Kolozsvár, 1889. január-június (3. évfolyam, 1-148. szám)
1889-06-03 / 128. szám
Ill-ik. évfolyam 1889. Szerkesztő-iroda: FŐTÉR 7. SZ. SZENTKERESZTI-HÁZ. A lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő. KÉZIRATOK NEM ADATNAK VISSZA Megjelenik a lap minden nap, az ünnep- és vasárnapok kivételével. Névtelenül beküldött közlemények tekintetbe nem vétetnek. -128. szám. ÜDVÖZLET, Kolozsvár, jan. 3. (Sz.) Az országos szabadelvű párt képviselőinek mai lakomáján mi is részt kívánunk venni egy őszinte, szívből jövő üdvözlettel, mint e hazarész közvéleményének egyik igénytelen közege, nem szólva, mint magukról némelyek oly merészen állítják, a nemzet nevében, de nyilatkozva e hazarész ez idő szerinti törvényes többségének meggyőződésével egybehangzóan. Hogy az országos szabadelvű párt, hazafias működésének e viszonylagos nyugvó perczében, a ma megszavazásra került appropriatio után, ünneplő találkozóra gyűl, erre nézve, azt hisszük, valamivel többecske jogczímet hozhat föl, mint az ellenzék a maga utóbbi időben sűrűen celebrált lakomái javára, mert az a küzdelem, amely a mai nappal érte végét, a hazafias odaadás, a férfias kitartás, a méltatlan vádak és gyanúsítások ellenében kifejtett erő és meggyőződés oly fényes tanúbizonyságait szolgáltató pártunk javára, amelyekkel nem dicsekedni akarunk , mert a kötelesség teljesítésével önérzetes férfi soha sem dicsekszik, de amelyekre a körülményekkel és az ellenfelek magatartásával, harczmodorával szemben, hivatkozni bizton és megnyugvással lehet. És azt a harczot, melyet országos pártunk ez öt hónap alatt, a képviselőházban, példátlan szilárdsággal és még példátlanabb összetartással s a legfényesebb diadallal kiküzdötte, mi, kisebbek, szintén végig éltük s vívtuk s azért, ha most, e napon, az ünnepélyből, üdvözletünkkel, mi is részt kérünk, tehetjük ezt minden szerénytelenség nélkül és tesszük meggyőződésünkben gyökerező kedves kötelességünk szerint. Mert nekünk, a haza erdélyi részeiben élő és küzdő magyaroknak, még különös okaink is vannak a szabadelvű pártnak és vezérének, Tisza Kálmánnak, e tizennégy éves törvényhozó és kormányzó múltjára visszatekintenünk s e visszatekintésben mai üdvözletünk számára mélyen fekvő és messze terjedő alapokat találnunk. Mi tudjuk csak igazán méltányolni azokat a törvényhozási intézkedéseket, amelyek nekünk a megyék új beosztását, a Királyföld rendezését, a szász universitás ezzel kapcsolatban álló új szervezését, a népiskolai tanítók és a középiskolák tanári qualificatióját illető s az államnyelv érvényesülését biztosító határozmányokat szolgáltatták s állapiták meg, az egységes Magyarország fönhatósága alatt, az unió reálissá tétele által. A mind erőben, mind vagyonban, mind általános fejlettségben sokkal szerencsésebb Királyhágón túliakkal összehasonlítva, csak mi érezzük valóban azoknak a hatásoknak mélységét és terjedelmét, amelyek ez időszak alatt az erdélyrészi egyetem biztos alapokra fektetésében, fokozatos kifejlesztésének folyamatba indításában, a kolozsvári kereskedelmi akadémia fölemelésében, — aztán, a naszódi alapítvány ügyeinek, kezelésének szabályozásában, több felekezeti középiskola állami segélyezésében, meg az első erdélyi vasút államivá tételében, a magánvasútvállalatok állami segélyezésében s tervszerű hálózattá kiegészítésében rejlenek. Ki mérlegelhetné nálunk jobban azokat a jövőre ható befektetett tényezőket, amelyeket e tizennégy éves munkálkodás rendjén az állami és magán erdőgazdaság törvényes szabályozása, a fogarasi, görgényi, sz.