Kolozsvár, 1888. január-június (2. évfolyam, 1-148. szám)

1888-05-04 / 103. szám

Minket, mint szomszéd­ államot s mint olyan hatalmasságot, melyet érde­kei arra utalnak, hogy a balkán-félszi­geti országok törvényes rendjét biztosít­va lássa, Szerbia belkormányzati formá­ja kevésbbé érdekel, de annál jobban azoknak a feladatoknak biztosítása, a­melyeket a Krisztics-kormány, e kör­irat tanúsága szerint, maga elé tűzött. Megelégedve látjuk, tehát, hogy az uj szerb kormány programmja monarchiánk ez érdekeinek megfelel s igy csak azt kívánhatjuk, hogy az igy kitűzött czél valósággá is váljék. Az eszközök megvá­lasztása egészen és egyedül az ő dolguk. Mérnökök és mérnöksegédek. (Észrevételek Pataki V. czikkére.) (Vége.) A mérnök egyletnek rendes vagy köteles tagja segéd vagy épen nem lehet, vagy pedig csak egyes protegált egyének vehetnek részt abban. Most már azt kérdem, mi jogon fog az az egylet oly munkások életbevágó érdekei fe­lett kötelezőleg határozni, a határozatokat ér­vényre juttatni, kik ezen határozatok hozása tekintetében semmi névvel nevezendő joggal nem bírnak s végrehajtására tagsági kötele­zettségek alapján teljességgel nem kötelez­hetők. A mi áll a mérnökökről a birtokrendező közönséggel szemben, hogy „Többen vannak, kik szellemi és testi gyöngeségük folytán úgy irodai, valamint külső munkálatok teljesítésére teljesen képtelenné válva, üzletet csinálnak ne­vükkel, eladva azt a többet ígérő, más pályán nem boldogult segédeknek, kik aztán egy ilyen névvel­ bebarangolják az ország minden vidé­keit, olcsó ajánlataikkal házalva elámítják — igen gyakran — úgy a tapasztalatlan eljáró bírót, valamint a hiszékeny birtokosságot, kik aztán saját kárukon győződnek meg arról, hogy nem az a drága, a­mi drága, hanem az, a­mi olcsó.“­ Mert ha valaki egy kissé czövekelni tud, már hivatást, jogot érez magában mérnöksegé­­di funkcziók elvállalására s ez alapon a mér­nökök annyi ajánlkozást kapnak, hogy ha az mind jóravaló munkaerőt képviselne, akkor az erdélyrészi birtokrendezés története — ha egye­dül ettől függne — sok évvel rövidülne meg. A segédek tömeges ajánlkozásai folytán a mun­kadíjak tekintetében naponként valóságos ár­lejtés folyik. Sok mérnök aztán az olcsó aján­latok következtében elérhető nyeremény remé­nye által félre­engedte és engedi magát ma is vezettetni s csak jelentékeny károk, szomorú tapasztalatok alapján győződött meg, vagy még ma sem hiszi, hogy nem az a drága, a mi drága, hanem a mi olcsó. Ezek ellenében szenvednek azok, kik jó munkások akarnak lenni, de ép azért a ver­senyt amazokkal kiáltani nem tudják. Mert az olcsó munkásnak az egylet felállása daczára is ép oly kereslete lesz, mint ma van, s ugyan­azon okok ugyanazon okozatokat fogják ered­ményezni , tehát a birtokrendezés végrehajtá­sára alkalmatlan segédek hatáskörének meg­semmisítése a felhozott módon nem lesz esz­közölhető. A­mily teljes mértékben elismerem, hogy az egylet működésétől társadalmi tekintetben sok üdvös eredményt várhatunk, és oly ke­véssé reméllhetjük, hogy a segédek jogi hely­zetét javíthassa. Az egylet kötelességeket nem róhat a segédekre, de jogokat sem adhat, mert nem lesznek tagjai. A­mint nem fog az egyletnek hatásköre lenni arra, hogy leszorítsa a térről azokat, kik a birtokrendező közönségnek, mű­ködő mérnököknek és a segédeknek is nagy kárára, nagy szégyenére ma dominálnak, úgy nem lesz joga a birtokrendező közönség és a segédek közötti jogviszonyt szabályozni. Én teljességgel