Kolozsvár, 1891. január-június (5. évfolyam, 1-145. szám)
1891-02-23 / 43. szám
43. szám. V ik. évfolyam 1891 .Névtelenül beküldött közlemények tekintetbe nem vétetnek.KOLOZSVÍR Szerkesztő-iroda: FŐTÉR 7. SZ. SZENTKERESZTI-HÁZ. A lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő. KÉZIRATOK NEM ADATNAK VISSZA. Megjelenik a lap rinden nap, az ünnep-es vásárafok kivételével. Kolozsvár, hétfő, február 23. Kiadóhivatal: BELKÖZÉP-UTCZA 4. SZÁM. ELŐFIZETÉSI DÍJAK: Egész évre ...... 16 trt. Fél évre...................................8 trt. Negyedévre..............................4 trt. Egy hóra...................................1 trt 50 kr. Egy szám ára 6 kr. HIRDETÉSI DIJAK: Egy □ cm. tér ára, Ciceró betűből, 4 kr Petitből 8 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr Nyílttér sora 25 kr. AZ UJ TÖRVÉNYJAVASLAT. Kolozsvár, febr. 23. A bírói és ügyészi szervezet módosításáról szóló törvényjavaslat már a ház asztalán van. A hírlapok annak szövegét szó szerint hozzák és azt minden tekintetben egészségesnek deklarálják. Hét fejezetből áll a törvényjavaslat, mely valóban reformálni van hivatva a bírói és ügyészi szervezetet. Az első fejezet a felügyeletet, a második a gyakorlati bírói vizsga és a felsőbb ítélőbírói képesítési kellékek, a harmadik a szervezetet illető kiegészítési intézkedések tárgyában rendelkezik, a negyedik megállapítja azon intézkedéseket, amelyek az összeférhetlenségi esetekben válnak szükségessé; az ötödikben az összlétszám és rangsor van megállapítva, a hatodik fejezet az ügyészek áthelyezése és a megbízás visszavonása, az utolsó fejezet pedig vegyes átmeneti intézkedésekről szól. Ezt a bírói és ügyészi szervezetmódosítást szükségessé tette és azzal szoros kapcsolatban van, a kir. táblák deczertralizácziója. Ha a tervezett módosítások iránt javasolt intézkedéseket vesszük szemügyre, el kell ismernünk, hogy azok judikáturánk előhaladt igényeinek minden tekintetben megfelelnek. A mig a birói és ügyészi karnak a javaslat megadja a kellő súlyt és tekintélyt, a mig minden intézkedéséből az tűnik ki, hogy a birói és ügyészi kart minden tekintetben a megérdemelt és őt valóban megillető posczra akarja felemelni, a judikatura magasabb érdekeibe összeforrasztani, addig egyúttal gondoskodik arról is, hogy a fák az egekig ne emelkedjenek, hogy a bíró és az ügyész ezen kiérdemelt tekintélyét és súlyát judikáturánk hátrányára fel ne használhassa. A bírói és ügyészi kar felügyeletét illetőleg, igen megnyugtató intézkedésekre akadunk. Ez a felügyelet lehetetlenné teszi a hanyag, a szabálytalanul és késedelmesen eljáró, a bírói és ügyészi állásával egyáltalában visszaélő bírót és ügyészt, mert őrködő szem van felállítva a javaslat 2. §-ában, amely gyorsan eljár és amely mindent meglát és amelynek kötelessége kérlelhetetlen szigorral felügyelni arra, hogy törvénykezésünk a bírák és az ügyészek miatt csorbát ne szenvedjen. Amikor ily szigorú felügyeletet állít fel a javaslat, egyúttal gondoskodik arról, hogy a bírói és ügyészi kartba oly egyének ezentúl be ne jussanak, s a kik a birói feladatot és állás fontosságát fel nem fogják, s a kik nem birjnak annyi erkölcsi érzékkel és jogi értelemmel