Kolozsvár, 1887. július-december (1. évfolyam, 152-305. szám)
1887-07-09 / 159. szám
Kolozsvár, 1837. KOLOZSVÁR. Sz. 3358-1887. Hirdetmény. (4828-3) A vízjogi törvény 1885. évi XXIII. tcr. 191. §-a értelmében felhivom a Kolozsmegye területén létező azon vizimüvek és vizhasználati jogosítványok tulajdonosait, kik a jogosítványukra vonatkozó engedélyt s illetve a 20 évi háborithatlan gyakorlat igazolását a m. évi 13623. sz. alatt kibocsátott hirdetmény folytán f. évi junius 1-ig nálam be nem jelentették,— hogy 6 hónap alatt, vagyis 1887. évi deczember 1-ig (bezárólag) az engedélyért folyamodjanak, különben jogosítványuk elenyészettnek tekintetik, s víziműveik felett a hatóság intézkedik. Megjegyeztetik, hogy az engedély elnyerése céljából benyújtandó beadványok és egyéb irato a vízjogi törvény 191. § ának második bekezdése értelmében bélyeg és illetékmentesek. A folyamodási kötelezettség minden hatósági engedélyre szoruló vizimunkálat tulajdonosára kiterjed, tehát öntözési, lecsapolási, ármentesítési, ipari vállalatokra, továbbá nyilvános és magán vízvezetékekre, nyilvános és magán csatornákra, védgátakra és zsilipekre egyaránt érvényes. Kolozs megye alispánjától, Kolozsvárit, 1887. junius 20-án. Gyarmathy Miklós, alispán. Árverési hirdetmény. Kolozsvármegye árvaszéke ezennel közhírré teszi, hogy Máthé Katinka, Máthé Béla és Máthé Gizella m.-szilvási 160 széjkben A I. 1—27. r. sz. a. levő 454 hold 578 D öl területű ingatlanai a rajta fekvő épületekkel, korzsmajoggal együtt 27,000 frt kikiáltási ár mellett Kolozsmegye árvaszékénél tartandó nyilvános árverésen. évi augusztus hó 2-án d. e. 10 órakor a legtöbbet ígérőnek örök áron el fognak adatni. Az árverezési feltételek Kolozsmegye árvaszékénél megtekinthetők. Kolozsmegye árvaszékének Kolozsvártt, 1887. julius 6-án tartott üléséből. Hory Béla, elnök. Birtokrendezési hirdetmények. 1578—1887. szhoz. pölí Hirdetmény. (4873—3) Közhírré tétetik, hogy a gyepesi italmérési jog arányosítása iránti ügyben az előmunkálatok megkezdése, jelesen az érdekelt felek képviselete rendezése, a működő mérnök megválasztása és a költségelőirányzat elkészítése végett tárgyalási határnapul 1887. évi augusztus hó 19-ik napja reggeli 8 órára Gyepes községé házához kitüzetett, melyre az érdekelt közbirtokosok a törvényes következmények terhe alatt megidéztetnek A kir. törvényszék nevében, Székely-Udvarhelytt, 1887. junius ■ hó 8-án. JÁNOSI GYULA, élt. biró. Kitüntetve az 1863. londoni, 1867 párisi, 1873 bécsi, 1878 párisi felállításokon.(232 16—30) a vidékre konzert, szalon, szárny zongorák és pianinok. Cramer Gottfr. Mayer Vilmos világaira Exportgyárából. Bécsben. 