Kolozsvár, 1889. január-június (3. évfolyam, 1-148. szám)

1889-04-26 / 97. szám

Kolozsvár, 1889. IRODALOM és MŰVÉSZET. A vidéki színészet baja. A ki melegebben érdeklődik a magyar vidéki színészet ügyei iránt, — gyakran ta­pasztalhatta, hogy a szegény vidéki színésznek nem épen legcsekélyebb baja az a „központ“, a­honnan a dolgai többnyire önkényüleg és kíméletlenül s mindenkor drága fizetség árán intéztetnek. „Központi irodá“-nak neveztetik a lom­ha szinész-egyesület azon góczpontja, a­hon­nan nem egyszer több kellemetlenség és kár háramlik a vidéki színészetre, mint a mennyit egy-egy szökevény vándorkomédiás, vagy fi­zetésképtelen igazgató egyszer-máskor okozhat. Ez állításnak igazságát semmi sem jel­lemezheti tanulságosabban, mint V­á­l­i Béla felszólalása a Bud. Hírlapban. Váli kormánytanácsos volt az egyesület­ben és csak legközelebbről mondott le állásá­ról. „Leleplezései“ tehát annál több hitelre tarthatnak igényt. Nem akarta tovább viselni a felelősséget, mely a tanácsosi tiszttel jár. És — czikket olvasva — könnyen megérthetjük, hogy elhatározása nagyon is indokolt. A színészegyesület „központ”­ja, egye­bek mellett, a vidéki színészek nyugdíj-alapját kezeli, sok szegény embernek egyetlen vagyo­nát, szerényke segélyforrását az öregség nap­jaira. Váli most közli a meglepő tényt, hogy a rovancsoló bizottság lemondott, miután utolsó rovancsolása azzal végződött, hogy az 1888-ik évi pénztárkönyvben egyetlenegy dátum volt, és pedig decz. 31-ki­jelzéssel. Nyugtának, ellennyugtának, elismervénynek stb. semmi nyoma! A hiányzó összeget az illető felelős közeg saját zsebéből simpliciter kifizet­te, találomra pótolva a hiányt. Ez­zel aztán a dolog be volt fejezve. .. . Elmondja Váli Béla a Polgár színigaz­gató esetét. Polgár Gyula ellen panaszt tettek társulatának sokszorosan megkárosított tagjai. A panaszt a „központ” titkára egyszerűen ad acta helyezte, a­nélkül, hogy erről köte­­lességszerűleg referált volna! A központ kierő­szakolta, hogy Polgárnak, adósságai, vagyonta­­lansága és megbízhatlansága ellenére, a kon­czesszió újból megadassák ! — Azután kisült, hogy Polgár, a konczesszió megszavazása előtt, több csutora szegszárdi bort és szí­l­­váriumot küldött a központi iro­dába, hangulatcsinálás végett .. . Általánosan bevett szokás, — úgymond Váli — hogy színigazgatóink a fizetésekből le­vont nyugdíjszázalékokat be nem fizetik, hanem megtartják és ezek ellenében, bármin­ erőlköd­tek is néhányan a tanácstagok közül, semmit sem lehetett tenni és pedig azért nem, mivel a tanács egyik legkiválóbb elölülő tagjáról igen jól tudták az igazgatók, hogy circa 1800 forinttal tartozik már e ez i­den évek óta. Jómagammal megtörtént az néhány nap előtt a vidéken, hogy egy igaz­gató kötelezettségei kifizetésére határidőül azt a napot tűze ki, midőn az említett 1800 frt n­y­u­gdí­j-1­e­v­o­n­ás be leszen fizetve Egy „kebel­beli“ ember érdekének megóvása czéljából határozatot hoztak az iránt, hogy a tanács rendelkezésére álló pénztárból, egy anyagilag tönkre jutott szí­­n­é­s­z 2000 frtos váltójából eredő kellemet­lenségek kikerülése végett, a központi pénz­tár egy 6000 frtos kiutalványozást elrendelt és pedig tizennégy évig tartó amortizálással! Persze, nem gon­dolták meg, hogy a rájuk bízott pénzösszegek nem üzleti amortizálásokra gyültek egybe, hanem nyugdíjra. Az irodaigazgató szünetlenül élvezi