ama feladatnak minden irányban megfelelhetni. Ehhez képest a gyakorlati birói vizsgát a Budapesten felállítandó vizsgáló bizottság előtt kellene letenni, mely bizottságnak tagjait az i igazságügyminiszter a minisztérium tagjai, az ítélő bírák, ügyészek, egyetemi jogtanárok és gyakorló ügyvédek köréből nevezi ki. Ezt a vizsgát valaki csak akkor teheti le, ha kimutatja, hogy a jogtudorságot valamely belföldi egyetemen letette. És ebben mi az ügyvédi és bírói kar között lévő egyenlőtlenségnek elenyésztetését látjuk. Eddig ugyanis legalábbis furcsának tűnt fel, hogy a törvény az ügyvédtől, aki döntőleg nem hat az igazságszolgáltatásnál, mert nem ítél, csak az ügyet készíti elő az ítéletre, hogy attól jogtudorságot követelt és attól, aki igazságot oszt, a király nevében ítélt, akinek kezében volt tehát a jog és hatalom dönteni a felmerült vitás kérdésekben, attól a törvény kevesebb kvalifikácziót követelt. Az egyensúly tehát e tekintetben a két testület között helyreállott. A törvényjavaslat további helyes intézkedései közé számítjuk azt is, hogy a vizsgáló bírák ezentúl a bírói karból az igazságügyminiszter által fognak kirendeltetni két esztendőnként, amiért külön kétszáz forint tiszteletdíjban részesülnek. Ha meggondoljuk, hogy az eddigi ulus szerint gyakran a legkészületlenebb egyénekre bízták a vizsgálóbírói funkcziókat s e miatt sok vizsgálat vagy meghiúsult, vagy elhúzódott, örömmel fogjuk venni az újítást. Igen helyesen intézkedik a törvényjavaslat a tekintetben, hogy megállapítja a kellékeket, amelyek folytán valaki magasabb bíróságokhoz kineveztethetik és megszabja, hogy valamely első folyamodású bíró is nyerhet magasabb bírói rangot és jelleget. Mindent összevéve a javaslat tenorja a bírói és ügyészi kart emelni, abba a helyzetbe juttatni, hogy judikáturánk kifogástalan jó és az adott körülmények szerint gyors legyen, a minek mi igaz lelkünkből örvendhetünk. (Budapest, febr. 23.) A megyei közigazgatás államosítása. Gr. Szapáry kormányelnök belügyminiszteri minőségében a jövő hét elején fogja a képviselőház elé terjeszteni a megyei közigazgatás államosítására vonatkozó törvényjavaslatot. Hogy a ház bizottságának ide engedtessék úgy ezen, mint a bírói és ügyészi szervezett módosítását illető törvényjavaslatnak előkészítő tárgyalására, az említettük javaslatnak benyújtása után a képviselőház huzamos ideig nem fog érdemleges üléseket tartani. Az országházból. Budapest, febr. 21. A consuli bíráskodás törvényjavaslata ma már ötödik napja foglalkoztatta a képviselőházat s a vita még hétfőre is átterjedt. Ma Horváth Lajos beszélt a javaslat ellen, melyet a 67-iki kiegyezéssel meg nem egyezőnek tart, pártolta az Apponyi határozati javaslatát s különösen megtámadta a törvényjavaslat azon intézkedéseit, melyek a közös hadügyminiszter befolyására s azután a kormánynak adandó tág körű fölhatalmazásról szólnak. Horváthot beszéde végeztével a mérsékelt ellenzék tagjai üdvözölték. Szilágyi Dezső igazságügyminiszter fentartva magának a részletes cáfolat jogát, Horváthnak két kifogására azonnal megadta a szükséges felvilágosítást. Először is a külügyminiszter befolyását a consuli bíráskodás szervezésére szabatosan