Kolozsvár, 1888. július-december (2. évfolyam, 149-302. szám)
1888-10-15 / 240. szám
Kolozsvár, 1888. nemesítő eszményi irány, mely ezredévek múltán is termékenyitőleg felfrissíti korunk irodalmi fejlődését , nyomában a nemzeti műveltség hervadhatatlan virágait fakasztja, sőt a renaissanceal uj és szebb fejezetet nyitott Európa történetében ? De szükséges-e a mivelődés és azt biztosító magasabb iskolázás állami és sociális jelentőségét e díszes gyülekezetben bővebben fejtegetnem, mikor az egymással hatalmi versengésben élő európai államok a tudományos intézetek szaporítása és bőkezű támogatása által épen napjainkban oly meggyőző tanúságot tesznek a cultura fontossága mellett, s mikor államférfiak és törvényhozó testületek hangoztatják, hogy mivelt és szabadságszerető honpolgárokban találják fel az államok és trónok legbiztosabb támaszát. S magunkra térve át, Magyarország önállóságának sem utolsó tanujelei az ország különböző pontjain sokasodó iskolák, melyek néma, de azért barát és ellenségnek egyaránt érthető ékesszólással hirdetik, hogy Szent Istvén birodalma a kereszténység legveszélyesebb ellensége, az izlám ellenében folytatott védelmi háborúinak százados mulasztásait nem csak helyrehozni akarja, de erős elhatározással oda tör, hogy a második ezredév beköszöntéséig előkelő helyet vívhasson ki magának Európa nagy és mivelt népeinek fényes sorozatában. Ennek az elhatározásnak köszöni létrejöttét a dévai reáliskola is s az ünnep, melyet ma itt e díszes társaság Dévának szentel, a haladás szellemének győzedelmi ünnepe. Csakhogy e győzelem nyomában, vér és köny helyett, a különböző ajkú honpolgárok áldása fakad, mert a békés előrehaladás szellemének közönhetjük ez emlékezetes napot. S melyik megyének, melyik városnak van több joga a haladás jótevő napja után elengeni, ha nem épen Hunyadmegyének, melynek felvirágzását annyi sorscsapás s ismételt polgárháborúk borzalmas késleltetése ha nem Dévának, mely egy századig elnémult középiskolájának megfrissült utódát látja ma egy hoszszú jövőt ígérő hajlékba bevonulni? Hunyadmegye nemességének a nemzeti fejedelmek idejében élvezett szellemi fölénye nem csupán a rendi kiváltságon alapul, hanem nagy része van abban a mivelődés szent ügyének hozott áldozatoknak is. Déván és Szászvároson a XVI. századtól kezdve nagy áldozatokkal egy egy gymnasiumot tartottak fenn s a dévai középiskola, mint azt Szőcs Sándor lelkész ur felolvasásaiból mindenki tudja, 1727- ig a marosnémeti egyházat legátusokkal látta el, sőt Bornemissza Anna fejedelemnő gráfiájából tápintézettel vagyis az általunk most anynyira sürgetett intézménynyel is rendelkezett. A rektor és diákok a helybeli kincstári uradalomtól, Apaffy Mihály fejedelem rendelkezéséből még terményeket is élveztek 1723 ig, mely évben ezen járandóságokat a megváltozott kormányrendszer beszünteté. 1774 ig folytatá halál vívódását a sok képen üldözött iskola s miután időközben a gr. Steinville katonai kormányzó által Hátszeg városában megnyitott rom. kath. gymnasium is megszűnt, századunkra csupán a szászvárosi gymnasiumot örököltük át. A súlyos veszteség érzete annál féltettebb kincsesé téve azt s mikor az enyészet szelleme Szászvárost is fenyegetni kezdő, a megye nemessége tetemes áldozattal sietett segítő jobbját a fölé emelni. A gondvislés különös kegyelméből a szászvárosi gymnasium végre a Bethlen Gáborok, Lorántfy Zsuzsánnák dicső alakjaira emlékeztető fundatort nyert a mindnyájunk által osztatlan tisztelettel környezett kitűnő főur, gr. Kun Kocsárd úr személyében, kinek fényes