Kolozsvár, 1887. július-december (1. évfolyam, 152-305. szám)

1887-12-03 / 283. szám

283. szám. I-ső évfolyam. 1887. Szerkesztő-iroda: FŐTÉR 7. SZ. SZENTKERESZTI-HÁZ A lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő, kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik a lap minden nap, a vasár- és ünnepnapok kivéte­lével. Névtelenül beküldött közlemények te­kintetbe nem vétetnek. Kolozsvárt, szombat, deczember 3. Kiadóhivatal: BELKÖZÉP-UTCZA 4. SZÁM. ELŐFIZETÉSI DÍJAK! Egész évre..........................16 írt. Fél évre...............................8 frt. Negyedévre...........................írt. Egy bóra..........................1 frt 60 kr. Egy szám ára 6 kr. HIRDETÉSI DIJAK: Egy □ centiméternyi tér ára 4 kr. Gyá­rosok, kereskedők és iparosok árkedve­ményben részesülnek. Bélyegilleték min­den hirdetés után 30 kr. Nyilttér sora 25 kr. A REGALE MEGVÁLTÁSA. Irta: KISPÁL SÁNDOR. VI. Befejező közlemény. 7. Ha a békeegyezmény nem lett elő­terjesztéssel megtámadva, a jogbiztos a békeegyezmény alapján végzést bocsájt ki, a végzésnek tartalmaznia kell a bé­­keegyezmény teljes szövegét s ennek alapján : a. ) a megváltási összeg alapjául szol­gáló és az eddigi tiszta jövedelmi beval­lásra alapított egy évi korcsma jövede­lem nagyságát, b. ) a nagykorú vételjogosultak ne­vét és lakhelyét, c. ) a kiskorúak gyámhatóságát, d. ) a jelzálogos hitelezők nevét és lakhelyét, e. ) a vételjogosultak részére kiuta­landó kárpótlás alapjául szolgáló egy évi tiszta jövedelmet, f.) azon hányadot, a mennyinek tőkéje a jelzálogos hitelező javára utalandó ki. 8. Ha a békeegyezmény csak rész­ben vagy egyátalán nem sikerül, akkor a jogbiztos ítéletet mond, mely ítélet fo­kozatosan a királyi táblához és kúriá­hoz lesz felebbezhető, ez ítéletben meg­kell oldani a 6-ik pontban felsorolt kér­déseket a következők figyelemben tartá­­sával: á.) ott, madjatok meg, hol a vételjogosultság tá­n beterjesztett és jegy­zőkönyvhez csatolandó okmányok alap­ján itéletesen kimondja a vételjogosult kilétét; — b. ) itéletesen eldönti a vendégfoga­dók iránt támasztott igényt, e tekintet­ben irányadóul szolgálván a törvényho­zásnak abbeli intézkedése, vájjon ezen vendéglőkben egész éven át vagy csak 3 hónap alatt lehet korcsmárolni, — c. ) megállapítaná a kárpótlás alap­jául szolgáló évi tiszta jövedelmet, — ha azonban a tárgyalás rendjén beszer­zett okmányok alapján indíttatva érezné magát a jövedelmi adó alá bevallott tisz­ta jövedelemnél nagyobb évi jövedelmet állapítani meg ; vagy pedig helyesnek lát­ná a vendéglői épületek megváltását is, az ily szellemű ítéleteit kihirdetés előtt felterjeszti az illető miniszterhez, és az ítéletet a miniszternek e két pontra vonatkozó utasítása értelmében módo­sítaná. — 9. Ha a jogbiztosi ítélet ellen beadott felfolyamodás rendjén kimondatnék a korcsma-jognak 20 évre leendő haszon­bérbeadása, az e tárgyban törvény, vagy szabályrendelet utján nyert utasításhoz képest a bérbeadás iránt intézkedik. 