Kolozsvár, 1888. július-december (2. évfolyam, 149-302. szám)

1888-11-22 / 272. szám

I­ I (Budapest, nov. 21.) Az országházból A képviselőház mai ülésében tovább folytattatván a regale ügyi javaslat általános tárgyalása, Melis­z csekély számú hallgatóság előtt fejti ki érveit, melyek folytán a tárgyalás alatti ja­vaslatot nem fogadja el. Hertelendy Béla az ellenzéki szónokkal polemizáló beszédében a hangoztatott községi megváltás ellen szól, de a megváltásnál s ezt főkép a községek te­kintetében mondja, egyenlő mértéket kíván al­kalmazni. Ka­al Ivor báró a fővárosi kérvény alapjára helyezkedik , a törvényjavaslatot nem fogadja el részletes tárgyalás alapjául. Dara­­n­y­i Ignácz előadó havasos és élénk repli­ában czáfolta Kaasnak a fővárosra vonatkozó érve­lését s azon zajos tetszéssel kisért megjegyzés­sel zárta be szavait, hogy Budapest sem von­hatja ki magát azon áldozatok alól, melyek az egész országtól követeltetnek, mert az or­szág is minden alkalommal mindent meg­tett s áldozott a főváros fejlődése érde­kében. — Per­laky Elek a javaslat mel­lett emelt szót s annak főkép közgazdasági jelentőségét fejtegette, kiemelvén, hogy a ja­vaslat hivatva van az ország gazdasági életé­ben uj korszakot alkotni, ha a regaletulajdo­­nos gazdák jól felhasználják a kárpótlási ösz­­szegeket... Madarász­­Imre után, ki a javaslat ellen nyilatkozott, Busbach Péter szólt. Hévvel és hatásosan feleli Kaasnak. Ki­fejté abbeli meggyőződését, hogy a főváros megbirja a terhet, mely e javaslatból reá há­rul s e tekintetben utal ama roppant fejlődés­re, melyet az utolsó 20 év alatt tett. Holnap folytatja a ház a vitát, melyre még 23 szónok van följegyezve. (Kolozsvár, nov. 22.) Európa lefegyver­zése. A fegyveres béke megszületése érdeké­ben encyclicát bocsát ki legközelebb a pápa. A katholicus egyházfő szándéka nemes, tiszte­letreméltó; óhaja úgy hangzik, mint egy szép hymnus a csaták zajában. A lelkiismeret­­nek figyelmeztetése az anyagi pusztulással szem­ben, melybe a fegyveres béke kényszerhelyzete viszi az államokat. Jó és szent dolog a szív és lélek erkölcsi törvényeit hangoztatni az ál­talános feszült állapot közepette. A szent atya e körirata méltó társa lesz azoknak, melyeket XIII. Leo pápától már vett az emberiség. A vallás és költészet megszólalása minden levele híveihez. Azonban hatása e legúja­bb encyclikájának gya­korlati értelemben al­ig lesz. Ha a katholikus államok engedelmeskednek is, engedelmeskedik­­e Oroszország, a keleti egyház birodalma, a katholiczizmus természetes ellensége?Ha Ausz­tria Magyarország, melynek kétségkívül legna­gyobb szüksége van a fegyveres béke pusztító­­ állapotainak megszüntetésére, kész örömmel­­ hallgat is a szóra várjon, figyel e a protestáns Németország, a felekezetiségen magát kívül helyezett Francziaország, sőt maga Olaszország is, mely katholikus volta daczára a pápai óha­jokra nézve ellentétesebb, mint akár a natura­lista franczia, akár a félig materialista német szel­lem? Nem fogják-e ezek ezt felelni; Szent­atyánk ! háborút s pedig sokat és nagyot, az egyházi is viselt mind mai napiglan; Nagy Constantintől kezdve a keresztes hadjáraton folytatva maiglan. Bizonyosan azt fogják mon­dani Európa újabb alakulása nemzetis alapokon történt s ez eszme ép úgy megköveteli a ma­ga élethalál-harczát, mint megkövetelte a ke­reszténység eszméje ugyanezt a pogányság és ozmánsággal szemben. — Ám azért a szeretet, a béke, testvériség intő szava­lóira sem feles­leges s ha egyéb hatása sincs, már az is nye­­ r „szomorú képek.