nevét teljes büszkeséggel viseli testvériskolánk. Ez örvendetes fordulat eleveníté fel a már-már feledésbe ment dévai iskola ügyét, s az 1871 tavaszi megyei közgyűlésen Lébmann Róbert, ez idő szerint kolozsvári kereskedelmi akadémiai tanár indítványa támasztá fel azt száz éves halotti álmából. Az indítvány következtében Hunyadmegye közönsége a helyiségek felajánlásával rábírta az akkori minisztériumot egy állami reáliskola engedélyezésére. A megye óhaja majdnem váratlan gyorsasággal valósult meg, úgy hogy 1871 október 4-én, tehát épen 17 év előtt, 3 tanár és díszes közönség jelenlétében Hunyadmegye néhai érdemes főispánja Barcsay László úr, mint a régből kiküldött miniszteri biztos, az akkor egyetlen tanterembe szorult iskolát megnyitható, fejenkint 1 — 1 tallérral tevén emlékezetessé e napot a 18 felvett tanulóra nézve. Messzire vezetne iskolánk előtörténetének, sokféle viszontagságainak részletezése s legyen szabad azok mellőzésével csupán arra a kijelentésre szorítkoznom, hogy a mily lehangoló a küzdelmek nehézségeire s főleg a kettéváltság hátrányaira visszagondolnunk, és oly vigasztaló emlékként követ ez uj iskolaházba bennünket az a szeretetteljes figyelem és sokféle előzékenység, mivel az iskola házigazdái tisztét a megye kormányzó főhivatalnokai, néhai Szereday Ignácz és mostani ünnepélyünket is jelenlétével szerencséltető Barcsay Kálmán alispán urak teljesítik. Ép oly szívélyes támogatásban részesült iskolánk úgy első kormánybiztosa, Barcsay László, mint e mai ünnepünkön hasonló minőségben elnöklő Pogány György főispán urak részéről, mit a késő utókor tudomásával e helyen is hálásan kiemelni kedves kötelességem vala. S ha a hála és elismerés húrjait kezdjük pengetni: kinek volna ehez több joga, mint néhai feledhetetetlen emlékezetű miniszterünk, Trefort Ágoston úrnak, ki az iskola fokozatos kiegészítése s legutóbb e sok áldozatba került épület létesítése által is biztositá örök bértartozásunkat. A végzet nem engedé meg, hogy ebbeli érzelmeinket életében tolmácsolhassuk; annál mulaszthatatlanabb kötelességünk emlékezetének hivséges megőrzése e falak közt, melyek a késő utókor előtt is érthetővé teszik az általa Déva városnak szánt culturmissziót, mely misszió fenségesebb és nagyszerűbb a csatatérek véres győzelmeinél is. S mindazon lelkes és áldozatkész férfiak közt, kik ez iskola állami és culturális fontosságától vezéreltetve, annak megszilárdulását elősegíték, név szerint is ki kell emelnem a culturminisztérium jeles államtitkárát, Berzeviczy Albert urat, kinek egyebek mellett az internatue tervezését és engedélyezését köszönjük. Utána méltán számíthatnak a magyar nemzeti művelődés minden igaz barátjának hálájára Klamarik János osztálytanácsos, Eliséher József kir. tankerületi főigazgató, Weber Antal központi miniszteri építész, az épület tervezője s az építés műszaki vezetője, valamint helyettese, Meysonner József mérnök urak úgyszintén a helybeli építészeti hivatal tagjai és Tajcsek Ferencz dévai vállalkozó. De e magasztos és Déva történetében annyira emlékezetes napon hallgatással mellőzhetjük e, mélyen tisztelt ünneplő gyülekezet, Szathmáry György épen itt jelenlevő, velünk együtt ünneplő országgyűlési képviselőnk kiváló szolgálatainak jelentőségét? Évek óta ritka önfeláldozással teljesíti a közvetítés nehéz és fárasztó tisztét , tisztán városunk javára s a megyei értelmiség előmenetelére irányuló buzgalomból diadalmas parlamenti harczot vivőit meg a középosztály gyermekeire megbecsülhetetlen internatusért s méltó joggal elmondhatja mai ünnepünkről: