Kolozsvár, 1888. július-december (2. évfolyam, 149-302. szám)
1888-12-03 / 281. szám
II-ik. évfolyam 1888. 281. szám. Kolozsvárit, hétfő, deczember 3. Szerkesztő-iroda: fÓTER 7. SZ. SZENTKERESZTI-HÁZ A lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő. BELKÖZÉP-UTCZA 4. SZÁM. KÉZIRATOK NEM ADATNAK VISSZA. s Megjelenik a lap minden nap, az ünnep- és vasárnapok kivételével. Hlvtelenül beküldött közlemények tekintetbe nem vétetnek. ELŐFIZETÉSI DIJAK: « 1 .................8 frt............................................................ frt. «81 hr»...........................1 frt 60 hr. Egy ndm ha 6 hr. ^HIRDETÉSI DÍJAK: Egy □ centiméternyi tér ára 4 kr. Óyárosok, kereskedők és iparosok árkedveményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyílttér stra 25 kr. A MAGYAR IPAROS. Elmondta az iparos-ifjúságnak SÁNDOR JÓZSEF. Az alapszabályilag előírt felolvasások ez idei sorozatát lévén megkezdendő, bevezetendő, természetesnek találtam, hogy ne szálljak le azonnal valamely szakkérdésre, mely a láthatárt elfogja szemeink elől, hanem mintegy hegyről betekintést nyújtsak az útra, irányra, mely felé hitem és meggyőződésem szerint a magyar iparos-ifjúságnak fejlődésében tartania kell. Hla nem volna ez egyesület czímében az önképző- és betegsegélyező kettős jelző, lehetetlen volna az általam vázolandó törekvé-ekre nézve kifejezőbbet találni,ésannyira,hogy mintegy jelkép áll előttem e helyiség érintett kettős fölirása s fejtegetésemben innen is indulok ki. Kettős feladat áll az ifjúság előtt ez egyesületen belől: kiképezni egyfelől a szükséges ismeretek által az elmét s a bajtársi érzés parancsa alatt segíteni egymáson a szenvedésekben. Valósággal az élet van kifejezve a maga egészében e meghatározás által s tükröt találunk e négy falak szűk világában az emberiség , abban iparos osztályunk sorsára vonatkozólag. A teljes ember az egyén és a köz két véglete között mozog, mint egy járómű, a tengely két ellentétes, egymást föltételező kereke fölött. Az egyén, az egyes ember a szabadság veleszületett végtelen tudatával iparkodik különösen értelmi, ügyességi, szellemi tulajdonait kifejleszteni s cselekvéseinek elhatározó, független ura gyanánt maga életét, boldogságát a világgal szemben s ha lehet, a világ rovására is biztosítani. Előtte a tapasztalattal és az ész világosságával kizárólag a maga fölépítésére törekszik ; kiképzi magát önálló kis világgá, mely környezetének ura, parancsolója, egész a legyőzhetetlenség féktelen önérzetéig. De e törekvésében csakhamar megjelenik előtte a hasonló törekvések száza, ezere; egyesekkel találkozik, kik ugyanerre törnek s igy az érdekek összeütközésére jutván, csakhamar meg egy ez ésszerű viszony jön létre ember és ember között, melyben az egyesnek némelyekben és sok dolgokban engednie, lemondania kell, így áll elő a köz, melyet csakhamar nem ellenségünknek ismerünk meg, mint kezdetben képzelők, hanem barátunknak, mely nélkül egyes emberként nem is létezhetnénk; nem is emelkedhettünk volna egyes emberré sem,— mert hiszen van-e tehetetlenebb teremtés a csecsemő-embernél , van-e nagyobb szüksége teremtménynek mások támogatására a maga fejlődésében, mint az embernek? Az egyes ember jogokkal születik és lép föl a világban, a világ kötelességeket ró viszonzásai vállaira. E természetes viszonyból áll elő az emberi társadalom. Hogy megállhassunk benne, egyfelől tehetségünk folytonos kifejtésére van szükségünk, de másfelől nem nélkülözhetjük, a legfenségesebb észbeli adományok mellett sem az