Kolozsvár, 1888. július-december (2. évfolyam, 149-302. szám)
1888-11-08 / 260. szám
Kolozsvárit, csütörtök, november 8. H-ik. évfolyam 1888. 260. szám. Kiadóhivatal: BELKÖZIP UTCZA 4. SZÁM. SLÖKXETI» DIJAK 1 évre...................16 frt. P«1 ívre.......................g frt. Negyedeire....................4 frt. **Gr»....................1 frt 60 kr. Egy tzolm ára 6 kr. HIRDETÉSI DIJAK: Egy □ centiméternyi tér ks 4 kr. Óvárosok, kereskedők és iparosok árkedveményben részesülnek. Bélyegideték minden hirdetés után 80 kr. Nyílttér sert 25 kr. FŐTÉR 7. SZ. SZENTKERESZTI-HÁZ A laP szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő KÉZIRATOK NEM ADATNAK VISSZA Megjelenik a lap minden nap, az ünnepes vasárnapok kivételével. Névtelenül beküldött közlemények tekintetbe nem vétetnek ROMANIA TÜNTETÉSE. Kolozsvár, nov. 8. Nem egyszer hangoztattuk, hogy a román politikusok azon részét, mely a Tribunában éldeleg, nem igen köti semmi a haza földgöröngyéhez. Nem egyszer mutattuk ki, még pedig magából a Tribunából, hogy ezen politikusok voltaképen a hazájuknak Romániát tartják s itt csak mint ágensek azért élnek, hogy zavart csináljanak a magyarság és a román nép azon része között, a mely itt szeret élni, hű a hazához, alkotmányhoz, intézményeinkhez s hűséges alattvalója a királynak. Mindennap tapasztaljuk, hogy ezen férfiak Románia érdekében dolgoznak s mikor nálunk már kifogytak a keresetből, egy napi utazás után Bukarest városában teremnek, ahol őket tárt karokkal várják. Menjenek, nincs szükségünk reájuk! Egy legújabb eset fényes tanúságot tesz arról, hogy ezen férfiak minden lelki furdalás nélkül változtatják hazájukat, épen úgy, mint a köpenyeget Popesku Miklós szeben-köri gékel, esperes,túlzó politikai ténykedéseiért Román Miron által hivatalától felfüggesztetett. Ismeretes ez ügy, mely úgy a g. keleti szinóduson, mint szintén a kongresszuson port vert fel. Popesku úr itt magát Romániában érezte s aként cselekedett. A Tribunának ezen pajtása az érseki tekintély ellen is dolgozni látszott a lap folytán, úgy hogy felfüggesztetése állásától elodázhatlannak bizonyult. Ezt a férfiút Románia kormánya egyetemi tanárnak nevezte ki a bukaresti egyetem theologiai tanszékére, ellátván őt a szükséges illetményekkel. Románia részéről ez tüntetés Román Miron g. keleti metropolitával szemben, de vehetjük a magyar kormány elleni tüntetésnek is, mint amelynek Román Miron metropolitai székét köszönheti. A romániai sajtó a kongresszus alkalmából már hevesen kikelt a magyarországi görö kel. egyház feje ellen. Oda nyilatkozott, hogy ő nem birja Románia bizalmát, le vele tehát! Távolittassék el az útból s helyébe tegyenek olyan férfiút, aki Románia aspiráczióinak vallási és politikai ügyekben eleget tud tenni. Hanem ezen agyarkodás haszontalankodásnak tűnt fel, olyannak, a melynek semmi eredménye nem szokott lenni. És ime, a zsunimista kormány, a sajtó izgatásain felbuzdulva, meghívja a felfüggesztett magyarországi papot, akinek szellemi képességei is korlátoltak, — csupán tüntetésből, hogy borsot törjön az érsek orra alá — a bukaresti egyetem egyik tekintélyes tanszékére, mert hát e tanszék tekintélyes azért, mivel Romániában főpap csak az lehet, aki hittudori czímet képes felmutatni. És Popesku Miklós, magyarországi felfüggesztett esperes ezen tüntetés eszközévé aljasítja magát, csakhogy