Kolozsvár, 1892. július-december (6. évfolyam, 148-299. szám)
1892-10-18 / 238. szám
VI-ik évfolyam. 1892. 238. szám. Szerkesztő-iroda: BELKIRÁLY-UTCZA 6. SZÁM. A lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő, kéziratok NEM ADATNAK VISSZA. Megjelenik a lap minden nap, az ünnep- és vasárnapok kivételével. Névtelenül beküldött közlemények tekintetbe nem vétetnek. —15 wm*i*r* Kolozsvár, kedd, október 18. Kiadóhivatal: BELKÖZÉP-UTCZA 4. SZÁM. ELŐFIZETÉSI DIJAK listaz évre..............................16 frt. Film ........................8 frt. Negyedévre...........................* frt. Egy hóra................................1 frt 60 kr. Egy szám ára 6 kr. HIRDETÉSI DÍJAK: Egy Dem. tér ára 4 kr. Gyárosok kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyílttér sora 20 kr. A közigazgatási javaslatok. Kolozsvár, okt. 18. Gr. Szapáry Gyula miniszterelnök és belügyminiszter a képviselőház közigazgatási bizottságában kijelentette, hogy az adminisztráció reformjára vonatkozó kormányjavaslatokat még ez őszön a képviselőház elé terjeszti. Ezzel tisztába jöttünk egy dolog iránt; bizonyosak vagyunk arról, hogy a nagyjelentőségű reformkérdés a kormány miatt nem fog késedelmet szenvedni; bizonyosak vagyunk arról, hogy az őszi ülésszak egy nagyfontosságú reform elintézésére lesz hivatva. A sajtó időnként jelezte, hogy a belügyminisztériumban a szünetek alatt s az egész nyáron odaadó munkássággal dolgoztak a közigazgatási javaslatokon, s a belügyminiszter kijelentése nemcsak e hírek igaz voltáról győz meg, hanem arról is, hogy helyes úton jártunk, midőn pár nap előtt e helyen e kérdés mielőbbi törvényhozási rendezésének halaszthatlan szükségességéről fejeztük ki nézeteinket. Előre láthatjuk a nehézségeket, melyekkel a kormány az előterjesztendő javaslatok tárgyalásánál küzdeni fog. Az ellenzéki pártok álláspontjai ismeretesek. A szélső ellenzék két árnyalata elvi kifogásokkal áll elő: a nemzeti párt Apponyi gróf legújabb kijelentései szerint is, elvileg pártolja ugyan a közigazgatás államosításának eszméjét, de annak keresztülvitelét taktikai szempontokból, a kormány iránt való bizalmatlanság miatt, ellenzi mindaddig, míg azt a képviselőválasztásokra vonatkozó törvény reformja meg nem elfel Mint, ezekkel szemben, a kormány mellett áll a szabadelvű párt, mely a kormánynak terveit is, sorrendjét is támogatja. Ez a pártok álláspontja a közigazgatási reformmal szemben. Szándékosan hallgattuk el az ellenzék egyik argumentumát ; azt, hogy a kormány és törvényhozás nem hallgatta meg a közvéleményt, s nem vett megbízást a közönségtől e reformra nézve. Mert reméljük, hogy az utóbbi választások után az ellenzék nem fog e kifogással előhozakodni. A választóközönség már a múlt országgyűlés alatt foglalkozhatott e tárgy gyal; tudhatta azt is, hogy még a múlt országgyűlés törvényileg utasította a kormányt a közigazgatás államosítását célzó javaslatok mielőbbi benyújtására. Mindezeken kívül, a választási programmbeszédek is bőven kiterjeszkedtek e kérdésre , hiszen épen az ellenzéki jelöltek és kortesek ezen lovagoltak legtöbbet. Ha tehát a választóközönség óhaját és álláspontját vesszük tekintetbe, kétség se fér az állami közigazgatás elvének túlnyomó többségben történt elfogadásához. Ezzel igazolva van a már meghozott elvi jelentőségű törvény a múltra, és utasítva van munkálataiban a kormány a jövőre nézve. Mert azok, kik a szabadelvű és a nemzeti pártok jelöltjeire adták szavazataikat, mindnyájan az állami közigazgatás hívei. Mondhatnánk tehát, hogy csekély kivétellel, egész Magyarország. Ennek a csekélykivételnek e kérdésben való meggyőződéséhez is sok szó fér. Mernénk fogadni, hogy