Kolozsvár, 1891. január-június (5. évfolyam, 1-145. szám)

1891-02-14 / 36. szám

V ik. évfolyam 1891. Szerkesztő-iroda: FŐTÉR 7. SZ. SZENTKERESZTI-HÁZ. A lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő. KÉZIRATOK NEM ADATNAK VISSZA. Megjelenik a lap minden nap, az ünnep- és vasárnapok kivételével. Névtelenül beküldött közlemények tekintetbe nem vétetnek. 36. szám, Kolozsvár,szombat, február Kiástás: BELKÖZÉP-UT&u 82.|( ELŐFIZETÉSI E14a.k Egész évre.................... • H fd Fél évre..............................8 Negyedévrel..........................* {£ [UNK] . Egy hóra..................................... fittért_ Egy szám ára 6 kr. HIRDETÉSI DIJAK: Egy □ cm. tér ára, Ciceró betűből, 4 kr Petitből 8 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr Nyilttér sora 25 kr. TIZ ÉVI EREDMÉNY, Kolozsvár, febr. 14. Addig, amig az ellenzék a magyar kormány meghátrálásáról, iparos és kereskedelmi érdekeink feladásáról beszél; amig a magyar állam stagnáczióját hirdeti s vezető férfiainak gyengeségét Becsesel szemben, — az alatt jó a távirat, mely arról értesit benünket, hogy az 1890-ki bevételek nem kevesebb, mint 19.831,180 frttal tettek többet, a kiadások pedig 12.400,494 írttal kevesebbet az 1890-iki évi költségvetési törvényben foglalt előirányzathoz képest. Ez azt jelenti, hogy az 1890-ki állampénztári kimutatatások mérlege 34 740,575 írt fölöslegggel záródott le, akkor amidőn a költségvetési törvény 508.901 frt hiányt irányzott elő. És ezen kellemes hirrel kapcsolatban vettük azon tudósítást is, amelyről már tegnap tettünk említést, hogy az 1890 ki népszámlálás eredménye minden tekintetben kielégíti a hozzá fűzött reményeket, mert a magyar állam lakossága összesen 1.693,827 lélekkel szaporodott, ami az 1880-iki népszámlálás eredményeivel szemben 10,82 °/o emelkedést mutat. Ha pedig azt a kérdést vetjük fel, hogy az ország egész lakosságából (17. 335,929) hányan vagyunk magyarok ? Kerek számban 8.200.000 lelket találunk, ami az egész lakosságnak 54,22 százalékát képviseli, ez pedig az ország egész lakosságának absolut többségét képviseli. Nem terjeszkedünk ki más eredményekre. Már magában ezen két eredmény sokat mond. A pénzügyi eredmény jelesen azt dokumentálja, hogy az arany anyagi ereje nagy. Az állampolgárok vagyonosodása emelkedett, ezek több és több eszközéhez jutottak az anyagi gyarapodásnak; szóval, hogy az ország anyagi jóléte emelkedett, az adóképesség fokozódott, s az ország jövedelmei is ezután növekedtek. De jelenti egyúttal a takarékos, bölcs és gondos pénzügyi kezelést is. A népszámlálás eredménye a fentebbi eredménnyel kapcsolatos, voltaképpen annak folyománya, mert valamely államban a lakosság szaporodása csak úgy következik be, hogyha az állam anyagi tekintetben jóllétnek örvend, ha intézményei alkalmasak, jók és képesek az ország bajait orvosolni, eloszlatni. Ez volna tehát a lefolyt tíz év tulajdonképpeni eredménye. Mig 1880-ban és azóta több éven át sok meg sok millió deficittel küzdöttünk, mig lakosságunk csekély emelkedést mutatott, az államfenntartó magyarság pedig az 50%-on alul állott, ma már milliók feleslegével zárjuk le mérleginket; az állam realizálta eszméjét, mert valóban magyar nemzeti állammá lett, ezt tőle többé senki el nem vitatja. így zárta le a szabadelvű párt kormánya Magyarország történetében az 1880—1890 közötti tíz év mérlegét. Anyagi, szellemi, fizikai erőemelkedés