embertársi gyöngéd segélyt, minek elismeréséből fejlődik ki bennünk a szív, a kedély, a jellem. Íme, ez, általánosan érvényes rajza az emberiségnek, a társadalomnak. S mert általános érvényű e rajz, találnia kell minden részletre, minden csoportozatra, a társadalmi osztályok minden szűkebb keretére. Az iparos osztályról lévén itt szó, vele sem lehet máskép. Az ifjú, ki életpályául magának az ipart választotta, kénytelen először *8 tudását szakjában a lehető legmagasabb tökélyig vinni, ügyességét az elérhető végső vonalig fokozni. Nagy föladat áll előtte. Emberré lenni vágyó lelke a természet legcsodé-sabb, legteremtőbb műszerét, a kezet bírja dolgául s szemben ezzel a mozdulatlan, csak Materének engedelmeskedni tudó anyagot, melyből teremtenie, igen, szebb és jobb, ember szájára használhatóvá váló művet kell teremtenie. -ám kicsiny dolog ez: a természetet férfikarul szebb és jobb természetté alakítani át s a teremtő istenhez hasonlóan folytatni,jobbítani, újjá idomítani, ami a természet által őselemleg születik. És különösen az emberiség haladásával nő és halad e tekintetben is a nehézség; egyre súlyosabb lesz a kérdés, mit az azokhoz is intéz, kiker ezekkel az anyagot átformálni éreztek magukban hivatást. Az 'Per ma már minden ágában — a hasznosságon kívül — művészetté vált, és úgy engedelmeskedik a szép fensőbb törvényeinek, mint magasabb testvére, a tulajdonképi művészet. Az a szegény ősember, kinek az ausztráliai szigeten minden szerszáma még ma is egy tűzben megégetett és sziklán meghegyesitett fadárda; az a szegény ősi indián, ki részben máig is hegyes, éles kődarabot használ fejszéül; az az ős görög, ki házát úgy épitette, hogy sár és vakolat nélkül, egyszerűen csak nagy köveket hengergetett össze és azok alá bujt, kezdetlegesebb odúba, mint egy hangyaboly: csodálkozással néz és nézne a mi európai iparunkra, istenek gyanánt imádandó lényeket látván azokban, kik annyira átfinomítják, átgyúrják a nyers és durva terményeket, mintegy életet, lelket hozva elő belőlök. Hát a szegény tazmaciai vad, kinek háza egy gödör, melyben nem lakik, hanem tetejét, faágakkal befedvén, arra meztelenül fölül, testét elejtett állatok zsírjával bekeni és úgy várja végig a két-három havi esős évszakot, az eső zsíros testéről az alant levő gödörházba perregvén alá? Mit mondana ez a szegény lény, kinek házfedűle — bőre, s kinek háza — voltaképen víztartó, mit mondana, ha iparunkat látná? Általában a művészet egyetemes története kézzelfoghatólag győz meg arról, mikép az emberiség a maga haladásában először az óriásiban kereste keze teremtésének kifejtését, mit égig nyúló épületek és faragványok által akart elérni; aztán az összhangzatosra törekedett, mit gyönyörű festményekben és szobrokban ért el ; mig ma, szétszórva az ipar millió meg millió apró tárgyain s egész élete minden szükségletén keresi a szépet és tökéletest vagy, jobban mondva mindenben keresi, elvárja azt. Mit gondol az már most, ki mesterségének magasabb önérzet nélkül megy neki? ki nem iparkodik munkáját magasabb szempontból tekinteni ? nem ragad meg minden eszközt, hogy legegyszerűbb gyártmányát is a lehető remek tökélyre emelje, s minő vétket követ el, ki a modern állami és társadalmi élet által nyújtott alkalmakat nem ragadja meg valóságos önképzésre ? nem tanul, a jó és nagy emberek által teremtett ipari intézményeket és berendezéseket elhanyagolja? kinél az önképzés csak puszta szó ? Ki korcsmáért, kártyáért, vagy méltatlan asszonyért, talán ok nélküli politizálás