formulázta, midőn kifejtette, hogy a külügyminiszter meghallgatása absolute nem jelenti azt, hogy az elhatározásra ez a meghallgatás döntő befolyással bír. A kormánynak adandó fölhatalmazásról pedig részletes fölvilágositásokkal mutatta ki az igazságügyminiszter, hogy gyakorlati szempontból föltétlen szükség van arra s ugyanezen fölhatalmazást az angol parlament is megadta az angol cabinetnek. Sőt a magyar törvények egész sorozatában Fiuméra nézve sokkal tágabb körű fölhatalmazást adtak a kormánynak, midőn fölhatalmazták egyes törvényeknek külön rendelettel való életbeléptetésére s esetleges módosítására is. Pedig Fiume oly közel van hozzánk, hogy viszonyairól a törvényhozás tájékozva lehet, míg azoknak a helyeknek viszonyairól, melyeken a consuli bíráskodásnak most tárgyalt törvényjavaslata érvényesülni fog, vajmi kevés fogalma van a törvényhozásnak s így meg kell adni a kormánynak a fölhatalmazást, hogy a helyi jogviszonyoknak megfelelőleg alkalmazhassa a consuli bíráskodást. Mert például lehetetlen oly gyámügyi törvényt hozni, mely a Sanghajban Marokkóban és Bukarestben élő magyar honosokra egyenlően alkalmazható, mert a magyar honosok alkalmazkodnak az illető helyi szokásokhoz, teljesen beleélik magukat ezekbe s nem lehet őket belekényszeríteni a hazai jogszokásokba, melyektől teljesen elidegenedtek s melyeknek változatlan alkalmazásában igazságtalanságot látnak. Egyébként pedig a törvényhozás, épen a javaslat rendelkezése folytán, utólagosan mindig tudomást fog vehetni a kormánynak ez irányban tett intézkedéseiről. Az igazságügyminiszternek tárgyilagos és meggyőző érvei látható hatást tettek még az ellenzékre is. Ezután Horánszky Nándor védelmezte Apponyi Albert gróf határozati javaslatát, amiben Veszter Imre segített neki. A függetlenségi pártról Irányi Dániel beszélt a javaslat ellen. Ismét román gyűlés. Szászváros, febr. 21. A szászvárosi, dévai, vajda-hunyadi és milyei román választóknak dr. Miha, dr. Tincu és Hosszu-Longiu ügyvédek által, a kisdedóvásról szóló törvényjavaslat ellen való tiltakozás czéljából összehívott gyűlése ma délután tartatott meg. Először is meg kell említenem, hogy a gyűlés rendben folyt le, miben bizonnyal több része van a nagyobbára egyszerű bérekből álló, vásárra bejött hallgató falusi emközönségnek, mint a szónokoknak, kik bár kerülték a durvább, egyenesen kihívó kifejezéseket, de nem fukarkodtak a saját szájuk íze szerinti attikai sónak használatában. A burkoltabb kifejezéseket azonban az „urak“ nem mindnyájan értették meg. És így nem csodálkozhatunk, ha heves tiltakozás zúgott fel akkor, midőn a kisdedóvói pótadóról beszélt dr. Tinen, előadó, mig alig hangzott néhány „protestem !”, midőn a legnagyobb bajra tért, mire pedig azt hívé, hogy eléggé előkészítette a kedélyeket, t. i. hogy az óvónő „a miniszter szolgálója“ a magyar nyelvet tudni köteles. Hiában, e nép előtt, akárhogy csűrik-csavarják vezetőik a dolgot, nagyobb baj a pótadó, mint a magyar nyelv. Ez csak a tisztelt vezetőknek szálka a szemében, kik rémitően csalódnak, ha fölteszik a műveit Európáról, hogy annak nincs egyébb dolga, mint a maihoz hasonló meetingekről venni tudomást. Végezhetném is