Magyar Polgár, 1904. január-március (27. évfolyam, 1-74. szám)
1904-01-02 / 1. szám
Előfizetési árak: Egész évre 28 korona, fél évre1 korona, negyed évre 7 kor. Egy hónapra 2 kor. 41 fill. Egyes szám ára 10 fill. Megjelenik naponként, — az ünnepek kivételével. Felelős szerkesztő:«P»ulajdonos: HEGYESY VILMOS. AJTAI K. ALBERT. Szerkesztőség: Farkas-utcza 8. Hirdetések □ cm.-ként 10 fillér, nyilttér petit sora 40 filé. Kiadóhivatal: Deák Ferencz-utc.a 4. sz.t. Lapunk mai uáma 10 oldal. “RDLüLYi 16 2 Kü 1 Az újévi beszéd. — Dr. Tisza István miniszterelnök válasza a szabadelvű párt újévi üdvözletére. — T. barátaim ! Fogadjátok magam és kollégáim nevében szívből eredő hálás köszönet linket azért, hogy az újév alkalmából fölkerestetek, hogy bizalmatok, baráti üdvözletetek, támogatástok éltető erejét hozzátok nekünk az előttünk álló küzdelemben. Nehéz pillanatban, egy még mindig bizonytalan küzdelem közepette kerestek fel bennünket. A ti szónokotok ékes szavakkal emlékezett meg azokról a súlyos bonyodalmakról, amelyek Magyarország politikai életét a múlt évben oly terhes fellegekkel borították, de én azt hiszem, aki aggódó figyelemmel kísérte ez ország viszonyainak fejlődését, az ezeknek a súlyos fellegeknek előhírnökeit, előjeleit a korábbi időkben is észlelhette, (Úgy van! Úgy van!) mert hiszen nem egyik napról a másikra állott be ez a fordulat, lépésről-lépésre, napról-napra és esztendőről-esztendőre lehetett aggódó lélekkel szemlélni a magyar parlamentarizmus sülyedésének, megrázkódtatásának valóban aggasztó jeleit. (Úgy van ! Úgy van !) Ha összehasonlítjuk a képviselőház működését a kissé távolabbi múlt és a legutolsó esztendőkben, szomorú szívvel fogjuk tapasztalni és leszünk kénytelenek beismerni, hogy az ország nagy érdekei és az országot mozgató nagy kérdések körüli mélyreható, tartalmas, komoly politikai viták mind jobban és jobban szorultak háttérbe, (Úgy van! Úgy van !) azoknak helyét nagygyá fölfújt inczidensek körüli meddő viták és meddő frázisoknak unos-untalan ismétlése váltotta fel. És ami ezzel természetszerűleg járt, tapasztalhattuk azt is, hogy azok a valóban becses, komoly, tartalmas erők, amelyekben ma sem szűkölködik a parlament és a parlament egyik pártja sem, mindjobban háttérbe szorultak. (Úgy van!) és a parlament működésében előtérbe jutottak olyan elemek, akiket akkor, midőn az ország sorsának intézéséről és az ország nagy kérdéseinek megoldásáról van szó, bizony-bizony vezető szerep nem illethetett meg (Úgy van! Úgy van!) és ezzel kapcsolatban meggyökerezett egy végzetes, balhit az országban, támogatva a sajtónak egy jelentékeny része által is; az a balhit, hogy az ellenzék hivatása az időfecsérlésben rejlik, (Úgy van ! Úgy van!) hogy az egyedüli ellenzéki küzdelem, az obstrukció és mind elveikhez hűteleneknek, mind árulóknak bélyegeztettek azok, akik az ellenzék működését egészségesebb, helyesebb, az ország érdekei szempontjából üdvösebb alapokra kívánták helyezni. (Úgy van!) Végzetes tévedés ez, t. barátaim! Hiszen az ellenzék éltető kovászt kellene hogy képezzen, amely serkentse, hajtsa előre az országgyűlést és a kormányt az üdvös tevékenység felé, (Úgy van ! Úgy van!) a mely nem megállásra, de gyorsabb, fokozottabb tevékenységre serkentsen, (Úgy van! Úgy van!) a mely ne le kösse, ne megzsibbassza, ne tétlenségre kárhoztassa, de ellenkezőleg, ébressze, fokozza és hatványozza a nemzeti erőt (Úgy van ! Úgy van!) és a mely e nemzetnek évezredes szabad intézményeit minden irányban fejleszteni, emelni, fényben, tekintélyben, nimbuszban öregbíteni legyen hivatva, nem pedig lejáratni és nevetség tárgyává tenni. (Úgy van! Úgy van!) Sokszor, nagyon sokszor adtam kifejezést mély hazafiús aggodalmamnak ezen jelenség fölött. Találtam sokszor barátaim közt is olyanokra, akik sokszor filozófiai rezignáczióval vállat vontak és mondták : „Hiába, a parlamentarizmus lejárja magát. Világtörténelmi folyamat, amely befejezéséhez közeledik és. Het