hazájának árthasson. Románia főpapjait tehát voltaképpen Popescu ur fogja nevelni s bizonyára meg fogja őket arra is tanítani, hogy a mikor csak esperesek lesznek még, tagadják meg a tartozó engedelmességet püspökeiktől. Tüntetésnek tűnik fel e tény azon okból is, mert a honosítás tényétől is eltekintettek, holott Romániában csak rendkívüli esetekben nyújtanak állami kenyeret nem honosítottaknak, tehát idegeneknek. Ez a rendkívüli eset fennforgott s alapot nyert a sajtó izgatásaiban és abban, hogy Román Miron magyar állampolgárnak tartja magát. A Tribuna láthatólag Románia érdekében űz politikát, annak érdekeit mozdítja elő, annak számára neveli egyéneit, akik alkalomadtán vasútra ülnek , néhány óra alatt lerázva a magyarországi just magukról, Románia levegőjében egészen otthon érzik magukat. Nem új dolog ez! Mihály vajda előtt és után, a mai napig így volt ez. Ezen politikusokra nézve Magyarország csak kibérleti lakás, amelyben összerongálni szeretnének mindent, a valódi hazájuk azonban Románia. Senki sem fog minket az ellenkezőről meggyőzni. Oly meggyőződés ez, melyet meg nem dönt mellverése sokaknak, hogy ők idevalók. (Kolozsvár, nov. 7.) A véderő-javaslat. A magyar távirati iroda érthetlen figyelmetlensége miatt, nagy hiba csúszott be tegnapi egyik sürgönyünkbe. A távirati iroda ugyanis azt sürgönyözte, hogy a képviselőház véderő-bizottsága a véderő javaslatot“ tárgyalta és fogadta el, holott a bizottság a „honvédelmi költségvetéssel“ foglalkozott. A véderő törvényre és a honvédségre vonatkozó javaslatokat a bizottság — mint utólag értesülünk — csak nyolctíz nap múlva fogja tárgyalás alá venni. Azt hiszik, hogy a védtörvényjavaslatok még az állami költségvetés előtt fognak a képviselőház napirendjére tűzetni, miután már a jövő évi újonczállítást azon elvek szerint akarják végrehajtani, melyek a javaslatban ki vannak fejezve. Hogy ez megtörténhessék, szükséges, hogy a javaslatok legkésőbb január hó végéig törvényerőre emelkedjenek. (Budapest, nov. 7.) A conversio-javaslat A képviselőház pénzügyi bizottsága mai ülésében tárgyalás alá vette a conversióról szóló törvényjavaslatot. Hegedűs Sándor előadó kiemeli, hogy a kormány intenziója e javaslatnál az volt, hogy kamatmegtakarítást is érjen el. A fő czél azonban az volt, hogy a kérdéses kölcsönök hosszabb törlesztést kölcsönökké alakíttassanak át s igy a törlesztési quota nagyobb mértékben reducáltassák, arra nézve, hogy mi módon történjék a conversio, csak némely jellemző, általános adatokat terjesztett elő s a törlesztési időt is csak maximumban jelzi, erre vonatkozólag is általános felhatalmazást kérvén a javaslatban. A kamatlábra nézve szóló szerint 4—41/s°/o-ról lehet szó, amelynek természetesen befolyása lesz a kibocsátási árfolyamra nézve is, amelyre nézve szintén felhatalmazás kéretik. A minimális eredményre, 13 millió megtakarításában rejlő biztosítékra utalva, megjegyzi szóló, hogy arról lehet beszélni, vájjon elég-e ez az eredmény, de viszonyaink közt nemcsak a pénzbeli eredmény az, amit itt tekintetbe kell venni. 