minden téren. Mi egyáltalában nem dicsekszünk ezen eredményekkel. Ha valamely párt többségre jut s átveszi az állam kormányát, az a párt csak hazafias kötelességét teljesiti, amidőn oly eredmények felé törekszik, mint, amilyeket a szabadelvű párt elért. Nem illet minket semmi dicséret azért, hogy az állam hajója számára ravpartot biztosítottunk, mert ez kötelességünk volt, kötelesség teljesítésével dicsekedni, nem mutat józan gondolkodásra. Amit mi ezen eredményekkel szemben megkövetelnénk a sokat zúgó ellenzéktől, ily körülmények között, csak az volna, hogy ismerjen be némely dolgokat. Ne dicsérje, de ismerje el, hogy Magyarország állapotait mi az ellenzék vészkiáltásai közepett is teljesen rendbe hoztuk, és rendbe hoztuk nem a gyáva, meghunyászkodó politikával, hanem azzal az erős nemzeti, függetlenségi öntudattal, politikával, mely mindig sajátunk volt s amelytől megválni ezen túl sem fogunk. Mi a XIX-ik század utolsó előtti évtizedében megtettük kötelességeinket, s ha kormányon maradunk, a jövő harmadik ezredévbe oly eredményeket fogunk átvinni, oly fundamentumot rakunk a magyar államnak, hogy rajta még a pokol lakói sem fognak győzedelmeskedni ! (Kolozsvár, február 14-én) Egy koholmány. Amíg nálunk a román választók a kisdedóvodai törvényjavaslattal szemben itt-ott gyüléseznek és protestálnak, mint ezt újabban Tordán, Brádon, majd Gyula-Fehérvárt és Szász- Régenben stb. tették és tenni fogják, addig a romániai sajtó, jelesen a Románul, egyebekkel bolondítja a román közvéleményt és a tudatlan világot. A Románul közleménye szerint Mán román miniszterelnök bécsi tartózkodása alatt, a napokban Kálnoky és Szőgyényi előtt felhozta a magyarországi románok zaklatott, keserves sorsát, szóval a magyarországi nemzetiségi kérdést, különösen a román nép elégedetlenségét. Ugyancsak e lap aztán azt mondja, hogy ezen magyar diplomaták kinyilatkoztatták, miszerint történnie kell valaminek, ami a románokat kielégítse; maholnap vége lesz a magyar sovinismusnak Magyarországon s a románok s egyáltalában a nemzetiségek külön jogokat fognak nyerni. A n.szebeni Tribuna is nagy előzékenységgel terjeszti e közleményt. Az egész közlés koholmány. Vagy Mán ültette fel a Románult, vagy a Románul él vissza a Mán nevével és ülteti fel a románokat, a kettő közül az egyik okvetetlen áll. A román kormány részéről jövő akár bizalmas, akár más természetű ily nemű közlés úgy Bécsben, mint Budapesten megérdemlett szigorú elbánásban részesülne. Bizonyára ajtót mutatnának neki. A magyar állam nem tűr meg ily dolgokat. Akik magukat ily zöldségekkel táplálják, azok nem tudják, hogy a magyar természet nem veszi be az efféle dolgokat és az a miniszter, ha Kálnoky, ha más, ha úgy nyilatkozott volna, mint ahogy a Románul mondja, az még egy óráig sem ülne azon a miniszteri széken, mert a vihar elsodorná róla. A Románul vegye ezt tudomásul és azok is, akik magukat ily koholmányokkal bolondiztatni engedik. (Torda, febr. 12.) Oláh gyűlés Tordán A torda-aranyosmegyei „román választók clubja“ nevében Vladutz Gyula összehívta a megyebeli román választókat egy f. hó 12-dikén Tordán tartandó gyűlésre. A gyűlésen meglehetős számmal (50— 60-an) jelentek is meg — köztük 16-an az alsóbb néposztályhoz tartozók. Minden megjelent román választó (nem tudom, ha várjon az alsóbb néposztályhoz tartozók is) a magyar nemzet által ellenök, illetőleg az egész román nép ellen elkövetni