Kolozsvár, 1897. január-június (11. évfolyam, 1-145. szám)
1897-05-26 / 119. szám
Kolozsvár, 1897. 8®geket is, mint a hazának hű fiai a köteles,ségeket is teljesíteni akarják. Madarász József : Tanuljanak magyarul Schmidt Károly : Azt mondják, hogy tanuljanak magyarul. El is fog jönni az idő, midőn a hazában mindenki fog tudni magyarul írni és olvasni, de most még egy-két generáczió kizáratnék az esküdtszékből, mert nem lehetett eddig az iskolában magyarul megtanulni. Györy Elek: 30 év óta volt rá elég idol Schmidt Károly : Még nincs 30 esztendeje annak, hogy a mostani iskolai törvényt meghozták, amely kötelezővé teszi a nemzetisé- igekre nézve a magyar nyelv megtanulását. Az újabb generácziót nem sérti ez az intézkedés, de az öregebb generáczióban, amelyben igen tekintélyes emberek vannak, akik a magyar nyelvet csak az életből és gyakorlatból tanulták meg és igy a magyar nyelvet tökéletesen értik, bár írni és olvasni nem tudnak. Igen sok alkalmas egyén volna tehát, aki az esküdtbíróságba bevehető. Azt mondja, tehát, hogy ez a törvény szabadelvű. Legyenek önök valóban szabadelvűek, adják meg a jogot minden állampolgárnak egyformán és fogadják el Schreiber Frigyes képviselőtársam indítványát. (Ellenmondás a szélsőbaloldalon.) Kubina József a maga nevében azt indítványozza, hogy esküdt lehessen az, aki a bíróság tárgyalási nyelvén ért és írni, olvasni tud. Barabás Béla nem tudja elhinni, hogy az igazságügyminiszternek az lett volna czélja e javaslattal, hogy a nemzetiségeket megsérje E javaslat czélja az, hogy az összes állampolgárokat egy szerves egészbe foglalja és arra vigye, hogy megtanuljanak magyarul. Asbóth János Serbán módosítását nem fogadja el. Kérdi, mit ért Serbán románok lakta terület alatt. Ilyen felosztást nem ismer. Hiszen bizonyos tekintetben Pest megye is románok lakta terület, mert itt lakik Serbán Miklós képviselő. (Derültség.) Erdély Sándor igazságügyminiszter módosítványa részben megegyezik Serbán képviselő úr indítványával és arra irányul, hogy az esküdtbírósági padokra oly esküdtek is juthassanak, kik a magyar nyelvet írni és olvasni nem tudják — sőt Serbán szerint egyáltalában nem is bírják. A törvényjavaslat rendelkezése az 1844-ki törvények egy §-án alapszik, mely meghatározza, hogy a bíróságok nyelve a magyar. Igaz, hogy e törvény akkor csak a felsőbb bíróságokról beszélt, mert akkor az elsőfokú bírák még faunicipális bírák voltak, de 30 év óta fennálló állandó, csorbítatlan gyakorlat az, hogy a törvénykezés nyelve Magyarországban tisztán és kizárólag magyar volt. E gyakorlat törvényerejű, s midőn a neheztelt rendelkezést a javaslatba felvettem, a törvényes állapotnak, a mai jognak tettem eleget. Ennélfogva és Schreiber képviselő úr módosítványát el nem fogadhatom. (Általános helyeslés.) Kubina képviselő úr indítványa is körülbelül egy czélra törekszik a Serbán és Schreiber képviselő urak indítványaival; ezekre vonatkozólag nézeteimet már előadtam és semmit, ami azt lehetővé tenné, hogy az esküdtbíróság padjaira olyan egyének kerüljenek, akik a magyar nyelvet nem értik és írni olvasni nem tudják, épen amint kifejtettem, a fennálló törvény és törvényerejű gyakorlat alapján el nem fogadhatok. (Helyeslés.) Serbán Miklós képviselő úr arra kért, hogy magyarázzam meg neki, mi az a magyar állameszme. (Halljuk! Halljuk!) Polczner Jenő: Az neki nem fér a fejébe ! (Derültség.) Erdély Sándor igazságügyminiszter. Azt hiszem, e háznak egy tagja sincs, akinek ezt megmagyarázni kellene. (Helyeslés.) Meg vagyok győződve, hogy ezzel maga Serbán képviselő úr is teljesen tisztában van. Ezzel csak azok nincsenek tisztában, akik az eszmének ellenségei és akik a maguk boldogulását nem Magyarországban és annak intézményeiben keresik. (ügy van!) Csak ennyit kívántam neki megjegyezni. Kérem a javaslatnak elfogadását, úgy, amint az előterjesztetett. (Helyeslés a jobboldalon.) A ház az eredeti szöveget fogadja el. A többi indítványt pedig mellőzi. Az 5-ik § nál Schreiber Frigyes: Az általános vita alkalmával az 5. §. 