Kolozsvár, 1888. július-december (2. évfolyam, 149-302. szám)

1888-08-02 / 176. szám

II-ik. évfolyam 1888. Szerkesztő-iroda: FŐTÉR 7 SZ SZENTKERESZTI-HÁZ A lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő kéziratok nem ad­atnak vissza Megjelenik a lap minden nap, az ünnep- és vasárnapok kivéte­lével. Névtelenül beküldött közlemények te­kintetbe nem vétetnek. H 176. szám. Kolozsvárit, csütörtök, augusztus 2. Kiadóhivatal: BELKÖZÉP-UTCZA 4. SZÁM. ELŐFIZETÉSI DÍJAK! Egész évre...............................IS írt. Fél évre.......................................8 frt. Negyedévre..................................4 frt. Egy hóra.................................1 frt so­­r. Egy diám ára 6 kr. HIRDETÉSI DIJAK: Egy □ centiméternyi tér ára 4 kr. Gyá­rosok, kereskedők és iparosok árkedve­zényben részesülnek. Bélyegilleték min­den hirdetés után 30 kr. Nyílt tér sara 25 kr. HOL A LOYALITÁS? Kolozsvár, aug. 2. A hazafiságról tart leczkét nekünk a Tribuna. Bizonyos czélzatossággal álloyalitás­­sal vádol minket; kimutatni igyekszik, hogy a koronával szemben bennünk a feltétlen tisztelet és ragaszkodás hiányzik. Mi czélból teszi ezt ? Azt vette a fejébe most a román sajtó, hogy a magyar mindenek előtt azt igyekszik kimutatni, hogy a román nép hűtlen a hazához, királyához, hogy aztán zsarnokoskodhassék felette. Egyensúlyozni akarja a magyar ezen törekvését. De nem csak ez a c­élja ne­ki. Czélja kimutatni, hogy a magyar nép nem érdemes arra, miszerint itt vezér­szerepet vigyen, mert forradalmár, kirá­lyához nem feltétlenül hű. Bolondizni akarja saját népét és künn azt a közönséget, mely a Tribünéből nyeri tudósításait hazánk állapotairól. Ezt már ritka következetességgel cselekszi, a román nép lojalitását min­denek felett helyezvén. Nincs is panaszunk a román nép ellen; ez mint nép jó, hazája göröngyé­hez ragaszkodó, csendes állampolgár. Nekünk a sajtó fenntartói és írói ellen van kifogásunk, a­kik következe­tességgel igyekeznek bizalmatlanságot kelteni nép és nép között, a­kik, hogy saját szennyüket eltakarhassák, másokba kapaszkodnak. A Kossuth-képekről van szó. Azt írja a­ Tribuna, hogy Bécsben egy társu­lat alakult, melynek czélja a Kossuth­­képeket terjeszteni, különösen a román papok között. Ez a czég 1 frt 40 kron aztán az oláh papok nyakába küldi ama képeket, mert, mint a megkeresvény tart­ja, az oláh pap házát semmi sem dí­szítheti úgy, mint a Kossuth Lajos arcz­­képe. Nem kell a román népnek e kép. A Tribuna megmondja, hogy miért?Mert dinasztikus érzelmű s mert nem forra­dalmi, mint a magyar, a­ki a korona ellen épen Kossuthtal lázadott fel. Ismerteti Kossuthot és úgy találja, hogy román ember ama képtől irtózik , csak a magyar vérével találhat. Nem érintjük e pontot. Gusztusa ellen nincs kifogásunk; az oláh pap olyan képeket tartson a házában, a­mi­lyent akar. Egyébről akarunk szólani. Azt mond­ja a Tribuna, hogy a román pap hű, hogy a román pap nem tűr antidinasz­­tikus képeket és iratokat házában. E nép leghívebb, minden nép között a monar­chiában, míg a magyar nem olyan. És ezt a Tribuna mondja, az a Tri­buna, a­mely egy időben már a korona ellen kezdett dolgozni; az a Tribuna, a­mely nyíltan kiírta lapjában, hogy a ma­gyarországi román számára Bukarest vá­rosában jő fel a nap — hogy midőn vala­melyiket ezek közül Románia hívja, mint Babest, annak menni kötelesség! Nincs az úgy ? Hogy lehet ezt az­tán úgy összeegyeztetni a román haza­­fisággal? Milyen az a román ragaszko­dás, hogyha csak odáig tart, a­míg Ká­roly király másként nem rendelkezik. Van-e joga egy ily lapnak oly czudar­­ságokkal vádolni a magyart, mint a­mi­lyenekkel vádolja? Mikor Ciurcu úr és társai, a­kik pedig sehonnai, haszontalan emberek voltak és nem voltak egy törvényhozás élén állók, mint egy Kossuth, elárasz­tották Erdélyt antidinasztikus és forra­dalmi proklamácziókkal, akkor a Tribu­­na hivséges kivonatot adott abból és mikor Románia üldözni kezdte ezen se­honnai forradalmárokat, a Tribuna ül­döztetésről beszélt, a­helyett, hogy köve­telte volna a gonosztevők szigorú meg­büntetését. Hol maradt ekkor a Tribuna loja­­litása ? De hát nem tartjuk úgy számban a Tribunisták vakmerőségeit, nem veze­tünk néhol antidinasztikus czikkeikről jegyzéket. Csak azt kérdezzük, hogy váljon a román papok házaiban, a román jobb módúak szerényebb szobái talán miért nem találkozunk monarchánk képével, hogyha már a Kossuthé hiányzik ? És várjon, a monarcha képét mel­lőzve, miért találjuk majdnem minden ro­mán kaszinóban, pap­lakban és más ál­lású, még kir. birák házában is a Mi­hály vajda képét, a ki tudvalevőleg ez országot fördúlva, abban zsarnokoskodott? A nagy román álmok, Erdély el­­szakítását, hozzácsatolását Romániához képviseli ő. Miért találjuk e férfi képét minden viskóban? Avagy a pap, mikor megmutatja azt a képet gyermekeinek, nem azt mondja-e. Ezen vajda alatt tar­toztunk mi Romániához, voltunk egy kalap alatt Moldovával egyetemben, s vajha ez másodszor is bekövetkeznék! Mit mondhat egyebet, ha kérdi az a gyermek, hogy kit képvisel az a kucs­­más alak, mely karját Erdély felé nyújtja, mintha mondaná: Csak erre román utódok! Mi egyáltalában, nem a népnél, de ezen fenn úszó férfiaknál nem talál­kozunk azzal a feltétlen ragaszkodással a hazához, a­mely kötelesség volna. A Tribuna ne beszéljen! Ő ne tart­son nekünk leczkéket a hazafiságról, a­mely nála nem létezik. Nem tudja ő,­­ mire való jószág az. A magyar nemzet hazafisága, haza­szeretete tartotta fenn a magyar álla­­­­mot, nem a Jellasicsok és Axentek, Mi­­hályok imádói. Mikor ezek felléptek, min­dig baj volt az országban. Mint a hollók a rothadó testre, úgy jöttek ezek is. Ne tartson azért nekünk a Tribuna a hazafiságról leczket, s ne ámíttassa magát és olvasóját, hogy ő loyalis. A KOLOZSVÁR TÁRCZÁJA. Nyaralás. — Rajz. — Irta : ZOLA EMIL. Gobidhon kalapos boltja világos-zöld szin­re van befestve, a bolt folyosószerü és falai ál­lati bőrökkel vannak tele aggatva, melyek kelle­metlen szagot árasztanak. A háttérben komor, ünnepélyes csendben van elhelyezve az iroda. A napfény és a város zaja még csak meg sem kísértik, hogy abba a sírba behatoljanak. A Gobidhon kalapos nyaralója, mely Ar­­cueilben fekszik, egyemeletes ház, minden diszi­­tés nélkül homokkőből van építve. A ház homlokzata előtt kert terül el, mely alacsony kőfallal van körülvéve A kert közepén vízmedencze látható, melyben soha sem volt viz, — itt-ott néhány elszáradt fa van, melyeknek soha életükben sem voltak leveleik. A ház durva fehér, a kert szennyes szür­ke, ötven lépésnyire tőle