Kolozsvár, 1888. január-június (2. évfolyam, 1-148. szám)
1888-02-14 / 36. szám
Szerkesztő iroda: FŐTÉR 7. SZ. SZENTKERESZTI-HÁZ. A lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik a lap minden nap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Névtelenül beküldött közlemények tekintetbe nem vétetnek. Kiadóhivatal: BELKÖZÉP-UTCZA 4. SZÁM. ELŐFIZETÉSI DIJAK: Belsz ívre........................... Fél évre.................................8 frt. Negyedévre...........................1 frt. Egy bora...........................1 frt 60 kr. Egy szám ára 6 kr. HIRDETÉSI DIJAK: Egy □ centiméternyi tér ára 4 kr. Óvárosok, kereskedők és iparosok árkedveményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyílttér tora 25 kr. SZÉP NAPOK. Kolozsvár, febr. 14. (Sz.) Mig odakünn mindenfelé setetlő aggodalmak, gonosz indulatok, a bosszú és hatalomvágy, járják nyíltan és titkon táborukat; mig Európa leghatalmasabb nemzete trónja örökösének éltéért remeg s északkeleti és nyugati szomszédja lehető támadásai a hármas békeszövetség óriási terheit nehezítik a nemzetek vállaira; mig az előbbre haladott népek sociális és közgazdasági viszonyai, meg a jogok aránytalan szétosztása, itt is, ott is a társadalmi és állami rend megbomlásával és erőszakos fölforgatásával fenyegetnek; míg a fajok, felekezetek és osztályok ellentétes törekvéseit, elkülönülésre hajló kísérleteit látjuk Európaszerte nyilatkozóban — az aránylag gyönge, szegény és fejletlen Magyarország fővárosa, mintha a költők képzeletében élt mesés boldog korra ébredett volna, melynek hatása alatt még a nemzetközi helyzet keltette aggodalmakat is feledjük egy pillanatra, a békés megelégedés, a vidor öröm érzelmeinek engedve át magunkat. Mióta Magyarország apostoli királya, felséges Asszonyával, trónjának fenséges örökösével s nejével és udvarával Budapesten lakozik, oly jelenetek és események tanúi vagyunk, a melyek a magyar szivét fennen dobogtatják s a melyek jóleső ellentétet mutatnak azokhoz a képekhez, a melyek máshol láthatók. Hogy a magyar Király az év egy részét Magyarországon töltse, mindig állandó és természetes vágya volt és marad a magyar nemzetnek s hogy e vágya mind határozottabban teljesül is, hogy a magyar Király és családja állandóan együtt érez hű magyar nemzetével, mind több és örvendetesebb jelek tanúsítják s most ismét módunk van tapasztalni, hogy ő Felségeik mily itthon érzik magukat nálunk. És, a mi több, a hatás, a melyet ez örvendetes tény kelt, nem szorítkozik csupán a felséges udvartartás körére, hanem kiterjed a nemzeti közélet más és jelentős mozzanataira is, amelyek mindannyi tanúbizonyságai annak, hogy a „gyönge, szegény és fejletlen“ Magyarország mily valóban benne van az egészséges fejlődés állandóan gyarapodó sodrában, mely, igaz, a többi fejlettebb nemzetek körében hatalmasabb, nagyobb erőt fejt ki, de több iszapot is vett el, fékevesztve nagyobb rombolásokat is végez íme, a magyar király az imént nevezi ki a magyar főrendiház elnökévé egyik leghívebb alattvalóját s a magyar nemzet egyik legjobb fiát, ki véletlenül nem annak a felekezetnek tagja, amely számban, erőben és igy befolyásban is az első helyet tölti beországunkban s a melynek vakbuzgó szószólói között találkoztak is olyan önfeledtek, a kik a korona ez elhatározását kicsinyes megjegyzésekkel merészkedtek kisérni, fölhányva, hogy egy protestáns főúr hogyan gyakorolhasson elnöki hatalmat a római egyház főpapjai, püspökei, bíboros érsekei, prímása fölött? És e főpapok közül az egyik, szellemre és tekintélyre nézve a legelsők sorában álló, maga vállalkozik az új és protestáns hitű elnök üdvözletére, a Felség iránti hála ünnepélyes kifejezésére, hogy a magyar törvényhozás e nagyjelentőségű tényezőjének elnöki székébe ily férfiút ültetett. Az, ki a felekezetközi fenkölt viszony e fényes nyilatkozatának