380 frt, 400 frt, 450 frt, 500 frt, 550 frt, 600 frt, 650 frt. Zongorák más gyárból 280 frt, 360 frt. Pianino 350 -600 frt. Clavier-Verschleiss and Leich-Anstalt von A. THIERFELDER Wien, VH. Burggasse 71 STERNBERG ARMIN. hanțszergyára BUDAPESTEN, VII. feer, kerepeli ut 36 szám Gyártó raktár mindenféle vonó , ütő- és fúvó-hangszerekből Huzás e hó 22-én! mesém ^Sorsjegy Főnyeremény készpénzben [4785-*] 50.000frt IO.OOOft 5000L 20 ° lo lev I 4875 1 I ^nyerem. IIIIII I UII! Harmonika-fuvola, 12 i»illentyűvel öregnek, ifjúnak egyaránt. Azonnal játszhatni rajta. Ára 2 forint. Nagy R raktár Arieton, Xiophon, Orpheus és V Aiwpoon, urpneua és Bymphonion-hangszekből. Javítás gyorsan és olcsón történik. Régi hangszerek becseréltetnek. Képes árjegyzék 300 ábrával ingyen és bérmentve. —> Harmonika. ía h nrm An n m Till Will mn á ronyról- IréeendA Kincsem-Sorsjegyek kaphatók : I e lap kiadóhivatalában, valamint Pap Kristóf, Hutter I János és Csiky Mihály urak üzletében. ág |A Csapó Sándor-féle díszműáru üzlet jelenlegi bolthelyisége (Főtéren, a belszén és tordautca sarkán, a Nemzeti szálloda alatt) f. évi októbertől több évre kiadó. Bővebben értekezhetni: Orbán József a „Nemzeti szálloda “ bérlőjével. IOOOOOOOOOI (480 3—3) Van szerencsém a mélyen tisztelt közönség becses figyelmét felhívni legújabb HAZAI UJ TALÁLMÁNYAIMRA Cosmeticai szépitőszerek ismereteimmel és évek hossza során át tett kutatásokkal és kísérletekkel sikerült az alább felsorolt cosmeticai czikkeket sok fáradsággal és tetemes költséggel előállítanom. Mielőtt forgalomba hoztam volna, kísérleteket tettem magamon és hitelt érdemlő egyéniségeken, kiknek mindegyike meglepő eredményt nyert és akiktől elismerő nyilatkozatokat bírok. Készítményeim semmi ártalmas szert nem tartalmaznak és hatásuk egészen biztos. Ilyen elsősorban „Slezák erdélyi hajkorpa elleni szere,“ egyetlen kipróbált szer az annyira alkalmatlan hajkorpa eltávolítására.— egy kimaradhatatlan szer a gőzfürdőben való fejmosásra. Ajánlom a t. gőzfürdő-tulajdonos uraknak használatbavételre, mert a vízzel való fejmosás a hajnak többé-kevésbbé ártalmas, ellenben korpa elleni szerem fejmosásnál használva, a haj gyökerét megerősíti, kihullását és megszürkülését meggátolja a legmagasabb korig. Kitűnő hatása már rövid használás után észlelhető. Ara egy üvegnek tart. „Slezák erdélyi hajhullás elleni szere,“ egyetlen csalhatatlan szer a fő- és szakáll hajhullásnak megakadályozására, — eredjen az bár családi betegségből, vagy bár más okból — ezen essencia megerősíti a hajgyökeret, eltávolít minden bőrtisztátalanságot, ugyannyira, hogy az más szer által el nem érhető. Ára egy üvegnek X frt.Slezák erdélyi hajerősitő Pomadéja' hiányt pótló hajkenő, minden még oly gyenge hajat is megerősít és növését nagy mértékben elősegíti, a hajnak legszebb fényt ad. Ára 1 tégelynek 50 kr „Slezák erdélyi rudas Pomadéja“ biztos kipróbált és nagy tetszésben részesülő szer, mely által a hajat és szakállat bármely irányban lehet szoktatni, a hajnak természetes szint kölcsönöz. Ára egy rudasnak 30 kr „Slezák erdélyi bajuszpedrője.