Kolozsvár, 1893. január-június (7. évfolyam, 1-146. szám)
1893-02-23 / 44. szám
ll-ik évfolyam. 1893. 44. szám. Szerkesztő-iroda: BELKIRÁLY UTCZA 6. SZÁM. A lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő. KÉZIRATOK NEM ADATNAK VISSZA. Megjelenik a lap minden nap, az ünnep- és vasárnapok kivételével. Névtelenül beküldött közlemények tekintetbe nem vétetnek. KOLOZSVÁR Kolozsvár, csütörtök február 23 Kiadóhivatal: BELKÖZÉP-UTCZA 4. SZÁM. ELŐFIZETÉSI DIJ&k : &*•? cTW.................... frt W1 iw« ........................... frt, Ne gyed im.............4 frt Kgi héra................1 frt 50 kr. Egy szám ára 6 hr. HIRDETÉSI DÍJAK: Egy □ cm. tér ára 4 kr. — Gyárosok kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyílt tér sora 20 kr. A vidéki színészet. Kolozsvár, febr. 23. Hieronymui Károly belügyminiszter ismeri és néhányolni tudja a színművészet nemzeti s kulturális kiváló fontosságát. Miniszterségének mindjárt kezdetén rokonszenves érdeklődéssel karolta föl a kolozsvári nemzeti színház zavaros, bonyolult ügyét, mely most a végleges megoldás útján van. De a miniszter nem elégszik meg csupán ennyivel. Helyes érzékkel ítélve meg a kérdést, belátja, hogy nem elég, ha van az országnak két vagy három színháza, melyek fölruházva minden szükséges biztosítékkal — sikeresen, fejlődésképesen szolgálhatják a magasabb értelemben vett színművészetet. Hanem kellő rendbe kell hozni a vidéki színészet állapotait is, ama kisebb társulatokét, melyek rövid határidőkre szerveztetnek, többnyire vándorúton vannak s küzdelmes uszonyaik miatt vagy egyáltalán nem, vagy csak fogyatékosan bírják teljesíteni azokat a feladatokat, melyekkel egyfelől magának a művészetnek, másfelől a nemzeti érdeknek hasznára válhatnak. Fölötte praktikusan gondolkozik a belügyminiszter, midőn ekként a magyar színészet épületének nem csupán emeltéteit, hanem földszintjét is megerősíteni törekszik. Mert valóban csak így lehet abból szilárd, biztos alkotás , és csak így lehetnek tartós biztonságban azok az emeletek is. A belügyminiszter a törvényhatóságokhoz körrendeletet intézett, melyben mindenekelőtt utal arra, hogy a vidéki színészet állandó segélyezésének kérdése a színügy országos rendezése nélkül kellőkép meg nem oldható. Mielőtt azonban erre nézve bárminő lépés léteznék, szükséges, hogy a létező viszonyok felől alapos adatok álljanak rendelkezésre. A törvényhatóságok tehát adjanak tüzetes felvilágosításokat a területükön levő színházak, színkörök, játékállomások összes viszonyai felől, hogy ezek alapján a minisztérium a rendezés tervét kidolgozhassa. Örömmel üdvözöljük a kedvezményezést, melytől sokkal gyorsabb, sokkal üdvösebb eredményeket várhatunk, mint az országos színész-egyesület nagy szorgosságú, de kevés sikerű működésétől. Mert akármenynyit tervez, javasol, határoz ez az egyesület, a díccs elegendő ereje hoz, hogy a színészetben rendezett állapotokat teremtsen. Alig múlik esztendő, hogy valamely nagyobb szabású színészeti skandalum ne foglalkoztatná a közvéleményt. Hol itt, hol amott válságba jut egy-egy szintársulat s a tagok nem kapják fizetéseiket. — És nemcsak kisebb helyeken, hanem jelentékeny intelligencziával jló nagyobb városokban is előfordulnak ilyen esetek. Valami két év előtt a debreczeni színházat érte hasonló válság, sőt előfordult még a kolozsvári színháznál is, hogy a magánvállalkozói rendszer első