13—14 milliónyi évi törlesztési kölcsön kellene a legközelebbi évek során, csak pár évi elhalasztás is több hátránynyal járna, mint amennyit a legkedvezőbb esélyek mellett is többletben remélhetnénk. E szempontból leginkább tartja szükségesnek szóló, hogy e conversio ezen eredmények mellett s a jelen körülmények közt is elfogadtassák. A nemzet nagy erőfeszítései útján megvárhatja, hogy más oldalról is megtétessenek a megfelelő intézkedések az államháztartás rendezésére. E tekintetben is helyeselni kell szólónak a jelen előterjesztést. Kilátásba van helyezve az is, hogy bizonyos árfolyamon felül az állam osztozik a pénzügyi eredményben. Ezek után szóló elfogadásra ajánlja a javaslatot, az iránt intézve kérdése a kormányhoz, hogy úgy a törlesztési idő megállapítása, mint a hitelművelet további feltételei iránt, ha lehet, nyújtson további felvilágosítást a bizottságnak. Tisza Kálmán miniszterelnök őszintén kijelenti, hogy a kamatmegtakarítás aránylag csekély részét teszi a megtakarítandó 13.090.000 frt minimális eredménynek s nagysága attól fog fügni, várjon 4, vagy 41/i°/p lesz-e Árfolyam, természetesen nagyobb lévén a tőke, ha kisebb lesz a kamat. Nagy súlyt helyez szóló különösen arra, hogy ne kelljen a törlesztési kölcsön által az állandó kamatterhet évről évre szaporítni s arra is, hogy a sok mindenféle czimlet ne járja be a börzéket s legalább az egyforma valutában levő kölcsönök egyesittessenek. Ami az előadó kérdéseit illeti, egyéb feltételekről szólani ma még korai volna, csak annyit mondhat szóló, hogy a földtehermentetési kölcsönnél 70 évi, az aranykölcsönöknél 75 évi törlesztés ven tervezve, az ezüstkölcsönöknél még nincs megállapítva, 75 vagy 80 lesz e a törlesztési idő. Még csak annyit jegyez még szóló, hogy biztosítva van az államkincstár az iránt, hogy a conservio miatt, netalán rendkívüli szükséglet esetére, fenn ne akadjon. Többek felszólalása után a bizottság a conservio-javaslatot úgy általánosságban, mint részleteiben, érdemleges módosítás nélkül elfogadta. (Budapest, dov 6) Izraelita házasságok Az izraeliták házassága érdekében a vallásügyi miniszter következő rendeletet bocsátott ki az összes törvényhatóságokhoz: „Felmerült kételyek folytán értesítem a közönséget, hogy az izraelita nősülni szándékozó feleket születési bizonyítvány nélkül összeadni nem szabad ; mindig oly esetben tehát, midőn a házasságra lépni szándékozó izraelita vallású egyén születési bizonyítványt, szabályszerű anyakönyvi kivonat alakjában, bármily oknál fogva beszerezni s felmutatni nem képes, hozzám esetről-esetre jelentés teendő oly czélból, hogy vagy a születést utólagos anyakönyvi bejegyzés rendeltessék el, vagy ha a születés körülményei kipuhatolhatók nem volnának, az illető egyénnek születési bizonyítvány hiányában felderíthető egyéb adatok alapján való házasságra léphetése engedtessék meg.“ A KOLOZSVÁR TÁRCZÁJA. Egy özvegy ember regénye. Salvatore Farina regénye. Olaszból: Szőcs Géza. XVIII. Egy fejezet, amely jó is tanulságos a szerelmesekre nézve. 14) (Folytatás.) S látva őt, a mint kedvesen, gondtalanul ül ott, elment minden bátorságom s közönyös dolgokról kezdtem beszélni, hogy milyen szép az este , aztán elhallgattam. Hallgatásom perczekig tartott; a helyzet, melybe jutottam, kínos volt s nem tudtam magamat kivágni belőle. Végre Tizia segélyemre jött. — S ez minden, amit mondani akar nekem Luciano úr? — Igen, ez minden —s mosolyogni próbáltam. — Kevés ám. — Valóban kevés , de mikor maga mellett ülök ... — Hogyan? Nem tudom, mit gondoltam e kérdésre ; lehet, hogy kaczérság volt, lehet, hogy észrevette érzelmemet s bátorítani