Kolozsvár, 1888. július-december (2. évfolyam, 149-302. szám)
1888-11-22 / 272. szám
I I (Budapest, nov. 21.) Az országházból A képviselőház mai ülésében tovább folytattatván a regale ügyi javaslat általános tárgyalása, Melisz csekély számú hallgatóság előtt fejti ki érveit, melyek folytán a tárgyalás alatti javaslatot nem fogadja el. Hertelendy Béla az ellenzéki szónokkal polemizáló beszédében a hangoztatott községi megváltás ellen szól, de a megváltásnál s ezt főkép a községek tekintetében mondja, egyenlő mértéket kíván alkalmazni. Kaal Ivor báró a fővárosi kérvény alapjára helyezkedik , a törvényjavaslatot nem fogadja el részletes tárgyalás alapjául. Daranyi Ignácz előadó havasos és élénk repliában czáfolta Kaasnak a fővárosra vonatkozó érvelését s azon zajos tetszéssel kisért megjegyzéssel zárta be szavait, hogy Budapest sem vonhatja ki magát azon áldozatok alól, melyek az egész országtól követeltetnek, mert az ország is minden alkalommal mindent megtett s áldozott a főváros fejlődése érdekében. — Perlaky Elek a javaslat mellett emelt szót s annak főkép közgazdasági jelentőségét fejtegette, kiemelvén, hogy a javaslat hivatva van az ország gazdasági életében uj korszakot alkotni, ha a regaletulajdonos gazdák jól felhasználják a kárpótlási öszszegeket... MadarászImre után, ki a javaslat ellen nyilatkozott, Busbach Péter szólt. Hévvel és hatásosan feleli Kaasnak. Kifejté abbeli meggyőződését, hogy a főváros megbirja a terhet, mely e javaslatból reá hárul s e tekintetben utal ama roppant fejlődésre, melyet az utolsó 20 év alatt tett. Holnap folytatja a ház a vitát, melyre még 23 szónok van följegyezve. (Kolozsvár, nov. 22.) Európa lefegyverzése. A fegyveres béke megszületése érdekében encyclicát bocsát ki legközelebb a pápa. A katholicus egyházfő szándéka nemes, tiszteletreméltó; óhaja úgy hangzik, mint egy szép hymnus a csaták zajában. A lelkiismeretnek figyelmeztetése az anyagi pusztulással szemben, melybe a fegyveres béke kényszerhelyzete viszi az államokat. Jó és szent dolog a szív és lélek erkölcsi törvényeit hangoztatni az általános feszült állapot közepette. A szent atya e körirata méltó társa lesz azoknak, melyeket XIII. Leo pápától már vett az emberiség. A vallás és költészet megszólalása minden levele híveihez. Azonban hatása e legújabb encyclikájának gyakorlati értelemben alig lesz. Ha a katholikus államok engedelmeskednek is, engedelmeskedike Oroszország, a keleti egyház birodalma, a katholiczizmus természetes ellensége?Ha Ausztria Magyarország, melynek kétségkívül legnagyobb szüksége van a fegyveres béke pusztító állapotainak megszüntetésére, kész örömmel hallgat is a szóra várjon, figyel e a protestáns Németország, a felekezetiségen magát kívül helyezett Francziaország, sőt maga Olaszország is, mely katholikus volta daczára a pápai óhajokra nézve ellentétesebb, mint akár a naturalista franczia, akár a félig materialista német szellem? Nem fogják-e ezek ezt felelni; Szentatyánk ! háborút s pedig sokat és nagyot, az egyházi is viselt mind mai napiglan; Nagy Constantintől kezdve a keresztes hadjáraton folytatva maiglan. Bizonyosan azt fogják mondani Európa újabb alakulása nemzetis alapokon történt s ez eszme ép úgy megköveteli a maga élethalál-harczát, mint megkövetelte a kereszténység eszméje ugyanezt a pogányság és ozmánsággal szemben. — Ám azért a szeretet, a béke, testvériség intő szavalóira sem felesleges s ha egyéb hatása sincs, már az is nye r „szomorú képek.