-sebesi, gyalui uradalmak gazdasága és üzemei, a tordai és fogarasi állattenyésztési telepek! S a k.-monostori és enyedi gazdasági szakintézetek teljes kifejlesztése, az ipari szakiskolák, a technológiai muzeum stb. berendezése biztositottanak? A gyarló emlékezet e röpke és épen azért szükségképen hézagos fölsorolása is mélyen sokoldalú, mennyire nagy jelentőségű mozzanatokat érinthetett s ha még hozzávesszük azokat a kötelező ígéreteket is, amelyeket a Tisza-kormány két tagja e ma befejezett költségvetési tárgyalás alatt tön: egyik az igazságügyminiszter nyilatkozata az erdélyrészi birtokrendezés ügyében, másik a közoktatásügyi miniszter kijelentése a kolozsvári egyetem teljessé tételére s még inkább, a hibedóvás ügyének állami és törvényhozási fölkarolására nézve —akkor, valóban, nincs miért még külön magyarázatot keresnünk és adnunk üdvözletünk, hálásan elismerő részvételünk számára, amellyel mi is csatlakozunk az országos szabadelvű párt mai ünneplőihez. E párt, ennek kormánya és feje, Tisza Kálmán, soha egy pillanatig sem késztette sem magát, sem a nemzetet aval, hogy a bevégzett munka végpontjára jutottunk. Sőt inkább, mindnyájan és folyton s az utóbbi időben még fokozottabb mértékben is, mind csak a még végzendők, nyitandók és megalapítandók hosszú sorozatának kitűzésében hangoztaták a nemzet előtt a nagy feladatot, melyet megoldanunk kell. Az országos ellenzék nagy lakomákat rendezett az utczai demonstrátiók vezetői, a képviselőházi botrányok kiválóbb hősei számára. A szabadelvű párt a mai nap pihenő perezét használta fel, örülve annak, hogy a költségvetés munkája sikerült s hogy nemsoká ismét fölveheti a nemzet ügyeinek intéző, megoldó munkáját. Amott sokkal több éljen hangzott — emitt a komoly elismerés nyilatkozik. Melyik választotta a jobb részt? Kolozsvár, jun. 3. A kiállott barczok után ma ünnepli az országgyűlési szabadelvű párt a miniszterelnököt. Az ünnepély tágasabb körben kelt viszhaugni. Szívesen ragadják meg az alkalmat mindazok, kik az évek során azon zászló alatt szolgálni lehettek szerencsések, melyet Tisza Kálmán lengetett, hogy elismerésüknek, ragaszkodásuknak, bizalmuknak hangot adjanak ezúttal is. A barcz azon módja után, melyet csak most ellene vívtak, jól esik ezt tennünk. Ez nem a dolgokért való küzdelem volt, hanem privát indulatból eredt lármaverés, amely éktelen zajból nem hauszott ki az ellenérv, az igazság. Ez páratlan modora bár ez volt a mi parlamentáris életünkben. Nem szívesen gondolunk vissza reá. Most azonban, hogy az országgyűlési szabadelvű párt ünnepet ül, lehetetlen, hogy emlékezetünkbe ne idézzük már csak azért is, hogy mély tisztelettel szóljunk a liberalizmusról, mellyel a miniszterelnök mindama durvaságokkal szemben viseltetett, amivel illették a Házban, az utczán. Ez a példátlan önmérséklés; ez a bölcs türelem a szenvedélyekkel szemben ; az igazi szabadélvű,ségtől áthatott s intentióiils hazafiasságában, tisztaságában teljesen