nem retteghetett semmitől. A rácsozathoz érve, Gaston a kocsiba vetette ma­gát és én megálltam a kocsisnak utasításokat adni, midőn a fák között, Valgrandnét vettem észre , felém rohant s kezeimet megragadva, aka­ratom ellenére, ajkaihoz vitte. Pillanat múlva útba voltunk. Milyen utazás volt ez barátom! Ön el­képzelheti. Utunkat Olaszország felé vettük,­­ való­ban, a­hogy az orvos előre megmondta, a­mint a határszélt elhagytuk, az őrült Gaston engedékenyebb lett, és könnyebb volt vele el­bánni. Agyában csak egy hely, egy pont volt megtámadva, a többi tiszta és egészséges ma­radt, de elég volt előtte Doje nevét kimonda­ni, hogy elméje újból zavart legyen. Városról városra mentünk, hurczoltam minden helyre, hol szórakozni lehetett, csak feledtessem szivé­ben a pusztulást. Ha őrültsége némelykor aludni látszott is, emlékezetével az annál engesztelhetetleneb­­bül tért vissza, néha sem nyugtot, sem szü­netet nem tartva, és mikor az rájött, a szeren­csétlennek kínjait nem sikerült csillapítani. Én híven megtartottam ígéretemet, mit elutazásunk alkalmával Valgrandnénak és az orvosnak tettem; minden körülményről értesí­tettem, 8 részükről is szorgalmasan kaptam a leveleket. Elutazásunk után két hónappal Genuában kaptam egy levelet a grófnőtől, és hiszi ön, e levél reménysugárt nyújtott. Ez az volt nekem, mi a hajótörést szenvedettnek az, midőn a reménytelenség fátyla alól megpillant­ja a szárazföldet. Az orvos nehány sora meg­erősítette ezen örömhírt és azon meghagyás­sal végezte, hogy Gastonról csak tovább is gondoskodjam. Nehány hónappal később Fló­­renczbe két levelet kaptam, ugyan azon pos­tával, egyet a grófnától és egyiket az orvostól. Az előbbi ima, vallásos hálaadás volt. Térde­imre borulva olvastam és könnyeimmel áztat­­­­tam. A második utasításokat tartalmazott a jövőre. Mindent remélhetünk és még minden jóvá tehető, írta a jó öreg, miután kijelölte a czélt, mely felé törekedni kell, csak ne feledje, hogy Valgrand még nem tudhat semmit és a teljes siker a titoktartástól függ. Hónapok, évek múltak, a­nélkül, hogy szegény Gaston állapota változott volna. Össze­jártuk majdnem egész Európát, bekólboroltuk keletet, rögeszméje ugyanaz maradt. Az Olymp lábainál, a fekete tenger partjain, mindig és mindenütt látta neje ügyvivőit, s hasztalan volt a kísérlet, az ellenkezőről meggyőzni, azon­nal el kellett onnan sietnünk. — De kérdeztem néha, hogy nyilatkoz­hatsz egy nődről, oly gyöngéd és önfeláldozó teremtésről, hogy ő akarja a te halálodat és üldöz tégedet ? — Hogyan nyilatkozhatok ? — kiáltá­s te őrült vagy Mario. Egy anya megbocsáthat­­ja-e gyermeke halálát? Nem én vagy­ok-e oko­zója fia halálának. És következett a kimondhatatlan harag és a bosszúság, a fölgerjedések Isten ellen, hi­hetetlen Istenkáromlások is, a­miért azt meg­történni engedte. Hazudnék és jobb színben tüntetném ma­gam föl, ha én önnek barátom el nem mon­danám, hogy ezen nehéz feladat súlya alatt, mit magamra vállaltam, nemcsak egyszer egy­szer éreztem magam megtörve. Egy bélpoklost ápolni könnyebb és kelle­mesebb feladat, mint egy őrültet. Voltak pilla­natok, mikor nyugtalanul kérdem önmagamtól, ha nem vagyok-e én is elmezavart, miként azt Gaston is állította. Máig sem vagyok bizonyos A közgyűlésnek a könyvkiadó vállalatra vonatkozó határozatát az országban nagyon sokan őszinte örömmel fogadták. Ez a körül­mény gyors munkára ösztönöz, a meglevő aka­dályok megvívására bárom­t, biztat, hogy jó si­kert reméljünk és meggyőzött, hogy sokan van­nak, kik mint mi, aggódva látják, miként ha­nyatlik az ország legtöbb vidékén a kisbirto­kosok, a földmivelő gazdák jóléte. Látjuk, hogy az az osztály, mely hazáját őseitől örökölt ér­zelemmel forrón szereti és érette mindent ál­doz, a helyett, hogy számban és erőben gyara­podnék, a megritkulás veszélyének van kitéve és a megélhetésért küzd. A küzdelem erős s bizony bizony nagy a száma azoknak, a­kik elesnek. És az a leg­abban, hogy az őrültség is nem e ragadós, ha hosszasan a beteg mellett vagyunk ? A levelek, melyek otthonról jöttek, fenn­tartották erőmet és bátorságomat. Ezekkel a jó orvos ugyszólva bizalmat lehelt belém. Irta, hogy a fájdalom súlya alatt a fiatal grófnőnél, mint a zivatar után a felhőkön ke­resztül törő napsugár, a mosoly úgy tör ke­resztül könnyein és ezen bájoló varázs megvi­lágítja a fájdalom és szomorúság szinterét. Há­rom év folyt le elutazásunk óta, még egy év, akkor az utolsó kísérlet, s Gaston talán meg lesz mentve. Az előzmények után legkevésbé sem in­gatva meg: ezen utolsó év a többinél csak nem lesz nehezebb. Egy kis német városban telepedtünk meg, s Gaston ellankadva, oly ál­lapotba esett, mely ugyan kényelmesebb, de ve­szélyesebb volt, mint kitörései. Szótlanul töl­tötte a napokat, heteket és ha megkísértettem kissé fölrázni lankadtságából, melybe mintegy elevenen eltemetve láttam, bágyadt szemeivel rám nézett és bárgyuan mosolygott. Bármit mondtam, változatlanul azt felel­­ta mindég: Olivér meghalt, és én öltem meg őt? Neje neve volt, a­mitől még mindig re­megett, de az őrültség nem lépett fel többé nála oly nagy hatalommal, és azonnal ismét visszaesett komor mozdulatlanságába. Közönyö­sen minden iránt, nem bánta és nem érdeklő­dött azt tudni, a­mi körülötte történik, azon esetben, ha Francziaországtól távol voltunk. Valóban szörnyű volt. Írtam az orvosnak, rö­vidítse meg e hosszú martyrságot, de ő min­dég könyörtelenül azt felelte: — Várjon még. (Folyt, köv.)

Next