uta­zási szabadjegyát; legújabban, korlátlan költekezési joggal felruházva, a tit­kár is utazni kezd, egy oly reformterv kíséretében, melyről Paul­a­y Ede elnöklete alatt egy szak­értő bizottság kimondotta azt, hogy merő képtelenség! És mégis elfogadták e tervet : az előmunkálatokra mintegy 1000 frt k­i­u­t­a­l­v­án­y z­t­a­t­i­k, dac­ára, hogy a tanácstagok szóbelileg és szavazatuk­kal kimondták, hogy a közgyűlésnél kierősza­kolt terv abszurdum. A személyeskedő pártfogás és üldözés mindennapossága ellen ugyancsak a tanácsta­gok körében többször történt felszólalás. Hogy e protekczió mily átkos, aról a temesvári gya­lázatos bukásából ösmeretes Mosonyi Aradon szétzüllött társasága eleget beszélhetne. A ta­­nács egyes tagjainak távollétében a háromszor megtagadott konczesszió negyedízben mégis megszavaztatott Mo­­sonyinak s a jó jövedelem daczára ő 2—3 ha­vi gázsival adósa maradt tagjainak, kiket e­l­ő­­adásonkint 15—20 krajczárral elé­gített ki, egyaránt megcsalván társulatát és azokat, a­kik az éhezők iránt való részvétből saját zsebükből fedezték a hiányokat a végből, hogy az évadot befejezhessék az elbukás szé­gyenének kikerülésével. Csakis ily protekczióban való albizottság mellett lehetséges az, hogy vannak színészek, kiknek Mosonyi, Sághi, Polgár stb. egyenként 300—500—800 stb. írttal tartozik, a­nélkül, hogy azoknak reményük lehetne ar­ra, hogy jogos követeléseiket valaha érvénye­síthetik. Ezeket mondja el Váll Béla, felhiván a hivatott intéző-köröket a purifikálásra. Jellemző. . . Medgyesről irják a Tageblatt­­nak, hogy Rémay német színtársulatá­nak előadásait, daczára a társulat azon törek­vésének, hogy csupán jót adjon elő, a közön­ség rendkívül gyengén látogatta, úgy, hogy a színtársulatnak sokkal előbb kellett előadásait befejeznie, semmint szándékozott. E körülményt a „Tageblatt“ jellemzőnek mondja. Recitator: Blagosch a német recitator, a­ki babért és bankót összeszedni jött Erdélybe, ma Brassóban fog szavaló­estélyt tartani. A Kisfaludy társaság Gyulai Pál elnök­lete alatt tegnapelőtt délután ülést tartott. Min­denekelőtt bejelentették, hogy Karap Ferencz főrendiházi tag 100 fratal az alapitó­ tagok sorába lépett. Ezután Dalmady Győző r. tag. két hangulatos költeményt olvasott föl, „Haza szeretet“ és „Régi érzések” czimmel. Heinrich Gusztáv r. tag. felolvasta Mayland Oszkár ven­dég jelentését a Kisfaludy-társaság segélyével mult évben tett tanulmányutjáról, „Az oláh népköltészet fő jellemvonásai“ czimmel. Jel­lemzi az oláh népet, majd annak népdalait, megjegyezvén, hogy a rumén ethnologia kiak­­názhatatlan kincsbányája a nép szellemi ter­mékeinek. Ismerteti az általa összegyűjtött rumén mythologiai anyagot és kimutatja, hogy az rendkívül hasonlít a szláv népek mytholo­giájához. Foglalkozik az Ünnepi és temetési dalokkal, majd a néptalányokkal és varázsigék­kel, a­melyek közül többet ismertet. A jelen­tés után Ágai Adolf r. tag „Dalok egy as­­­szonyról“ czimmel néhány köteményt olvasott fel Barna Izidor vendégtől. Végül Szász Károly r. tag Jakab Ödönnek két hatásos költeményét olvasta fel, mire az ülés véget ért. K­O­LOZSVAR A piczula-h­áboru. Kolozsvár, ápr. 26. A kocsisok Bécsben egy pár piczulával ke­vesebbet kaptak a lóvasut-társaságtól, mint a mennyit akartak volna. Ezen összevesztek a gaz­dáikkal s otthagyták a szolgálatukat. Efféle cse­léd-dolog esett még a világon