“ Moson, nov. 19. írtam nemrég egy közleményt a mi szép széke­ly földünk fájó nyomorúságairól. E lapok ismertették közleményemet, azzal a kérdéssel, vájjon csakugyan igy van-e? a mi ott írva van, Fájdalom, úgy van, a­mint megírtam ! Így és nem jobban hiában akarnék a szomorú va­lóságot elragadni. Íme az adatok: Moson — tehát épen a mi falunk — és Vecze községek tanköteles gyermekei a gyalogolva fél- vagy háromnegyed órányira eső Bőő-be járnak iskolába, honnan természetesen délre neai jöhetnek haza. Naponta van alkal­mam meggyőződni, hogy a didergő apróságok hogy gyűlnek össze az utczasarkon s hogy szo­rongatják gémberedett kérőkben a kis batyut, mely a könyveken kívül egy kis darabka má­lét, egy pár főtt pityókát, vagy a legjobb eset­ben egy szeletecske kenyeret tartalmaz. Ez a dasebédjük. Ez a hitvány táplálék az után elég­szer kőkeményre fagy meg s fel kell melegitni, hogy megehető legyen. E tényt a bőői kántortauitótól tudom, ki teljes odaadással él nehéz feladatának s örök ifjú humora menti meg csupán, hogy hely­zetében ne essék kétségbe. Mert e derék, lelkiismeretes ember há­rom falu gyermekének tanításáért kap évenkint 13 frtot, az e­l­emi i­s­ko­lák alapjából 52 frtot és a miért két községben, B Ő­s és Sárdon kántori teendő­ket végez, kap az erdélyi püspökségtől 50 frtot. Ezeken felül kepe illetmény czímén egy pár kalangya gabonát. Ennyiből áll nemcsak ez, hanem felénk majd minden kántortanító fizetése. Nem csoda, hogy a nevezett tanító, a szünidők alatt, or­­gonakészítés, zongora hangolás és ezerféle apró művészeti ág gyakorlatával igyekszik fenntartani tisztes családját. Még jó, hogy ké­pes reá. Ez csak egyetlen vonás a sötét képek­ből, melyekkel a székely földön elég gyakran ta­lálkozunk. Az oláhval vegyes községek állapotáról csak annyit jegyzek meg, hogy itt egy-egy d­iszkel hirdeti az igét s neveli a jövő re­ményeit. Ezelőtt három évvel a mi falunkban is ilyen iskola létezett — mely, hála tevékeny tanfelügyelőnk erélyességének, megszűnt. A ta­nító szabad óráiban hozzánk járt napszámba és tizennyolca éves fia disznópásztorunk volt. Fogalma lehet az olvasónak a szellemi fejlettségről, a tanítás előhaladottságáról. Ezt ne­m általánosságban mondom, mert a diszketek közt is ismerek igen derék, tisztes embereket, de hogy vannak ilye­nek i­s, az, fájdalom, tény. Bizony itt orvoslásra van szükség, még­pedig gyors és erélyes orvoslásra. Kik kezekben tartják az eszközöket, tudni fogják, mit kell cselekedni. Jó iskola, lelkiismeretes tanítóval, segít­­ne talán a másik bajon is, a babonán. Mióta falun, tehát a nép között élek, figyelemmel kísérem gondolkozásmódjukat , elégszer megdöbbent a vak sötétség, melyben vergődnek. Talán szolgálok itt is néhány példával. Udvarbiróny­k a múlt tavaszon vásznat fehérített s ott feledvén éjszakára, másnap reggelre a vég­vászon eltűnt. Kutatta ő is, mi is, de a lopott jószág csak nem került elé. Nem használt sem fenyegetés, sem ígéret, sen­ki sem jelentkezett tolvajnak. A biróné az ese­tet a legfelsőbb fórum — a javas asz­­szony — elé vitte , Íme, csupán a hírre, ré­mület szállta meg a tolvajt s a vászon meg­került azon a helyen, a­hol azelőtt hiába ke­resték. A néphit