Kolozsvár, 1889. július-december (3. évfolyam, 149-302. szám)

1889-08-02 / 177. szám

Ill­ik évfolyam. 1889. 177. szám. Kolozsvárit, péntek, augusztus 2. Szerkesztő-iroda: FŐTÉR 7. SZ. SZENTKERESZTI-HÁZ. A lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő. BELKÖZÉP-UTCZA 4. SZÁM. ELÖIUBTÉRI DIJAK: ■■Mi ém....................16 frt. Vil 4»r*.......................................8 frt. Ntgrtd.Tr..................................4 frt. így hóra.................................1 frt 60 kr. Egy tiám ára 6 kr. HIRDETÉSI DÍJAK: Egy □ 1 cm. tér ára, Ciceró bétából, 4 kr. Petitből 8 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyílttér tava 25 kr. KÉZIRATOK NEMM ADATNAK VISSZA. Megjelenik a lap minden nap, az ünnep- és vasárnapok kivéte­lével. Névtelenül beküldött közlemények te­kintetbe nem vétetnek. SZAVAK ÉS TÉNYEK. Kolozsvár, aug. 31. (Sz.) A mi ellenzékünknek, köztu­domás szerint, van egy universalis fegy­vere, — akár a Dulcamara universalis gyógyszere — melyet mindannyiszor elő­ránt, valahányszor döntő csapást akar mérni — s mikor ne akarna ? — a mai kormányzat rendszerére. E fegyver az általános szegénység, a közgazdasági erő­­telenség, kifejezve az évi defic­itekben és az állam­adósságokban, igazolva a köz* * és különösen a culturális szükség­letek mérsékelt, vagy épen hiányos ki­­elégítésében, a kivándorlás százalékának emelkedésében s mindamaz aspiratiók teljesítetlen maradásában, a­melyek az eszmény és a valóság különbségeiben nyilatkoznak. A mi baj, hiány és szük­ség csak existál a hazában ; a nemzet­nek a mi óhaja és vágya csak betelje­­sitetlen marad — alapforrásában a köz­jogi szervezetnek, materiális consequen­­tiáiban a közgazdasági hanyatlásnak, vagy legalább is pangásnak tulajdoní­tandó, a kormányzó pártnak és kormá­nyának nem levén érzéke és eszméi a nemzet érdekei iránt és emelésök szá­mára s csak egyik napról a másikra tengetvén, határozott programm nélkül, nyomorúságos existentiánkat. Mindnyájan olvastuk és hallottuk, a világ minden lehető és lehetetlen va­­riatióiban ezt a stabilis vádat s csak az imént is megérthetők ama monumentális beszédből, hogy a közgazdasági lidércznyo­­más még az urbériség eltörlését s a rendiség megszüntetését is hatástalanná tette ná­lunk , a kivándorlás azért gyarapszik Magyarországról, mivel a fölszabadulás egyenlősége az éhenhalás egyenlőségévé készül válni. A folyó évi költségvetés képviselőházi tárgyalása rendén sem ada­tott, az ellenzék részéről, csak némileg komoly fejtegetést is hallanunk, mint épen csak a kormány közgazdasági pro­­grammtalanságáról s arról a pangásról, a­melyben a nemzetnek e materiális ca­­lamitások miatt senyvednie kell. Ezekkel a nagyhangú s bizonyos részről már-már bizonyítottaknak tartott szavakkal szemben, épen alkalom sze­rint adja meg a tények találó feleletét a „Közlekedés“ augusztusi füzete, a­mely összehasonlító tanulmányt közöl a magyar államvasutak mult évi üzleté­ről, viszonyítva ez év eredményeit az 1867. óta lefolyt huszonegy évi ciklus adatai­val s általánosságban a monarchia vas­úti bevételeivel. Az adatok, melyeket e teljesen meg­bízható szaklap szolgáltat, valóban meg­lepők és, pedig, fölöttébb örvendetesen meglepők, egészen kézzel fogható mó­don pénzügyi szempontból is, de, talán, még jelentősebb mértékben ama követ­keztetéseknél fogva, a­melyek e szám­adatok tollmutatójából magára a reális alapra, az ország közgazdasági állapotá­ra vonhatók. Mindjárt