Kolozsvár, 1892. január-június (6. évfolyam, 1-147. szám)
1892-02-23 / 44. szám
VI-ik évfyolam. 1892. 44. szám. Kolozsvár, kedd, február 23. Szerkesztő-iroda: BELKIRÁLY-UTCZA 6. SZÁM. A lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő. BELKÖZÉP-UTCZA 4. SZÁM. ELŐFIZETÉSI DIJAK : Égési évre..........................16 Irt. Fél évre................................8 frt. Negyedévre............................4 frt. Egy hóra................................1 frt b0 kr. Egy szám ára 6 kr. HIRDETÉSI DÍJAK: Egy □ cm. tér ára 4 kr. Gyárosok kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyilt tér sora 20 kr. KÉZIRATOK NEM ADATNAK VISSZA. Megjelenik a lap minden nap, az ünnep- és vasárnapok kivételével, éktelenül beküldött közlemények tekintetbe nem vétetnek. A trónbeszéd: Kolozsvár, február 23. A legalkotmányosabb uralkodótól hódoló tisztelettel veszi a nemzet, hogy betegséggel meglátogatott felséges családja komoly viszonyai között is időt szakított arra, hogy „kedvelt Magyarországa“ fővárosát fölkeresse s az országgyűlést személyesen megnyissa. Ezzel újólag fényes bizonyitékát adta annak, hogy nemcsak övéinek, hanem a magyar nemzetnek is gondos atyja tud lenni, s kész megosztani magát szőkébb és tágabb értelemben vett családjai között, midőn ez utóbbi fölött is komoly viszonyok lebegnek. Mert ez országgyűlés nemcsak nagy horderejű munka, hanem valóban komoly viszonyok között is kezdi meg feladatai teljesítését. És e kettős körülményt hűan visszatükrözik azon szavak, miket a korona ez alkalommal a magyar nemzethez intézett. Ha voltak, kik a kormány egyes tagjai részéről tett nyilatkozatokat nem vették hivatalos programainak, most, a legfelsőbb helyről elhangzott kijelentések után, minden kifogás nélkül kénytelenek lesznek elismerni, hogy ez országgyűlésnek hivatalos programmja oly gazdag és oly nagy horderejű, mint a kiegyezés óta egyszer se állt törvényhozásaink előtt. E körülmény bizonyára ép úgy elnémítja azt a vádat, hogy kormányunk munkaképtelen, mint ő felségének mostani családi körülményei közt történt személyes megjelenése azt a másikat, hogy e kormány állása fölfelé megingott volna. A trónbeszéd szerint, e törvényhozás föladata általában az, hogy megszilárdult pénzügyi viszonyaink között, öszszes erőnket belső átalakulásunk nagy munkájára, szellemi és anyagi erőink mindenirányú fejlesztésére, s közviszonyaink oly rendezésére és megszilárdítására fordítsuk, hogy nehezebb időkben is képesek legyünk minden viszontagságnak ellentállani. E czélból rendezendők lesznek : a valuta, az adótörvények, a közigazgatás, a tisztviselők jogviszonya, az egyesületi és gyülekezési jog, a képviselőválasztások fölött való bíráskodás, az igazság, vallás, közoktatás, közgazdaság és közlekedési viszonyok. Íme néhány rövid irányszóban az állami teendők oly gazdag sorozata, melynek megvalósításával egy egészen új Magyarországot teremtünk, mely az eddiginél befelé egységesebb, szilárdabb, demokratikusabb és nemzetibb, kifelé pedig hatalmasabb lesz. Mindezek megvalósítására pedig a mai idők a legalkalmasabbak. Mert, mint örömmel vehetjük a legilletékesebb forrásból eredő kijelentést, a külállamokkal szemben fennálló jó viszonyaink változatlanok. Ebben tehát a zavartalan munka egyik fő feltételét biztosítva látjuk. Mert, továbbá, pénzügyi viszonyaink rendezettek, s ezzel belső föltételeink egy része is meg van adva. Még