1. pontja, ugyanannak 2. pontja egybevetése után nem egészen látom indokoltnak (Nagy zaj) ... ez oly fontos, hogy a szakasz mintegy inkonveniencziát látszik tartalmazni (Zaj), erre a tapasztalat volt befolyással, hogy erre nézve nyilatkozzam A jelen idő egyik fő, ha nem is egyedüli jellege az, hogy végtelen élvezethajhászat és annak megfelelő nyereségvágy mutatkozik. A törvénynek kell, hogy nevelő ereje is legyen s azért maradjon ezen szakasz első pontja válozatlanul. Engedje meg a t. ház, hogy ezt az alkalmat felhasználjam, hogy a módosítványomra tett egynéhány ellenvetésre most reflektáljak. Az igen. igazságügyminiszter úrnak vagyok kénytelen megjegyezni, hogy én a nyelv értékének szükségét sohasem vettem kifogás alá és nem is nyilatkoztam az ellen, már azért sem, mert a bűnvádi perrendtartás 343. §-a már határozott törvény. Amennyiben Győry Elek, általam nagyon tisztelt képviselőtársam képtelenségnek mondotta azt, hogy az esküdttől ne lehessen az írni és olvasni tudást követelni, arra nézve az a válaszom, hogy az esküdt nem államhatósági közeg, nem rendes bíró, akit az állam kinevez és a kinek a minősítését az állam megállapítja, hanem a rendes bírák mellé és mögé a vétkesség megállapítására kirendelt összes lakosság köreiből veendő laikus népelem. Amenynyiben pedig az én módosítványom a nemzeti eszmével hozatott kapcsolatba, van szerencsém tisztelettel megjegyezni, hogy már szombati beszédemben kifejezést adtam annak, hogy az állameszme következményeit elfogadjuk, sőt a nyelvbeli viszonyok leküzdésére készek vagyunk és amennyiben hozzám röpíttetett az a szó „hogy tanuljanak magyarul“, válaszom az, hogy igen tanulnak magyarul és az e részbeli haladás mutatkozik is, mihelyt az intézkedések a közigazgatási és törvénykezési szükségnek határain belül maradnak és nem öltik magukra az anyanyelv elnyomása és kiirtására való törekvést. Ezt akartam megjegyezni. Kerékpározás közben tele van a mi szívünk úgy is sok kedves gondolattal. Ahelyett, hogy megerőltessük, adjunk helyet annak a boldog érzésnek, mely akkor keletkezik, mikor kirepültünk a szabadba, hol Isten szabad ege alatt, hűs erdőkányában megpihenve, hallgatjuk a madárkák bájos dalolását, aztán jól megpihenve iszunk a tiszta csermelyből, mely csörgedezve szakítja át a kerékpárral nagyobb részt könynyen megközelítő szebbnél szebb sziklás erdőket, hogy elfolyhasson egy-egy daliás időkből megmaradt rom lábai alatt s előtörjön a völgyben, melynek szélén a kerékpáros barátságos kis házikóban nyugalomra hajthatja fáradt izmait. És igy tovább ! A kerékpáros előtt megnyílik a világ, szerezhet terep- sőt nagyobb földrajzi ismereteket. De újra hangoztatom, hogy csakis az egészségi viszonyok szorgos szemmel tartása mellett boldogulhat. (Vége következik.) A hasonlat. — Bourger Pál elbeszélése. — (Vége.) — Magyarázza meg, hogyan volt az lehetséges, hogy e levelére, melyet újra és újra szivszorongva olvastam el, nem rohantam azonnal hozzá s nem borultam lábaihoz e