elég. Sőt az sem rettenetes, hogy a faczér kocsis-trupp meghaji­­gálja kővel addig féltve mosott, törölgetett lo­vait, ha másnak kezében a van gyeplő. Az azonban legalább is kissé szokatlan a világhistoriában, hogy a kocsisok piezuláiért megfájuljon a nép szive s a haragos cselédhad mellé a világváros tisztelt polgársága oda álljon segítségül, boltablakokat, kocsioldalokat s kato­nák fejeit betördelni. Mily látvány! Elől Jancsi és Pista,felemelt ököllel, utána a szent nép felhői! Nem a szabad­ságért, alkotmányért, nemzetiségért, hitért, egyen­lőségért küzdenek — hanem fejenkénti 3 piezu­­láért napjában. Megmozdulnak minden rétegek! A városházán szemüveges urak tartanak rebegő han­gú beszédet a méltatlanság, a szűkmarkúság miatt, mely megvonja Jancsiéktól napjára a 3 piezu­­lát . . . A tanács meglágyul és 50 ezer frt bír­ságot ró a makacs gazdákra ! Lőnek az­­ utczán; vér foly; a gyengéket összetapossák a futó paripák; a katonákat lesze­dik a lóról; a puskákba éles töltést tesznek, és a többi és a többi. Két tanulságot merítünk Egyik ez: Hogy a zajongó utcza nem mindenkor leg­hívebb kifejezője az igazán számba veendő nagy közönség felfogásának Mert ezúttal eszük ágában sincs Bécset magát: a császár­város számot­tevő elemeit vádolni a kocsisháborúért; eszükben sincs ez alantas heccz okán, a város intelligencziájáról lenni csekélylő vélemén­nyel; eszükben sincs azt hinni, hogy a nagymultu, nagy jövendőjü város szivében nincs egyéb a miért lángoljon s csak a kocsisok priznláiért szaladtak. A kedves Bécs kétségtelenül előkelő han­gulatú város. Bizonyos úri negligencziával viseltetik még olyan dolgok iránt is, a miken mi naiv magyarok a legteljesebb figyelemmel csüngünk Míg például mi beszívunk minden szót magunkba, mint a szivacs a csepegő esőt — a­mit az országház­ból permetélnek a honatyák, addig Bécs csak néha érdeklődik a maga T. Háza iránt (neveze­tesen ha valami botrány történik benne). Máskor az üléseket este tartják kényelmes szép palotá­jukban a honatyák s ha valami igen jó színi előadás kínálkozik valahol — látogatják is, (a Házat t. i.) bárba gyéren. Ha azonban valami igen fess dáma csicsereg valahol — mindjárt akad valami ok, a miért a gyűlés ideje megváltoztat­­tatik. . . Azt hát, hogy valami heves város lenne Bécs, a­melyikbe csak egy kis szikra kell, mind­járt lángra gyűl, nehéz állítani. A kocsis urak piezuláiért is az a publikum jött az utczára bot­rányt csinálni, a­melyik minden nagy városban napvilágra kerül, ha alkalom kínálkozik a za­vargásra. Ismételjük: az egyik tanulság az a bécsi piczula-hecczből, hogy a zajongó utcza nem mindenkor a leghívebb kifejezője a közönség fel­fogásának. Nem az most Bécsben, nem volt az Buda­pesten nemrégiben. A másik tanulság az, hogy nem jó Bécs­­nek erősen elítélni bennünket, ha nálunk raké­­tát csinál a közönség. Mert a Magyarországon nem rég is lefolyt tüntetéseknek legalább nemes és nagy indokuk volt. Az alkotmányt, nemzetiséget vélték bajban levőnek azok kik a tüntetést kezdeményezték. A közönség egyszerre talpra állt. Nem is enged­te felvilágosíttatni magát. Nem contemplált, ha­nem lelkesedett A hazát éltette. Nagy gondola­tok járták át. Féktelenkedett is érte néhol, de az indokai erre is nemesek voltak. Visszaemlékezünk azokra, miként ítélték meg nemrég a mi mozgalmainkat t. testvéreink. És mély sajnálattal bár azon botrányok