soha sem akartam s most sem akarom a működő mérnökök jogait meg­szorítani, tekintélyét csorbítani vagy anyagi­­lag károsítani. Ellenkezőleg, egészséges szerve­zetű segédmunkaerő előállhatásának feltételei­vel, jogaik legkisebb sérelme nélkül, felelős­ségüket megosztani, tekintélyüket emelni , a méltányos együttműködés alapján anyagi hely­zetüket is javítani óhajtom. Mondjuk ki őszintén, hogy tán alig van működő mérnök, ki ne szenvedett volna rész­munkásai miatt százakra, sőt ezrekre is me­nő károkat, ne nézett volna jelentékeny aggo­dalmakkal egyik-másik munkája hitelesítése elé. Sőt arra is van példa, hogy a mérnök hír­nevét, anyagi tehetségét vesztette el rész és olcsó segédei és saját könnyelműsége által. Hogy aztán ezen viszonyok következté­ben a birtokrendező közönségnek mily óriási kárai állottak elő és állanak elő ma is napon­ként, azt kiszámítani nem lehet. Mennyire megváltoznának a dolgok, ha a segéd is felelős volna munkájáért, ha az ő bőrét is égetnék a munkálatokban előforduló hibák következményei, ha működhetésének alapja, tehát jogosítványának hatálya, jó hír­neve, teljes existenc­iája a jó munkától, meg­bízhatóságtól volna feltételezve. Ismétlem tehát: jogosítványt a mérnöksegédeknek és saját mun­kálataikért felelősséget! Az eddigiekben, azt hiszem, kimutattam, hogy a felállítandó „Erdélyi birtokrendező mér­nökegylet“ üdvös társadalmi eredményeket esz­közölhet ugyan, de félrendszabályaival hatás­körének szűk volta miatt a segédek helyzetét lényegesen meg nem változtathatja. Egyedül illetékes elintézést e kérdés csak s­z­a­b­ál­y­r­e­n­d­e­l­e­l­­ után nyerhet. A­midőn tehát kijelentem azt, hogy Pa­taki Viktor mérnök úr sok jó akarattal írt be­cses czikke által saját javaslataimat sem meg­­c­áfoltaknak, sem az­­Erdélyi birtokrendező mérnökegylet“ remélhető felállítása által feles­legeseknek nem tekinthetvén, azokat egész terjedelmükben fentartandóknak vélem , egyút­tal fölkérem „. . .. az erdélyi jogosított mér­nökök higgadtabb, komolyabb részét. . .“, va­lamint magukat a kir. törvényszékeket is, hogy szerény javaslataim felsőbb helyen való ke­resztülvitelére nézve a szükséges, illetőleg hivatalos lépéseket az érdekelt birtokosság, a működő mérnöki kar és a segédszemélyzet élet­be vágó érdekei okán tegyék meg, vagy ké­szítsenek jobb javaslatokat, melyek ugyanazon czélokat könnyebben, biztosabban és hamarabb tegyék elérhetőkké, azok életbeléptetését esz­közöljék ki s én leszek az első, ki saját ja­vaslataimat denuncziálni fogom. DEÁK GYULA: Megfoghatatlan. VOSS RICHARD után Mar­o­n­ya­y Dezső. I. 2) (Folytatás.) Végre a koupéban ül (a a mi a fő, nem került valami más felé induló koupéba) s ve­le szemközt — hogy ezek a poéták micsoda szerencsés népek ! — Ott ül az úti társa is. A kézi táskáját is szerencsésen elhelyezte, letör­li homlokáról az izadságot, megtisztogatja szem­üvegét, felteszi úti sipkáját, szivarra gyújt, le­­bocsátja az ablaktáblát s behúzódik a sarok­ülésbe. Milyen kényelmes puha! Egyedül, de egye­dül csak ez, megvigasztalja eddigi fáradal­maiért. Ő ugyanis az állam költségén utazik Olasz­országba s most szinte szemrehányásokkal sze­retné illetni magát, hogy ime a más pénze árán üldögél ilyen puha ülésen. Hosszú, hosszú szá­molgatások eredménye volt, hogy a drága gyorsvonatot választotta útjára s csak az a kö­rülmény döntött, hogy a személyvonattal sok­kal többet kellett volna ácsorognia s igy koszt­ra, szállásra csaknem többet költött volna