csak a másik rész kívánatos, t. i. hogy parlamenti viszonyaink a szükségnek megfelelők legyenek. A trónbeszéd e körülményre is reflektál, mégpedig ismerje el az ellenzék a kormányról, hogy sokkal kíméletesebben, mint ahogy az előzmények után tehette volna. A korona bízik az ország képviseletének bölcsesség- és hazaszeretetében, hogy egyedül az ország érdekét tartva szem előtt, higgadt megfontolással és nyugodtsággal teljesíti törvényhozói munkálkodását. Az ellenzék enynyiből is megértheti a legfelsőbb akaratot, ha akarja. Meg különösen az Apponyi párt azt, hogy a korona miként vélekedik ama legújabb hadüzenetről, mely előbb Kassán, aztán a pártkörben elhangzott, amely mögött bizonyára ép oly kevéssé áll „egyedül az ország érdeke“, mint annak idején a jászberényi riadó mögött állott volt. Ezt is, azt is ugyanegy indok sugallta; az, melyet Apponyi egy önfeledt pillanatában úgy fejezett ki, hogy kész volna bizonyos törvényjavaslatokat változatlanul megszavazni, csak nem Szapáry kormányelnöknek. Tehát az ő önzetlen, híres „nemzeti“ programmja abban kulminál, hogy ami külömben a nemzetre nézve jó és üdvös volna, el kell ejteni a személy miatt. E kirívó, kicsinyes személyi politika, e durván elárult mohó vágy a bársonyszék után még azt a kevés bizalmat is kiirtják iránta úgy fent, mint alant, melyet merész képzelődéseiben sokszínű zászlója alatt magával hordozott. A szélsőbal, mely felé pedig a kiegyezés kibővítésének theóriájával folyvást kacsingtatott, máris határozottan elutasította. A puritán pártvezér kijelentette, hogy senki vontató kötelére nem mennek, s ez határozottan Apponyinak szólt. Ugyan ő érthet legtöbbet a trónbeszéd ide vonatkozó tételéből is. A korona a negyedszázados évforduló alkalmából szívesen emlékezik vissza a kiegyezés nagy művének idejére, s örömteljes érzéssel tekint a haladásra, melyet Magyarország ez idő alatt minden téren tett. Tehát úgy a nemzet nagy többsége, mint a korona, vagyis: a törvényhozás minden tényezője azon meggyőződésben vannak, hogy a kiegyezés egy oly alap, melyen Magyarország államisága minden téren fejleszthető és megszilárdítható, s ezért „bizalommal néznek a jövő elé.“ Ez a jövő bizonyára nem a jelenlegi ellenzéki pártoké. A nemzetben édeskevés gyökerük van ahoz képest amenynyit ők elhitetni szeretnének. Tudják is ők ezt jól, s ezért a természetes erő hiányát külső zajjal és parlamenti rakonczátlankodásokkal igyekeznek pótolni. Beltartalomban szegény, s ez időkkel összeegyeztethetlen programmjaik mellett mit tehetnek egyebet? Hogy mégis mutassák, mintha tennének valamit, neki esnek rendre a személyeknek. Tegnap Tisza, ma Szapáry, holnap ennek esetleges utódja ellen. Mindegy nekik, csak zavar legyen. Ily viszonyok közt a jövő, melyre a trónbeszéd bizalommal hivatkozik, csak a szabadelvűpártó lehet. Ez egyenes örököse a kiegyezés nagy alkotóinak, s azóta folytonos letéteményese a nemzet bizalmának. A nemzet huszonöt év óta minden választásnál azt mondotta, hogy e szellemben, ez irányban akar haladni. E tudat aczélozza meg a párt erejét, önbizalmát, egyetértését, s a kicsinyes akadályok szigorú elsöprésével valósítsa meg a trónbeszédben körvonalazott nagy horderejű programmat. Teremtse meg az új Magyarországot! Uj v. b. t. tanácsot. A király, Josipovich Imre horvát miniszternek a valóságos belső titkos tanácsosi méltóságot adományozta. Országgyűlés. A képviselőház tegnap