Kolozsvár, 1889. július-december (3. évfolyam, 149-302. szám)
1889-11-22 / 271. szám
I Illik évfolyam. 1889. 271. szám. Kolozsvárit, péntek, november 22. Szerkesztő-iroda: FŐTÉR 7. SZ. SZENTKERESZTI-HÁZ. A lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő. Kiadóhivatal: BELKÖ2IP-UTCZA 4. SZAK. ST.OFIZETF.BI dijak: Bgram évre.........................16 frt. Fél évre...........................................8 frt. Negyedéire.....................................6 frt. Egy hóra .....................................1 frt 80 kr. Egy Hám ára 6 kr. HIRDETÉSI DIJAK: Egy □ cm. tér ára, Ciceró betűből, 4 kr Petitből 8 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyílttér aera 25 kr. KÉZIRATOK NEM ADATNAK VISSZA. Megjelenik a lap minden nap, az ünnep- és vasárnapok kivételével. Névtelenül beküldött közlemények tekintetbe nem vétetnek. in : „A JELENETEKRŐL.“ Kolozsvár, nov. 22. Azok a durva jelenetek, melyeket a magyar parlamentben idéz elő egy törpe minoritás, minden jó érzésű embert fel kell, hogy háborúsanak. Mindnyájunk rovására történtek ezek. Politikai érettségünkre, a parlamentáris kormányformára való képességeink mértékére von belőle minden ellenségünk következtetést. Egy számban a talentumban kis minoritás akarja lehetetlenné tenni azt, hogy a nemzet nagy többségének véleményét képviselő párt, használhassa az ország javára a kezeltetett jogokat, akarja lehetetlenné tenni szólás és véleményszabadságot. A fegyverei ehez a czélhoz egyszerre durvák és botrányosak. Akármiféle pártállású embert, aki ad valamit a magyar parlament tisztességére, fel kell, hogy háborítsanak. Ahova ez a dolog fajult az már nem csak annyi, hogy egy ember támadtatok meg, hanem maga a parlamenti élet megtámadása, így e folytonos botrányok közt nem lehet tárgyalni, így nem lehet vitatkozni, meghányni-vetni józan fővel az arra főkép hivatott fórumon, hogy mi jó ez ország előmenetelére. Mindenki kénytelen így beérni azzal, amit helyesnek a maguk felfogása szerint elzúgnak a zavargó elemek — de nem vehet tudomást az ország nagy többségét képviselő párt felfogásáról, mert azt nem lehet elmondani az országházban. Hát kell hogy lehessen! Az ország nagy többségének véleményét fejezi ki a szabadelvű párt, azért küldetett, hogy tanácskozzék és mindnyájunk tudomásával intézze a mi dolgainkat és nekünk jogunk van követelni, hogy tudjuk, miképen intézi. Meg kell keresni és meg kell kapni ,az eszközöket, melyek lehetségessé tegyék a tanácskozásokat. Elég volt már a közvélemény felültetéséből. Egy idő óta úgy néz ki az országház, mint egy tábor, ahol németek és magyarok vívnak. A tiszta színhazafiságot ,persze az ellenzék képezi, mely dühöng a szabadelvű párt ellen, az országrontók ellen. Ők védik a magyart azok ellen, kik el akarják nyomni, elszegényíteni, nyelvétől megfosztani s alkotmányában megcsorbítani. Na hát ez nem igaz; ez hazugság és áritás. S ebből elég is lesz már. Ez az ország azóta halad minden téren, amióta a szabadelvű párt vezeti. És csak azóta, és olyan nagy lépésekkel, amilyenről alig mert volna valaki ezelőtt álmodni. Erejét azóta fejti ki benn és künn. Hatalmas szava van az egész nagy birodalom sorsának intézésében, amilyen háromszáz esztendő óta nem volt. Pénzügyileg megerősödött. Ezelőtt még csak egy pár évvel is nevetséges ábrándnak és felültetésnek mondta az egész ellenzék azt az állítást, hogy nem lesz deficit három év múlva. És nincs. A nemzetiségeket erős és öntudatos politika tartja féken. Ezt mi tudjuk, érezzük, látjuk tisztelettel és elismeréssel itt az erdélyi részekben. Minden munkánk, melyet társadalmilag is végzünk e tekintetben, jóakaró segítségre számíthat és lelz és ezenfelül minden vonalon erősödik a magyarság szóban és befolyásban. S most előáll egy párt és a maga számára úgy vindikálja a hazafiságot, hogy árulónak, a magyarság