Kolozsvár, 1894. július-december (8. évfolyam, 149-298. szám)

1894-11-26 / 271. szám

Vm­­ ik évfolyam. 1894. Szerkesztő-iroda: BELKIRALY­ UTCZA 6. SZÁM A lap szellemi részét illeti minden közlemény ide intézendő KÉZIRATOK Kien AOATNAK VISSZA. vjegjele.nik & lap minden nap, az innep­­es vasárnapok kivéte­lével. Névtelenöl beküldött közlemények te­kintetbe nem vezetnek. 271. szám. Kolozsvár, hétfő november 26. B­ELKÖZÉP-UTCZA 4. SZÁM. ELŐFIZETÉSI DÍJAK : Rgaz­ett* .....................18 frt. Két éva ..........................8 írt. Negyed évre.........................4 írt. Ügy bőr* .......................1 írt SO kr Egy szám ára 6 kr. HIRDETÉSI DIJAK: Egy □ cm. tér ára 4 kr. — Gyárosok kereskedik és iparosok árkedvezmény­ben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyílttér tára 20 kr. Komoly napok. Kolozsvár, nov. 26. Komoly napokat élünk. Ha a poli­tikában helye volna az érzékenységnek és a szubjektív keserűségek előtérbe to­lásának, nem alap nélkül tanakodhatnék a szabadelvű párt és a W­e­k­e­r­­­e-kor­­mány a felett, hogy az államháztartás rendezésével és az ország konszolidáczió­­jával elért valódi sikerei után nincsen-e jogc­íme ahhoz, hogy politikájának böl­csességében és józanságában ama körök is megnyugodjanak, a melyeknek a leg­utóbbi időkben az országban véghez ment tüntetések aggályokat okoztak s a mely aggályokra vezethetők vissza, minden valószínűség szerint, az egyházpolitikai törvények késedelme s a Wekerle kabinetnek ez által előidézett nehéz helyzete. Ámde a kormányzásnál meg kell barátkozni azzal, hogy a korona bizalmá­nak mértékét maga a korona határozza meg se szubjektív érzelem által vezetett kor­mányzói joggal teljesen szabad tetszése és belátása szerint él. Ez ellen tehát ki­fogást tenni nem lehet, de az állami szuverenitás lényegét tévő hatalmak megosztásának teljes egyensúlyát fen­­tartandó, nem is szabad. De bárha az egyházpolitikai javas­latok késedelméből a bizalom némi meg­­csorbulására lehet következtetni, a ma­gyar politikai élet mezeje olyan, hogy sok joggal lehet feltenni azt, hogy a kormányelnöknek sikerülni fog a korona netaláni aggályait eloszlatni. Mert hisz a kétséget nem szenved, hogy a szabadelvű párt Magyarország kor­mányzásánál nem mellőzhető. Ez a párt megbízhatóságának és következetességé­nek minden irányban tanujeleit adta. S a magyar parlamenti életnek mindama töredékei és pártjai, a­melyek a szabad­elvű pártot a kormányzásban a fizikai lehetőséget tekintve felválthatnák, bizo­nyára kevesebb garancziát nyújthatnak a koronának a 67-iki kiegyezés szilárd fentartására s abból kifolyólag a kísér­letezésektől és szélsőségektől ment hig­gadt kormányzásra, mint a szabadelvű­párt kebeléből alakult kormány. A szabadelvű párt életképességét pedig politikájának korrektsége s a párt vezéreinek következetessége biztosítják. Mert ezek tartják fenn a nemzet több­ségében a bizalmat a kormányzás iránt, a­mely ép oly szükséges a parlamentá­ris kormányrendszernél a kormányzás­hoz, mint a korona birodalma. Megengedjük, hogy jöhetnek a sza­badelvű pártba új elemek is, de ezek is kell, hogy osszák azokat a sarkalatos politi­kai elveket, a­melyekre a