Magyar Polgár, 1900. január-március (23. évfolyam, 1-75. szám)
1900-01-08 / 5. szám
1900. január 8. MAGYAR POLGÁR mentsenek erőt azok elhagyására, ezek gyarapítására. Vázolva a vasárnap délután rendezett előadások, felolvasások czélját, ezek közvetlen hasznát abban jelölte meg, hogy ezekkel tápot akarnak nyújtani az iparosoknak, segédmunkásoknak, az ifjabb iparos nemzedéknek azon hasznos ismeretek köréből, melyekre mindannyioknak szükségük van, de a melyeket az iskolának korán ▼aló elhagyása miatt abban meg nem szerezhettek. Iparosainkon igen meglátszik még, hogy megelőzőleg kevés iskoláztatásban részesültek. Általában még ma inkább csak az oly gyermekeket adják iparos pályára a szülők, akik nem tanulnak elég szorgalmasan. Az iskolázás-hiányból magyarázható meg az az elégedetlenség is, melyet az iparosok jó része táplál pályája iránt. Alig hogy segéddé lesz a tanuló, mindjárt önállóvá, mesterré szeretne lenni. Ha nem lehet, beáll korcsmárosnak, szatócsnak. Ha egy hivatalszolgai állásra pályázatot hirdetnek, havi 20 trl fizetéssel, a legnagyobb számmal iparosok szaladnak érte. Az állás elnyerése után észreveszi az új hivatal és pályája között a különbséget s lesz belőle még elégedettenebb. Szomorú, sajnálatraméltó példái láthatók az életben annak, mint lesz hiúságának áldozata nem egy iparos, kit eltántorít elégedetlensége. Élénk például mondta el erre nézve egy kötélverő esetét. Jól ment az üzlete, elbizakodott, megunta a munkát, hivatal után nézett, vámszedő lett. Vagyona apadt, fogyott s ő naprólnapra szegényebb lett. Ő maga panaszolta később: »Mig hátra mentem (t. i. a kötél húzásával), gyarapodtam, előre mentem; mióta hivatalba jutottam, elöhaladtam, mindinkább hátra maradok«. De a tükör még egyebet is mutat. Az iparos hivatalnokot nevel fiaiból, ritka, amelyik utódot hagy üzletének ; az iparosok leányai idegen nyelveket, zongorát tanulnak. Iparoshoz dehogy mennének férjhez. Sok szülő idegenkedik iparosnak adni fiát, mert több helyen nem az iparág megtalálására használják föl a gyermekét. Jellemző például hozta föl erre két iparos találkozását, illetőleg szóváltását. »Hova, hova szomszéd uram?« — »Megyek a laphoz, hogy egy hirdetést tegyek közzé. Egy új inasra van szükségem«. • Hát oly sok munkája van?« — »Dehogy van , a feleségem ikrekkel lepett meg, dajkálóra van szükségem«. Az arisztokratikus hajlamok jelentős mértékben uralkodnak az iparosok körében. Ma a mester már főnök, a legény segéd, az inas tanoncz ; ma már nincsen borbély legény, de mindannyi fodrász segéd. Pedig a »segéd« elnevezésnél mennyivel szebb, magyarosabb volt a régi mesterlegény név. Mikor az 50-es és 60-as években az 1848 as idők szelleme eltörülte a czímeket, s szemberek állásra, vagyonra és műveltségre való tekintet nélkül, a tekintetes, nagyságos és méltóságos megszólítás helyett a polgártárs kifejezést használták, ez ellen is legelőbben az iparos arisztokratikus hajlamai támadtak föl. Ez időből származnak a tanoncz, segéd stb. elnevezések. S ez időből maradt fenn a czimkeresést gúnyoló elnevezés a czipész inasról, kit a közvélemény »fáblya-művész fogalmazó gyakornokinak nevezett el. Pedig az iparosnak nincs oka elégedetlenkedni pályájával. Az iparos a közélet legfüggetlenebb elemét alkotja, annak legjelentékenyebb tényezője. Szakértelemmel, józan takarékossággal az iparos szépen boldogulhat. Az államok élete bizonyság reá, hogy annak az országnak van ereje, hatalma, műveltsége, melynek munkás, derék iparos polgársága van, s a mely megérti és be is tölti hivatását abban, hogy a sors által neki juttatott pályán kitartással törekszik előre. Ész és kéz teszi az embert emberré. Munka és műveltség nemesít. Ott, ahol e két felmondás irányítja az iparos polgárságot, sikerrel és dicsőséggel állja ki a szabad iparnak s a vele járó versenynek minden megpróbáltatásait: jobbá, tökéletesebbé válnak az ipari készítmények s ezek nyomán virágzik az ipar, gyarapodik a jólét. Ily módon válik az önálló független, módos iparos legerősebb támaszává az államnak. E fejtegetései után elismeréssel szólott kolozsvári iparosainknak szövetkezet- alakítási tervéről s lelkes szavakkal méltatta Hegedűs Sándor kereskedelemügyi miniszterünknek ipari politikáját és közelebbről azon intézkedéseit, melyeket az 1900. évi költségvetés tanúsítása szerint az ipari oktatás emelése és a kis ipar támogatása érdekében tenni szándékozik. Buzdítással szólt arról a mozgalomról, mely a hazai ipar pártolása iránt a közel napokban Hegedűs Sándor fenkölt lelkületű neje hírlapi czikke következtében országszerte keletkezett, figyeltetve iparosainkat, hogy használják fel okossággal, tapintattal ez alkalmakat a magyar ipar fejlesztésére, felvirágoztatására. Mindezek alapja a versenyképesség elérése, mihez egy igen kiváló eszköz az önképzés, mely elvezet az általános műveltséghez. A ritka becsű felolvasást a hallgatóság élénk éljenzéssel jutalmazta, a rendező biz. köszönetét pedig Drmán Zsigmond iparkamarai titkár tolmácsolta a buzgó elnökkel szemben. S. J. : Megint Jánku, Kolozsvár, jan . Az aradi »Tribuna Poporului« a Jánku-ügyben írt vezérczikkében azt mondja, hogy »a románok között is voltak oly naiv emberek, akik azt hitték, hogy a mostani időkben létezhetik egy oly magyar kormány, amely az annyira jogosult elégtételt a románoknak megadni merészelné«. Aztán a következő gyerekes páczikálódással folytatja czikkét: »Ellenkezőleg, mi épen azzal a gyanúperrel éltünk, hogy ezen inzultus szánt szándékkal kieszeltetett, mert az lehetetlen, hogy a pesti fölebbvalói engedelme nélkül egy ügyész egy ilyen botrányt elkövetni merészeljen. És hogyha a kormány tagjai ezen inzultusnak bűnrészesei nem is volnának, de az már bizonyos, hogy ezen egész ügy azok részéről eszeltetett ki, akik politikai érdekek után való hajhászatukban egy ravasz sakkhúzást tettek, amelylyel a törvényt és a jogot keblén szorongató Széll úr a dühös sovinisták előtt egy hibás vagy jobban mondva gyűlöletes lépésre provokáltatnék«. Ezek után czikkíró kifejezi azt a reményét, hogy a románok be fogják látni, hogy Janku emlékéhez méltóbb elégtételt nem vehetnek maguknak, mint az által, hogy az egy és ugyanazon vérből való testvérek az állandó és őszinte kibékülést kimondják. »Janku emlékének inzultusa, kell, hogy egy epokális eseményt képezzen a román nép történetében.« Indítványozza, hogy minden románok lakta községekből tiltakozó aláírásokat gyűjtsenek össze és ezek egy vaskos kötetben összefoglalva, »A román nemzet tiltakozása« czimü könyvet fogja képezni, mely becses mű lesz örök időkre, lévén ez a legkielégitőbb válasz a rágalmazóknak. »Ezt az elégtételt kell magunknak megszerezni.« A nagyszebeni »Tribuná«-nak egy távirati híre szerint a román egyetemi polgárok egy román nemzeti szalagos koszorút helyeztek Janku sírjára. Egyről-másról — Fővárosi levél. — Budapest, jan. 6. Komor, borulatos idővel kezdődött az új század, a MCM Mintha a viszonyokat akarná jelképezni, amelyre virradt az első ezredév utolsó százada. Pénzbeli pangás, elégedetlenség, az ebből kifejlődött szoczializmus és anarchia mindenfelé. A legintelligensebb osztályok, a toll, az ecset emberei küzdenek és egyik napilap munkatársa, egyetlen egy délután alatt 19 olyan művész embert számolt meg Budapesten, a kinek a családja a legnagyobb ínségben tengődik. Panaszkodik mindenki és bizony ilyen auspicziumok mellett nem igen vígan indulnak neki a farsangnak, a mely Vízkereszt napján veszi át uralmát. Évek óta szomorú uralkodás ez már — de az idei talán mindeniknél szomorúbb lesz. Nincs pénz, mint a Menedekel Ufazzin, úgy oda van ez lehelve minden homlok gondterhelt barázdái közt. Derült homlokot már nem is látni, talán már a gyermekek