patak foly, mely pá­rákat bocsát magából. Köves, kopár földek terülnek el a látha­táron — a nyomor és puszta­ság vidéke az. Három év óta az a kimondhatatlan bol­dogság jutott a Gobidion osztályrészéül, hogy boltjának árnyékát minden vasárnap nyaralójá­nak égető napjával cserélheti fel, utczájának csatornaszagát a villája közelében folyó patak rész­párájával. Harmincz éven át táplálta azt az őrült álmot, hogy a falun éljen, birtokot vásároljon, melyen álmainak várát felépítse. Semmijébe sem került, hogy e nagyúri kedvtelésének eleget tegyen, a legkeményebb nélkülözéseknek tet­te ki magát, harmincz évig még egy csipetnyi humótot s egy csésze kávét sem engedett magának. Krajczárt krajczárra halmozott. Most megvalósította szenvedélyét. A hét nap egyikét a por s a homok közt tölti és boldogan fog meghalni. A kivonulás minden szombaton ünnepé­lyes. Ha az idő szép, akkor az utat gyalog teszik meg. Ilyen módon jobban élvezik a természet szépségeit. A bolt egy vén segéd gondjaira van bíz­va, a kinek kötelessége minden vevőnek, a ki kérdezősködik, igy válaszolni : — A főnök úr és a főnökné ő nagysága azeneiki villájukban vannak. A főnök úr és a főnökné ő nagysága, az útra teljesen felkészülve és elemezsiás kosa­rakkal ellátva, mindenekelőtt a szomszédos nevelő intézetből elhozzák a fiatal Gobichon, egy tizenkét éves utczagyerk­czet, a­ki rémü­lettel látja, hogy szülei az Arcueil felé vivő úton haladnak. E kirándulás alatt az atya komolyan és boldogan igyekszik fiában a falusi élet iránt szeretetet ébreszteni, a­mennyiben értekezést tart a füvekről s zöldségekről. Végre megérkeznek és megpihennek. Másnap, reggeli szürkületkor, Gobichon paraszt dolmányát ölti fel. Szilárdul el van határozva, hogy földjét saját maga miveli meg. Ő maga szánt, vet, ültet és kaszál egész napon át. Semmi sem akar kicsirázni, a köves, ho­mokos talaj minden tenyészetnek ellentárt. A keményen dolgozó ember még­is élénk önelégültséggel törli le a verejtéket, mely hom­lokát ellepi. Mialatt nézi a gödröket, melyeket nagy vágyakozással ásott, a talajban elfogja a büsz­keség s előkiáltja feleségét : — Asszony! Jöjjön csak és nézze csak. Hm! Milyen gödör! Ugy­e mély gödrök ? Mi ? A jó asszony el van ragadtatva a gödrök mélysége felett. Tavaly, valami idegenszerű, megmagya­­ráz­atlan tünet folytán, egy salátaféle, ököl­­nyi magas, mérges, szennyes sárga növénynek az a furcsa szeszélye támadt, hogy kikelt a kert egyik szegletében. Gobichon harmincz embert hívott meg ebédre, hogy m°gkóstolják azt a salátát­ így tölti el az egész napot — a napon, vakítva az éles fény által, fulladozva a por miatt. Felesége ott tartózkodik oldala mellett — ez asszony utolsó lélegzetvételéig odaadó. A kis Gobidion kétségbeesetten keresi a kis árnyékdarabokat, melyeket a kőfalak vetnek. Este az egész család az üres vízmeden­cze köré ül és élvezi a természetet. A szomszéd gyárak fekete füstöt bocsá­tanak ki magukból, a vonatok fütyölve robog­nak el előttük és vasárnapi kirándulók lármás tömegét röpítik tova; a láthatár megnyúlik, a környék ismét puszta lesz, melyet még szo­morúbbá tesz a kirándulók kaczagása, a­kik egy egész batre Párisba térnek vissza. A patakból émelygős szagu illatok száll­nak fel a fálasztó levegőbe és összevegyülnek a