soraimat, ha csak a kisdedóvásról lett volna szó a híres meetingen. Ám az előadó tanult szónoklattan is. Tanulta, hogy a szónoknak a közönséget maga és tárgya iránt benevolássá kell tennie. Tehát megpróbálta. De hiában panaszolta fel a románul czímzett hivatalos levelek szomorú sorsát is. Sem zúgás nem hallszott, sem könnyeket nem láttunk hallani. Gondolta a jó közönség: mire is az a sok levél ? És ekkor gondolt még egyet a szónoklattanból az előadói is : faciamus igitur docilem! És kezdett tanítani. Felhozta a magyar uralommal szemben még az absolutismus korszakát is. Csak amúgy nyerte a közönség a sok igazságot. Nem voltam illetékes a szólásra; elmondom tehát most, mint akkor gondoltam. A ki önként vette föl a zsarnokság igáját, méltó reá, hogy azt elhurczolja is, s aligha lehet igazságos és illetékes bíró, midőn magát a szabadságra méltónak ítéli. Ám a magyar állam egyenlően részelteti a szabadság és egyenlőség áldásaiban azon gyermekeit, kik szeretettel csüngenek rajta,s azokat, kik az ősi vagyonra áhítozva, mohón olvassák az apa éveit. Mit akarnak többet ? Azért szüntette-e meg a magyar az egyenlőtlenséget az ők javára, hogy most az egyenlőséget buktassa meg a maga kárára ? Az előadó azon állításában, hogy Románia függetlenségét az 1878-iki győzelmes hadjáratnak , Magyarország pedig visszanyert jogait az 1866-iki vereségnek köszönheti , valóban nem tudjuk, a tudatlanságnak vagy a vakmerőségnek van-e nagyobb része. Ez utóbbit inkább hisszük, de mert az előbbit is föltesszük, válaszolunk reá. Ám töltse el kebelét nemes büszkeséggel Romániának harczi dicsősége, de tudnia kellene, hogy köszönhet bizony Románia valamicskét az európai hatalmaknak s elsősorban monarchiánknak is, s ha itt lakik közöttünk, még inkább tudnia kellene, hogy ezt a földet nem Königgrätz, hanem 1000 év története tette Magyarországgá. Nem egy vesztett hadjáratnak, nem is a magyar faj erőszakoskodásának, hanem a világtörténet bíráskodásának műve ez! — És aztán még ha sérelmeik valók volnának is, a magyarországi románoknak Magyarországgal szemben Romániára kell appellálniok ? Hát ez ama hazaszeretet, melyre egyik szónokuk áradozó szavakkal hivatkozott ? Nem uraim, a nép, melyre önök nem hatottak, szeretheti a hazát, melyen neki is élni és halni kell, de ki az önök hangján beszél, annak a hazaszeretet szent nevét ajkára venni nem szabad. Végül még egyet. A gyűlésen sokszor emlegetett román nemzetet Magyarország területén mi nem ismerjük. Legyenek végre valahára a nemzet fogalmával tisztában. Vegyék tudomásul, hogy egy hazában csak egy nemzet lehet, s e nemzet mint Romániában a román, Magyarországon a magyar. Bármilyen nyelven imádja istenét, magyar az, magyarnak kell lennie, ki hazájának e földet nevezi. Vegyék tudomásul, hogy nem csak a nyelv és vér a nemzetképző tényezők. Ide tartoznak a közös földön a közös történelem, a közös jogok és kötelességek, közös szenvedések és remények, s a belőlük csírázó s általuk virágzó nemzeti szellem. A magyar nemzetnek román, tót, szerb stb. ajkú tagjairól beszélhetnek tehát csupán, de Magyarországon román, tót stb. nemzetről, „quae non sunt, nulla fiat quaestio“. Én A birói és ügyészi szervezet. A