délután 1 órakor Janicsáry Sándor korelnöksége alatt ülést tartott, melyen Szapáry Gyula gróf miniszterelnök beterjeszte a legmagasabb trónbeszédet, mely fölolvastatott. A képviselők több ízben lelkes éljenzéssel szakították félbe a trónbeszédet. A legközelebbi ülés mára tűzetett ki. Ma a képviselők benyújtották megbízó leveleiket. A főrendiház délután 2 órakor, Bánffy Miklós gr. korelnöksége alatt ülést tartott, melyben Szapáry Gyula gróf miniszterelnök átnyújtotta azt a legfelsőbb kéziratot, mely Vay Miklós bárót a főrendiház elnökévé s Szlávy Józsefet és Károli Tibor grófot alelnökké nevezte ki. Vay Miklós báró a főrendek éljenzése közt foglalta el helyét az alsóház emelvényen s szép beszédet intézett a főrendiházhoz, melyben ő felsége iránti hódolatának adott kifejezést. A főrendek nevében A „KOLOZSVÁR“ TÁRCZAJA. A vízcsepp regéje. Ott születtem az Óczeánon, Apámnak hullám a neve. Anyám a csábos habkirályné — És én szerelmük gyermeke. Testvérek, barátok körében, Anyámnak gyöngéd, lágy ölén — Ringatva a nagy Oczeánon — Ifjúvá nevelkedem . . . Az égről nap sütött orczámra, Évente nyájas, szende hold — S mi vonzott elmerengni fényén: Az szivem vágya, — álma volt. Nem tudtam élni már a mélyben — Rántott, hogy én csak csepp vagyok ; Magasban élni, fönt ragyogni Csábítottak a csillagok! És vágyat érzek égbe törni Parányi pára — szálltam én Egy csöppnyi víz, csillaggá válni A föld felett — az ég ívén ; De mint madárka lépre szálltam, Egy barna felleg elfogott, Beleakadtam fátyolába — S nem láttam többé csillagot Eszembe jutott szép családom — A tenger tükre, sok rokon — Mig erre-arra tévelyegtem, Tépett felleg foszlányokon. És rab valék! . . . rab még sokáig Bolyongva véle czéltalan, Érezve : bűn tilosba vágyni S a büntetés még hátra van. Szeretni, élni és remélni, — Feltörni s ott vergődni fenn ; A magasból a mélybe bukni S elveszni aztán ide lenn ! Sejtelmem nem csak.. . Fenn a felhőn Áttört egy meleg napsugár: S ki a tenger vizcseppje voltam, Vagyok a földön ronda sár! FELSZEGHY DEZSŐ Orosz történetírás. A századok czímű folyóirat legújabb füzetében Tagányi Károly fölötte érdekesen ismerteti az orosz történőirodalmat, részletes képet adván ez irodalomról, mely — különösen 1878 óta — meglepő fellendülést mutat, tartalomban és terjedelemben egyaránt. A történetírás minden ága, a segédtudományok valamennyije állandó művelés alatt áll. Nem csak a politikai történelem talált olyan kitűnő magyarázókra mint Kosztomarov, Besztuzsef Rjumin vagy Ilovajszkij hanem a társadalmi és jogtörténet (Kovalyevszkij, Vladimirszkij-Budanof, Zabjelin, Szergejevics stb), a gazdaságtörténet (Vaszilycsikof herczeg, Bjelajef, Licskof, Cakcserin stb.), a nyelv és irodalom a vallás és művészetek stb. történetei is, nem is szólva a különféle helyi monographiáknak szinte páratlan gazdagságáról. Annyira megizmosodott már az orosz történetírás, hogy tevékenységét természetes otthona határain túl is messze kiterjeszthette, helyet követelve magának az európai tudományban. Az ázsiai orosz hódítások nyomában egész serege támadt a tudósoknak, kik ezen eddigelé megközelíthetetlen népek és országok rejtelmeiből, évről-évre új kincsekkel gazdagítják földrajzi, ethnographiai, nyelvészeti és történelmi ismereteiket. Csak terjedelmére nézve kisebb, de nem fontosságára, ama másik mozgalom az orosz tudományban, mely az orosz s a Balkánfélszigeti