quorum pars magna fui. (Befejező közrem, követk.) TÉGLÁS GÁBOR elkészítem úgy az anyja, mint a saját ruháit. Az övét a kedves zöld ruhája mintájára készítette és kitelt még egy kötényre is, melybe répa-mintát szőtt be. E mellett gondoskodott a tehénről is, mely egészen rá bízatott. Ügyelt főkép azután az atyjára, ki legalább havonként a mértéktelen pálinkaivás miatt vértolulást és mellfájást kapott. Ez idő alatt pedig többször eszébe jutott, hogy barátnőinek írjon, különösen Radinovitsch Máriának, az ezredes leányának, kivel felette szoros barátnői viszonyban volt. Nem volt azonban senki, a ki a levelet tizeretnyire a postára vihette volna s igy későbbre halasztotta, hogy írjon. * Az öreg ember egészsége helyreállott: a Fenitschka atyja visszanyerte életkedvét. Ünnepnap közeledett. A tanyára eljöttek a szomszédok, részint hogy az újra ifjuló gazdát üdvözöljék, részint amint képzelhető volt, leányát látni. Voltak házasulandók is a vendégek között : nem előkelő emberek és nem ifjak, sem csinosak, de mindannyian a környék legismertebb alakjai. Ott volt ezek közt például a sokak által gyűlölt Perepeki pálinkakereskedő, kinek az asszonya nem rég költözött el mélyen a föld alá. Ott volt Grech, a ki birtokaival szokott dicsekedni s tulajdonságai közé tartozott, hogy kutyavadászatokban találja gyönyörét. Gorichwostow, a ki egyszer az egyetemen is járt és valamikor Feditschkát olvasni tanította, szinn eljött. Nem volt azonban már a régi, mert ital tönkre tette testileg és szellemileg. Soha sem józan és hogy tetteinek okát tudja adni, az a ritkaságok közé tartozik Legjózanabb pillanataiban, azt teszi, hogy a zsidó fuvarosok elé áll az útban s lövöldöz reájuk, míg ittas állapotban pihenő lovaikat és szekereiket szálmával fonja körüle meggyujtja. Tréfái közé tartozott az is, hogy ismeretleneket a földig itasson Ilyen mulatozásokkal igyekezett derültté tenni napjait. Mintegy négy évvel azelőtt, azon időben, hogy még könyveket olvasott, társaságokba járt s emberi formája volt: egy ifjúkori ismerőse meglátogatta egyezer. Amint a Gorichwoetow házába belépett, különös jelenetet látott. A házi ur félig levetkőzve a pamlagon ült. Előtte az asztalon facsuporban pálinka állott, a pamlag másik felén a gazdasszonya ült, a kövérkés Feska, a sírásig ittasan. A látogató megpillantásakor a házi úr felállott és bizonyos rémület fogta el. Andor önmaga iránt. Gyermekévei, ifjúsága és az egész élete, az egyetem, tanárai, barátjai, tönkre ment jövője mind fenyegetőig emlékezetébe jöttek. Valami őrületes kaczagást hallatott és sokáig nem tudott szóhoz jutni. Végre ezt fuldokolta: „Jer barátom, nesze pálinka, nesze Feska és én — én ittas vagyok !“ Ez ember megmentése iránt való minden fáradság hiába volt. Gorichwostow sorsa szomorú végűnek határoztatott el a magasságbeli által. Tönkre kellett mennie, ahogy számtalan ember tönkre megy nálunk, áldozatul esvén a mámornak, az italnak. Ezt mutatvány gyanánt rajzoltam le, azok közül, kik Fenitschka atyjához vendégségre jöttek. Semmi kétség, hogy mindnyájan remélték, miszerint Fenitschka kezét elnyerhetik. „Megengedi, Sudarica?“ mutatta be magát az első közülök, a magára sokat tartó Perepelicz. És bizonyos férfiassággal Fenitschka felé nyújta a kezét. „Megengedi nekem sziszi szintén, hogy figyelmébe ajánljam magam“ dadogta köhögve Tjurpikov, a pálinkakereskedő. Grech, a kis földbirtokos, a ki nők jelenlétében mindig elfogult volt, ez egyszer nem engedte meg, hogy háttérbe szorittassák s mély megbajolással bókolt Fenitschkának. Gorichwostow pedig, mint Fenitschkának első tanítója jogosnak vélte, hogy némileg barátsággal közeledjék és bizalmasan a leányhoz. Még az előházban feléje nyújta kezét s kiáltozta: „Első és utolsó tanítványom, Schimka, vidékünk gyöngye, völgyünk rózsája, jerkebelemre!