Kolozsvár, 1893. január-június (7. évfolyam, 1-146. szám)

1893-02-23 / 44. szám

­ll-ik évfolyam. 1893. 44. szám. Szerkesztő-iroda: BELKIRÁLY UTCZA 6. SZÁM. A lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő. KÉZIRATOK NEM ADATNAK VISSZA. Megjelenik a lap minden nap, az ünnep- és vasárnapok kivéte­lével. Névtelenül beküldött közlemények te­kintetbe nem vétetnek. KOLOZSVÁR Kolozsvár, csütörtök február 23 Kiadóhivatal: BELKÖZÉP-UTCZA 4. SZÁM. ELŐFIZETÉSI DIJ&k : &*•? cTW.................... frt W1 iw« ........................... frt, Ne gyed im.............4 frt Kgi héra................1 frt 50 kr. Egy szám ára 6 hr. HIRDETÉSI DÍJAK: Egy □ cm. tér ára 4 kr. — Gyárosok kereskedők és iparosok árkedvezmény­ben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyílt tér sora 20 kr. A vidéki színészet. Kolozsvár, febr. 23. Hieronymui Károly belügyminiszter ismeri és n­éh­ányolni tudja a színművé­szet nemzeti s kulturális kiváló fontos­ságát. Miniszterségének mindjárt kezde­tén rokonszenves érdeklődéssel karolta föl a kolozsvári nemzeti színház zavaros, bonyolult ügyét, mely most a végleges megoldás útján van. De a miniszter nem elégszik meg csupán ennyivel. Helyes érzékkel ítélve meg a kér­dést, belátja, hogy nem elég, ha van az országnak két vagy három színháza, melyek fölr­uházva minden szükséges biz­tosítékkal — sikeresen, fejlődésképesen szolgálhatják a magasabb értelemben vett színművészetet. Hanem kellő rend­be kell hozni a vidéki színészet állapo­tait is, ama kisebb társulatokét, melyek rövid határidőkre szerveztetnek, több­nyire vándorúton vannak s küzdelmes uszonyaik miatt vagy egyáltalán nem, vagy csak fogyatékosan bírják teljesíteni azokat a feladatokat, melyekkel egyfe­lől magának a művészetnek, másfelől a nemzeti érdeknek hasznára válhatnak. Fölötte praktikusan gondolkozik a bel­ügyminiszter, midőn ekként a magyar­­ színészet épületének nem csupán eme­l­téteit, hanem földszintjét is meg­­­­erősíteni törekszik. Mert valóban csak így lehet abból szilárd, biztos alkotás , és csak így lehetnek tartós biztonság­ban azok az emeletek is. A belügyminiszter a törvényható­ságokhoz körrendeletet intézett, mely­ben mindenekelőtt utal arra, hogy a vi­déki színészet állandó segélyezésének kér­dése a színügy országos rendezése nél­kül kellőkép meg nem oldható. Mielőtt azonban erre nézve bárminő lépés lé­teznék, szükséges, hogy a létező viszo­nyok felől alapos adatok álljanak ren­delkezésre. A törvényhatóságok tehát ad­janak tüzetes felvilágosításokat a terü­letükön levő színházak, színkörök, játék­­állomások összes viszonyai felől, hogy ezek alapján a minisztérium a rendezés tervét kidolgozhassa. Örömmel üdvözöljük a kedvezmé­nyezést, melytől sokkal gyorsabb, sok­kal üdvösebb eredményeket várhatunk, mint az országos színész-egyesület nagy szorgosságú, de kevés sikerű működé­sétől. Mert akármenynyit tervez, javasol, határoz ez az egyesület, a díccs ele­gendő ereje­­ hoz, hogy a színészetben rendezett állapotokat teremtsen. Alig múlik esztendő, hogy valamely na­gyobb szabású színészeti skandalum ne foglalkoztatná a közvéleményt. Hol itt, hol amott válságba jut egy-egy szin­­társulat s a tagok nem kapják fizeté­seiket. — És nemcsak kisebb helye­ken, hanem jelentékeny intelligencziával j­ló nagyobb városokban is előfordul­­nak ilyen esetek. Valami két év előtt a debreczeni színházat érte hasonló vál­ság, sőt előfordult még a kolozsvári szín­háznál is, hogy a