a végén kezdve a dolgot, a magyar államvasutak kiadásai a múlt évben elő voltak irányozva 21,819,700 írtban, a minél kevesebb adatott ki 71 ezer 893 forinttal; a bevételek,pedig, 36,500,000 írtban, a minél több vétetett be 3,444,344 frttal, a megtakarítás és több bevétel tett, tehát, 3,516,237 frtot, az üzleti tiszta nyereség, pedig, tizennyolcz millió kétszáz­kilenczvenhat­­ezer ötszáz­harminczhat frtot. Magának a pénzügyi nyereségnek örvendetes eredménye mellett, két ne­vezetes tényre kell itt rámutatnunk. Egyik az előirányzat — irrealitása, de annak a ritka és kedvező irrealitásnak formájában, hogy a kiadások többre és a bevételek kevesebbre voltak számítva a valóságnál — és­pedig, nem is vala­mi jelentéktelen számok szerint. Másik az a kiváló mértékben való forgalmi emelkedés, a­melynek az előirányzatok és az eredmények e nagy különbségei előidézésére szerepelnie kellett, a­mi semmi egyebet nem jelent, mint, hogy a személyforgalom s még inkább az áru­szállítás a legélénkebb közgazdasági élet­ről tett tanúbizonyságot. S csakugyan és természetesen, ez a két tétel adja ez örvendetesen emelkedett eredményt, a személyforgalom után a bevétel hét és fél milliót, az áruszállítás után, pedig, huszonhat és kilenc, tized milliót tevén, kerek számokban beszélve. Még érdeke­sebb ez az esemény a megelőző évivel összehasonlítva, a­midőn az üzleti nye­reség két és nyolcz tized millióval valt az 1888. évinél kevesebb. A több bevételt, igaz, a vonalak hosszának gyarapodása is magyarázza , hogy az ellentét, e tekintetben, annál nagyobb legyen, nem csak azt említjük fel, hogy e gyarapodás, a két utóbbi évet véve, 939 kilométer, hanem a két véghatár, 1870 és 1889. közöttit is, a­mely nem kevesebb, mint 4937 kilomé­ter. De maga ez óriási különbség is , hogy Magyarország, ez a folytonosan éhen haló, örökösen végpusztulása küszöbén álló szerencsétlen ország, tizenkilenc­ év alatt, majdnem ötezer kilométer vasutat szerezhetett, építhetett és gyümölcsöztet­­hetett, ilyen mértékben, nem a legkiál­tóbb tény­e óriási közgazdasági fejlődé­sének ? Igen tanulságosak, továbbá, mind speciális üzleti, mint pedig a közgazda­­sági fokjelzés szempontjából, azok az ada­tok, a­melyek a tőkebefektetés, meg az évi jövedelmezőség viszonyát tüntetik föl. A magyar állam vasutaiba, a múlt év végéig, négyszáz millió hetven­ötezer frt tőkét fektetett be s így a kimutatott üzleti fölösleg, a tőke 4’55 °/o-ának fe­lel meg — jegyezzük meg jól: csak magának az államnak, mint vállalkozó­nak javára. Ezen fel­ül következik az a nyereség, a­mely a nemzet egyes tag­jainak részébe jutott, bizonynyal, nem csekélyebb százalék mértékében, mint az államé volt. E nyereményszázalék volt az előző évben 3 93°/0, míg az egész monarchia vasúti tőkebefektetéseit te­kintve, mely a „Közlekedés“ hozzávető számítása szerint háromezer kétszáz mil­liót tesz ennek tényleges nyereményszá­­zaléka csakis 3 76 %, a­minél, tehát, a­minek 0 79 °/C-kal kedvezőbb. De legyen elég ennyi e számokból, a­melyek, azt hisszük, elég éles és meg­győző ellentétet tüntetnek föl a mi el­lenzékünk állandó vádjai, fönhangzó szó­lamai és a való tények között. A­mely országban a közgazdasági élet főnteré­­nek vérkeringéséről ilyen adatokat lehet fölsorolni, ott nem is szorulunk arra a bizonyítékra, a­melyet a minapi com­munique jelzett, hogy a pénzügyminisz­ter a folyó évi hiány fedezésére aligha szorul a megszavazott hitelre, hanem maga e tény