1O.Ott, hol a vendéglői épületek meg­váltása forog kérdésben az érdekelt, fél kérheti s a felsőbb fórum elrendelheti választott bíróság összeülését, a bírósága a megye székhelyén a főispán elnöklete alatt az adófelügyelőből, járásbíréből és az érdekelt fél által választandó két tagból alakulna, szavazat nélküli előadó­ja lenne a jogbiztos, a tárgyalás nyilvá­nos volna, az érdekelt fél magát kép­viseltethetné, avagy személyesen védhet­né ügyét, kivonatára az ő költségére helyszíni szemle megejtésére a bíró­ság egy tagját kiküldetné, mely hely­színi szemlén a jogbiztos hivatalból je­lenne meg. E bíróság határozatánál felfolyamo­dásnak helye nem volna. 11.Ott, hol törvényesen keresztül vitt arányosítás van, a jogbiztos hatásköre csak odáig terjed, hogy a jelzálogos hi­telezők, úgy­szintén a vendéglői épületek megváltására vonatkozó kérdéseket dönt­se el. — 12. A jogbiztos eljárásánál előforduló alapkérdések, csak­is a dolog érdemé­ben hozandó ítélettel együttesen támad­hatók meg. 13. Azon esetekben, a­hol a regálé kérdése iránt már előzetesen tulajdonjo­gi per folyt, a jogbiztos intézkedik, hogy a per tárgyát képező jogok megváltási összege letétbe helyeztessék, egyúttal ez irányban kelt ítéletében arra is kiterjesz­kedik, hogy a letéteményezett összeg ka­mataival mi történjék. 14. A jogbiztosok ellenőrzésére és személyi ügyeiknek elintézésére főfel­ügyelők küldetnének ki, kik egyfelől el­lenőriznék a jogbiztosok munkásságát, kikkel a jogbiztosok minden ítéletet, vég­zést stb. közlenének, »kik a jogbiztosi ha­tározat ellen hivatalból felfolyamodhat­nának. Hogy a kitisztázandó évi jövedelem hányszorossa képezze a megváltási tőkét, hogy a jogbiztosi állással egybekötött költségeket mi módon hordozzák, ahhoz nehéz hozzá­szóljani mindaddig, míg az idevonatkozó statistikai adatok nem vál­nak nyilvánossá. Hogy mi módon történjék a meg­váltási összeg visszafizetése, ahhoz sem lehet hozzá­szóljani mindaddig, míg nem tudjuk, hogy a megváltási kölcsön minő százalékra és hány évi törlesztés mellett köttetik, míg nem tudjuk váljon a megvál­tandó italmérési jog a község birtokába megy-e át, vagy egyébnemű intézkedés alá fog esni. Átlátom, hogy az elmondottakban nincs a dolog érdeméhez méltón kime­rítve ezen a birtokosság érdekeibe mé­lyen benyúló nagy kérdés. Beismerem, hogy dolgozatom sok tekintetben fogyatékos! Az elsőre legyen mentségem, hogy a ké­rdés alapos kidolgozása nem tarto­zik a közélet napszámosainak teendői közzé; a másodikra nézve legyen ment­ségem jóakaratom, mely­­ azonban csak jóakaratomat fokozhatta, de nem pótol­hatta egyúttal fogyatkozásomat. A felvetett eszméket rostálják meg az arra hivatottak. (Budapest, decz. 2) Az országházból. A képviselőház mai ülésén első sorban elfogadta a horvát pénzügyi egyezmény meg­hosszabbításáról szóló törvényjavaslatot, mely Hegedűs Sándor előadó rövid indokolása után minden vita nélkül szavaztatott meg.­­ Ugyancsak vita nélkül fogadta el a ház Ti­sza Kálmán miniszterelnök indítványát a ma­­gyar-horvát-szlavón dalmát pénzügyek rendezé­sére választandó országos küldöttség megala­kítására nézve. Ezután harmadszori felolvasásban fogad­ták el az indemnity javaslatot. Végül következett a dohányjövedék javaslatának részletes tárgyalása. Kiss Albert, a 22-ik - nál jobb ügyhöz méltó buz­­gósággal védelmezte a csempészeket és támad­ta meg azokat, kik az állam megkárosítását megakadályoznák a csempészek följelentése ál­tal. Hegedűs Sándor hiába világosította fel a felől, hogy az államot meglopni ép oly bűn, mintha egyesek magán­vagyonát lopnák meg. Szederkényi Nándor már