évében, tehát akkor, mikor színtársulatunk átment az országos színészegyesület kötelékébe, az igazgató fizetésképtelen lett és a tagok — tetemes anyagi károsodás mellett — kénytelenek voltak osztalékra előadásokat tartani, hogy legalább az alsóbb személyzetnek legyen némi keresete. Az apró-cseprő társulatok ilyen bájai még érzékenyebb sebeket szoktak ütni a magyar színészet renomméján. Mert összeverődik egy egy csapat, többnyire olyan tagokból, akiknek hamis ambícziója túlszárnyal az inasi és a szobaleányi foglalkozásokon, amikhez voltakép hivatásuk volna. Ezek aztán „becsapják“ néhány előadással a kisvárosi jámbor közönséget és azután, a teljesen indokolt részvétlenség miatt, szépen megbuknak. A lapok megrójják az illető városok közönségét, hogy nem pártolja a „színművészetet” központi egyesület pedig megbízottat küld ki a nyomorba jutott társulat ügyeinek rendezésére. És ez a „rendezés“ a legtöbb esetben nem vezet más eredményre, mint arra, hogy már most az egyesület czége alatt oszlanak világgá a bajba került „szinészek,“ tömérdek kellemetlenkedés közt és kisebb-nagyobb adósságok hátrahagyásával. Azt hisszük, hogy a sűrűen ismétlődő válságok és botrányok dolgán való segítés jobban fog sikerülni a belügyminisztériumnak, mint ahogy elkerült a színészegyesületnek, mely különben is nem egyszer közvetett okozója a bajnak. Mert ha egyik-másik színtársulat szorongatott helyzetbe jut, a legtöbb esetben méltatlanul vádolják e miatt a közönséget, mivel rendszerint vagy az igazgatónak anyagi, szellemi tehetetlensége, vagy a társulat rész volta idézi elő a krízist. Ügyesen vezetett jó színtársulat gondos előadásait látogatni szokták mindenütt. És ha az igazgatónak van pénze, van hitele, könnyen pótolhatja a kedvezőtlenebb hónapok pillanatnyi veszteségeit, melyiket a saison jobb hónapjaiban helyrehoz. A baj abban van, hogy a központ minden óvatosság nélkül osztogatja az igazgatói koncessziókat. Az igazgatók nagy része pedig man tüzetesen megállapított és minden lehető biztosítékkal körülvett terv szerint kezdi és folytatja működését, hanem va barque-ot játszik társulatával, ígér magas fizetéseket, vállal mindenféle kötelezettségeket, s aztán nekimegy a színidénynek, hátha sikerül a dolog? Pénze nincs, de majd csak lesz. Jól szervezett társulata nincs, de van egy-két dúsan fizetett „vonzereje.“ A közönségben pedig legyen több a „hazafiság,“ mint hazafiatlan „igény.“ Némelykor sikerül a vállalkozás, némelykor pedig rosszul üt ki. Katasztrófa esetén a nagyobb társulatok valahogy keresztül vergődnek a rosz esztendőn, egy újabb kétes esztendőhöz. A kis truppok pedig szétszóródnak, a jókora csorbákat hagyva a színészet tekintélyén. A színigazgatói engedélyek számát mindenesetre korlátozni kell. Legyen kevesebb direktor,de ezek megfelelő anyagi és szellemi garancziát nyújtsanak. Legyen kevesebb vidéki színtársulat, hanem ek álljanak legalább a középszerűség színvonalán. A tehetség nélküli és nem tisztességes elemeket pedig dobja ki magából a magyar színészet. A belügyminiszter által megindított akció bizonyára ki fog terjedni erre a tisztogatásra is, mely egyik feltétele a magyar színészet zavartalan fejlődhetésének. Éi A„KOLOZSVÁR“ TÁRCZÁJA. Az orosz-török-oláh háborúból. — A „Kolozsvár“ eredeti tárczája. — Fa 1a Lajos dr. hazánkfia Bukarestben, a ki az orvosi irodalmat már nem egy kiváló munkával gazdagította, újabban