felett, melyeknek a kocsisok piezulái miatt ki volt téve tegnap s tegnapelőtt a császár­város, lehetetlen elhallgatnunk azon tényt, hogy nálunk — — nem cseléd ügyben volt a zakéta. -9 igénybe venni! pöfögé a rend kapitánya. Kér­dem. . . — Fogja be a száját! szakítá fó,de dupla Kelemen. Maga Mihaszna András! A rohamosan készülődő botránynak ele­jét vette Csetényi Sándor közbelépése. Békél­tető és hízelgő szavai megtették a hatást. A szerkesztőnek gratulált a szép beszédhez, Ka­pocs Ádámnak az erélyes interventióhoz, Ke­lemen urat pedig rábírta, hogy jelentse ki „té­vedésének a szak­ma­ipulácziót és a kapi­tányhoz intézett szavakat. A béke helyreállott. Csupán Kapocs Ádám szolgált még annyi felvilágosítással,hogy „nyil­vánvalóan dikéziózni“ hatósági engedély nélkül nem szabad. Ezenfelül biztosította a szepegő Goromba Mártont is, hogy bántódása immár nem lészen. — És a táskám, meg a botom ? kérdé az öreg úr. — Tegyen holnap följelentést a kapitá­nyi hivatalban, mondá Kapocs, fensőbbséggel. Azaz, hogy . . . holnap vasárnap lévén, tehát hétfőn. Aztán majd investigáljuk a dolgot. Zordfi a szerkesztőhöz fordult : — Gratulálok, tekintetes szerkesztő úr! Öntől minden szavaló színész tanulhat fortra­­got és mimikát. Rakéta kegyesen intett a fejével. Tájkerti mama megrángatta a színész kabátját és édeskésen szólt: Rész ember! Minket észre sem vesz — Ab, mamácska ... és Fioretta . . . Kölcsönös üdvözlések. — Csakhogy megérkeztek! mondá Zord­fi. Képzeljék, öt nap óta primadonna nélkül vagyunk !. . . Már kétszer kellett úgy játsza­nunk, hogy a primadonna szerepét levélben adták be. — Levélben? kérdé Csetényi. — Úgy van, nagyságos képviselő úr!. . . Oh az könnyű . . . Például, ha nem lenne hol­napra Melindánk, a második felvonásban egy szolga simplicitet jelentené Bánknak, hogy a felesége megszökött és átnyújtana egy levelet, melyben a Melinda mondókéi szó szerint ben­­foglaltatnak. A nagyúr aztán olvasná a leve­let és közbe-közbe megtenné a reflexióit, a­mint az a darabban áll . . . Nincs ebben sem­mi ördöngösség . . . A mama odasúgta Zordfinak, hogy mu­tassa be a szerkesztőt. A bemutatás megtörténik. Rakéta Napo­leon a patrónus leereszkedésével nyújtja ke­zét Fiorettának és biztosítja őt jóindulatú párt­fogásáról. — A kedevári közönségnek nagyon ma­gasak a mű igényei ... De sok jót hallottam már kegyedről ... Csak szorgalom és igyekezet. A többi megjön. Táj kerti mama fejtegeti a szerkesztőnek a leánya sokoldalú tehetségeit és czélzást tesz arra is, hogy Fioretta már Budapesten lehetne, ha akarná. — Budapest? szólt megvetően Rakéta Napoleon. Nem értem, hogy csinálhatnak ak­kora dolgot ebből a fővárosból ? Hát mi van ott, a­mi nálunk nincs meg!... A házak, a paloták? No az igaz, egy csomó kővel töb­bet halmoznak fel azok, mint mi. De azt is a mi verejtékes pénzünkön halmozzák. Zordfi úr zajosan helyesli a Rakéta fel­­lo^ását. Tájkerti mama pedig kategorikusan kijelenti, hogy ha térden állva kérné a nem­zeti színház, akkor se engedné oda a leányát. Dupla Kelemen politizálni kezd az orsz. k­épviselővel. Roppant kedvezőtlenül nyilatkozik a miniszterelnökről. — Hiszen az az úr nem tud semmit! mondja kicsinylő hangon. A tavaszkor én is benne voltam egy küldöttségben, mely a mi­niszterelnöknél tisztelgett. Mikor aztán mind­nyájunkkal váltott egy pár szót, én egyenesen megkérdeztem tőle: mit gondol, lesz-e