porfelhőkkel. Gobichon elérzékenyülve, ájtatosan nézi a holdat, mely két kémény közt száll fel. Ford. GY. — Leányok! nem járt valamelyik a kul­csaimmal ? A legidősebbik, Eszter, egy derék huszon­négy éves leány, legkisebb nővérét, a tizennégy éves Blankát, próbálta egy bonyodalmas fran­­czia gyakorlatba beavatni, fel sem pillantva alig hallhatólag monda: — Oh mama, de unalmas vagy, hogy mindég elvesztesz valamit. — Anyám, én nem jártam kulcsaiddal, — szólt Blanka, gyorsan közbevágva. Tagadólag felelt a sápadt arczú leány is, ki félig csukott szemekkel feküdt egy piros kendővel leterített díványon, mely, valamint minden tárgy a szobában, jobb napokat is lá­tott. A beteges leány Helen volt. Oldalánál ült a szoba negyedik lakója, Jennings Cecil. El volt merülve egy könyv olvasásában,­­ de azonnal felemelte fejét s megnyerő hangon mondá: — Én sem jártam kulcsaiddal, mama, de rögtön megyek és megkeresem, nincsenek-e zsebedben? vagy a kulcsos kosárban. Jenningsné kétségbeesetten rázta fejét, miután a kulcstartóban megnézte. — Ők itt sincsenek, pedig addig nem teázhatunk, mig meg nem találjuk. — Csak egy perczig várj, azonnal kike­resem.— mondá Cecil vidáman,letevőn kezéből a könyvet s felállt, hogy a keresést megkezdje. — Köszönöm kedvesem, szólt Jennings­­né — mindig csak te vagy segítségemre. — Azt hiszem, már is tudja, hol vannak a kulcsok — mormogott Eszter, nem épen test­véri pillantást vetve Cecilre, ki a­nélkül, hogy ezt észrevette volna, anyjával együtt elhagy­ta a szobát. A világból. (A császárok találkozása.) A peterhofi csá­­szártalálkozásról két toll. c-u ellentétes commen­tárt közöl a Pol. Corr. Az egyik Péter­vár­ról van keltezve és így szól: „Az orosz politikai körök újólag hang­súlyozzák, hogy nem helyesen becsülik meg a peterhofi császártalálkozás jelen­­tőségét azok, a­kik azt pusztán platonicus jellegűnek mond­ják. Az a tény, hogy Vilmos császár látogatá­sa által ünnepélyesen kimutatta békés érzüle­tet és amaz óhajtását, hogy Oroszországgal ba­rátságban akar élni, továbbá az a tény, hogy a czar ezeknek kinyilvánítását és oly ünnepé­lyesen viszonozta, plafon­cos sikernél többet jelent. A két anam ennek következtében a jó egyetértés új korszakába lép, a­mely az euró­pai ügyek átalános menetére hatalmas befolyá­súvá lehet. Igaz, hogy Peterhofban pontosan körülírt megállapodás nem igen jött létre és nem kevésbé igaz, hogy bizonyos függőben le­vő kérdések rendezésére, a­melyhez más hatal­mak hozzájárulása is szükséges, határozatok nem hozattak. Bár tehát a megegyezések­ben­kret formát nem is öltöttek, azért lényegileg mégis eléretett az­ Oroszország és Németor­szág között pedig a jobb viszony biztosítta­tott. E fordulat következtében Pétervárott azt remélik, hogy az orosz diplomatia nem fog ezentúl — mint eddig — legyőzhetetlen aka­dályokra találni, ha az Oroszországot érdeklő bizonyos kérdések rendezésére a véletlen al­kalmat fogna nyújtani. A Pol. Corr. másik közleménye szerint, mely Konstantinápolyból van keltez­ve, az ottani oroszbarát korok Vilmos császár péterván útjának eredményeit nagyon kevésre becsülik. Ezek felfogása szerint Németország­nak czélja volt, hogy egy német franczia há­ború esetére Oroszország semlegességét kiesz­közölje. Mivel azonban Francziaország egy má­sodik