Kolozsvár, 1889. január-június (3. évfolyam, 1-148. szám)
1889-01-14 / 11. szám
romi vilm I III-ik. évfolyam 1889. Szerkesztő-iroda: FŐTÉR 7. SZ. SZENT KERESZTI-HÁZ A lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő. KÉZIRATOK NEM ADATNAK VISSZA. Megjelenik a lap minden nap, az ünnepes vasárnapok kivételével. Névtelenül beküldött közlemények tekintetbe nem vétetnek. »»at f\ nr n tt a T» 11. szám. A NAPI KÉRDÉSHEZ. Kolozsvár, jan. 14. A napi események közül kit érdekelne most egyéb, mint a véderő-javaslat dolga? Minden más kérdés háttérbe szorult és egyedül ez foglalkoztatja a magyar politikai világot. És valljuk be őszintén, hogy ezt az általános érdeklődést, valóságos izgalmat, a nem a jvaslatban foglaltak idézték elő. A véderő-reform által stipulált új terheket és szigorított intézkedéseket már hosszabb idő óta ismerjük, anélkül, hogy a közvélemény még bár a közzététel napjaiban is valami túlságosan felbuzdult volna. Túlsúlyban volt az a nézet, hogy a hadsereg fejlesztése, erősbítése érdekében csakugyan minden lehetőt meg kell tennünk, és biztonságunk érdekével szemben minden egyéb tekintetet mellőznünk kell. Első és legfőbb most az, hogy az előbb-utóbb múlhatlanul bekövetkező mérkőzésnél helyt állhassunk, s a katasztrófából élve kerülhessünk ki. Ez eredmény elérhetésére a szükségeseket bármi áldozattal is megtenni, — elodázhatlan kötelesség. Ami túlságos teher, ami akadálya vagy sérelme a normális állami fejlődésnek, azon lesz módunk könnyíteni, azt lesz alkalmunk megszüntetni később, mikor a mérkőzésen túlestünk. Ha most előkészítjük összes erőinket a küzdelemre, minél inkább előkészítjük, annál több marad belőle akkorra, mikor a jövendő békét kell a haza javára hasznosítanunk. Ez a felfogás uralta a magyar közvéleményt minden katonai igénynél. Ez uralja kétségkívül ma is, miután a magyar nemzetnek élénken éreznie kell, hogy talán épen neki van legtöbb félteni valója, legtöbb várni valója attól, hogy minő sikerrel állja ki a szörnyű vihart, mely Európára törni készül. Az a kérdés, hogy a közös hadseregből ki kellene választani önálló magyar hadsereget, — ilyen dissoláló és csak nagy lassan érvényesíthető reformot a jelen viszonyok közt jó hazafi bizonyára nem kívánhat. Alig van ahoz időnk, hogy a tényleg meglevő haderőt, mostani formáiban kellőkép izmosíthassuk. Ki gondolna arra józan fővel, hogy most — mikor a katasztrófa minden pillanatban bekövetkezhetik — az oszrák-magyar hadsereget megbontsuk és lényegben, alakban merőben uj haderőket alkossunk! Ki merné most megkísérteni ezt a gyöngítést, mely csak hosszabb idő múltán válhatnék számba vehető erővé ? Ki bátorkodnék leszerelni a hadsereget, mikor az ellenség a kapuknál van? Bizony, nem tarthatunk attól, hogy a nemzet e pillanatban komolyan magáévá tenné akár a katonai áldozatok megtagadásának, akár a hadsereg megbontásának és gyökeres átalakításának eszméit. És ha nagyon súlyos terhek foglaltatnak is pl. az új véderő-javaslatban, egyedül az a tény, hogy a javaslat határozmányai lényegesen növelik a közös hadsereg harcképességét, most a válság közepett elegendő ahoz, hogy az előterjesztéshez a lelkiismeretes kötelesség-teljesítés érzetével hozzájárulhassunk. Azok a körülmények, melyek a véderő-javaslat kérdésében a szokottnál nagyobb föltünést keltették , a tárgyalásnak pikáns izt adtak, a szabadelvű párt hosszúra nyúlt vitája és a közoktatási miniszter rendelete. Az előbbiből kormányválságra következtettek, az utóbbinál pedig föllobbant ismét az a régi