időlopásaiért felhasználatlanul hagyja az előtte fekvő nagy mintákat s mindenekfölött nem edzi szemét a látásban, eszét az ismerésben, kezét az eszményrajzok után való engedelmeskedésben? Tegnap mondá nekem hazánk egyik legnagyobb neveléstani írója, ki e mellett a Nyugat viszonyainak legalaposabb ismerője, hogy ne beszéljünk addig ok nélkül iparos magyar nemzetről, míg rászóló magyar nemzetet nem teremtünk. És ez így van. Tanulás nélkül nincs joga senkinek megállania az élet harczát, s ha ki így elbukik, nincs joga annak panaszolkodnia. Az ember a maga sorsának kovácsa. A ki magán nem akar segíteni, azon az isten sem segít. Nem hangzik könyörtelenül ez ítélet, mert könyörületre és segedelemre csak arra méltónak van joga s ki magát elhagyja, az a társaságnak csak terhe, minden igazság nélkül, hogy panasza komolyan számba vétessék. Annál inkább helyénvaló azonban s annál szükségesebb az ügyes, munkára kész férfiak szövetkezése, társulása, egyesülése, bármi közös és üdvös czélra. Ez az emberszeretet követelménye, mert a legügyesebb ember is a változandóság és a sors keze alatt nyög s holnap-holnapután minden legjobb szándéka mellett is elbukhatik. A társulásban, egyesülésben, szövetkezésben erő van, a győzelem titka van. Ebben az esetben önök egymásnak keresetére való társulások áll előttünk Nemes czélzat, nagy, s nagyobbak képe. Ebben sok oly dolognak példáját látjuk, mit az egyes ember csak későre, nevelés által tanul megismerni : mért, hogy némely eszmék és intézmények áldozatot, sőt önfeláldozást követelnek tőlünk ? Miként ez esetben az egyes betegsége nyomorában elhagyatva nem birna segíteni magán, úgy vagyunk s még sokkal inkább a magasabb rendű társulásokkal, szövetkezésekkel, melyeknek neve egyház, haza, nemzet. A kölcsönös segítségre való szövetkezés volt alapja az első kereszténységnek, nagyságának s pedig olykép, hogy a ki vagyont bírva, azt elretté, ellenben bajában, nyomorában a gyülekezet támogatására hivatkozott, őt társai, ha megtudák, élete elvételével is büntetők. Egyezség alapja a hazának is, a min kivül embert nem képzelhetünk, a miből egyszersmind szükségképen világos, miért kötelező mindenkire nézve a törvény s miért legnagyobb biztosítéka ez együttélésnek és boldogulásnak a törvény tisztelete. Az ipar terén különösen fontos a társulási erély, vagy mondjuk, szükséglet. Mi lesz különben a tőke és vagyon nélkül munkáló kézművessel életén át ? Az iparnak az az iránya, mely szerint Európa szerte gyárivá alakul át, mit tenne különben az elszigetelt egyesei, ki heti bérét eléri s családot alapítva, napról-napra kétségbeesetten néz a bizonytalan jövőbe ? Nem czélom itt a társulás és szövetkezés megváltó erejéről beszélni; ez egy külön s pedig hosszú előadás tárgya lehet; de feladatomhoz képest általánosságban szükség hangsúlyoznom, hogy ápolják az érintkezés eme szellemét, mert abban Isten van. Magyarország útban van a nyugati államok mintájára való átalakulás felé; mezőgazdaságunk is már kezd helyesen mezőgazdasági iparrá átalakulni; a kézműipar kezd hátrálni a nagy vállalkozó gépei előtt. Új és egészen más nagy iparos osztály keletkezik államunk kebelében.Elérkeznek f el, kérlelhetetlenül nemsokára hozzánk is a haladás előnyeivel ama bajok is, melyek a nyugat iparos osztályát olyannyira s oly kegyetlenül sújtják s eljőnek a bajokkal, el, azok a hamis próféták is, a kik a nyugat iparosmunkásai között megváltó új tanokat látszanak hirdetni, pedig csak a halált hozzák magukkal Azok a tanok, melyek