mostani kormány egész létezése jogát fektette. Ezek a tárgyi okok, a­melyeknél fogva a szabadelvű párt az ország kor­mányzására magát elsősorban hivatott­nak kell, hogy érezze s a hatalom bir­tokában való megmaradása első­sorban kötelesség­teljesítés az ő részéről, a­melylyel a nemzetnek tartozik. De alapos reményünk van, hogy azon okok is teljes megnyugvásra fognak találni a koronánál, a­melyek a We­kerle kormányt a legutóbb az alföld né­mely városaiban lefolyt tüntetéssel szem­ben elfoglalt állásánál vezették. Tagadhatatlanul leghelyesebb volt az árvizet lefutni engedni s hagyni, hogy lejárja magát az a felbuzdulás, a­melyet az ellenzék némely árnyalatai leginkább a kormány ellen való intrikálás czéljá­­ból kihasználtak, de a­mely felbuzdulás a magyar nép valódi ilegalitására veszé­lyes soha sem lehetett. A kormány elnök mai útja a ne­talán fenforgó aggályokat mindenesetre el fogja oszlatni. Ezt a szabadelvű kor­mány legtisztább öntudatára és eljárá­sának politika korrektségére tekintettel remélheti. Bármint forduljon is azonban a dolog, a korona bölcsessége s a sza­badelvű párt el­hivatása és kötelesség­tudása egyesülni fognak azon, hogy a függő kérdések az ország a javára legjob­ban intéztessenek el. S meg vagyunk győződ­ve, hogy a megoldás nem azoknak fog használni, a­kik a konkolyt hintették, hanem azoknak, a­kik tiszta munkát végeztek és egyenes utakon jártak. Justh Zsigmond és a szenttornyai magyar nép. Irta: DE GERANDO ANTONINA. „És még hiszen a mi jövőnkben ?“ kér­dezte tőlem levélben, nem rég, egy magyar emigráns barátom, miután néhány szomorú tényt sorolt volna elő, a jelenlegi társadalmunk életéből. Azért, vagyok itten, felelhettem volna! azért munkálkodom. Igaz, hogy már maga a munka, a lelkiismeretes törekvés egy czél fele, hitet ad! De nem azt feleltem. Azt feleltem : „in­­kább, mint valaha!“ Mert Szent-Tornyáról ér­keztem, és ha valaha a legkisebb kétely fért volna szívemben a magyar nemzet jövője iránt, ott örökre meggyógyultam volna attól! Három napon át, egy ideális Magyaror­szág levegőjét szívtam, a­mely tökéletesen megfelelt azon tündér Magyarországnak, mit mi, száműzöttek gyermekei, gyermek álmainkban láttunk magunk előtt, a magyar népdalok a zengve Parisban, a lenyugvó nap, hosszas fél­homályában, és a­melyre a valóságban, húsz év múlva, sehol sem találtunk ! Mert, bármiként ítéljük is meg az 1848-as eseményeket, annyi bizonyos, minden­kinek el kell azt ismernie, hogy erkölcsileg, akkor az egész nemzet mintegy maga fölé emel­kedett, a kis apró magán­érdekek felett, ott lebegett egy közös, egy szent, egy nagyobb czél, a haza, a­mely akarva, nem akarva, ma­gához emelte a szíveket, s az egyeseket kira­gadta az alsó rendű önzésből. Azok aztán, a­kik száműzetésbe kerültek külföldön is megmaradtak ily nagyoknak er­kölcsileg, magyarabbak lettek mint maguk a magyarok, mert saját törvényük szerint, sa­ját faji jellegük szerint fejlődtek tovább,­­ csak azt vették át az idegentől, a­mi őket előbbre vitte, a­mi erkölcsileg, szellemileg még hiány­zott bennök. Éhez az ideális hazához tartozott Justh, Zsigmond. Egészen európai lett és igaz magyar marat. Oly beteges, törékeny