szavakkal : Hívtál, ime itt vagyok ! . . . — Egy kis regényt kellett egyik napilapnak írnom, mely napon minti folytatásokban jelent meg. Ha hirtelen megbetekedek, akkor se kaphattak volna tőlem kéziratot. Pénzem se volt sok, de ha e pénzemet eljátszom, akkor is sokkal többet kaptam volna kölcsön, mint amennyi e kirándulásra kellett .. S mégis azt válaszoltam neki, hogy úgyis visszatér, a körülményeim meggátolnak, — majd elég alkalma lesz meggyőződni az én hűségemről és szerelmemről. — De mikor e választ elküldtem, bánkódás fogott el. Azt vártam, hogy a szemrehányások özönével borit el, de félreismertem az ő jó lelkét. — Azt válaszolta, hogy jól tettem, ha nem jöhettem . . . S ő tért vissza. De mikor először hozzám látogatott s karjaimba zárhattam, akkor láttam csak, hogy egyet mélyen eltitkolt minden levelében : az ő betegségét, mely gyógyulás helyett fokozott mérvben uralta. Halálos betegen tért vissza. — Ah, e perczben a szégyenpir égette arczom és nedves kezeiről éreztem, hogy utolsó erejét szedte össze e látogatáshoz s mintha titkos szemrehányás szólalt volna belőle. — Miért nem teljesítetted ezt az utolsó kívánságomat . . . De, persze, nem tudhattad ... Ó, Istenem! . .. — Megérti, ugy, hogy 20 évi visszatérés után Velenczébe, mennyire elfogott elhalt kedvesem édes emléke? A lagúnák partjain, ahol együtt álmodoztunk, újra meg újra elém állt az ő légies alakja . . . Mikor a vonat berobogott a keskeny földsávon, mely a lagúnák városába visz, a zavaros vizek fölé már az esthomály borult , a nyugvó nap utolsó sugarait ragyogtatta. — Milyen szomorunak tűnt föl ez a haldokló fény! De mennyire vidámnak tetszett volna, ha az a tudat él bennem, hogy ott kedvesem vár, akivel néhány édes órát tölthetek. — Nehogy a fájó emlékeim még inkább gyötörjenek, másik szállodába akartam szállni, a gondolásnak mégis önkéntelenül a régi szállodám czimét kiáltottam. S mikor a szobám ablakán kitekintve, a sötétedő égbolton a csillagok ezreit pillantottam meg s a harangok csengő hangját hallottam, azt hittem, hogy a régi ifjú vagyok, aki epedve várja kedvesét ... — A sors kezének kellett közrejátszania abban, hogy ép e helyen bukkanjak az ő legtökéletesebb képmására . . . — Már néhány napja Velenczében időztem, bejárva a keskeny utczákat, tereket és sikátorokat, mik Velenczének olyan bájt kölcsönöznek , eközben látogatásaimat végeztem. Az ottani szokás szerint az esti órákat szenteltem látogatásaimnak . . . s egy ilyen alkalommal öltött újra testet az én szivem régi látománya. Egy hölgy lépett a szalonba, aki inkább csinos volt, mint csúnya, mást se mondhatnék róla, de mégis megdöbbentő hatást tett reám. Az az áttetszően finom sápadtság, az a fájdalmas kifejezésű piezi száj, azok a jóságos szemek, amiket az elhunyt kedvesemen annyiszor megbámultam, mind hiányzottak rajta, de karcsú termete és arisztokratikus megjelenése egészen az övé volt. Ez a futólagos összehasonlítás csak addig tartott, amig meg nem szólalt. Az első szava hallatára borzalom fogott el s a második szava után olyan heves szívdobogást kaptam, mintha csak régi kedvesem szólalt volna meg előttem. Annyira az ő hangjára emlékeztetett ez a beszéd, hogy ha szemeim behunytam, vele együtt képzeltem magam. Leírhatatlan az a hatás, amit ez a hölgy reám tett. Szerettem volna könyörögni hozzá, hogy kedvesem egyik-másik édes emlékű szavát mondja el, susogja ő is olyan édesen e szavakat: Ah, édes istenem!... De az idegen hölgy egészen közönséges dologról társalgott. — Egy orsztrák