akart, azonban e kedves kérdés bátorságot öntött lelkembe, mert azt hittem, hogy ő bátorítani akar. — Mikor maga mellett ülök, — felelém remegő hangon — cserben hagynak a szavak. — Keresse meg — felelé enyelegve — s könnyű kézmozdulattal hivó kis madarát, amely ujjára szállott. Mikor láttam, hogy nem szól többé hozzám, fel akarom újítani előbbi társalgásankat: — Szereti-e nagyon e kis csizet ? — Nagyon szeretem. — Hát ő szereti magát? — Igen. — Nagyon? — Nagyon. — Bizonyos é benne? — kérdem. — Győződjék meg — mondá bizonyos méltósággal, mely élénk ellentétben állott szokott bánásmódjával. Egy intésére a kis csíz visszarepült kalitkájába s ott ült, a mig csak nem hivá, s akkor örvendve röppent ki, ujjára szállott, hízelkedve, csókdosva azt. A leányka diadalmas arczkifejezéssel nézett rám. — Mire gondol ? — kérdé. — Azt gondoltam, hogy örömest vállalnám el a csíz helyzetét, boldog lennék, de elhallgattam ezt s valamit mondtam a szabadságról és a rabszolga-szokásról. — A maga csize szolgaságban született — folytatom; nem ismeri a tiszta, szabad levegőt, a virágok illatát, az édes szabadságot. Hogy hol állapodtam meg, nem tudom; de bizonyos vagyok, hogy szavaim arra a bizonyos „vi voglio bene“-re vezettek volna, ha Tizia időt ad rá. Ő anélkül, hogy szavaimra felelt volna, megfogá a kis madarat, elröpite azt; a csíz egy magas fa tetejére röpült. Én azonnal elkezdem dicsőíteni elhatározását, beszélni a szabadságról, a melynek visszaadta a kis csizet. Ő mosolygott s hivó hangon szólott, bájos mozdulattal integetve a kis szökevény felé ; az pedig azonnal visszaröpült a fáról s a kedves teremtésnek vállára szállott. — Meg van most már győzve? — Miről? — kérdém szórakozottan. — Arról, hogy csízem nagyon szent. — S ki ne szeretné magát? — dadogtam, e pár szóban fejezve ki vágyaimat és érzelmeimet. A hangsúlyról, tekintetről, zavart mozdulataimról észre kellett vennie valamit, mindezek oly félénkek, nevetségesen zavartak valának, hogy Tizia hangos, csengő kaczajjal nevetett fet s aztán magamra hagyott. Kevésbbé bántott nevetése, mint gyermekes félénkségem , soká ültem a kőpadon, kétségbeesetten gondolkozva nagy bajomról. XIX. Az Ersilia mama titka. Mikor bementem vacsorára, az egész családot összegyűlve találtam a teremben. Ott volt az egész család , hallgattak mélyen mindannyian. A nagy csenden megütközve, tekintetemmel Tiziát kerestem, a ki másfelé nézett. Követtem tekintetének irányát s egy személyt pillantottam meg, a kit előbb nem láttam. Az ajtó mellett állott, lesütött szemekkel, kalapját kezei közt forgatva. Ezen ember még fiatalnak látszott, de hosszú haja, a mely rendetlenül omlott le vállaira s egészen elfödé homlokát, meg aztán arczának sűrű ránczai, egészen idős emberre mutattak. úgy tetszett, hogy Ersilia asszonyt nagyon feszélyezi az én jelenlétem; a kapitány kétszer háromszor is meg akará törni a csendet, mialatt Tizia folyton az idegent nézte ! Én vádoltam magamat, hogy zavart idéztem elé s okat kerestem, hogy visszatérhessek a kertbe, hogy alkalmat adjak nekik kibeszélhetni magukat ; de mégsem tevem meg, maradtam; mindez nem tartott pár percznél tovább, mert Ersilia asszony visszanyerő higgadtságát és nyugodtságát. — Kedves Luciano úr, bocsásson meg, annyira el voltam foglalva ez úrral, hogy nem láttam mikor belépett — mondá mosolyogva. Én szótlanul, könnyű