szocializmus, kommunizmus név alatt törvénytelen alapokon, forradalmi úton iparkodnak a tőkével szemben az iparosmunkások számára előnyt csikarni, erőszakolni ki, bizonyára elérkeznek hozzánk is, sokat elcsábítanak és sokat romlásba döntenek. Azok az összeesküvések, melyek jelszava:semisten, rém mester“, beszivárognak hozzánk is, hogy részesük előbb-utóbb, mint a nyugaton történt és történik, a rendőrség és a hadsereg bzuronyai végén lehelje ki szánandó, nyomorúságos életét. Hogy ez ne legyen, hogy törvény és államrend ellen fölkelő czimboraság törvényesen egészséges társulással lehetetleníttessék már előre: azért kell önöknek egymás közt valódi atyafiságos érzületet ápolniuk a hamis helyett. Hogy milyen ez a valódi, hamarosan két példát hozok fel rá: egyet a cselekvő és egyet a védekező iparosszövetkezés mezejéről. Angolországban, Roehedale nevű kis városban 28 kezdő ifjú takácsiparos oly nyomorúságban élt, hogy már hazájuk elhagyására gondolának. E végső lépés előtt azonban megkísérték maguk közt a nemes értelemben vett bajtársi szövetkezést mentő eszközül, összeálltak, hogy közös üzletben dolgozzanak és közös üzletben árusítsák el készítményeiket.Összesen 280 írtra volt szükségük, tehát mindeniknek 10 irtot kellett teremteni. Szájuktól elvonva, nagy kitartás és egymás iránti bizalom után félre tettek hetenként 10 krt, míg végre az összeg együtt volt. Ekkor 35 frt bérért kivettek egy kis boltot s ködös, fagyos téli estén, az emberek szánakozása és csuforkodása közt megnyitották. Itt dolgoztak egy évig, a mikor keresetüket összeszámitván, osztozkodás végett 560 frt tiszta hasznot találtak. A derék férfiak azonban csak az élettartásukhoz legszükségesebb összeget vették föl, a többit osztozkodás nélkül üzletekbe fektették. Mondjam meg, mi lett tovább ? Tíz év múlva a tiszta haszon már 30.000 frt volt és ismét tíz év múlva 100.000 frt. A 28 hazátlan és házatlan takács szövetkezése ekkor fonó-és szövőgyárral bírt, mely 20.000 orsóval és 340 szövőszékkel dolgozott; raktáraikból a világ minden részébe elvitték az árukat, e mellett volt 10 fűszerkereskedések, három czipő raktáruk, egy szabóműhelyek, öt vágószékek és egy gőzmalmuk. Ez az egyik példa a cselekvésre nézve. Sehol sem kegyetlenebb, irgalmatlanabb követelőbb az iparossal szemben a társadalom, mint Észak-Amerikában. Nincs is sehol több iparos, mint épen itt, hol a kereskedelem folytán egy kézben fölhalmozódott pénz kizsákmányolja, kiszivattyúzza a munkás erejét. Az amerikai iparos pedig nem fatalisztikus keleti ember, hanem igenis nagyon tanult, eszes s érzékeny is. Azonban, vagy talán épen ezért nem áll ki a barikádokra, hanem igazi nemes felebaráta szeretettel ezeréves és ezeréves önsegélyző egyesületeket, úgynevezett iparos-páholyokat teremt filléres hozzájárulásaiból. Kitartással és becsületességgel filléres tagdíjakból óriás összegeket halmoznak össze az ily munkás páholyok, melyek különben a tagok felvételénél nemcsak a legszigorúbb orvosi vizsgálatot ejtik meg, de az iszákos, rest, szenvedélyes vagy erkölcstelen tagokat ki is ostorozzák maguk közül. És mi az eredmény ? Ha egy ily munkáspáholy tagja megbetegszik, munkaképtelenné vállik, vagy ha nem saját hibájából kereset, nélkül áll: szövetkezetétől segélyt, tisztességes tartást, ellátást kap; az elöregedett tagtárs nyugdíjt élvez ; a beteget nemcsak gyógyítják, a halottat nemcsak eltemetik, de az özvegynek és az árváknak jelentékeny tőkét fizetnek ki. Olvastam többek közt, hogy New Yorkban egy öreg szabónak négy ujját