el. Meg azzal is vigasztalta magát, hogy majd Hunyadmegye földét egykor tiszta ma­gyar nép lakta s csak 2—3—400 év előtt is a nemzeti élet őserővel buzogott e föl­dön. Ámde háborús századoknak viharai, majd az idegenből jött elnyomatás s végre a meg­fogyatkozott erő tudatával beállott lethargia oly pusztítást vittek véghez itt a nemzettest­ben, a melyhez hasonló más népek életében elő nem fordul s ma — sajnos — nagy, nagy területen keresve sem találunk magyart, a mit pedig találunk, az idegen nyelven imádja a magyarok Istenét s ruházatában is „rút ide­gent cserélt”. Jókai azt mondja, hogy „Ma­gyarországot még egyszer meg kell hódítanunk.“ Ha ez áll az ország egészére, kétszeresen áll Hunyad megyére. E hódítás katonái a néptaní­tók, eszköze a magyar nemzeti kultúra. S mi örömmel emlékezünk meg a kultúra fegyverei­vel vívott eme hódító hadjárat minden mozza­natáról, feljegyezvén az előbbrehaladás egyen­kénti lépéseit, a katonák és vezetőik tapinta­tos buzgóságát, hazafias érdemeit. A hunyadmegyei „honfoglalás“ egyik fő­tényezője a megyei tanítótestület volna. Sajnos azonban, mióta a kormány a tanítók úti s napi díjait az ország kedvezőtlen pénzügyi helyzete következtében megvonni kényszerült, oly mér­vű pangás mutatkozik e különben jeles taní­tótestületben is, hogy annak káros következ­ményei össze sem mérhetők a csekély anyagi áldozattal, a­melylyel a tanítói gyűlések tá­mogatása járna, egyéb takarékoskodások útján kiköszörüli ezt a csorbát. Kora gyermeksége óta áhítozott az után az olaszországi út után. Néha visszarettent vá­gyakozása merészségétől, haszontalan képzelő­désnek, önzésnek tartotta. De mióta a vénsé­ges Romáról, a hét halomról többet tudott, mint Berlin s környékéről, a mióta az összes fórumokról több tájékozottsággal bírt, mint a ber­lini nagy piacáról, a­mióta inkább ítéletet mond­hatott a colosseumbeli viadalokról, mint a Renz czirkusz mutatványairól, — mindinkább fata morganaként lebegett előtte Róma. És most útban van Róma felé. Megnyer­te az államdíjat (valószínűleg nem esett el attól miatta egy érdemesebb valaki, mert az borzasztó volna !). Ha visszatér, állomást is kap csak hamar. Az archeológiát fogja tanítani valami kisebb ren­dű egyetemen, mint magántanár. Évek óta csendben tervezgette, hogy fog­ja majd visszahálálni az államnak ezt a szí­vességet. Oh régen elhatározta azt már. Kuta­tásokat rendez Olaszországban, tudományos ku­tatásokat. Ha eredményük lesz azoknak a ku­tatásoknak, nagy lesz az az eredmény. Egy ál­talánosan népszerűvé vált alaptalanságot dönt ő azzal halomra. Nem akart kevesebbet, mint kétségbe von­hatatlanul semmivé tenni az Odys- tea egy részét, még­pedig a tizedik évek 155. sorától az 524. sorig terjedő részét! A merész archeológiai állítás, melyet ok­nyomozó bírálat alapján fedezett fel, így szól: Kolozsvár, május 4. — A vashíd tárgyában a szerződés a ma délelőtti tanácsülésen Maetz építész és a vá­ros által aláíratott. A vashíd alépítményének munkálatai e hó végén fognak megtörténni. — Színészeinket a nagyváradi lapok még a társulat megérkezése előtt megjelent szám­­jaikban melegen üdvözlik s biztosítják arról, hogy igen jó dolguk lesz Nagyváradon. Mi is kívánjuk, hogy a társulat mikor visszatér Ko­lozsvárra, otthonába s elhagyja Nagyváradot, ne­héz szívvel hagyja el. — A kedélyes fogház A városi dolgozó­ház ablakai az utczára nyíltak. A befogott czellengők egy része olyan czellákba volt el­helyezve, a melyekben igen kedélyesen töltötte