bókkal felelve, helyet foglaltam egy karszékben. Ersilia asszony pedig megszólalt, mintha az idegennel folytatott, beszédet be akarná fejezni: — Tehát ön Perugiába készül utazni ugye és már holnap este indul? Van egy barátom ott s miután ön érintkezni fog vele, kérem intézze el, amit mondtam. Az idegen mélyen és konokul hallgatott. Ez az úr nem úgy nézett ki, mint egy olyan ember, akire úri családhoz küldött üzenetet lehetett volna bízni. Nem értettem, hogy ki lehet, valamely titkot sejtettem. úgy látszik hogy nem jó kedvvel hagyja el Paviát, mikor az idegen halkan köszönve, eltávozott. A kapitány érthetetlen szavakat mormogott. Mintha nem tetszett volna neki ez a vendég. Látva, hogy a helyzet ismét kiDOSsá kezd válni, segítségére akartam menni Ersilia aszszonynak s megszólaltam : — Hosszú ut, nagyon fáradságos mondám. — Ersilia asszonynak földerült ezalatt az arcza, visszanyerte szokott vidámságát — s egész este nem hoztuk többet ts ezt a dolgot. XX. A Tizia titka. Ha nem lett volna más, a mi elfoglalja gondolataimat, elég lett volna ez idegen úr is álmaim megzavarására; de én folyton azzal a nevetéssel foglalkoztam, a melylyel Tizia vallomásomat fogadta. Tizia mindenképen ismeri szerelmemet s ez enyhité fájdalmamat. A szeretett nő ismeri érzelmeimet — s ez minden szerelmesnek enyhítő balzsam, sebzett szivére. Egyrészt mivel aludni nem tudtam, másrészt, mert tudtam, hogy őt láthatom, virradatkor fölkeltem s a kertbe mentem. Belépve A képviselőház véderő-bizottsága tegnapelőtt tárgyalta a honvédelmi minisztérium költségvetését, mely minden nagyobb vita nélkül megszavaztatott a kertbe, nevemen szólított valaki — ő volt! Tizia! Annyira meglepett, hogy nem tudtam szóhoz jutni. — Luciano úr — ismétlő a kedves leány, szemközt jőve. — Jó reggelt, kisasszony ! — ismétlem komolyan. — Jöjjön, vártam magára — mosolygott. Magamon kívül voltam. Szentséges isten , Lehetséges-e, ő teám várt! Egy másodpercz alatt felépitem boldogságom várát. Álmatlanul töltöm az éjszakát, vele foglalkoztam s most megjutalmaz azért — keblemhez szerettem volna szorítani az egész világot: szivem fennhangon kiáltozá:ő szereti ő szeret! Ő várt! Mit feleljek rá? Egész éjjel töprenkedtem, mit mondjak neki, mikor ismét találkozunk — mindenre számítottam, csak erre nem! Meglepett ismét! Nem tudom, mit felelt volna neki más az én helyemben ; én elpirultad sütöttem le szemeimet s hallgattam . . . Tizia folytatá: — Szükségem van magára. Erre önmagától jött a felelet: késznek nyilatkoztam parancsai teljesítésére — Szívességre akarom kérni — Már előbbi szavai is lehűtötték némileg lelkesedésemet; de ez utóbbiak az álmok világából a rögös, durva földre dobtak le. ő kért, hogy menjek el a Piazza del Linóra — elmentem volna akár a világ végére is. — A Piazza del Linóra? — dadogám. — Igen, ha nem rostellné. — Én? megyek a Piazza del Lino-ra. — Milyen jó! — De most hamar kellene elmenni, mert ő utazik — átadni ezt a pénzt, de meg nem mondani, hogy ki adja. Megteszi ? — Igen, csak tudjam, hogy kinek. A városok kérvénye. Kolozsvár, november 7. A törvényhatósági joggal nem bíró sz. kir. és rendezett tanácsú városok képviselői tegnap folytatták értekezletüket, a budapesti megyeház nagytermében A tegnapi gyűlésen a kérvény egyes pontozatait állapították meg. E kérvényben kifejezésre jut jóformán minden nézet, mely