azt sem tartot­­ta lehetetlenek kimondani, hogy a lopás és a csempészet két külön fogalom. T­i­s­z­a Kálmán meggyőző erélyes szava kellett hozzá, hogy a vita visszatérjen rendi­ mád­­ébe. Ebben aztán folyt tovább a vita nyugodtabban egész végig. A javaslat, kisebb változtatásokkal, részletei­ben is elfogadtatott. (Bécs, decz. 1.) Az uralkodó jubileuma. A hivatalos Wiener Abendpost a következő közleményt hozza : 1888. évi deczember 2 án lesz 15 esz­tendeje, hogy ő cs. és kir. apostoli Felsége trónraléptének 25. évfordulója felejthetetlen módon megünnepeltetett. Az akkor Ő Felsége intencióinak megfelelőleg létesített jótékony intézetek és alapítványok szakadatlanul oszt­ják és terjesztik áldásaikat és azon napnak minden újabb évfordulója alkalmával megújul­nak az egész monarchiában a legforróbb kí­vánságok, anélkül, hogy a raga zkodás, a sze­retet és a hűség jeleit a trón zsámolya elé vinni, és másrészről az örömteljes és hálás el­ismerést ünnepélyes kifejezésre juttatni kelle­ne. Ő Felségének legmagasabb szándékaival egyezne meg bizonyára, ha az a nap is, me­lyen uralkodásának 40 évfordulója leend, ily áldásos működéssel ünnepeltetnék meg és ha mindazáltal számos kör loyális és hazafias ér­zületétől vezettetve, a legközelebbi emléknap megünneplésére előkészületeket tesz, meg kü­lönösen a művészet és ipar, a tudomány és földművelés ez emlékezetes időszakában elért haladást, versenyre kelve, bemutatni óhajtják . (5 Felsége a monarchia szellemi és anyagi meg­szilárdulásának, erejének, virágzásának eme nyilvánítását mindenesetre megelégedéssel és élénk részvéttel fogja kísérni. Az emléknapot magát azonban ő Felsége — minthogy a ha­gyományos szokás sem szól e mellett — nem kívánja fényes ünnepélyek okául tekinteni, mert nagy pompa és hivatalos hódoló nyilat­kozatok, küldöttségek és hódoló feliratok nél­kül is teljesen meg van . Felsége győződve népei mindenkor tanúsított ragaszkodásáról és ama kapocs szilárdságáról, mely a közös haza üdvére a fejedelmet és a népet oly szorosan egymáshoz fűzi. A FORDULAT. Kolozsvár, decz. 3. (M.) Csakugyan megtörtént, — a­mit tegnap inkább csak mint a másik szélsőséget tüntetőnk fel képzelhetőnek, ma már megvalósulva látjuk : Grévy, a franczia köztársaság elnöke, megváltoz­tatta szándékát, kilátásba helyezett le­mondását nem nyújtá be, s azt a csa­pást, melyet Clemenceau, a rajongó radicális, ádáz szenvedélyében és a mér­sékeltebb republicanus vezetők gyen­geségükben mértek rá, kétszeres erő­vel sújtotta rájuk vissza — amazt aval a lehetőséggel állítva szembe, hogy Ferry, az Opportunismus nagy férfia ül az ál­lamfő székébe, emezeket a nevetségesség veszedelmesen kényes helyzetébe juttat­va, hogy a­kik a Grévy állását dedlarál­­ták tarthatatlannak, maguk váltak, ez idő szerint, lehetetlenné. Valóban, ha a helyzet nem volna oly fölöttébb komoly és majdnem megoldhatatlanságig nehéz, humorral le­­­hetne nézni ezt a tört, mely nem a ne­mes vadat, hanem az ügyetlen va­dászt fogta meg, s azt a kínos vergődést, a­mel­lyel a radicalisok mintegy rimán­­kodva marasztják azt az elnököt, a­kit csak az imént is szemtől-szembe illettek gún­nyal, kicsinyessel, követelve távo­zását az Elyséeből, s a­mel­lyel az előbb megbukott, aztán helyén maradt, kor­mány ismét menni kénytelen, mert