testtel, melylyel hogy harmincz éves koráig eljuthatott, igazán csakis csodával határos akarat erejének köszön­hető, megadatott neki, nem csak hogy saját lelkét megtalálta, a mi lelket­ irtó önző társa­dalmunk közepette, hanem még népének valódi szellemét is ! Ezért imádta őt a nép Oly ideális viszony létezett Justh Zsig­mond és nemcsak a szenttornyai emberek, ha­nem még a Szent-Tornyát körülvevő számos falu lakói között is, hogy másutt még ma, ta­lán sehol se lehet hasonlót tapasztalni. Az olyan csak igazi, kölcsönös tiszta szereteten és ön­­feláldozáson alapulhat. A jövő társadalmak ez eszményén ! Justh Zsigmond nem bánt a nép embereivel úgy, mint leereszkedő nagy úr, vagy dölyfös nyárspolgár, kinek még nyájaskodása is bántó, hanem valósággal magához emelte­­ mindazokat, kikkel érintkezett, kegyelettel köt­­­zeledett minden igaz emberi lélekhez, megta­lálta azt mi szép van benne, tiszta szívből él­vezte azon ritka dicső magyar nép páratlan szép tulajdonait, attól remélt mindent, annak igaz barátja volt! A nép pedig, melynek ép oly csalhatatlan érzéke van erre nézve, mint a gyermeknek, érezte jól, hogy Justh Zsig­mond őt önzetlenül szereti, s a maga részéről a tűzbe ment volna érette, még a gondolatát is úgy­szólván kileste. Talán ez magyarázza meg azt, hogy az a szent-tornyai nép oly re­mekül tudta előadni, igazi hamisítatlan műér­­zékkel, a világ legnagyobb lángelméinek remek­műveit. Justh Zsigmond görög színkört építtetett a puszta szent-tornyai park közepére és ott a gazdák, a gányók, a napszámosok, ezeknek fe­leségei és leányai, vetekedve adták elő min­den vasárnap, Aristophanes, Plautus, Shakspeare, Moliére darabjait, és mindeniket tökéletesen a maga szellemében! Én magam három ily darabot láttam, szabad szent-tornyai mulatásom alatt, a Plau­tus kincsét, Moliére „Bot csinálta doctorát“ és Shakspeare „Makranczos hölgyét.“ Nem tudtam mit bámuljak jobban, azt , hogy ezen egyszerű emberek oly műértelemmel tudták fölfogni és kifejezni a lángész egysze­rűségét, vagy azt, hogy 600 falusi ember, öre­gek, ifjak, asszonyok, gyermekek oly szenvedé­lyesen hallgatták ezen előadásokat és annyira élvezték azokat. Mert mindenki számára tár­va nyitva állt a szent-tornyai park, köröskö­rül két-három mértföldnyiről is jöttek a parasz­tok, hogy élvezhessék ezen előadásokat és sem egy exotikus növényt, a­m­ellyel a park tele volt,­­ melyeknek magvait Justh Zsigmond ma­ga hozta haza utazásaiból, le nem törtek, se a­­ nagy gonddal feltartott angol gyepet le nem ta­posták. Pedig egyetlen egy gondarme sem volt ott, hogy rendet csináljon! Mindez ez a szeretet műve, a szeretet csodája! Justh Zsigmond nem tanította be az ő improvisált színészeinek a különböző mon­dásokat, nem mutatta nekik a taglejtéseket, csak megmagyarázta a helyzetet, az író esz­méjét és parasztjaira bízta, hogy fejezzék azt ki a maguk érzése szerint. Addig próbálták, míg eltalálták a helyes hangot. Igaz, hogy rendkí­vül intelligens emberek és hogy úgyszólván szellemi összeköttetésben álltak Justh Zsig­monddal, kinek annyira igyekeztek minden gon­dolatát ellesni. És Justh Zsigmond elérte volt a maga részéről azt az egyszerűséget, mely fönségesnek