“ Ezen kenőcs az egyedüli, mely minden kívánalomnak teljesen megfelel, mert azon jó tulajdonsága van, hogy a bajuszt nem keményíti, nem zsírozza, nem tépi, nem kérgesíti s neki mégis tetszésszerinti állását és kipödrését megadja és állandóan megtartja. A ki pedrőmmel lefekvés előtt a bajuszt jól bekeni, annak növését nagy mértékben elősegíti és megóvhatja a kihullás, törés és rossz állástól. Kapható szám szerint 1 kemény, II. lágyabb, III. lágy, fehér, szőke, barna és fekete színekben. Egy doboz ára 20 kr. Valódi csak az, amely saját nevem és 687. szám aláírást visel. Kapható a pénz előleges beküldése vagy utánvét mellett SLEZÁK JÓZSEF, ma fodrásznál Kolozsvártt, belközéputcza 4. sz Ajánlom egyszersmind a n. é. közönségnek becses figyelmébe jó hirü és pontos szolgálat által is általánosan ismert Fodoritó , hajvágó- és beretváló-termemet, nemkülönben minden url és női parókák, és mindennemű női hajdiszek elkészítését. (4901—6) Heinzel Ferencz fia FAREDŐNY és ZSALU-GYÁRA Ruppersdorfban, u. p. Halbstadt, Csehország. Ajánlja jó és tartósan készült egészen fa- és fabetétü szövetredőnyeit a legszebb dinaszt mintákkal. Úgyszintén FA ZSALUIT a legolcsóbb áron Főügynök Kolozsvárra és vidékére VERZÁR GERGELY ur (375 9—*) Kolozsvártt. :;Ruston, Proctor és Tsz Budapest, nádor-utcza 41. ajánlják nagy raktárukat, u. m.: +GŐZKOZOONYOKAT Legújabb gőzcséplőgépeket (421 7-8) könyöktengely nélkül. Szeges gőzcséplőgépeket 2*/ 3 és 4 lóerejü nagyságban. — Járgány-cséplőket tisztító-készülékkel vagy a nélkül Egyes, kettős és hármas ekéket. Sor- és szóró-vetőgépeket, szénagyüjtőket, rostákat és kukoricza-morzsolókat stb. a legolcsóbb árakon és kedvező feltételekkel. Árjegyzékek kivonatra ingyen és bérmentve. II I+++++++++++++++4 ion oool eredmenyt Hat fel j a Visnya-Meissner gyógyszerész ) TYÚKSZEM TAPASZA,! (tyúkszemek, szemölcsök, bőrkeményedések ellen,) P melyre különösen felhívjuk olvasóink figyelmét. p mint védjeggyel ^ Minden doboz kívülről ezen névHol lehet legolcsóbban vásárolni? SZABÓ FERENC? üzletében, főtér, br Szentkereszty-fére ^ Férfi posztó-kalapok nagy raktára. Férfi czipők, kitűnő jó minőségűek gyári árakban , 60 krtól 6 frt 30 krig. 4 fit Utazó-, lovagló- és vadász-felszerelvények blasztékban. ÜVadászfegyverek, szobafegyverek, revolverelasztékban. * ^ Fegyvertöltények minden nagyságban, üresen van deletre töltve. Gummi eső-köpenyegek, a legolcsóbb árakban. Esőtartók, selyem, szőr, gyapot, legújabbak olcsó irak:!'' Sétapálczák, igen szép és nagy választékban árakban. 1 . Illatszerek, franczia, angol és német gyártmánynak Pipere mosdó-eczetek. Rizsporok, jó minőségűek igen nagy választékban. Mosdó-szappanok, a legelső gyárak készítményei. Ruha illatozó porok, Esbouquet, rezeda, ibolya stb. . ritékban, vagy zacskókban, angol és német gyártmányig Bajuszpedrők, hazai és német gyártmánynak naeválasztékban. ** Hajkenő olajok (illatosak). 