szi­lárdan megállta helyét az, a­kit ők hűt­len cserben hagytak, s a­ki bebizonyí­totta, hogy erősebb egyedül, mint velük együtt. Ez, bizony, nemcsak elérte, hanem már túl is lépte volna a bohózat hatá­rát, ha nem szolgáltatta volna azt a ko­moly és megnyugtató tanúságot, hogy a szigorú törvényesség a végén is erősebb marad minden cselvetésnél, mesterfogás­nál és még oly ravasz módon kieszelt procatorságnál s azt a még komolyabb és megnyugtatóbb tényt is előtérbe nem állítaná, hogy a mai Páris többé nem az a régi tűzfészek, a mely volt egyko­ron s a melyet egy két torlasz huszon­négy óra alatt fenekestül felforgathatott. Clemenceau, ugyan, falra festette a for­radalom ördögét s a nép fölkelésével fe­nyegetett arra az esetre, ha Grévy örö­kébe Ferry találna lépni; de épen az a tény, hogy egy mérsékelt, szilárdan kö­vetkezetes és a Gambetta irányzatához hű államférfiú uralomra léptének csak gondolata is ilyen rémületbe ejthette a szélsősködés emberét s ismét az a tény, hogy a mesterséges izgatás, a kormány­­talan állapot és ebből származó bizony­talanság ily hosszú napjai és éjjelei alatt is komolyabb zavarok, nagyobb mérvű erőszakoskodások elő nem fordultak, vér nem folyt s a katonaság, bár fegyver­ben, de csak a laktanyák kapuin belül, azt bizonyítja, hogy maga a franczia nemzet sokkal higadtabb, megfontolóbb, mint parlamenti, szerkesztőségi és ut­­czai zajoskodói s ma már sokkal con­­servativabb, hogysem vak eszközül, ol­csó ágyu­töltelékül használtassa föl magát. Mind e mellett is, azonban, nem lehet tagadni, hogy e megnyugtató tény mellett is elég aggasztó a helyzet s in­nen a távolból alig sejthető a kibonyolo­­dás módja. Az utóbbi évek szereplő fér­fiai, a köztársaság volt miniszterei és miniszterelnökei sorra mind megpróbál­koztak már s az elnök­válság mostani nehéz napjaiban oly gyöngéknek tanúsí­tották magukat, hogy — különösen a képviselő kamara mai összetételével szem­ben — csak valamennyire is tartós kor­mány alakítására alig nyújthatnak kilá­tást. Grévy helytmaradásával megmutat­ta, hogy ha a kormányzat súlypontját változtatni akarná, avagy volna kényte­len, ezt inkább jobb felé, mint balra tenné — a radicalisoknak engedménye­ket nem fogna tenni, hanem inkább a conservativokhoz közelednék. Erre Clemenceauék még nagyobb hévvel támadnák és ostromolnák akár­melyik kormányt, s a­mily mértékben szilárdulna a köztársaság ügye, arányo­san válnék konokabbá, a monarchisták törekvése is az államforma megváltozta­tására, s ezek annál készségesebben ra­gadnának meg minden alkalmat, hogy a radikálisokhoz csatlakozva megbuktat­hassák a köztársaságot. Ám, ha Grévy, kipróbált belátásá­val, kristályos jellemével és mindenek- A KOLOZSVÁR TÁRCZÁJA. Mi a czélja a leányok felsőbb iskolázásának? ! Arra a kérdésre, hogy miért kell alapos miveltségben részesíteni az asszonyokat, Legouve azt felelte: mert ez a legjobb eszköze annak, hogy a férfiak jó nevelésben részesüljenek. Maga Moliére is, ki mélyen ismerte a nő szel­lemi szerkezetét, úgy nyilatkozik, hogy a női elme mindenekfelett világos legyen. Szerencsés Francziaország, mely egész sorát tudja felmutatni azoknak a szellemes nőknek, kik a mait száz közepétől fogva le a mai napig a legnagyobb elismerésre méltóan foglalkoztak a leány­nevelés kérdésével. Mme de