grófnő volt ő, aki Velenczébe jött szórakozni s épen abban a szállodában vett lakást, ahol én. Ez az utóbbi tudat annyira fölingatott, hogy szinte az őrülettől féltem. Mikor távozásunkkor aggódva említettem, hogy a szűk sikátorok közt könnyen eltévedek, a fiatal grófnő a saját gondolájában kínált meg helylyel, amit persze örömmel fogadtam. — Ha ön még sohasem járt, tavasszal Velenczében, fogalma sincs arról a végtelen bájról, melyet a lagúnák városa ilyenkor áraszt A sötéten ringó vizek fölött halkan surran el a gondola, a hallgatag palotasorokra bársonyos kék ég borul, s hol a holdvilág fényében, hol az éj sötétjében villog a viz itt. Csak az evezősök kiáltásai zavarják álmodásunkat. — A gondola tehát ilyen környezetben surrant tova , én a homályos háttérbe húzódva, a fülke nyitott ablakán át bámultam ezt a tündérici látványt s eközben úcitársnőm szavait hallgattam. Hangja szinte visszhangzott ebben az úszó koporsóban. Csak akkor válaszoltam, a mikor lehetetlen volt kikerülnöm, nehogy ő is elhallgasson s az én feltámadt kedvesem hangjától megfoszszon . . . Nem, hisz ő meg se halt! Ő volt ez maga, a beszéde összes babájával S leszállt hozzám, hogy ő feledetlenül édes estén át velem legyen . . . — És mialatt ezeket az emlékeket mind fölidéztem , szinte önfeledten merültem a bűvös múlt visszaidézésébe, — útitársnőm elhallgatott. De azután — kétségkívül valamely hirtelen benyomás hatása alatt — egyszerre csak egészen az én kedvesem szokása szerint sóhajtotta: Az édes Istenem! . . . — És azután ? kérdeztem én tőle, mikor azt vettem észre, hogy az elbeszélését nem folytatja. — Semmi azután! — felelte ő szárazon. Kétségkívül valami elfeledett megbízásra, vagy kimaradt levélre gondolt. Ezalatt megérkeztünk szállodánkhoz s kiszálltunk. Az előcsarnokban észrevettem, hogy egy fiatal ember mily türelmetlenül siet már eléje . . . — A férje volt, akinek azonnal bemutatott és akit bizonyára szeretett, mert a hangja ezt mindjárt elárulta . . . Ebben a szerelemittas pillanatban hangja annyira megegyezett az elhunyt kedvesemével, de a helyzet anynyira más volt, hogy álmodozásaimból egyszerre fölriadtam. — Magam előtt láttam a rideg valóságot , éreztem, hogy mennyire elhagyatottan, milyen árván állok itt a világban ! Milyen éjét virasztottam át, siratva az egyetlen asszonyi lényt, akit valaha szerettem s akitől egyedül szerettettem! . . . De minek is akarnám ezt önnel megértetni? Egyik ember se érti meg tökéletesen a másikat ! S azzal röviden elbúcsúzott tőlem. Nem tartóztattam . . . Azóta megbolondult. Az őrülete talán nem gátolta meg abban, hogy szelleme újra meg újra vissza ne térjen az egyetlen nőhöz, akit szeretett s aki feledhetetlen maradt előtte. Az osztrák obstrukczió: Béc. máj. 24. Mindenfelől nagy érdeklődéssel néztek az osztrák képviselőház mai ülése elé, amely erőpróbának ígérkezett a ház elnöksége és az obstruáló baloldal között. A múlt hét elején tartott utolsó ülést tudvalevőleg föl kellett függeszteni, mert az ellenzék nem engedte a napirend tárgyalását. Az ellenzék el volt rá szánva, hogy a napirend tárgyalását ma sem engedi meg. És új eszközt eszeltek ki a tárgyalás lehetetlenné tevésére. A házszabályoknak abba a rendelkezésébe kapaszkodtak, hogy a beérkezett kérvények fölolvasása szavazással határozható el. Egész csomó olyan kérvényt olvastattak tehát föl, amelyek a csehországi és morva nyelvrendeletekre vonatkoztak. Senki sem tiltakozott a fölolvasásuk ellen, hanem azért a baloldal a házszabályok alapján, minden