azt tartja, hogy a nagytudomá­­nyu asszonyság képes bárminő bénaságot, sze­rencsétlenséget reáolvasni. Jöhet aztán az ó- és újkor minden De­­mosthenese, — egész ékesszólásával sem győzi meg az ellenkezőről. Kedden nem jó felhúzni a fonalat a szö­vőszékre, mert nem tudom miféle jó lélek ös­- szebogozza, szombaton a mely háznál fonnak, emberben vagy állatban kár esik, a lidércz és egyéb kisértő szellemek sans gene setálnak ki s be a kürtőkön, istállókban, vagy mezőn. Az orvosok iránti bizalmatlanságról so­kat beszélhet minden körorvos, kit végzete az ifjúkor szépen szőtt álmaiból valamely távoli falu durva környezetében ébresztett fel a ri­deg valóra. A leggyakoribb eset, midőn a beteget majdnem végperczeiben viszik az orvoshoz , csupán azért, hogy ne szenvedjen bün­tetést. Előbb kezelte, füstölte, olvastatott reá , mikor mindezekkel halálra kínozta betegét,el­viszi az orvoshoz, hogy halál esetén bizonyít­ványt kaphasson. Szemtanúja voltam egy olyan esetnek is, mely a hihetetlenséggel határos s mely egész valómat felháborította. Múlt évben medvetánczoltatók jöttek a faluba s a nép elvitte betegét oda, lefektette a földre és a medvével végigtánczol­­t­atott rajta — kellő diurnumért. — Egy férfit, ki derékfájásban szen­vedett s egy asszonyt, kinek nagy­fokú tuberculussa volt, láttam e borzasztó medicinával élni. A közeli Gálfalván, mely teljesen székely 1 H 4­ ­ KOLOZSVÁR TÁRCZÁJA. Egy özvegy ember regénye. Salvatore Farina regénye. Olaszból: Sző­cs Géza. XXXIX. Egy szerencsétlen szerelmes küzdelmei. a*) (Folytatás.) S elment, a­mint jött, himbálózva e megelégedve kifejtett szellemességével. Mikor magánkra maradtunk, Luciano An­­toiniohoz fordult: — Ön azt monda, hogy előbb látta, bi­­zonyos benne, hogy nem téved? — Valósággal. — Az öné. Elviheti a nagyságához s megmondhatja, hogy én kaptam meg s átad­óra önnek, igy bizonyára magamra vonom faragját. S Luciano hideg egykedvűséggel távo­­lit a teremből, Anselmónak hagyva a „be­cses emléket.“ XL Adjátok szekrényetek kulcsát egy rablónak, bátorítsátok, hogy nyissa ki s menjetek el — százat egy ellen, hogy ha vsak nem más krdcsot adtatok, a tolvaj kinyitja a szekrényt. Anselmo egy perczig sem kételkedett, J'tigy elmondja e, vagy nem Luciano szavait •^Urának ; elmondta szóról-szóra. Ez azonban nem nyitá meg a szép asz- 8í°ny szivét, inkább haragot és gúnyt idézett benne — Luciano eltévesztette a kulcsot. — Én gondolkoztam e dolog felől , végső s eredményül ezekben állapodtam meg; először hogy a szép asszony azért vesztette el az il­lető holmit, hogy Luciano találja meg; másod­szor: Luciano okosabbnak tartá Anselmo ál­tal adatni át a medaillont, mint sajátkezüleg harmadszor s ez a két dolog következménye, hogy a szerelmes leleplezvén a dolgot, a mely a tál fit tárgyat kezei közé juttatta, még elő­segítette Lucianónak titkos terveit. Minderről s természetesen még más kö­rülményekről is, egy szót sem szóltam An­selmónak. XLI. Egy négyfelvonásos komédia. A történet még nincs befejezve. Követ­kezett négy levél, a­melyeknek létezését ké­sőre­­adtam meg, de most a kellő helyen köz­löm őket. Albruzzi asszony, az igen tisztelt Castelli úrnak. Délelőtt 12 órakor. „E levelem nem fogja önt meglepni, — ez olyan cselekvés, a­melyet talán régóta várt , bizonyára igyekezett is előidézni A medaillont, a­melyet ön adott nekem, még régen vissza kellett volna küldenem , de bizonyos tekintet — ön iránt — visszatartott ettől. Tévedtem, önnek tegnap esti magaviselete teljesen meg­győzött erről. Kérem, tartson meg­becsülésé­ben és barátságában ; ez azon érzelem, a me­lyet önben s minden más férfiúban, magam iránt gerjeszteni s megőrizni iparkodtam.