ismét egy érdekes könyvet adott ki, melyben 113 oldalon becses visszaemlékezéseket közöl az orosz-török-oláh háborúra, valamint a „Vöröskeresztegyesület“ szerepéről emlékezik meg, békében és háborúban. A könyv először is a jeleztem egyesület szervezetéről és szerepköréről emlékezik meg , majd áttér az egyesület turnu-magureli kórházára az 1877. évi háború idején; ismerteti a filantropia-kórház munkáját és munkatársait ebben az időben ; érdekes képet ad az emlékezetes háború egészségügyi szolgálatáról és orvosi iszonyatairól ; foglalkozik a török sebesültek sorsának és viselkedéseinek feltüntetésével. Fajta Lajos dr. hazánkfiának ezen könyve nemcsak azért figyelemreméltó, mert egy magyar származású férfiú munkája, aki a román tudományosság előmozdítása és a román államiság kivívása körül a maga békés munkájában jelentékeny érdemeket szerzett, amiért elfoglalt többnemű előkelő állásain kívül kiváló érdemjelekkel is kitüntettetett; hanem érdekes a könyv a maga élénk megfigyelései és jeles rajzoló képessége által is, a nemit laikus ember is élve ettel olvashatja el, ha t. i. a nyelvet, melyen írva van, érti. E sorok írója nem akar most a könyv azon ágával foglalkozni, mely magában e háborúban érvényesült orvosi és közegészségügyi szolgálatot illeti, vagy a „Vöröskereszt-egyesület“ működésére nézve lehet fontos, hanem csak ethnographiai, jobban mondva ethnológiai szempontból akarok egy részletet kiragadni, mely a török foglyok, illetve sebesültek jellemzésére vonatkozik s mely minket az állítólagos török rokonságnál, de mindenesetre a 150 éves török emlékeknél fogva elsősorban kiválóan érdekelhet. Meg kívánom közben jegyezni, hogy Fialla Lajos dr., ki a sebészet régi tanára és a bukaresti polgári kórházak sebészeti főorvosa czimét is viseli, az 1877 évi háborúban a „Vöröskereszt-egyesület“ turnu-magareli kórházának sebészeti főorvosa volt és igy az eseményeket nemcsak közelről szemlélhette, hanem azoknak a maga hatáskörében részben tényezője volt és így emlékezései az érdekességen kívül az elevenség és frisseség jellegét is viselik magukon. Az emlékirat élőlapjairól azt a fejezetet veszem ki, melyben szerző a sebesült törökökből kivett lövegekkel,a török foglyok viselkedésével és maguktartásával foglalkozik s mely tanuságos episod ez időkből a török szellem megítélésére és részben bámulására nézve is. Decz. 4-én — úgymond a szerző — hoszszas esőzés homályositotta el az eget. Turnu- Magurel város utczáit vékony sár borította be, melyet csak a járókelők léptei mozgattak föl. Este fele Fa 11 a dr. a közkertbe ment, hogy lássa a fogoly törökök első szállítmányainak megérkezését, kiket Plevnánál fogtak el. Az első csapat, oláh katonák közé fogva, részben lóháton érkezett, megázva és tele sárral. A magasabb fogolytiszteket a „Grand Hotel“-be szállásolták el, ahol szerző is lakott; a többieket, számra mintegy 2000-et, a „Vöröskereszt-egyesület“ barákái körül helyezték el, elfoglalva az egyesület újonnan kifeszített sátrait is. „A második nap — írja szóról-szóra a mi emberszerető és tudós orvosunk — türelmetlenül, hogy láttam a foglyokat, a szokottnál is korábban keltem föl. Kilépvén az erkélyre, meglepetve lássam, hogyan bocsátották áruba a török tisztek a száló udvarán lovaikat, kis szőnyegeiket s végül több oly tárgyaikat, melyektől szabadulni akartak, szép lova-kát láttam 4— 5 frankon (leu) eladni. Lementem a kávéházba, ahol jobban megfigyelhet- t tem a török tiszteket, a kik egy nagy asztalt foglaltak volt el; arczuk nem mutatta azt a lehangoltságot, a melyre számítottam találhatni; — ellenkezőleg, teljes nyugodtsággal szürcsölték kávéjukat és ép oly zavartalanul fújták a szivarjuk füstjét is; úgy tetszett, mintha azok a törökök lettek volda, akiket néhány év előtt Stambul kávéházaiben láttam.