levezetése tetemesen megzavarná az euró­pai egyensúlyt, ebben az eset­ben Oroszország csak Konstantinápolylyal lehetne kárpótolható. Németország azonban — amidig csak az em­lített köröknek a felfogása szerint —nem volt abban a helyzetben, hogy ilyesmihez hozzá­járuljon s ezért a látogatás eredménytelenül folyt le. (Et Coburgék családi értekezlete.) A napok­ban említettük egy németországi lap ama hí­rét, hogy a Coburg Orleans-család tagjai Co­burg városában nagy tanácskozást tartottak. A Temps arról értesül, hogy a tanácskozás Ferdinand bolgár fejedelem ügyével foglalko­zott. Sőt a párisi Justice már azon hírt veszi, hogy a családi tanács elhatározta, hogy azt fogja Ferdinand fejedelemnek ajánlani, ne ma­radjon tovább Bulgáriában. Berlini lapok köz­ük e hírt s noha kételyeket fűznek hozzá, még­is azt mondják, hogy a dolog nem valószí­­nű­t­en. A Nat. Ztg. kiemeli, hogy a coburg gothai uralkodó be­c­­eg mindig veszilta Fer­dinánd fejedelem eljárását. A német sajtó ez alkalomból is hangoztatja azon meggyőződését, hogy Ferdinand még legfölebb pár hétig fog Bulgáriában maradhatni. (A német császár Bismarcknál.) Vilmos császár tegnapelőtt este érkezett Kielbe s on­nan nem haza, hanem hires kanczellárjához, Bismarck herczeghez utazott Friedrichsruhéba. Ez mindenesetre érdekes és jellemző befejezé­se a császár körútjának, ki első miniszterét most ugyanazon kitüntetésben részesíti, mint az uralkodókat, kiket meglátogatott. A fried­­richsruhei kirándulás azonban a császár egész körútjára is jellemző világot vet. A császár aligha tisztán udvariasságból kereste föl ve­zérlő miniszterét. Bizonyára útja politikai ered­ményeit is meg akarja kanczellárjával beszél­ni s abból, hogy nem, mint előbb hite járt, a jövő héten, hanem már most kereste föl, azt lehet következtetni, hogy aktuális politikai kér­désekről lehet szó. Még megemlítjük, hogy Ko­­penhágában a császárt az udvar és a dán kö­zönség nem is remélt szívélyességgel fogadta s mindenütt azt hiszik, hogy a látogatás a két állam viszonyában észrevehető javulást fog előidézni. Egy század előtt. Most, midőn az állam életét a militariz­­mus karjai már-már megfojtani igyekeznek, midőn valamennyi állam fejlődése az óriási hadsergek tartása miatt csaknem retrográd irányt kénytelen venni; midőn, mint nálunk is, azzal indokolják a népnevelésre szánt fillérek megvonását, mivel azok a haderő fenntartásá­ra szánt 100 meg 100 milliók mellé szüksé­geltetnek — érdekesnek tartjuk közölni, hogy ezelőtt majdnem 100 évvel, milyen képet mu­tatott az európai államok statisztikája terri­toriális, ethnographiai és hadügyi tekintetben. A­u­s­z­t­r­i­a-M­agyaro­rszág. Nagysá­ga 11,281 négyszög mértföld. Lakosainak száma 23 millió. Állami bevételeinek összege 115 millió frt, hadi ereje nem egészen 300,000 ember. Oroszország: Nagysága 305,000­­ mértföld. Lakossainak száma 30 millió. Álla­mi bevételei 35 millió rubel. Hadi ereje 450,000 ember és 50 hadi­hajó. Francziaország Nagysága 10,200 négyszög mért­föld. Lakosainak száma 25 mil­lió. Állami bevételei 430 millió livres, hadi ereje 180,954 rendes és 76,460 népfelkelési katonából állott. Valamint 221 drb hajó. Angolország. Nagysága Izland és Scotiával együtt 6308 négyszög mértföld. La­kosainak száma 11.800,000. Jövedelme