mondható, mely a tudással, az ön­tudattal párosul, és mely a bölcs, a nagy mű­vész, a lángész egyszerűsége. Ezért értette őt meg a nép, valamint megértette a lángész re­mekműveit is. Segítették a tökéletes öszhangot a pom­pás öltözetek, a­melyeket otthon készíttetett Justh Zsigmond az illetők mértékére, ügyes kis varrónő által, a­ki maga is színésznő volt, és gépen állította össze társainak egészen kor­hű öltözékeit, rendkívül olcsó kelmékből. A puszta­ szent-tornyai kastélyban min­den cseléd színész és színésznő volt. A midőn megérkeztem Orosházára, sze­gény Justh Zsigmond már nagyon beteg volt, nem jöhetett előmbe, de az állomásra küldte szép magyar fogatát, mely ott várt reám. Azon­nal feltűnt nekem mily gyönyörű száll embe­rek a kocsis és inas, s mily értelmes, egészen A nemzetiségi kérvények. A kép­viselőház kérvényi bizottsága szombaton ülést tart, a­melyen tárgyalás alá fogja venni hat­vanegy törvényhatóságnak a magyar állam- és nemzetellenes izgatások megfékezése tár­gyában a képviselőházhoz intézett föliratait, melyekre tudvalevőleg Kolozs megyének pártolás végett az összes törvényhatóságoknak megküldött fölterjesztése szolgáltatott alkal­mat. A bizottság előadója azt fogja javasolni, hogy mindezen föliratok figyelembevétel czél­­jából adassanak ki az egész minisztériumnak. A kérvények tárgyalása kétségkívül­­ beható nemzetiségi vitára fog a háznak alkal­mat szolgáltatni. Az országházból. — Nemzetiségi vita — Budapest nov. 24. Nemzetiségi vita töltötte be a képviselő­ház mai ülésének nagy részét. Mielőtt erre tér­tek volna át, D­é­g­e­n Gusztáv a szünidei gyer­mektelep egyesületet ajánlotta a belügyminisz­ter figyelmébe, Sima Ferencz pedig a törvény­tár szerkesztéséről beszélt. A nemzetiségi vitát S­e­r­b­á­n Miklós pro­vokálta, egy túlzó beszéddel, melyet a „Kolozs­vár“ szombati távirata bőven ismertetett. Egyet­len haszna ennek az volt, hogy Hi­eron­ym­i Károly belügyminiszternek alkalmat nyújtott békés, de erélyes nemzetiségi politikájának ki­fejtésére, melyet nem csak a szabadelvű párt, hanem az egész ellenzék is élénk helyesléssel fogadott. H­­­e­ro n­y m­i beszéde egész terjedelmé­ben így hangzik: T ház! Méltóztassék megengedni, hogy a most elhangzott beszédre azonnal megtegyem észrevételeimet. (Halljuk ! Halljuk !) Ez nem a haza érdekében mondott, (Élénk helyeslés !) ez nem az egyetértést hirdető (ügy van ! jobb felől) ez konkolyt hű­nő beszéd, (Élénk helyes­lés jobbfelől), mely a nemzetiségi ellentéteket még jobban ki szándékozik élesiteni. (ügy van ! jobbfelől.) Ez azoknak a hangja, kik nem akarják, hogy e haza nemzetiségek lakta vidé­kein nyugalom és békés egyetértés legyen. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Ez a hang eléggé el nem ítélhető, és én nem is találok elég erős szavakat annak visszautasítására. (Élénk helyes­lés jobbfelől.) A képviselő úr ítéletei, következtetései, a múltra vetett visszapillantásai tévesek, hely­telen és a viszonyok nem ismeréséről tanús­kodnak. (Igaz! ügy van jobbfelől.) A nemzetiségi rész viszonyokért a kép­viselő úr a dualizmust és az 1868. óta válta­kozott szabadelvű kormányokat vádolja. (Hall­juk ! Halljuk!) Az 