egyes esetben név szerint való szavazást erőszakolt ki, minden ilyen szavazás előtt 10 percnyi szünetet kért. Az ülést Abrahamovicz alelnök nyitotta meg. Dr Kaltrein elnök az ülés kezdete előtt az elnöki szobában hirtelen rosszul lett. Hamar orvosokat hívtak, akik az elalélt elnököt magához térítették, de megtiltották neki, hogy az ülésen való elnöklés izgalmainak kitegye magát. Az ülésen zajos jelenetek közt folytatta a balpárt az obstrukciót, követelve, hogy minden kérvénynél névszerinti szavazás és minden névszerinti szavazás előtt 10 percz szünet legyen. Ez hosszabb ideig így ment. Végül Kaszl iljucseh, aki miniszterjelölt, előadta, hogy a házszabályok a tíz percznyi szünetet csak bonyolódott kérdésekre írják elő. Kérdi tehát az elnököt, hajlandó-e a házat megkérdezni, hogy hozzájárul-e a 10 perczes szünetre vonatkozó szakasz ily értelmezéséhez. A jobboldal ezt viharos tetszéssel fogadta, de a baloldal zajongott és tiltakozott. Mikor a zaj némileg lecsillapult, Kramar alelnök kijelenti, hogy ő osztja Kaizlnek az alapszabályokat illető felfogását, amiért is kötelességének tartja, hogy kérdést intézzen a házhoz az iránt, mi a véleménye az alapszabályok idevonatkozó szakaszáról ? (Viharos ellenmondás balfelől.) Gross, Funke, Prade és Schukker képviselők ellenzik azt, hogy a ház az ügyrend kérdéses szakasza fölött szavazással döntsön. Prade azt hiszi, hogy Kaizl indítványa az ügyrend módosítását jelenti és azért önállóan terjesztendő elő. Schücker kijelenti, hogy pártja a Kaizl fölfogásához való hozzájárulást erőszaknak tekintené és ahoz képest bánna el vele. Mikor az elnök csakugyan kérdést akart intézni a házhoz, iszonyú zajongás keletkezett ; az elnök egyetlen mondatot sem fejezhetett be: a baloldalról folytonosan közbe kiáltottak, kurjongattak, verdesték a padokat és a ház inkább emlékeztetett kádárműhelyre, mint parlamentre. A képviselők nagy része valósággal dühöngött és a maguk előtt fekvő könyveket csapkodták. Az elnök erre azt tette, hogy a gyorsíróknak tollba mondta a határozatokat. A jobb oldalról többen is éltek ezzel az eljárással, de a baloldalt ez még jobban felbőszítette : — Ez csalás! — kiáltották. — Gyalázat, amit itt elkövetnek! Ordítoznak és kitépték a gyorsírók kezéből a sztenogrammokat. A jegyzőt, aki a szavazás iránt intézkedni akart, lehurrogatták és leszorították a helyéről. Aztán újra kezdődött a lábdobogás, újra ütötték a padokat, miközben azt kiáltották : — Ki Badenivel! Abczug a minisztérium! A jobboldali képviselők védfalként vették körül a miniszteri padot. A lárma süketítő volt. Egyszerre csak a terem közepéből az alapszabály-könyv egy példánya repül az előadói asztal felé. Másik könyvet a miniszterek felé hajították, épen Glanz kereskedelmi miniszter elé, egy harmadikat pedig az elnök felé. Abrahamovics elnök szüntelen csenget. Nem volt már ülésezés, hanem vad zűrzavar, amely még csak fokozódott. Majd kihangzott a zajból Wolf német nemzeti antiszemita kiáltozása: — Baden, hordja el magát! Ki vele! Abrahamovics a balpárt elnökeinek segítségével pillanatra helyreállítja a csendet és fuvola hangon szól valamit, de csak ennyit lehetett érteni: szűnik — Az alkotmányos élet Ausztriában megViharos közbekiáltások balról. — Szép alkotmányosság! .