hábo­rú? Mire ő azt felelte, hogy: kérdezzem meg ezt a muszka­szártól, mert az jobban tudja!.. Ilyen választ egy magyar miniszterelnöktől! Rakéta Napóleon explikálja Goromba Mártonnak, hogy a magyarországi jelen köz­igazgatási viszonyok közt hiába reméli, hogy meg fogják találni a táskáját. De feltehető, hogy majd a centralisatio után tetemesen meg­javulnak a közviszonyok. Kapocs Ádám utasítja a rendelkezésére álló egy szál rendőrt, hogy járja körül az in­­dóházat, s ha valami történik, rögtön jelentse. Ő maga azalatt idebenn vigyáz a nyugalomra. (Folytatjuk.) HÍREK. Erdélyi részek, Kolozsvár, április 26. — Egy lövés Tegnap egy fiatal ember magára lőtt, azzal a szándékkal, hogy megsza­baduljon az élettől. Nem rajta múlt, hogy a golyó nem oltotta ki életét, melyet unottátet­tek előtte a korcsmák s a pinczérleányok; sze­retett mulatni: a kolozsvári korcsmákban szép leányok kínálják a bort ; zavarokba jutottja ezek elől a halálba akart menekülni. Fekszik a se­bében ; tán felgyógyul, tán meghal. A bűnös alkalmat a czudar, egésségölő mulatsághoz tovább szolgáltatják a pinczérleányos korcsmák az utá­na következő áldozatoknak. Megdöbbentő álla­pot az, mely Kolozsvárt az éjjeli mulatóhe­lyek korlátlan engedélyezése s igen csekély felügyelet alatt való tartásából keletkezett. Ez egyetemi városban, hova az erdélyi részekből mindenfelől tanulás czéljából gyűl össze a ma­gyar ifjúság, lépten-nyomon éjjeli mulatóhelyek, a maguk festett arczú pinczérleányaikkal nyúj­tanak alkalmat arra, hogy az a fiatal ember az unalmas iskolai padok helyett a boros asz­tal mellett üljön s versenyt daloljon a pinczér­­hölgyekkel. Kolozsvár városában 300 korcsma van, vagyis háromszáz olyan helyiség, a­hol bort és szeszes italokat mérnek. E helyiségek közül 42-nek szüksége van arra, hogy két óráig le­gyen engedélye, éjfélen, a rendes záróráv tal. E korcsmákban 80 bejelentett pinctér­­leány van alkalmazva. Tehát Kolozsvárt éj­jelenként 42 helyen (egynéhány egészen tisz­tességes és kifogástalan vendéglő kivételével) nyujtatik alkalom arra, hogy azoknak, a­kik az éjféli zárórával bíró 258 korcsmában nem elégiik meg a mulatságot, éjfél után 2 óráig folytathassák a dőzsölést, 80 pinczérnő társa­ságában. És e mulatóhelyeket túlnyomóan a­z i­f­­júság tartja fenn, e helyiségek csupán az ifjúságon élődnek, még pedig első­sorban a ta­nuló ifjúságon, a­minek az a legerősebb bizo­nyítéka, hogy az iskolai szünidők alatt a pin­czérleányok létszámát leszállítják s hogy ilyen­kor „saison morte-ja“ van a korcsmáknak. A tanintézetek ifjuságának, a kereskedő- és iparos-ifjúságnak pénzéből telik ki a c*ifj.k. tös, a pinczérleányok bő jövedelme , a aranygyűrűk a korcsmárosok ujjain. Ez az állapot, így a hogy lan. Az ifjúság m­e­g­v­éd­és­é­vel,melynek dig Kolozsvár forgalma jelentékeny részét ^ szönheti, senki sem törődik. Avagy van-e Va­laki, a ki megvédje attól, hogy méregdrága ‘ ros­­szállásokban ne kelljen szálnia ? Hogy jót vehesse annak, hogy jövedelmének hagytí szót éjjeli mulatóhelyeken ne csikarják ki tő­lük mézes szavaikkal s mosolygásaikkal a pls ezérleányok, a kiket gazdáik csupán »t­t­ tartanak 8 ezzel szemben e szerencsétlen remtéseknek havi 5—10 forintot fizetnek miből keztyüre való sem telik­nekj[* Elérkezett már az az idő, a mikor erélyt és gyorsan kell tenni ebben a tárgyban. az ifjúság az, mely a legszívesebben 8 ^ lásabban