ha a legtisztább szélbáli kerületeket a matadorok minden befolyása nélkül megszavaztatnánk, ott is többségben volna az állami közigazgatás. Mert aki a dolgok mai menetét vidéki otthonában saját magán is tapasztalja, az nem is kívánhat egyebet. Hiszen e párt tagjai is inkább csak a zászló becsületéért védik a régi bástyákat a törvényhozásban. Álláspontjukban több a történeti hagyományok iránt való kegyelet, több a Kossuth személye iránt való tekintet, mint a tárgyilagos érv és érdemleges argumentatio. Sőt, midőn a kolerajárvány föllépte következtében Budapest közigazgatását megtámadták, s oda kormánybiztost szorgalmaztak; midőn a belügyi tárcza költségelőirányzatának tárgyalásánál a közbiztonsági viszonyok fogyatékosságait ecseteltek, s urvusiaSarä a cseuu őrség szaporítását követelték; s midőn általában a nemzetiségi izgatások egyik okát közrendészeti és közigazgatási viszonyaink hiányosságában keresték, mindezekkel hézravétlenül, indirecte maguk is az állami közigatás szószólóivá váltak. Ha olyankor, mikor e tárgy komolyan fennforog, mégis a régi megyei rendszer mellett kardoskodnak, ezt — mint mondok — bizonyos kegyeletes tekintetekből, no meg azért teszik, hogy a kormány ne jusson olcsón programmja egyik fő pontjának beváltásához. A mai korban, az állam iránt ma táplált soknemű igénynyel szemben, higgadt megfontolással nem is lehet a közigazgatás államosítása ellen állást foglalni. Nem különösen nálunk, hol az állami közigazgatás egyszersmind nemzeti érdekeinket is szolgálja. A szélső ellenzék magának akarná lefoglalni nemzeti érdekeink védelmének kizárólagos érdemeit, s nem akarja észrevenni, hogy mikor az állami széttagoltság rendszerét védi, ellenséges indulatú nemzetiségeinknek tesz szolgálatot. Ezek örvendenek, hogy épen a magát leghazafiasabbnak hirdető ellenzéki párt igyekszik az ők malmukra hajtani a vizet. A nemzeti párt álláspontja még ennyire komoly indokokat se rejt magában. Akadékoskodását roszul értelmezett ambitió sugallja. Apponyi zokon vette, hogy nem ismerték el apaságát az állami közigazgatás eszméje iránt, és hogy Szapáry gróf kizárta őt az eszme megkeresztelésének ünnepélyéről. Duzzog, hogy apaságát megtagadták, s még keresztapaságát is lehetetlenné teszik. Boszúságában aztán indokokat keresett és talált arra, hogy a kormány támadásában saját régi programmja ellen harczoljon. S így nemsokára ismét látjuk őt azon nevetséges szerepben, hogy mit küzd ellenfelei táborában oly ügy ellen, melynek különben elvből régi híve, sőt állítása szerint, apja, mindenesetre egyik első katonája. Kicsinyes személyes tekintetek miatt kész kockáztatni, mindenesetre hátravetni egy komoly közügyet, melynek helyességét és szükségességét különben elismeri. Szeszélyei után indul, mikor komoly államférfiai meggyőződését kellene követnie. S mindezek után mégis megkövetelné, hogy legalább Jászberényben a közel jövő emberének tekintsék. Valóban nincs okunk sisvír iri„T,AknJhM' “elj'yel Annál inkább gratulálhatunk a kormánynak, hogy a közvéleménynek hódolva, elkészítette, s mielőbb beterjeszti javaslatait. Ezzel megmutatja, hogy egy oly párt élén, mint a szabadelvű párt, egyedül képes a nemzet komoly érdekeinek kielégítésére. Azzal a megbízatással, melyet az utóbbi választásoknál ismételten megnyert, s azzal a nagy párttal, mely háta mögött áll, bátran keresztül gázolhat a kicsinyeskedő ellenzéki pártok minden obstructiós törekvésén. A nemzet hálás lesz azért, hogy érdekeinek az ellenzéki pártérdekek fölött érvényt szerez. A „KOLOZSVÁR* TÁRCZÁJA. Csak egy dalt még!.... Csak egy dalt még a virágról, Asszony szép szeméről, Napsugaras, zöld mezőről, Csillagteljes égről, S legmelegebb