e világon a sülyedés jeleit mutatja“. Hát, t. barátaim, ha ez igaz volna, nem a megnyugvás, de a végkétségbeesés érzetét ébresztené fel bennem (Úgy van! Úgy van!) és mindenkiben, akinek hazaszeretete nem borongó, lagymatag hangulat, de férfihoz méltó, tettre keltő, tettre ébresztő és tettet kívánó érzelem. (Úgy van! Úgy van!) Minden ilyen férfiban csak egy elhatározást érlelhetne meg: az elkeseredés elszántságával, a kétségbeesés eltökéltségével vetni magát oda a világtörténelem kerekei elé és inkább elgázoltatni magát, semhogy tétlenül nézze az ember nemzetének pusztulását. (Hosszas élénk éljenzés és taps.) Mert minden más nemzet sokat veszíthet, ha elveszti hitét a parlament intézményében; mi magyarok nemzeti létünket veszítjük el. Mert hiszen a magyar nemzet politikai egyéniségének, politikai törekvéseinek, politikai erőkifejtésének egyedüli exponense a parlament. (Úgy van! Úgy van !) Ha ezt a palládiumot nem tudjuk megvédeni, akkor vége ez ország ezredéves fejlődésének, vége a magyar nemzet egész jövőjének. (Úgy van ! Úgy van !) Hála Istennek, t. barátaim, nincsen igazuk azoknak, akik ilyen pesszimista álláspontra helyezkednek. Igaz, a parlamentarizmus súlyos megpróbáltatásokon ment és megy is talán keresztül mindenütt a világon, de ha figyelemmel kísérjük az eseményeket, azt fogjuk találni, hogy életerős, életképes és a szabadságra méltó nemzetek meg tudnak küzdeni ezekkel a megpróbáltatásokkal, (úgy van ! Úgy van!) le tudják küzdeni ezeket a vestélyeket és a parlamentáris intézmények újabb fejlődésnek, újabb virulásnak néznek elébe és a süllyedést, a pusztulást a parlamentarizmus csak azon nemzeteknél mutatja, ahol az egész nemzet életében, az egés társadalomban a korhadásnak, a sülyedésnek jeleivel találkoznunk. (Úgy van ' Úgy van !) Ez a nagy próbakő az, amelyet, mint minden más nemzet elé, a magyar nemzet elé is odaállított a történelmi eseményeket vezető végzet vagy gondviselés keze. Most kell megmutatni a magyar nemzetnek azt, hogy bir-e életképességgel, hogy meg tudja-e szerezni, ki tudja-e érdemeit— mert ingyen semmit sem osztogatna. lUgy van!) — egy jobb és szebb jövő tov.'bbi fejlődésének előnyeit és jótétemény-".. . Ezt kell bebizonyítania azáltal, hogy meg tudja emészteni azon bajokat, amelyekben évek óta laborál a magyar parlamentarizmus és meg tudja vetni egy konszolidált, eredményes parlamenti működésnek alapjait. (Úgy van!) úgy, hogy t. barátaim, akkor, midőn, két hónap előtt, súlyos, válságos pillanatban arra kellett vollatkoznunk, hogy átvegyük az ország ügyei intézéséért ránk háramló felelősséget, tisztában voltunk mindnyájan azzal, hogy azon momentán feladatok mellett, amelyeket meg akarunk oldani, tulajdonképeni lényege missziónknak az, hogy a pillanatnyi bajokból úgy keressük a kibontakozást, hogy az egyúttal megteremthesse a magyar parlamentarizmus jövendőbeli konszolidácziójának alapjait. (Élénk helyeslés.) Minden más csak pillanatnyi, külső sikereket eredményezhetett volna, talán átvezethette volna az országot egyik vagy másik útjában álló zátonyon, de ha nem sikerül leraknunk egy jobb, egy kedvezőbb, egy egészségesebb fejlődésnek alapjait, akkor mind az efemer dolog, amelyet mentői előbb a közelmúltihoz hasonló anarchikus tünetek követtek volna. (Úgy van!) Az eredmény természetesen a közhangulat meghódításától, a közvélemény megnyerésétől függött. Igyekeznünk kellett megnyugtatólag hatni az ország közvéleményére azáltal, hogy kielégítő megoldást hozzunk azon katonai kérdések tekintetében, amelyek izgalomba hozták a közvéleményt, de igyekeznünk kellett egyúttal — és csak akkor állunk hivatásunk magaslatán, ha ez is sikerül nekünk — felébreszteni a nemzetben azon nagy veszélyek tudatát, amelyek örvény szélére vezették és amelyek egy csúfos bukást fognak eredményezni, ha pártkülönbség nélkül e nemzet minden komolyabb, hazafiasabb és jobb eleme kezet nem fog a parlamentarizmus megmentésére, kezet nem fog közéletünknek egész