magánvállalkozói rendszer első évében, tehát akkor, mi­kor színtársulatunk átment az országos színészegyesület kötelékébe, az igazgató fizetésképtelen lett és a tagok — tete­mes anyagi károsodás mellett — kény­telenek voltak osztalékra előadásokat tartani, hogy legalább az alsóbb személy­zetnek legyen némi keresete. Az apró-cseprő társulatok ilyen bá­jai még érzékenyebb sebeket szoktak ütni a magyar színészet renomméján. Mert összeverődik egy egy csapat, több­nyire olyan tagokból, a­kiknek hamis ambícziója túlszárnyal az inas­i és a szobaleányi foglalkozásokon, a­mikhez voltakép hivatásuk volna. Ezek aztán „becsapják“ néhány előadással a kisvá­rosi jámbor közönséget és azután, a teljesen indokolt részvétlenség miatt, szépen megbuknak. A lapok megrójják az illető városok közönségét, hogy nem pártolja a „színművészetet” központi egyesület pedig megbízottat küld ki a nyomorba jutott társulat ügyeinek ren­dezésére. És ez a „rendezés“ a legtöbb esetben nem vezet más eredményre, mint arra, hogy már most az egyesület czége alatt oszlanak világgá a bajba került „szinészek,“ tömérdek kellemet­lenkedés közt és kisebb-nagyobb adós­ságok hátrahagyásával. Azt hisszük, hogy a sűrűen ismét­lődő válságok és botrányok dolgán való segítés jobban fog sikerülni a belügy­minisztériumnak, mint a­hogy elkerült a színészegyesületnek, mely különben is nem egyszer közvetett okozója a bajnak. Mert ha egyik-másik színtársulat szorongatott helyzetbe jut, a legtöbb esetben méltatlanul vádolják e miatt a közönséget, mivel rendszerint vagy az igazgatónak anyagi, szellemi tehetetlen­sége, vagy a társulat rész volta idézi elő a krízist. Ügyesen vezetett jó szín­­társulat gondos előadásait látogatni szok­ták mindenütt. És ha az igazgatónak van pénze, van hitele, könnyen pótolhatja a kedvezőtlenebb hónapok pillanatnyi veszteségeit, melyiket a saison jobb hó­napjaiban helyrehoz. A baj abban van, hogy a központ minden óvatosság nélkül osztogatja az igazgatói konc­essziókat. Az igazgatók nagy része pedig man tüzetesen megál­­lapított és minden lehető biztosítékkal körülvett terv szerint kezdi és folytatja működését, hanem va barque-ot ját­szik társulatával, ígér magas fizetéseket, vállal mindenféle kötelezettségeket, s aztán nekimegy a színidénynek,­ hát­ha sikerül a dolog? Pénze nincs, de majd csak lesz. Jól szervezett társulata nincs, de van egy-két dúsan fizetett „vonzereje.“ A közönségben pedig legyen több a „hazafiság,“ mint hazafiatlan „igény.“ Némelykor sikerül a vállalkozás, némelykor pedig rosszul üt ki. Katasz­trófa esetén a nagyobb társulatok vala­hogy keresztül vergődnek a rosz esztendőn, egy újabb kétes esztendőhöz. A kis truppok pedig szétszóródnak, a jó­kora csorbákat hagyva a színészet te­kintélyén. A színigazgatói engedélyek számát mindenesetre korlátozni kell. Legyen kevesebb direktor,de ezek megfelelő anyagi és szellemi garancziát nyújtsanak. Legyen kevesebb vidéki színtársulat, hanem e­­k álljanak legalább a középszerűség szín­vonalán. A tehetség nélküli és nem tisz­tességes elemeket pedig dobja ki magá­ból a magyar színészet. A belügyminiszter által megindított akc­ió bizonyára ki fog terjedni erre a tisztogatásra is, mely egyik felté­tele a magyar színészet zavartalan fej­­lődhetésének. Éi A„KOLOZSVÁR“ TÁRCZÁJA. Az orosz-török-oláh háborúból. — A „Kolozsvár“ eredeti tárczája. — F­­­a 1­­­a Lajos dr. hazánkfia Bukarestben, a ki az orvosi irodalmat már nem egy kiváló munkával gazdagította, újabban