meggyőződött embert jellemzi. Ő, ki jól tudta azt, hogy mindent megtett, ami a létező körülmények között egyáltalán akárki által megtehető volt nyugalommal nézte, mint támasztják, mint élesztik a vihart körülötte. E liberális és bölcs vezért Ünnepük ma az igy megállóit bárcz után. Nem szólunk az eredményekről, melyek miniszterelnökségéhez fűződnek. A szellemiekben és anyagiakban jelentkező nagy haladásról a társadalmi élet minden ágában. Nem szólunk az érdemekről, melyeket szerzett, mint bölcs vezérlője Magyarország újjáalakulásának. Ez ország 22 esztendős új életének közel 15 évében Tisza Kálmán állott a kormány élén. A belügyi reformok legtöbbje: a kulturális, a gazdasági, ipari stb átalakulások, az igazságügyi, közigazgatási, védelmi reformintézkedések — az ő kezdeményezésére, vagy az ő befolyása alatt jöttek létre. Kifelé emelte az ország tekintélyét, súlyát, hitelét, idebenn pedig a magyar nemzet számára megszerezte és biztosítja a nemzeti és erős fejlődés, az anyagi és szellemi előmenetel föltételeit. Nem szólunk a tényekről, melyek által Tisza Kálmán halhatatlan érdemeket vívott ki, — a második ezredév alapvető munkájában. Most egyszerűen benső üdvözlettel, a legmelegebb méltánylattal csatlakozunk azon ünneplőkhez, kik ma Tisza Kálmán körül seregelve lelkes ovácziójukkal az ország túlnyomó többségnek érzelmeit, elismerését és ragaszkodását fejezik ki, a bölcs vezérnek, a kiállott nehéz barcz után. Kolozsvárit, hétfő, június 3. Kiadóhivatal: BELKÖZÉP-UTC2 A 4. SZÁM. ELŐRIZETESI DIJAK: Egéy évre.............................16 frt. «18 frt. Negyedéire...............................4 frt. Egy hór»...............................1 frt 60 kr. Egy izdm ára 6 Irt. HIRDETÉSI DIJAK: Egy □’cm. tér éra, Ciceró bétából, 4 kr. Petitből 8 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Myntter tora 25 kr. TISZA ÉS A NEMZETISÉGEK. Kolozsvár, junius 3. Szomorú sorsuk volna a kormány férfiainak, azoknak, kik döntő befolyással bírnak az államügyekre, hogyha tényeiket az utókor a történetírók, a parlamenti ellenzék szónokai, vagy az ellenzéki sajtó czikkei után ítélné meg. A miniszter urak, legalább nagy részük, azok t. i., akik szívósabban tudtak küzdeni s hazafiságuk érzetében bátrabbak voltak az elvek harczában, s az akarat erejével az ellenzék által felállított gátakat széttörték — a gonosz hazaárulás bélyegével volnának kénytelenek a történelemben szerepelni. Hanem a történelem igazságos. Az idő mindent elkoptat, de egyet nem: az államférfiak derék tényei a haza érdekében, melyek elkövetésükkor bizonyos homályban jelentkeznek, mert az ellenzék azokat a közvélemény előtt a pártszempont ködében igyekszik bemutatni, minél távolabb esnek koruktól, annál fényesebbeknek, annál nagyobbaknak látszanak s az utókor annál hálásabb és elismerőbb azokkal szemben, akik azon tényeket elkövették. Az államéletben is a szereplők három kategóriába tartoznak. Egy német tudós hasonlatát alkalmazzuk. A folyadékban három erjedő anyag van. Az egyik csak hamar jelentkezik a felületen, rövid ideig ott csillog, aztán leszedik és eldobják a habbal. A másik szintén a felületen csillog, aztán alászáll, elmerül a fenékre s megalkotja a seprőt. A harmadik, mely igen csekély, szeszszé válik. A