Magyar Polgár, 1903. január-március (26. évfolyam, 1-73. szám)

1903-01-02 / 1. szám

1903. január 2. MAGYAR POLGÁR Az újévi üdvözletek. Az országgyűlési szabadelvű párt az újév alkalmából ez idén is fölkereste üdvözletével a párt vezérét, Széll Kálmán miniszterelnököt, a párt elnökét, Podmaniczk­y Frigyes bárót, vala­mint Apponyi Albert grófot, a képviselőház elnökét. A pártelnök üdvözlése. Délelőtt 10 órakor a párt Dorottya-utczai közhelyiségében szerfölött nagy számmal gyűltek össze a pártnak úgy belső, mint kültagjai, a­kiknek nevében Piukovich József országgyűlési képviselő a következő üdvözlő beszédet intézte Podmaniczky Frigyes báró pártelnökhöz : Nagyméltóságú Pártelnök Úr! Tisztelt barátunk! Régi tradicziónak hódol a szabadelvűpárt, midőn az újév reggelén összegyűlt, hogy Téged, szeretve tisztelt elnökünket üdvözöljön. A szabadelvűpárt hosszú évek óta legnagyobb pártja a magyar parlamentnek és teljesíti azt a kötelességét, mely reá, mint az országgyűlés vezető pártjára nehezedik. Az a szerencsés átala­kulás, mely az utóbbi években a magyar par­lament pártközi életében végbement és a par­­am­ent két nagy - 67-iki alapon álló — pártja­­között levő válaszfalat ledöntötte, csak an­nál képesebbé tette a pártot hivatása teljesí­tésére. Számban és súlyban megerősödve ke­rült ki a párt a legszabadabb választások­ból (Éljenzés), melyeket az ország valaha látott és támogatja a Te bölcs és fáradhatatlan elnök­leted alatt (Élénk éljenzés) annak a vezérlő kormány férfiúnak politikáját, a­ki 4 év óta annyi tudással és oly nemes fegyverekkel küzd programmjának megvalósításáért. (Lelkes éljenzés.) Az utolsó évtizedben Európaszerte mintha megingott volna e parlamentarizmusba vetett hit, itt-ott mintha a parlamentáris dekadenczia jelei mutatkoznának. Milyen fölemelő a tudat reánk nézve, hogy midőn még nálunk sokkal fejlettebb államoknál is a parlam­entarizmus hanyatlásának sajnálatos tüneteivel találkozunk, ugyanakkor nálunk teljes épségben áll fenn ez ősrégi intéz­ményünk és a magyar országgyűlés beköltözik fényes új hajlékába, melynek csúcsívei büszkén meredeznek az ég felé. (Tetszés.) A magyar politikai életben éles küzdelmek folynak és a küzdők olykor érzékeny sebeket ejtenek egymáson. De ez nem szerencsétlenség. Hiszen az összecsapó kardok szikrát hánynak és e szikrák terjesztik olykor a világosságot. A sze­rencsétlenség akkor kezdődik, mikor e küzdel­mek annyira elfajulnak, hogy magának a parla­­mentarizmusnak a gyökerét támadják meg. Talán optimista vagyok, de nem tudok ily kísérletet elképzelni a magyar parlamentben. És ha mégis bekövetkeznék egykor a szomorú kí­­sérlet, — bár honnan is eredjen az — bizo­nyos vagyok benne, hogy a szabadelvű párt, mely annyiszor bebizonyította, hogy nagy parlamenti kötelességeinek színvonalán áll, — nem fog egyedül maradni abban a küzdelemben , pá­rt­­különbség nélkül fogják őt támogatni hazánk legjobbjai (Éljenzés), mert minden igaz magyar ember át van­hatva a tudattól, hogy a parla­­mentarizmus dekadencziája — ha más nemze­teknél aggasztó betegség tünete — nálunk vég­zetes szerencsétlenség, mert a parlam­entarizmus képezi nemzeti létünknek leghatalmasabb pallá­diumát. (Élénk tetszés.) Kimondhatatlanul sok szenvedésbe, könybe és vérbe került, a­míg a parlamentáris fejlődés­nek mai stádiumába jutottunk. Ezekből a szen­vedésekből Te is ki­vetted a magad részét. De Isten megérni engedte Neked azt a kiváló sze­rencsét is, hogy őszbeborult fejjel bár, de fiatal lelkesedéssel (Lelkes éljenzés) küzdhettél ifjúkori álmaid megvalósításáért és hogy azok nagy ré­szének beteljesedését is láthattad. Engedje az Ég, hogy még sokáig szentelhessed