“ Castelli az Albruzziné ő nagyságának. l­,1 órakor. „Tévedett, mikor egy csekély esetet nagy jelentőségűnek gondolt. Az, hogy a tőlem szár­mazott, emléket ismét sajátkezűleg adom át, olyan színezetet kölcsönzött volna a dolognak, a­melyet jobb kikerülni. Az az érzelem, a­mely keblemet ön iránt az emlek adásakor át­hatot­ta, higgye el, semmit sem változott azóta. Az, a­mit ön „tegnap esti magavisele­tem­“ gyanánt hány szememre, abban leli ma­gyarázatát, hogy el akartam kerülni a bot­rányt, a­melyet egy bizonyos úri­ember min­den áron elő akart idézni. Úgy látszik, hogy az az úr bizonyos jo­gokat formál a féltékenységre s ezért jutalmat remél öntől. Engedje meg, hogy ismét visszaküldjem a csekély emléket.“ Laura Luciano urnak. Délután 71 2-kor. „Szavai eloszlatták kétségeimet, köszö­net ezért. Minthogy ön akarja, megtartom a medaillont, a­mely derűs és kedves napokra emlékeztet s múltamnak egy feledhetetlen ké­péhez fűződik. Egy erényes nőnek jól esik az előbbi korra, az ártatlan múltra visszagondolva ábrándozni, de ennél tovább mennünk már nem szabad. Nekünk asszonyoknak szükségünk van meghitt barátra, a­kinek elmondhassuk ártat­lan gondolatainkat és ábrándjainkat, minden félelem nélkül. Egy ilyen barátra emlékeztet az ön ajándéka s épen ezért nagyon becses előttem. — Mi a barátságot híven megőriztük annak határait át nem léptük s azért lelkiis­mereti furdalásokat nem érezhetünk. Örömmel gondolhatunk vissza a múltra, ártatlan álma­inkra, mert tudjuk, hogy ez álmok, ábrándok eszményiek, minden bűnös vágytól tiszták. Ön engem vádolni látszik, hogy bizo­nyos jogokat engedek annak az urnak saját magamat illetőleg, ön rosszul ítél meg, félre ismer engem. Asszonyt méltóságom tiltja, hogy ezt, komolyan számbavegyem s kellem­et­lensé­geket idézzek ezért elő. Később belátja, hogy igazam van Legyen szabad nemes büszke­séggel mondanom: ha az életben veszélyes ér­­r­zelmek ellen kellett harczolnom sohasem vol­tam­ gyönge a döntő pillanatban. Bátran mond­hatom, hogy megkíméltem magamat s talán most is sok keserűségtől.................................. Ez a harmadik levél nem végződött ilyen komoly hangon; van még benne szó szent kö­telességekről, erényről, hitvesi esküről s lelki­ismeretről; aztán meg ékes elmélkedés az ár­tatlan emlékekről, tiszta és eszményi barát­ságról ; a végén pedig kéri a bájos nő, szű­zies ártatlansággal, hogy semmisítse meg a czímzett ez ártatlan levélkét.“ Castelli úr Laurának. 7,3 órakor. „Mindaz, a­mit ön irt, igen okos, de fö­lötte kellemes és hízelgő is reám nézve. Jól­lehet, éveim s életemnek körülményei minden újabb oktalan tett és dőreség elkövetése el­len biztosítanak, mégis nem átallom bevalla­ni, hogy a barátság, a­melyről ön beszél, nem képes némely kételyeimet és félelmemet elosz­latni. ígérje meg, hogy olyan nemesszivü lesz irántam, a­milyen szép, hogy kímélni fog s én az leszek önre nézve, a mi még egy szép asszonyra nézve lehetek — ártatlan bámuló és imádó.