ellenségének, a haladás gátjának kiáltja ki azt a szabadelvű pártot, mely Tisza Kálmán alatt 15 év alatt elérte ezeket az eredményeket. És ingerel és izgat vakmerően, meggától a munkában, a tanácskozásban és gyanusít s háborúságot kezd. Mi visszafordíthatnánk e fegyvereit. Mi több joggal elmondhatnék, hogy az ország haladásának igazi ellenségei ők, kik megakasztják a munkát. Hogy a magyarságnak, hogy megerősödésünknek ellenségei ők, kik kezére játszanak a botrányokkal ellenségeinknek. Nem a nemzetiségi küzdelem vitustánczai sem nyilatkoztak egyszer is olyan botrányos formában, mint amilyeneket viszeniráz az országházban egy törpe kisebbség. Hiszen az valóságos orgiája a rakonczátlankodásnak. Mit kívánnak? Azt, hogy minden parlamentáris szokás ellenére a többség felett uralkodjék egy kissebbség. Azt, hogy az ország kifejezett akarata ellenére (mely a képviselők választásában megnyilatkozott) egy pár szálas lármahős felfogása döntsön az ország sorsát illető dolgokban. Valóban bűnt követnének el a nemzet ellen azok, kiket az ország megbízott, hogy véleményükben az ország véleményének adjanak kifejezést, ha kötelességük teljesítésében meginganának, ha nem érvényesítenék teljes mértékében a tanácskozásban és cselekvésben a jogaikat. Beterjesztetik a költségvetés. Az eredmények, melyeket szemmel látunk kétségesekké tétetnek ellenzéki oldalról. Most az ország várja a felvilágosításokat a legilletékesebb helyről, hogy összevethesse a véleményeket és megalakítsa a magáét, hogy helyeslő, vagy elítélő szavát esetleg halhassa. És a kormány feje feláll, hogy megadja a feleletet. Mindnyájunkat érdekel, mert bőrünk és jövendőnk felett lesz szó e feleletben. Igenbe akkor belekiált Károlyi Gábor gróf úr valami vásott megjegyzést és utána a többiek — és mi elüttetünk attól, hogy a mi nekünk nemcsak fontos, de életbevágó tudnivalónk, azt meghallhassuk. És mi kénytelenek vagyunk azt meghallani, hogy micsoda vad vagy humoros ötlete fakadt a gróf urnak és a polónyiaknak... A grófnak ez egy sport, a mit egyéb foglalkozás híján űz — teljes kényelemmel, minthogy az ország fizeti ezt a mulatságát. Nekünk pedig helyrehozhatatlan kár. De hát mit tesz az azon hazafiaknak, kik az országot mentik, s kik letagadják mindenki másról a hazafiságot, sőt a tisztességet, ha nem kiált velük... Ennek végét kell szakítani. Ez több az elégnél immár. Ezek a jelenetek a Parlamentarismus sírját ássák és a mi politikai érettségükben a becsületes munkával támasztott hitet, bizodalmát, ingatják meg. A szabadelvű pártnak meg kell találnia annak a módját, hogy demonstrálja erejét, s meg kell találnia annak a módját, hogy az ország javára irányult munkálkodását a csendzavarók ellenére tovább folytathassa. Eddig az idegen s az ellenséges törekvések ellen kellett küzdenie. Most a régi magyar átok, a visszavonás ellen kell. Ez fájdalmasabb a többinél. De küzdnie kell ellene és le kell győznie. Meggyőződésünk szerint így az ország érdekeinek s előmenetelének tesz szolgálatot, hogy a törvényben előírt feltételeknek meg nem felelő igénybejelentéseknek hivatalból való visszautasítása kérdésében a másodbíróság (kir. tábla) végérvényesen határoz. A szakbizottság továbbá abban állapodott meg, hogy ha közbirtokossági tagok közt a részesedési arány vitás és az aránykulcs rendes arányosítási eljárás során megállapítva nincsen, akkor a kibocsátandó rendelet szerinti eljárás során a területi kulcs alkalmazásának eseteiben a netalán létező hiteles felmérések alapján, ilyenek nem létében vagy ezek kiegészítéséül pedig az adókataszteri munkálatokban felvett térmérték alapján állapítandó meg a közbirto-kosok részesedési aránya. A rendelkezés következtében a mérnöki felmérést — mely különben esetleg szükségessé válhatott volna — mellőzik. — A KOLOZSVÁR TÁRCZÁJA. Excelsior! — Vígelbeszélés. — Irta: MÁRIUS. (Folytatás.) IV. A táviratok. — Ne bolondoz, Péter !gy szólt másnap reggel polgármesterhez Gedeon István városgazda. A mérnökkel együtt megtettünk minden intézkedést, hogy további áradások be ne következzenek. A czigányok rétjénél már vágják a Csiba jegét, hogy a víz szabad lefolyást kapjon . .. Mire való lenne a vénzbizottság ? . . Mi dolgot adnál neki ? . . . — Hát az árvízkárosultak ? kérdezte Bagoly Péter. — Legnagyobb részük visszatérhet a viskókba ... A czigányok rétjéről még az éjjel elhúzódott a víz. — No persze!... Nem szabad megengedni, hogy azon a fenyegetett ponton emberek lakjanak . . . Nem veszem a lelkemre, hogy baj érje őket! — És mit csinálnánk velük ? — Azt, amit más városokban tesznek hasonló alkalommal. Ki kell telepíteni a sújtottakat. — Hova? . . . . , — Már intézkedtem e tárgyban is, felelé a polgármester. Átírtam a jótékony nőegylethez, hogy közadakozás útján gondoskodjék a károsultak élelmezéséről. A városháznál, tűzoltó-laktanyán és a kaszinóban ideiglenes szállásokat fogunk berendezni ... Ez igy van máshol is . . . Egyebekről pedig gondoskodni fog a vészbizottság. — Tehát mégis . .. — Mit mégis! pattant föl mérgesen a polgármester. Csak nem hagyom vesztére a várost! Gedeon István mosolygott és csilapító hangon mondá: — Jó, jó, Péter !. .. Tégy, amit akarsz ... Játszódjatok árvizesdit... De arra vigyázz, hogy komédia ne legyen a dologból. Most nagy lármával benyitott a polgármesteri irodába Kajáti Tóbiás, a vendéglős. Meglátszott rajta az éjjeli mulatság. Haja kuszált volt, arcza piros és csak úgy dűlt belőle a borgőz. — Nem adom az árvízkárosultjaimat ! kiáltá hangosan, anélkül, hogy „jó reggel“-t mondott volna. Miféle dolog az, hogy a városházhoz akarják őket hozni... Nem adom... Kajáti uram haragosan nézett a polgármesterre és megigazította a félrecsúszott nyakkendőjét. — Mi lelte magát ? kérdezte a városgazda. — Az, hogy nem adom... Alig maradtak tizen, a többiek mind hazaszöktek ...Azokat pedig nem adom... A vendéglős tudvalevőleg magához vitte az elöntött viskók lakóit. Természetesen azért mert jól tudta, hogy ez nagy érdem ilyenkor. Lett a dologból hatalmas dáridó, melyben Tóbiás ur nemeslelküsége és felebaráti szeretete a hetedik menyországig magasztaltatok... Reggel aztán, arra a hírre, hogy az árvíz elvonult, a „károsultak“ egy része visszament a kunyhókba, melyek mind épen maradtak. A többiekért pedig eljött egy rendőrszolga, hogy jelentsék magukat a polgármester úrnál, aki intézkedett, hogy elszállásolva legyenek. De Tóbiás uram nem engedi át másnak a jótékonyágot A kik nála vannak, azokat ott akarja tartani. — Ez beavatkozás a hatóság jogaiba ! szólt a polgármester és összeránczolta a homlokát. A károsultak fölött én rendelkezem, s kikérek magamnak minden önkényeskedést... Az emberek ide fognak jönni! — Nem engedem . . . — Karáti uram ! — Juszt se engedem! dühösködött Tóbiás. Azért is visszahozom a többieket is . . . Én fogom ellátni mindnyáját, nem a város ... Ne büszkélkedjék ezzel senki! A vendéglős kirohant az ajtón. — Ne tessék! mondotta Gedeon István nevetve. Már most kit fog segélyezni a város, meg a jótékony nőegylet, ha baráti uram magára vállalja az egészet! Bagoly Péter zavarba jött. Ez nem stimmolt a számításaival. Már gondolt arra, hogy majd mentőangyalként fog járni-kelni a szerencsétlenek közt, kiket ő oltalmaz a nyomortól . . . És ettől a megható szerepléstől most megfosztassa magát! . .. Soha ! — Szeretném látni, hogy ki parancsol ebben a városban !... Én, vagy a korcsmáros ?... Broczkó! Broczkó! Ez utóbbi kiáltás a szomszéd szobában levő írnoknak szólt, ki „titkár“ czimet visel. A polgármester úr titkára, Broczkó Mihály lecsapta az ollót, melylyel épen a pipáját tisztogatta és beállított a princzipálishoz. — Mi tetszik ? kérdő a vézna öreg ember és alázatosan tekintett Bagoly