történelem meg fogja mutatni, hogy melyik kategóriához tartozott Tisza Kálmán. Mi nem féltjük őt az utókor ítéletétől. Kormányának eredményei oly nagyok, hogy nem lehet azokat puszta szóval megdönteni. Mikor Tisza Kálmán kezébe vette a kormány gyeplőit, a nemzetiségek nagyhatalmaknak tűntek fel. Az a politika, mely arra czélzott, hogy a kormány miként helyezzen el három pénzt két zacskóba, miként üljön egyszerre több nyeregben, nem bizonyult helyesnek, sem nem volt méltó a magyar kormányzás tradíczióihoz. A bécsi kormányok ezen fogásának átvétele odáig vitte a dolgokat, hogy Lónyai Menyhért miniszterelnök 1875- ben már alkudozni kezdett Balázsfalva érsekével, felhíván őt arra, hogy a román nép óhajtásait egy memorandumban terjessze elő. Mikor Tisza Kálmán átvette az ügyek vezetését, a nemzetiségek igényei fel voltak fokozva s már-már azt hitték, hogy, a magyar alkotmány teljes megváltoztatásával, sikerülniük fog a magyar államot legerősebb történeti jogalapjában meggyengiteni s egy kantonrendszert behozni. A törvényhozásban éles hangok emelkedtek a magyar alkotmány sarkalatos törvényei ellen, s a külföld a kifelé gravitáló elemeket ezen törvényellenes harczukban minden téren gyámolította és segítette. Nem az volt a baj, hogy Magyarországon nincs szabadság, hanem az, hogy Magyarországból nem akarják számukra természetben kihasítani a megfelelő részt. Nem az volt a baj, hogy a magyar államban a törvények nem igazságosak, hanem az, hogy meg nem engedtetik nekik a jog olyan törvényeket hozni, amilyeneket ők akarnának és szeretnének, amelyek a jogegyenlőséget merőben megzavarnák. S nem azért volt a küzdelem, hogy talán a törvények megakadályozzák a nemzetiségek egyéni fejlődését, hanem azért, mert a törvények nem nyújtanak kizárólagosságot számukra. A magyar alkotmányt alig vették figyelembe, s nem tartották hazafiatlanságnak megsérteni a trikolort. A KOLOZSVÁR TÁRCZÁJA. Kolozsvár. Közgazdasági tanulmány. Dr BÉKÉSY KÁROLY-tól (8) (Folytatás.) E nevet valóban igazolják is a városnak ez időben szerzett rendkívüli kiterjedésű jószágai, melyek jó részét elvesztette, elzálogosította később a város, s mégis igen tekintélyes határa, külbirtokaival együtt 26 ezer hold kiterjedésben maradt meg; de igazolják azon roppant badi-sarczok is,melyeket a nemsokára elkövetkezett szomorú megpróbáltatások alatt Kolozsvár polgárai fedezni bírtak. Ha a fejedelmek pénzzavarba jöttek, a kolozsvári polgárokhoz fordultak kölcsönért. Ily kölcsönökért zálogosították el Kolozsvárnak a széki és kolozsi sóaknákat, Gyalu vára birtokainak fél dézmarészét, a harminczad jövedelmét. A kolozsvári, 1609-ik évi országgyűlés 32-ik törvényezikke pedig igy szól: „Kolozsvári ötvös (kis betűvel) Andrásnak volt az ország adós bizonyos summa pénzzel, kinek megfizetésére rendeltünk kapuszám szerint tiz-tiz pénzt, melyet az perceptorok az adóval együtt ad pri mam diem junii felszedvén, Kolozsvárott ugyanazon ötvös Andrásnak kezében administráljanak.