ismét egy ér­dekes könyvet adott ki, melyben 113 oldalon becses visszaemlékezéseket közöl az orosz-tö­rök-oláh háborúra, valamint a „Vöröskereszt­­egyesület“ szerepéről emlékezik meg, békében és háborúban. A könyv elő­ször is a jeleztem egyesület szervezetéről és szerepköréről emlékezik meg , majd áttér az egyesület turnu-magureli kórhá­zára az 1877. évi háború idején; ismerteti a filantropia-kórház munkáját és munkatársait ebben az időben ; érdekes képet ad az emlé­kezetes háború egészségügyi szolgálatáról és orvosi iszonyatairól ; foglalkozik a török sebe­sültek sorsának és viselkedéseinek feltünte­tésével. F­­­a­jt­a Lajos dr. hazánkfiának ezen köny­ve nemcsak azért figyelemreméltó, mert egy magyar származású férfiú munkája, a­ki a ro­mán tudományosság előmozdítása és a román államiság kivívása körül a maga békés mun­kájában jelentékeny érdemeket szerzett, a­miért elfoglalt többnemű előkelő állásain kívül kiváló érdemjelekkel is kitüntet­tetett; hanem érdekes a könyv a maga élénk megfigyelései és jeles rajzoló képessége által is, a nemit laikus em­ber is élve ettel olvashatja el, ha t. i. a nyel­vet, melyen írva van, érti. E sorok írója nem akar most a könyv azon ágával foglalkozni, mely magában e há­borúban érvényesült orvosi és közegészségügyi szolgálatot illeti, vagy a „Vöröskereszt-egyesület“ működésére nézve lehet fontos, hanem csak ethnographiai, jobban mondva ethnológiai szem­pontból akarok egy részletet kiragadni, mely a török foglyok, illetve sebesültek jellemzésére vonatkozik s mely minket az állítólagos török rokonságnál, de mindenesetre a 150 éves tö­rök emlékeknél fogva elsősorban kiválóan ér­dekelhet. Meg kívánom közben jegyezni, hogy Fial­la Lajos dr., ki a sebészet régi tanára és a bukaresti polgári kórházak sebészeti fő­orvosa czimét is viseli, az 1877 évi háborúban a „Vöröskereszt-egyesület“ turnu-magareli kór­házának sebészeti főorvosa volt és igy az ese­ményeket nemcsak közelről szemlélhette, ha­nem azoknak a maga hatáskörében részben té­nyezője volt és így emlékezései az érdekességen kívül az elevenség és frisseség jellegét is vi­selik magukon. Az emlékirat élőlapjairól azt a fejezetet veszem ki, melyben szerző a sebesült törökök­ből kivett lövegekkel,a török foglyok viselkedé­sével és maguktartásával foglalkozik s mely tanuságos episod ez időkből a török szellem megítélésére és részben bámulására nézve is. Decz. 4-én — úgymond a szerző — hosz­­szas esőzés homályositotta el az eget. Turnu- Magurel város utczáit vékony sár borította be, melyet csak a járó­kelők léptei mozgattak föl. Este fele F­­­a 11 a dr. a közkertbe ment, hogy lássa a fogoly törökök első szállítmányainak megérkezését, kiket Plevnánál fogtak el. Az első csapat, oláh katonák közé fogva, részben lóháton érkezett, megázva és tele sárral. A magasabb fogoly­tiszteket a „Grand Hotel“-be szállásolták el, a­hol szerző is la­kott; a többieket, számra mint­egy 2000-et, a „Vöröskereszt-egyesület“ barákái körül helyez­ték el, elfoglalva az egyesület újonnan kifeszí­­tett sátrait is. „A második nap — írja szóról-szóra a mi emberszerető és tudós orvosunk — türel­­­­metlenül, hogy láttam a foglyokat, a szokott­nál is korábban keltem föl. Kilépvén az er­kélyre, meglepetve lássam, hogyan bocsátották áruba a török tisztek a száló udvarán lovai­kat, kis szőnyegeiket s végül több oly tárgyai­­­­kat, melyektől szabadulni akartak, szép lova-­­­kát láttam 4— 5 frankon (leu) eladni. Lemen­tem a kávéházba, a­hol jobban megfigyelhet- t tem a török tiszteket, a kik egy nagy asztalt foglaltak volt el; arczuk nem mutatta azt a­­ lehangoltságot, a melyre számítottam találhat­ni; — ellenkezőleg, teljes nyugodtsággal szür­­­csölték kávéjukat és ép oly zavartalanul fújták a szivarjuk füstjét is; úgy tetszett, mintha azok­­ a törökök lettek volda, a­kiket néhány év előtt Stambul kávéházai­ben láttam.