17—36) Haj- és szakállfestő szerek, fogpor és fogpépek. Ruhakefék, hajkefék, fog- és körömkefék, nagy választék A fürdőidényre Kézi kofferek, utazó faládák a legjutányosabb árakl Kisebb és nagyobb, berendezett dobozok és gyöngítikák, úti és mosdó-szerelményekkel o/*» A legfinomabb mosdó szivacsok és dörzs köztyn , választékban. O40 Szabadba alkalmazható hinta ágyak legolcsóbb áraku Gummi labdák igen nagy választékban. Kard- és karika-játékok, gyermekek és felnőttek & mára igen ajánlatos tavaszi és nyári mulattató játék A fent elősorolt tárgyakon kívül számtalan czikkeim id e szép választékban vannak s mindezeket oly jutányos árat mellett árusítom, hogy kizár minden végeladás czimü versenyt, czélom szolid olcsó árak mellett forgalmat eszközölni" Vidéki megrendelések pontosan eszközöltetnek . Cs kir. szab. dr. GOLISZ Egyetemes Etekpora, 1857. óta kereskedelmi czikk. — Bejegyzett ezég) Eddig még utol nem érezett hatására nézve az «mentés és vértisztítás terén s a test táplálása és erőikérért nézve. Naponkint kétszeri és sokáig folytatott használat mellett valódi gyógyszerré válik számos, még makacs betegségében is, mint pl. emésztési gyengeség, gyomorhint, gyomorégés, a gyomor túlterhelése, ideggyengeség mindennemű aranyeres bajok, sárgaságban, időszakos főfájások, férges és köves betegségek, túlnyálkásodásban stb Ásványviz gyógymódnál úgy az előtti, mint antik használata alatt, valamint utólagosan gyógyszerül is kitnst szolgálatot tesz. RAKTÁRAK ERDÉLYBEN : Kolozsvártt Széky Miklót, gyepszerész árnál. Beszterczén, Láni Ede kereskedésében. Brassóban J«kelius Nándor, gyógysz., Gross János gyógysz., L. Hornung gyógysz., Pon testvérek, P. C. Czaídes Demeter kereskedőknél, Fr. Kelemen gyógyz., Emler Gábor gyógysz Dicső-Szt.-Mártonban : Fischer Ede gyógysz. Óvni • Fejérvártt : Frösich Gyula gyógysz. Maros-Vásárhelytt: Bücher Mika B. Wallerstein keresk., Kauppe és Eckwaert Medgyesen : B. R. Rog»berger keresk Nagy-Szebenben: Müller Károly gyógysz., W. F. Morck gyógysz., Keipenberger keresk. Piski : Lichtensteiger A. gyógy«. Segetvárt : J. B. Missalbacher sen.. J. B. Teutsch, keresk. Szaaz-Régenbu Czoppelt Hugó és Schásser J. gyógysz. Szászvároson: L. Fahrmanc hre8k. Diakovár: Kathrein István gyógysz. Illők : László Ferencz gyógy. Torda Wolff Gábor és fia gyógysz. uraknál. Központi raktár: (Szétküldés mindennap) Wien, Stephansplatz 6. (Zwettlhof). Egy nagy doboz árat frt 26 kr, kis doboz 84 kr a ezégre és a A t. közönség figyelme felkéretik védjegyre. 488 1—3 sorsjegy csak NiIÎíI í * I £ S«sa• M © — í5 ® © a $ tfl • M ■» S ® 15 >> © a ’SSiS ll||3-g “Iliit?•8-»-.*.? ?2-o ® flio ° 2 í *' .« lilla-i-Sí « s - ‘mÚ 8 «5 " ® r' a S«gli|a-sss“í'“ BesS « ° Sa-1-eg V o •© 9 . ______a„■at. _ o MT. © a oo «o M Aszfalt elszigetelő réteg | OOOOOOOOOOOOOOOCOOOOOOOOOOOO A| I I I I««I*II4 I <iIí I aláírással /f van ellátva | O-Becse, 1887. január 19. ............Kiváncsi vagyok, vájjon az eddig minden gyógyszereknek ellenállott tyúkszemeimtől megszabadulok-e? tisztelettel Meder Kiss György, kor.ai. érdemkereszt tulajd. Ó-Becse, 1887. február 12. ............