“ Feléje közeledett és át akarta karolni a leányt. Szennyes kabátjának és rendetlen bajának megpillantásakor Fenitschka ijedve húzódott félre előle. Gorichwostownak ez nem volt tetszésére. „Gyalázat! Nem ? Neem?" „így A vendégek bátorították, kell fogadni egy régi ismerőst?“ Fenitschka vonakodva hátrált. „Ostoba leány, — szólt az anya — ha téged Micailovitsch Péter meg akar csókolni, tartsd becsülésnek és ne vonakodjál. A hozzánk tartozó és leány becsüld meg őt. Valamelyik nap elmegyek arra felé Michailovitsch Péter és elhozom a trióját, nekem adja?“ „Jól van, oda adom. Hisz semmit sem tudnék mamától megtagadni!“ — felelte Gorichwortow, Démi vadsággal a szavában és miután bajuszát félre húzta, kétszer erősen megcsókolta a szégyenében vérvörösre pirult Fenitschkát. Asztalhoz ültek. Ebéd alatt mutatták meg a vendég urak, hogy melyik emberi osztályba tartoznak, vagy amint az orosz mondja, mely hegyen nőttek fel medvékké. Levest és pörköltet ettek. A leves előtt először, a pörkölt után másodszor és harmadszor ittak. A vendégek erősebbek voltak, mint a házigazda, a ki legelőször szédült fel. Engedékeny természetű volt és papucskormány alatt élt, de az ital állattá tette. Mihelyt ittas lett, lármázni kezdett és bizonyítani akarta, hogy ő egyedül ül a házban, így történt most is. E napig kímélő és gyöngéd volt leánya iránt. Most egyszerre az jutott eszébe, hogy Fenitschka megveti szüleit és a vendégeket. „Nem szeretem az ördöngős nagyravágyókat“ — riadt fel az öreg, míg leányát mereven nézte. „Én sem!“ — erősítették a vendégek egyenként. „És még kevésbé tűröm, ha az asszonyok beleszólnak a gazda dolgába. Az asszony utolsó — és félre az útból!“ Az öregember rettenetes haraggal mondta e szavakat, kezével az asztalra csapott úgy, hogy az edények csörömpöltek , az asszony is úgy látszott megijedt. Fenitschka reánézett az atyjára és azt tudta, hogy azonnal kővé válik. Eleinte valami névtelen rémületet érzett, melytől megzsibbadt egészen. Az öreg Basorski ismét lecsapott öklével az asztalra s egy tálat is a földhöz csapott. „Hallod leány! Pálinkát hozz nekem és a vendégeknek !“ Fenitschka s kandalló mellett állott és fejét a kezére támasztotta halványan és érzéketlenül állott ott, alig lélegzelve és a nélkül, hogy az atyja szavát értené. „Schimka ! — kiáltá az atya — síiket vagy? — A sírodig mindig szolgálj atyádnak! Felállott az asztal mellől és támolyogva a kemencze fala indult. Gorichwostow azonban megfogta és visszaültette a padra. .Iván Grigorjewitsch, ne lármázz, légy nyugodtan és ne ijesztgesd a leányodat, ő különlegesség, igen finom kisasszony és nem bírja elviselni a szidást. Mit tanult kegyed, kisasszony? Mondja csak, tanították kegyedet erre: „Fáj nekem így látni titeket?“ Fenitschka válaszolt valamit, — a lárma mind növekedett. Pálinkát hoztak. Az atya parancsára az asszony a leánynak tányért adott át, melyen ez pálinkát hordozott körül. Az atya és a vendégek kivonatára reszkető hangon egy románczot énekelt el és eltánczolt egy solót, melyet az intézetben tanult volt. Mikor már mindnyájan részint a padokon, részint a földön elterülve hevertek , kimenekült a szegény leány. (Folyt. köv.) (Ford. Bp.) KOLOZSVÁR A naszódi ünnepélyességek. Naszód, okt. 13. Ez a kis terjedelmű, de nem jelentéktelen történelmi múlttal bíró helység aligha volt még oly nagyszerű ünnepélyességnek tanúja, mint a minő f. hó 4-én folyt le. Már 3-án délután megérkezik vala dr. Bánffy Dezső főispán, kir. biztos s vele egy kocsiban dr. Jellinek Arthur, Naszód országos képviselője, majd dr. Szabó János, a nagytudományu gör. szert. katholikus főpap Sz.