fogadná, ha nagy seprést tartana , rendőrség e korcsmákban , aztán állandó felügyelne arra, hogy ott ne legyen anni, szenny a mennyi most van. Erre a fontos ügyre a városi képviselő­ testületnek s a városi hatóságnak figyelj, ezennel felhívjuk s kérve-kérjük, hogy a t»^ jó hírnevének s az ifjúságnak érdekében e tárgy­ban mielőbb, minél szigorúbb rendsz­abályozá­­sokat csináljon. — Közgyűlés. Az Emke kolozsvár-vá­­rosi választmánya e hó 23-án tartott rendes vá­. gyűlésének általános érdekű tárgyai vol­tak. A választmány kimondotta, hogy f.­­ júni­us 10-én d. e. 11 órakor fogja tar­­tani rendes közgyűlését. S miután a működés együttes volt a női választmán­nyal, a két vá­­lasztmány együtt fog e napon munkálkodásá­­nak eredményével beszámolni. A gyűlés a ta­­nácsház nagytermében lesz megtartva. A ta­­gok meghívókkal, vidéki választmányok és örökös testületek pedig átiratilag hivattak a gyűlésre. A dalkör a közreműködésre felké­reti­k. A választmány elhunyt elnöke, gróf B­á­n­f­f­y Béla felett Sándor József központi főtitkár kéretett fel emlékbeszé­d-tartást. A gyűlésnek egy bizottság által teljesen össze­állított tárgysorozatát változatlanul elfogadta e választmány. E közgyűlésen egy füzetben fog beszámolni a választmány eddigi működésérel E beszámolóba be lesz foglalva a két választ­mány által eddig rendezett ünnepélyek leírási a közreműködők, valamint az adakozók ado­­mányainak nyugtázásával, a­mennyiben ez ado­mányok a helyi lapokban az utóbbi időben nyugtázhatók nem voltak. A gyűlés tudomásul vette Deáky Albert elnöknek azt a bejelentését, hogy a helyi lapoknál a báli adományok teljes nyugtázása kieszközölhető nem volt s miután az adakozó közönség azt hiszi, hogy e miatt mulasz­tásában van a hiba, kérés intéztetett a központ­hoz, hogy közlemények kiadása iránt valamely he­lyi s budapesti lappal szerződjön, vagy pedig az egyesület részére egy folyóirat megindítása iránt intézkedjék. A választmány őrködő ügyeinél már rég felkeltette az a körülmény, hogy a két vizközt a közok. ügyek teljesen el vannak hagyatva. Tanulmány tárgyává tette ezt az ügyet s most egy a városhoz intézett felter­jesztésében egy oly concret javaslatot tett, hogy annak nyomán egy [iskola felállításának a kérdése, könnyű módon, rövid idő múlva Zsófi álma. — ARMAND SILVESTRE. - Künn, messze a külvárosban jártam s ott figyeltem meg Zsófit, a­ki nagy, lomha leány. Szolgálója a nénjének. A nénje viszont felesége egy embernek, a­ki házzal bír a külvárosban Épen reggel van, csak imént virradt. A külső szobában az asszony perlekedik apró gyermekével. A gyermek azon sír, hogy miért nem kaphat már kávét, hisz na­gyon éhes. A csontos asszony, az anyjuk, veszekszik, hogy korán van még. Csittitja. Csend lesz, vagy összetöri azon­nal minden csontját. A kicsi gyermek félve húzódik a pisz­kos takaró alá és elfelejti a kávét. Bámulja fél szemmel, mint öltözködik az anyja, ki foly­tonosan lármázva és szitkozódva kapja magá­ra ruháit, egy marok vízzel megtörli az ar­­czát, a szemét, ennyi a mosdás és veszi a saj­tárt, míg felrázza a földön a szalmazsúpokon fekvő húgát (ki kegyelemből élvezi itt az úri életet), készülődik és kihalad az istállóba fejni. A huga — Zsófi — felébred, törölgeti a a szemét. Valami furcsát álmodott volt és menten elmondja a sógor urának és a kis fiú­nak, ki most ismét vitézkedik, egyik kezével a párnát