1867. után megalkotott törvényeink megadták itt a legteljesebb szabadságot. (L­gy van! jobbfelől.) Ez az ország a legteljesebb szabadság földje. (Igaz! ügy van! jobbfelől.) Ez az ország az állami teendők túlnyomó ré­szét autonóm közegekre bízza; a társadalomtól és autonómiától várja az állami feladatok leg­nagyobb részének végrehajtását; szabad érvé­nyesülést enged e téren mindenkinek; megal­kotta ez az ország szabadelvű alapokon a nemzetiségi törvényt, (Úgy van­ jobbfelől.) biz­tosította a nemzetiségeknek nyelvük használata tekintetében mindazt, a­mit a haza egységének kompromittálása nélkül biztosítani lehet (Élénk helyeslés jobbfelől.) És mi volt az eredmény ? (Halljuk, Hall­juk!) A románok nagy részénél a passzivitás (Úgy van! jobbfelől.) a visszahúzódás a közé­letről és a duzzogás. (Úgy van­ jobbfelől.) To­vábbá következése volt a nagyszebeni egyesülés, felállítása oly politikai pogrammnak, mely ha megvalósul, egyenesen a haza feldarabolását, a magyar alkotmány felforgását, eredményezte volna. (Igaz, úgy van jobbfelől!) és egyesek külföldi foradalmi elemekkel kac­érkodtak. Azt eredményezték a románoknál azon szabad in­tézmények, melyeket a szabadelvű kormányok és törvényhozás megalkottak. (Igaz ! Úgy van ! jobbfelől.) És akkor mégis előállanak, t. hát, s azt mondják, hogy a nemzetiségi bajoknak a sza­badelvű kormány és az 1867. óta fennálló dua­lizmus az oka. (Halljuk! Halljuk!) Lehet-e en­nél ferdébb, helytelenebb és igazságtalanabb ítélet ? (Élénk helyeslés jobbfelől.) Senki sem mondhatja azt jogosan, hogy az 1867-iki alap, a dualizmus ennek az oka. (Így van­­ jobb­felől.) Serbán Miklós: Annak alkalmazása az­­ életben. (Nagy zaj.) As­ponyi Albert gr.: Oka nagyrészben a kormányzati politika. (Halljuk ! Halljuk !) Elnök : Csendet kérek. Hieronymi Károly belügyminiszter: . . . Nem a kormány­politika ennek oka . . . (Nagy zaj. Halljuk ! Halljuk !) Elnök : Csendet kérek, t. ház. (Halljuk ! Halljuk!) Hieronymi Károly belügyminiszter: Midőn pedig a román nemzeti párt hazaellenes izga­tásai a független bíróság elé kerülnek s akkor az erdélyi románok nagy demonstrácziókat ren­deznek, összecsődítik a köznépet, a melynek pedig fogalma sincs, hogy miről van szó. (Úgy van­ job­ról) és hogy mi képezi a vád tárgyát. Midőn azután az így keletkezett izgal­makat karhatalommal kell elfojtani, akkor pa­naszkodnak arról, hogy itt erőszakot követnek el, és a­mikor karhatalommal elnyomni sike­rült az alkotmányellenes mozgalmat, a nyuga­lom Erdélyben helyreállt, (Élénk helyeslés jobb­felől.) akkor azt mondják, hogy magammal jö­vök itt képzelt ellentétbe. Igenis van ellentét, mert megpróbálkoz­tak azok az urak, vájjon nem tudnak-e a za­varosban halászni, (ügy van jobbfelől.) csak­hogy megmutattuk nekik, hogy ez nem sike­rül, és meg fogjuk mutatni nekik, hogy ez­után sem fog sikerülni. (Élénk helyeslés jobb­felől. Felkiáltás a szélső­baloldalon :(Úgy legyen!) Azt mondja a t. képviselő úr, hogy én az erdélyi után kudarczot vallok és hogy kompromittáltam az államhatalmat. (Halljuk! Halljuk!) Már az előbb említettem, te­hát, hogy a memorandum-per tárgyalása alkalmával ösz­­szecsődítették a népet, igyekeztek