alkalmát a magyar nemzetnek megszerezte. Magyarország fővárosában tartózkodott e szép jelenet idején s királyi szive bizonynyal örömmel telt el, látva hű népe e testvéries egységét.. . íme, a magyar nemzet szine-java, rang, felekezet, foglalkozás minden különbségeit feledve, egy hatalmas társadalmi szövetkezetté alakul, hogy fajunk nemzeti jellegét, a közmivelődés intensiv terjesztésével izmosítsa és segítsen életerős fejlődésre juttatni s e nemzeti nagy munka egyik ágazatának érdekében, az udvar Budapesten tartózkodásának idején, az erdélyrészi magyar közmivelődési egylet javára, fényes vigalmat rendez a főváros összes kitűnőségeinek csoportja és a magyar korona leendő hordozója, fenséges nejével, kész örömmel vesz részt a nemzeti czél gyámolítására szolgáló e szép ünnepélyen, tanúsítva, hogy a felséges törzs fenséges sarja oly méltó hajtása annak a terebélyes fának, melynek gyökerei e haza földébe is belekapcsolódtak s lombozatja a magyar nemzet fölé is áldva, védve terjed. És íme, ugyané fenséges trónörökös, a születés, állás és világi fény kitűnőségei mellett, tanácskozásra gyűjti maga köré a szellemi munka lovagjait, hogy felséges atyja védnöksége alatt és a maga vezérletével megindított nagy vállalat, a monarchia két felének leírása, ügyében, a munka tovább vitelében munkatársként szerepeljen, e részről is tanúsítván, hogy Magyarország mai és leendő királya mily benső érdekkel csüng e nemzet életének minden mozzanatán, fejlődésének minden irányán, a fenséges trónörökös maga is osztozva az újkor egyik leghatalmasabb tényezőjének, a szellemi munkának nemes szolgálatában. És nem lehet, e mély és nagy jelentésű mozzanatok mellett, azokat az alkalmakat s messzivágó hatásokat sem kicsinyleni, a melyek az udvar Magyarországon tartózkodása idején a nemzet minden rangú és állású képviselőit s kitűnőségeit a királyi házzal hozzák érintkezésbe, az elfogadások, ünnepélyek és mulatságok napjain s azt a valódi benső viszonyt izmosítják, amely a legelső magyar ember és felséges családja, meg a magyar nemzet között mind szorosabbra fűződik. Ezek a törvény, magában rideg, formái szerinti közösséget élettel, erővel, valódi elevenséggel töltik meg. Az együvé tartozás élénk érzete, hatalmas tudata ez alkalmak által mind bensőbbé, mind valóbbá válik s oly erkölcsi értékeket biztosit, a melyek a jövő nehéz próbáira a legnagyobb erő forrásait biztosítják. Azok az aggodalmak, melyek Európa népeit úgyszólván állandó izgalomban tartják, ha nem is mind és akkora mértékben, minket is háborgatnak s ha ezeknek nyomása alatt, magunk és mások helyzete között összehasonlítást teszünk, jól esik a különbség ama mozzanatait mérlegelnünk, amelyek a mi helyzetünket, másokhoz képest, mégis csak kedvezőbb szinben tüntetik föl. A szép napok, melyeket Magyarország, fővárosára s az ott tartózkodó királyi házra tekintve, épen most magáénak vallhat, örvendetes jelei e különbségnek s az a közösség, melyet az ottani események tanúsítanak, még nagyobb bizalommal töltheti el, a jövőre gondolva, a magyar nemzet szivét . . . (Kolozsvár, febr. 14.) Népkönyvtárak. A kultusegylet vasárnap tartott választmányi ülésen határoztatok el véglegesen, hogy az Emke népkönyvtárakat állít, melyekbe hazafias, az erkölcsöket és ízlést nemesítő, népiesen ismeretterjesztő eredeti magyar művek vétetnek föl. A beszerzésre ez évben 1000 frtot, s aztán minden esztendőben 600 frtot használnak föl. A kultusegylet e határozattal régen érzett szükséget pótol s meg vagyunk győződve, hogy a népkönyvtárak létesítésének igen áldásos eredménye lesz. Népünk keveset olvas s szellemi tápláléka -- ami édeskevéshez hozzájuthat — többnyire nagyon selejtes. Az Emke e híján kiván sigited. És hasznos volna, ha a népnek szánt olvasmányok megválogatásánál gondot fordítanának el arra is, hogy a gyermekirodalom jobb