az időt az által, hogy az utczákra néző ablakok ritka rácsozata mellől kikandikált , vagy né­ma gyönyörűséggel szemlélte a járókelőket, vagy hangját rekedt danák alakjában bocsátotta vi­lággá. Az is megtörtént, hogy bekísért józan csellengők jó ismerőseik által a rácsozaton át italt hozattak s nagy vala másnap a csodálko­zás a felügyelői körökben, midőn a bekísért it­tas csavargók teljesen kitisztult fővel, a józa­nok ellenben a legrácsosabb kedélyhangulatban levőknek találtattak. Ez állapotok immár megfog­nak változni. A fogház derék felügyelőjének sür­getéseire az utczai ablakok befalazása,nagy fatáb­lákkal való megablaktalanitása elhatároztatott. A helyes alakot. Nagyon reális az olasz nő alak­ja, túlságosan testes. Heyse ! . . . na az meg épen valóságos sértést követett el az olaszo­kon, midőn signora Latitiát irta. Körülbelül egy hónap óta vannak Ró­mában. Csodálatos képen semmi szokatlan se tör­tént velük az útón. Alaban az archeológusnak elfogytak a szivarjai. Mindössze három darabot vitt magával az útra. Verona előtt a Cyprus ligetek megpillantásakor ámult bámult a poéta. Hajnal hasadtakor a római campagnán robogtak keresztül s messze, messze, mint va­lami óriási kék üvegharang, a Szent Péter templom kupolája látszott. A költő elragad­tatva kiáltott fel,­­ a tudós morgott, hogy még mind összehüti magát, ha kidugdossa fe­jét az ablakon. Rómában mindketten a monte Caprinón levő archeológiai intézetbe szálltak. Nem győztek betelni az örök város cso­dáival, melyeket mindegyikök más és más szemüvegen át látott. A tudós tudományos szempontból, a poéta a poéták szempontjából. Schulz Frigyes a legsötétebb szemüvegen át, Stein Vilibáld meg ragyogó, aranyos színben mindent. Ez a két modor összekoc­czant csak­hamar. A poéta egyebet se vett észre, csak a mi fényes, a mi ragyog, az örökké kék eget, az (Folytatjuk.) Hunyadmegyéből. Déva. máj. 2. A tanítótestület egészéből azonban di­cséretes kivételt képez a dévai járási kör, a­mely Molnár Sándor segédtanfelügyelő úr vezetése alatt, az ő néhány tagjával, a régi ügyszeretettel és lelkesedéssel, hivatása teljes tudatával buzgolkodik. Vajha a többi já­rási körök is példát vennének a dévaitól! Mert igen-igen nagyon tévednek azok, a­kik azt hiszik, hogy a tanító-gyűlé- sek feleslegesek. Nem feleslegesek, mert az ön­­mivelés eszközeiben szűkölködő néptanítónak alkalmat nyújtanak az önmivelésre, élesztik a lankadozó lelkesedést, fokozzák az ügyszerete­tet. És igen-igen nagyon dűbös cselekedetet követnek azok, a­kik az anyagi remuneratió­­hoz mérik a közérdekben tartozó szolgálatai­kat, nemcsak, hanem folytonosan annak kima­radását hánytorgatván, mások munkakedvét és ügyszeretetét is eléggé meggondolatlanul lan­­kasztani törekszenek. Az ily kedvezőtlen viszonyok között is dicséretes kivételt képező dévai járási kör múlt hó 28-án tartotta meg tavaszi közgyű­lését Puszta-Kalánban. Czikkem tulajdonképeni tárgya ezen gyűlés leírása. Molnár Sándor s. tanfelügyelő elnöklete alatt jelen voltak: Déváról: Antal János, Domján Pálné, Hetyey Gábor kép­­igazgató 18 növendékével: Hoós János, Kalumbán Samu, Kövendy József, Schnegen Vilma, Szitás Já­nos, Tóth Ferencz r*k i s k i r­ő­l: Fejér János, Medgyes Klára, Szathmáry Elek, Ulrich Már­ton; Zámról: Zsoszán Zsófi; AI pestis­ről: Szilágyi Zsigmond ; P­u­s­a­­­a­ K­a­­­á­n­­ból: a helybeli két tanító. Vendégek szintén voltak jelen és pedig­­a helybeli intelligenczia majdnem teljes szám­ban, Skacel József