ellenszenv, mellyel a magyar ember a „német“ iránt viseltetett s viseltetik — itt-ott — ma is, noha jogosultsága akár az ellenszenvnek, akár a germanizálástól való aggodalomnak, ma már kétségkívül nem lehet. Az a remény, hogy a szabadelvű pártban esetleg bomlás állhat be s ennek következményekép kabinet-krizis — e szép remény már füstbe ment. A szabadelvű párt általánosságban, egyhangúlag elfogadta a véderő-javaslatot s komolyabb differencziákról a párt és kormány közt szó sincsen. Ami a nyelvrendeletet illeti, erről már volt alkalmunk nyilatkozni és e kérdésben Tisza miniszterelnök igen meggyőzően érvel azon beszédében, melyet mai lapunkban közlünk. Merült fel aggodalom, alkotmányos szempontból, magában a szabadelvű pártban is. De a párttagok véleménye itt sem a lényegben, csupán az értelmezésre tér el a kormánytól. Erre vonatkozólag ideigtatjuk a „Nemzet“ következő sorait: Nem látjuk kizártnak, hogy a leginkább vitatott kérdések egyikére nézve el legyenek oszlathatók a fölmerült aggodalmak. Értjük a javaslat 14 § át, melyre nézve nem a javaslat érdemére, hanem magyarázatára van eltérés a kormány és a szabadelvű párt azon tagjai közt, kik e szakaszt jelen szövegezésében ellenzik. A kormány ugyanis azt állítja, hogy a szakasz intézkedései alkotmányjogilag azonos hatályúak az 1868 iki védtörvény ide vágó intézkedéseivel, míg a szakasz ellenzői azt mondják, hogy az 1868-iki törvény intézkedéseihez képest, e szakasz intézkedései az alkotmányjogi garanciák csökkentését involválják. Mind a két fél, a kormány is s a javaslat pártolói egyfelől s annak ellenzői moderol, a javaslat szövegére hivatkoznak a anbói igyekeznek igazolni tehogaoua helyességét. Ez bizonyíthatja azt is, hogy vagy egyik, vagy másik let téved, bizonyítja azonban mindenesetre azt, hogy a javasat szövege nem oly világos, hogy iránta a kétely kizárva lenne. S ezért mi azt hisszük, ha a részletes tárgyalásban sikerülne e szövegezést, anélkül, hogy tartalmilag módosíttatnak, olyanná tenni, mely azt az értelmet, amelyet a kormány a mostani szövegnek is imputái, félreérthetlenül kifejezné: ezáltal, a javaslat megváltoztatása nélkül, új tárgyalások szükséges az osztrák törvényhozás megállapodásainak érinlése nélkül, meg lehetne szüntetni egyrészt a nálunk nyilatkozó aggodalmak egyik legfontosabbikát másrészt pedig — s ez még fontosabb szempont — jobbá, mert világosabbá lehetne tenni a törvényt. (Budapest jan. 12.) A vederőjavaslat és a kormánypárt. A Budapester Colv. me este ezeket írja: „Néhány lap, különösen Bécsben, Tisza Kánaán miniszterelnöknek a szabadelvű párt tegnap este tartott értekezletén tett nyilatkozatát úgy tünteti fel, mintha a miniszterelnök kijelentette volna, hogy a párt aggodalmainak engedve mérvadó helyen igyekezni fog a véderő-törvényjavaslat változtatásához a hozzájárulást kikérni, ellenkező esetben pedig le fog mondani. Kijelentjük, hogy ezen közlemények minden alapot nélkülöznek, Tisza miniszterelnök semmi ilyesmit nem jelentett ki, sőt ellenkezőleg egész határozottan kimondta, hogy a törvényjavaslat változatlan elfogadásához ragaszkodik A miniszterelnök a törvényi javaslat megváltoztatására semmiféle újabb tárgyalásokba bocsátkozni nem szándékozik és igy teljesen alaptalan a „Pesti Napló“ azon mai híre is, hogy Tisza Kálmán ez ügyben Bécsbe utazik. Több lap Horváth Gyula képviselőnek tegnap tett nyilatkozatát úgy értelmezi, hogy ha a véderőről szóló törvényjavaslat a házban változatlanul elfogadtatnék, lemondana a képviselőségről. Azt hisszük, hogy ez téves magyarázat, mert kétségtelen, hogy az ily lépés Horváth Gyula képviselőt vagy teljesen leszorítaná a politikai pályáról, vagy ha újra megválasztatnék, egyenesen kényszerítve lenne ellenzéki pártállást foglalni.