bírói és ügyészi szervezet módosításáról szóló törvényjavaslat főbb intézkedéseit az alábbiakban ismertetjük: Az első fejezet az igazságügyminiszternek , a bírósági és ügyészségi főnököknek felügyeleti jogát szabályozza, amelynek köréhez tartozik különösen: a) őrködés az ügyvitel szabályszerűségére, az alkalmazottaknak hivatalos működésére és arra, hogy magaviseletük állásuknak megfelelő legyen, b) megvizsgálása szabálytalan vagy késedelmes ügyvitel miatt tett panaszoknak; c) intézkedés úgy a tapasztalt rendetlenség, késedelmeskedés és visszaélés megszüntetése, mint azoknak megtorlása iránt. A KOLOZSVÁR TÁRCZÁJA. Az árva az árvának. Rajz a székely népéletből. Irta HARMATH LUJZA. (Vége) Jóska hirtelen átölelte a leányt s csókot nyomott ajkára. — Enyje Jóska! — sikoltott a leány — de gonosz kigyelmed! — Tizen csak megköszöntem a bokrétát! — mentegetődzött a legény. — De nem illik ám! — durrogott Boriska — hátha megtudná valaki? — De nem tudja meg senki, ne félj! ... Én bizony isten inkább négy felé vágatnám magamat, mintsem valakinek elmondjam s te is megesküdtél, hogy nem szólsz róla senkinek! — Ha megtudná a tekintetes asszony! Látja a múltkor is azt mondá, hogy mind czéda leány az a ki csókot ad a legénynek! — Hiszen nem te adtál Boriska, hanem én! — A’ bizony igaz! — szólt megkönnyebbülten a kis leány. — Azt nem is mondhatja, hogy én adtam! — Nem is mondom. Isten mentsen! Hát mér’ húzódtál el oly messzire. — Jó nekem itt is! — Jer közelebb Boris. — Olyan má’ nincs! — Tán megint fundál valamint a fejébe! — Nem én! — Látom én jól! — Akkor nincs más mód, minthogy én menjek hozzád közelebb, mert erősen nagy beszédem van. — Csak maradjon ott veszteg! Jobb úgy! Nem vagyok én olyan tacskó, hogy ne lássam mit forgat fejébe! Beszélgetni így is lehet untig. — Hát igazán megharagudtál rám Boriska ? — Na nem épen olyan igazán, de mégis . . . — Hát ha mondok valamit, kibékülsz ? — Attól függ, milyen lesz a beszéd. — Ne nézz rám. — Nézek. — Te Boriska: én bizony elveszlek feleségül ! A leány előbb meglepetve nézett rá, majd sértődve húzódott messzibbre. — Hát mi bajod Boriska: bántottalak ? — Ne tudja Jóska bá’ Isten ellen való vétek igy csúfolkodni egy szegény árvával! — Hisz nem csúfolkodom én, Isten látja lelkem. Oly igazán mondom, a hogy itt látsz szinről-szinre. Elveszlek feleségül, el én Isten ügyese’! — Nem vagyok én férjemhez menni való Jóska bá! Nincs nekem semmim. — Nekem sincs, épen össze illünk ! Az árva az árvával! Szakadjon rám az ég, ha hitegetlek ! . . . Nem én ! . . . Szentül látom, hogy nekem vagy teremtve s úgy gondolom, hogyha kiszolgálom a királyt, lakodalmat tartunk, ha nem bánnád. A leány e szavak alatt ismét közelebb jött a legényhez s mind jobban kigyuló atezczal hallgatta. — Szegények leszünk, de nem baj, erős két karunk van, dolgozunk egymásért- Nekem édes lesz az a kenyér a mit te sütsz számomra, neked meg kedves lesz az a viganó a mit én szerzek számodra. Ugye Boris ? — Nagyon, nagyon kedves. — Kapunk zsellérházat a gazdámtól s oda építjük fészkünket. Kicsi, de annál közelebb leszünk egymáshoz. Aztán szeretni fogjuk egymást erőssen, erőssen, mert csak ma leszünk ketten egymásnak az egész