“ „Meg vagyok győződve, hogy bármily nem­zetbeli más embernek arczában észre vehettem volna fájdalmait, de a török arcza nem muta­tott semmit; tudom, hogy a fatalista nem­­ zúgolódik az eseményekkel szemben, mint mi, hanem nyugodt marad meggyőződésében, mi­szerint nem tudta elkerülni végzetét. A tisz­tekből nagy kör volt az asztal körül elhelyez­­­­kedve, és szivarozva mind­­ társalgásuk egy-egy szóból állott, nem pedig lelkes beszédből, a­z mint nálunk hallható. E közben egy török ez­­­­redes is lépve be, egy magas, jól megtermett­­ alak, egyenesen a csoport felé tartott; üresen s állván még egy hely, lassú léptekkel közele­dett; leveti galucsiiits odahelyezkedik, leteszi­­ dohányszelekszőjét és czigarettáját az asztalra,­­ maga alá veti lábait, és erre kezdte üdvözle­­teit minden irányban, a szokott üdvözlési sza­vaik hangoztatásával, melyekre a többiek mind válaszol­nak.“ „Csodáltam a nyugalmat és ütemet, a­mely­­lyel eljártak.“ Ezután a közkatonákat is megszemlélve, a­kik a szerte a sátrak körül a fűben ültek — a sátrak a tisztek szállásai voltak — ezek is vásárral foglalkoztak. Zsebkendőket, törülköző­ket, gyűrűket , nélkülözhető tárgyaikat bocsá­tották áruba. „Volt alkalmam más nemzetbeli foglyo­kat is látni — úgymond tovább a szerző — , le tudtam olvasni arczaikon morális depres­­sióinkat. Láttam sebesülteket és betegeket, a­hol az orvosok panaszoskodtak, hogy a lelki bánat a gyógykezelés rész­menetelét okozza. Mindebből semmit sem észlelhettem a török foglyoknál; — a fatalizmusban való hitek, vagy kisebb műveltségük elleplezte te­kintetüket.“ Elmondva F­i’a 11 a dr.a továbbiakban, ho­gyan kellett a török sebesültekkel egyik törö­kül tudó orvos segéde tolmácsolása mellett el­járnia, közben még a következő két jellemző tényt, illetve adatot találjuk, mint a háború iszonyatosságainak Verescsagin-szerű jellemzé­sét és a török hit egyik további jelét. Egy vihar után, midőn a hőmérő 20 fo­kon alul sülyedt, a „Rairoond“-kertben egy sátrat talált az orvos a törökkel. Mindannyian nyakig szalmában voltak elhelyezkedve, és min­­deniknek szájában szivar állott. Mind meg vol­tak halva, megfagyva mind, mintha aludtak volna. A kórházban ez idő szerint kevesebb oláh beteg feküdt, de több friss sebesült és beteg török. Közelebbről észlelve főorvosunk őket, köz­vetlenül is arra a meggyőződésre jött, hogy ha­ s­gártalan bizalmuk van az orvosban, maguk­­ műveletlenek, hódolattal vannak a tudomány emberével szemben, kinek emberfeletti eljárást és tekintélyt tulajdonítanak. „A török teljes hittel veti alá magát a sebészi műtéteknek és hősiséggel tűri el a fájdalmakat. A török beteg tanulékony, enge­delmesen követi az orvosi rendeleteket, s a Korán tiltva a borivást, megissza, ha az or­vos azt mondja, hogy gyógyszerül van adva. Mondják, hogy hálás, jóltevője, különösen kezelő orvosa iránt.“ Fia f1 a dr.