— Ismerjük az ilyesmit ! Funke német haladópárti azt kiáltja: — Ez erőszakos elnyomás! Az elnöknek nincs joga arra, hogy elnézésünket kérje. Lehetetlen a sok közbekiáltást megjegyezni. Wolf harsány hangon kiáltja: — Ki a minisztériummal! Ki Badenivel! Közönséges kontár! Aztán megint kopogtak, doboltak és valaki úgy dobogott, mintha katonai dob pergett volna. Az elnök tovább is diktált a gyorsíróknak. Különben is a szélsőbaloldalon a szocziáldemokraták megfenyegették az antiszemita Geszmannt, akit alig tudtak elvtársai a tettleges bántalmazástól megmenteni. KOLOZSVÁR K pjS 09 uy1 tői 0S2 he| 091 l)01 IV ué sí' fii 09 all G Já In Ci Y Dl Magyar czirkusz. Úgy érzem, hogy minden nép gondoskodott arról, hogy munkája után szórakozása legyen. A görögök színházban és tornaversenyekben gyönyörködtek, a rómait a fenevadak czirkusza mulattatta, a spanyol nem élhet bikaviadal nélkül. Francziaföldön a kurta szoknyás chansonette termett, az őt utánzó oláh a dalostánczot a dudás, medve-tánczoltatás képében vette át, a német föld epecziális szülötte pedig a Paprika Jancsi. Mi jó magyarok átvettük örökül az orfeumot, a csirkuszt, a paprika Jancsit — de meghagytuk ős eredeti formájában, a nélkül, hogy valami magyaros jelleggel igyekeztünk volna felruházni, így aztán maradtak ezek a mik voltak : vad idegenek, csepűrágok. Ezeket a gondolatokat forgattam fejemen a tegnap estre, mikor a Sidoli czirkuszát láttam, s hallottam az olasz tulajdonosnak egy minden dicséretre méltó szándékát, mely ha egy vagy más, tőlük nem függő ok miatt dugába nem dűl, bizonyosan nagyban fog tetszeni a kolozsvári közönségnek. A terv az, hogy a czirkusz bemutatja a Mátyás-szobor alap javára a Hunyadi Mátyás király diadalmenetét a dicsőséges török harcrok után. A menetben résztvennének a lovas magyar vitézek, a fekete hadsereg, a király diadalszekerén, a foglyul ejtett törökök stb. stb. mind korszerű díszruhákban. A menet rendezésére állítólag a kolozsvári aristokráczia egyik kiváló sportmannje vállalkozott is. Már most az jutott eszembe, hogy miért nem lehetne a zsokké-mutatványok helyett a vadul nyargaló lovon csikós bravúrokkal gyönyörködtetni a közönséget a rendes előadások alkalmával is ? Eszembe jutott, hogy azokat az életeket, vagy ha úgy tetszik , sületlenségeket, amiken Adolf és Coco jóvoltából olyan ponyvarengető jókat kaczagunk, pompásan tudná csinálni egy olyan genre alak, amilyeneket a néhai való Pusztai Béla, meg Fóris Pista a színpadon Veréb Jankóban produkáltak. A lábszárra húzott kézelő helyett, a süvegkalap, mellé dugott kakastollal, bárgyú, röhögőre álló pofa, rövidre szabott piros „lajbi“, borjúszárú ing, hát nem látta csizma ép úgy megtenné a hatást. Aztán azokat az internaczionális életeket is jobban megértené a mi közönségünk magyarul, mint a Cocoék német nyelvén Akkor volna csak igazi kaczagás ! A többi czirkusz alakot ia 3 T" ^ nem épen mindeniket, fel lehetne ^* ^1 egy kis magyar jelleggel. Egy jó ötlet ^ s kész a magyar czirkusz. Cía^i v Igen ám, de van egy nagy baj. 4 egy nagyobb szabású lovardát az or *’ S képes eltartani; százezer forintnál nagy0^- vel dolgozik évente, a mihez tegnap r ^ adózott, holnap Basel fog adózni, így aU ^ igazgatónak magyart, németet, oláhot ^ ki kell elégítenie. Ezért válogatja össze 11110^611' mélyzetet a föld minden zugából, s csinál a **■ lak egy külön nemzetiséget, az ég tudja ho ^ A magyart köztük például „Lász^^**’ képviseli, ki Dummer Auguszt jelm"e2^ pozsonyi dialektusban élczelődik _ kivitel rész ugyan, de legalább meg A szándék. Vajjon nem lehetne ezt a jó szándékot kissé forszírozva, a minket gyakran fölkereső ^ kúsznak egy pár magyar alakot teremteni? ^ s* Öt' 09: sí dők HÍREK. Kolozsvár, más Lapunk jövője*áma a közbe*,0 