világon. A leány önkénytelenül, ártatlan szive édes sugallatára fonta gömbölyű karjait a legény nyaka körül s önfeledt boldogsággal kisérte az édes szavakat. — Oly szépen beszél kigyelmed, hogy elhallgatnám napestig — szólt felsóhajtva a leány] — Hát hallgass napestig. — De nem lehet, mert haza kell mennem ! Látja? A nap arany sugaraira mutatott, mely ezen közben diadalmasan küzdötte ki magát a fellegek közül. — Úgy szeretném, ha soha sem mennél el többé mellőllem! — szólt a legény. — Csak nem vinne el katonának is ? — — A mennyi eszem van elvinnélek biz én ! Úgy jön nekem, hogy inkább néznélek téget mint a napot s szeretnélek elnyelni a szememmel, hogy ne lehessen másnak jussa hozzád! — Ne attól ugyan ne féljen Jóska, nem vagyok én aféle bokorugró ! Aztán úgy tele töltötte a szivemet, hogy nem hinném, hogy más is férjen bele. Úgy érzem tele van egészen. — Három esztendőt kell várnod. — Nem olyan nagy dolog! Egy árváért elvárok én szívesen! Az erre következett csókot már lehet, hogy Boriska is visszaadta, mert szörnyű szégyellősen bujt ki a széna alól, s piruló arczát nem merte a legény felé fordítani egész az erdő aljáig ameddig Jóska elkísérte. A szellő megállt, a virág kandján tekintett oda , az énekes madár kidugta fejét a levelek alól, hogy meghallhassa, amit két tiszta gyermeki szív az ébredő szerelem édes bizalmával suttogott egymásnak, a boldogságban ragyogó jövőről. Kincsek nélkül, csupán egymás iránti bizalomra volt építve ez a jövő , mégis mennyi boldogság rejlett benne számukra. Kéz kézben mentek együtt az erdő aljáig, ott elváltak. A piros zsebkendő — mely annyi örömet okozott Boriskának — a Jóska lájbija zsebébe vándorolt s a Jóska ujjáról az ócska réz karika meg a Boriska keszkenyője szögébe. Mert dehogy merné viselni az ujján ! . .. Ha meglátnák ! .. . Első lenne a tekintetes asszony ki észrevenné s ki tudja mit gondolna ! Csak ne firtatná nagyon a vásárlás dolgát! Az a piros zsebkendő ott virít a távozó legény zsebében Ő úgy örvend, hogy ott van, még a szive is olyan furcsán dobog: nem jó azt másnak is megtudni! .. Elég, ha a jó Isten tudja. Q bizonnyára helyben hagyja, hogy az árva az árvának van teremtve. Odin frigykötése. Turley Grant után angolból ford. Párád! Kálmánná. (6) (Folytatás.) — Ki volt ön valaha Párizsban ? — kérdezte Gáspártól. — Voltam. — Oh, kérem beszéljen nekem róla — milyenek a házak, mit dolgoznak az emberek, hogyan élnek és beszélnek? Gáspár nem úgy ismerte Párizst, mint akik rendesen ott laktak, neki csak ünnepi fogalma volt róla; igy elbeszélése óriás utczáiról, boulevardairól, színházairól, kertjeiről, telve volt fénnyel és színpompával, árnyék nélkül, még jobban felzaklatva a tapasztalatlan leány vágyódását. — Ah, ha én mindezt megláthatnám ! — sóhajtott Tora midőn elbeszélését bevégezte. — Sok hely azok közzül nem oly szép mint az ön hona, mademoiselle. — válaszolt Gáspár. — Midőn Traill úrral a nagy cirkusban állottam azt gondoltam egész világon nincs több oly különös, oly bűbájos szép mint a kilátás Stennis kövéről. — Igazán oly nagyon szépnek találta Stennis kövét? — kérdezte megzavarodva, de egyszersmind hitetlenül. — Ah, mit ér a szegény szó a tenné-