sugaráról Széles e világnak, Mely a ringó bölcső mélyén, Picziny ajkon támad; Abba aztán beleirni Egész szivem, lelkem, Hadd érezze, a ki hallja, Amit én éreztem! Csak egy dalt még, egy ilyen dalt.... Jöszte, édes tollam .... S szétfut a betű előttem, Azt se látom, hol van. Homlokomat egy puha kéz Lágyan elsimítja: — Nem megy öreg? kitaláljam, Hol annak a nyitja? Kopott az ég, nincs ereje Már a napsugárnak, Falomb, virág Ősz szelétől Egyre sárgul, szárad. Ne biztasd a száraz ágat, Hogy zöldüljön újra, — Kiszáradt a vén tilinkó, Rekedt, a ki fújja ... SEBESI JOB Nők a kávéházban. Minapában történt, hogy este rendes kávéházunkba indultam, amihez minden jámbor nyárspolgárnak, sőt agglegénynek, úgy gondolom, teljes joga van. Alig érkeztem a kávéház ajtajához, valami erős zaj ütközött bele füleimbe. Ha tenger volt volna lőtávolban, azt mertem volna állítani, hogy annak hullámai zúgnak így, de mivel még vízvezeték sincs azon a környéken, békét hagytam a haboknak és anélkül, hogy tovább törődtem volna a moraj okával, beléptem az ajtón.Csodálatos dolgot láttam. Az egész kávéház majdnem egészen tele volt hölgyekkel. Ifjú és még ifjabb hölgyek, kisasszonyok és asszonyok ültek, férjeik, férfi rokonaik társaságában a kerek márványasztalok körül. A tükrökben megsokszorosítva végtelen sorát láttam az erős gázfényben a vidáman, csevegő és zajosan, jókedvűen beszélgető nővendégeknek. Törzsasztalunkat természetesen lefoglalták. Rendes társaságunkat szétrebbentették a szélrózsa különböző irányaiba. A főpincér, aki lírai verseket ir és a kivel egymás műveit kölcsönösen olvassuk, megegyezésünk szerint, pártfogó, dallamos hangon mondá: — Ott a sarokban, a kis asztalnál, van egy kis csöndes zugocska az ön számára. Helyet foglaltam egy öreg ismerősöm mellett, aki egyike a világ legszenvedélyesebb újságolvasóinak. Minden újságot végig olvas elejétől, egész addig, hogy Nyomatott. Mindennek ellenére, mégis jókedélyű és egészséges ember, bár néha, különösen az utóbbi időben, hogy a napilapok Magyarszágon folyton szaporodnak s bennük mind több novella jelenik meg, egészsége megrendült s öreg ismerősöm néha ideges. Ilyenkor, ha összekerülünk, szid mindent, kezdi a kormányon, nem feledkezik meg a városi tanácsról sem s végül rajtam végzi. Ezúttal is zsémbes volt az öreg. A hölgyek az öszszes lapokat lefoglalták és részére csupán a Budapesti Közlöny maradt. Igen élvezetes olvasmánynak találja ugyan ezt a lapot, de, mert nagyon apró betűkkel van nyomtatva, nem igen szerette olvasni. Nekem, a főpincér különös kegyéből, a Sárrét civas. hetilap a kezembe juthatott és ez engem fölötte nagy örömmel töltött el. Nagyon szeretem a Sárrétet, mióta— hisz bizonyéra mindnyájan tudjuk ezt az esetet — szerkesztője kijelentette, hogy tisztelt laptársa a Times, alaposan téved a bolgár kérdésben. Hozzá sem foghattam a Sárrét olvasásához, az öreg úr bosszúsan lecsapta a lapját és dohogva mordult reám. — Látja? — Látom. — Mit lát ? — Amit gondolni tetszik. — Ezt a sok hölgyet értem. — Én örülök, hogy itt a kávéházban is láthatok annyi sok szép, kedves hölgyet. — No én nem örülök neki. Az én időmben ez nem így volt. — Hja! Urambátyám régen vasút sem volt! — Ezzel szokták maguk, fiatalok, koruk minden hibáját mentegetni. Hát hiszen, ha vasút nem is volt, de boldogabban éltünk, mint most. Én azt mondom, hogy a nőnek otthon a helye, ahol ő ül a trónon, nem pedig egy kasszírnő. Különben ennek is a kormány az oka. — Hogy-hogy? — Minek csinál tudósokat a lányokból! Régebben a lány nem akart okosabb lenni a férfinál, most, már tornáztatja is őket a kormány, nyilván azért, hogy ne csak tudósabbak, de erősebbek is legyenek, mint