Éhez járultak kegyetlen fájdalmas tyúkszemeim Önnek szere által elmúltak. Jó lélekkel ajánlom bárkinek. Dr. Kiss György Écska, 1887. február 8. Postautalvány 1 frt 16 kr. A tyukszemtapasz a tett ajánlatnak nem vált szégyenére; sőt mondhatom, hogy ily eredményt tőle korántsem vár Btam, mert a szer felének megtakarításával tyúkszemektől mentve vagyok. Honfi tisztelettel B . Kelemen látván. urad. ispán. Kolozsvár, 1887. márczius 1S-án. Kérem legyen szives azon tapaszból utánvétellel küldeni, mint a milyet küldött Papp László urnak. Maradok tisztelője P&PP László, Feleki-utcza 32. sz. Német-Sztamora, 1886. deczember 18. Tisztelettel kérem a Visnya-Meissner gyógyszerész féle M tyukszemtapaszt azonnal megküldeni. — s ha használni fog, ^ B nem csak az ára fog megküldetni, hanem nagy kelendőségre is fog szert tenni. Csiki Lajos körjegyző. 1 14 nap után, szelvény 1 frt 15kr. Miután a tyúkszem- ^ A értékét tapasza csakugyan kitünőleg használt, azért tisztelettel küldöm . Csiki Lajos, körjegyző. ^ J Német-Sztamora, 1887. márczius 13-án. Kérek tyúkszem- -P 1 A tapaszából posta utánvét mellett Csiki Pál körjegyzőnek Zsám- B 2 ba, n. p. Moravica azonnal küldeni. Tisztelettel * B Csiki Lajos, körjegyző. ■ Rakovicza. u. p. Buziás, 1886. deczember 30. , B Kérek a tapaszból 1 frt 15 krért küldeni, — s ha velem 1 tett kísérlet teljesen kielégített — annak árát azonnal küldeni fogom. Maradok tisztelettel Popovic E Llvius. B 1 állami tanító. Rakovicza, u. p. Buziás, 1887. február 5-én. B 1 Nem mulaszthatom el, hogy hála köszönetemet ki ne fe ?jezzem a nekem küldött Visnya-Meissner-féle tyúkszemtapaszért. B 1 Vagy nyolcz éve, hogy tyúkszemfájdalmat érzek, és ez idő alatt siker nélkül használtam mindenféle tyukszemtapaszt és kenő csőket. Most azonban a Meissner-féle tyukszemtapasz hat napi használata után képes voltam négy tyúkszemeimet minden fájdalom nélkül eltávolítani, tisztelettel 1 frt 15 kr. Popovio E. Llvius. állami tanító. .... nem csak én, de jó barátom Hemnsteiner úr min ^ iden fájdalom nélkül három nap alatt tyúkszemeinket hónapok előtt elvesztettük, és máig — négy hónap után — vissza nem kaptuk. Tisztelettel Medgyesi Lajos B Í Ára dobozonként“ I frt, postán bérmentve küldetik I frt 15 kr S előre beküldése vagy utánvétel mellett, a Visnya-Meissner P . központi szétküldési raktár által Pécsett, mór-uteza ~ 221. szám. (292 36 -60) Í Kapható minden hírneves gyógytárban Budapesten Török József és Egressy R. Kolozsvártt kizárólagosan Széky Miklós ur gyógyszertárában a Széchenyi-téren. Gyula-Fejérvár Fröhlich Gyula. Beszterczén a fekete sas gyógyszertárban Deés Róth Pál. Medgyesen Hienz Adolf. Szászváros Graffini J Szász-Régen Czoppellt. Marosvásárhely« Niny Sándor. Nagy-Szeben Molnár J. C. és a fekete sas gyógyszertára ■ ban Brassó Kellemen Ferencz és Suszter Károly Aradon Rozsnyai Mátyás urak gyógyszertárában._______ ^ 13 I fa-, szén és szalmafűtésre Nagy-Becskerek, 1887. márczius 20-án. HAZAI IPAR! |0@@©@© ââ@ Tüzmentes tetőzet © POLLAK SAMU aszfalt-öntő. QC“ Kolozsvártt, Széchenyi-tér, vivoda mellett. TW Hivatkozva helyben és vidéken több éven át, szakszerűen teljesített számos munkálataira, elvállal jótállás mellett, kizárólag az előnyösen ismert .MAGYAR ASZFALT RÉSZVÉNYTÁRSASÁG“ jeles minőségű anyagából igazolva Budapest