termékei szintén beszereztessenek. Ezzel mindjárt a gyermeknél kezdhetnék meg azt a szellemi átalakítást, melyre a népkönyvtárak végezétül törekesznek. A KOLOZSVÁR TÁRCZAJA. Czigánykodás. Irta: KOÓS FERENCZ I. rromnicsel. Romnicsel annyi, mint czigány nép. E név eredme felett máig is sok tinta folyás fog még folyni. Magukkal hozták-e ezt a nevet őshazájukból, avagy Kis Ázsiában ragadott rájuk mint eretnek, vagy gúnynév, ahol a szamaritan eretnek-sedához tartozóknak nyilvánították magukat, mint alább látni fogjuk; vagy a Penrzsóban élő csángároktól kapták volna e nevöket, e felett vitatkozzanak a tudósok. Részünkről az eretnek gúnynevet ácsingani tartjuk megfelelőbbnek. Az akkor hatalmas g. keleti egyház ép olyan türelmetlen volt az eretnek secták iránt, mint bármelyik elhatalmasodott felekezet a más véleményen levők iránt. A keczer vagy eretnek elnevezés mindig gúnyos értelemben vétetett s részemről az ácsingáni nevezést gúnynévnek vagyok hajlandó elfogadni s innen ment át ez a nevezet a legtöbb európai nemzet s főleg azon nemzetek nyelvébe, melyek a keleti birodalommal szorosabb érintkezésben állottak, midőn a czigányok kis-ázsiai ideiglenes hazájukból a Hellespontuson át Görögországba át vándoroltak így pl. az olasz zingaro, a magyar czigány, az orosz cygani, a cseh cinkán, a lengyel cygan, a litván ciganes, az oláh czigany, a szerb ciganio, a török chinghianes állításomat igazolják. Elenben a keleti császárságtól távolabb eső országok, illetőleg nemzetek nem ismerik a cz'gány (-iiingan) elnevezést. Pl. a franczia a czigányt ceehnek nevezi, az angol gipsy nak, a spanyol gilonosnak. Az angol és spanyol elnevezés egyptiacus, hasonlít a magyar eme tréfás elnevezéséhez: Pharao népe, Pharaó nemzetsége. Mindhárom nemzet azon feltevésből nevezte őket egyptominak, Pharaó népének, mintha Egyptomból jöttek volna át Európába, mely nézetet az újabb történelmi kutatások tarthatatlannak bizonyítottak. Nevezik őket nálunk új magyaroknak is, de ez a nevezet alig száz éves és II. József császár idejében kezdették őket hivatalosan igy nevezni. Maguk a czigányok ezt a nevet nem használják. Ők a férfiút: rom-nak, a fiatalt romnoro-nak, a nőt: roroni-nak, a fiatalt: romniort, a gyermeket: csávónak, a kisdedet: csovoronak, a leányt: csajnak, a l.-gyermeket: csajoknak, a natiót pedig: romni cselnek nevezik. A más fajhoz, nemzethez tartozó férfi előttük: gádzsó (gazda) manus, a nő:gadzsi, manusni, azaz : Barna vagyok, barna vagyok, Mindenkinek kedves vagyok. Azonban a fehér színűtől sem igen tartózkodnak, sőt mondhatni, ábrándja a czigány legénynek, hogy a fehér száját megcsókolhassa, mint ezt ez a magyarhoni költemény kifejezi: Hej, hűi desu duj, Csűrni dó v tro párno muj az az: rHej, huj tizenkétszer hát Csókolom a fejér szád. Vagy ez: Oda sukar parnó csángó Na dava odgya vas lovo az az : Azt a czombját, azt a fehért, Nem adnám oda sok pénzért. Az ifjúság a czigány eszményképe, de a vénséget kigunyolja. I tárni romni harrosa ; I pehuri romni harzsamba az az: A fiatal leány olyan, mint a rózsa, A vén asszony olyan, mint a béka, az az: Uram, tedd, hogy veréb legyek, Török földre repülhessek, Hogy csókoljak szőke leányt, Meguntam már a sok barnát. Feltűnő, hogy míg a középeurópai népek közösen elfogadták e vándornépre a czigány nevezetet, a nyugatiak az egyptomit, addig az északiak és délen az új görögök újabb gúnynevekkel nevezik őket. A Az uj görögök kis szatócsoknak, a svédek varázslóknak, jóslóknak, a skótok üstfoltozóknak, vagabundoknak, a dánok rongyosoknak, gazficzkóknak nevezik őket. A magyar mórénak is szólítja és ez a legtisztességesebb, mert moro barátot jelent s more ennek a vocativusa, így írja ezt Jesina József, míg dr. Schwicker azt mondja, hogy a móré jelentése nem bizonyos. Részemről a Jesina véleményét fogadom el, mert a történelem is azt