-Ujvárról, dr. Klamarik János vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszteri osztálytanácsos, a hazai középiskolák érdemes főfelügyelője. Már a Naszód előtti községekben kezdetét véve az ünnepélyes fogadtatás előjátéka és Entradam, Naszódnak e ghettója, áhitatos alázattal vonult a keresztény főpásztor elé, ezzel nagyon okosan megszégyenítvén a beszterczei izr. hitközséget, mely a kath. püspök iránti előzékenység tanúsításában entradami hitsorsosa háta megött maradott. Naszódon díszkapu, ezen román feliratú „Isten hozott“ fogadta a nagynevű vendégeket, kik a r. kath. templom előtt az éljenző sokaság közepette elhajtván, hason üdvözlettel találkoztak magyar és német nyelven. Este zenés fáklyás menet, vacsora. Másnap már korán reggel élénkültek az arczák. A tűzoltók díszben vonultak ki s egymás közt tán arról susogtak, hogy minő malheure volt főparancsnokuknak, a falu értelmes polgármesterének ama bizonyos famázus színek miatt, melyek minden idegennek eszébe juttatták azt a körülményt, hogy sehol a naszódi világon egy hülvelyknyi nemzeti szinű szalagocska látható nem volt, hogy nemzeti zászlóról ne is szóljunk. A vendégek folyton szaporodtak. Lani Godefred alispán, Schiffbäuber Sámuel főszbíró, Vértik Gábor, Ránta László törvényszéki bírák, Kenyeres Adolf törvényszéki, Schuller árvaszéki elnök, dr. Havas Gyula kit tanfelügyelő, dr. Csuta, Mán Gábor, Lyks Dániel beszterczei ügyvédek, dr. Nutzbächer Frigyes vármegyei főorvos, Rlgóczi Lázár kir. adófelügyelő, Földváry Mihály nagybirtokos, Budaker Gottlieb ág. h. dékán, György Antal, Storch Gusztáv árvaszéki ülnökök stb stb. a gkath. papság a vármegyéből csaknem teljes számban jelent meg. Reggeli 8 órakor, a zsúfolásig megtelt templomban a püspök személyesen szolgáltatta a nagy misét, fényes segédlet mellett. Innen az uj főgymnasium portáléja előtti szabad térre vonult a beláthatlan néptömeg, hol is a szabad ég alatt megtörtént az egyházi felszentelés, minek végeztével az ornátusban levő püspök dr. Bánffy Dezső kir. biztos elé lépett e mély meghajtással átadá a palota kulcsát. Hogy ezt a kir. biztos a főpap kezéből vévé át, ennek magyarázata abból állott, hogy a naszódi iskolai alapból fentartott középiskola gfcath. hitfelekezeti jellegű. A kir. biztos, eme hatalmánál fogva a magyar király ő Felsége nevében magyar szóval elrendeli, miszerint ez új épület a naszódi főgymnasium helyiségéül használtassék föl s ennekutána az intézet kulcsát az egyedül magyar díszruhában levő Klamarik osztálytanácsosnak adta át. Utóbbi lelkes szavakban hívja fel a tanintézet vezetőit és ifjúságát arra, miszerint kellő súlyt fektessenek az állam nyelvére , soha szem elől ne téveszszék a hazafias szellemet. A kulcsot Csokán János alapítványi bizottsági elnök vevén át, vázolja az intézet történetét és megéljenezteti a magyar királyt, a hazát, dr. Bánffy Dezső kir. biztost, a közoktatásügyi minisztert, a püspököt és Vancsa érseket. Közbe közbe a dalegyesület román énekeket ad elő Ezek között a „Gott erhalté“-t román fordításban. Végül a kulcsot dr. Tankó Pál verén át, mint az intézet jelenlegi igazgatója, beszéddel fejezi be a felavatási ünnepély eme részét, mely után a gymnasium díszes lobogója nyer fölszentelést. Ez kék színű