cultura ősanyja, a régi Byzáncz múltjának földerítését tűzte ki czéljául. Sok itt persze az értéktelen lim-lom, a pánszláv politika dilettáns gyártmányai, de sok egyszersmind a komoly, kútfőkritikán alapuló tanulmány is. S noha ezek se mentek mindig a túlzástól, de az általuk tisztázott eredmények arra figyelmeztetnek, hogy az egykori keleti birodalom befolyása minden téren jóval jelentékenyebb, mint amilyen szerep eddig a czivilizáczió történetében neki szánva volt. E fontos és sokoldalú feladatok folytonos műveléséhez számos társulat, kiadvány és folyóirat áll az orosz történetírás rendelkezésére. A társulatok élén a szentpétervári császári akadémia áll az ő történelmi és archaeologiai osztályaival és bizottságaival. Ezeknek köszönhető a legrégibb orosz történelmi kútfők kiadása, s ezen kívül a történelmi munkák jutalmazása által is serkentőleg hatnak az irodalomra. Kiváló szerepet játszik a már régóta fennálló cs. történelmi társulat negyedéves folyóirata (Cstenije) s történelmi tára (Szbornik) által, mely utóbbi már a hetvenedik kötet körül jár. A történelmi, irodalmi és művészettörténelmi emlékek kiadásában a cs. palaeographiai társulatnak (Obscsesztvo lyubityelej drevnyej piszimennosztyi) van nagy része. Más természetű, de szintén gazdag történelmi anyagot nyújtanak a cs. régészeti társulatnak különösen keleti osztálya (Drevnosztyi Vosztocsnyja); a földrajzi társulat kaukázusi osztálya, mely már 12 kötetet adott ki (Szbornik materialoszlja oprezanija mjesztnosztyej i premen Kavkaza) az ottani törzsek és vidékekről. Ugyanezen társulatnak másik, ethnográfiai osztályának pedig tavaly óta külön folyóirata is van „Eleven Régiségek“ (Zsivaja Sztarina) czim alatt. A cs. természettudománykedvelők társulatának külön anthropologiai (most jelent meg a XIV. kötet), külön ethnographiai (most a XII. kötet folyik) osztálya van s mindegyiknek külön kiadványai. Ezeken kívül a szent-pétervári és moszkvai, valamint az összes vidéki cs. egyetemeknek is külön történelmi társulataik vannak, melyek közül ki kell emelnünk a szent-pétervárit „Isztoricseszkija Obozrjenija“ czímű jeles szemleszerű folyóiratával, a kievi Nesztor nevéről elnevezett tört. társulatot nagybecsű déloroszországi, a kazánit pedig keleti kutatásai miatt. Említést érdemel az orosz cs. palesztinai társulatnak is immár 26 kötetnyi kiadványa, telve többnyire érdekes régi keleti útleírásokkal. Szintén a történelmet cultiválja a hírhedt Ignatyev gróf elnöksége alatt álló szláv jótékonysági társulat, melynek közlönye természetesen elsősorban pánszláv politikát űz, de néha komolyabb történelmi czikkeket is hoz. Mindezen cs. társulatok mellett is az orosz kormány fejt ki legnagyobb tevékenységet, különösen a tört. kútfők kiadása körül. A külügyi-, belügyi-, hadi-, tengerészeti-és igazságügyi miniszeriurvok, valamint a czári uradalmak ministériuma is szakadatlanul publicálják az alattuk álló fővárosi és vidéki államlevéltárak gazdag s elsőrangú kútfői becscsel biró anyagát, azonkívül, hogy e levéltárak mindegyikének külön történelmi bizottsága és közlönye is van. A feldolgozás szempontjából is az összes történelmi folyóiratok között kétségtelenül legtekintélyesebb az orosz közoktatásügyi ministériumnak (Zurnál Miniszterszva Naroenovo Proszvjecsenija) most már a hatodik évtizedben járó havi közlönye. A hivatalos intézkedéseknek, tanügynek és a klasszika philologiának