“ „Meg vagyok győződve, hogy bármily nemzetbeli más embernek arczában észre vehettem volna fájdalmait, de a török arcza nem mutatott semmit; tudom, hogy a fatalista nem zúgolódik az eseményekkel szemben, mint mi, hanem nyugodt marad meggyőződésében, miszerint nem tudta elkerülni végzetét. A tisztekből nagy kör volt az asztal körül elhelyezkedve, és szivarozva mind társalgásuk egy-egy szóból állott, nem pedig lelkes beszédből, az mint nálunk hallható. E közben egy török ezredes is lépve be, egy magas, jól megtermett alak, egyenesen a csoport felé tartott; üresen s állván még egy hely, lassú léptekkel közeledett; leveti galucsiiits odahelyezkedik, leteszi dohányszelekszőjét és czigarettáját az asztalra, maga alá veti lábait, és erre kezdte üdvözleteit minden irányban, a szokott üdvözlési szavaik hangoztatásával, melyekre a többiek mind válaszolnak.“ „Csodáltam a nyugalmat és ütemet, amelylyel eljártak.“ Ezután a közkatonákat is megszemlélve, akik a szerte a sátrak körül a fűben ültek — a sátrak a tisztek szállásai voltak — ezek is vásárral foglalkoztak. Zsebkendőket, törülközőket, gyűrűket , nélkülözhető tárgyaikat bocsátották áruba. „Volt alkalmam más nemzetbeli foglyokat is látni — úgymond tovább a szerző — , le tudtam olvasni arczaikon morális depressióinkat. Láttam sebesülteket és betegeket, ahol az orvosok panaszoskodtak, hogy a lelki bánat a gyógykezelés részmenetelét okozza. Mindebből semmit sem észlelhettem a török foglyoknál; — a fatalizmusban való hitek, vagy kisebb műveltségük elleplezte tekintetüket.“ Elmondva Fi’a 11 a dr.a továbbiakban, hogyan kellett a török sebesültekkel egyik törökül tudó orvos segéde tolmácsolása mellett eljárnia, közben még a következő két jellemző tényt, illetve adatot találjuk, mint a háború iszonyatosságainak Verescsagin-szerű jellemzését és a török hit egyik további jelét. Egy vihar után, midőn a hőmérő 20 fokon alul sülyedt, a „Rairoond“-kertben egy sátrat talált az orvos a törökkel. Mindannyian nyakig szalmában voltak elhelyezkedve, és mindeniknek szájában szivar állott. Mind meg voltak halva, megfagyva mind, mintha aludtak volna. A kórházban ez idő szerint kevesebb oláh beteg feküdt, de több friss sebesült és beteg török. Közelebbről észlelve főorvosunk őket, közvetlenül is arra a meggyőződésre jött, hogy ha sgártalan bizalmuk van az orvosban, maguk műveletlenek, hódolattal vannak a tudomány emberével szemben, kinek emberfeletti eljárást és tekintélyt tulajdonítanak. „A török teljes hittel veti alá magát a sebészi műtéteknek és hősiséggel tűri el a fájdalmakat. A török beteg tanulékony, engedelmesen követi az orvosi rendeleteket, s a Korán tiltva a borivást, megissza, ha az orvos azt mondja, hogy gyógyszerül van adva. Mondják, hogy hálás, jóltevője, különösen kezelő orvosa iránt.“ Fia f1 a dr.