bőven szolgáltatja a c­á­­folatot. A tényt, pedig, szavakkal még nem lehet dönteni. A KOLOZSVÁR TÁRCZÁJA. A „sült galamb“ története. SZILÁGYI SÁNDORTÓL Nincs az az erdélyi ember, ki ne tudná, mi a „sült galamb* : nem az, mit az asztalra adnak fel, — melyet én részemről nem tartok valami jónak — hanem az, melyet Pató Pál vár, hogy a szájába repüljön. Nos, hát a keserves emlékű vasvári béke (1664.) után, álló másfél esztendeig várta ezt a sült galambot Apafi uram 3 nagysága egész udvarával, minden tanácsuraival, a három nemzetből álló országgyűléssel, hogy egyene­sen Bécsből indulva a szájukba fog röpülni. Volt is aztán öröm, mikor hire járt, hogy hoz­za Kászoni, leleszi prépost, a császár teljhatal­mú követe. Ott van a táskájában — csak ki kell bontani — egyenesen a szájokba röpül. Mielőtt hozzáfognék annak elmondásá­hoz, hogy mi volt a Kászoni sült galambja, be akarom mutatni azt az úri­embert, kire Er­dély néhány napon át vágyva, szorongva, any­­nyi örömmel, annyi reménynyel tekintett. Ez az időszak is a kis és nagy Macchia­­vellik kora volt. Annak készült Kászoni is. Tekintélyes, szép ember, erőteljes, inponáló alakkal. Jó szónok, finom modorú, nyájas, elő­­zékeny. Hatalmasul tudott beszélni e még ha­talmasabbul inni. Ezek pedig elengedhetetlen feltételek voltak egy azonkori diplomatában.­­ Még a ravaszság sem hiányzott belőle — ha- s nem, szerencsétlenségére, sangviniens természe­te, egyoldalú miveltsége, tapasztalatlansága s főként az a körülmény, hogy csak saját, előre megállapított tervével számolt és sohasem a viszonyokkal, útját állták annak, hogy vala­mely kérdést jól meg tudjon oldani.­ Ha nem is volt ,nehéz* székely, mint Béldy — de nyakas székely volt. Mert szé­kely volt — kászonszéki. A papi pályára ké­szült 8 elég hamar sokra vitte. Még fiatal em­ber volt, midőn esztergomi kanonokká, komá­romi esperessé a leleszi préposttá lett. Leopold kormánya Erdélyben kisebb missiókkal papok­kat , lehetőleg erdélyieket szeretett megbízni. Ezekről feltette, hogy ismerik az ottani viszo­nyokat, hitte, hogy az erdélyi katholikusok ál­tal jó informatiókat szerezhetnek be s jobban bízott bennök, mint a világiakban, kikre min­dig gyanakodott, így jutott Kászoni is az er­délyi követséghez. Most már rátérhetünk a sült galamb tör­ténetére. * * • A vasvári béke egyik pontja Erdélyről is intézkedett. De nem úgy jött az létre, mint a megelőző békék Bocskay, Bethlen és Rákóczy idejében, kik maguk vezették a tárgyalásokat. Apafi a vasvári pontokat csak másod kézből s akkor is csak csonkán és hiányosan kapta meg. Annyit tudott róla, hogy az Erdélyt „régi ál­lapotába“ helyezi vissza. Ezt ő úgy értelmezte, hogy az adót a régi összegre (30 ezer arany) szállítják le, s a törökök által időközben ille­téktelenül behódoltatott területeket visszakap­ják. Ebből az illusióból jó sokáig, másfél egész Tetszett Stratheden and Campbell lordnak Bulgária ügyét bevinni az angol felső­­házba Sö­tét képet rajzolt a jövőről és Angolország lépéseit te­kintette szükségeseknek, egyúttal kérte a kormányt, hogy Bulgáriára nézve tüzetes felvilágosítást ad­jon. Ez az előzmény késztette S­a­­­i­s­b­u­r­y t,hogy Bulgáriát illetőleg nyilatkozzék s a marquis e nyilatkozata képezi a mai külpolitika legfontosabb beszélgetési tárgyát. 