Maintenon­on kívül, ki a XVII. száz elsőren­dű nevelőnője, csak az utóbbi száz év alatt Mm­e de Genlis, Mme Campan, Mme de Re­­musat, Mme Guizot, Mme Neck­er de Saussur irodalmi műveikkel és gyakorlati működésük­kel, teljesen járható utat vágtak abban az ad­dig járatlan őserdőben, melynek leánynevelés a neve. Merészen szembeszálltak a szokással, ha­­gyomán­nyal és a bon­ton-nal, mely a nők tudatlanságát több mint másfélezer éven ke­resztül szentesítette. Azzal az előítélettel szem­ben, mely a nők tanultsága hátrányait hány­­torgatta, merészen mutattak rá a tudatlan­sággal járó veszedelmekre. Kimutatják, hogy a tanultság a hitvestársak közt valódi kapocs, a tudatlanság pedig gyötrelem. Miért van, hogy akárhány nő kapva kap az olyasmin, a­mi csak szeszélyének és hiú­ságának kedvez ? Mert sem fejében, sem szívében nincs semmi komoly eszme, mely azt táplál­ná, mert az értelem világa ránézve lepecsé­telt könyv. Előtte csak egy világ van nyitva: a hiúság, a rendetlenség és a szeszély világa. Hogy ma másként gondolkozunk a nő­nevelésről, mint ezelőtt csak ötven esztendő­vel is gondolkoztak atyáink, kik elég naivak voltak magokkal elhitetni, hogy azért vesze­delmes a leányokat írásra tanítani, mert azon­­nal szerelmes levelet fogalmaznak ; s hogy ma minden nagyobb városunk szeretne felsőbb leányiskolát bírni: ebben a nőnevelés eszméje népszerűségében oroszlán része van a franczia és angol társadalomnak, mely az ötvenes évek óta lázas sietséggel igyekszik felsőbb leányis­kolák és collegiumok szervezésével a mult nagy mulasztásait helyrehozni. Francziaország 1880-ban hozta meg a leány­ lyceumok felállítására vonatkozó törvé­nyét, melynek indokolása alkalmával helyesen jegyzi meg egyik képviselő: „Mi e törvén­­­nyel nem a klastromokat támadjuk meg, ha­nem egy nagy hézagot akarunk pótolni. Azt akarjuk, hogy az állam részesítse oktatásban a lyceumaink­ és kollégiumainkba járó 80 ezer fiú leánytestvérét. Nem tudós nőket aka­runk, hanem alapos miveltségüeket, mert hely­re akarjuk állítani a házi tűzhely körében a bensőséget és egységet­. Ebből a czélból alapították egymásután a leányok lyceumait, nyitották meg Parisban a Lycée Fónelont, és legújabban, múlt októ­ber hó 19-én, a Lycée Racine-t. Ez ünnepély alkalmával Gréard O., a párisi akadémia má­­sod-rectora, és Spuller közoktatási minisz­­ter rendkívül érdekes beszédeket tartottak, me­lyeket a leányok magasabb nevelése programm­­jának lehetne nevezni. Íme a remek két beszéd a helyi vonatkozások kihagyásával: II. Gréard beszéde, Miniszter úr! Nem tudom, hogy a nem­zeti nevelés ama kérdései között, melyekre ön beszédeiben vagy irataiban, magas és nemes felfogásra valló fényt vetett, van-e még egy más olyan, mely annyira szivén feküdnék, s mint annak az oktatásnak az ügye, mely­nek mai új haladása ünnepét jelenlétével megtisztelte. Második leány lyceumunk meg­nyitása oly fontos ünnep önre és reánk nézve egyiránt, hogy az érette való nagy hálálkodás majdnem azt mutatná, hogy félre­értjük az Ön érzelmeit. De a­mit nem tudunk Önnek eléggé megköszönni, az az, hogy ezt az ünnepélyt csa­ládias egyszerűségben meghagyta. Az egysze­rűség az intézetek fejlődésében jele az erőnek. Most három éve a havrei lyceura megnyitása alkalmával a középoktatás kitűnő igazgatója érdekesen