vasműigazgató úr veze­tése mellett; továbbá Nádasdy Nándor és dr. Lengyel Béla megyei jegyzők és Nádasdy Ró­za k. a. Déváról, Fejér Jánosné urhölgy Pis­­kiből. A sztrigyi járási kör, a melynek terüle­tére esik Puszta-Kalán s a melynek elnöke egy körjegyző (röstelkedhetnek a tanítók), teljesen távol tartotta magát, annak daczára, hogy a részvételre felhivatott. A megye első tanfelügyelője, R­é­t­h­i La­jos kir. tanácsos úr, csak a gyűlés előtti na­pon térvén vissza fárasztó iskolalátogatásai­ból, a­melyeket hétről-hétre lankadatlan buz­­gósággal folytat, akadályozva volt a megjele­nésben, de buzdított a megjelenésre s rokon­­szenve, elismerése felől biztosította a részt­vevőket. Gyűlésünk tagjait a puszta-kaláni állo­másháznál Skacel igazgató úr és a vasmű­­vezető férfiai fogadták, s kalauzolták innen a vasöntő és lakatos műhely, továbbá a raktá­rak megtekintésére, a­melyeket annyira tanul­­ságosoknak találtam, hogy egy külön czikkben fogok róluk megemlékezni. Ezután a népiskolába vonultunk, a­hol Druhora Gábor tanítását hallgattuk meg. A tanítás tárgya egy csonka gúla köbtartalmának kiszámítása volt. Druhora úr, a kolozsvári áll. tanító képezde növendéke, kipróbált s egészen színvonalon álló néptanító, sikerült szép ta­nításáért a gyűlés jegyzőkönyvileg mondott kö­szönetet. Kólumbán Samu kép­­segéd-tanár ar­ról értekezett, hogy mennyiben kell a földrajz tanítását rajzolással és rajzoltatással egybeköt­ni,­­ annak úgy teljes mellőzése, mint túlhaj­­tása ellen nyilatkozott. A gyűlés Kólumbán úr fejtegetéseit magáévá tette, Szitás János és Hetyey Gábor felszólalása folytán azon hoz­záadással, hogy a népiskola III ik osztályának földrajza kapcsán mindent rajzolni és raj­zoltatni kell, a IV-ik osztályban azonban már legtovább csak az osztrák-magyar monarchiáig, miután az idáig való rajzoltatás teljesen meg­teszi a térkép megértéséhez kívánt szolgála­tokat,­­ különben is ez osztályban oly nagy terjedelmű tananyagot kell feldolgozni, hogy ha még tovább is rajzolni és rajzoltatni kel­lene, az lehetetlenné válnék. Az osztrák-ma­gyar monarchián túl a használatban levő, elég­gé jó térképek amúgy is kellőképen biztosít­ják a földrajz-tanítás sikereit. Szitás János a földrajz tanulásába va­ló bevezetésről olvasott fel és ezzel kapcsolato­san ismertette Szilágyi Zsigmondnak „Hunyad vármegye földrajza“ czímű tankönyvét. „Az úgynevezett Circe-fok jogtalanul vi­seli világhírű nevét, mert Olaszország azon ré­szében soha Circének temploma, sőt soha ott semmiféle Circe nem létezett.“ Az „ábrándképek“ költőjét is neki mele­gítette a lelkes archeológus. Eltekintve attól, hogy ez az olaszországi út reá­l a német köl­tészetre nézve is eseményszerű, hogy az első lépés, melyet a corsón fog tenni, életének s költészetének egy fordulóját jelzi—elhatározta még azt is, hogy a mint útját befejezte s han­gulatot nyert a kolosseum s a Sistria látá­sától, egy merész salto-mortaleval elfoglalja a költészet terén az őt megilető helyet — egy halhatatlan, örök ének megírása árán. Vadonatúj, veres saffianba kötött jegyző­könyvébe már fel is írta vadonatúj, aranyos pennával a czimet: „Az uj Circe.“ „Épos 12 énekben.“ „íratott a homerosi Circe-fokon, a 3060- ik évben, Trója elpusztítása után.