“ Moson, nov. 19. írtam nemrég egy közleményt a mi szép székely földünk fájó nyomorúságairól. E lapok ismertették közleményemet, azzal a kérdéssel, vájjon csakugyan igy van-e? a mi ott írva van, Fájdalom, úgy van, amint megírtam ! Így és nem jobban hiában akarnék a szomorú valóságot elragadni. Íme az adatok: Moson — tehát épen a mi falunk — és Vecze községek tanköteles gyermekei a gyalogolva fél- vagy háromnegyed órányira eső Bőő-be járnak iskolába, honnan természetesen délre neai jöhetnek haza. Naponta van alkalmam meggyőződni, hogy a didergő apróságok hogy gyűlnek össze az utczasarkon s hogy szorongatják gémberedett kérőkben a kis batyut, mely a könyveken kívül egy kis darabka málét, egy pár főtt pityókát, vagy a legjobb esetben egy szeletecske kenyeret tartalmaz. Ez a dasebédjük. Ez a hitvány táplálék az után elégszer kőkeményre fagy meg s fel kell melegitni, hogy megehető legyen. E tényt a bőői kántortauitótól tudom, ki teljes odaadással él nehéz feladatának s örök ifjú humora menti meg csupán, hogy helyzetében ne essék kétségbe. Mert e derék, lelkiismeretes ember három falu gyermekének tanításáért kap évenkint 13 frtot, az elemi iskolák alapjából 52 frtot és a miért két községben, B Ős és Sárdon kántori teendőket végez, kap az erdélyi püspökségtől 50 frtot. Ezeken felül kepe illetmény czímén egy pár kalangya gabonát. Ennyiből áll nemcsak ez, hanem felénk majd minden kántortanító fizetése. Nem csoda, hogy a nevezett tanító, a szünidők alatt, orgonakészítés, zongora hangolás és ezerféle apró művészeti ág gyakorlatával igyekszik fenntartani tisztes családját. Még jó, hogy képes reá. Ez csak egyetlen vonás a sötét képekből, melyekkel a székely földön elég gyakran találkozunk. Az oláhval vegyes községek állapotáról csak annyit jegyzek meg, hogy itt egy-egy diszkel hirdeti az igét s neveli a jövő reményeit. Ezelőtt három évvel a mi falunkban is ilyen iskola létezett — mely, hála tevékeny tanfelügyelőnk erélyességének, megszűnt. A tanító szabad óráiban hozzánk járt napszámba és tizennyolca éves fia disznópásztorunk volt. Fogalma lehet az olvasónak a szellemi fejlettségről, a tanítás előhaladottságáról. Ezt nem általánosságban mondom, mert a diszketek közt is ismerek igen derék, tisztes embereket, de hogy vannak ilyenek is, az, fájdalom, tény. Bizony itt orvoslásra van szükség, mégpedig gyors és erélyes orvoslásra. Kik kezekben tartják az eszközöket, tudni fogják, mit kell cselekedni. Jó iskola, lelkiismeretes tanítóval, segítne talán a másik bajon is, a babonán. Mióta falun, tehát a nép között élek, figyelemmel kísérem gondolkozásmódjukat , elégszer megdöbbent a vak sötétség, melyben vergődnek. Talán szolgálok itt is néhány példával. Udvarbirónyk a múlt tavaszon vásznat fehérített s ott feledvén éjszakára, másnap reggelre a végvászon eltűnt. Kutatta ő is, mi is, de a lopott jószág csak nem került elé. Nem használt sem fenyegetés, sem ígéret, senki sem jelentkezett tolvajnak. A biróné az esetet a legfelsőbb fórum — a javas aszszony — elé vitte , Íme, csupán a hírre, rémület szállta meg a tolvajt s a vászon megkerült azon a helyen, ahol azelőtt hiába keresték. A néphit