-nak több száz török betegéből nem lévén később alkalma egyet is viszontlátnia, nem tudja tapasztalatból is ezen erkölcsi vonásukat igazolni. Abban a hitben, hogy e rövid ismertetéssel kellemes perczet szereztem a „Kolozsvár“ olvasóinak , kívánom, hogy a tudós orvos és tanár, aki nem csak kiváló szakférfiú, hanem, amint ebből is látszik, jeles psychology is, még folytassa gazdag élete emlékeinek följegyzését, mert tanúságom és becses az, a hazából való távozása óta, más irányban is . J. A kormány egyházpolitikai programmja. A „B. C.“ jelenti: A most már valóban teljesen elcsépelt hirlelések, mint a minőkkel ma a „Pesti Napló” ismét előhozakodik, hogy t. i. a kormány elejtette a polgári házasság kérdését, oly unalmas, hogy kár ezekkel a hirekkel foglalkozni. A gyengébbek kedvéért azonban mégis kijelentjük újra, hogy e hirek teljesen alaptalanok. A kormány egyházpolitikai programjának minden pontját változataiul fentartja és meg van győződve, hogy azt keresztül is fogja vinni. Az egész manőver különben nagyon is átlátszó. Az ellenzék tudja, hogy a kormány programmjával áll vagy bukik, ha tehát s kerülne a szabadelvű eszméket olyannyira hangoztató ellenzéknek az egyházpolitikai program keresztülvitelét megakadályozni, ez volna talán az egyedüli mód a kormány megbuktatására. Ez azonban legkevésbbé vezethet czélra, mert ez a kísérlet az ország lelkes közvéleményén teljesen hajótörést szenved. A ref. konvent egybehivása A ref. konvent elnökei : Vay Miklós báró és Kun Bertalan tiszáninneni ref. püspök a ref. egyetemes konventet márczius 14-ének délelőtt 10 órára hívták össze a budapesti ref. főgymnázium nagytermébe. Az országházból. Bv€apest, febr. 22. A ház ma folytatta az állami tisztviselők fizetésének szabályozásáról szóló törvényjavaslat részletes tárgyalását. A 3. §-nál Boros Béni módosítást terjesztett be, melynek értelmében a kormány felhatalmazást kapna, hogy a helyi viszonyokra való tekintettel a pénzügyminiszter előterjesztésére, egyes városokat és községeket egyik lakbérosztályból a másikba helyezhessen át, de az ily áthelyezést a költségvetés benyújtása alkalmával megokolni tartoznék. Schwicker Henrik e szakasznál arra nézve kért felvilágosítást, hogy mit szándékozik tenni a kormány a középiskolák, valamint a tanítóképző intézetek és felsőbb leányiskolák igazgatóival? Dr. Csáky Albin kultuszminiszter azt válaszolta, hogy az összes igazgatók egyharmadát, tíz év múlva pedig felét át fogja helyezni a VII. fizetési osztályba. A miniszter kijelentését általános helyesléssel fogadták. Szederkényi Nándor pártolta Boross Béni módosítását, de ahhoz némi stiláris módosítást ajánlott. Wekerle Sándor miniszterelnök ezután rövid indokolás kapcsán kijelentette, hogy a benyújtott módosításokat elfogadja. A ház a szakaszt az ajánlott módosításokkal elfogadta. A tizedik paragrafusnál Horánszky Nándornak egy módosítását fogadta el Wekerle Sándor s vele együtt a ház. Majd Szederkényi Nándor bélyegmentességet kért a fizetési nyugtákra, amit azonban Wekerle Sándor miniszterelnök nem adhatott meg. A 18-ik §-nál Poónyi Géza azt javasolta, hogy a bírák egyötödének az fk fizetési osztályba való emelése nem kinevezés, hanem ancziennitás utján történjék. Támogatta ebben Apponyi Albert gróf, de mindketten kiemelték, hogy Szilágyi Dezső személye ellen nem irányul támadások, mert elismerik, hogy ő enged protekciót érvényesülni a cseknél.kinevez Szilágyi Dezső igazságügyminiszter ismételten fölszólalt , alaposan kifejtette, hogy a szakasz eredeti rendelkezése nem sérti a bírói függetlenséget, ellenben