-nak több száz török betegé­ből nem lévén később alkalma egyet is vi­szontlátnia, nem tudja tapasztalatból is ezen erkölcsi vonásukat igazolni. Abban a hitben, hogy e rövid ismerte­téssel kellemes perczet szereztem a „Kolozs­vár“ olvasóinak , kívánom, hogy a tudós or­vos és tanár, a­ki nem csak kiváló szakférfiú, hanem, a­mint ebből is látszik, jeles psycho­logy is, még folytassa gazdag élete emlékei­nek följegyzését, mert tanúságom és becses az, a hazából való távozása óta, más irányban is . J. A kormány egyházpolitikai pro­­grammja. A „B. C.“ jelenti: A most már valóban teljesen elcsépelt hirlelések, mint a minőkkel ma a „Pesti Napló” ismét előhoza­­kodik, hogy t. i. a kormány elejtette a polgári házasság kérdését, oly unalmas, hogy kár ezek­kel a hirekkel foglalkozni. A gyengébbek ked­véért azonban mégis kijelentjük újra, hogy e hirek teljesen alaptalanok. A kormány egyház­­politikai progra­­mjának minden pontját vál­tozataiul fentartja és meg van győződve, hogy azt keresztül is fogja vinni. Az egész manőver különben nagyon is átlátszó. Az ellenzék tudja, hogy a kormány programmjával áll vagy bu­kik, ha tehát s kerülne a szabadelvű eszméket oly­annyira hangoztató ellenzéknek az egyház­politikai program­ keresztülvitelét megakadá­lyozni, ez volna talán az egyedüli mód a kor­mány megbuktatására. Ez azonban legkevésbbé vezethet czélra, mert ez a kísérlet az ország lelkes közvéleményén teljesen hajótörést szenved. A ref. konvent egybehivása A ref. konvent­ elnökei : Vay Miklós báró és Kun Bertalan tiszáninneni ref. püspök a ref. egye­temes konventet márczius 14-ének délelőtt 10 órára hívták össze a budapesti ref. főgymnázium nagytermébe. Az országházból. Bv€apest, febr. 22. A ház ma folytatta az állami tisztviselők fizetésének szabályozásáról szóló törvényjavas­lat részletes tárgyalását. A 3. §­-nál Boros Béni módosítást terjesztett be, melynek értel­mében a kormány felhatalmazást kapna, hogy a helyi viszonyokra való tekintettel a pénzügy­­miniszter előterjesztésére, egyes városokat és községeket egyik lakbérosztályból a másikba helyezhessen át, de az ily áthelyezést a költ­ségvetés benyújtása alkalmával megokolni tar­toznék. S­chwicker Henrik e szakasznál arra nézve kért felvilágosítást, hogy mit szándéko­zik tenni a kormány a középiskolák, valamint a tanítóképző intézetek és felsőbb leányiskolák igazgatóival? Dr. Cs­á­ky Albin kultuszminisz­ter azt válaszolta, hogy az összes igazgatók egy­harmadát, tíz év múlva pedig felét át fogja helyezni a VII. fizetési osztályba. A miniszter kijelentését általános helyesléssel fogadták. Szederkényi Nándor pártolta Boross Béni módosítását, de ahhoz némi stiláris mó­dosítást ajánlott. Wekerle Sándor miniszter­elnök ezután rövid indokolás kapcsán kijelen­tette, hogy a benyújtott módosításokat elfogadja. A ház a szakaszt az ajánlott módosításokkal elfogadta. A tizedik paragrafusnál Horánszky Nándornak egy módosítását fogadta el We­kerle Sándor s vele együtt a ház. Majd Sze­derkényi Nándor bélyegmentességet kért a fizetési nyugtákra, a­mit azonban Wekerle Sándor miniszterelnök nem adhatott meg. A 18-ik §-nál P­o­­­ó­n­y­i Géza azt javasolta, hogy a bírák egy­ötödének a­z fk fizetési osztályba való emelése nem kinevezés, hanem anczien­­nitás utján történjék. Támogatta ebben Ap­­ponyi Albert gróf, de mindketten kiemelték, hogy Szilágyi Dezső személye ellen nem irányul támadások, mert elismerik, hogy ő en­ged protekc­iót érvényesülni a cseknél.kinevez Szilágyi Dezső igazságügyminiszter ismé­telten fölszólalt , alaposan kifejtette, hogy a szakasz eredeti rendelkezése nem sérti a bírói függetlenséget, ellenben