szánt állandó rovatokon kívül, e közlöny a legnagyobb súlyt a történelemre fekteti. Czikkeiket s történelmi kritikáit a legkiválóbb történetírók írják, amint hogy magát az egész folyóiratot is a hírneves byzantinista Vasziljevszkij szerkeszti. A történettudománynak ezen mintegy rendes hadseregén kívül, történelmi adatok gyűjtésében, feldolgozásában szinte öntudatlanul maga a publikum is részt vesz. Talán sehol sem imák annyi memoire-t, följegyzést, anekdotát, naplót stb. mint Oroszországban, íróik közt — az az érdekes — az orosz intelligenczia minden rétegét képviselve találjuk: tábornokokat, minisztereket, főurakat csak úgy, mint a gentry vagy a hivatalnoki vagy a tiszti kar kis embereit, kereskedőket stb. és az írós művész világ minden speciesét. Mert ne feledjük el, hogy ugyanazok a tulajdonságok, melyek egy Dosztojevszkij vagy Tolsztojban mindenkit csodálatra ragadnak, az a pihenést nem ismerő, mániaszerű megfigyelési ösztön, az az éles objectivitás, mely önnön gyöngeségeit is a végletekig képes elemezni, kicsiben minden oroszban megvannak. Ilyen természeti adományok mellett aztán, az orosz memoire-irodalom a múltnak egész nagy gallériájává alakul át. Politikai vagy társadalmi sötét drámákat ábrázoló históriai festmények mellett, a régi jó idők, érdekes „babuská“-k vagy nagybácsik stb. arczképeiben gyönyörködhetünk. Megkapó adtusok illusztrálják nagy em- Császka György kalocsai érsek melegen üdvözölte az elnököt és alelnököket. Majd fölolvasták a trónbeszédet, amelyet a főrendek állva hallgattak végig s megválasztották az igazoló bizottságot. Az országgyűlés megnyitása Rendkívüli, a kedvező tavaszi idő által emelt nagymérvű pompa mellett nyitotta meg a király az uj országgyűlést. 25 év óta tényleg soha sem volt hasonló alkalommal annyi főrendiházi tag és képviselő jelen a fehér nagy teremben, mint ma és miután különösen az új képviselők pártkülönbség nélkül, majdnem mind megjelentek és úgy látszik, még a díszruhák- ban is igyekeztek versenyezni a régiekkel. Volt mit látnia a tolongó nagy közönségnek, melyet különösen fenn a várban, katonaságnak kellett a sorfallal visszatartani, hogy hely jusson az érkezőknek. A fogatok felvonulása féltizenegy táján kezdődött s csaknem minden megszakítás nélkül egészen déli tizenkettőig tartott. Az elsők között érkezett meg Szapáry Gyula gróf miniszterelnök diszfogatán. Mindjárt utána Jenő, majd József Ágost főherczeg érkezett meg élénk éljenzések közt. Sorba jöttek ezután a diszesnél díszesebb fogatok s a közönség különösen az uj képviselőket leste nagy érdeklődéssel. A főrendi ház tábornoktagjai csaknem valamennyien megjelentek s a függetlenségi s 48-as párt is szép számmal volt képviselve. Az összes jelenvoltak közt alig akadt egy néhány frakkos alak, a legtöbben fényes diszmagyarba voltak öltözve. A közönség élénken megéljenezte Tisza Kálmánt, aki kocsijából mosolyogva köszönte meg a tüntetést. Tizenegy órakor érkezett meg a herczegprimás s ekkor az udvarba vezető hátsó bejárást elzárták s megkezdődött az istentisztelet. A fogatok azonban tovább is szakadatlanul jöttek, előre hajtva egészen a főbejárathoz. Ezalatt a már megérkezett főrendek és a képviselők a budai kir. palota Szent Zsigmond-kápolnájában gyülekeztek, mely erre az alkalomra pompásan fel volt ékesítve. A főoltár körül nyíló virágokból és déli növényekből egész kis ligetet rögtönöztek. A szentély falait