éven­ként 16 millió font sterling. Hadi ereje 21.500 ember, 114 darab nagy és 164 darab kisebb hajó. Olaszország. Nagysága 5625 négy­szög mértföld. Lakosainak száma 16.250,000 Sok részre lévén széttagolva, hadi ereje nem volt megállapítható. Belgium. Területe 624 négyszög mért­föld. Lakosainak száma 2 millió 500 ezer. Jövedelme 40 millió belga frank. Hadi ereje 36,000 ember és 95 hajó. Schweit­z. Területe 955 négyszög mért­föld. Lakossainak száma 2 millió. Hadi ereje 13 ezer ember. Spanyolország. Nagysága 9278 négy­szög mértföld. Lakosainak száma 10 és fél millió lélek. Évi jövedelme 100 millió piaszter. Hadi ereje 70 ezer ember és 130 darab hadi­hajó. P­o­r­t­u­g­a Isl­­­a. Területe 2000 négyszög mértföld. Népessége 2 millió 360 ezer ember. Jövedelme 18 millió tallér. Hadi ereje 25 ezer ember és 24 hadi­hajó. Dánia. Nagysága? Lakosainak száma 2 millió 400 ezer ember. Évi bevétele 7 mil­lió tallér. Hadserge 78 ezer ember és 60 ha­dihajó. Svédország. Nagysága 13,507 négy­szög mértföld. Lakosainak száma 3 millió. Jövedelme évenként 9 millió tallér. Hadserge 47 ezer ember és 27 hadi­hajó. Török­ország. Kiterjedése 50.000 négyszög mértföld. Lakosainak száma 49 mil­lió. Jövedelme 30 millió tallér. Hadi ereje 150.000 ember és 60 hadi­hajó. Szándékosan hagytam legutolsónak a ka­tonailag ma legfélelmesebb nagyhatalmasságot, a Német császárságot, mely 1789-ben következő államocskákra volt szét­tagolva: Poroszország, Bajor választó fejedelemség, Szász­ország, Braunschweig Lüneburg, Trieri grófság Kölni választó fejedelemség, Würtemberg király­ság, Hessen-Kessel, Hessen Darmstadt, Baden Luxemburg, Silezia stb. Ezeknek összes kiter­jedése 7389 négyszög mértföld, bevételeik : 66 millió tallér. Hadseregeik száma 306 ezer 500 ember. Népessége pedig 13 millió 500 ezer emberből állott. Minő törpévé sülyednek alá ezen —­ ak­kor kétségkívül óriási — numerusok, azt csak az képes felfogni, ki a fentebb közölt adato­kat a maiankkal összehasonlítani fáradságot nem sajnál. DR MOLNÁR GÁBOR. 01 A hű szerelem útja, ROBIN GRAY útin angol Dől PARÁDI KÁLMÁNNÉ. .­­. — Leányok — szólt Jennings asszony, a nagy, de szegényes akciaszobába lépve, mely­ben négy leánya együtt lakott. A brassói ált. nyugdíj-intézet gazdálkodása. Brassó, júl. 29. (Vége.) Maga a jelentés kiemeli, hogy ha valaki 17 éven át 12 frt 60 krt valamely takarékpénz­tárba tesz le, a 17 év leteltével 326 frt 59 kr tőkéje lesz, mely, évenkint 5°/„-ot számítva 16 frt 33 kt kamatot fog jövedelmezni és a tulajdonos a tőke fölött is szabadon fog ren­delkezni — s ugyanazon jelentésében azt mu­tatja ki, hogy az intézet nem tud 17 évi be­fizetés után évi 15 frt kamatot fizetni, dácsára annak, hogy az intézet 44 évi fennállása alatt 11487 beállott tagból 2244 meghalt és 1781 kilépett, tehát 4025 tagnak vagyis az összes tagolt cszndának vagyona az intézet tulajdo­nába ment át; hová vész el az elhaltak va­gyona és az élők befizetett tőkéinek kamatja, ha nem a rész vagyonkezelésbe és a kezelési díjakba? — Azt mondja továbbá a jelentés, hogy az intézet kezdettől fogva nem 42 krtól fel egész 100-ig, hanem csak legfennebb 34 krt . mint egységet fizethetett volna, ezáltal, constatálja, hogy az igazgatóság hibája, rész száradása miatt a kifizetett 1.401.306 frt 34

Next