főváros n. t. tanácsának ezen hazai iparvállalat részére 49.602. sz. a kiadott hivatalos bizonyítványával.) nedves lakások szárazzá tételét, új épületeknél aszfalt elszigetelő réteg készítését (Isohirung), járda, terasse, folyosó, magtárak, istállók, konyhák, stb. természetes aszfalttal (nem tévesztendő össze más szmogatumokkal, mesterséges vagyis hamisított keverékekkel) való kőburkolását a legjutányosabb árban. Készít többszörösen dijjazott tűzmentes aszfalt tetőpép (Dachpappe) és facrement befedéseket; szolgál gombairtó vegyészeti szerek, Cement, Metlachi stb. lapokkal és elfogad rendeléseket a legkiválóbb gyártmányú vízálló mész és Portland-Cementre, valamint más építészeti anyagok és különlegességekre, melyekről költségvetés, árjegyzék, minták és egyéb felvilágosításokkal készséggel rendelkezésre áll. — A n. é. építtető közönség eddigi szives bizalmát megőszenve, igyekezni fogok pártfogását továbbra is kiérdemelni. Támogatása reményében teljes tisztelettel POLLAK SAMU Nélkülözhetlen kellék újonnan épült házaknál! Nyomatott Ajtai K. Albert (Magyar Polgár) könyvnyomdájában Kolozsvártt ___ CD CD 3 3 CD »<CD W CD CD~~ CD co CDNCD CD CD . .. < Xi SS < Î li SS I S. . ..ii sa + I .. i íi X i SS I .. i . « . í i«<í<ii íi I IfIi » 5 • J Beszterczén: Nagy Enyeden Balázsfalván: Szászvároson: Deésen: Fogarason: N -Szebenben Gy.-Fejérvártt: Brassóban: Medgyesen: bejegyüt! (81 Már megöl minden rovart épen meglepő erővel s a létező férgeket gyorsan és biztosan annyira elpusztítja, hogy még nyomuk sem marad többé fenn. Kérem pontosan megfigyelni, hogy a mi lazul papirosban méretik ki, az soha sem „Zacherl-különlegesség“ Ez csak eredeti palaczkokban kapható valódi minőségben és olcsón ZACHERL J főraktárában BÉCS, I. Goldschmiedgasse 2. és Kolozsvártt: Id. Misselbacher J. B., Wolff János, Lukács, Csiki Imre, Kónya Sándor, gely Ferencz, Novák Viktor, Tischler , Kovács P. és fiai és Vikol Gergely urak." Keresztes I. urnái (2429"'° Winkler János urnái. Schissl Károly urnái. Graffius József, Kaes Rudolf, Németh János, Gross G. és társa uraknál. Roth Pál, Papp Ernő és Ehrenkauf t rencz uraknál. Dankó Gyula urnái. Fuchs Lajos, Lauterbach C. F., Grohni»® G. W., Kurowsky L., Wagner Jó**, Müller Károly gyógysz., Gürtler Gusata ’ Stadler Sámuel, Jickely József, Jal'11 fiai uraknál. Fröhlich Gyula, Mihellyes Zs. grégti Nagy József, Fingerhnt Jakab, Lohste1 Náthán uraknál. Eremiás Demeter, L. I. és Hessheim“ A .Kugler Eduárd, Kirr Károly, Ifj Dus0‘ János, Hornung Gyula uraknál. ■ Breckner Károly urnái. . [,VasArhelytt: Hutflesz Károly, Hellwig Frigyes, Dudnt János uraknál. Segesvár«: Id. Misselbacher J. B urnái. Sz.-Regenoen: Czoppelt I., Wermescher Emil gyógys*Szász-Sebesen: Ohnitz János urnái. Sz-Kereszturon : Jáger József gyógysz. urnái. Sz-Udvarhelyit: Solymosy János gyógysz. S Szent Györgyön: Barabás Ferencz urnái. . ., Tordán : Kovrig János. Velits Sam. és fia urak ® 1 áBhtiSbdS'néS kér BkáBláBkéBl • Aornan : Kovrig János, Velits Sam. és fia urak ®".