önzetlen te­vékenységedet a hazának és a szabadelvű párt­­nak, melynek összetartozásához oly fontos ál­lami érdekek fűződnek és a melynek a Te ne­mes egyéniségedre oly nagy szüksége van. Isten tartson meg sokáig ! A lelkes éljenzés elhangzása után Podma­niczky Frigyes báró a következő beszéddel felelt : Tisztelt Barátom! Szeretett elvtársaim! Szivem mélyéből köszönöm meg azokat a szívélyes szavakat, a­melyekkel az én t. bará­tom illetett. Szivem mélyéből, mert érzem, hogy törődött agg koromnál fogva nem vagyok többé képes azoknak a feladatoknak megfelelni, a­me­lyeket­­. elvtársaim rám ruháztak. (Ellentmon­dás. Élénk éljenzés.) De elvem az, hogy épen a nehéz időkben mindenkinek az utolsó csepp vérig ki kell tartania azon a helyen, a­melyre őt elvtársai parancsolták. (Élénk éljenzés.) Nem szabad engedni, mert legyen bármily gyönge a tehetség, de ha látják az elvtársak, hogy az ember igyekszik azon, hogy legyőzve az agg­­kort, a­mennyire lehet, mégis teljesítse köteles. Réget, lehetetlen, hogy ez péld­a gyanánt ne szolgáljon. (Igaz ! ügy van !) Gyönyörű szavakat mondottál a parlamenta­rizmusról ; gyönyörűeket, mert igazakat, és csak az igazságban rejlik a szépség. (Tetszés) Nehéz időket élünk, nagy kérdések vannak előttünk. Én azon régi tapasztalásnál fogva, a­melyet az Isten megengedett, hogy szerezzek, azt tartom, hogy ha valaha, úgy most van szüksége a sza­­badelvű pártnak arra, hogy a zászlójára irt azon alapelveket, a­melyeknek jeligéje alatt évek óta küzd, a­mely küzdelem következtében annyi ha­ladást tapasztalunk — sokkal többet, mint a­mennyit sokan elismeri akarnak —, különösen ebben a pillanatban tettekkel támogassuk, hogy a hazának hasznot hajtsanak. Az egyik az ösz­­szetartás. (Élénk éljenzés.) A főalapelvek közül össze kell tartani, mint egy kőfal. Melléktekin­tetek, mikor a haza javáról van szó, nem jö­hetnek tekintetbe. (Igaz! Úgy van!) A másik az, hogy az összetartás mellett türelemmel kell lennünk. A türelem — hazafiassággal és okos­sággal párosulva — mindig meghozza a hazá­nak azokat a gyümölcsöket, a­melyeket mind­nyájan óhajtunk. Azt kívánom, hogy a nehéz harcrokban tite­ket soha el ne hagyjon az a hosszú idő óta év­­ről-évre átöröklődő buzgalom, a­melyre szüksé­günk van, hogy szembeszállva azokkal a nagy kérdésekkel, a­melyeknek megoldása ránk vár, nyugodtan, győzedelmesen végig harczolhassuk a ránk váró harczokat. (Éljenzés.) De hogy ezt te­­hessük, szükségünk van mindenesetre arra, hogy az Úristen titeket jó egészséggel áldjon meg, hogy családaitokban ne érjen semmiféle szeren­csétlenség. Az Úristen áldása lebegjen fölöttetek a jövő évben, a­mely a magyar történelemnek egyik legnevezetesebb éve lesz. Az Úristen tite­ket sokáig éltessen! (Hosszantartó, élénk él­jenzés.) A miniszterelnöknél. A pártelnök üdvözlése után a szabadelvű párt tagjai a miniszterelnökség épületébe mentek, mely­nek dísztermét valósággal zsúfolásig megtöltöt­ték. Tizenegy óra tájban riadó éljenzés zúgott végig a párttagok nagy sokaságán : Széll Kál­mán miszterelnök lépett a terembe a kabinet Budapesten időző összes tagjainak élén. Erre a párttagok sorából előre lépett Hodossy Imre országgyűlési képviselő, a­ki a következő, nagy figyelemmel hallgatott üdvözlő beszédet in­tézte a miniszterelnökhöz: Nagyméltóságú miniszterelnök úr, mélyen tisz­telt vezérünk és barátunk ! (Halljuk! Halljuk.) Eljöttünk, hogy az újév első napján a szabadelvű­párt nevében kifejezzük előtted meleg szerencse­­kívánatainkat, biztosítsunk téged tántoríthatatlan bizalmunkról és az általad kifejtett politikai programaihoz való feltétlen ragaszkodásunkról. (Lelkes éljenzés.) A te programmod, a