1887. óta nem adatott köz­lés az angol felsőházban Bulgáriáról és Salisbur­ azt tartja, hogy azóta Bulgária nem volt gazdag történelmi jelentőségű eseményekben. Nem osz­tozhatom — mondja többek közt Salisbury — a nemes lordnak ama sötét színezetű felfogásában, melyet a viszonyok jelenlegi állásából levon „Nem óhajtok azonban a magam részéről sem bármely irányban jósolgatásokba bocsátkozni. Tényleg le­hetetlen is megmondani előre, hogy mily fejlő­dést fognak venni a viszonyok a Bal­kán-félszigeten és a török birodalom egyéb esztendeig, semmi sem tudta kiábrándítni őket. Neki magának kellett lerontatnia egyik főfon­­tosságu és értékes végvárát, Székelyhidat s ez­sel mégis elért annyit, hogy a német hadakat kivitték az erdélyi várakból. Ez tagadhatatla­nul eredmény volt — de nagyban ellensúlyozta az a körülmény, hogy a törökök behódoltatá­­sának nyitva volt Erdély, kik csakugyan egy­másra foglalták a falvakat — s hogy Erdély szivéig, főként a sóaknákig ne jöhessenek, nagy gyorsan Kolozsvárt Váraddal egyenrangú és Somlyót Székelyhiddal egyenrangú végvárakká kell­ alakítni. Ha eddig Nagy-Váradtól Lugosig minden Erdélybe vezető út kulcsa a törökök kezében volt — ezentúl oly könnyen, ellenál­lás nélkül mégsem nyomulhattak a szpáhi­ csa­­patok az országba. Bármily helyes és okos intézkedés volt is ez — Apafi kormánya a fő eredményt Dem ettől várta. A megelőző háborúban tett annyi szolgálatot Erdély a császárnak, hogy azt hit­te, hogy van oka viszonszolgálatra számitni. A­mint hát Székelyhid le volt rontva s a né­metek kivonultak Erdélyből,Bánffy Dénest Bécs­­be küldték, kieszközölni a császárnál, hogy Er­délyt a portával szemben vegye pártfogásába. Akarták pedig ezt következő módon elérni: Tudták, hogy a császár a vasvári pontok végrehajtása ügyében követet küld a portára: Leszk­et (a Wallenstein egyik gyilkosát), óhaj­tották, hogy ennek adassék utasításba sürget­ni az erdélyi portai adónak leszállítását a ré­gire , az illetéktelenül elfoglalt helyeknek visz­­szaadását. Bánffy csak általános biztatásokkal tért haza — de minden positív, határozott ígéret nélkül. Ez azonban az erdélyiek bizalmát nem lohasztotta le. Lehetetlennek tartották, hogy midőn a vasvári béke végrehajtásáról van szó a portán, Erdély még csak szóba se jöjjön a tárgyalások alatt. S épen azért ők is maguk részéről főkövetet küldöttek a portára, ki az ottani tárgyalások alatt támogassa, istápolja, segélje Leszliet, Paskó Kristófot, egy eléggé eszes, de sangvinieus, könnyen hivő és bőbe­szédű poétát. Ezzel aztán még a különben elég buta Leszlie is — kivel azonban egy eszes jezsuita, Taferner volt— könnyen elbánt . Bízott benne, hitt jó aka­­tában. Meg volt győződve, hogy a császár ál­landó portai residensével Reningerrel ki fogják az erdélyi sérelmek, orvoslását eszközölni E hi­tében az erdélyi országgyűlés is osztozott, mely (1665. szept.) Réningernek, hálából s további ösztönül ezer arany tiszteletdijat küldött. Sajátságos illusiókban ringatta magát a fejedelem, tanácsával együtt. Azt hitték, hogy a békét a császár ie, a követek is úgy értel­mezik, mint ők , ha a porta nem értelmezné, majd megmagyarázzák azok neki. Éhez az il­­lusióhoz illett azon olyan optimista követ, mint Paskó, kinek hitét és bizalmát sokáig semmi török fenyegetés sem tudta megingatni. Azzal a meggyőződéssel indult el, hogy Lesz­lie és Reninger, mire ő oda ér, mindent eliga­­zitnak, már készen várja őt a jó ú­r, hogy az adó le van szállítva s a határigazitás be­szüntetve. Hiszen ha egy hatalmas keresztyén monarcha aláírja a békében, hogy Erdély régi állapotába állittatik vissza, nem elég