maguk fiatal emberek. Hallja, mi lesz egy ilyen vasgyúró leányból, ha majd anyóssá válik ? Aztán most már rendszeresen kávéházba járnak. — Miért ne tennék ? Csak nem ülhetnek folyton otthon! — Nem így volt régen, mondá az öreg úr dühösen. Ha megunták az asszonyok az otthonülést, elmentek a szomszédasszonyhoz, férjestől. Oda került néhány fiatal ember , leány. Vígan mulatva eltöltötték az időt, játékokat játsztak, táncra is kerekedtek. Ha nem is maradtak otthon, családi körből nem léptek ki, ha csak színházba nem mentek — persze többnyire valami jó érzékeny drámába, hogy kisírhassák magukat, mert régenten a családi élet olyan volt, hogy az asszony csak a színházban sírt. — Ohó ... sok lesz, öreg úr! _ Mit ért maga ahoz, fiatal ember? Higyye meg nekem, hogy ebben a pipafüstös, fényes helyiségben, sok az az újmódi bogár, aki annyi bajt csinál, a baktérium, a bacillus. A kávéházi bacillus öli a családias érzést. — Az ember nem kaphatja meg alapjait! tört ki dühösen. — Tehát ezért haragszik, urambátyám ! — Persze, ez csak ilyen városi tanács mellett lehet, dörge az öreg még haragosabban. A polgármesternek plakátokon kellene felhívnia a férjeket, hogy ne vigyék a feleségeket s lányaikat a kávéházba. Persze, a tanácsnak a városi flaszter fontosabb... Mi lesz ebből később, hova jutunk a nőkkel a jövőben? — De az égre, urambátyám, ne heveskedjék, hát mi van abban, ha egyszer egyszer a nőknek is megmutatják a kávéházat? Az én öreg ismerősöm kirúgta a székét maga alól s igy szólt: _ Maga egy közönséges kalarádé. Egy taplós retek! És ezzel otthagyott a legnagyobb haraggal. Kissé bosszúsan hozzákezdtem a Sárrét olvasásához. Végig olvashattam már, midőn az eddigi zsivajnál is nagyobb lárma támadt. Körülnézek, hát, uramfia, az egész kávéházban magam voltam az egyetlen férfi, mindenütt csupa hölgyet láttam. A nagy kerekasztalnál erős vita folyt, egy fiatal asszonyka beszélt. — Nevetséges. Mit költenek annyi pénzt a muszkáért ? — ügy van ! _ Egyszerűen meg kell neki üzenni a háborút, hiszen már száz év óta egyebet nem teszünk, mint folyton fegyverkezünk. Pincér, egy pohár konyakot. _ No hiszen, mondá egy másik menyecske, jól nézünk ki. De maholnap megint képviselőválasztás lesz és akkor én föllépek. Programmom : nem kell katonaság! Legrosszabb esetben, a kaució mindenesetre eltörlendő. Hadd mehessenek férjhez, szegény huszártisztek. Minek üljön annyi szegény fiatal ember pártában. Álmélkodtam, de ott hagytam a politizáló hölgyeket, a legközelebbi asztalnál más csoda várt reám. Négy anyós tajtékpipákból pöfékelve, tarokkozott. Az egyiknek elfogták a A delegáczió ót a román mozgalmak. A magyar delegáczió külügyi albizottságának tegnapi ülésén Romániát illetőleg a bizottság kötelességének látta szóvá tenni a hazánk belső nyugalma ellen intézett ama mozgalmakat, melyek színhelye Románia s melyek, ha sohasem válhatnak is komolyan veszedelmessé, mindenesetre flagráns ellentétben állanak a nemzetközi jogamaz alaptételével, a mely szerint, különös szerződés nélkül is, minden államnak kötelessége a területén semmi olyan mozgalmat nem tűrni, mely bármely szomszéd nyugalma ellen van intézve. A bizottság készséggel hajlandó hitelt adni a miniszter ama biztosításának, mely szerint a romániai kormány e tekintetben teljesen lojális magatartást tanúsít, valamint megnyugvással vett tudomást a miniszter ama másik kijelentéséről, mely szerint ő az említett kihágások miatt a román kormánynál ismételten és pedig nem eredmény nélkül, reklamált. Mindamellett a bizottság nem tartotta feleslegesnek, hogy ezt az ügyet a miniszternek újólag a figyelmébe ajánlja s kifejezést adjon abbeli várakozásának, hogy az