“ XLII A mi az utczán történt a felvonások között. Mialatt Albruzziné ő nagysága és Luciano úr ezt a levelezést folytatták, Anselmót vak és kétségbeesett féltékenység gyötörte, íme röviden a történtek : Kevéssel déli tizenkét óra után Anselmo, ki csak alkalmas időt várt, az Albruzzi ház felé irányzó lépteit, egy szolgával találkozott, ki valami levélfélét tartogatva jött ki onnan. Anselmo kérdő, hogy Albruzzi úr otthon van-e; a szolga azt felelte, hogy otthon, de épen ki akar menni. Anselmo, ki épen nem Albruzzi arért jött, azt monda, hogy jól van, eljön ké­sőbb. S követé a szolga lépteit. Az a Castelli lakása előtt állapodott meg. Ugyan mit akart a Castelli házában egy az Albruzzi cselédei közé tartozó szolga, ke­zében levéllel és egy tokkal? Anselmo folyton ezen gondolkozott, mig a szolga kijött, kezében az előbbi tokkal és egy levéllel, a mely bizonyára válasz volt; meg akarta kérdezni a szolgát, hogy mit visz, de ezt még­sem téve. Követé azt, a­mint felment a lépcsőkön, szép lassan megragadta a csen­­gettyűzsinórt. — Itthon van Albruzzi asszony? — Igen, de nem fogad, el van foglalva s beteg is. Talán épen ezalatt Laura fogalmazott, le­velet írva annak a „másiknak“, megemelvén, hogy mennyire feszélyezi ennek a tolakodása. Anselmo lement a lépcsőkön, elment a Cistelli lakásáig, majd ismét vissza, mint egy bőszült vadállat, s ez útja közben ismét ta­lálkozott a szolgával, a­ki levelet vitt szokott lassú járásával. Anselmo utolérte most. — Valóban igaz, hogy el van foglalva úrnőd? — kérdő a szolgától, valamit nyomva annak a markába. — Lehet, én nem tudom, mi baja egy cselédnek azzal, akár el van foglalva gazdája, akár nincs, akár beteg — — S te jó ideje gyalogolsz ! Mi van a kezedben ? — Mit tudom én, nézze meg — (Foly­tatjuk.) 272. szám. II-ik. évfolyam 1888. •­ Szerkesztő-iroda: fOTER 7. SZ SZENTKERESZTI-HÁZ A lap szellemi részét illető minden­­ közlemény ide intézendő szíratok NEM ADATNAK VISSZA jelenik a lap minden nap, az­­ on e« vasárnapok kivéte­­l innep­­lével. Értelenüll beküldött közlemények te­­kintetbe nem vétetnek Kolozsvárit, csütörtök, november 22. Kiadóhivatal: BELKÖZÉP-UTCZA 4. SZÁM. BBÖFEKETÉSI DIJAK: Égés évre.............................16 frt. Fél évre....................................8 frt. Negyedévre...............................4 frt. Egy hóra ...............................1 frt 60 kr. Egy szám ára 6 kr. HIRDETÉSI DÍJAK: Egy 0 centiméternyi tér ára 4 kr. Ové­rosok, kereskedők és iparosok árkedve­zényben részesülnek. Bélyegilleték min­den hirdetés után 30 kr. Nyílt tér sora 25 kr. HUSZONHÁROM SZÓNOK. Kolozsvár, november 22. Huszonhárom szónok van még föl­­jegyezve a regale-javaslatok általános tárgyalásához. Átlag véve, öt szónok esik egy napra. Közbe-közbe kénytelen felszólalni a miniszter, vagy az előadó. A vita befejezése után következnek a párbeszédek és a miniszter zárnyilatko­­zata. Mindent egybevéve: ha a szóno­kok seregéből senki sem abdikál szó­­lási jogáról, — az általános vita leg­alább is még egy hétig fog tartani. Vájjon mit lehet még e kérdésről ál­talánosságban beszélni, hosszú két napig? Fejtegetni a javaslat alapelveit, disser­­tálni azok közgazdasági haszna vagy hátránya fölött, támadni vagy védeni a kárpótlás mérvét, az állam jövedéki létesítését, a magántulajdonosok és a községek kielégítésének módját, — a regale kártalanításának és átalakítá­sának mindezen kérdései már alaposan letárgyalva és kimerítve vannak. Isme­retes