leszakítván a varrógép, mert azelőtt takarékosan több páholyba fizette díját, most öt páholytól havonként 120 dollárt, vagyis 240 frtot kapott haláláig. Ez a védekező példa. Nem folytatom tovább, de összegezve az elmondottakat, hitem és meggyőződésem a következő : Magyarországnak városai, szemben a mezőgazdavidékkel, iparosokká kell hogy legyenek, ha rövid idő alatt az olcsón kivitt nyers termékek és a drágán behozott ipari czikkek különbözete következtében végleges állami tönk szélére jutni nem akarnak. Ha ez meglesz, ha c. i. a falvak és a városok közt egészséges gazda- és iparosviszony fejlődik ki, akkor nem kell nekünk tenger, sem nemzetközi érintkezés; akár falakkal vehetjük körül hazánkat, mert elegek leszünk magunk magunknak. Hogy azonban ez lehessen, ifjú iparos-nemzedékünknek be kell látnia, mikép magasabb rendű hazafias és nemzeti czélt szolgálnak, midőn a szerszámot, az uj idők államainak e legbiztosabban találó fegy- verét kezükbe fogják. Ha pedig ezt belátják, tehetetlen, mikép ne iparkodjanak egyfelől szaktudásukat a lehető legmagasabbra fokozni, másfelől ne törekedjenek lelkeket, jellemüket a magyar polgár magasabb rendű közfeladataihoz hozzáemelni, hozzá edzeni. És hazánk és nemzetünk egészen kivételes helyzete és jellege egészen kivételes feladatot ró iparosainkra is. A magyar iparos nem lehet sem földhöz tapadt szűk látkörű szatócsmunkás, sem kedélyében a nyugat nagy városainak munkásaihoz hasonlóan el nem sivárulhat Magyarország sem hiában fekszik a mérsékelt égöv alatt épen az Észak, Dél, Kelet, Nyugat között; fajunk nem hiában összetétele keleti és nyugati vérnek, az iparos osztálynak, mely az ezer éves a Magyarország gazdáitól átveszi az új Magyarság legközelebbi lépcsőfokát, szerzendő ismereteivel hagyományos erényeinket kell megőriznie. Én minden magyar iparosban egy Franklint óhajtanék, kinek egész élete annyira hasonlít magyar természetünk életirányához. 18 éves korában mezítláb, egy kék bronzban, hajadon fejt, fütyörészve megy Bostonba. Zsebe üres, de szívében Isten s agyában hazaszeretet. 40 éves korában, miután leírhatatlan szorgalommal és tudásvágygyal a nyomdászati ipar által megteremtette önmagát, többszörös milliósként polgártársai anyagi, szellemi és politikai szabadságának megteremtéséhez fogi boldogabb hazát teremt, mint a világon csak egy is létezik. Magyar iparos ifjak ! Iparkodjatok egy-egy magyar Franklin lenni. Vegyék át tőlünk, úgynevezett könyves osztálytól, a honoratior-osztálytól, kik a napi kenyérért versenyezve egymással, a protekczió keresése miatt maholnap képtelenek leszünk függetlenek tanoi, vegyétek át magyar nemzetünk és hazánk élete biztosításának nagy munkáját. Egy igazán tanult iparos, ha nemes szívvel is bír, az új idők legigazabb polgára s a múlt által felhalmozott édes örökségek leghivatottabb biztosítója. Nálunk pedig ezer év szent öröksége várja biztosítóit, őrizőit. Tanuljanak, uraim s ne legyenek, miként a német vagy a franczia munkás, fölforgatók, de legyenek, mint Franklin. Tökéletesítsék szakjukat a képzelhető legmagasabbig; imádjanak istent az egyhiz által, melyben szüleiének; szeressenek nemzetet, melynek véréből való vérek ; engedelmeskedjenek a haza törvényeinek, mert bárból legyenek, ott is csak haza, pedig idegen haza törvényeinek kell engedelmeskedniük , ragaszkodjanak barátjaikhoz, ezek között a legigazabb barátjaikhoz, főnökeikhez, mestereikhez; s magyar emberekként, mit legelől kell vala említenem, legyenek hivek a királyhoz. Akkor önök is