te államférfim bölcses­séged és a te nyílt és erélyes egyéniségedbe ve­tett bizalom mindazokat egyesíti a pártban, a­kiknek rendületlenül meggyőződése az, hogy Deák Ferencz politikája képezi azon alapot, a­melyen a magyar állam alkotmányos függetlensége és anyagi és szellemi prosperitása biztosítható. (Igaz! Úgy van !) Ezen politikának vezérelvei: a törvényesség és szabadelvűség, a­melyeknek nemzetünk, gyak­ran a legsúlyosabb viszonyokkal megküzdve, ezredéves állami fennállását köszönheti. Ezen politikának azon része, mely a dinasz­tiához és Ausztrához való viszonyunkra vonat­kozik, t. i. a 67-iki kiegyezés, szintén nem ötletszerű, nem az akkori nehézségek időleges el­hárítására irányzott expediens, hanem történelmi fejleményeinek természetes és szükségszerű folyo­mánya. (Élénk tetszés.) A 67-iki kiegyezés intézményei ugyanis a történelem azon kettős tanúságán alapulnak, hogy a Habsburg-dinastia, Magyarország és Ausztria, tehát ezen három tényező mindegyike, kölcsönö­sen egymásra vannak utalva és hogy a­mint egyrészt a magyar állam biztonságát a Habsburg­­dinastiával és Ausztriával, a pragmatica sanctio szerint fennálló viszony fokozza, úgy másrészt a dinastiának hatalmi állása és a monarkia másik államában való uralma is, csak egy alkotmányo­san kormányozott, anyagilag és szellemileg pros­peráló, önálló és erős magyar állam által bizto­sítható. (Élénk helyeslés.) Tanulság és bizonyíték erre a történelem számos lapján olvasható. Valahányszor az imént említett tekintetek figyelembe vétettek, akkor mindig az említett három tényező közti össz­hang üdvös és dicsőséges eredményeket szül, a­milyen a törököknek Magyarországból való ki­űzetése és a Nagy Frigyes elleni dicsőséges har­­czok valának. Ellenben valahányszor eme tekin­tetek figyelmen kívül hagyattak, mindannyiszor az ebből a három tényező közt támadt vissza­vonás súlyos következményekkel járt, a­me­lyeknek emlékét és most feleleveníteni nem kí­vánom. A most napirenden levő vám- és kereske­delmi kérdéseknél is kell, hogy a történelem eme tanulságai és a 67-iki kiegyezésnek vezér­eszméi legyenek irányadók. (Úgy van!) Óhaj­tandó, hogy a politikailag egymásra utalt két állam gazdaságilag is szövetségre tudjon lépni, de nem egyiknek a másik rovására, hanem egy­más támogatására és a teljes paritás elvének megfelelőleg úgy, hogy a vám- és kereskedelmi szövetségben mindegyiknek érdeke megóvassék. Megelégedéssel értesültünk a lapokból, hogy a te buzgó fáradozásaidnak sikerült (Hosszan­tartó élénk éljenzés.) a vám- és kereskedelmi szövetségre nézve a másik állam kormányával a megállapodást létrehozni. Bizton reméljük, hogy az meg fog felelni azoknak a követelményeknek, a­melyeket az imént a vám- és kereskedelmi szövetségre nézve kívánatosnak mondottam és hogy ezt a megállapodás törvényhozásunk által szentesítendő leend. Meg vagyunk erről győ­ződve azért, mert benned, mélyen tisztelt vezé­rünk, a 67-diki alap tántoríthatatlan hivét, egész szellemének legavatottabb ismerőjét tudjuk. (Élénk tetszés.) Te eddig is minden ténykedéseddel erő­sítetted a 67-es alapban való bizalmat és a most folyamatban volt és lévő vám- és kereskede­lmi tárgyalások során te Magyarország érdekeit oly szívós kitartással védelmezted (Úgy van ! Úgy van!), hogy ezzel nemzetünk egész elismerését biztosítottad majdnak. (Élénk tetszés.) Ezen kívül válladra nehezednek majd még a más államokkal megkötendő, illetőleg meg­újítandó vám- és kereskedelmi szerződések. A te épp oly tapintatos, mint erélyes eljárásod következtében azonban, a­melyben miniszter­társaid is osztoznak, mi most már a legnyugod­­tabban (Élénk éljenzés.) nézünk azok elé és 3

Next