arany rojttal szegélyezve és fehér szalaggal díszítve, nyele kék fehér szinűi. Dr. Alexy gymnasiumi tanár szintén beszéddel vevén át e zászlót, a közönség eloszlott. A püspök átöltözvén, a lelkészeket, tanárokat és tanítókat a báró főispán elé vezeti, kérvén, hogy ő felsége névünnepe alkalmából kifejezett üdvkivonatukat a magas trón zsámolya elé juttatni kegyeskedjék Ezután a püspök és miniszteri tanácsos fogadta a tisztelgőket. Déli két órakor nagy közös ebéd tartatott a pohárköszöntők változatos s nagy számával. Az elsőt állva hallgatták végig. Br. Bánffy Dezső főispán emelte azt a magyar állam és nemzet hódolva tisztelt és forrón szeretett fejére, a magyar királyra. Poharat emeltek a főispánra, Klamarikra, püspökre, Moisil vicariusra, tanárokra, tanulókra, építőkre, Pap Sándor főigazgatóra stb. Este bál következett reggelig. A gymnasium díszes palotája megnyílt. Honoljon benne tudomány, művészet, becsület és hazafiság ! 1- A t. bizottságból. Városi közgyűlés. Kolozsvár, okt. 16. Kolozsvár város törvényhatósági bizottsága szombaton délután 3 órakor folytatta a megelőző napon kezdett közgyűlését. Elnökölt gróf Béldy Ákos főispán. Tagok csekély számban voltak jelen. Szvacsina Géza tanácsos folytatólagosan ismertette a költségvetési előirányzat kiadási tételeit. Felszólalás történt a vízvezetéki kiadások tételénél, hol Bokros Elek ajánlatára a tétel czímét változtatta meg a közgyűlés, a „vízvezeték tervezésére és előmunkálataira“ czímre. A tanügyi kiadásoknál Salamon Antal aljegyző bemutatta a kolozsvári neológ izraelita hitközség kérelmét, mely arra vonatkozik, hogy e hitközség is, hasonlólag az orthodox izraelita hitközséghez, részesíttessék a város által segélyezésben. A hitközség segélyezése évtizedekkel előbb lett megállapítva, midőn még az izraeliták felekezete nem vált két részre. A tanács ez alkalommal nem terjeszthetett be erre nézve javaslatot, s az elhatározást teljesen a közgyűlésre bízta. A gyűlés elfogadta Bokros Elek azon indítványát, hogy az eddig egy felekezetet képezőnek vett izraelita hitközség 266 forintra terjedő segélyösszege két részre osztassék s egyenlő részben adassák ki úgy a neológ, mint orthodox felekezetieknek. A költségvetési előirányzat többi pontjánál nem volt felszólalás. A közgyűlésileg jóváhagyott előirányzat szerint az 1889-ik évre fel van véve, bevételekre 335,882 frt 10 és fél krajezár, kiadásokra 414,604 frt 5 és fél kr. Ezek szerint a hiány 78 ezer 721 frt 5 krajezár. A tanács javasolja, hogy e hiány fedezésére a pótadó 34°/0-ra emeltessék, ami által bevételnék 78,721 frt s maradna fedezetlenül körülbelül 500 frt, mely hiányt megtakarításokkal véli elenyésztethetőnek. Nagy Lajos nem tartja szükségesnek a 33°/o pótadónál nagyobb pótadó kivetését, mert szerinte nem merült fel oly szükség, mely nagyobb pótadó kivetését igényelné. Ajánlja, hogy csak 33°/o pótadó fogadtassák el. Közgyűlés szavazattöbbséggel elfogadta a 34°/0 pótadó kivetését. Következett a tanácsi jelentés a „Kolozsvár története“ czímű pályamű II. és III kötetének kinyomatása és az erre, valamint a díszpéldányok kiállítására szükséges póthitel tárgyában. Tanács, tekintettel arra, hogy a munka kiállítási díjából 1810 frt 80 kr most fizetendő, kéri, hogy azon esetre, ha ez összeg a pénztári megtakarításokból nem fizethető, póthitelt vehessen fel. Közgyűlés ezen javaslatot elfogadta. Vitára adott alkalmat az úgynevezett harminczad épületnek az állam, kincstártól leendő megvásárlása iránt tett tanácsi javaslat. Szvacsina Géza tanácsos előadja, hogy a jelenleg az