azt tartja, hogy a nagytudományu asszonyság képes bárminő bénaságot, szerencsétlenséget reáolvasni. Jöhet aztán az ó- és újkor minden Demosthenese, — egész ékesszólásával sem győzi meg az ellenkezőről. Kedden nem jó felhúzni a fonalat a szövőszékre, mert nem tudom miféle jó lélek ös- szebogozza, szombaton a mely háznál fonnak, emberben vagy állatban kár esik, a lidércz és egyéb kisértő szellemek sans gene setálnak ki s be a kürtőkön, istállókban, vagy mezőn. Az orvosok iránti bizalmatlanságról sokat beszélhet minden körorvos, kit végzete az ifjúkor szépen szőtt álmaiból valamely távoli falu durva környezetében ébresztett fel a rideg valóra. A leggyakoribb eset, midőn a beteget majdnem végperczeiben viszik az orvoshoz , csupán azért, hogy ne szenvedjen büntetést. Előbb kezelte, füstölte, olvastatott reá , mikor mindezekkel halálra kínozta betegét,elviszi az orvoshoz, hogy halál esetén bizonyítványt kaphasson. Szemtanúja voltam egy olyan esetnek is, mely a hihetetlenséggel határos s mely egész valómat felháborította. Múlt évben medvetánczoltatók jöttek a faluba s a nép elvitte betegét oda, lefektette a földre és a medvével végigtánczoltatott rajta — kellő diurnumért. — Egy férfit, ki derékfájásban szenvedett s egy asszonyt, kinek nagyfokú tuberculussa volt, láttam e borzasztó medicinával élni. A közeli Gálfalván, mely teljesen székely 1 H 4 KOLOZSVÁR TÁRCZÁJA. Egy özvegy ember regénye. Salvatore Farina regénye. Olaszból: Szőcs Géza. XXXIX. Egy szerencsétlen szerelmes küzdelmei. a*) (Folytatás.) S elment, amint jött, himbálózva e megelégedve kifejtett szellemességével. Mikor magánkra maradtunk, Luciano Antoiniohoz fordult: — Ön azt monda, hogy előbb látta, bizonyos benne, hogy nem téved? — Valósággal. — Az öné. Elviheti a nagyságához s megmondhatja, hogy én kaptam meg s átadóra önnek, igy bizonyára magamra vonom faragját. S Luciano hideg egykedvűséggel távolit a teremből, Anselmónak hagyva a „becses emléket.“ XL Adjátok szekrényetek kulcsát egy rablónak, bátorítsátok, hogy nyissa ki s menjetek el — százat egy ellen, hogy ha vsak nem más krdcsot adtatok, a tolvaj kinyitja a szekrényt. Anselmo egy perczig sem kételkedett, J'tigy elmondja e, vagy nem Luciano szavait •^Urának ; elmondta szóról-szóra. Ez azonban nem nyitá meg a szép asz- 8í°ny szivét, inkább haragot és gúnyt idézett benne — Luciano eltévesztette a kulcsot. — Én gondolkoztam e dolog felől , végső s eredményül ezekben állapodtam meg; először hogy a szép asszony azért vesztette el az illető holmit, hogy Luciano találja meg; másodszor: Luciano okosabbnak tartá Anselmo által adatni át a medaillont, mint sajátkezüleg harmadszor s ez a két dolog következménye, hogy a szerelmes leleplezvén a dolgot, a mely a tál fit tárgyat kezei közé juttatta, még elősegítette Lucianónak titkos terveit. Minderről s természetesen még más körülményekről is, egy szót sem szóltam Anselmónak. XLI. Egy négyfelvonásos komédia. A történet még nincs befejezve. Következett négy levél, amelyeknek létezését későreadtam meg, de most a kellő helyen közlöm őket. Albruzzi asszony, az igen tisztelt Castelli úrnak. Délelőtt 12 órakor. „E levelem nem fogja önt meglepni, — ez olyan cselekvés, amelyet talán régóta várt , bizonyára igyekezett is előidézni A medaillont, amelyet ön adott nekem, még régen vissza kellett volna küldenem , de bizonyos tekintet — ön iránt — visszatartott ettől. Tévedtem, önnek tegnap esti magaviselete teljesen meggyőzött erről. Kérem, tartson megbecsülésében és barátságában ; ez azon érzelem, a melyet önben s minden más férfiúban, magam iránt gerjeszteni s megőrizni iparkodtam.