kielégíti az igazságszolgáltatás érdekeit. Horánszky Nándornak úgy látszik nem tetszett az a parlamentáris hang, amelyen Apponyi, Polónyi és Szilágyi egymással vitatkoztak , el kezdett gorombáskodni az igazságügyminiszterrel, ma is bebizonyítván, hogy személyes gyűlölködése Szilágyival szemben minduntalan abnormális kedélyállapotba juttatja. Miután még Szalay Károly pártolta Polónyi indítványát, Szilágyi Dezső igazság- ügyminiszter ismét fölszólalt, de a személyes provokáczió nem csábította el a személyeskedés terére s méltó önérzettel hivatkozhatott arra, hogy egész politikai pályáján mindig argumentumokkal harczolt. A ház a módosítást elvetette s a vitát holnap folytatják. A tonna-tőzeg rendszer kérdéséhez.*) m. (Vége.) A kérdés tehát oda csúcsosodik ki: mit tegyen a csatornázott, és mit tegyen a nem csatornázható városrész vagy ház. Az utóbbi állítson tonnát a rossz emésztője helyett, hisz talán az építési szabályzat is előírja. A csatornázott házra, — azaz, minthogy csatornázás nélkül a víznek még a házba bevezetése sem engedhető meg, tehát a vízvezetékkel bíró házra nézve — választhatunk a vizeletet és a tonna közt. Az előbbi esetben, ha már van víz a házban, felhasználhatjuk minndjárt az ürülék elöblítésére is, betehetjük a klozetet sűtött vagy legalább temperált helyiségbe, vagy akár a szobánkba is, nem jár senki, nem alkalmatlankodik és shokhoz nappal a kihordással hetenkint 1—2-szer, nem találkozunk utonútfélen tonnás szekerekkel, — a viz elvégez mindent. A tonna berendezéssel ezt a sok előnyt nélkülöznünk kell. Én feltétlenül a vizeloset mellett volnék, mely nem is lenne drágább. Ezek a közegészségi momentumok, melyek a pénzügyi elbírálásnál is veendők tekintetbe , és mert lássuk a tisztán financziális tervet. A vállalat berendezi a closeteket és tonnákat és betömi a régi gödröket; felteszem, hogy magasabb vagy emeletes házakban is a levezető czövekkel, tonnakamarával stb.vel együtt, mert csak így tehető összehasonlítás a vizclosettel. Adja a tőzeget, teljesíti a javításokat, végzi a kihordatást és állít a nyilvános closetet. Ezért ellenszolgálatokat kér részint a várostól, részint a közönségtől, mondjuk a háztulajdonosoktól. A város adna telket a trágyagyár részére, vagyis adná a telek 35 évi jövedelmét, továbbá elengedné a községi adót, kövezetvámot, s egyébb illetékeket, de viszont a hordatási díjak beszedéséért — mire személyzetet kell alkalmaznia — kapná azok 10°/0-át. Mindezek értékét ki kellene számítani. *) A február 22-iki számban megjelent II. czikben néhány értelemzavaró sajtóhiba így olvasandó: 2-ik hasáb, utolsó sor: „belviszonyok“ helyett „helyi viszonyok“. 3-ik hasáb fölülről 8 sor: „kizárólag“ helyett „kizárólag“. 4-ik hasáb felülről 6 sor: „megvalósítással* helyett „megszorítással.“ _______ Az u. n. Báthory-ház Kolozsvárt. Abból az alkalomból, hogy az „Erdélyrészi Kárpát-Egyesület* kolozsmegyei osztálya, új elnöke, dr. Szádeczky Lajos indítványára, illetve elnöki székfoglaló beszéde alapján elhatározta a kolozsvári történeti nevezetességű épületek megjelölését, érdekes vita keletkezett a közhiedelem „Báthory-háza“ felett, mit általános érdekességénél fogva az alábbiakban ismertetünk meg olvasóinkkal. Az „Ellenzék“ 36—37. számában két vezérczikk jelent meg (amint utóbb kiderült) P-L tollából, melyekben azt szeretné bebizonyítani, hogy a szóban forgó mai Szathmáry-féle ház