szándékolt „újabb sérelem“ miatt volt elkeseredve. A gyűlést annak elnöke dr. Rácz János megnyitván, s üdvözölvén a gyűlésre megjelent választókat, mindenekelőtt a tordaaranyos megyei román választók clubjának áj szervezése történt meg — előzetesen meglévén állapítva az ehez szükséges névsor. Most következett a „sérelmi“ pontnak a tárgyalása: a magyar országgyűlésen már letárgyalt és elfogadott kisdedóvodai törvényjavaslat. Elnök bevezető beszéde után Vladutz Gy. olvasta fel terjedelmes melyben kimutatni igyekezett, előterjesztését, amiért sérelmes a törvényjavaslat az erdélyrészi oláhokra. A gyűlés az előterjesztésben foglaltakat, amely előterjesztés felolvasása közben sokszor felhangzott ez a hang: „protestem! protestem!“ — egyhangúlag elfogadta és elfogadta az előterjesztés alapján szerkesztett következő határozati javaslatot : „Tekintettel arra, miszerint a kisdedóvodai törvényjavaslat, minden természeti jog és erkölcs ellenére, intézkedéseivel , a jövő román nemzedék testi és szellemi rongálásával behatol a családi élet szentélyébe ; tekintettel arra, miszerint az irt törvényjavaslat a román gyermekeket politikai experimentumul akarja fölhasználni, s végül tekintettel arra miszerint a javaslat törvényesítése által „a nem magyarokra“ egy uj és nehéz teher rovatik a kissebbségben levő nemzet (ez a magyar lenne!) rosszul értelmezett érdekéből, ennélfogva a torda-aranyosmegyei román választók különösen a Torda városi, ó tordai felvinczi és m.ludasi járáshoz tartozó román választók ünnepélyesen óvást emelnek a kisdedóvodai törvényjavaslat által a „nem magyar népek“ nemzeti jogaival s különösen a román néppel szemben elkövetett sérelmek miatt — s ezért ezen törvényjavaslatot károsnak veszedelmesnek nyilvánítják úgy erkölcsi, mint népnevelési, egészségi és gazdasági tekintetből, — annál is inkább, mert világos ellentétben van a még érvényben levő 1868 évi nemzetiségi törvénnyel . ..“ E határozati javaslat elfogadása után aztán az oláh gyűlés élénk „se treaszke!“ mellett eloszlott. (Budapest, febr. 13.) Baross Gábor bécsi útja és a tarifa-kérdés. A Nemzet esti lapjában olvassuk az alábbiakat: A Pesti Napló és a Budapesti Hírlap ma arról regélnek, hogy Baross Gábor legutóbbi bécsi útja a magyar kormánynak a tarifakérdésben való állítólagos visszavonulásával van összefüggésben. És nagyon természetes, hogy miután t. laptársaink semmi alkalmat nem képesek elmulasztani arra, hogy a Szapáry-kormány és a szabadelvű párt kebelében szerintük létező disharmóniákat világgá kürtöljék, most is azt híresztelik, hogy a tarifa-ügyben, a cabinet kebelében, nagy ellentétek forogtak fenn; hogy Baross Gábor egy állítólagos miniszteri tanácsban, a cabinet többsége által mondásra, vagy a tarifa-kérdésben az vagy leosztrák álláspont elfogadására kényszeríttetett, s hogy név szerint Szapáry Gyula kormányelnök, Szilágyi Dezső igazságügyminiszter és Szögyényi László őfelsége személye körüli miniszterek lettek volna azok, akik a kereskedelmi miniszterre presszót gyakoroltak. Az efféle híresztelésekkel szemben biztos informatió alapján kijelentjük, hogy először a tarifakérdésben semmiféle visszavonulás nem történt, s Baross Gábor Becsbe menetelét csak a Németországgal folytatott tárgyalások okozták. A híresztelt minisztertanács, állítólagos ellentéteivel, heves jelleneteivel, csak a Budapesti Hírlap, illetőleg a Pesti Napló képzelmének szüleménye. A