Madarász Elemér (szerk.): Magyar politikai és közigazgatási compass (Budapest, 1940)
II. Felvidék és Kárpátalja - Húsz év története életrajzokban - T
Tárczy Péter 705 Párt körzeti elnöke és a párt minden munkájában kivette részét. Magyarsága miatt internálva volt. A közs. képv. test. tagja. A Királyhelmeci Földműves Bank pénztári ellenőre, a Hangya Szövetkezet felügyelő bizottságának tagja. Tárczy Péter tárczai, közs. bíró, Kistárkány. Kistárkányban született 1877- ben. Iskoláit is szülőfalujában végezte. Előbb a családi birtokon gazdálkodott, majd 1904-től önálló. A Ker. Szoc. Párt vezetésében ténykedett és az egyesülés óta az Egyes. Magy. Párt elnöke. Mint ilyen, a csehek részéről sok zaklatásnak volt kitéve és többször eljárást indítottak ellene. 1926-tól községi pénztárnok. A ref. egyháznak gondnoka volt, most presbitere. A »Hangya« Szövetkezet igazgatósági tagja, az iparfelülvizsgáló bizottság tagja. Tekerman József, hentes- és mészárosmester, Mezőkaszony. Botrágyon született 1894-ben. Szakmáját ugyanott tanulta ki. 1912-ben szabadult fel, jelenleg Mezőkaszonyban önálló hentes. A községi képv. test., a Magy. Nemz., majd az Egy. Magy. Párt tagja. A cseh megszállás alatt kitartott magyarsága mellett, minden magyar megmozdulást támogatott. Gyermekeit magyar szellemben nevelte s egy alkalommal fia összetűzött a cseh csendőrrel, amiért apjának napokig bujdosnia kellett. Magyarsága miatt a csehek állandóan üldözték. A háborúban 1915-től a cs. és kir. 1 65. gye. kötelékében két ízben az orosz harctéren küzdött, kétszer meg is sebesült, miáltal hadirokkant lett s felmentették a katonai szolgálat alól. Kitüntetései: II. o. ezüst v. é., bronz v. é., K. csk. Telek Gyula, asztalos, Rimaszombat. Füleken született 1899-ben. Szakmáját atyja műhelyében tanulta Füleken, jelenleg Rimaszombatban önálló. Az Iparos Kör alelnöke, a Polgári Kör, Magyar Dalárda, Füleki TC tagja volt, utóbbinak egyik alapítója s hoszú ideig pénztárnoka volt. A vm. törv. kat. biz. v. tagja, húsz éven át elnökségi tagja volt a Magyar Nemzeti Pártnak s lelkes harcosa a magyar eszmének. A háború alatt a 3. m. kir. honv. tüzérezrednél teljesített szolgálatot az összeomlásig. Telgorszky István dr., városi gazd. igazgató, Losonc. Született Garampéterin 1899-ben. Középiskoláit Besztercebányán, Szegeden és Lőcsén végezte, majd 1918-ban a Selmecbányai erdészeti és bányászati főiskolán volt, 1920-ban a kassai jogakadémián két alapvizsgát tett és 1931-ben Pozsonyban jog és államtudományi doktorátust szerzett. A világháborúban 16. gye. kötelékében a román és olasz fronton küzdött és 20 hónapi frontszolgálat után az összeomláskor, mint hadapródjelölt őrmester, szerelt le. A város szolgálatába 1919-ben lépett és 1920-ban községi bíróvá és közgyámmá neveztetett ki. 1930-ban gazdasági igazgató lett. Elnöke a Vadászati Védegyletnek, a Méhészeti Egyletnek és számos kulturális és társadalmi egyesület választ ás Telgorszky István dr.