az első tanácskozáson felmerült. Szorgalmazzák, hogy a megváltás az érdekelt városokra ne terjesztessék ki (holott e kívánság mellett csak két tag szólott volt, a többiek mind ellenezték); szorgalmazzák továbbá, hogy a megváltás keresztülvitele esetén az összes városok egyenlő jogokban részesíttessenek; aztán kérik a teljes kárpótlást, akár a zárszámadások, akár más bizonyíték alapján; a kezelési költség csak 5*/0 legyen, vitás ügyekben pedig a pénzügyi közigazgatási bíróság döntsön. Amint látszik, a rendezett tanácsú városok értekezlete egyszerre sokat markol. Kiváltkép fölösleges és czéltalan volt fölvenni a petitumba az első pontozatot. Magán az értekezleten is eléggé kifejtették a fölszólalók, hogy a rendezett tanács a városokat lehetetlenig kivonni a megváltás alól. Tisztában lehet azzal mindenki, hogy ilyen sarkalatos exceptiót nem szabad tenni, ha csak kockáztatni nem akarják az egész megváltás végrehajtását. Már a 21-es bizottság tárgyalásain konstatáltatok, hogy ez képtelen kívánság, mely fölött napirendre kell térni. A kérvény többi pontozatai közt feltűnő még az, hogy az értekezlet miért terjeszti ki gondoskodását a hatósági legfőbb fórum kérdésére. Azt hiszszük, hogy kizárólag azzal kellett volna foglalkozni, hogy az illető városok e mozgalomból s a petitio nyomán valamelyes anyagi hasznot húzhassanak. A legfőbb fórum dolga sehogy sem tartozik e törekvésnek föltételei közé. A tegnapi gyűlésről szóló tudósításból a következőket emeljük ki: Az értekezlet megállapodott abban, hogy miután az idő rövidségénél fogva még a szövegezés nem készülhetett el teljes korrektséggel, jelenleg csak a tulajdonképeni kérvényt veszik tárgyalás alá s a végleges szövegezést utólagosan fogja még a 15-ös bizottság megállapítani. Az értekezlet a petitum l-ső pontját ily szövegben fogadta el: „Az italmérési jog megváltása a rendezett tanácsú városokra ki ne terjesztessék, hanem a városok regáléjuk tulajdonában meghagyatván, saját területükön az italmárési illetékek és dijak szedésére feljogosittassanak, ugyanazon módozatok mellett, melyek az italmérési jog kihasználása tekintetében törvényhatóságilag megállapíttatni fognak.“ A petitum második pontja vita nélkül fogadtatott el, a következő szövegezésben: ”Ha azonban az italmérési jog megváltása a r. t. városokra is kiterjesztenék, ezek ugyanazon elvek szerint, ugyanazon jogokban részesittessenek, mint a törvényhatósági joggal felruházott városok.“ A harmadik pontot következőleg szövegezték : „Adassák az állam által a kisajátítandó italmérési jog vagyoni értékének teljes megtérítése, a megengedtetvén a r. t. városoknak, hogy akár zárszámadásaik, akár más hiteles bizonyítékot nyújtó módon a valóságos értéket kimutathassák.“ A negyedik pont következőleg fogadtatott el: „Kezelési költség s illetve megváltási dij czimén a r. t. városoknál legfeljebb 5°/0 von asséke, és az adóbeváltáskor elkülönítve kitüntetett kezelési költség számításba vétessék.“ Az ötödik pontja a kérelemnek igy szól: „Megváltási vitás ügyekben a legfőbb fokú hatósági illetőséggel a pénzügyi közig, bíróság ruháztassék fel s mondassák ki, hogy a kártalanítási eljárás eszközléséhez a törvényhatósági közigazgatási bizottság által kiküldendő albizottságba, csak a közigazgatási bizottságnak választott tagjai , tisztviselői küldhetők ki.“ A honvédség fejlesztése.