demonstrá­c­iókat rendezni és hogy e demonstrác­iók el­lensúlyozására, hogy azok ártalmassá ne vál­hassanak, szükséges volt a karhatalom alkalma­zása, illetőleg kifejtése, mert hisz az alkalma­zásra szerencsére nem került a sor, miután az erő kellő időben fejtetett ki. Mikor azután én ilyen viszonyok között az országgyűlés elnapo­lásával Erdély nagy részében ezen, akkor fenn­állott abnormis viszonyokról magamnak meg­győződést akarok szerezni és a­mikor ezen ta­pasztalatok egyike, — a­melyekről a t. képvi- i selő úr azt mondja, hogy ő fog majd róluk beszámolni — abban is nyilvánul, hogy az er­délyi nagy szavú oláhok oly terrorizmust fejte­nek ki Erdélyben, hogy mindenkit, a­ki kü­lönben velem találkozni óhajtott volna, sikerült attól távol tartani, ezt mondják, hogy ez ku­­darc­, hogy ez kompromittálta az állami ha­talmat. Sajnos, te­hát, de konstatálnom, kell, hogy az egyes nemzetiségek között olyan tár­sadalmi űr támadt, hogy míg az erdélyi ma­gyarság engem mindenütt kitüntető szívesség­gel látott, ez elég volt arra, hogy az oláhok tüntetőleg távol maradjanak. De vájjon ennek az én erdélyi utam volt az oka? Én igen becses tapasztalatokat szereztem az alatt a néhány nap alatt és ezek közt leg­becsesebb az, hogy alkalmam volt túlnyomó részét azon magistrátusnak megismernem, mely államhatalmat, Erdélyben éppen e nemzetiségi­­ izgatásokkal szemben érvényesíteni van hivatva,­­ nem azért mentem én Erdélybe, hogy maga­mat informáljam a nagyszebeni román komité nézeteiről. Ismertem én azokat már azelőtt is, nem is azért mentem oda, hogy magamat a romá­nok által ünnepeltessem, nincs arra szükségem, nem is kerestem azt soha sem. Kerestem igenis a helyszínen való tájékozást, s ezt elértem és nevezze azt a képviselő úr bárminek, az én erdélyi utam oly vállalat volt, mely czélját érte, és a­melyet, ha ezen állásban maradok, ismé­telni fogok. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Azt mondja a t. képviselő úr, hogy én Szebenben megnéztem a bolondok házát is és e megjegyzése nagy derültséget keltett a túl­oldalon. (Halljuk! Halljuk !) Miután a téboly­­dák ügye a belügyminiszter alatt áll, és Sze­benben országos tébolyda van; miután Sze­­benbe nem mehetek mindennap, miután továbbá ama tébolyda körül több, jelentékeny kiadást, okozó kérdés volt napirenden , igen­is, ezt az alkalmat felhasználtam arra, hogy az ottani tébolydát megtekintsem, és viszonyairól magam tájékozzam (Élénk helyeslés jobbfelől.) Nem tartom, te­hát, sem időszerűnek, sem szükségesnek, hogy azon kérdésekkel, me­lyeket a képviselő úr ezen tételnél, melylyel semmiféle összefüggésben nincsenek, felvetett, tovább is foglalkozzam még a t. háznak. (Hall­juk ! Halljuk!) A­mint eddig kötelességemnek tartottam minden oly törekvést, mely törvény- és alkotmányellenes tendencziákat tűzött ki ezé­­lul, ha szükséges, karhatalommal is visszafor­­tan, a törekvést jövőben is érvényesíteni fo­gom (Élénk helyeslés.) és amint eddig sikerült. (Helyeslés jobbfelől és a felső baloldalon.) A nyugalmat Erdélyben fentartani, úgy tovább is biztosítani fogom azt, az ilyen izgató beszédek­nek daczára is, a­milyent a képviselő úrtól most hallottak. (Élénk