“ xIOK, Joivai Kolo^iadótimtal: NZIP-UTlíZA 4. SZAK. * ‘.ÖFIKBTÉRI dijak: ... 16 frt. %íi «»re • 8 frt. edéTír ■ • • t 4 frt. hóra ‘ 1 frt 50 Kr. "dm ára 6 Kr. MRDE si DIJAK:timeter^ tér ira 4 kr. Gyáv^kedők ipftí0BOk árkedve fésülnék Bélyegilleték mindetés n jj 30 kr. lg •»« k kr. mt Tisza miniszterelnök beszéde, j — A képviselőház jan. 12-ki ülésén. — A képviselőház szombati ülésén folytatta a véderő-javaslat tárgyalását. Az ülés első részéről távirati rovatunkban már volt rövid tudósítás. Alább közöljük Tisza miniszterelnök beszédét, mellyel a Thaly Kálmán által mondottakra és Ugron Gábor határozati javaslatára reflektált. Thaly többek közt azt mondta, hogy a magyar ifjakat a közös hadseregben nem látják szívesen, mert a katonai pálya állásait egyes családok monopolizálják s ez a kenyérkereseti pálya a magyar ifjak előtt be van zárva. A honvédelmi miniszter és a cultusminiszter egyaránt germanizálni akarják a magyar ifjúságot s hivatkozik Csákyval szemben a kurucz Bercsényire, ki a Rákóczy idején is, a tanulókat meghagyta a könyv mellett. De persze a cultusminiszter a magyar culturát alárendeli a katonai érdekeknek s kétségbe vonja annak hazafiságát, ki nem tud németül. Hiszi azonban s a maga részéről is rajta lesz, hogy az atonom felekezeti iskolák álljanak ellen a miniszter germanizáló rendeletének. Mert különösen a félművelt nemzedéket lehet félteni a németesítés benyelési áramlatától. Tisza Kálmán miniszterelnök: T. képviselőhöz! (Halljuk ! Halljuk!) Tekintettel az előhaladott időre és a t. háznak ennél fogva bizonyosal kifáradt türelmére, rövidebben fogon szólni, mint azt talán máskülönben tettem volna; de azt hiszem, hogy helyesen cselekszem, ha a hallottak után legalább röviden nyilatkozom. (Halljuk! Halljuk!) Különben is akár még az általános vita folyamán, de minden esetre azon részleteknél — miután reménylem, hogy a amelyek részletekre át fogunk majd menni — az általános vitában is leginkább emlegettetnek, lesz módom, ha szükségesnek tartom, bővebben nyilatkozni. (Halljuk! Halljuk!) Most mindenekelőtt az előttem szólt t. képviselő úr előadására kell egy pár, lehetőleg rövid megjegyzést tennem, nem azért, hogy védelmezzem az itt jelen nem levő kultuszminisztert, mert ő már a múlt alkalommal is bebizonyította, hogy senki segítségére nem szorul abban, hogy álláspontját megvédelmezze, hanem azért, hogy óvjam és óvakodásra kérjem úgy a t. házat, mint egy alkalában a magyar nemzetet, hogy azon mih^rázatoknak, amelyeket azoknak, bizonnyal teljes jóhiszeműleg, de szerintem teljesen tévesen az előttem szóló t. képviselő úr adott, hitelt ne adjon (élénk helyeslés jobb felől) és magát ilyen ijesztgetések által attól visszatartatni ne engedje, hogy megszerezze kellő tudását azon nyelvnek, amely szükséges, amíg a mostani rendszer fennáll, a közös hadsereg tiszti karában, de Magyarország összes lakóira, műveit osztályaira nézve más okoknál fogva még sokkal inkább szükséges, mint ezen indokból. (Helyeslés jobb felől.) A képviselő úr hivatkozott a kenyér kérdésre. (Halljuk !) De hát vajjon az, aki a közös hadseregben a rezerve-tisztséget elnyeri, kenyeret nyert-e el? Nem gondolnám , mert hiszen a rezerve-tisztség nem életpálya, hanem csak egy megadott mód, a haza iránti kötelességnek müveit emberhez jobban illő