államkincstár tulajdonát képező harminczad épület eladói a szakosztályok és tanács czélszerűnek találták, hogy ez épület 40.000 forinton megvásároltassák s helyiségeibe a most még bárházakban levő hivatalok helyeztessenek el. Bokros Elek nem pártolja e javaslatot A jelenleg bórházakban levő hivatalok részére előnyösebbnek véli a városháztelek kiépítését Ajánlja, hogy a közgyűlés a vásár felett most ne döntsön, hanem utasítsa vissza a dolgot a tanácshoz s ez készítsen javaslatot arra nézvie hogy a hivatalok elhelyezésére nem volna-e czélszerűbb a városház telek kiépíttetése. Weisz Mór az épület megvásárlását előnyösnek tartja és épen ezért ajánlja, hogy a közgyűlés fogadja el a tanács javaslatát. Ferencz József egyáltalán nem tartja czélszerűnek a vásárt s a tanács javaslatát nem pártolja. Nagy Lajos és Kiss Sándor szintén a vásárlás ellen szólnak. Közgyűlés szavazattöbbséggel nem fogadta el a tanács indítványát, s a harminczad épület megvásárlására vonatkozó javaslatot elvetette. Ezután felolvastatott a tanács jelentése a Szigethi-féle ház elárvereztetéséről. A jelentést a közgyűlés tudomásul vette Következeti tárgyalásra a tanács javaslata a kőmáli szőlőútra vonatkozólag Tanács a kőmáli útnak szükségessé vált szabályozását hozza javaslatba. Az út szabályozását közgyűlés is czélszerűnek találta s a tanács ezen javaslatát elfogadta, de Nagy Lajos indítványára olyan módosítással, hogy a szabályozás terve a kőmáli szőlőbirtokosokkal együttesen állapíttassák meg, a birtokosok közös érdekeinek figyelemben tartása végett. Tárgysorozat rendjén következett a tanácsi javaslat a phylloxera behurczolása ellenében teendő intézkedések s e czélból készítendő felirat iránt. Salamon Antal tanácsos előadja, hogy a tanács pár nappal ezelőtt a phylloxera behurczolásának megakadályozása czéljából rendeletet bocsátott ki. A rendeletben a tanács a kormány által kiadott szabályzatra támaszkodva, megtiltotta, hogy a filloxérás vidékekről Kolozsvárra szőlőlevélbe csomagolt szőlő hozassák le, illetőleg intézkedett az iránt, hogy a vidékről csak oly szőlő behozatala engedtessék meg, melyről az illető hatóság bizonyítványával igazolva van, hogy nem szőlő levélbe csomagoltatott. A kereskedelmi minisztérium (mint annak idején mi is írtuk) a tanács ezen rendeletét sürgönyileg hatályon kívül helyezte. Ekkor a tanács a nemzetközi szerződésre is hivatkozva, felírt a minisztériumhoz, mire ismét azon válasz érkezett, hogy a tanácsi rendelet hatályon kívül helyeztetik. Most a tanács ez ügyet a közgyűlés elé terjesztette azon javaslattal, hogy a közgyűlés — tekintve a tanács intézkedésének a város érdekeire nézve helyes voltát — feliratot intézzen az érdekek megóvása végett a képviselőházhoz. Tanács javasolja, hogy e feliratban kérjék a képviselőházat, miszerint a nemzetközi egyezmény és országos törvény alapján az egész országra s így az erdélyi részekre is kiterjesztessék azon intézkedés, hogy a szőlőnek egyik vidékről a másikba való bevitele csak az illető hatóságok bizonyítványai mellett engedtessék meg. Nagy Lajos és Bokros Elek hozzászólásai után közgyűlés a tanács javaslatát elfogadta és úgy a kereskedelmi minisztériumhoz, mint a képviselőházhoz való felirat iézésére a tanácsot megbízta. Ezután a számvizsgáló bizottság tette meg jelentéseit a szépítő-egyletnek befásításra kiadott összeg felhasználásáról, a borkorcsmadíjak, a városi tégla- és cserépgyár, a kutyaadó a városi ipariskolák tandíja, a templom körüli épületek kisajátítási alapja és a városi vámok 1887-ik évi kezeléséről. Október 15.