“*) Meg volt tehát minden feltétel : tőke, képzett munkaerő, meghóditott piacz arra, hogy igy haladva a kolozsvári magyar ipar •) Monumenta comitialia regni Transylvaniae. Szerk. Szilágyi Sándor VI köt. 1251. lépést tarthasson bármely más nemzet iparával, de a mint egész Magyarország mindig súlyosabb megpróbáltatásoknak volt kitéve, mint nyugati szomszédai, beborult nemsokára a derült ég Kolozsvár felett is. Az első döfést II.Várad eleste adta meg, a minek miatta Erdély északnyugoti fele várerősség nélkül maradt. A nagysinki országgyűlés 1664-ben aggodalmasan hozza a végzést: »nyomorult sorsunkat nézve, kényszerittettünk e várost nemesi szabadsággal felékesiteni, hogy igy az mind azon véghelynek, mind a megmaradott hazának szolgálatára alkalmasabbá legyen . Kolozsvár végvárrá lett, kinevezett fő- és alkapitány alá helyezték, katonai őrséggel látták el, polgárai pereiket többé nem a fejedelmi, hanem csak a vármegyei birákhoz vihették fel, a kapitányok és porkoláb falai közé idegen bort hoztak be, s lakosait az őrség számára 14 ezer frt és 100—100 köböl buza adóval,a várerődítés körül nehéz munkával terhelték meg. A kolozsvári polgárok szerfelett kedvetlenül vették ezt a „felékesítést“, s mindent elkövettek az „alábbvaló és meggyalázó véghelyi állapot“ állandósítása ellen. Az országgyűlések alig bírták megczáfolni a „kolozsváriaknak nemesi sorsba helyezésükre tett némi ellenvetéseiket“ s nyugtatták a polgárságot, hogy összes kiváltságaik fönmaradnak. Tényleg azonban Kolozsvár elvesztette autonómiáját, katonailag szerveztetett, de a mi még végzetesebbé vált rá nézve, ezután a hazát érő minden támadás és csapás őt sújtotta. Az ellenség váltakozott falai alatt, felperzselték külvárosait, elszedték vagyonát, öldösték fiait , akármelyik fél volt a győzelmes, a város mindig vesztett és szenvedett. „Félt a győztestől, rettegte a legyőződet, ha ismét győztessé lett.“ Várnak teljességgel nem volt alkalmas, már csak polgárságának vagyonossága miatt sem, mert gazdag prédának kínálkozván, magára kecsegtette az éhes hadakat. 1658 ban a török, tatár, oláh, kozák csordáknak 69,463 frt 10 pénzt fizetett sarczban a város, többnyire aranyban és tallérban, 1660- ban Seydi pasának 108,000 frtot, 1661 ben a a tatár dámnak 90,000 frtot, a mi túlzás nélkül mind tízszeresen vehető a mai értékhez hasonlítva . 1687-ben a lotharingiai herczegnek és a német foglaló seregnek százezer frt értéken felül adott, pénzt, terményt, marhát a város, melynek annalesei egyetértenek abban, hogy török, tatár kevesebb pusztulást hozott a kolozsváriakra, mint a befogadott német őrség, mert ezek a polgárságot felosztották maguk között: „egy része kenyeret, más fűszert, a harmadik pénzt, a negyedik bort tartozott nénik adni“ s „ebben nem volt irgalom“; „bútoraikat, bort, búzát lepecsételtek“ s csak amit akartak, „azt adták a tulajdonosnak:“ „már 400 háznál több van — panaszolnak a városatyák — lakójától kipusztitva s pusztul a város naponkint most is ; oda jutottak, hogy inkább mennek ajtórólajtóra koldulni, mintsem őket városukban éhség ölje meg, vagyonukat a katona kegyelméből használhassák s a kiket tartanak, azoktól kinoztassanak.11 „A szőlők nagy része puszta, a kik művelték, a katonaság kegyetlensége elüldözte. A kertek gyümölcsfái, a mennyire a szem lát, ki vannak vagdalva s helyök pusztává téve. A tolvajok mindenfelé elszaporodtak, a lakosok eladták czin, réz és vas házieszközeiket, hogy a katonákat tarthassák, némelyek koldulásból tartják.