kielégíti az igazság­szolgáltatás érdekeit. Horánszky Nándornak úgy látszik nem tetszett az a parlamentáris hang, amelyen Apponyi, Polónyi és Szilágyi egymással vitat­koztak , el kezdett gorombáskodni az igaz­ságügyminiszterrel, ma is bebizonyítván, hogy személyes gyűlölködése Szilágyival szemben minduntalan abnormális kedélyállapotba juttatja. Miután még S­z­a­l­a­y Károly pártolta Po­­lónyi indítványát, Szilágyi Dezső igazság- ügyminiszter ismét fölszólalt, de a személyes provokáczió nem csábította el a személyeske­dés terére s méltó önérzettel hivatkozhatott arra, hogy egész politikai pályáján mindig ar­gumentumokkal harczolt. A ház a módosítást elvetette s a vitát holnap folytatják. A tonna-tőzeg rendszer kérdéséhez.*) m. (Vége.) A kérdés tehát oda csúcsosodik ki: mit tegyen a csatornázott, és mit tegyen a nem csatornázható városrész vagy ház. Az utóbbi állítson tonnát a rossz emésztője helyett, hisz talán az építési szabályzat is előírja. A csa­tornázott házra, — azaz, minthogy csatorná­zás nélkül a víznek még a házba bevezetése sem engedhető meg, tehát a vízvezetékkel bíró házra nézve — választhatunk a vizeletet és a tonna közt. Az előbbi esetben, ha már van víz a házban, felhasználhatjuk minndjárt az ürülék elöblítésére is, betehetjük a klozetet sűtött vagy legalább temperált helyiségbe, vagy akár a szobánkba is, nem jár senki, nem al­kalmatlankodik és shokh­oz nappal a kihordás­sal hetenkint 1—2-szer, nem találkozunk uton­­útfélen tonnás szekerekkel, — a viz elvégez mindent. A tonna berendezéssel ezt a sok előnyt nélkülöznünk kell. Én feltétlenül a vizeloset mellett volnék, mely nem is lenne drágább. Ezek a közegészségi momentumok, me­lyek a pénzügyi elbírálásnál is veendők tekin­tetbe , és mert lássuk a tisztán financziális tervet. A vállalat berendezi a closeteket és tonnákat és betömi a régi gödröket; felte­szem, hogy magasabb vagy emeletes házakban is a levezető czövekkel, tonnakamarával stb.­­vel együtt, mert csak így tehető összehasonlí­tás a vizclosettel. Adja a tőzeget, teljesíti a javításokat, végzi a kihordatást és állít a nyil­vános closetet. Ezért ellenszolgálatokat kér ré­szint a várostól, részint a közönségtől, mond­juk a háztulajdonosoktól. A város adna telket a trágyagyár részére, vagyis adná a telek 35 évi jövede­lmét, továbbá elengedné a községi adót, kövezetvámot, s egyébb illetékeket, de viszont a hordatási dí­jak beszedéséért — mire személyzetet kell al­kalmaznia — kapná azok 10°/0-át. Mindezek értékét ki kellene számítani. *) A február 22-iki számban megjelent II. czik­­ben néhány értelemzavaró sajtóhiba így olvasandó: 2-ik hasáb, utolsó sor: „belviszonyok“ helyett „helyi viszonyok“. 3-ik hasáb fölülről 8 sor: „kizárólag“ he­­lyett „kizárólag“. 4-ik hasáb felülről 6 sor: „megva­lósítással* helyett „megszorítással.“ _______ Az u. n. Báthory-ház Kolozsvárt. Abból az alkalomból, hogy az „Erdély­­részi Kárpát-Egyesület* kolozsmegyei osztálya, új elnöke, dr. S­z­á­d­ec­z­k­y Lajos indítványára, illetve elnöki székfoglaló beszéde alapján el­határozta a kolozsvári történeti nevezetességű épületek megjelölését, érdekes vita keletkezett a közhiedelem „Báthory-háza“ felett, mit ál­talános érdekességénél fogva az alábbiakban ismertetünk meg olvasóinkkal. Az „Ellenzék“ 36—37. számában két vezér­­czikk jelent meg (a­mint utóbb kiderült) P-­­L tollából, melyekben azt szeretné bebizonyítani, hogy a szóban forgó mai Szathmáry-féle ház

Next