is gondokkal jönnek majd világra a a XX. században. Az országos kaszinó készül megnyitni a farsangot. Fényes kalika bál lesz és a sárga meg a piros termekben ropják majd dédapáink daliás tánczait. De várjon dédapáink hangos jókedvével-e, vagy a Banda Marczi muzsikája mellett megnyilatkozó jókedv is csak olyan talmi már, mint a gavallérok manzséta gombja meg a kravátlita. Egyéb elite mulatságról még alig van szó. Bathyány Géza gróf halála folytán ismét sok arisztokrata család jött gyászba, udvarunk sincs Budán. Ősz elején szó volt róla, hogy lesz egy nagy udvari estély nálunk, ahol majd Erzsébet főherczegnőt mutatják be a magyar arisztokrácziának — de ez a remény is füstbe ment. Bécsben január 8 án tartják az első udvari bált, talán ott is csak ez az egy ünnepség lesz a farsang folyamán. * Az uralkodó családban állítólag menyasszony van. Frigyes főherczeg egyik leányát jegyezte el hír szerint Sándor szerb király. A fiatal uralkodó nem ismeretlen minálunk. A magyar arisztokrácziához, a kéthelyi Hunyady grófi család révén vérségi kötelékek is fűzik. Utóbbi időkben sokat tartózkodott Magyarországon Sándor király, épen úgy, mint édes atyja, a ki jelenleg is gróf Zichy Jenőnek vadászvendége Szent Iványon. A másik magasrangú vőlegény Coburg Lajos herczeg, aki jövő május havában vezeti oltárhoz Mathild bajor herczegnőt. Hir szerint, a fiatal pár nálunk telepedig meg, még pedig Gömörmegyében, valamelyik Coburg-uradalomban fognak lakni. * A regényes, páratlan szépségű vármegyében válogathatnak a szebbnél szebb kastélyokban : ott van Baloghvár, Széchy Máriának egykori híres fészke, pompás kastélyával, vadaskertjével. Ebben a vadaskertben őrzik azokat a ritka fajú, fehér szarvasokat, melyeknek ősszüleit Viktória királyné küldte volt ajándékba Fülöp herczegnek. Ott van Szent Antal, a Korházyak egykori büszke domíniuma, ahová a negyvenes évek derekán Coburg Ágoston herczeg hozta ifjú feleségét, a franczia király leányát. Hont megye és a gömöri nemesség fogadta a bájos fiatal asszonyt, akinek úgy megtetszett ez a vidék, hogy a nyár nagy részét hosszú évekig itt töltötte ezután. Eljártak a Coburg herczegek a zalatnai vasas vie-re is és máig is kár, hogy ebből a kies helyből nem támadt nagyobbszabásu fürdő. De idegenforgalomra bajos is volt számítani a 40-es esztendőkben. Közlekedési eszközünk a családi határ, meg a gyors paraszt volt. És akárhogy szépítsük a dolgot, bizony ma sincs nekünk idegenforgalmunk, pedig 15000 kilométernyi vonathálózat van a kezünkben. Svájcz 500 milliónyi jövedelmet húz évente az idegenektől, Olaszország nagyhatalmi állását az idegenforgalom mentette meg — nálunk megöli ezt részben a drágaság, részben meg a kényelmetlenség. Szegény ember nem mehet hazai fürdőbe, még a messzebb való utazás is megtérül a külföldi üdülőhelyek olcsósága mellett. Szomorú dolgok ezek most, mikor az lenne főfeladatunk, minél több pénzt hozni ba hazánkba. Talán korai is még ezekről a szó különben, mert hiszen ajourok, premierek, bálok évadját éljük. A nemzeti színháznak érdekessége most a Balonyay Dezső darabja, aki maga is érdekes ember. Abból az úri írói gárdából való, amelyet a nyolcvanas évek vége felé olyan korán elhunyt, zseniális Justh Zsigmond toborzott volt össze. Nagyrésze kihalt már. Alig érte meg közülök háromnégy a harminczadik évet. A régi bécsi testőrszók mintájára, az lett volna föladata ennek a kis körnek, hogy ló meg rullett s az örökös kártya helyett a kalamussal is foglalkozzanak egy kicsit az urfiak. A ki pedig nem tud irni, az vagyonával, összeköttetéseivel támogassa a művészetet és irodalmat. A kör semmivé vált. A sokat igérő virágból nem lett gyümölcs. Romjain műbarátok köre támadt, a mi azonban távolról sem teljesíti azt a missziót, amelyet előde czélul tűzött ki különben, talán ez is pusztulóban van már. Irodalmi szalonunk sincs.