tarifa-kérdésben ép úgy, mint egyéb kérdésekben, a kabinet tagjai közt kezdettől fogva a legteljesebb egyetértés uralkodott és uralkodik jelenleg. A lapok azt írták, hogy a hadügyi budgetben 60 milliót fognak megtakarítani. Ez azonban túlzás, mert a törlések a katonai költségvetés- 12 milliónál többre nem fognak rúgni. Épen úgy nem igaz az, mintha a haderő létszámát le akarnák szállítani. Általában csakis olyan megtakarításokról van szó melyek a hadsereg adminisztrácziója körül eszközölhetők s igy épen nem érintik Olaszország harczképességét. A Rudini-kormány. Mig az uj olasz kormány a külföldön általában teljes rokonszenvvel fogadtatik, egyes olasz városokban tüntetéseket rendeztek ellene. Ilyen tüntetés volt Palermóban, hol Crispi nagy népszerűségnek örvend. De az egész ügynek nincs semmi további fontossága s a tüntetések hamar el fognak múlni, ha ugyan az uj kormány meg tudja nyerni a közvélemény vonzalmát. Azok a hírek nem felelnek meg a valóságnak, mintha a hadügyminiszter a véderő terén olyan átalakulásokat tervezne, melyek csupán pénzügyi, de nem honvédelmi tekintetekből igazolhatók. Az országházból. Budapest, febr. 13. A képviselőház ma a katonai özvegyek és árvák nyugdíját szabályozó törvényjavaslatot vette tárgyalás alá. Andrássy Gyula gróf referálta a bizottság nevében. Ellene csak Irányi Dániel szólt, közjogi szempontból; fölszólaltak még Bolgár Ferencz és Nagy István, kinek beszédeire Fejérváry Géza báró honvédelmi miniszter válaszolt s azután a ház megszavazta a törvényjavaslatot, mely a nyugdíj áldásait a katonai özvegyek és árvák nagyobb körére kiterjeszti. Az ülés java részét interpellációk, vagy ezekre adott válaszok töltötték ki. Fejérváry Géza báró honvédelmi miniszter igen kimerítően és pontosan válaszolt a honvédségi szállítások ügyében Kaas Ivor báró által hozzá intézett interpellációra. A miniszter hivatalos adatokkal igazolta, hogy a minisztérium correctül járt el, úgy, hogy Kaas Ivorral együtt még az ellenzék is kénytelen volt a választ tudomásul venni. Ezután Szilágyi Dezső igazságügyminiszter a királyi táblák decentralisatiója tárgyában intézett interpellátióra következőleg válaszolt : Polónyi Géza t. képviselő ur hozzám interpellatiot intézett, melyben két kérdés foglaltatik. Az első kérdés e képen hangzik: „Mikor szándékozik a miniszter ur az 1890. XXV. törvényczikkben nyert meghatalmazás alapján a kir. táblák és főügyészségek szervezetét végrehajtani ?“ Erre feleletem a következő: Ezt szándékozom végrehajtani a királyi táblák működésének megkezdése napjáig, amely közzétett rendeletileg május 5-kére van határozva. A második kérdése a t. képviselő úrnak így hangzik: „2.) Gondoskodott e miniszter úr arról, hogy a most hivatkozott törvények végrehajtásával kapcsolatos intézkedésnél érdekelt bírákat, főügyészeket és a segédszemélyzetet az átköltözésekből keletkezhető és a törvény által nem czélzott nagyobb hátrány ne érhesse ?“ Részemről a törvénynek nem ismerem oly dispositióját, melynek czélja volna hátrányt róni ezen áthelyezés alá kerülő bírói ügyészi és segéd személyzetre. Mindenesetre pedig az intézkedéseknek kellő időben való közzétételéről — amint az a t. ház tagjai előtt ismeretes gondoskodtam. Kérem a t. házat méltóztassék feleletemet tudomásul venni. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Polónyi Géza e válasz után oly hangon támadta Szilágyit, hogy a miniszter kénytelen volt egy Phaedrus-mese szellemes alkat A KOLOZSVÁR TÁRCZÁJA. A bosszú. Elbeszélte. — írta: PAÁL ÁRPÁD. (9) (Folytatás.) V. A szép Erdély legregényesebb fürdője már élénk élettel fogadta Majdaniékat. A festői kilátást nyújtó „Aportető” oldalában, honnan Czeczil ábrándos lelke nem egyszer szállt el, merengve a gyönyörű vidék szépségein, egy kedves ízlésű lakóház emeletén volt kényelmes kis otthonuk. Az éltető, fenyves lég, a vig zaj, az élénk társaság, melyet főleg, a közel Oláhország gazdag bojárnőinek, itt tüntető kedvteléssel viselt, tarka nemzeti öltözetei élénkítettek, csakhamar megnyerték Czeczil vonzalmát. Vidám enyelgéssel tette meg gyakori sétáit férje karján, lyét képező a fürdői közönség fő találkozó heerdei parkban, s örömest vetette magát alá, a csekély fáradalmat okozó hegyi sétának, hogy a „Ludmilla-tető“ gloriettejének pazar élvezetű kilátását minél gyakrabban élvezhesse. Naponkint fölkeresték az előkelőbb mulatóhelyeket s a gyakori estélyeket, hol rendesen Erdély legjobb „nemzeti zenészei“ mulattatják a közönséget, sírva-vigadó magyar nótákat keverve az oláh dalok vontatott melódiáival. Szóval Czeczilék, bár a magányos együttlétnek is sok édes órát áldoztak, a nyilvánosságtól sem vonultak annyira vissza, mint előre tervezték. S rövid időn Czeczil általánosan ismert szépsége és szeretetreméltósága által egyaránt ünnepelt hölgye lett az előkelőbb közönségnek. Néha átlátogattak a közeli kis fürdőre, édesanyjához s örömest szakítottak időt a kínálkozó változatos kirándulásokhoz, a közelebbi vidék érdekesebb pontjaira, mint az Előpataki testvérfürdő, Torja világhírű kénbarlangja. Bálványos várának Jókaiak csodás tolla által megörökített romjai, s a gyönyörű „Szent-An- Dató“-hoz, melynek festői szépsége feledhetetlen édes emlék maradt Czeczil fogékony lelkében. Változatosan teltek így a napok S talán mondanunk sem kell, hogy Majdaniék hosszabbrövidebb kirándulásainak Zdenkó gróf rendes utitársa volt. Amaz emlékezetes napon, Czeczil sokáig vívódott magával, mint távolítsa el e nyomorult embert. Sértette volna, férjének elmondani a történteket. Jól tudta mily mély barátság fűzi őket egymáshoz s nőiségét látta volna megalázva abban, hogy férjére bízza a saját védelmét. Nemes arczát a megbántott büszkeség pírja szállotta meg, midőn arra gondolt, hogy ily férfi közelléte miatt aggódnia kellene. Hideg udvariassággal viszonozta Zdenkó ravasz gyöngédségeit; ezt vélte a leghelyesebbnek. De másfelől, rövid időn nagy oka lett Czeczilnek egész nyugodtan érezni magát Zdenkóval szemben. A gróf napról-napra több figyelmet, majd komolynak látszó érdelődést tanúsított, a női szépségekben gazdag fürdő egyik legfeltűnőbb jelensége iránt. Dolgorkáné Dóra asszony igazi keleti szépség volt. Gyönyörű termet, festői, megjelenés, vakító szemek, dús sötét hajzat, lebilincselő varázs arczában, hangjában, modorában. Mint egy dúsgazdag oláh bankár özvegyét ismerték a fürdőn, s a férfi világ rajongva tódult a szép asszony nyomába, ki az özvegyi szabadság örve alatt igyekezett is, a finomabb látszat leplével burkolva bár, gazdagon menteni a zsajos élet elveinek órájából. A gyakorlott világi nők ügyességével tudta maga körül tartani mindazokat, kiket szeszélye hosszabb rövidebb időre rabszolgául kiválasztott , s föltétlenül bízott bájainak hatalmában. Zdenkó gróf teljesen föltalálta benne azon eszközt, mely czéljához segítheti. A férfi ravaszsága