“ Sőt hőskölteményének tervével is tisztában volt már régen. Hősnője, egy „királyi hölgy“, rayrtus-ko­­szorúvúzott sziklatetőn trónolt, magasan a hullámzó tenger fölött s merengve nézte a messzi távolt — észak felé ! És a költő, a hős, az uj Bolyneus, ebben a hölgyben megrajzolja az olasz typus neto­vábbját. Tátongó űrt tölt be ezzel az olasz köl­tészetben. Mert még Heyse Pál se találta el a A felolvasás sarktételei ezek voltak : 1. A földrajztanítás alapját és kiindulá­si pontját a szülőföld ismertetése kell hogy képezze, a­mire minden iskolában kiváló súlyt kell fektetni. 2 A szülőföldisme taulásához nem okvet­len szükséges tankönyvet adni a gyermekek­nek kezébe. 3. Ama „szülőföldismék,“ a­melyek úgy h­atnak, hogy az ország valamennyi iskolájá­ban használhatók, feltétlenül elvetendők. 4. A tanítás e fokán is kívánatos, hogy minden vármegyében egy egy jó forr­ámit szer­­kesztessék a tanítók használatára. A­mi a Szilágyi könyvét illeti, annak fo­gyatkozásait apróra kimutatta a felolvasó , de előnyeiről sem feledkezett meg, a minek , a helyes tanmenet, a fejezetenként csoportosított ismétlő kérdések, történelmi elemeknek a fel­vétele, az elavult régi magyar helynevek felújí­tása. A könyv, a felolvasó javaslatához képest, hunyadmegyei népiskolákban leendő használat­ra ajánltatik, de kívánatos, hogy mielőbb j­a­­ví­tot­t kiadást érjen. Ugyancsak Szitás János, a dévai ké­­pezde zenetanára Hoós János „Eredeti Magyar Daltár“ cz. vállalatáról emlékezett meg , azt a mellette megjelenő iskolai gyermekdaloknál fogva a tanítói kar pártfogásába ajánlotta. A gyűlés után közvacsora következett, a­melyben szintén részt vett a telepi értelmiség Skacel igazgató úrral együtt. Köszöntő kevés mondatott, de az a kevés helyénvaló és jó volt. Molnár tanfelügyelő ur Puszta Kalán kö­zönségét és Skacel urat, a piskii r. kath. lel­kész ur megbízás folytán a tanítói kart és Molnár elnök urat éltette. Az asztalfőn ülő szép szomszédnőt is szívesen meghallgattuk vol­na, de erősen szabadkozott a „halljuk!“ ellen. Hangversenyünkről már volt szó ezen be­cses lap hasábjain. Én tehát még csak annyit jegyzek fel itt, hogy a hangverseny után bál tartatott, a­mely siker tekintetében méltó foly­tatása és befejezése volt kaláni kirándulá­sunknak. Mielőtt befejezném tudósításomat, nem te­hetem, hogy a nagyobb körű nyilvánosság előtt dicsérettel ne említsem a kör elnöke, Molnár tanfelügyelő úr nevét, a­ki új életet öntött a járási körbe s jelen gyűlésünket készítette elő és vezette a biztosította a sikert. HÍREK. Erdélyi részek, kedélyes fogházból unalmas dutyi lesz s a czellaen­gők nem fogják magukat jól találni a magá,nygg udvari kilátás mellett. Nagy elégedetlenség madt közöttük, s hir szerint a czellengés ba­­szüntetésével fenyegetőznek — ha az előbbi kedélyes állapot helyre nem állittatik. — Az igazi ok. Grün Adolf kávés egyik cselédje, szászfenesi szolgafiu, felmondott gaz­­dájának hirtelen s elhagyta szolgálatát, ürügyül azt hozván fel, hogy ki nem állhatja a sza­­kácsnét. Néhány nap múlva kiderült, hogy a misanthrop legény több apróságot ellopott, így többek közt egy a Grün nevét lenyomó bé­lyegzőt is, melylyel a falusi fiú leveleit akar­­ta nyomtatni, ravasz ostobasággal kieszelvén hogy az névnyomtató. A rendőrség most ki­u­tatja az ellopott tárgyakat. — Lopás. Egy drága, 80 frtos selyem ru­­hát loptak el Leitner Elektől. A rendőrség a tettest nyomozza. * Gönczy-ünnepély. Mint levelezőnk irja, a „nagyküküllőmeg­yei tanitóegylet“ e hó 1-én Segesváron az iparegyletnek ezen alkalomra csinosan feldíszített termében Gönczy-ünnepélyt tartott. Ünnepi beszédet mondottak: Horváth László kir. tanfelügyelő elnök és Rohn M. igaz­gató, továbbá