rángatván és lábait belecsavarva a tollában kívül is bővelkedő dunnába. Azt álmodta, hogy eljött volt az a nagy as­­szony, kit a tegnap kiűztek az udvarról, mert csont­­szedés közben eldugott egy almát, mi a fáról le­csüngött a kert­kerilés mellett. Az a nagy,so­vány termetű asszony most szép, úri ruhába öltözve bejött és mondta: A sok csontból gaz­dag lettem és házam, meg földjeim, cselédeim vannak Lenn lakom a városban és délben kelek fel. Kocsikázom, hangosan beszélek otthon is, egyebütt is. Nincs kitől féljek. Ha akarom, férjhez is mehetek, akár úr­hoz, vagy akár, a­kihez nekem tetszik. Most kifizetem nektek a csont árát, meg azt az al­mát is, a­mit nem engedtetek, hogy ellopjak. Jó . . . jó . . . Fiam Zsófi (ezt nekem mond­ta) te jer hozzám. Nálam lakhatsz, ágyban fogsz aludni, későn kelhetsz és kisasszony leszel. Én akkor — így álmodta — meg akar­tam csókolni annak a jó nagy asszonynak a kezét, mire ő úgy megütötte az arczomat, hogy most is fáj. Fáj bizony . . . Vajjon csak­ugyan megütötte valaki az arczomat? Eddig beszélte az álmot Zsófi, a­ki, mint mondtam, a házi­asszonynak buga és ő is itt él. Kövér testű leány. Az arcza mindig izzadt és az ajkai folytonosan piszkosak, az ember nem tudja, mitől. Zsófi azonban tulajdonkép nem született csúnya leánynak, csak azzá lett. Ránőtt a testére a ruha, egy egy helyt a kar­ján vagy a derekán kiszakadt, ott kipiroslott a bőre. A karjai, a vállai teltek, a kebele duz­zadt és formás az alakja is. Csak a viselkedésében az a lomhaság,az arczán a fásult vonások, melyekből ki lehet olvasni, hogy megharapná éles fogaival azt a férfit, a­ki hozzá merne nyúlni, ha ő nem akarja, vagy megharapná egy pillanatban azt is, a­kire vágyott. De hogy mitől mocskosak aztán az ajkai, azt ki tudja. Fölkel. Öltözködnie sem kell. Ruhástól szokott aludni. Mosdani sem szokott. Ügyi ® * czipőjét kell kitakaritnia annak az urnak, ki a belső szobában lakik. Ki az ? Nagy úr! Muzsikus valami ban­dában , ott is prímás. Reggel úgy három óra tájt jön haza; sokat motoszkál akkor a gyu­­fával, gyertyával ; a finom ruháit mind­egy­ 11. köDt rakosgatja el szekrénybe, fiókba, nehogy baj essék bennük. (Mert az ember nem tud­ja, mindenki szereti a finom ruhákat és a há­zi úr nem vállalt kezességet semmiért sem, hisz arra való a záros láda, szekrény, meg mi, hogy oda elrakosgassák a holmit. El i8 szokta tenni és lefekszik.) A czipőjét Zsófi takarítja. Most is bemegy utánok. Ennek az urnak milyen szép és kicsi czipői vannak és a szobája is urias, bár csak bérért lakik benne. Emitt a tükör. Zsófi nem állja meg, hogy bele is nézzen. No lám! Az arczán nyoma van annak, hogy az a nagy, sovány asszony is éjjel megütötte. Furcsa azonban, nem kéz, ha­­nem valami czipő talp nyoma látszik. Egyszer csak nézi a „szálló ur“ czipőjé* nek a talpát, mit a kezében tartott. Es od* teszi az arczához arra a helyre. Epen iH'** Hát bizonyosan véletlenül, mikor haza jött,sö­­tét volt és lelépte, átlővén a belső szobába. Bizonyosan véletlenül Nem érdemes érte lár­mát csinálni, nem kell harapják, mert csak a* arczát bántotta, azt is véletlenül. Nézi még a tükörben egy darabig azt a foltot az arczán, és nézi az urat, ki alszik az ágyban. A­hogy alszik, a bal kezét marokra fogja és a jobb magasan van a párnán, mintha most is azt az új nótát hozná, mit a tegnap próbáltak össze­­ egész délután a bandával.

Next