vázolta, hogy a leányok oktatása minő gyorsasággal kapott lábra az országban. Ma közel száz intézetben több, mint­ tizenegy­­ezer növendék tanul. Most csak az van hátra, hogy szerényen és biztosan élhessünk. Vajjon ez az egyszerűség nem olyan fő­­ben járó jellem­e, melynek a sikert biztosítani kell? Az ókori meglehetősen rövid, de egész­séges bölcseség úgy hitte, hogy a nő életének nem lehet szebb dicsérete, mint annak a föl­­említése, hogy lent fent és otthon ült. Mi ma­gasabbra helyezzük eszményünket: mai nap­­ság növendékeinktől sokkal többet követelünk, mint a­mennyit annak idejében még a Gracchu­­sok anyjától is követeltek, de azért mindig a házi tűzhely kötelességei és erényeire való elő­készítés lebeg szemünk előtt. Ha a nyolcz év óta ebben a szellemben folytatott tapasztalatot van jogunk döntőnek tekinteni, akkor az a tény, melyet ez oktatás produkálni bírt, egyszersmind tájékoztat az iránt is, hogyan kelljen azt javítani. Ma már senki sem vitathatja, hogy a tanterv nagyon el volt halmozva. Hiszen mindenki becsületbeli kötelességének tartotta, hogy a legjobbat hoz­za áldozatul annak, mint az egyetemi család legifjabb sarjának. A végre, hogy azt kellő mértékre szállítsuk, nem szükség egyáltalán a különben kitűnő tanterv keretén változtatni: elég lást azon csak könnyíteni. Bizonyára soha sem juttathatnánk igen sok helyet a tantervben a szoros értelemben vett irodalmi tanulmányoknak , hisz azok, Mme de Stíles mondása szerint, az ifjúság legjobb dajkái nem csak ma, hanem mindenha. Semmi esetre sem sajnálnók, ha megmenekülnének azok a tanultságnak aprólékosságba menő fo­galmaitól, melyek inkább terhelői az emléke­zetnek, mintsem világítói az értelemnek. A történelem és a földrajz szintén csak nyernek azzal, ha nem nagyon mélyednek be a részle­tekbe, mert egyedül a főbb vonások a fontosak és maradandók. Az idegen nyelvek körét jobb szívvel vé­delmeznek a mennyiben irántok erős reménye­ket táplálunk. Tizenöt éve immár, hogy az irántok való ízlés terjesztésére nagy erőfeszí­téseket teszünk, s bár­mit mondjanak azok, kik az ügyet csak távolról szemlélik, bizony, ezen a téren nagy haladást tettünk. Eszünk járása és erkölcseink e részben egész forradal­mon mentek át: ma mindenki érzi ennek az új tanulmánynak az értékét, melyre a ro­­szul felfogott nemzeti önszeretet nem­régiben jóformán ügyet sem vetett. A közfelfogást ez a tanulmány világosítja, s remélem fogja vilá­­gosítani hovatovább annál inkább, mert men­től alaposabban ismerjük a szomszédainkat, annál jobban bírjuk megítélni önmagunkat, s talán leszokunk idővel arról is, hogy magun­kat mód nélkül sokra avagy véghetetlenül kevés­re becsüljük. Ámde ez a felfogásbeli forradalom csak akkor lesz befejezve, ha az anyák beviszik azt a családok körébe, ha az anya maga nem csak magán kezdi, hanem gyermeke nevelését is e szerint vezetvén, a leczkével a példát összeköti. Mindazonáltal bármely hasznot várunk is az élő nyelvek gyakorlatától, ha e tanulmányok­ból is némi neműt föl kell áldozni, készek va­gyunk szavazatunkkal hozzájárulni. Ha ily megszorítások hasznosoknak lát­szanak az irodalmi tanulmányokban, talán sen­ki sem fog megütközni azon, ha a természettu­dományoktól is megköveteljük egy kissé a le­mondani tudást. (Folyt. köv.) FELMÉRI LAJOS.

Next