Horváth E. tanítónő szavailt, a dalárda és később a növendékek kara énekelt. A szép számú közönség nagy élvezettel hall­­gatta a változatos tartalmú műsort. — A köz­elében számos pohárköszöntőt lehetett halla­ni, melyek közül kitűntek az ünnepekre, továb­bá a megye tanfelügyelőjére és a megye alis­pánjára mondott tosztok. Az ünnepélyt este kedélyes tánczmulatság zárta be. — Másnap az az május 2-án tartotta a tanitóegylet ez évi közgyűlését, mely alkalommal gyakorlati tanítást tartottak Benedek Mihályné és Telek L. segesvári állami tanitók. A erdélyi háziipa­ri diszitményekből kiállítást rendezett s azzal kapcsolatban felolvasást is tartott Téglás Ist­ván. Az üvegedzést bemutatta Telek L.­­ A különféle jelentések meghallgatása, valamint a folyó ügyek letárgyalása után az elnök, Horváth László kir. tanfelügyelő elnöki tisztéről lemon­dott. A közgyűlés a kir. tanfelügyelőnek, mint ez egylet megteremtőjének és 4 év óta fárad­hatatlan tevékeny elnökének érdemeit némi­leg méltányolni óhajtva, közfelkiáltással tisztelet­beli elnökké választotta meg, helyébe pedig a tanító-egylet elnökévé egyhangúlag Téglás Ist­ván kőhalmi isk. igazg. választatott meg. A már korábban megürült alelnöki tisztet meg sza­vazattöbbséggel Kovács Sándor kir. tanfelü­­gyelőségi tollnok nyerte el, kinek helyére pénz­tári ellenőrré Benedek Mihály választatott meg. * Gazdászok majálisa A monostori gaz­dasági intézet hallgatói e hó 17-én a Lövölde helyiségében zártkörű majálist rendeznek, mely kiváló sikerűnek ígérkezik. A rendező bizottság élén Ábrahám János áll. A meghívók már ki­bocsáttattak. * Majális. A gyulafehérvári ifjúság — mint lapunknak írják — e hó elején zártkörű majálist rendezett a Nap szálloda kertjében. A tünczvágyó fiatalság ép oly nagy számmal volt jelen, mint az öregek s a mulatság is igen si­került volt. — Egy jelen volt. * Tüzek. Hasság nagy-küküllőmegyei községben a napokban nagy tűz volt, mely, miután szél uralkodott, 9 román birtokosnak összes épületeit és gazdasági épületeit elham­vasztotta. Három gazdának mindene porrá égett. Csak a cseréppel fedett házaik maradtak meg. Egy szegény család apának két tehene és hor­nya leégett. A gör. Lath. papnak leégett a cséplőgépe. A kár nem szerfelett nagy, mert mindnyájan a leégett gazdák biztosítva voltak. E tűz fél esztendő alatt a harmadik. Két hónappal előbb egy másik tűz a román gazda épületeit hamvasztotta el és egynek a házát. — W­é­r­d községben Meitzer György örökké mosolygó tavaszt, a mindig vidám né­pet; az archeológus meg, ha feltekintett fakó köveiről, az avult ákombákomokról, egyebeket is meglátott! S boszantotta az örökös dicsér­­getés. Mintha bizony Róma rá volna szorulva afféle vásári magasztalásra. A két természet ellentétes volta más te­kintetben is nyilvánult. Ha a romok közt jártak, a poétát az ra­gadta el, hogy a hatalmas köveket milyen szé­pen benőtte a repkény, — az archeológus meg a pokol fenekére kívánt onnan minden gyomot. Végre bekövetkezett az elmaradhatatlan katasztróp­a. A kapitoliumon történt a sza­kítás. A mindennapi kikerülhetetlen mizériák azonban összebékítették őket ismét. Frigyes is, Vilibald is úgy tervezték, hogy nem a touristák szokott útján, a Betturinon, a pontinusi mocsárokon át mennek el a Circe­­fokra, de a latin tenger­partokon, még­pedig Ostiától Terracináig. Az archeológus szerette volna az Aveie hetedik énekének helyrajzát követni, a poéta meg ott a helyszínen akarta az illető énekeket olvasni.

Next