bíbor brokát selyem födte, míg a padok színes perla szőnyegekkel voltak lebontva. A templom fahajója, hol az országgyűlés két házának tagjai foglaltak helyet, elragadó képet nyújtott. A legtöbb képviselő drága ékszeres díszmagyarban jelent meg, a főrendiház tábornok tagjai a királyvörös nagy díszben, fehér mentével és érdemrendeikkel a mellükön, a fiatalabb képviselők tartalékos tiszti egyenruhájukban s a főpapok klaszin palástban. Pont 11 órakor a kóruson felhangzott a „Ecca sacerdos magnus“, mely a herczegprimás megjöttét jelezte. Az asszisztáló püspökök és papok a bejárathoz mentek s ott fogadták Vaszary Kolos herczegprimást, a ki biborpalásttal a vállán jelent meg s egyenesen a szentélybe vonult, hol a miséhez öltözött. Kis vártásra külön futár jelentette ő felsége érkezését. A király egészen egyedül a szentély jobb felén levő királyi oratóriumban foglalt helyet, míg az udvari méltóságok az oratóriummal szemben levő fülkében állottak. A prímás mély meghajtással köszönte ő felségét, mire megkezdődött az ünnepi „Veni sancte. “ Az istentisztelet háromnegyed 12-kor ért véget, mely után a király magánlakosztályába vonult vissza, míg a főrendek és a képviselők — mintegy ötszázan — a kápolnából a délszaki növényekkel gazdagon megrakott lépcsőházon át a trónterembe mentek. Ő felsége — a szokásos szertartás mellett — a teremben megjelenvén, elmondotta a trónbeszédet, melyet teg nap (hibás táviratozás miatt) némi kihagyásokkal közöltünk. A trónbeszéd egész terjedelmében így hangzik: Tisztelt Urak! Főrendek! Képviselők ! Kedvelt Híveink! Bizalomteljesen üdvözöljük Önöket ez az országgyűlés küszöbén, melyre nevezetes feladatok megoldása vár. Szívesen emlékezünk meg ez alkalommal a magyar koronának országai és monarchiánk többi királyságai és országai közt fennálló viszonyok ezernyolczszázhatvanhétben történt rendezésének negyedszázados évfordulójáról. Örömteljes érzéssel tekinthetünk azon nagymérvű haladásra, melyet kedvelt Magyarországunk ezen idő alatt minden téren felmutathat, s azért bizalommal nézünk a jövő elé és bizton reméljük, hogy helyesnek bizonyult és bármiféle rázkódtatásoktól megóvandó ez alapon, az ország nyugodt és folytonos fejlődése a jövőben is várható. Az állami élet minden terén nagyfontosságú kérdések rendezendők, melyeknek célszerű megoldása lényegesen elő fogja mozdítani az ország szellemi és anyagi felvirágozását. Kormányunk kellő időben nem fog késni az e tekintetben szükséges előterjesztésekkel. A múlt országgyűlés folyamában sikerült az állami élet egyik nélkülözhetlen feltételét, az államháztartási egyensúlyt helyreállítani s önök most már megszilárdult pénzügyi viszonyok közt kezdhetik meg törvényhozási működésüket, és ámbár ezentúl is folyton szem előtt kell tartani az egyensúly fentartásának követelményeit, ezen kedvezőbb pénzügyi helyzet lehetővé teszi, hogy osztatlanabb figyelmet fordítsanak az államélet különféle szükségleteinek gondozására. Évtizedek óta viseli az ország és az egész monarchia a valuta rendezetlen voltának hátrányait; az állam megerősödött pénzügyi ereje immár lehetővé teszi, hogy az általános pénzpiac kedvező alakulása mellett a valuta rendezése folyamatába hozassék.Kormányunk igyekezni fog, hogy e művelet végrehajtására vonatkozó javaslatait minél előbb bölcs elhatározásuk alá terjeszthesse. A létező adótörvények reformjánál azon szempontok lesznek figyelemben