módon teljesítésére. (Helyeslés a jobb oldalon Mozgás a szélsőbal oldalon.) , koholó / 1 Tisza Kálmán művertjébe'/jc. om, mit csodálkozik ezet/dassze » be azok a rezerve-tisztek, ilve í műben behivhatók is, de bi^ek. , em fognak minden évben behi nyalján AK, lehetősége van kimondva, de ha elöbiuk többen behivatnak is (Halljuk), csákói a vérfjnget kapnak. . hA,J2| Thaly Kálmán: Én a tettlegest avatkozom szavaimra! (Zaj bal felől.) « Tisza Kálmán: Engedelmet kérek, öt képviselő urat teljes nyugodtsággal uxijjQm lattam, de most nem a tettleges time f ! Thaly Kálmán: Az egész védet f-1 1 zó! (ügy van! a szélsőbal oldalon. Sanji!* óbb felől.) Tisza Kálmán miniszterelnök: Mert a német nyelv kérdése itt csak a rezervetiszák által letendő vizsgálat szempontjából hozatott is jöhet ezen törvényjavaslat kapcsán kérdésre. (Helyeslés jobb felől.) Thaly Kálmán: Nem áll! (Felkiáltások a szélsőbal oldalon : Szolgálati nyelv !) Tisza Kálmán miniszterelnök: Ismétlés csakis e szempontból jött és jöhetett szóba örvényjavaslat kapcsán a német nyelv kérd ae. (Zaj a szélsőbal oldalon ; felkiáltások : Eg ízen másról beszél! Csűrés-csavarás! Felkiálttok jobbról: Rendre !) Tisza Kálmán miniszterelnök: T. képvielő urak, én mindenkit meghallgatok égés nyugodtan, nem bántok, nem sértegetek senki Egy hang a szélsőbal oldalon . Az kellene mé csak, ilyen törvényjavaslat mellett!) Elnök: Kérnem kell a t. képvislő úrikat, hogy bon-mot-ikat egész csendben myomják el. (Tetszés.) Tisza Kálmán miniszterelnök: la teht azt most is fenntartom, hogy ezen trvényjavaslattal kapcsolatban, a tartalékos tiszek vizsgálata miatt és a miatt hozatott szót a német nyelv, hogy a fiatalság a német relv nem kellő tudása miatt kényszeríttetik eetleg a második évi szolgálatra. Azt azután, hgy Thaly képviselő úr és elvtársai egyáltalán a hadsereg szolgálati nyelvének németségébe megtámadják, azt én igen jól tudom , nem is akartam kétségbe vonni, hogy ez is megtörtént, mert hiszen ők még tovább merínek Tők most már követelik a teljes különálló hadsereget. (Élénk felkiáltások a szélsőbalról: Mindig követeltük ! Mozgás jobb felől. Zaj. Halljuk !) Hát én azt mondtam, hogy a képviselő urak csak ma követelik? Egy szóval sem mondtam. (Felkiáltások a szélső balról: Ma már!) Engedelmet kérek, el fogom mondani nézetemet ; ha a képviselő urak közbekiáltanak, megszoktam azt már, mert álltam én már türelmetlen urakkal szemben, még közpályám kezdetén is, mikor más oldalról kiáltottak körbe. Az sem zavart meg, ez sem fog megzavarni, csak legfeljebb tovább fog tartani nézetem elmondása. (Halljuk! Halljuk!) Ismétlem tehát, a képviselő úr — ezt már nem fogja tagadni — a kultuszminisztert germanizáló szándékkal vádolja, tehát nem csak az intézkedés a jövőben gátlaka .s. A KOLOZSVÁR TÁROZAJA. A félmultból. — A kolozsvári színház a hetvenes években — II (A budapesti nemzeti színház. — E. Kovács Gyula. — Kassainé Jászai Mari.) Abban az időben a budapesti nemzeti színház távolról sem állott oly magas színvonalon, mint ma. Nem volt megállapított működési terv, a játékrend az avult bablonban mozgott. A társulat szervezésénél az ensemble teljessé tételére akkor még nem gondoltak, az előadásoknál a művészi egyöntetűségre nem törekedtek Az előadások értékét és vonzerejét nem az ensemble, hanem egyes nagy művészek fölléptei határozták meg. E művész erők kiválóbb szerepein kívül: az opera-előadások és a Blaháncs Tamásy által közkedveltségűvé tett népszínmű tartották fenn a közönség érdeklődését. De állandóan