ünnep miatt pénteken délután jelenik meg. Művésznő a művészetért ADíjj magyar tragika, Jászai Mari, ma levelet tett Szvacsina Géza polgármester-helyetteshez, melyben a Mátyás király szobor alap javára kibocsátott gyűjtőívekből még ötvenet kér. Eddig elé három évet tele íratott, 43 szrt pedig szétosztott ismerősei között, az ország különböző részeiben. A kiváló művésznő levált a Fadrusz első nagy művől, a Mária Terézia szoborról, melynek leleplezésén részt vett a legnagyobb elragadtatással is. „Az ember lelke fölemelkedik a gyönyörűségtől csak a gondolatára is annak a remekműnek. Csupa igazság az. Élet, erő, gyöngédség. A szemekben lélek, a testben tűz. Ezt a legnagyobb tehetség is csak azért volt képes ily tökéleteset alkotni, mert lángoló hazaszeretét ég keblében, mely nélkül minden férfi félbenmaradt ember. — Ha a Mátyás szobor is ilyen tökéletes művészi alkotás lesz, amin ki kételkednék már? — akkor Kolozsvárra járok bécsura e szobor elé. Miért is nincs meg nekem az a hiányzó 20.000 forintom, hogy azt mondhatnám: Itt van, csináljátok meg azonnal. Nem tudom elképzelni, hogy mit szeretnek a gazdag emberek, ha ilyen műremekeket nem! Mire adják a pénzüket, ha ilyenekre nem!“ Bizony, ha a Mátyás szobor ügyének ilyen lelkes pártfogói lennének, nem kellene sokáig várni a legszebb magyar emlékmű felállításával. Az egyetem zárünnepélye A kolozsvári m. kir. Ferencz József tudományegyetem a folyó 1896—97. tanévi pályázatok eredménye, valamint a jövő tanévi pályakérdések kihirdetése alkalmából 1897. évi május 29-én a városi redoute nagytermében zárünnepélyt tart. Kezdete d. e. 10 órakor. Az ünnepély rendje: 1. Dr. Farkas Lajos e. i. Rector megnyitó beszéde. 2. Dr. Klupathy Antal jog- é államtudomány kari e. i. dékán felolvassa a „Tisztességtelen verseny”concurrence deloyale czimü értekezését. 3. A folyó 1896—97. tanén pályázatok eredményéről szóló karia pályadijak kiosztása. 4. Dr. Farkas I. Rector befejező beszéde s az 1897—98 évi uj pályatételek kihirdetése. Alapítvány a menea academicnak. A helyi mensa academica részére dr .Halász Ignácz egyetemi ny. r. tanár 50 f°rin*o alapítványt tett. Fogadja a nemeslelkü a*aP‘^ bálás köszönetét a mensa academica felügieL bizottságának. Az állomási harangjelzések szüntetése. Az államvasutak igazgatósága újból figyelmezteti az utazó közönséget. ^ Magyarországon a vasúti állomásokon a baránggal való jelzésadás május hó 31-ével végig megszűnik és a közönség a vonatoka való beszállásra junius 1-től kezdve ki kálság által fog, esetleg csengettyű használatat felhivatni. A tanítóképző hangverseny a kolozsvári m. kir. állami tanítóképző-^' ^ ifjúsága az intézet helyiségében 27 év, Gergely zenetanár vezetése alatt a dévai lett tornaversenyen résztvevő, szegényebb tanulók segélyezésére jótékonyczélu bűnésenyt rendez. Műsor: 1. Imadal, ^ne pezdei dalkör, orgonán kíséri: Nagy “8 IV. oszt. növendék. 2. Trió, Salve Regin*, ^ Oszkártól, Op 43; játszák hegedűn: Bai° ^ Ferenczi S., Ferk L, Füstös S., Gálffy **'' t bor J, König L, Tamos Gy., Voith L., Bentheim A, Cseke F., Fodor J, ^rldrlKrittoj Gál J., Imreh Zs, Jánosi P., Klug , 'n.zkely M., Molnár E., Steinfeld L, Szabó J, t. J, Ujfalvi J,, Veress I., Vitályos G. 1B g( Bányai F., Bányai P., Bene L, Konté , Komjátszegi L, Kovács J., Lázár A, Steinfeld L., Tőkés Gy, Ütő L. II. osztaldékek; — zongorán: Biró Gyula * ’' oaZ’0(jék harmóniumon : Császár Samu IV. ősz. n v 3. Koronázási induló, a Próféta czimű SPer Meyerber-től, zongorán vagy kézre játszák