“ Castelli az Albruzziné ő nagyságának. l,1 órakor. „Tévedett, mikor egy csekély esetet nagy jelentőségűnek gondolt. Az, hogy a tőlem származott, emléket ismét sajátkezűleg adom át, olyan színezetet kölcsönzött volna a dolognak, amelyet jobb kikerülni. Az az érzelem, amely keblemet ön iránt az emlek adásakor áthatotta, higgye el, semmit sem változott azóta. Az, amit ön „tegnap esti magaviseletem“ gyanánt hány szememre, abban leli magyarázatát, hogy el akartam kerülni a botrányt, amelyet egy bizonyos úriember minden áron elő akart idézni. Úgy látszik, hogy az az úr bizonyos jogokat formál a féltékenységre s ezért jutalmat remél öntől. Engedje meg, hogy ismét visszaküldjem a csekély emléket.“ Laura Luciano urnak. Délután 71 2-kor. „Szavai eloszlatták kétségeimet, köszönet ezért. Minthogy ön akarja, megtartom a medaillont, amely derűs és kedves napokra emlékeztet s múltamnak egy feledhetetlen képéhez fűződik. Egy erényes nőnek jól esik az előbbi korra, az ártatlan múltra visszagondolva ábrándozni, de ennél tovább mennünk már nem szabad. Nekünk asszonyoknak szükségünk van meghitt barátra, akinek elmondhassuk ártatlan gondolatainkat és ábrándjainkat, minden félelem nélkül. Egy ilyen barátra emlékeztet az ön ajándéka s épen ezért nagyon becses előttem. — Mi a barátságot híven megőriztük annak határait át nem léptük s azért lelkiismereti furdalásokat nem érezhetünk. Örömmel gondolhatunk vissza a múltra, ártatlan álmainkra, mert tudjuk, hogy ez álmok, ábrándok eszményiek, minden bűnös vágytól tiszták. Ön engem vádolni látszik, hogy bizonyos jogokat engedek annak az urnak saját magamat illetőleg, ön rosszul ítél meg, félre ismer engem. Asszonyt méltóságom tiltja, hogy ezt, komolyan számbavegyem s kellemetlenségeket idézzek ezért elő. Később belátja, hogy igazam van Legyen szabad nemes büszkeséggel mondanom: ha az életben veszélyes érrzelmek ellen kellett harczolnom sohasem voltam gyönge a döntő pillanatban. Bátran mondhatom, hogy megkíméltem magamat s talán most is sok keserűségtől.................................. Ez a harmadik levél nem végződött ilyen komoly hangon; van még benne szó szent kötelességekről, erényről, hitvesi esküről s lelkiismeretről; aztán meg ékes elmélkedés az ártatlan emlékekről, tiszta és eszményi barátságról ; a végén pedig kéri a bájos nő, szűzies ártatlansággal, hogy semmisítse meg a czímzett ez ártatlan levélkét.“ Castelli úr Laurának. 7,3 órakor. „Mindaz, amit ön irt, igen okos, de fölötte kellemes és hízelgő is reám nézve. Jóllehet, éveim s életemnek körülményei minden újabb oktalan tett és dőreség elkövetése ellen biztosítanak, mégis nem átallom bevallani, hogy a barátság, amelyről ön beszél, nem képes némely kételyeimet és félelmemet eloszlatni. ígérje meg, hogy olyan nemesszivü lesz irántam, amilyen szép, hogy kímélni fog s én az leszek önre nézve, a mi még egy szép asszonyra nézve lehetek — ártatlan bámuló és imádó.