hozzájárulnak ahhoz, hogy itt egy olyan mintanemzetet nyújtsunk a világnak, melynek kultúrája minden eddigit fölülmúl, mert minden ellentétet magában egyesit s mely — kiirthatatlan hitem és meggyőződésem — épen azért lett ide küldve, a népek tengerébe, a gondviselő Isten által. Tudatlanság és részlelküség, e kettő legyen távol tőlünk s ennek ellenkezője okozzon dicsőséget hírnévben nemzetünknek az iparos által is, midőn vándorévei során* idegenben utazik! A MUMUSOK. Kolozsvár, deci. 3. A regale-vitának két mumusa van. Az egyik ez, hogy a falusi korcsmajogok jövedelme évről-évre fogy és a másik az, hogy ezen a szkoros állapot miatt a városok hazafias áldozatkészségének kell megmenteni a megváltási törvény sikerét. Engem valótlanságuk miatt boszant e két állítás s nem állhatom meg, hogy ne reflektáljak rá. Ha ezért akartak ezek elhitetésével élni az állítások terjesztői, akkor nem kellett volna köztudomásra hozni azon statisztikai adatokat, melyek ezen állításokat alaposan megcáfolják. A korcsmajog jövedelmezőségéről közölt adatok (egyes kivételekkel, melyek a tételt nem döntik meg) azt bizonyítják, hogy egész a folyó évig évtizedről-évtizedre, sőt évről évre falun is lassan, de folyton emelkedett az. A kivételeknél, egyes sajátos behatásokon kívül, pedig legtöbb esetben kimutatható,hogy ott jelentkeznek, ahol a hatóságok nem nyújtottak kellő törvényes védelmet a regálénak. Úgyszintén a városok egyenletesebb és gyorsabb emelkedésének — a gyorsabb fejlődésen kívül — egyik tényezője épen az, hogy ők saját jogukat, hatósági minőségüknél fogva, erélyesen védik. Ahol folyó évben nyittattak meg bérszerződések, a szeszadótörvény következtében igaz, hogy csökkent a jog jövedelme, de csökkent falun és városon is. Habár városon nem oly mértékben, mint falun, mivel a fogyasztók vagyonosabbak és a szesz aránylag kisebb részét teszi a fogyasztásnak, de csökkent ott is. Miután azonban, minden hallott ellenmondással szemben, fenn kell tartani azon elvet, hogy az államnak, az összeségnek, kártalanítás nélkül, nem áll jogában egyeseket egyoldalúlag, aránytalanul megterhelni és miután áll az, hogy a szeszadó-törvény, tetemesen sokszorta nagyobb teherrel nyomja a korcsmajövedelmet, mint más jövedelmi ágakat, ennélfogva ezen túlterhelésből eredő értéktelenülést, melyért az állam az öszszeség, az egyesnek kártalanítással köteles, szintén nem lehet az egyesek, falusi és városi jogok jövedelmezőségének hátrányára beszámítani, így állván tényleg és elvileg a korcsmajog jövedelmezőségének kérdése: ennélfogva a lanyha hatósági védelem és a szeszadó-törvény által okozott jövedelemcsökkenés jogosan nem vétethetik a tulajdonos hátrányára tekintetbe. Falun nem csökken, de sőt lassan emelkedik a jövedelem. Igaz, a lassabb fejtéssel lépést tartva lassabban, mint a városokban — de emelkedik. Következőkép az állam, miután hatalmában áll, hogy jövedelmét erélyesen védje és a szeszadó által okozott kárért kártalanítással köteles, nem veszíthet a falusi jogoknál, ha az italmérési adókról szóló törvényben, helyes számításokra alapítva, az új adók oly képen vannak megállapítva, hogy azok terhe más alakban, ugyanaz maradjon, ami volt a korcsmajogok jogszerű terhe. Ha továbbá a kártalanítás valósításánál, csalások nem követhetnek el és a valódi jövedelem lesz igazán megállapítva. Hogy az italmérési adótörvény helyes-e, a számítás egy adatját sem ismerve, megbírálni nem tudom, de helyesnek kellene lennie, és hiba, ha nem lesz az. Úgyszintén az állami közegek hibája