igazolja, hogy a czigányoknak legőszintébb baráti, mióta ősi hazájukat odahagyták és költözködő madarakként Krisztus után az ezeredik év óta máig az egész F. hó 12 én d. u. 3 órakor a városházán szokott érdeklődéssel folyt le a havi rendes választmányi gyűlés. Dr. Haller Károly alelnök elnökölt s a jelen voltak többek közt: gróf Béldi Ákos Maros-Ludasról, gróf Bethlen Bálint Gyéres Szentkirályról, id. Dániel Gábor főispán Székely Udvarhelyről, báró Jósika Géza Déváról, ifj. báró Jósika Lajos, gróf Kornis Viktor Deésről, Ugron Miklós, Ugrón Gábor orsz. képviselő Budapestről, dr. Weisz Ignácz Brassóból, Kolozsvárról, Bird Béla kanonok, Cseh Lajos ny. bányatanácsos, dr. Csernátoni Gyula jegyző, dr.Concha Győző egyetemi tanár, Ferencz unit. püspök, dr. Felméri Lajos és dr. Hegedűs István egyetemi tanárok, Szentkovich Márton, dr. Török István jegyző, Sándor József titkár stb. Gyűlés elején elnök meleg szavakkal emlékezett meg gróf Zichy Gézának az egyesület javára rendezendő hangversenye alkalmából városunkban tartózkodásáról, mit a választmány éljenzéssel vett örvendetes tudomásul. Jegyzőkönyv hitelesítése után titkár tett jelentést a tav. havi mozgalomról. Különösen kiemelte a brassómegyei, hunyadmegyei, marostordamegyei, nagy-küküllő megyei választmányok buzgóságát az erőgyűjtés körül s mindenekfölött a kolozsvári férfi- és nőválasztmány nagyfokú tevékenységét. Jelentette, hogy a segélyek folyósítása nagy részben megtörtént s ezekre — többek közt az unit püspökségtől is — igen meleg küszönetek érkeznek. A második segélyezésre érkező beadványok átadattak a segélyző 7-es bizottsághoz. Az alapsza-Európát, Afrika déli részét elözönlötték, a magyarok voltak. A magyarok után az oláhok között érzik magukat otthonosan , ezért el is oláhosodnak közöttük. Nem a rokon hangzású rom és romána neveknek tulajdonítom én ezt, ha van is ebben valamicske igazság, hanem inkább a nomád életbeni rokonságnak. A közös vándorkodás volt mind a kettőnek jellemvonása; mindketten Európa déli részéből húzódtak fel a Balkán és Kárpát havasokon fel egész felső Magyarországig, Lengyelországig. De a rom túltett a vándorlásban a románon. Mig a román elvégre is államot alkotott s épen napjainkban Románia szemlátomást halad előre, hogy a műveit nemzetek közé felküzdhesse magát, a rom, vagy romnicsel, nagy része ma is földönfutó : hátán hazája, kebelében kenyere. E közös bujdosás és vándorlás tette őket elválhatlan jó barátokká, de egyúttal vetélytársakká is. Ugyanis nincs nép, amely annyi anekdotát bírna felmutatni a romákról, mint a románok. Minden oláhparaszt zsebe tele van az ilyenekkel, de ez megfordítva is áll. A czigány sem marad adós az oláhnak. Különös kedvtöltését találja a czigány az oláh papokról, papnékról, az oláh pap leányáról anekdotázni. Az ilyen anekdoták legtöbbnyire olyanok, melyeket meghallgatunk ugyan, nevetünk is rajtok, de nem írjuk le s főleg sajtó alá nem adjuk. . . (Folytatjuk.) A HÁRMAS SZÖVETSÉG Kolozsvár, febr. 14. „Bismarcknak igaza van. Én nem akarok háborút.“ Állítólag, ezt a megjegyzést tette a czár Bismarck beszédére. És annak valószínűségét, hogy az orosz uralkodó igy nyilatkozott, — bizonyára nagyban emeli azon körülmény, hogy Oroszország hírlapjai többnyire igen békés szellemben írnak a német kanczellár manifesztácziójáról. Persze, — egyszerűen e szavak még nem tudnának minket megnyug-Bőrük színe után az oláh csóráat az varjúnak gúnyolja, de ők maguk is tréfát űznek fekete bőrükből, mert a férfi neve: káló (fekete), a nőé: kali, míg ezzel szemben a fehér bőrűt parnónak nevezik. Fekete bőrükre azonban sokat tartanak, mint ezt ez a csehországi népdal is bizonyítja: Me koli szom, koli szom, Szakoneszke gomb szom tatni az iránt, hogy közeli háborútól nem tarthatunk. Minden zivatart mélységes csönd s minden háborút konok békebiztositások előznek