a függetlenségi álláspont, mely a javaslatok keretén belül nem fogad el alkut; ismeretes továbbá, hogy a mér­sékelt ellenzék csak a részleteknél kívánja érvényesíteni a maga óhajtásait; tudvalevő, végül, a kormány és a többség minutiosusan kifejtett és indo­kolt megállapodása a két javaslatban foglaltak iránt. Valóban nem tudjuk tehát, hogy általánosságban mi beszélni való lehet még e mindenképen kimentett ügyről. Ezt, természetesen, a képviselő­házi szónokok felszólalásaiból se tudjuk meg, melyekben új nézetek egyátalán nem foglaltatnak és új bennük csak az, a­mi a regale-javaslatokra nem vonat­kozik. A részleteknél, a­mint kilátás­ba helye­zetett, van mondani­valója a mérsékelt ellenzéknek és a függetlensé­gi kifogások is — daczára, hogy a párt a javaslatokat egészben elvetendőnek tartja — túlnyomó részben olyan ter­mészetűek, hogy a részletes vitában bő kielégítést nyerhetnének. Maga a mi­niszter is említett egy módosítást, mely­be — a rendezett tanácsú városokra nézve — a pontonkénti tárgyalásnál hajlandó beleegyezni. A regale megváltásának és az álla­mi jövedék behozatalának alapelveit ille­tőleg, sem a felfogások további tisztázá­sát, se újabb sarkalatos változtatásokat várni nem lehet. Csupán a szónoklási vágy okozza, hogy honatyáink mégis olyan kedvteléssel csüngnek az általános vitán, fejtegetvén olyan kérdést és né­zeteket, melyeket már szinte untig is­merünk, és kitolván bizonytalan időre a részletes debatte-ot, holott voltakép ide­tartoznék mindaz, a­mi lényegest,j a szónokok mást mondanak. Önként érthető, hogy a tárgyalás fölösleges elnyújtásának vádja nem érint­heti sem a minisztert vagy előadót,sem a többség szónokait. Ismeretes, hogy va­lahányszor egy-egy feltűnőbb ellenzéki ötletre elmarad a reflexió, az ellenzéki pártok rögtön készen vannak a táma­dással, hogy: ime, a kormány és pártja negligálják az ellenvéleményeket, nem védik álláspontjukat, s egyszerű szava­zással akarnak elütni-vetni mindent! A miniszter tehát kénytelen beszél­ni, ép úgy, a­mint kénytelenek a sza­­badelvűpárti képviselők tarkítani az op­posite harczosainak hosszú sorát,—ha akárhányszor kellene is újból elmonda­­niok ugyanazt, a­mit a házban és a há­zon kívül már mindenki kívülről tud. A nemzet künn áll és figyel — így kiáltott fel egy alkalommal valamelyik képviselőházi szónok. Ez a szép mondás a regale-javaslatok általános vitájára tel­jességgel nem illenék. Egyik a huszon­három közül bátran így kezdhetné be­szédét: Tisztelt ház! A nemzet künn áll és v­onatkozik!... (Kolozsvár, nov. 21) A képviselőház al­­elnöke Budapestről tudósit egy távirat, hogy az­ erdélyrészi képviselők körében jó hangula­tot kelt az a combináczió, hogy a képviselőház üres alelnöki székébe Esterházy Kálmán grófot vigyék. Felajánlották előbb az állást Kemény János bárónak. Ő nem volt abban a helyzetben, hogy elfogadhassa. Utána termé­szetesen az Esterházy Kálmán gróf jelölését tartja első­sorban mindenki indokoltnak. Ez a kipróbált derék férfi, ki méltóságot és böl­csességet visz az uj tisztes állásba, hivatott­nak látszik arra, hogy az erdélyi érdekek vé­delmében azt a helyet elfoglalja, melyet kitű­nő elődje üresen hagyott. Ide­haza ezt a com­­binácziót mindenfelé teljes megnyugvással ve­szik s a választást a legméltóbbra esettnek tartják. reség, ha ebben a rut világban kapunk valami s­z­é­p­e­t.

Next