ez érdeklődés biztosítva nem volt és nem is lehetett, miután a színházi esték jelentékeny részét mégis csak tervtelenül elővett és — szabatosság tekintetében — fogyatékosan előadott darabok töltötték be. sének Aztán hozzájárultak az intézet működőbénításához a sűrüsn ismétlődő kellemetlenségek melyek az igazgatás körében fordultak elő. Orczy báró intend*urajm, Molnár György művezetése, Szigligeti drámai igazgatása nem vitték előbbre a nemzeti színházat. Szigligeti, a hervadhatlan érdemű szia millió, nem birt elég erélylyel és — talán — reformatori érzékkel sem ahoz, hogy az intézetet a régi formákból kiemelje és új aprát nyisson számára. Ilyen körülmények közt könnyen megtörténhetett, hogy az öregesen éldegélő testvérintézettel szemben, — a serényebb munkásságú és fiatalosabb kolozsvári szinház nem egyszer sikeres versenyt fejtett ki. Jó erőkből álló és jól vezetett drámai társulatunk volt, 8 az előadásoknak állandó közönsége, melyre biztosan lehetett számítani,dolságokkal megelőztük, s a játékrend gazdagságával túlszárnyaltuk akárhányszor a budapesti színházat. Sőt megtörtént az is, hogy egy-egy darab, melyre a fővárosban nem fordítottak elég gondot, Kolozsvárt — hol több figyelemmel készítették elő — nagyobb sikert aratott. Ami most non sens-nek tetszik, e a mit ma gúnylódva szokás említeni, hogy t. i. színházunkat és jóizlésü közönségét nem egyszer összehasonlítottuk a budapestivel, sőt esetenként fölébe is helyeztük, — annak a hetvenes évek elején bizony volt alapja. A budapesti nemzeti színház mai élete, aa új aera, nagy és fényes sikereivel, Paulay Ede igazgatásával kezdődik. Ő alkotott először czéltudatos működési tervet, ő vetette meg alapjait a mostani ensemble-nak és emelte azt valóban művészi niveau-ra. Ő reformálta — ritka szakértelemmel, következetes és energikus vezetéssel — igazi műintézetté a nemzeti színházat. Fejlesztette az ízlést, teremtett fokozottabb igényeket és azokat ki is elégítette. Nevelt művészeket, s az előadások szabatosságát, egyöntetűségét majdnem tökéletességre fejlesztette.A nemzeti színház társulata és előadásai ma nemcsak felette állanak minden hazai versenyen, de a haladottabb külföldön is számot tennének. ... És ugyanezt a Paulay Edét, ki a magyar színművészetért egymaga többet tett, mint igazgató-elődjei együttvéve: mi, kolozsváriak, midőn hozzánk ajánlkozott, egyszerűen visszautasítottuk, — holott nálunk épen akkor megvolt a dráma fejleszthetésének minden föltétele . . . * Most néhány szót az előkelőbb tagokról kik a hetvenes évtized kezdetén a kolozsvári drámai társulat lelkét képezték. A legnépszerűbb színész mindenesetre E. Kovács Gyula volt, akit úgy a kolozsvári, mint a marosvásárhelyi közönség valósággal ünnepelt. (A társulat ekkor tudvalevőleg Marosvásárhelyt töltötte a nyári idényt.) Kovácsnak férfias, szép alakja, a magával ragadó tűz, melylyel szavalt, játékának nemessége, a művészi gazdag talentum, mely ábrázolásaiban már akkor érvényesült, s a közönség kedvenczévé tették őt. Mindenki szerette, s az ifjúság épen rajongott Kovácsért. Tragédiában, társalgási színműben és vígjátékban egyformán vonzerő volt. Ha neve a színlapon állt, a közönség mindjárt jobban érdeklődött az előadás iránt. Nem is említve a nagyobb szerepeket, melyeket ma is játszik : Rjmeoja, Ferdinandja 8 a fiatal szerelmesek egész sorozata mind fényes sikerű alakításait képezték. A bonvivantszakmában is volt néhány kitűnő szerepe, melyeket méltán megtarthatott még akkor is, mikor a később híressé vált Halmi