“ XLII A mi az utczán történt a felvonások között. Mialatt Albruzziné ő nagysága és Luciano úr ezt a levelezést folytatták, Anselmót vak és kétségbeesett féltékenység gyötörte, íme röviden a történtek : Kevéssel déli tizenkét óra után Anselmo, ki csak alkalmas időt várt, az Albruzzi ház felé irányzó lépteit, egy szolgával találkozott, ki valami levélfélét tartogatva jött ki onnan. Anselmo kérdő, hogy Albruzzi úr otthon van-e; a szolga azt felelte, hogy otthon, de épen ki akar menni. Anselmo, ki épen nem Albruzzi arért jött, azt monda, hogy jól van, eljön később. S követé a szolga lépteit. Az a Castelli lakása előtt állapodott meg. Ugyan mit akart a Castelli házában egy az Albruzzi cselédei közé tartozó szolga, kezében levéllel és egy tokkal? Anselmo folyton ezen gondolkozott, mig a szolga kijött, kezében az előbbi tokkal és egy levéllel, a mely bizonyára válasz volt; meg akarta kérdezni a szolgát, hogy mit visz, de ezt mégsem téve. Követé azt, amint felment a lépcsőkön, szép lassan megragadta a csengettyűzsinórt. — Itthon van Albruzzi asszony? — Igen, de nem fogad, el van foglalva s beteg is. Talán épen ezalatt Laura fogalmazott, levelet írva annak a „másiknak“, megemelvén, hogy mennyire feszélyezi ennek a tolakodása. Anselmo lement a lépcsőkön, elment a Cistelli lakásáig, majd ismét vissza, mint egy bőszült vadállat, s ez útja közben ismét találkozott a szolgával, aki levelet vitt szokott lassú járásával. Anselmo utolérte most. — Valóban igaz, hogy el van foglalva úrnőd? — kérdő a szolgától, valamit nyomva annak a markába. — Lehet, én nem tudom, mi baja egy cselédnek azzal, akár el van foglalva gazdája, akár nincs, akár beteg — — S te jó ideje gyalogolsz ! Mi van a kezedben ? — Mit tudom én, nézze meg — (Folytatjuk.) 272. szám. II-ik. évfolyam 1888. • Szerkesztő-iroda: fOTER 7. SZ SZENTKERESZTI-HÁZ A lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő szíratok NEM ADATNAK VISSZA jelenik a lap minden nap, az on e« vasárnapok kivétel inneplével. Értelenüll beküldött közlemények tekintetbe nem vétetnek Kolozsvárit, csütörtök, november 22. Kiadóhivatal: BELKÖZÉP-UTCZA 4. SZÁM. BBÖFEKETÉSI DIJAK: Égés évre.............................16 frt. Fél évre....................................8 frt. Negyedévre...............................4 frt. Egy hóra ...............................1 frt 60 kr. Egy szám ára 6 kr. HIRDETÉSI DÍJAK: Egy 0 centiméternyi tér ára 4 kr. Ovérosok, kereskedők és iparosok árkedvezényben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyílt tér sora 25 kr. HUSZONHÁROM SZÓNOK. Kolozsvár, november 22. Huszonhárom szónok van még följegyezve a regale-javaslatok általános tárgyalásához. Átlag véve, öt szónok esik egy napra. Közbe-közbe kénytelen felszólalni a miniszter, vagy az előadó. A vita befejezése után következnek a párbeszédek és a miniszter zárnyilatkozata. Mindent egybevéve: ha a szónokok seregéből senki sem abdikál szólási jogáról, — az általános vita legalább is még egy hétig fog tartani. Vájjon mit lehet még e kérdésről általánosságban beszélni, hosszú két napig? Fejtegetni a javaslat alapelveit, dissertálni azok közgazdasági haszna vagy hátránya fölött, támadni vagy védeni a kárpótlás mérvét, az állam jövedéki létesítését, a magántulajdonosok és a községek kielégítésének módját, — a regale kártalanításának és átalakításának mindezen kérdései már alaposan letárgyalva és kimerítve