biztosí­ték ez ? Még az sem ábrándította ki, hogy ab-­ ból, a­mit várt, semmi sem teljesült s most azt hitte, hogy egy-két látogatással, egy-két szivreható s Erdély keserves állapotát rajzoló memorandummal az oratort , a főkövetet man­kóra fogja bírni. Ez az Optimismus, melyben Erdély bá­natosan osztozott, volt az oka, hogy az adó behajtására oly későn gondoltak, akkor, mi­dőn Paskó szemeiről kezdett lehullani a házz. • 4 iyog s maga is belátta, hogy az ezer arany ajándéknak épen oly kevés hatása volt Kénin­gerre, mint a memorandumoknak Leszk­ere. Pedig ha tett is próbát a főkövet néha a nagyvezérnél szóba hozni az erdélyi ügyeket, ezt soha sem tette komolyan: nagyobb gondja volt a török birodalomban élő keresztények sorsának javítására . A jezsuiták betelepedé­sének biztosítására, mint az erdélyi ügyek jó karba helyezésére s végre kezdtek titkot sem csinálni ebből. „Keménykedésünkkel, mon­­dogatok,— nem fogunk nektekN és magunknak kárt csinálni*— s Paskóék egy­ szép napon arra ébredtek fel az év vége felé, hogy a kö­vetek készülnek haza felé, kimondván­ nyiltan, hogy a császár nem engedi ugyan meg,hogy Erdélyt a török ülje meg, de annak, hogy­ ne nyomorgassa, nem állja útját, mert „Erdélynek nem kell nagy szabadságot engedni.“ Végre decz. 31-én Leszk­e és Reninger elutaztak Kons­tantinápolyból a­nélkül, hogy Erdélynek a bé­ke alapján valami könnyítést szereztek volna. (Folytatjuk.) Külpolitikai szemle. Kolozsvár, aug. 2. részeiben jövőre, azt azonban nem gondolnám, hogy most nagyobb indokok léteznek arra, hogy zavarok kitörésétől tartsunk, mint léteztek a leg­utóbbi időben, míg más részről az állandóság és ha adásnak számos biztosító jeleivel találkozunk. Egészben véve az én hitem az, hogy oly ország, mint Bulgária, az ő helyzetében, sokkal gyorsab­ban halad az egyedül egészséges megoldás, vagyis az ama területen létező valamennyi népesség ere­jének természetes fokozása és kifejlődése felé, — ha azok, kik kívül állanak, visszatartják azt min­den oly cselekedettől, vagy nyilatkozattól, mely­nek eredménye ama szerencsétlen ellentéteknek fel­szítása, melyek néha néha felmerülnek. Remény­­em ennélfogva, hogy a nemes lord meg fog bo­csátani nekem, ha, áthatva lévén az e kérdések­kel való foglalkozás terén a hallgatás előnyei ál­tal, azzal zárom be felszólalásomat, hogy minden hatalmunkban álló informácziót meg fogunk adni s némi bizalommal fejezem ki azt a reményt, hogy azt a sötét képet, melyet a nemes lord a jövőről festett, a tények nem fogják igazolni.“ A felső­ház ezután elfogadta az indítványozó ja­vaslatát. A megyei választások befejezése óta Páriá­ban Boulangerről a legképtelenebb hírek keringenek. Azt beszélték, hogy öngyilkosságot köve­tett el, mi azonban üres kohománynak bizonyult. Másfelől azt híresztelték, hogy a mai nap folya­mán új manifestumot fog kibocsátani, melyben a megyebizottsági pótválasztásokban a jelöltség­től mindenütt visszalép s híveit felszólítja, hogy az általános képviselőválasztásokban csoportosul­janak köréje. Vasárnap Boulanger hat városi és hat vidéki kerületben választatott meg. Összesen valami 158,000 szavazat esett reá, ellenben a monarchisták 500,000, a köztársaságiak 3/a mil­lió szavazatot kaptak. A boulangisták most azt mondják, hogy a közigazgatás óriási pressziót gyakorolt a választókra; a franczia paraszt kü­lönben sem szeret a megyei választásokban po­litizálni, de majd megteszi kötelességét a képvi­selő