Ferencz szerződött a társulathoz. Kovács minden drámai szerepkörben ki tudta nyerni az osztatlan tetszést, de hivatása természetesen leginkább a tragédiához vonzotta. A szenvedélyek kifejezésében a fiatal művész nem tudott elég mértéket tartani és sokszor túlcsapott a művészileg megengedett korlátokon, de e korlátos az akkori ízlés szerint valamivel tágabbak is voltak, mint ma. Nem ment még annyira a természetesség rovására, ha a tragédia fizikumban, hangban és indulatokban valamivel több, mint más közönséges ember. Csak győznie kellett erővel, s akkor imponált. Kovács pedig győzte. A milyen olvadó és érzelmes volt szerelmes alakjaiban, ép oly fékezetlenül törtek ki belőle a háborgóbb indulatok egy egy tragicai szerepben. A magyar szomorujátékok hősei képezték legkedveltebb szerepeit és ha magyar díszben lépett a színpadra, mintha megnőtt volna egy fővel s mintha megkettőződött volna szive lángja s szenvedélyeinek ereje. E. Kovács Gyula még 1865 ben jött a kolozsvári színházhoz, mint egészen fiatal, de máris sokat igárő színész. Első fellépte „Bánk bán“ volt. E szerepet akkor játszta legelőször. Kovács mindjárt bemutatójával megnyerte a közönséget, s azóta — néhány esztendő kivételével, mikor Budapesten volt — mai napig érdemekben egyre gyarapodó, közkedveltségű művésztagja a kolozsvári színháznak. És e közel harmadtól évtizedes hosszú idő alatt úgy is mint művész, úgy is mint artisticai vezető — nagyon jelentősége», maradandó emlékű szerepet vitt színházunknál. A tragikai hősnő szakmáját egy szép fiatal asszony töltötte be akkor. Játéka, szavallata tele volt mindenféle formátlansággal. Excentricue, ideges asszony, ki nagy léptekkel járt kelt a színpadon, a legcsodálatosabb mozdulatokat tette, s deklamácziójában forte-ból pianóba, andantéból furiosoba csapongott, hirtelen, átmenetek nélkül. És mindezt nem szerepének értelme szerint, hanem úgy, a mint logikátlanul változó impressiói vagy szeszélye magukkal hozták. Csupa rhapsodia az egészt a asszony. '1 E szép főben a sajátszerü ötletek valódi chapsa gomolygott. És e látszólag bensőség nélküli temperamentum szédületes gyorsasággal járta be az indulatok szélsőségeit. k Különcz volt a színpadon és a sampa "W dón kívül is. Neki voltak a legfeltűnőbb hajdíszei és öltözetei. Az utczán messziről fel lehetett ismerni, hogy ő jön. Modora férfias, egész a hevességig határozott. A nyugodtságot alig ismerte. Hanem aztán volt hangjában valami csodálatos bűbáj és zengzetesség, mely kibékített, ha még oly érthetlenül száguldott föl a alá a hanglétrán. Volt egy-egy mozdulata olyan fenségesen plastikus, hogy szívesen megbocsátunk érte akármennyi furcsa taglejtést, odakapkodásban, mellyel játszott, ha néha sikerült megragadnia a szerep, vagy egy jelenet illő hangulatát,úgy ábrázolt, mint egy lelkületes művésznő, s a megragadó jelenet hatása sokáig maradt emlékünkben. Minden furcsaságaiban volt valami megkapó. Tanulni nem szeretett, értelmével nem szabályozta színpadi működését, s teljesen átadta magát a pillanatnyi benyomásoknak. Néha művészien adta szerepét, máskor — ugyanazt a szerepet — bámulatosan rosszul. Kimagaslott alakításaiból egy felvonás, egy jelenet, vagy egy rövidke momentum. Hanem ez mindig hatalmas volt. Ily szerencsés pillanataiban a középszerű, a fél-siker ki volt zárva. Játékai vagy teljesen elhibázott, vagy művészi hatása volt. És heveskedéseiből, formátlanságaiból is mindegyre ki-kivillant az igazi genre. Ez az excentricus fiatal színésznő Kassainé Jászai Mari volt. ide-1