vannak. Ismeretes a függetlenségi álláspont, mely a javaslatok keretén belül nem fogad el alkut; ismeretes továbbá, hogy a mérsékelt ellenzék csak a részleteknél kívánja érvényesíteni a maga óhajtásait; tudvalevő, végül, a kormány és a többség minutiosusan kifejtett és indokolt megállapodása a két javaslatban foglaltak iránt. Valóban nem tudjuk tehát, hogy általánosságban mi beszélni való lehet még e mindenképen kimentett ügyről. Ezt, természetesen, a képviselőházi szónokok felszólalásaiból se tudjuk meg, melyekben új nézetek egyátalán nem foglaltatnak és új bennük csak az, ami a regale-javaslatokra nem vonatkozik. A részleteknél, amint kilátásba helyezetett, van mondanivalója a mérsékelt ellenzéknek és a függetlenségi kifogások is — daczára, hogy a párt a javaslatokat egészben elvetendőnek tartja — túlnyomó részben olyan természetűek, hogy a részletes vitában bő kielégítést nyerhetnének. Maga a miniszter is említett egy módosítást, melybe — a rendezett tanácsú városokra nézve — a pontonkénti tárgyalásnál hajlandó beleegyezni. A regale megváltásának és az állami jövedék behozatalának alapelveit illetőleg, sem a felfogások további tisztázását, se újabb sarkalatos változtatásokat várni nem lehet. Csupán a szónoklási vágy okozza, hogy honatyáink mégis olyan kedvteléssel csüngnek az általános vitán, fejtegetvén olyan kérdést és nézeteket, melyeket már szinte untig ismerünk, és kitolván bizonytalan időre a részletes debatte-ot, holott voltakép idetartoznék mindaz, ami lényegest,j a szónokok mást mondanak. Önként érthető, hogy a tárgyalás fölösleges elnyújtásának vádja nem érintheti sem a minisztert vagy előadót,sem a többség szónokait. Ismeretes, hogy valahányszor egy-egy feltűnőbb ellenzéki ötletre elmarad a reflexió, az ellenzéki pártok rögtön készen vannak a támadással, hogy: ime, a kormány és pártja negligálják az ellenvéleményeket, nem védik álláspontjukat, s egyszerű szavazással akarnak elütni-vetni mindent! A miniszter tehát kénytelen beszélni, ép úgy, amint kénytelenek a szabadelvűpárti képviselők tarkítani az opposite harczosainak hosszú sorát,—ha akárhányszor kellene is újból elmondaniok ugyanazt, amit a házban és a házon kívül már mindenki kívülről tud. A nemzet künn áll és figyel — így kiáltott fel egy alkalommal valamelyik képviselőházi szónok. Ez a szép mondás a regale-javaslatok általános vitájára teljességgel nem illenék. Egyik a huszonhárom közül bátran így kezdhetné beszédét: Tisztelt ház! A nemzet künn áll és vonatkozik!... (Kolozsvár, nov. 21) A képviselőház alelnöke Budapestről tudósit egy távirat, hogy az erdélyrészi képviselők körében jó hangulatot kelt az a combináczió, hogy a képviselőház üres alelnöki székébe Esterházy Kálmán grófot vigyék. Felajánlották előbb az állást Kemény János bárónak. Ő nem volt abban a helyzetben, hogy elfogadhassa. Utána természetesen az Esterházy Kálmán gróf jelölését tartja elsősorban mindenki indokoltnak. Ez a kipróbált derék férfi, ki méltóságot és bölcsességet visz az uj tisztes állásba, hivatottnak látszik arra, hogy az erdélyi érdekek védelmében azt a helyet elfoglalja, melyet kitűnő elődje üresen hagyott. Idehaza ezt a combinácziót mindenfelé teljes megnyugvással veszik s a választást a legméltóbbra esettnek tartják. reség, ha ebben a rut világban kapunk valami szépet.