említett mozgalmakat ezentúl is szakadatlan figyelemmel fogja kísérni s mindent, ami hatalmában áll, megtesz, hogy ezeknek az inkább boszantó, mint veszedelmes üzelmeknek végét vesse. Az országgyűlési szabadelvű pártkörből. Az országgyűlési szabadelvűpárt Podmaniczky Frigyes báró elnöklete alatt vasárnap este értekezletet tartott, amely Szapáry Gyula gr. miniszterelnök előterjesztésére elhatározta, hogy a ház rendes tanácskozásait, tekintettel a delegácziók ülésezésére folyó hó 22-ig nem kezdi meg, az elnök megbizatván e hó 22—24. közt az első érdemleges ülés napjának kitűzésével, a mely ülésen az 1880. 21. t.-cz. némely intézkedéseinek módosítására, a fogház- és elzárás büntetések végrehajtására s lás alá. „Protestáns theologiai fakultás“ Kolozsvár, okt. 18. III. Eddigi tárgyalásaink rendén rámutatván egyfelől arra, hogy a Kolozsvárt felállítandó theol. fakultás fentartási költségeire kimutatott alapok és jövedelmi források mind oly természetűek, melyeknek folyósításával egy cél sem szenved rövidséget, sem valamely nemes lelkű alapító intenciója meg nem sértetik; másfelől pedig arra, hogy a felállítás múlhatatlanul szükséges, úgy a ref. papképzés magasabb színvonalra emelése, mint a tudományosság szempontjából, tekintsük meg most, egy kissé részletesebben is azt, hogy milyen stádiumban áll jelenleg a fakultás ügye. Mielőtt azonban ezt tennék, szemlélhetőbb megvilágítás kedvéért, tegyünk egy kis történelmi visszapillantást. Az a terve az erdélyi ref. egyházkerületnek, hogy az egyházi közigazgatás központjában, Kolozsvárt, a püspök közvetlen felügyelte alatt, egy theol. akadémiát és tanárképző intézetet állítson fel, nagyon régi : viszszanyúlik még a hetvenes évek elejére. Tanácskozási tárgyát képezte ez az eszme, igen gyakran, a kerületi közgyűléseknek is, nem egyszer élénk harczot provokálva, bizonyságául annak, hogy milyen fontos a papképzés. Kiindulva a múltak tapasztalataiból, úgy terveztetett elsőbben a kérdés megoldása, hogy a nagyenyedi theol. akadémia egyszerűen tétessék át Kolozsvárra, honnan csak a 60-as évek elején vitetett vissza mostani helyére. Ebben azonban, a nagy alapító Bethlen Gábor végrendeletét látták igen sokan megsértve, holott, jegyezzük meg, hogy az alapító levél szavai szerint (ideoque Gymnasii et Scholarum Reformatae Evangelicae Religionis collegium in hac civitate nostra Alba-Julia fundatum benigne voluissemus“), az az intézet egyenesen Gyula Fehérvárhoz vala kötve, és csak az üldözések miatt ment át Enyedre, s igy, mint megoldási módozat, az átvitel terve, az 1875. évi kerületi közgyűlésen végkép elejtetett. De, azzal ne gondoljuk, hogy meghalt volna a kolozsvári theol. akadémia és tanárképző intézet eszméje. Nem, mert ugyanazon közgyűlés, mely a fönti határozatot kimondá, elhinté a magvát annak is, engedélyt adván az eszme előharczosának, Szász Domokos püspöknek, akkor még kolozsvári papnak, hogy azon czélra alapítványokat, adományokat gyűjthessen. Az időtől fogva, a kérdés levételeit nanem alvás, hanem erőgyűjtés volt, úgy hogy, 1889-ben, egy megelőzőleg kiküldött 21-es bizottság, már elérkezettnek látta az időt, hogy a felállításra nézve, az ig.t. utján javaslatot terjesszen a közgyűlés elé. A bizottság javaslata azonban, jóllehet a felállítandó fakultásnak mind szellemi, mind anyagi szükségleteiről kimerítő, és az egészet megvilágító képet nyújtó, mégsem volt elfogadható, mert a fentartási költségek fedezésére kimutatott összeg, nem nyugodék elég biztos alapokon és hozzá, még a nagyenyedi kollégiumtól is ideiglenesen elvonni szándékolt évi 8500 frtot. Mindazonáltal kimondá a közgyűlés, hogy : Kolozsvárt, a m. kir. Ferencz József tudomány