helyeslés.) Tartozom továbbá azzal a kijelentéssel is, hogy a­mint egyrészről meggyőződésem szerint az egyedüli helyes politika minden törvényte­len és alkotmányellenes törekvést a törvény teljes szigorával kíméletlenül sújtani, úgy más­részt ezen törekvésekért a román nép nagy zö­mét, mely e tendenc­iákat nem követi, (Helyes­lés jobbfelől.) mely e részben teljesen ártatlan. (Helyeslés jobbfelől), és a mely román nép közt a képviselő úr teljesen elszigetelve áll, a maga egészében vádolni nem szabad. (Élénk helyes­lés.) Ajánlom a tételt elfogadásra. Élénk he­lyeslés jobbfelől.) A jobboldalról Horváth Béla ismere­tette ezután behatóan a nemzetiségi kérdés fejlődését, a túloldalról pedig Pázmándy Dénes kelt ki a nemzetiségi agitácziók ellen. Majd Bessenyey Ferencz szellemesen pole­mizált Serbánnal. Apponyi Albert gróf til­takozott az ellen, hogy a románajkú polgárok magukat román nemzetnek tartják, mert külön nemzetiségi közjogi korporácziókat nem lehet elismerni. Kubinyi Árpád az ellen óvott, hogy a nemzetiségi izgatást kedvéért meg ne sértsük a sajtószabadságot. A belügyminisztérium budgetjét ezután to­vábbi vita nélkül elfogadták. Az ülés végén Eötvös Loránd báró közoktatásügyi miniszter válaszolt Pelón­yi Gé­zának a primási javak bérbeadása dolgában hozzá intézett interpellácziójára, ismertetve az eljárást, melyet a minisztérium a bérletek dol­gában követ s ismertette egyszersmind a kath. püspöki kar álláspontját az autonómia dol­gában. A ház tetszéssel fogadta a miniszter ki­jelentéseit, Polónyi Géza azonban minden művelt emberek benyomását tették az idegen­re. Később tudtam meg, hogy ezek voltak a legkitűnőbb színészek ! Az egyik költő is vola és Justh Zsigmond el­énekeltette nekem az ő dalait, czigány kísérettel. Mert hát a színészek mind énekelni is tudtak, még pedig remekül, egymást kisérve, s elkerülve azt a mi néha túlságosan vad vagy szilaj a népies zenében. Előadás után aztán tánczra kerekedtek színészek és nézők, erre is külön helyiség volt berendezve a parkban. Vagy 300-an tánczoltak, egész éjfél után 2 óráig, a­nélkül, hogy a leg­kisebb rendetlenség fordult volna elő. Egy da­rabig néztük Justh Zsigmonddal és megható volt látni, hogy ezen erős szál emberek, mar­kos legények, szenvedélyes mulatságuk köze­pette is, mily figyelmesek voltak beteg jóltevő­­jük, barátjuk iránt. Folyton lesték szemeiből, nincs-e valami kívánsága, mit kitalálhatnának és teljesíthetnének? Alig volt már Justhnak hangja, lehelete, és mégis alig mondott ki hal­kan valamit, tizen is rohantak hogy kívánságát teljesítsék. És ebben semmi szolgai, semmi ér­dekelt alázatosság nem volt, csak kölcsönös szeretet, kölcsönös önfeláldozás! A­mikor valami baja volt azon vidéki népnek, nem is volt más gondja, mint hogy Justh Zsigmondhoz jusson tanácsért; jelenlé­temben is jött oda egy 14 éves gányó fiú és egy 13 éves leány, elpaszolva hogy szeretik egymást, de szüleik nem engedik, hogy össze­keljenek. Justh szépen biztatta őket, hogy vár­janak még egy kicsit. Mindenki "számára volt vigasztaló szava, jó tanácsa! Csak pénzt soha sem adott nekik, sem kölcsön, sem ajándékba, nehogy érdekeltté válljék az a szép barátság.

Next