választásokban. A boulangistákra pedig nagy valószínűség szerint ismét csalódás vár. Krétából kedvezőtlen hírek érkeznek. — A sziget több részén sza­kadatlanul ismétlődnek az összeütközések, véron­tással és emberáldozattal. Egy keresztény falut, 150 lakossal, felperzseltek. Városokban, hol mo­hamedánok és keresztények vegyesen laknak, nagy a pánik. A görög konzul családját biztosság szempontjából Syriába küldte. A Havas-ügynökség jelentése szerint Kréta görög lakossága azt a reményt táplálja, hogy a kormányzó visszahívása s a keresztények két párt­jának , a szabadelvű és a konzervatív pártnak kibékülése után a krétai ügy békés megoldást fog nyerni. Mindazáltal a krétaiak fegyverben ma­radnak, míg a válság véget ér. Hire jár, hogy Oroszország támogatni fogja a krétaiak kívánsá­gait a szultánnál.] Megerősítésre szoruló hírek szerint fegyveres összeütközések voltak a törökök és keresztények között­­ állítólag több embert megöltek. A Reuter-ügynökség értesülése szerint a görög kormány bizton reméli, hogy a krétai ügy békés megoldást fog nyerni Anglia világo­san értésére adta az érdekelt felek mindegyiké­nek hogy az angol kormány nagy súlyt fektet rá, hogy Kréta integráns része maradjon a török birodalomnak. A Fearless angol hadihajó a Szu­da-öbölbe érkezett és egy másik angol hadihajót is várnak. E hajók egyedüli rendeltetése, hogy netalán­ zavargások esetén megvédelmezzék az angol alattvalók életét és vagyonát. — Vilmos császár tegnapelőtt indult Ang­liába való útjára. A NAGY REFORM. Kolozsvár, aug. 2. Nem csupán Magyarországon, ha­nem a Globus összes vasúti forgalmára nézve nagyjelentőségű az a reform, me­lyet Baross miniszter a zóna­tarifa által létesített. Mienk a kezdeményezés érdeme. És miénk lesz egy korszakalkotó újítás di­csősége, ha a tegnap életbe lépett ta­rifa előbb a személyi, majd pedig az áru­díjszabásban teljes sikerrel érvé­nyesül. A belföldi és a külföldi sajtó egy­aránt rendkívüli fontosságúnak méltá­nyolja Baross eszméjét. És élénk érdek­lődéssel várják a megvalósítás ered­ményeit. Nekünk pedig mindent meg kell tennünk, hogy a sikernek összes lehető chance-at biztosíttassanak. Kormánynak és nemzetnek egybevett erővel kell köz­reműködnie, hogy Magyarországnak e nagyszabású kezdeményezése a megfelelő anyagi és erkölcsi haszonnal járhasson. Budapesten — kivált a vasúti új árakhoz képest — aránytalanul drágák a bérkocsik és a szállodák. E te­kintetben nagyobb a drágaság mint Bécsben. — A vasúti állomástól bármely szállóig (jegyzi meg nagyon helyesen a P. Napló) annyit fizet az utas, a­meny­nyiért a fővárosba mehet öt zóna tá­volságról. E visszásságot meg kell szün­tetni, s leszállítani kell továbbá a szál­lodai magas árakat is, hogy a Budapes­ten tartózkodás kevésbbé jómódúak szá­mára is lehetővé váljék. A nemzet fogadja meleg érdeklő­déssel az előnyöket, melyeket az új ta­rifa nyújt. És tegye meg mindenütt a szükségest arra nézve, hogy az utazási kedv fokoztassék. Figyelmünk első­sorban Buda­pest fővárosra irányul, mely kiin­dulási és végpontja a vasúti menetterv­nek. Legolcsóbban a fővárosba és a fő­városból lehet utazni. Baross reformja minden kedvezést megad, hogy Budapest idegenforgalma tetemesen emelkedjék. Tegye meg sietősem a főváros is a magáét, hogy ez előny kellőkép érvényesüljön. A budapesti sajtótól várjuk e díjmérséklések szorgalmazá­sát. A zóna­tarifa sikerének egyik első­ wl V18es 87 I válla fiatal ember ” * ,Ö8á8°8 *TCZ°' **

Next