“ Tényleg 1687-ben határozza a város: „a hostátiak magok elvonása miatt, sok belső becsületes embernek majorjára szállott a lovas német, az ilyenek a magokat elvontak javaiból, házukból, szőlőikből, szántóföldjikből vehessenek elégtételt, kikiáltván elsőbben, hogy mindnyájan haza szálljanak.“ Mert „az Ínség árja összecsapódott Kolozsvár felett; sokan mindenöket elhagyva kibujdostak.“ Elképzelhető, mily mérveket öltött a romlás, a midőn a város távollevő polgárainak birtokait közprédára bocsátotta. Egy későbbi, a kormányszékhez intézett közgyűlési felírat e szomorú idők további folytatásáról így szól: „Nem kételkedik, hogy jól ne tudnák Ő Nagyságuk és Kegyelmek a nem csak véghelyben levő,de ugyan a végveszedelemnek és a gyakori háborúságok örvényébe kitétetett szegény Kolozsvár városnak nagy pusztulását és csaknem véginségre jutását. 1703, 1704-ben 40-145,000 frtig ment fel költségük, mik még nem térültek meg. 1705-ben, Herbeville tábornok bejövetelekor legalább 57,941 m. frt 29 pénzt adtak terményben és egyebekben. Ezenkívül a Toletiezrednek magok borát is odaadták s még vettek 1706 fit árut. Ostrom alá esvén a város: minden marhát a katonaságnak kellett levágatni, főzeléket adni s készpénzt 2000 frtot. Br. Tige sarczáért a két ekklezsia malomhelyét tették zálogba s másoktól is nagy összegeket vettek fel, együtt 10,707 frtot. 1707-ben Rabutin tábornok érkezvén meg a felség armadájával, a két ekklézsia búzáit felmérették, 185 küblit, úgy zabját, árpáját, törkölyét; a lovaknak ismét vettek 173 köböl zabot. A megmaradt kevés nép költött a katonaságra 3086 frt 96 pénzt, viasz- és faggyú-gyertyára 2159 frtot, a keresztülment katonaság és őrség számára terményt és konyhára valót 4489 frtot 92 pénzt, átmenő tábornokokra 1025 frtot 45 pénzt, különféle közszükségekre 1235 frtot 45 pénzt, várerődítésre 630 frtot 48 pénzt, kézpénzt Löffelholz tábornok és kapitány Schwarz kicsikart 1200 frtot, levélhordó postákra 1928 frt, napszámosokra, sütőházakban, malmokban, konyhán, császár szekerei mellé 25,590 személyre, ételekkel együtt, naponként 40 frt véve, 10,236 frt. Ezek — mint a felirat szól — noha igen sokak és hitel felett valók, mégsem lehet elhallgatniok az ő régen néppel közös, épületekkel teljes megbecsülhetetlen külvárosiaknak elpusztulását, városuk sok lakosainak megöletését, mint belső utczáikban is drága házaiknak, palotáiknak elromlását, a sok bloqunda, obsidio és revolutio miatt elfelejthetően hasznos örökségeiknek, szőlőiknek, malmaiknak elpusztulását, sok jövedelmű malmaik porrá és hamuvá tételét, melyek ha számításra vagy becsűre mehetnének, könnyen tennének — ha feljül nem múlnák azt — egy milliót!“ E sorokban a várost csak a 18-dik század elején ért csapások vannak felsorolva, de már megelőzőleg kiállott szenvedései között, a pestis tizedelte meg lakosait s a tűz tett borzasztó pusztításokat vagyonában. 1655. április 17-ikén kis rész hijján az egész város leégett s vele a hét piaczi templom tornyostul, melyben a harangok megolvadtak. A gyújtással gyanúsítottakat a város iszonyú kegyetlenséggel elevenen égettette meg. A fejedelem megrendelte, hogy az épitő anyagot Kolozsvárra hordják s „deszkát, zsendelyt, épületfát az országból nehány esztendeig kivinni nem szabad.“ (Folyt, köv.)