meg. És kiváltkép az orosz szavakat nem szokás épen betű szerinti értelemben venni, miután sok példa ismeretes arra nézve, hogy a legkitartóbb kedvteléssel az orosz politikai körök követik a Machiavellinek tulajdonított tanácsot, hogy a beszéd arra való, hogy gondolatainkat elleplezhessük. Tehát a pétervári békehangok, magukban véve, még édes-kevés biztosítékot nyújtanának, hogy már most nyugton lehetünk s nem kell kényelmetlen útra készülnünk, — Varsó meg Moszkva felé. Sokkal megnyugtatóbb két másik körülmény. Az egyik az, hogy Oroszország — daczára minden eddigi erőfeszítésnek, csapatszállításnak stb. — tényleg nincs azon helyzetben, hogy egy háborút a siker kilátásaival indíthasson meg. Az iránt egybehangzók a tudósítások, hogy nem is a támadásra való, hanem pusztán a védelmi intézkedések sem történtek meg kellő mértékben s az orosz haderő még defensív situatióban se tudná magát eléggé tartani. A határra fölhalmozott csapatok egészségi állapota fölötte kedvezőtlen, ellátásuk rész, nincsenek kellőkép kiegészítve, s általában harczképességüket illetőleg nehéz aggodalmakat táplálnak a főparancsnokok. Az eddigi zajos készülődés még nem vezetett, semmi számbavehető készültségre. Hitelt érdemlő pétervári távirat szerint, a parancsnokok véleményei olyanok, hogy a legdühösebb chauvinistáknak is elmehet a kedvük a támadó háborútól. És valójában kezd is már elmenni ez a kedv, aminek egyik nevezetes jelensége az a szokatlan egyértelműség, melylyel az orosz sajtó a szövetségi szerződés közzétételét, Tisza és Bismarck beszédeit — a középeurópai liga e hatalmas erőnyilvánulásait — békéseknek, sőt örvendeteseknek magyarázza. Gondosan elkerülvén a sűrűen hangoztatott orosz büszkeségre s erőérzetre való hivatkozást, mely a közzététel tényében s az illető beszédekben (bármilyen tapintatosak s békéltetők)bizonyára nemegy alkalmat lelhetne a föllobbanásra. Oroszország csöndes, mert készületlen. És csöndes (ami a második megnyugtató körülmény) azért is, mert a most már minden részletében ismert német-osztrák-magyar-olasz szövetség oly túlnyomó erőt állít szembe az orosz agresszív szándékokkal, melyet Oroszország a győzelem reményével nem támadhatna meg. Ez ma már nyilvánvaló. Az Olaszországgal kötött szövetség részletei a napokban kerültek nyilvánosságra. A szerződés bizonyítja, hogy akár I tárni romni zsala, mangela I pehuri romni palo bov pristi vela. A fiatal leány koldulni jár, A vén asszony a kályha mögött imáz. Egy másik osshországi költeményben így dalol a legény: Kher ma dévla csiriklo De pro thém horadhano The csumni dáv mus párno, Cács but csumigyomláló Francziaország, akár Oroszország támadná meg a szövetséges államok valamelyikét, minden esetben két hatalom teljes hadserege lép szembe a támadóval. És ha a francziák és oroszok közösen operálnának, mind a három ország összes hadseregei szállanának síkra a két szövetséges ellen. És hozzá még, háború esetére, Anglia is kötelezte magát, hogy hadi hajóival megvédi az osztrák-magyar és olasz partokat. Königsbergtől Nápolyig, s azon felül s azon alól, amíg a liga tengeri hatalma ér, három nagy hatalom, órási s jól védett területtel, milliók meg milliókból képzett s kitünően fölszerelt hadseregekkel, — képez roppant választó vonalat az egymáshoz szító franczia és orosz törekvések közt. Olyan választó vonalat, mely minden perezben kész Európa keleti s nyugati oldala felé frontot képezni, hogy — ha kell — erőszakkal küzdje ki a békét, melynek érdekében egyesült. Ebben van a mi megnyugvásunk , és nem az orosz szóbeli békebiztosításokban. És a szövetség hatalmának részletes ismerőse most már meggyőz aziránt is, hogy Bismarckból nem túlzott önérzet szólt midőn az orosz csapatmozgalmakat szint-, úgy mentegette s azoknak nyugtalanító jelleget teljeséggel nem látszott tulajdonítani. Enike választmányi gyűlése.