világosabban látott a női hiúságnál s Zdenkó csakhamar tisztában volt azzal, hogy a fürdő előkelőségei közül egyedül Mardani közömbössége sérti a szép Dora özvegyi hiúságot. Dolgorkáné épp ellentéte volt Czeczilnek A hódítás és uralom vágya, a tetszelgés és csillogás, az elv és a szenvedély, a kápráztató külső és a pillanatnyi gyönyör állott szembe, a lélek tisztaságával és szelídségével, a szív oszthatatlan érzésével és örök vonzásával, a nőiség igaz méltóságával és gyöngéd vágyaival Mardani csélcsap változékonysága, erős próbának lett kitéve e veszedelmes ellentét által. És Zdenkó óvatosan vezette emberét. Saját érzelmeit tolta előtérbe, hogy barátját Dóra körébe vonhassa. S Mardani őszinte baráti érzésből csatlakozott Dolgorkáné udvarához. Közönyös udvariassággal akarta barátja érdekét szolgálni, de az eredmény az lett, hogy önmaga iránt keltette föl a szép asszony érdeklődését. Zdenkó napról-napra jobban láthatta vágyai sikerét s rövid időn bekövetkezett az is, hogy Czeczil késő estével virasztott hálószobája nyitott ablakánál, merengő lelkével messze szállva a tündöklő égen, melynek egy-egy lefutó csillaga baljós sejtelmeket ébresztett szivében. Az első csalódás fájdalmai egész lényében zavarták föl a boldogság szelíd, édes nyugalmát. És Mardani nem tudta mindezt; ő már a Dolgorkuné rabbja lett. Most már mind gyakrabban hagyta el otthonát s a múlt fölébredt szenvedélyei bódultan űzték előre a lejtőn, mely rohanva vezet a kárhozatba. Czeczil a megbántott angyal szent megadásával tűrte sorsát. Nem volt lelkének ereje kitörni. Kétszeres odaadással vette körül férjét, s saját jóságától, hűségétől várta a segélyt. Mardani még küzdött önmagával. Midőn néha hirtelen meglepve nejét, arczán a gyorsan elűzött könnyek nyomait látta, vagy ajkát megcsókolva érezte, mint járja át az egész gyönge termetet valami hideg remegés: fölébredt jobb érzete Ha ilyenkor Czeczil könnyekbe tört ki, magához vonja, kéri, csengi milyen örömest mondaná: bocsáss meg, többé nem hagylak el, mert csak téged szeretlek igazán. De Czeczil néma maradt. Szerelme büszkesége nem engedte megaláztatásának szavait ajkaira. S Mardani olyan vonzó ingert talált a régi szokások újrakezdésében. Zdenkó elég biztosnak vélte a helyzetet egy újabb lépést tenni előre. Levelet írt Nanonnak, a tőle kitelhető kedélyes hasonlattal jelezve a helyzetet: „A madár már kiszabadult a csabdából, siessen nehogy másnál ragadjon lépjen.“ Nanon habozás nélkül határozott s intézkedéseket tett utrakeléséhez. A fürdői élet legélénkebb napjai következtek. Egymást érték a társas kirándulások s tánczestélyek. Mardaniban még volt annyi gyöngédség, hogy a nyilvánosság előtt ne komprommitálja nejét. Együtt jelentek meg a társaásgokban s Czeczilnek bár végtelen bántólag estek a pillanatok, midőn férjét Dolgorkuné közelében látta, másfelöl némi megnyugvást nyújtot az a tudat, hogy Mardani megőrzi az Ő hitvesi méltóságának látszatát. A fiatalság nagy tánczestélyének najrja volt. A bálterem zsúfolásig megtelt vendégekkel s a táncz már javában folyt midőn egy régi ismerőse karján, Nanon belépett. Pár órával előbb érkezett volt meg. Majdani ép Dórával beszélgetett, a tömött tánczoló gyűrű által a terem keskeny oldalpadjaihoz szorulva, midőn Nanon észrevétlenül haladt el mellette. De a tánczosnő fürkésző szemei fölismerték őt s egy pajzán legyezőütés érintette a báró vállát. (Folytatása következik.)