Péterre. — Írjon rögtön egy rendeletet, melyben meghagyatik a czigányrét lakóinak, hogy házaikat haladéktalanul kiürítsék . . . írja meg, hogy szállást és élelmet fognak kapni, míg a veszély tart . . . Pontban déli tizenkét órakor mindnyájan összegyűljenek a városháznál . . . Érti ? A városgazda gúnyosan jegyző meg: — Nem jobb volna, mindjárt proklamácziót intézni hozzájuk? Például ilyenformán: „A czigányrét népéhez! Polgártársak! stb. stb.? — Igazad van Pieta ! Tökéletesen igazad van ! mondá örvendezve a polgármester. Broczkó, írjon proklamácziót! Gedeon István gondolta magában, hogy jó lesz innen odébb állani. Mert akaratlanul bekerült bűntársának ebbe a históriába. — Szervusz, Péter! Megyek várost menteni. Utánanézek a jegelőknek ... Te csak írjad a proklamácziókat. — Városgazda úr! szólt büszkén Bagoly Péter. Ne feledje, hogy a polgármesterrel beszél. — No hát . . . szervusz. Gedeon az ajtóban találkozott a táviratkihordóval, ki lihegve érkezett. — Sürgöny a tekintés polgármester úrnak! jelenté a kihordó. Ez már a második sürgöny a mai napon . . . A hangsúlyozásból kiérezni lehetett, hogy ez a numerus nem mindennapi dolog a csibavári táviró-hivatal statisztikájában. — Talán meghalt valakit rebeg, ijedten a polgármester. Azoknak, akik ritkán kapnak táviratot, mindig ez jut eszükbe. Sietve fölbonta a papírlapot, elolvasta tartalmát és arcza mindjárt örömre gyűlt. A budapesti legelőkelőbb lapok egyike küldte a sürgönyt. Ez állott benne: „Szíveskedjék számunkra részleteket küldetni a csibavári katasztrófáról, mely itt általános részvétet kelt. A költségeket megtérítjük.“ — Látod? . . . Hallod? szólt Bagoly Péter büszkén a városgazdához. Ott már tudják az esetet és bezzeg másként fogják fel, mint te! . . . Hívjátok Rócz Benőt! A „titkár“ visszavonult proklamácziót írni, egy rendőr a szerkesztő úrhoz iramodott. Gedeon István pedig vállvánogatva eltávozott. Rócz Benő nemsokára megérkezett, kezében a „Csibavári Hírlap“ rendkívüli számával, mely épen most hagyta el a sajtót. A vezérczikk ezt a czímet viselte, hogy: „Veszélyben a városi és minden eddigi árvíz merő tréfaságához a pusztuláshoz képest, melyet a czikkíró jelen alkalommal Csibavárnak jósolt. A sensatiós közlemény oda condludált, hogy haladék nélkül segélyért kell folyamodni a kormányhoz. — Maga derék embert mondá Bagoly Péter és megveregette a szerkesztő vállát. Maga felismerte válságos helyzetünket ... A pesti lapoknak küldött táviratai is megtették a hatást . . . Nézze, részleteket kérnek .. . Sürgönyözzön nekik mindjárt ... Mondja meg, hogy a víz egyelőre visszavonult ugyan, de minden perezben újabb katasztrófától tarthatunk. Ami igaz is, mert az idő langyos és a jég keményen áll . . . Tudassa, hogy a hatóság erélyesen intézkedik. Az „Informáczió“ félbe szakittatott. — Még egy sürgöny! ezzel a kiáltással rontott be újból a távirda-szolga, kinek arczán bámulat és zavar tükröződött. De Bagoly Péter most nem ijedt meg. Már hozzá volt szokva e rendkívüliséghez. Pedig ez a sürgöny még nagyobb meglepetést hozott a polgármesternek, mint az első. Mert ebben maga a belügyminisztérium kérdezősködött az árvízveszély felöl. A belügyminisztériumi A kormány!... Bagoly Péter soha életében nem érintkezett hivatalosan még egy miniszteri titkárral sem. És most az egész minisztérium intéz hozzá táviratot!... Egyenesen ő hozzá, a megyei főispán kikerülésével. (Folyt. köv.) (Budapest, november 20.) A regale kártalanítási ügyben öszszehívott szaktanácskozmány Temeszky államtitkár elnöklete alatt tegnapelőtt tartotta meg üléseit, melyekben a rendelet-tervezet 1—14 szakaszainak részletes tárgyalását befejezte. — A tervezetet beható megvitatás után a következő lényegesebb pótlásokkal fogadták el. Kimondták, hogy ugyanama törvényszék területéhez tartozó több községbeli regálójogra ugyanazon a jogalapon ugyanama személyek között fennforgó vitás igények tárgyalása egyesíthető és ISMÉT BOTRÁNY. Kolossvár, nov. 22. „... a személyeskedést, mint rendszert, nem szivesen látná meghonosítva a magyar országgyűlésen. És midőn a személyeskedés elkerülhető, ő azt elkerültetni óhajtaná, mivel ezáltal az elvkérdés eltörpittetik.“ Ezt irta Kosuth Ferencz ama levelében, melyben megcáfolta azt a tendencziózuz híresztelést, mintha Kosuth Lajos helyeselné a magyar parlament személyeskedő botrányait. A véderő vita alatt egyre azt hajtogatta az ellenzék, hogy támadásainak súlypontja nem személyek ellen, hanem a tervezett intézkedések ellen irányul. Ez, önként érthetőleg, nem volt igaz. Mert hiában változtatták meg a 14-ik §-t, hiában állapították meg fölötte kedvezően a 25-ik § értelmét — ilykép egyszerűen eltüntetvén a fölösleges agodalmakat; és hiában bizonyult ,be, hogy a kormányt e kérdésben sem a rosz szándék, sem a nézetváltoztatás vádja nem illetheti: a személyes hecc azért dühösen folyt tovább. Mert az oppozíció már egyszer beledisputálta magát abba a sportba, hogy ő a miniszterelnököt okvetlenül megbuktatja, tekintet nélkül arra, hogy e buktatásnak vannak-e konkrét indokai, vagy parlamentáris lehetősége. Nem sikerült. Sajnálatos jele a politikai éretlenségnek, hogy a nemzet egy töredékével (melyet az ellenzékiek „az ország egyhangú közvéleményeinek neveznek) elhitetni lehetett, hogy a botrányos harczot valódi közérdek, s nem kizárólag személyi vak gyűlölség vezérli. A véderő-javaslat törvénynyé vált és máris kitűnt, hogy a mesterségesen felszított aggodalmak alaptalanok. A Tisza-kabinet jelentékenyen megerősült és fontos reformmunkák kezdeményeztetek. A közjogi függő kérdések definitíve tisztáztattak. A jövő évi állami költségvetés igazolja, hogy a pénzügyi egyensúly helyeállításának útján újabb nevezetes lépések történtek, s államháztartásunk már úgyszólván véglegesen konszolidáltnak tekinthető. Minden, amit kormányzatunkban és törekvéseinkben tapasztalhatunk, a legjobb reményeket keltheti, a feltétlen biztonság érzetét és a gyorsabb haladás meggyőződését. És mégis mi történik ? A fülek siketek és a szemek vakok . . Az ellenzék nem akar hallani, nem akar látni semmit. Folytatja a gyűlöletes heccet Tisza Kálmánnal szemben, a ki nem vetett alkotmányos érdekek ellen; a ki megerősítette a kabinetet; a ki impulzust adott hasznos reformokhoz; a ki tejesített közjogi indokolt óhajtásokat; a ki megkezdte a gyorsan eredményre vezetett pénzügyi rendezést. És folytatják a hecczet épen a költségvetésnél, melynek eredménye egyikét képezi a miniszterelnök legkiválóbb államférfias érdemeinek. Ismét botrány volt a képviselőházban, a Károlyi Gábor gróf vezérlete alatt, ő a heccszmájszter, akinek az ellenzék lelkesen ujjong. És ő a kifejezője az ellenzéki botrányok politikai értékének. Tetszik-e az országnak a most már, egész nyilvánvalóan, ezemélyi gyűlölség okán fölvert nyugtalanság ? Bizonyára nem. Tetszik-e hódolni a Károlyi Gáborok sportjának, vad kedvtelésének, a szólásszabadság, parlamenti rend s a kormányzat zavartalan menetének rovására ? Bizonyára nem. Vagy a képviselőház többségének, mely tartósan nem zárkóztatik el a consequentiák felelőssége alól, — vagy magának az országnak módját kell találnia, hogy e minden tisztességgel és minden komoly érdekünkkel ellen-kező hajszának vége vettessék. HALADÁS. Kolozsvár, nov. 22. (Sz.) Emlékezhetünk, hogy a folyó év elején, a véderő-vita folyása alkalmával, a Kerepesi utón összetorlódott utczai közönség, a képviselőház üléséről távozó miniszterelnök kocsiját pár perczre föltartóztatta, sőt, mint az élénkebb képzeletnek állították, majdnem fölborította, míg egy csapat lovas rendőr a mohot szétoszlatta és a miniszterelnök tovább haladhatott. Az izgalom, akkor, a képviselőházban keletkezett, de a zajongás nagyobb